Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-09-03 / 36. szám
Evangélikus Élet 2000. SZEPTEMBER 3. 3. oldal Iktatás Bács-Kiskunban Folytatás az első oldalról templom kórusa, a Ioannisz Kukuzelisz ortodox énekkar, a reformátusok kórusa, és a Lutheránia Énekkar. Négy felekezet papja osztotta, az áldást: Bartholomaios ortodox pátriárka, Bölcskei Gusztáv református, Harmati Béla evangélikus püspök és Angelo Sodano pápai legátus. Az istentiszteleten igen nagy volt a részvétel. Máltai és Johannita lovagrend képviselői, állami vezetők, Orbán Viktor miniszterelnök és Ader János a parlament elnöke, társadalmi életünk számos vezetője és tagja és gyülekezetek tagjai, akikről hamar nyilvánvalóvá lett, hogy nem először vannak együtt, egymás énekeit, liturgikus imádságait ismerik és együtt egy szívvel mondják. Hála Istennek, hogy idáig futottunk! Csak egyben volt hiány! Kár, hogy sem a rádió, sem egyetlen televízió nem adott egyenesben élő közvetítést erről az egyháztörténeti eseményről, amikor az augusztus 20-iki ünneplésbe való bekapcsolódást az ökumené egyházai is megtalálták. Mi viszont örömmel vehetjük, hogy abban az ünneplésben, mely államunk 1000 évvel ezelőtti megalakulását közös egyházi-állami ünneppé tette, valameny- nyi történelmi egyház között részt vehettünk! T. Dr. Muntag Andor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem ószövetségi tanszékének tanszékvezető tanára 2000. augusztus 23-án elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6) „ Egymásra való szerelmetek legyen, és egymással társalkodók legyetek!" (Érdy kódex - Sermones dominicales - 1474) Ha igric volnék, biztos, hogy ezt az idézetet énekelném egy 526 évvel későbbi eseményről, melynek, helyszíne Soltvadkert, időpontja f. év június 4-e volt, amikor Bács-Kiskun evangélikus- ságának vezetőit iktatta be D. dr. Harmati Béla püspök, Ribár János esperes és Dedinszky Tamás, a helyi LMK nesztora segédletével. A főpásztori beszéd Mk 8, 27-30 alapján szólt és gondolkodtatott el: Kinek mondják ma az emberek Jézust? Kinek mondjuk mi Öt?... Örülök, hogy most kaptam megbízatást ezen alkalom megörökítésére, közzétételére. Van rálátásom. Ahogyan gobelin képet sem közelről nézünk, - hátha meglátjuk, hol rontott, aki öltögette, hanem messzebbről, - úgy az eseményekhez is kell a távolság, ha nem is térben, de időben. Nem szeretnék aranyport hinteni, mert ami igaz, igaz: csípi a szemet. Ezenfelül nincs is szükség rá. A nap tényleg ragyogóan sütött, a gyülekezet kórusa magasztosan énékelte Mozart: Ave verum Corpus című darabját, az egyéb zeneszámok is lélekemelők voltak. A kívülről gyönyörű, belülről tiszta és őszinte óvodások úgy láttam, mindenkit elbűvöltek. A vendéglátás fejedelmi volt: svéd stílusú, pazar étel és ital választékkal. Ami azonban az ünnep kezdetét jelző harangszó és az elköszönő kézfogások között történt - így emlékezve is - reményteli érzésekkel tölt el. Talán ha nem feledjük mindazt a sok szépet, amit ott mondtunk, illetve hallottunk, - avagy éberen figyelünk a kereszt két irányába: felfelé, ahonnan segítségünk jön, és egymásra, akkor ránk nem az lesz a jellemző, hogy „minket már csak a széthúzás tart össze”. Hány évszázada fogalmazódott meg és hangzik a beszéd: „Egymásra való szerelmetek legyen, és egymással társalkodók legyetek!" A jól-rosszul használt, idegen nyelvekből átvett kifejezésekhez szokott fülünknek mára különös az, ami ősi magyar, de aki meg akarja érteni, az meg is érti... A legnagyobb üzenet szavak nélkül is világos: lehetőséget kaptunk e nagy kiterjedésű egyházmegyében is, hogy ami jó volt, azt folytassuk, ami rossz volt, változtassuk, jobbítsuk. Az ilyen és ehhez hasonló alkalmak úgy kellenek, mint vándornak a határkövek. Ingeborg Kiefel szavaival élve: az életünk - a hitéletünk is, teszem hozzá szerényen - ünnepek nélkül: hosszú út pihenők