Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-08-20 / 34. szám
Evangélikus Élet 2000. AUGUSZTUS 20. 3. oldal „Magyarok fénye, ország reménye” Emlékezés Szent István királyra, államalapításának ezeréves évfordulóján Köszöntjük a Magyar Köztársaság új elnökét! Augusztus 4-én ünnepélyes keretek között, a hivatalos személyek és több ezer érdeklődő előtt ünnepélyesen beiktatták az Országgyűlés június 6-i ülésén megválasztott dr. Mádl Ferencet, a köztársasági elnöki tisztbe. Egyházunkat az ünnepi aktuson D. dr. Harmati Béla püspök-elnök képviselte. A köztársasági elnök beszédében arról szólt, hogy az új évezred küszöbén és az Európai Unió kapujában állva, Magyarország új korszakhatárhoz érkezett. „Rajtunk múlik, hogy megújult nemzeti összefogással, jobb együttműködéssel, kinek-kinek a személyes feladatvállalásával, közös erővel megvalósítsuk mindazt, amivel adósai vagyunk rendszerváltoztató álmainknak.” Új politikai magatartás és kultúra megteremtését célozta meg. Figyelemre méltó mondatokat hallottunk arról, hogy a mindennapok során nem mindegy, hogyan szólunk egymáshoz. A parlamentben és a közélet más színterein valótlanságok állításával, gyűlölködő szavakkal miként rontjuk, vagy jó szóval miként javítjuk az együttműködés esélyeit és pusztítjuk vagy növeljük emberi kulturális értékeinket. Kifejezte azt a szándékát, hogy ahol csak lehet, segíteni szeretne. Az egyházak és az állam együttműködését azért segíti, hogy hatékonyan szolgálják a polgárok, családok és közösségek erkölcsi és kulturális felemelkedését. A határon túli magyarság és a hazai kisebbségek ügye is beletartozik ebbe a körbe. Segítés, egység és béke, társadalmunk megújulásának és polgárságunk megerősödésének munkálása, erre való készség hatotta át egész beszédét. Örömmel hallottuk a szavakat, melyek az egyház és állam együttműködése folyamatában szép jövőt ígérnek. Amikor köszöntjük új államelnökünket, egyben a magunk sajátos módján a tettek mellé imádságunkat ajánljuk, hogy Isten adjon erőt, türelmet a megvalósuláshoz és legyen valóban egység és békesség hazánkban! Országalapító István királyunkra emlékezünk ma, keresztény államiságunk 1000 éves évfordulóján. Jelképnek is tekinthető, hogy ugyanerre az időszakra esik a kereszténység fennállásának 2000 éves jubileuma is. A millennium fényében talán ébredező nemzettudatunk előtérbe helyezi az országunk sorsával való törődésünket. Akiket még megérint a múltunk, azok ma István királyra emlékeznek. Akiknek van ereje ahhoz, hogy - átlépve a történelmünk tragédiái feletti fájdalmunkon - Istennek és őseink emlékének hálát adva - örömmel és büszkeséggel ünnepük országunk ezeréves fennállását. Ma, 2000. augusztus 20-án. A Vörösmarty által megfogalmazott - s azóta is eleven „megfogyva bár, de törve nem” - valóságában tekintünk ezeréves országunk - a Szent István-i Magyarország kicsire zsugorodott határaira és az igaztalanul elszakított területeken élő, az elmúlt nyolcvan év megpróbáltatásai által „megtizedelt” magyar testvéreinkre. Akiknek a sorsa még ma sem igazán megnyugtató. Országalapító Szent Istvánra emlékezünk a vérzivataros XX. század utolsó augusztusában. Szeretnénk felidézni első királyunk emlékét, hogy abból erőt merítve, az ő lelkiségének késői segítségével tudjunk élni, tudjuk továbbvinni nemzetünk jövőjét. Formálni népünk jobb sorsra érdemes életét. Szeretnénk felidézni a nagy királyt. Alakját, arcát. Igazi egyéniségét. De nem tudjuk igazán. Korabeli emlék nem őrzi vonásait. Csupán, Gizella királyné és udvarhölgyei által 1031-ben hímzett miseruhán - a máig megmaradt ún. koronázási paláston látható a mellképe, Gizella királyné és egy fiú - valószínűleg Imre herceg - hasonló módon történt megörökítése mellett. Erről az emlékről Győrffy György így ír: „Jóllehet a hímzéstechnika nem nagyon alkalmas arcvonások ábrázolására, a mintegy 15 cm átmérőjű kép a 3 cm-es fejhosszal érzékeltet egyéni vonásokat. A tágra nyílt szemek feletti íves szemöldök, a szokottnál nagyobb fülkagylók, a két oldalt lelógó bajusz, mely rövidre nyírt körszakállba megy át, biztosan jellemezték az ötvenedik évén túljutott királyt.” Egy kalocsai ásatásokból előkerült XII. századi szobortöredéken egy vörös márvány királyfőn is felismerhetők a koronázási paláston megörökített jellegzetességek. Győrffy szerint azonban ez „hiteles arcképnek nem tekinthető, mert a kőfaragót több mint 150 év választotta el István királytól”. (Győrffy György: István király és műve. Bp. 1983) Többet tudunk azonban egyéniségéről, államalapító munkájáról. Keresztény fejedelemhez méltó életéről. Korabeli források alig maradtak fenn István királyról. Ezek is ellentmondásokkal terhesek és István halála után keletkeztek. A nagylegenda a szentté avatása előtt íródott - és a kegyes, szent életű uralkodói adottságaira helyezi a hangsúlyt. A kislegenda később, Könyves Kálmán idejében készült. írójának feladata az volt, hogy a jámbor szent király helyett a keményen ítélkező, bűnöket megbosszuló, harcos szentet mutassa be, azt az eszményképet, melyet Könyves Kálmán állított maga elé. (Győrffy) Annyi bizonyos, hogy István megszüntette az ősi és megszokott gazdasági és társadalmi rendet és az ősi hiedelemvilágot. Ezzel a társadalom zömének mindennapjait bolygatta meg. Új társadalmi viszonyokat. Új értékrendet vezetett be, ami népe egy részének a nemtetszését váltotta ki. S mivel terveit erővel és következetesen hajtotta végre, a maga korában többek számára népszerűtlenné vált. Igazi egyéniségét, kegyes, keresztény megbocsátó jóságát, szándékainak tisztaságát azonban senki sem kérdőjelezte meg. Árpád sarja volt, nagy elődök fia. Egyértelmű sikerei a külpolitikában, az országának a külső ellenségektől való megvédésében feltétlenül elnyerték alattvalói elismerését. Szent István a középkori keresztény uralkodó-eszményt valósította meg, melynek első megfogalmazója Szent Ágoston volt, aki az Isten országa (Civitas Dei) c. munkájában így írja le az ideális királyt: „Boldognak mi azokat a fejedelmeket mondjuk, akik igazságosan uralkodnak... akik hatalmukat arra használják fel, hogy Isten tiszteletének terjesztésére, az ő fenségének rendeljék alá; akik Istent félik, szeretik, tisztelik; akik a megtorlásban késedelmesek, de könnyen megbocsátanak, akik ezt a megtorlást az állam kormányzásából és védelméből fakadó szükségnek tekintik, s nem az ellentétekből támadó gyűlölet kiélésére használják fel; akik a kegyelmet nem azért gyakorolják, hogy a gonoszság büntetlen maradjon, hanem azért, mert a javulásban bíznak; akik, ha valamiben kénytelenek keményen rendelkezni, ezt a könyörületesség enyhületével... ellensúlyozzák. ..” István ezeket a sorokat bizonyára nem ismerte, mégis, e tanítások szerint élt és uralkodott. Az új állam, az új eszméken, új valláson alapuló új társadalom felépítése és az önálló magyar királyság függetlenségének a megvédése örökös harcok vállalására kényszerítette. Itthoni ellenségeivel, a régi pogányság védelmezőivel szemben - az ország érdekében - éppúgy következetesen lépett fel, mint ahogyan biztos vezetéssel verte vissza az ország függetlenségét támadó külső erőket. így érte el az ország függetlenségét a világi és az egyházi hatalmakkal szemben egyaránt. Az Intelmek bevezetőjében erre az állandó harci készültségére utal, amikor fiának ezeket a sorokat írja: „Nem volt részed hadjáratok fáradalmaiban és különféle népek támadásaiban, melyek között én életem nagy részét töltöttem.” István neve alatt két törvénykönyv és bennük 56 cikkely maradt ránk. Ezek egy része a közrend megszilárdításával kapcsolatos, főként azonban az új intézmények, a királyság és az egyház minél teljesebb védelmére vonatkozó utasításokból áll. Ránk maradtak még a fiához írt Intelmek is, melyekben uralkodási és vezetési elveit és képességit ismerhetjük meg. „Uralkodjál szelíden, okosan, alázattal, békésen, harag és gyűlölet nélkül...” De terve - hogy fiának adja át az uralkodást - Imre herceg hirtelen halála miatt meghiúsult. A fájdalomtól megtört királynak, hogy országát őrizetlenül ne hagyja - más utódról kellett gondoskodnia. Nővérének fiát, Orseolo Pétert jelölte utódjának. 1038. augusztus 15-én halt meg, itt hagyva a több évtizeden át tartó nehéz munkájának eredményét: a keresztény Magyarországot. Ma, ezer év múltán, a tíz elmúlt évszázad összes csapásait túlélt magyar nemzet ma élő tagjai - itthon és bárhol a nagyvilágban - hálával emlékezünk államalapító nagy királyunkra. A csodálatos módon fennmaradt óvó kezét - a „Szent Jobbot” - kísérő katolikus testvéreinkkel együtt mi, evangélikusok is mondjuk: „Szép magyar néped Krisztushoz vitted. Légy áldott, Szent István király.” Lenhardtné Bertalan Emma A békéscsabai Evangélikus Nagytemplom oltárképéről A most ellopott barokk oltárkép 1824-ben, Közép-Európa legnagyobb evangélikus temploma felszentelésének évében került a helyére. A pesti rajztanoda tanára, a