Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-01-30 / 5. szám
Evangélikus 65. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2000. JANUÁR 30. VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁN NEGYEDIK VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet ARA: 48 Ft „Abban van a hit felséges képessége, hogy látja a láthatatlant és nem látja azt ami érezhető, mert hiszen nyom és szorongat. ” Luther A TARTALOMBÓL A vigasztalás helye Levél Indiából Zsinatunk döntéseiről Minden lelki áldással megáldott emberek... A 2000. év Ökumenikus Imahetének megnyitó istentiszteletére gyülekeztünk a Szent István bazilikában. A templom padjai, ülőhelyei megteltek. Egymás mellett különböző felekezetű hívek, a főváros számos kerületéből, nem elkülönülten, hanem „ösz- szekeveredve” mintegy mutatták azt, hogy Istennek sok népe - és sokféle népe - van ebben a városban, de egymásra találtak. A szolgálattevők bevonulása után megkezdődött a liturgia. Erről azért kell szólnom, mert az idén az előkészítők által ajánlott módon a gyülekezet is aktívan részt vett az egész istentiszteletben. Kiosztott DR. HAFENSCHER KAROLY: Ünnepek után... A Közös Nyilatkozatról - a hétköznapokban Ünnepek után vagyunk. Novemberben egyháztörténeti jelentőségű ünnepi alkalomról tudósítottunk Augsburgból az 1999. október 31. keltezésű Közös Nyilatkozat aláírásáról. Ezreket mozgatott meg a világ minden tájáról. Karácsonykor is ünnepeltünk, újév napján is ökumenikus keretek között akart ünnepelni a magyarországi kereszténység, a mögöttünk levő ökumenikus imahét is ünneplésnek számít a legtöbb gyülekezetben, közös Urunkat ünnepeljük ilyenkor, aki azért imádkozott, hogy tanítványai egységben éljenek, mert csak így hiszi el a világ, hogy Ő az Atya páratlan küldötte. Ökumenikus hétköznapok következnek. Abban a tudatban beszélünk ökumenikus hétköznapokról, hogy Urunk ura az ünnepnek és a hétköznapnak is. Ó mondta a szombatnapot már-már bálványozó hallgatóinak: az Ember Fia ura a szombatnak is és a magatartásából, tanításából, segítőkészségéből látjuk: Ő az ura a hétköznapoknak is. ő, aki nagyobb a templomnál is, nagyobb a hétköznapi életet szabályozó törvénynél is. Ebben a hitben tanítványi józansággal beszélünk ökumenikus hétköznapokról is. A Közös Nyilatkozatra vonatkoztatva ezt a témát, elsősorban is fontosnak tűnik meghatározni, mit is jelent a két történelmi egyház, a Római Katolikus Egyház és a Lutheránus Világszövetség tagegyházai között létrejött új helyzet, amit ünnepélyes istentiszteleten aláírt Közös Nyilatkozat hitelesít. - Az azóta hallható és olvasható visszhangokat is figyelembe véve, joggal mondhatjuk, hogy ebben az alapkérdésben támadt a legtöbb zavaros megnyilatkozás, félreértés és félremagyarázás. Úgy érzem, elemi kötelességünk tisztázni az új szemléletet a régi mozdíthatatlannak tűnő vitakérdésben, sőt az új kapcsolat lehetőségét, ami szerint az ellenségből barát, az ellenfélből testvér, az eretnekből családtag lett. Meg kell értenünk és szabad elfogadni is azt az új lelkületet, amely már nem az átkokat akatja megalapozni, hanem a közös pontokat, az összekötő tényezőket keresi a hitelesebb szolgálat érdekében. Ezért becsülhetjük a nagy elmozdulást a csaknem három évtizedes hivatalos, egyáltalán nem problémamentes párbeszéd után. A 16. században két ágra szakadt nyugati kereszténység újra beszél egymással, sőt konszenzusra törekszik. Mi történt és mi nem történt Augsburgban? - tegyük fel ezt az egyszerű kérdéspárt, a tisztábban látás érdekében. Mi történt? 1. Istentisztelet keretében - tehát nem diplomaták, vagy szakteológusok tárgyalóasztalánál, hanem Isten egész népe jelenlétében megegyezés született a megigazulás tanításának lehetséges közös értelmezésében. Az alapigazságot tekintve ez a sokat vitatott hittétel, ami az Ágostai Hitvallás és a Tridentinum (1530-1546) óta egyre mélyülő szakadékot jelentett, már egy újfajta megközelítésben nem jelent a két egyházat elválasztó tényezőt és ezért nem esik kölcsönös kiátkozás (anathema) hatálya alá. 2. Megtettük az első lépést a családtaggá-válásban, vagyis felfedeztük, hogy egy család tagjai vagyunk. Ebben a családban a Családfő Jézus Krisztus. Egy- egy családban lehetnek nézetkülönbségek, véleményeltérések, életstílusban levő különbségek is, de ez nem változtat azon az alapviszonyon, hogy egy család tagjai vagyunk. 