Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-08-06 / 32. szám
Evangélikus Élet 2000. AUGUSZTUS 6. 3. oldal TÍZ ÉVE HIRDETI A SIÓFOKI EVANGÉLIKUS TEMPLOM TORNYA: Krisztus keresztjét az élet fájából faragták Istentől tanított lelkipásztorok kellenek Bárkinek meséltem, hogy a tízéves templomszentelési ünnepünkre készülődünk, nem igazán akart hinni a fülének. Pedig immár tíz éve annak, hogy Siófokon felépülhetett sokak összefogásával az evangélikus templom, amelynek elkészülte annak idején nem csak egyházunk, de az egész ország figyelmét Siófok felé fordította. Azóta is hirdeti a templom tornya a városlakóknak, és az itt nyaralóknak egyaránt, hogy Krisztus keresztjét az élet fájából faragták. Egy presbiter testvérünk anyagi támogatásával minden siófoki lakásba eljuttattunk egy színes szórólapot gyülekezetünkről a tízéves templomszentelési ünnep kapcsán, hogy erősítsük minden itt élőben azt a tudatot, hogy templomunk nem csupán Siófok jelképe, egy különös turisztikai látványosság, de az Élő Isten háza, ahol egy aktív kis közösség éli éle- ,\ siófoki templom oltára a Krisztus tét. Július 2-án vasárnap úrvacsorái istentisztelettel, szeretetven- dégséggel, valamint a templom építését és az elmúlt tíz év történetét bemutató fotókiállítással ünnepelt a gyülekezet. Sokan gyűltek össze gyülekezeti tagok, kötcsei testvérek, és meghívott vendégek egyházmegyénkből és a városból, valamint az országhatáron túlról is, Finnországból és Németországból, hogy együtt hallgassuk Smidéliusz Zoltán igehirdetését és részesei legyünk az úrvacsora közösségének. Itt voltak a templomépítés idején Siófokon szolgáló lelkészek közül dr. Fabiny Tamás és Blázy Árpád is, és természetesen az Oului Dómtemplom Gyülekezetének küldöttsége is, akiknek egykori segítsége nélkül nem épülhetett volna fel Krisztus hajója itt a „Magyar ttinger” partján. Mindannyiunk örömére az új Nyugati Egyház- kerületünk megválasztott püspöke Ittzés János is eljött feleségével, hogy együtt örüljenek velünk. Az ünnepi vendégseregből nem hiányozhatott Józsa Márton templomépítő lelkész sem, aki mindannyiunk figyelmét felhívta arra a különös szóra, amit ő a finnektől tanult, és amelynek csodájáról így írt az Élő kövek című gyülekezeti újságunkban: (B. Cs.) SZISZÜ A mi betűinkkel így íijuk le ezt a finn szót, melyet ők akkor használnak, amikor nagy a veszedelem, de ha a finn ajkát elhagyja ez a szó, akkor már a győzelmet is jelenti. A finnek története csupa veszedelem, de ez a kis nép mégis győztesként él és szolgál Európa északi sarkában. Senki se csodálja, ha Magyarországon, e másik kicsi országban, 10 évvel £ templomszentelés után e templom népe azért van együtt, hogy'megköszönje Istennek a SZISZU csodáját, mely egy évtizede e templommal történt. Nem akarom megismételni azt, ahogyan én felfigyeltem Makoveczre és munkáira. Inkább szólaljanak meg itt Kristóf Attila sorai, amit akkor írt a Magyar Nemzetbe, amikor e templomnak még tornya sem volt. „Józsa Márton életének kései szakaszában történt egy olyan találkozás, amelyből mélyen átélt, szép barátság fakadt, s létrejött egy emberi mű, amely szerves része a modern magyar kultúrának. Ez a mű a Makovecz Imre által tervezett evangélikus templom, a magyar organikus építészet egyik remeke. " Aki a templomunkat és a paplakunkat most látja, láthatja, hogy