Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-06-11 / 24. szám

4. oldal 2000. JÚNIUS 11. Evangélikus Élet 2000 pünkösdjére Egyház és európaiság „Ne gondolj most arra, hogy elmúlik mindez s elég egy gondolat, hogy csengve széttörjön szemeden kék álmod. Ezer égrelengö szíveddel csak lépdelj... ” (Illyés Gyula: Pünkösdi ének) Ne gondoljunk most arra, hogy ijesztő lett körülöttünk a világ. Ne nézzük a sok rútságot, amely körülvesz bennünket. Ne halljuk meg a csúnya szót. Ne vegyük észre a durvaságot, a közönyt, amivel naponként találkozunk. Csak arra figyeljünk most, hogy pün­kösd van! A Szentlélek ünnepe. A ke­resztény egyház kétezeréves születés­napja. Az se keserítsen el bennünket, hogy ezen az utolsó pünkösdjén a második év­ezrednek megváltozott a társadalom, amelyben élünk. Fellazultak emberi kap­csolataink. Az élet értelme sokak számá­ra más lett, mint ami eddig volt. Lelki ér­tékek helyett előtérbe kerültek a földi ja­vak. Bizony, kevesen vagyunk, akik átérez- zük még az ünnep lényegét s elfogadjuk az isteni kegyelem ajándékát. Az első pünkösd óta kétezer év telt el. Az emberiség számára ebben a végtelen­nek tűnő időben sok öröm is akadt, de még több bánat volt. A jó és a rossz vál­takozásában múlt el húsz hosszú évszá­zad. A bűnben és a lélek tisztaságában egyaránt megmártózó kereszténység el­érkezett a harmadik évezred küszöbéhez. Bebocsátást kér az ismeretlen jövőbe. Mely sok szépet és jót nem ígér. Az em­beri lelket sivárság fenyegeti, a szíveket az üresség. Az értelmet az elgépiesedés. „Jövel, Szentlélek Úristen Töltsd be szíveinket bőven Mennyei ajándékoddal... ” - hangzik az ének ma sok evangélikus templom­ban. S ez az ének talán soha nem volt ennyire időszerű, mint ma. Keressük a helyünket a megváltozott világban. Az első keresztények hitétől távolba szakadt már a miénk. Időben és lélekben messze vannak tőlünk az első hitvallók, az első vértanúk. Ma más kihívások teszik próbára em­berségünket. Kereszténységünk tudatos vállalásával ma más feladatokkal kell megküzdenünk. Ezekre egyedül képtele­nek vagyunk. Szükségünk van Isten se­gítségére, a Szentlélek támogató erejére. Pünkösdöt várjuk. Mely az idén kicsit késve érkezett. Elnyíltak már a tavaszi virágok. Lehullottak a pünkösdi rózsa rövid életre ítélt szirmai is. Itt a nyár. - Közeleg az aratás ideje. De a szívünkben tavasz van. Újjáéledés vágya munkál bennünk. Tanít a jóra, a szépre. Emberségre. Hitet ad, mellyel szembenézhetünk a rejtelmes jövővel. Mit hoz a harmadik évezred? Milyen lesz majd első pünkösdje? Evangélikus vallásunk adja nekünk a bátorítást: „Ha Isten velünk, ki ellenünk? ” Ezt sugallja most pünkösd varázsos ünnepe. Rövid életünk meg-megújuló pünkösd­jeinek áldást osztó fényében most ezt az évezred-búcsúztató szép ünnepet várjuk. Ünnepeljünk! Az ünnep szép. Az ün­nep felemel a földi gondok fölé. Erőt ad, hogy tovább menjünk a számunkra kije­lölt úton. Felkészült szívvel várjuk. „Mintha szél: a zúgás betölti már a házat. Halászok, vámosok, parasztok nyelveken szólnak. Ülünk, várjuk a lángot. Nem tudjuk még, hogy láthatatlan. ” (Rónay György: Pünkösd) Lenhardtné Bertalan Emma Pannonhalmi kezdeményezésnek is ne­vezik az 1998-ban megindult dialógust. A keresztyén egyházak vezetői, papjai, értelmiségiek és a zsidóság képviselői beszélgettek Pannonhalmán a holocaust­ról, az antijudaizmusról és az antiszemi­tizmusról. II. János Pál mondta