3. Jézus Krisztushoz közelítettünk és nem egyszerűen egymáshoz. Tehát nem II. János Pál pápa népe közelített Luther Mártonhoz, vagy nem reformátorunk tért vissza a pápasághoz. Hanem Krisztushoz közeledtünk, aki előttünk jár ma is. Hozzá közeledve, mindig közelebb kerülünk egymáshoz is. 4. Példát mutattunk a Közös Nyilatkozatban arra, hogy a „megbékélt különbségek egysége” használható modell a felekezetközi viszonylatban. 5. Feladatra összpontosított közelítés érvényesült (Funkcionális felfogás és gyakorlat). A közöttünk levő különbségek viszonylagossá tétele azt jelenti, hogy hitelesebben tudunk tanúságot tenni közös Urunkról. 6. Valósággá váltak az Egyházak Világtanácsának szándékai és a 2. Vatikáni Zsinat ökumenizmusról szóló dokumentumának célkitűzése két keresztény felekezet között. Mindez az ökumenikus elkötelezettségű Lutheránus Világszövetség 1947-ben elfogadott alapokmányával is összhangban van. Ezzel a keresztény egység ügye, amiről az elmúlt félévszázadban az unalomig sokat beszéltek, újra témává' lett, nem is szakteológusok között csupán, hanem egyháziak és nem egyháziak között egyaránt - világméretekben is, az 1900-as évek legvégén... Mi nem történt? 1 .Nem történt árulás, felekezeti öngyilkosság, önazonosság-vesztés, reformátoraink, protestáns őseink és mártírjaink megtagadása, megfeledkezés az elmúlt négy és fél évszázad szenvedéseiről. Ezeket a vádakat elektromos és írott sajtóból ismerhetjük... 2. Nem történt szervezeti vagy jogi értelemben vett unió a két felekezet között, könnyelmű felszívása a másik félnek (abszorbció) vagy akár egy új, közös zsinat alá tömörülés erőltetése. 3. Nem oldottunk meg minden problémát, sem tanításban, sem jogi tekintetben, sem a lelkiség terén. Maradt még sok különbség, azontúl is, amit a Közös Nyilatkozat után elfogadott Függelékben olvasunk. Vegyesházasságok, szentségnyújtás kérdéseiben sem jutottunk közös megállapodásra, mint ahogyan liturgiái formák, nyelvezet, énekkincs, templomberendezés, népi kegyesség formáiban sem történt semmiféle összemosás. 4. Nem történt kilépés a nem-római katolikus keresztények sorából, vagyis nem hagytuk el a protestáns tábort, sem a klasszikus protestantizmus (evangélikus-református egyház), sem a neoprotestáns egyházak (baptista, metodista) táborát. 5. Nem fejeztünk be, nem zártunk le semmit a párbeszéd folyamatában, inkább a dialógus folytatásában, elmélyítésében látjuk a Közös Nyilatkozat egyik leglényegesebb jelentőségét. Köztudott, hogy nem volt könnyű eddig eljutni. 1998 júniusában, amikor a Lutheránus Világszövetség bejelentette, hogy tagegyházai véleménynyilvánítása után már kész a Közös Nyilatkozat aláírására, a római katolikus fél váratlanul fenntartásokat jelentett be. Ezután heves viták egész sora következett. Már-már zátonyról, zsákutcáról beszéltek, vagy meghatározatlan idejű halasztásról, főleg német nyelvterületen. Azután felelős egyházi vezetők és szakemberek „verítékes munkája” nyomán ki lehetett hirdetni a Közös Nyilatkozat aláírásának helyét és dátumát: Augsburg, 1999. október 31. E sorok írója is, mint aki évtizedek óta érdekelt a két egyház párbeszédében, türelmet kér az Olvasóktól, hogy együtt dolgozhassuk fel e jelentős egyháztörténeti eseményt, abban a reménységben, hogy hamarosan magyarul is rendelkezésre állhat a Közös Nyilatkozat hiteles szövege, és ezután is tájékoztathat további részletkérdésekben, hiszen erre kötelez névadó hitvallásunkkal kapcsolatban magyarországi evangélikus múltunk, amiben az Ágostai Hitvallásnak mindig megkülönböztetett helye volt. Újságunk szerkesztője nyilván szívesen fogad e tárgyban minden kérdést, véleményt, ellenvéleményt. Ünnepek után az ökumenikus hétköznapokban folyamatos beszélgetésre van szükségünk. lapokon mindenki kezében