nélkül. Káposzta Lajos esperesként megállhatott, hogy folytassa... Nem hízelgett neki a rá bízott nyáj, nem magasztalta az egekig, nem is kritizálta, pedig ez nagy „divat”, hanem ellenszavazat és tartózkodás nélkül újra választotta. Ilyen egyhangúlag, de persze ez nem azt jelenti, hogy egyben egyhangúan, unottan szavaztunk minden más tisztségviselőre is. Bármilyen porcelán vázánál szebb ajándék, ha kell valaki, pontosabban a szolgálata. Csak egy kérése és vágya van a régi-új esperesnek: az evangélizáció hatása erősödjék bennünk! Váljék egyértelművé és felismerhetővé rajtunk, hogy ÁGOSTAI HITVALLÁSÚ EVANGÉLIKUSOK vagyunk! Bűn az, ha valaki ellopja felebarátja hitelét, jó hírnevét, becsületét. Lásd: VIII. parancsolat lutheri magyarázata! Vigyázat! Aki egyszer bök, másodszor is megteszi, mert sikerült neki. Olyan ez, mint a gyermekkori csíny: - csak nem olyan ártatlan! - gondoltam már akkor is, amikor az ünnepsé-. gén hallottam - a befőttes üveg pergamen, vagy celofán papírját tűvel kiszúrni. Nem is látható, de hatása van. Dudla Imre, aki több választási cikluson át volt az egyházmegye felügyelője, sem vesztett, hanem leköszönt. Nem elköszönt, hanem szeretne pihenni. Bölcsesség kell ehhez is, hogy felismerjük, meddig merjünk, mikor álljunk meg. Minden hozzáintézett beszéd arról szólt, hogy köszönjük az eddigi szolgálatát. Jelenlétére, tapasztalatára és segítségére ezután is számítunk. Tőle dr. Eördögh Endre, a bajai gyülekezet felügyelője, világi beosztását, foglalkozását tekintve főiskolai docens, magyar nyelvtörténész vette át a tisztet. A Július 4-én, hétfőn még egyedül repültem Finnországba, hogy a Lapuai finnugor lelkészkonferencián vegyek részt a tamperei Sakari Suutala lelkész meghívásának és financiális nagyvonalúságának köszönhetően, majd még ugyanezen a napon követett egy géppel később a hivatalos magyar delegáció 25 tagja is D. Szebik Imre püspök vezetésével, és nagyon szép - szűk - hetet töltöttünk Lapuaban. De nemcsak velük, hanem az erdélyi delegációval (Mózes Árpád püspök), az inkeriek érdekes küldöttségével, észtekkel, a vajdaság képviselőjével (Dolinszky Árpád), és a mari népcsoporttal, valamint a házigazda finnekkel. Izgalmas, és analitikus alapállású előadások az egyház lokális és univerzális küldetésével foglalkoztak, nem hallgatva el sem a nehézségeket, sem az örömöket. Különösen a különös nevű inkeriek kerültek a figyelem középpontjába, de megrendülve és meghatódva hallgatták a küldöttek az erdélyi és a vajdasági beszámolókat is, melyek drámaisága tett nagyon nagy hatást a hallgatóságra. Az egyházak képviselői, a delegáció tagjai lényegében azzal a kérdéssel igyekeztek megbirkózni, hogy a 10 esztendős új történelmi időszakban és a most előttünk álló, millenniumi hangulattól érintett időszakban mi az igazi teendőnk. Talán az észtek helyzete tekinthető olyannak, mint a miénk, mármint ami az egyház(ak) helyzetét illeti. A rendszer- váltás idején lelkes tolongás az egyház irányában, majd lanyhuló érdeklődés és most már olykor kitapintható keresz- tyén-ellenesség is tapasztalható. A konferencia végső döntéseinek egyike, hogy 4 év múlva Erdélyben találkozunk. A núrmói nagy találkozó volt rám emlékezetes hatással, az un. felébredtek címadó idézetet is ő továbbította, mint az intelmet és egyben feladatot, hogy közösen figyeljünk három, külön is fontos békére. Ezek pedig Pápai Páriz Ferenc nyomán a következők: pax animae = a lélek békéje, pax corporae = a test békéje és a pax aulae = az otthon békéje. Köszöntötték az ünnepeiteket, ünneplőket, az alkalmat - időrendi sorrendben: Lupták György egyházmegyei lelkészi főjegyző, dr. Sólyom Jenő egyházkerületi felügyelő, Vasadi Teodor baptista lelkipásztor, Dudla Imre leköszönő egyház- megyei félügyelő, Font Sándor országgyűlési képviselő, a helyi gyülekezet presbitere, Berkecz László polgármester, Detre