Auschwitzban: Itt térdepelek a Golgotán. A párbeszéd, a pápai példamutatás folytatását jelentette a közelmúltban sor­ra került úgynevezett második Shoá- konferencia, melynek témája „A vallá­sok szerepe Magyarország európai in­tegrációjában ” volt. Az eseményt a katolikus Pax Romana szervezet rendezte, a színhely a zsidó Scheiber Sándor Iskola és Gimnázium volt. A négy félnapos ülésen Várszegi Asztrik, Bölcskei Gusztáv, Harmati Béla és Schweitzer József elnököltek. A kon­ferenciát védnökként köszöntötte a meg­nyitón Martonyi János külügyminiszter. Utólag megállapítható, hogy a szerve­zők azon tisztességes törekvése, hogy minél szélesebb ölelésű legyen az alka­lom, minél több irányzat kapjon szót, túlzsúfolttá tette a konferenciát és egy­szerűen lehetetlenné a vitát. Az eredeti terv szerint a kb. negyven perces referá­tumokat nyolc perces korreferátumok követték, ezután indult volna a vita, há­rom perces hozzászólások lehetőségével. Egy-egy fél nap három óra tiszta időt je­lentett, így elméletileg a tíz korreferátu­mot figyelembe véve, maradhatott volna az idő, így azután alig sikerült az időke­reteket egyáltalán tartani. Annál inkább érdeklődéssel várjuk a rövidesen megje­lenő, a konferencia teljes anyagát tartal­mazó kötetet. A négy referátum így következett. 1. Vannak-e felekezetileg különböző tapasztalatai / stratégiái a nemzeti identitás megőrzésének és melyek ezek? Előadó Engel Pál történész volt, aki a magyar és a szerb városok fejlődésének hasonlóságát és különbségét elemezve, mutatott rá a latin és a bizánci keresz- tyénség meghatározó voltára az európai fejlődés különbözőségeiben. E téma egyik korreferense Béres Tamás volt. MISSZIÓI MUNKAÁGAK EGYHÁZUNKBAN Az Evangélikus Kórházmissziói Szolgálat bemutatkozása „Bíztassátok a bátortalanokat, karoljá­tok fel az erőtleneket. " (1 Thessz 4,14.) Pál mondata jól összefoglalja kórházi szolgá­latunk lényegét: bátorítani, felkarolni. Nem nehéz belegondolnunk, hogy kór­házban lévőknek milyen nagy szüksége lehet bátorításra, felkarolásra. Ha a kór­házra gondolunk mindenkinek a félelem, a kétségbeesés, a magány és a kiszolgálta­tottság háza jut eszébe. Ha ott vagyunk, mindezeket átéljük, csupán egy tárgy va­gyunk az orvos kezében, akiket többnyire csak a beteg testrészünk érdekel, aki futó­szalagszerűen végzi dolgát - egyik beteg jön a másik után, de a beteg leikével nincs sem ideje, sem módja foglalkozni. Közis­mert tény, hogy a beteg jobban gyógyul, ha lelkileg is törődnek vele. Ha van vala­mi támasza, kapaszkodója a kórházban töltött idő alatt, amikor sok nehézséggel kell szembenéznie. Ilyekor valóban jól jön a bátorítás, a felkarolás - ha valaki odaül az ágy mellé és meg­fogja a beteg kezét, és végighallgatja, együtt imádkozik, ha kell, úrvacsorával is megnyugtatja, együtt beszélgethetnek az őt foglalkoztató kérdésekről, s bár kórházban van, mégis hall­gathatja Isten igéjét a kórházi istentiszteleten, vagy a betegágy­nál. Noha tudjuk, hogy gondviselő Istenünk van, ilyenkor, ott a kórházi ágyon, szükséges ezt újból megerősíteni, mert a bajban az ember könnyen elbizonytalanodik. Ilyenkor még az átlagos­nál is jobban igénylik és szomjazzák Isten bátorítását, és azt, hogy ne maradjanak egyedül. Ez a kórházi szolgálatunk lénye­ge, menni ágytól ágyig és felajánlani mindenkinek ezt a fajta segítséget. Különösen nehéz a kórházban tölteni a karácsonyt és a húsvét ünnepét, ilyenkor még