itt valóban egy SZISZU-csoda- munka ment végbe egy évtizeddel ezelőtt. Ilyen csodának számított az, hogy ott messze, a tengeren is túl, vannak gyülekezetek, amelyek a magukévá tették egy magyar szoborral szórvány nagy szükségét: a templom felépítését. És ők evégett vállalták az adakozást. A siófoki gyülekezet először nem is tudta, hogy mi minden szükséges egy ilyen építkezéshez. Maga is csak ámult, amikor látta Makovecz tervrajzát: a Krisztus hajóját. A terv megvolt, de hogyan fog ez felépülni itt az Oulu parkban? Nem mindegy, hogy milyen tantárgyból kell vizsgáznunk. A türelem az egyik legnehezebb tárgyunk. Jól csak akkor vizsgázunk, ha az, amire várunk, olyan, mintha már meg is volna. Ilyen vizsgatételünk volt nekünk a finnek ajándék-fája. Tudtuk, hogy ami betölti hatalmas erdeiket, abból jut nekünk is. De hogyan és mikor? Egy évig számolgattuk 1989-ben azokat a kamionokat, amelyeknek szállítmányai a templomra voltak szánva - amikor megtudtuk, hogy az utolsó, a IX. számú hozza a templom belső részeit. De ezt a kamiont a finnek csak Szent Iván napján küldték hozzánk. Ez a nap pedig ott állami ünnep. Vajon két nap alatt eljut-e hozzánk a küldemény e sok ezer kilométeres úton, mely tele van hibákkal, és négy országon kell áthajtaniuk, míg Siófokra érnek? Persze izgatott a nálunk szokásos másik kérdés is. Vajon a három éjszakai utazás alatt nem fogják-e feltörni, kirabolni a kamiont? Mi már SZISZU-t mondhatunk, és hálát adhatunk az Istennek és az adakozóknak, hiszen templomunk és paplakunk ott áll a valóságban a város közepén. Az elmúlt tíz év alatt, amikor az emlékezésem már szürkülni kezdett és elővettem az építési naplóim három kötetét és végiglapoztam, és beleolvasgattam: a lepergett esztendők elgurultak és én megint ott álltam 1990. június 30-án szombaton reggel az Oulu parkban, nézve a teret, melyet már akkor színültig töltött az igére szomjazó tömeg. Józsa Márton Evangélikusok Inkeri földön Az inkeri szó eredete még a mai napig ismeretlen, ugyanakkor már a legrégebbi kalevalai versekben megtalálható. Inkeri legrégebbi törzsei, a vatjákok már 4- 5000 éve Inkeriben laknak, és az inkerik legalább 1000 éve Inkeri lakói. (Inkerik földje Finnország régi keleti határától a Ladoga tó déli részéig terjed, Nyugaton a Narva folyó választotta el szomszédaitól, ez a mai észtek keleti határa.) Az ortodox felekezetűek jelenleg kiveszőben vannak ebből a népcsoportból. Az inkeri finnek alatt az 1600-as évektől kezdve erre a földre Finnországból érkezett evangélikusokat, valamint a helybéli finnek utódait értjük. Inkeri föld az 1617- es Stolbovani béke következtében (a svédek és az oroszok között) a svédekhez került. Mintegy 100 év alatt több tucat evangélikus gyülekezet alakult. 1703-ban Inkerit a háború következtében újra Oroszországhoz csatolták. Mivel a cári udvarban számottevő német evangélikus élt, így a finn inkerik is megőrizhették hitüket és folytathatták tevékenységüket. A következő évszázadban még templomokat is építhettek a cár támogatásával. A forradalom után, az 1920-as évek elejétől kezdve sajnos mind az inkeri népnek, mind az egyháznak egyre nehezebb sorsa lett, különösen 1927 után. 1938-ig az egész inkeri egyházat megsemmisítették, a papokat bebörtönözték, megölték vagy Finnországba menekültek. A népnek kb. a felét