János, Krähling Dániel és Ribár János esperesek, dr. Mesterházy Ákos egyházmegyei világi főjegyző, D. dr. Harmati Béla püspök, dr. Eördögh Endre egyházmegyei felügyelő, Káposzta Lajos esperes... valamint sokan mások: gyermekek, kicsinyek és nagyok. Felteszem a nagy kérdést: Mi marad meg mindebből? Mit hoz számunkra a jövő? A dodonai Zeusz jósdájában a szent tölgy leveleinek zúgásából próbálták megfejteni a választ. Felénk a szőlő leveleit fújja a szél... Sebaj! Mi úgysem erre, hanem Isten igéjére figyelünk. Az pedig mindig elárul annyit, amennyit tudnunk kell. Egy latin szállóige szerint, ott mindig győzelem van, ahol egyetértés van. Concordia, azaz szívek összedobbanása. Bács-Kiskunban sem jpbbak nem is rosszabbak az emberek, mint máshol. Van szívük, ami dobog... már csak az összhang kell, valamint Isten segítsége és áldása. Nagy Veronika évente egyszer esedékes nagy hétvégi sajátos finn evangélizációja, aminek egy részét érthettük, más részét kevésbé. De így is nagy hatású volt: kb. 30 000 ember, és rend, csend, figyelem, áhítat, örömteli találkozások, sugárzó hangulat, majd a közös nagy úrvacsora (ekkora tömeg 1 óra alatt). Szép jelképeikből kölcsönkértem néhányat a jövő esztendei találkozónkra (Orosháza, 2001. aug. 18-19.) Majd egy héttel később, július, 11 -én a 23 tagú orosházi delegáció érkezett Helsinkibe és onnan Tampere Hermelei gyülekezetébe. Testvérgyülekezet-találkozó: a 80-as évek vége óta két évente rendszeresen utazunk egymáshoz, nem csoda, ha már - nyelvi nehézségek ellenére is - barátságok és régi ismeretségek alakultak ki. Sokat utaztunk, közös áhítatok, istentiszteletek teremtette lelki atmoszféra nem zárta ki a vidám együtt- lételeket sem, vendéglőben, vagy éppen hajón. Jó volt együtt lenni finn testvéreinkkel és barátainkkal. Mennyire, de mennyire más a helyzetük, mind a társadalom, mind az egyház helyzete. Finnország egy keresztyén állam* s persze vannak benne ateisták, vagy lerobbant életűek is. Szeretett hazánk sajnos nem keresztyén, még ha vagyunk is benne keresztyének. Őket Isten megkímélte a mi nemzetünket történelmi padlóra vivő elmúlt évtizedektől, és persze az egyház élesztő, illetve kovász szerepe is egészen más. Még csak a hazai katolikus egyház jelenlétével sem vethető össze a finn evangélikus egyház társadalmi helyzete: a teljes és természetes elismertség helyzete, és éppen ezért nagyon komoly szociológiai szerepe is van az ottani evangélikus egyháznak. Ribár János Európa főhajtása az ezeréves magyar államiság előtt Európa közepe 1000 körül - kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban Hazánk tíz éve tagja az Európa Tanácsnak, ennek a valóban pán-európai szervezetnek, amelyet Európa lelkiismeretének is neveznek. Az Európa Tanács különös figyelmet fordít arra, hogy a közép- és kelet-európai országok elfoglalhassák méltó helyüket a kontinens közös életében. Ennek a törekvésnek tudható be, hogy amikor magyar, német, cseh, lengyel és szlovák szakemberek megállapodásra jutottak ennek a kiállításnak megrendezéséről, az Európa Tanács erkölcsi és anyagi támogatásában részesítette, és felvette abba a rendezvénysorozatába, amelynek keretében évente egy, nemzetközi összefogással készült kiállítást egész Európa figyelmébe ajánlanak. Magyarország és a magyar államiság 1000 éves jubileuma előtti főhajtás az, hogy ez a kiállítás Budapesten, augusztus 20- a előestéjén mutatkozhatott be a közönségnek, innen indul majd kétéves nemzetközi szereplésre. Ezért vállalta maga Mád! Ferenc köztársasági elnök és az Európa Tanács főtitkára, Walter Schwimmer, hogy a kiállítást közösen megnyitják. Soha nem látott gazdagságú, mintegy 1500 négyzetméternyi területen elrendezett anyagot láthat a közönség. A történelemből közismert, hogy a cseh, a lengyel és a magyar önálló állam kialakulása, a keresztyénség felvétele és az első királyok