volt az imádságokra való felhívás, a közös imádságok szövege. Mindenki együtt mondhatta, és együtt imádkozott valóban a templom egész népe. Az egyházak püspökei, elnökei vezették be az imádságokat. Veres András katolikus püspök, Harmati Béla evangélikus püspök, Márkus Mihály és Hegedűs Lóránt református püspök voltak, akik a Szentháromság dicséretére, bűnvallásra hívtak fel. A gyülekezet pedig együtt vallotta: „Itt állunk bűneink terhével és életünk mulasztásával színed előtt, Urunk. Irgalmazz és kegyelmezz nekünk. ” Az Istent dicsérő imádságod mellett az istentisztelet befejező részében sor kerülhetett a közbenjáró könyörgésekre is. Szép rendben könyöröghettünk önmagunkért, az egyházért, a világért, népünkért, hazánkért és az egész emberiségért az új évezred küszöbén. Ezeket a könyörgéseket Almási Mihály baptista elnök és Csernák István metodista szuperintendens vezette. Az istentiszteletet záró áldás előtt szomszédok kézfogással és békesség kívánásával köszöntötték egymást. Az áldást pedig a három ortodox egyház, képviselője osztotta: Danilo Krstic szerb püspök, Magyar Máriusz román esperes és Berki Feriz esperes-adminisztrátór. ez is Isten nagy ajándéka, hogy Isten gyermekei lettünk! Arra kaptunk megbízatást, hogy erről tanúskodjunk, hadd ismerje meg mindenki, mi jelent Isten gyermekének lenni. Két igemagyarázat hangzott el. Paskai László bíboros-prímás érsek Ef 1,3 és következő versei alapján szólt: „Áldott legyen az Isten, és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki Krisztusban minden lelki áldással megáldott bennünket. ” A jubileum évében Jézusért adtunk hálát. Isten megáldott bennünket Jézus Krisztussal. Ez a legnagyobb áldása a mennyei Atyának. Élő személyben áldott meg, mert csak élő személlyel teremthetett kapcsolatot az élő személyekkel, velünk, emberekkel. Benne és vele van élő kapcsolatunk Istennel. De világossággal is megáldott, mert bele ragyogja életünkbe az ő szeretetét cs igazságát. Jézusban kaptuk a keresztség ajándékát, Az istentiszteletünk végén mindig elhangzó Ároni áldás szavai elevenedtek meg Bölcskei Gusztáv református püspök igehirdetésében. Három „szópárban” mutatta meg, hogy mit jelent Isten áldása alatt élni, áldását továbbadni. Mert nincsen élet Isten áldása nélkül! Már a teremtéskor megáldotta az ember életét és megszentelte. Ebben az áldó- mondásban együtt szerepel az „áldjon meg és őrizzen meg” szópár. Akit Isten áld, azt őrzi is. „Ragyogtassa rád arcát és könyörüljön rajtad” - hangzik tovább az ige, és arra mutat, hogy Isten áldása nyomán átsugároz a fény, Jézus arcának ragyogása, és ez az arc a könyörületről beszél. „Fordítsa feléd és adjon békességet” - ezt azt hirdeti, hogy amit az ember kíván, - hogy Isten tekintsen reá - azt ő megadja, és ha ő ránk tekint, akkor működik a világ rendeltetése szerint és lesz békesség. Ünnepélyessé tette ezt az idei első estét, hogy a Bazilika Kórusa két énekszámmal is szolgált, és Koloss István orgonaművész játéka segítette az imád- ságos, elcsendesedő, majd Isten dicséretében megújuló gyülekezet éneklését. T. MEGHÍVÓ „A keresztény időszámítás kérdései” címmel tart előadást dr. Jakubinyi György gyulafehérvári (Erdély) római katolikus érsek az Ökumenikus Tanulmányi Központ közgyűlésén ez év február 4-én az Evangélikus Gimnázium dísztermében (Bp. Városligeti fasor 17-21.) A közgyűlés a korábban kialakult rendnek megfelelően délután fél 2-től fél 4-ig ügyintéző megbeszélést tart, ahol a Tanulmányi Központ munkájáról, költségvetéséről és egyéb teendőiről lesz szó, ezt követi a kiemelkedő vendég előadása. Emlékeztetünk arra, hogy a korábbi években Heinrich Rusterholz svájci református lelkész, a Svájci Egyháztanács elnöke, Johannes Rau, akit a múlt évben a Németország Köztársaság elnökévé választottak és dr. Paolo Ricca római valdens professzor tartottak ökumenikus szellemű előadást. A közgyűlés fehérasztal melletti hideg büfé együttléttel fejeződik be. Az Ökumenikus Tanulmányi Központ közgyűlésére minden ökumenikus szemléletű érdeklődőt szeretettel és nyitott szívvel várnak.