inkább szükséges végigjárni a bentmaradtakat és a reménység és a vigasztalás igéjét ilyen körülmények között hirdetni. Néhány kórházunkban segítők is részt vesznek a betegek hívogatásában és az istentiszteleti helyhez való beteg kísérésben, a tolókocsik oda- és visszatolá­sában, és színesítik az istentiszteleteket néhány verssel, zene­számmal vagy egy kis jelenettel, van úgy, hogy a kórtermekbe éneklünk gitárral vigasztaló és erősítő énekeket a betegeknek - így próbálva egy kis örömöt csempészni a szomorú falak közé. Természetesen nem csak evangélikus betegek lelkigondozását végezzük, hanem más felekezetű betegekhez is odamegyünk, ha ezt elfogadják, sőt még a nem hívőkhöz is, ha igényük van ilyen segítségre. így szolgálatunk három irányú: az evangéli­kus betegek lelkigondozása, ökumenikus nyitottságban szolgá­lat a más felekezetüek felé, és misszió, ha nondirektív módon is a nem hívő betegek és ápolószemélyzet kö,zött. A mi szolgá­latunk, az útitárs szolgálata, aki kis időre mellészegődik egy beteghez és élete egy szakaszán, ami meglehetősen nehéz sza­kasz, kíséri, segíti, amíg újra haza nem kerül otthonába - akár a földi hazára, akár az örök hazára gondolunk. Terveink: jó volna kialakítani egy olyan kapcsolati rendszert, hogy aki hazakerül, otthon tovább folytatódhasson a kórházban elindult folyamat, és bekapcsolódhassanak az otthoni gyüleke­zetbe. Szeretnénk még segítőket toborozni, akik hívó és toló­szolgálatban tudnának bizonyos rendszerességgel segíteni, hi­szen segítők nélkül szinte lehetetlen ezt a szolgálatot végez­nünk. Jelenleg a következő kórházakban tartunk kórházi isten­tiszteletet, áhítatot, rendszeres lelkigondozást: János Kórház, ORFI, Országos Onkológiai Intézet, Országos Traumatológiai Intézet, MÁV-kórház, Péterfy Sándor utcai Kórház, Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet. Természetesen, ha más bu­dapesti kórházban tudomást szerzünk arról, hogy egy evangé­likus beteg bent van és jó lenne meglátogatni, oda is elme­gyünk. Reméljük, hogy a jövőben eljuthatunk még sok olyan kórházba, ahol ma még nem tudunk jelen lenni. Kéijük imád­ságaikat és minden ötletet, ami még inkább segíti ennek a most még csak úttörő-fázisban lévő szolgálatnak a kiépülését, elter­jedését, megerősödését. Cím: 1085 Budapest, Üllői út 24. Te­lefon: 429-2036 Bajuszné Orodán Krisztina 2. Miféle prioritásai vannak a nem­zeti és vallási identitásnak az európai közösségben, illetőleg mi következik ebből Magyarországon. Granasztói György történész volt az előadó. A rendkívüli gondolatgazdag előadás a vallási és politikai pluralizmus kölcsönha­tását és konfliktusait elemezte. Itt különö­sen hiányzott a vita. Értékesen járult hoz­zá korreferátumával a témához - többek között - Balog Zoltán, Kende Péter, Sza­bó Iván, Tamás Pál, Tillman József. A ne­vek talán érzékeltetik, hogy kitűnő erőket nyertek meg a szervezők a részvételre. 3. Mi volna a társadalmi integrációt is segíteni kész teológia, illetőleg mit tud e tekintetben felajánlani a magyar hozzájárulás? Itt sajátosan négy referens volt. Egyhá­zunk részéről Hafenscher Károly, vala­mint Pásztor János (réf. teol. prof.) Lukács László (rk. teol. prof.) és Heller Agnes filozófus professzor. Hafenscher Károly határhelyzetként jellemezte több szempontból is napjain­kat. Kulturális, gazdasági tekintetben is ezen az alapon értékelte a kisebbségi po­zícióba került, ugyanakkor pluriform