megkoronázása körülbelül egy időszakban, 1000 táján történt, és a folyamatot jelentős mértékben előmozdította a német területről érkező missziós munka, illetve a német császársággal való politikai kapcsolatok alakulása. Az uralkodók közti diplomáciai viszonyok, a dinasztikus házasságok (és a háborúskodások) eredménye volt az, hogy a térségen belül érdekes kulturális-művészeti kölcsönhatások is kialakultak. Ezt a fejlődési folyamatot ábrázolja a kiállítás, amelynek összeállításán öt ország legkiválóbb szakemberei dolgoztak, és amelyre több-mint 120 bel- és külföldi múzeum kölcsönzött tárgyakat. Egyedülálló élményt ad a nézőnek ez az anyag, amely november 26-ig látható a Magyar Nemzeti Múzeumban. Ezután indul két éven át tartó-európai bemutatója következő állomásaira: Krakkóba, Berlinbe, Mannheimbe, Prágába és Pozsonyba. Történelmünk egyik csillagóráját, kiemelkedő korszakát mutatja be ez a kiállítás. Ismernünk kell ezt alaposan, európai összefüggésében. Tudnunk kell, mire tekinthetünk vissza történelmünkben jogos büszkeséggel. Tudnunk kell, hogy az önálló, független Magyarország része volt, és része ma is, mégpedig méltó és a többiekkel egyenrangú része Európának. Arra bátorítjuk a lap minden olvasóját, hogy tekintse meg a kiállítást. A vidéki látogatóknak ehhez a MÁV 50 %-os vasúti kedvezmény ad. Szabó-Pap Gabriella A mi lányunk „Kitárva áll a földgolyó világa... ” (Schiller) A cím Gergely Márta könyvére - gyermekkorom kedves olvasmányára - utal, melynek főszereplője egy család szemefé- nye: Zsófi. A mi lányunk - egyik büszkeségünk - Posch Regina, iskolánk, a soproni Eötvös József Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola 11. évfolyamos tanulója, aki kiemelkedő vöröskeresztes munkája jutalmául - megyénkből másodmagával- 10 napos svájci továbbképzésen vehetett részt a nyáron. A kedves szőke lány hazaérkezése után néhány nappal késő délután csöngetett be hozzám. Hosszasan és láthatóan boldogan számolt be élményeiről. Élvezettel nézegettem jól sikerült fényképeit. Szinte láttam, ahogy - nehéz csomaggal a kezében- megérkezik Fieschbe, ahogy ismerkedik a tájjal, ahogy hógolyózik az Eggishom felhőbe burkolt csúcsán, vagy ahogy rácsodálkozik az addig sosem látott gleccserekre. Elképzeltem, ahogy áll a kristálytiszta vizű Genfi tónál, s fényképezőgéppel a kezében figyeli a hattyúkat. Szinte átéltem, milyen gondolatokkal tekintette meg a Nemzetközi Vöröskereszt Múzeumát, s azt is, mit érzett, amikor kis időre megpihent a mozgalom elindítója, Henry Dunant szobránál. Fotói arról árulkodnak, hogy tanítványunk felfigyelt a sokak számára talán jelentéktelen hegyi növényekre, állatokra, rácsodálkozott az egészséges és ápolt idős emberekre, Iskolánk tanulója, Posch Regina, a vöröskeresztes mozgalom elindítójának, Henry Dunantnak a szobránál Genfben. Fiesch (Svájc). A vöröskeresztes továbbképzés helyszíne. nagyra értékelte azok jól szervezett és nyugodt életét. Jellemző rá az is, hogy megízlelte minden útjába kerülő forrás és patak vizét. Megtudtam, hogy mindeközben a résztvevők felfedezték egymást is. Új ismeretségek alakultak ki, barátságok szövődtek... S Regina számára annyira kedves fiatalok hiányát bizony kifejezetté teszi most a távolság.... Tanítványunk jegyzetei segítségével ismertette a tábor szakmai programját, összefoglalta a délelőtti és délutáni előadások tartalmát, megmutatta a kapott szóróanyagokat. Beszámolt a tanfolyamot lezáró vizsgáról, annak írásbeli és szóbeli részéről is. Megmutatta oklevelét és büszkén jelentette ki: „véradásszervező lettem!” Ezt követően vázolta céljait, feladatait, megfogalmazta aggodalmait. A beszélgetés végén kérésekkel fordult hozzám. Mindahány a jövő tanévi ifjúsági vöröskeresztes munkájára vonatkozott. Dolgozni, tenni akar. Talán nem véletlen... A mi lányunk!! Balikóné Németh Márta Finnországban jártunk! h I