Szibériába, Közép-Ázsiába vagy valahová Oroszországba száműzték és elhurcolták. A II. világháború meglepő változásokat hozott a sztálini tervekbe is, így egy része népünknek, akik még Inkeriben voltak, elkerülhettek Finnországba, ez több mint 60000 embert jelentett. A háború befejezése után a lakosság nagyobbik részének vissza kellett térnie a Szovjetunióba. Csak egy egész kis csoportnak sikerült Finnországban maradnia, vagy elmenekülnie Svédországba vagy még mesz- szebbre. Svédországban még az 1960-as években is működött a szórványban élő inkeri egyház, amely közel 20 éven keresztül őrizte az atyák hitét újságok kiadásával is. Szüléink és nagyszüleink még a Szovjetunióban sem voltak tétlenek. Sztálin halála után egészen aktív lelki munka kezdődött, amely elsősorban is gyülekezetek alapítását tűzte ki célul. 1961-ben (Észtországban) Narva városában az észt gyülekezet keretében megkezdődtek a finn nyelvű istentiszteletek. 1970-ben Kelet-Karjalában az éppen megalakult gyülekezet egy pajtában kezdte el működését. 1977-ben, Inkeri földön, Puskin városában megkaptuk az addig németek által használt templomot. Ez volt a háború után az első templom és gyülekezet Inkeriben. Amikor az 1980-as évek közepén a peresztrojka gondolata meghonosodott és a kommunista párt szorítása egy kicsit enyhült, Inkeriben is változások történtek. Sok év nyomása után 1988-ban újra regisztrálták a Kuparitsában lévő gyülekezetei és a félig lerombolt templomát. Más településen élő gyülekezetek is fellelkesültek. Néhány év alatt az egyház- községek száma megsokszorozódott. Hamarosan az észt egyház keretein belül megalakult az inkeri nemzeti esperesség, amely aztán az Észtország számára 1992-ben bekövetkezett függetlenség elnyerése után ismét önállóan működött. Már 1990-ben elkezdődött az inkeriek részéről végzett missziói munka. Az első város Mordvában Saranski volt (ahol a missziói munka gyökeret eresztett). Ugyanabban az évben, ősszel engedélyt A 90 éves Zámolyi Gyula lelkészt köszöntötték Zámolyi Gyulát köszönti D. Szebik Imre püspök A nyári időszak egyházunkban meg- szokottan a szolgálatba belépő fiatal lelkészek avatása, elhelyezkedésük figyelése és az értük való imádkozás ideje. Jó, hogy ezek az indulások nem csendben és titokban, hanem az egész egyház népének tudtával és színe előtt történnek. Öe ugyanakkor figyelnünk kell a már szolgálatban állókra és a hosszú utat megtett szolgákra is, ők is az egyház népének szine előtt ünnepelhetnek. A zsoltáros hetven, vagy ha több nyolcvan esztendőért ad hálát (Zsolt 90,10), mennyire adhatunk hálát akkor, amikor egy szolgatársunk a 90. esztendőt éri meg. Zámolyi Gyula volt mosonmagyaróvári lelkésztestvérünk július 15-én töltötte be a kilencvenedik évét. Másnap a templomban gyűlt össze a helyi gyülekezet és eljöttek a környékbeliek, a szórványok evangélikusai is, mert neve és szolgálata ismert a Dunántúl nagy részének gyülekezeteiben. Körmenden káplán volt, lelkész Somogybán, Surdon és környéke gyülekezeteit pászto- rolta. Most pedig a nyugdíj éveiben - ahogy ő - mondta újra káplánságot vállalt és járja a mosonmagyaróvári gyülekezet filiáit, segítve Kiss Miklós lelkész szolgálatát. Magas kora ellenére autóba ül és jár Rajkára, Hegyeshalomba, Levélre, de távolabb is helyettesít, Bezi, Csorna és több gyülekezet népe jött el most is, hogy