magyarországi vallási helyzetet. Az EU elvárása terén így fogalmazott: Általánosságban gyakran hallott kifeje­zés az a francia igény, hogy az európai integrációban „a kereszténység Európa lelke lehet”. Kibővített formában ez azt jelenti, hogy a zsidó-keresztény spirituá­lis értékek nélkül lehetetlen egy teljes ér­tékű, sokdimenziós Európáról beszélni. Még a humanista (görög-latin) értékek mellett, azokkal együtt is zsidó-keresz­tény tradíciónak nemcsak emlékként, de kreatív formában is jelentős szerepe kell, hogy legyen, e nélkül az európai integrá­ció csupán gazdasági, politikai, racioná­lis társulásként működhetne, és lélekte­len gépezetté válna. Igen érdekes volt, hogy talán az objek­tiven vizsgálódó Heller Agnes találta a legtöbb értéket, melyek a vallásokból, azok hagyományaiból, hatásaiból adód­nak és politikailag az európai integráció szellemében értelmezhetők. 4. Európai integráció és szociális gondolat. Ez volt a negyedik altéma, előadója Poszter György irodalomtörténész. E tárgykör egyik korreferense voltam. Az előadó kiválóan érzékeltette: a szo­ciális, az egész társadalmat érintő kérdé­seknél dőlt el, hogy az integráció való­ban nyereség lesz-e nemcsak egyes ki­váltságos csoportok, hanem az egész tár­sadalom számára. A közjó fogalmán és összetevőin, a személy méltóságán, a szolidaritás és a szubszidiaritás elvein demonstrálta ezt. Idézem: „...vélem az országban és a régióban e század- és ezredfordulón minden a szociális kérdésekkel foglalko­zó gondolatmenetben, a praktikumnak, a gazdaságnak, azaz a szegénységnek, a napi élethez szükséges emberi minimum­nak a teoretikummal, a szellemmel, az örökélet jegyében megfogalmazott morá­lis normákkal nem szemben, de azok mellett, vagy inkább azokból következők­ben nagyobb hangsúlyt kell kapnia, mert felborult az egyensúly. A gazdasági és társadalmi egyensúlyon túl a lelki egyen­súly is. ” Másutt így fogalmazott: „Am a szoli­daritás nem csak szociális, de pszicholó­giai kérdés is. Ezért ejtek szót a belső szociális-pszichológiai diszkrimináció néhány, olykor csak búvópatakként érzé­kelhető, olykor nyíltan felszínre törő for­májától. Amelyekbe tagadhatatlanul be­letorkollik a bűnbakkeresés ősi lélektani mechanizmusa is. Ennek három cél­pontja van. A zsidóság, a roma népes­ség és a hajléktalanok. Az első kettő mögött ideologikus-, rasszista-, a har­madik mögött pszichológikus-szadista motiváció. Az antiszemitizmus mestersé­gesen felszított, világnézetileg színezett értelmiségi esetleg, ál- vagy félértelmisé­gi rasszista indulat. A cigányszindróma majdnem össznépi, antropológiai és kri­minológiai álérvekkel megtámasztott szo­ciális-pszichés biztonsági szelep. A haj­léktalan fóbia a rendszerváltozás elesett­jei ellen forduló agresszív-szadisztikus lé­lektani önerősítés és önigazolás. Amely­ben az elesett a még elesettebben tölti ki és vezeti le artikulálatlan szociális indula­tait. " Magam a mentálhigiéné, a lelki egész­ség fontosságát hangsúlyoztam. Érték­rendjével a teljes egészség érték-, a testi- lelki-szociális egyensúly autonóm segítő személyiség ideállal hidat építhet nem­csak a különböző vallások, hanem az egyéb világnézetek talaján állók között is, konszenzust teremtve az emberi együttéléshez nélkülözhetetlen, minden­ki által elfogadott értékminimumok te­rén. Hangsúlyoztam, jó lenne, ha a .hazai egyházakhoz kötődő csoportokban és nemcsak az egyházi vezetőkben vagy az