német Leonhard Landau festette Uhrin András lelkész megrendelésére. A kép Krisztus kereszthalálát jeleníti meg. A sötét tónusú háttérből a kereszt, és Krisztus teste világük ki. A 265x108 centiméter nagyságú festmény alsó részén jeruzsálemi tájkép, a kereszt alján egy koponya látható. Elkészültekor 170 aranyforintba került, mai anyagi értékének megállapításán szakértők dolgoznak, eszmei értéke felbecsülhetetlen. Képtolvajok a Nagytemplomban 2000. augusztus 4-ére virradóan ismeretlen tettes, vagy tettesek - akik egy villámhárítón felmászva, a nyitott ablakon keresztül jutottak be a felújítás alatt lévő békéscsabai Evangélikus Nagytemplomba- ellopták oltárképet. A templomban található két perselyt felfeszítették, majd miután abban semmit sem találtak, a keretéből kivágva és kitépve magukkal vitték a Krisztus kereszthalálát ábrázoló festményt. A barbár esemény megrázta a Békés megyei evangélikusokat, felháborodott telefonokkal keresték az egyik legnagyobb magyarországi gyülekezet lelkészeit. Többen zokogtak a telefonba, nem tudván elgondolni, ki lehet képes ekkora gyalázatra. Táborszky László esperes úr is felháborító, elszomorító, megrendítő eseménynek nevezte a történteket, amikor a megyei sajtónak nyilatkozott. üzon személyek után, akiknek neve hasonló cselekményekkel összefüggésbe hozhatók. Másrészt nyomozunk a legális és illegális mükincskereskedök után Békéscsabán és környékén, valamint a bűncselekmény idején a környéken járt vagy szórakozott személyeket kérdezzük ki. A festmény értékének megállapítását szakértők bevonásával végezzük, de ennek a nyomozás szempontjából nincsen jelentősége. Félő, hogy a kép megsérülhetett, a tettes összegyűrhette vagy összehajtogathatta, erre utal az, hogy a helyszínen festékmaradványokat találtunk. Gyanítjuk, hogy a tolvaj nem a kép eltulajdonításának szándékával érkezett a tetthelyre, felkészületlenségét jelzi, hogy egy, a templomban talált spaklival vágta ki keretéből a festményt. Bízunk benne, hogy megtaláljuk a tettest, és a képet visszaszolgáltatjuk. Szegfű Katalin A tettes(ek) indítékait nem tudjuk. A Leonhard Landau által 1824-ben festett kép eszmei értéke felbecsülhetetlen. A festmény Krisztus kereszthalálát jelenítette meg. Helyét az augusztus 6-i, vasárnapi istentiszteleten egy fehér lepel takarta el. Az istentiszteleten szolgáló Kovács Pál nyugalmazott lelkész -a hirdetmények között- a következőeket mondta: - Szólni kell arról a sajnálatos eseményről, amire figyelmeztet a fehér lepel, és amiről a helyi sajtó is beszámolt, hogy valaki vagy valakik megfosztottak minket attól a képi igétől, mely hirdette: Krisztus meghalt és feltámadt miértünk. Isten irgal- mazzon neki; tőlünk pedig el ne vegye a reménységet, hogy megkerül a kép, és adja, hogy szívünkből az örömüzenet soha ki ne vesszen. A Békés megyei Rendőr-főkapitányság illetékese, az ügyben vizsgálódó nyomozó, Benedek Barnabás az Evangélikus Eletet a folyamatban lévő nyomozással kapcsolatban a következőekről tájékoztatta augusztus 7-én: - A kép jelenleg nincsen meg. A hétvégén hat, jelenleg öt munkatársammal nyomozunk az ügyben. Több vonalon vizsgálódunk, egyrészt 60 éves a megújult egri templom (Folytatás az első oldalról) A jó kezdet után jó folytatás jöjjön. A 60. évnél az ember visszafelé tekint, mi nagyon sokat látunk most Isten szeretetéből.” Egy finn egyházi liturgikus öltözettel (albával) ajándékozta meg a lelkészt. Kovács Endre római katolikus segédpüspök kifejezte együttörven- dezését és a lelki templom építésére buzdított. Tóth Attila, a gyülekezet korábbi lelkésze is eljött, és azokról a jelekről beszélt, melyek körülvették ezt a napot. A barátság, az ökumené, a templomszeretet és a művészet jelei vannak körülöttünk. Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke Eger társadalma és a lakosság köszöntését adta át. Figyelemmel kísérték a gyülekezet erőfeszítéseit és ebből mi is erőt merítettünk a jövő feladataihoz. DL csérte a szervező és segítő munkát. Szebik Imréné püspökasszony magyarul és finnül énekelte Sibelius énekét, a püspök pedig arra biztatta a gyülekezetét, hogy ápolják tovább a hagyományt, mely a finn egyházhoz kapcsolja az egrieket. T. Ittzés Jánost, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület megválasztott püspökét 2000. augusztus 20-án 18 órakor iktatja be a Győri (öregtemplomi) Gyülekezet lelkészi állásába Jankovits Béla esperes. Alkalmunkra mindenkit szeretettel várunk.