köszöntse őt és köszönje a szolgálatot, mellyel még mindig megkeresi és istápolja őket. kaptunk gyülekezet alapítására, de a templomépítéshez csak mostanában foghattunk hozzá. Korábban nem kaptunk engedélyt, mert a helyi ortodox egyház ellenezte az evangélikus templom építését. Inkeriben jelenleg a következő nyelveken folyik a gyülekezeti munka: finnül, oroszul, mordvai nyelven, mari nyelven, komi nyelven, észtül és németül. A finn-ugor nyelvterületre és népekre való tekintettel megalakult az uráli esperesség. Isten megáldotta népünket még a tragédiákon keresztül is, és boldogan szolgálhatjuk Őt, akaratát keresve. Csaknem mindenütt, ahonnan Sztálin vaskézzel elvette a gyülekezeteinket, most új gyülekezetek születnek. Jelenleg több mint 60 gyülekezetünk él és szolgál. Áldásnak tartom azt, hogy mi, finnugor népek most úgy találkozhatunk, mint egy nagy család. Világosítsa meg előttünk Isten továbbra is az>Ö kegyelmét és Igéjét, és áldjon meg minket! Érje el kegyelme a világ valamennyi népét. Arvo Survo az Inkeri egyház missziói lelkésze 2000 júliusában (Fordította: Koskai Erzsébet) Szellemi és fizikai frissességgel, boldogan végzi a pásztorolást, (megsúgta, hogy még újabb két évre meghosszabbították jogosítványát, így autózhat ezután is,) eljárogat gyenesdiási szőlőjébe egy kis kerti munkára. Hordoz ugyan fájdalmat is, mert néhány éve felesége hazament Urához, de megbékélt szívvel van, mert Isten kezében tudja őt. A köszöntésekből is megtudtuk, hogy azok közé a lelkészek közé tartozik, akiket egész Dunántúl lelkészének mondanak. Az ünneplésre meghívták D. Szebik Imre püspököt, aki Isten igéjét hozta „ajándékként”. Az igehirdetés textusa Jn 6, 44-47 versei voltak és arról szólt a püspök, hogy a próféta szerint „mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Aki az Atyától hallott és tanult, az mind énhoz- zám jön Zámolyi Gyula élete ezt mutatja, lehet valaki Istentől tanított, és a Lélek elvégzi benne és általa munkáját. Aki pedig a Lélek által meggazdagodott, az elnyeri az örök életet. Istentől tanított lelkipásztorokra van nagy szükségünk az egyházban, hogy továbbadhassuk az evangéliumot és békességet adjon nekünk. Meleg szolgatársi és gyülekezeti köszöntések tették családiassá az együttlé- tet. A püspök így fogalmazott: nem csupán az egyházért, de az evangéliumért tette, amit tett egy életen keresztül. Szebik Imréné püspökasszony Sibélius énekével köszöntött: „Szólj boldog hálaének, És áldd a Teremtőt... Sok ajándékodért szánk Most hálát zeng neked. ” (69. ének) Jankovits Béla esperes az egyházmegye lelkészeinek együttérzését tolmácsolta, Kiss Miklós lelkész a gyülekezet vezetőivel gratulált és köszönte a még mindig végzett szolgálatait. Stipkovits Pál, a város polgármestere, „Mosonmagyaróvár 50 éves" emlékéremmel adta át a város lakóinak megbecsülését és tiszteletét. Nagy József a magyaróvári Szent Gotthárd templom plébánosa az ökumenikus összetartozásról, testvéri szeretetről tett bizonyságot és köszönte a békességes együttmunkálkodást. Ebéd után meghívott szépen megújított templomába, melynek altemplomában a Habsburg-család temetkezési helyét is megmutatta. Késő délután lett, mire a jó hangulatú, kedves, családias együttlét után egy szép élménnyel gazdagabban indulhatott mindenki otthonába. T. Jankovits Béla esperes üdvözöl