értelmiségi elitben, áttörne a konferenci­át jellemző nyitott, felelős gondolkodás, útkeresés, egymás megértése, a különbö­zőségek tiszteletben tartása. Pünkösd közeledtével érezhettük a Lé­lek erejét. Különböző háttérrel, meggyő­ződéssel, hittel, különböző nyelveken szólva, megélhettük azt a sajátos egysé­get, ami talán mégis jellemző lesz a hol­nap Európájára. Frenkl Róbert . .Velem tettétek meg” (Mt25,40) Urunk szavai és példamutatása szerint a misszió lényege a „kicsinyek” észrevé­tele, felkarolása és segítése abban, hogy lehetőleg saját lábukra álljanak. Ez a lel­kűiét nem természetes velünk született egocentrikus életszemléletünk számára. A bibliai értelemben vett kicsinyeket: a fizikailag vagy szellemileg segítségre szorulókat, a magukat ellátni nem képes öregeket, az éhség-zónákban lakó töme­geket bizony sokszor tehernek érezzük, a valóság olyan részének, amely akadá­lyozza, hátráltatja boldogulásunkat. A tetőtől talpig fekete ruhába kényszerített iszlám asszonyokra, a hindu országok szent tehenekkel telített városaira, vagy az anyag önálló fejlődő-képességét hir­dető ateistákra rácsodálkozunk, de szere­tet, segítöszándék helyett inkább bosz- szankodunk, hogy egyáltalán léteznek ilyenek. A külmisszió munkaterületei ezek az utóbbiak: az éhező, szomjazó, háborúk által fejlődésképtelenné tett tömegek, a Jézus Krisztusban való hit boldogságát, felszabadultságát nem ismerő „kicsi­nyek” milliói. A Magyarországi Evangé­likus Egyház több mint negyven évi szü­net után újra ajtót nyithatott a külmissziói munkaterületekre, s mi, Bea, Anikó, Marci és én nagy örömmel vettünk részt ebben a szolgálatban négy éven keresz­tül Pápua-Új-Guineában. Alig egy hete értünk haza a tőlünk nagyon távol lévő trópusi országból, ezért a Külmissziói Egyesület által vezetett tevékenységek­ről, szolgálatokról áttekintő képet nem tudok adni. Örömmel számolok be viszont saját szolgálatunkról, ami mind a magyar, mind pedig a Bajor Evangélikus Egyház missziói munkájában tulajdonképpen út­törő, vagy úgy is mondhatjuk, hogy kí­sérleti jellegű volt. Küldetésünk ugyanis a három egyház együttműködésére vo­natkozó szerződés keretében valósult meg, s mint ilyen, teljesen új volt mind a három egyház számára. Urunk gazdagon megáldotta ezt a kez­deményezést. S ezt nemcsak annak a mintegy negyven falunak a gyülekezetei, közösségei bizonyítják, ahol ma már egészséges ivóvíz folyik a közterületi csapokból, ahol függőhíd köti össze az amúgy teljesen elzárt falut a külvilággal, vagy ahol végre leszállhat a kisrepülő- gép, hogy a mozgásképtelen beteget el­szállítsa az egyházi kórházba, hanem a Martin Luther Seminary (az evangélikus egyház lelkészképző intézete) osztályai is, akik nehéz szívvel vettek búcsút an­gol tanáruktól, Beától, és az egyházi la­kónegyed közösségei, akik fülsiketítő sí­rással váltak el gyermekeinktől és a csa­ládtól. Azt pedig, hogy bajor testvéreink is Urunk keze munkáját látják az együtt­működésben, azt jelzi, hogy készen áll-- nak a folytatásra. Nyitott a külmissziói szolgálatok tere olyan keresztyén elkötelezett szakembe­rek és lelkészek számára, akik készek megosztani mindazt az áldást, amit Isten nekünk, európaiaknak adott, akik készek észrevenni a „kicsinyeket”, s mindenna­pi nehéz körülményeiket velük együtt vállalva, példamutató életükkel tudnak só és gyertya lenni közöttük. Bálint Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom