Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-05-14 / 20. szám

Evangélikus Élet 2000. MÁJUS 14. 5. oldal m €£mill Pfij JrE W Kedves Gyerekek! « Már többször beszéltünk arról, hogy Isten milyen fantasztikusan teremtette meg ezt az egész világot, benne minden élőlényt! A mai alkalommal Zivko Kustic: A természet Isten- ** ről beszél című könyvéből szeretnék egy idézetet közzétenni. Olvassátok élvezettel! 2& Szeretettel: Pötty bohóc A legboldogabb lustálkodó Nincs boldogabb lustálkodó a kaméleon­nál. Ez a gyík nemcsak hidegvérű - mint a többi hanem azt is szilárdan elhatározta, hogy ha csak teheti, pihen. Ő egyszerűen nem hajlandó szaladni a zsákmány után, még kevésbé utána ugrani. Sőt, ahhoz sincs kedve, hogy veszély esetén meg­szökjön. Napokon át órák hosszat ül egy- egy ágon. Csak azzal táplálkozik, ami a szájába pottyan. Ha egy elkényeztetett gyermeknek akad­nának ilyen kívánságai, nehéz volna telje­síteni őket. Szinte felfoghatatlan, hogyan adja magát ilyesmire egy kicsi és puha ál- latocska a vadon rengetegében, ahol min­den oldalról veszély fenyegeti, és ahol minden falatért kemény harcot kell vívni. A kaméleon mégsem akart lemondani kíván- ságocskáiról. Az anyatermészetnek pedig nem maradt más hát­ra, minthogy eleget tegyen elkényeztetett gyermeke vágyainak. Biztosította számára annak a lehetőségét, hogy mindent lásson, de őt senki se lássa, hogy sehová se kelljen mozdulnia, hogy még az étel is csak belepottyanjon a szájába. Elkényeztetett állatocskánkat előbb el kellett rejteni az ellen­ség elől. Álcázni kellett, de egyszerű, biztos és önműködő mó­don. A kaméleon nem egyezett bele abba, hogy elbújjon a le­velek közé, hogy elrejtőzzön valamelyik lyukba, vagy akár bármivel is betakarózzon. A katonáknál az a szokás, hogy a hó­ban lepedőbe burkolóznak, míg a fűben, bozótban és az erdő­ben tarka sátorlapba. Ez teljesen elfogadhatatlannak tűnt a ka­méleon számára. Ezért számára a természet kitalálta a legtöké­letesebb álcázást: bőrének színe a környezet színéhez alkal­mazkodik. A fiivön zölddé válik, a kövön fehérré. Bőre a szi­várvány minden színét képes magára ölteni. De ezen nem kell külön törnie a fejét. A bőrnek kell „körülnéznie”, és megfelelő színűvé változnia. Minden önműködő. Az anyatermészetnek nagyon meg kellett izzadnia, mire ki­gondolta ezt a zseniális és egyszerű megoldást. Korunk minden tudósa félne egy ilyen feladat megvalósításától. Mennyi min­dent kellene tudnia arról, hogyan reagálnak a kaméleon bőrét képező anyagok, milyen vegyi reakciók mennek végbe benne. Arról is tudniuk kellene, hogyan ismeri fel a bőr a körülötte le­vő színeket. Ilyen tudással szívesen ren­delkezne minden fényképezés-szakértő. A világ minden véderő-minisztériuma szíve­sen áldozna milliókat, ha a katonák szá­mára sikerülne kitalálnia olyan egyenru­hákat, amelyek a kaméleon bőréhez ha­sonlóan változtatnák színüket. Ilyen ered­ményt azonban még egyetlen feltaláló sem tud felmutatni. A mi kaméleonunk azonban nem elége­dett meg csak azzal, hogy elrejtsék a kí­váncsi szemek elől. Ő mindent akar látni, éspedig úgy, hogy ehhez még a fejét se kelljen megmozdítania. Ezt az óhaját is teljesítették. Olyan dülledt szemet kapott, amellyel beláthatja az egész látóhatárt. De még ez sem volt ne­ki elég! Mindkét szeme, függetlenül a másiktól, önállóan mo­zoghat minden irányban. A táplálkozás kérdését még egyszerűbben oldotta meg. A ka­méleon nyelve húsz centiméteres szalaggá hosszabbodott, melynek vége ragadós. Amikor valamilyen muslinca a közeibe téved, a kaméleon lassan kinyitja a száját, lasszónyelvét vil­lámgyorsan kilövelli, ez ráragad az áldozatra, majd még gyor­sabban visszahúzódik a szájba. A kaméleonok már több száz éve élnek így, mint az anyater­mészet rendkívüli találmányai. A tudósok és a szakértők állan­dóan arra törekednek, hogy fölfedezzék e találmány titkát. A kaméleont hiába kérdezzük ezek felől. Vele és benne minden automatikusan történik. Neki fogalma sincs a kémiáról, az op­tikáról vagy a mechanikáról. Ezt nem ő találta ki... Válaszoljatok a következő kérdésekre, melyek olyan bibliai személyekkel kapcsolatosak, akik valamilyen állattal kapcsolatban kerültek! 1. Oroszlánok verméből szabaduló. 2. Hal gyomrában utazó. 3. Kakaskukorékolásra érzékeny. 4. Szamarán utazó, de angyalt észre nem vevő. Örökzöld FIATALOKNAK Hittanverseny Gyurátz Ferenc szellemében A büki, a beledi, a kővágóőrsi és a pá­pai evangélikus gyülekezetek országos középiskolai hittanversenyt hirdettek meg 2000-re, nagy püspökünk halálának 75. évfordulója alkalmából. Négy fordu­lót szerveztek, melyeket Gyurátz Ferenc életútja köt össze. Az első fordulót már le is bonyolították Bükön, április 8-án. Három iskola hat­hat fős csapata versengett. A soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázi­um (Líceum) öt, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma kettő, a Kősze­gi Mezőgazdasági Szakközépiskola pe­dig egy csapatot állított ki. A feladatokat Fatalin Helga lelkésznő és Giczi Niko­letta állította össze. A zsűri tagjai Soly­már Péter, Garas Krisztina lelkészek és Cséry Ákos lícista diák voltak. A lebo­nyolításban Koczor György pápai lel­kész, valamint a büki és a szakonyi gyü­lekezetek ifjúsága segített. így ezen a szép tavaszi délelőttön tíz órára már mindannyian összegyűltünk a büki evangélikus gyülekezeti teremben. Ráhangolódásként néhány ifjúsági éne­ket énekeltünk gitárkísérettel. Ezután köszöntöttek minket a szervezők, majd kezdetét vette a munka. Első feladatként Gyurátz Ferenc hiányos életrajzi szöve­gét kellett kiegészítenünk származásá­val, büki gyermekkorával, soproni lícista diákságával és hallei egyetemjárásával kapcsolatban. Ezután egy közismert ifjú­sági éneket kellett átírni egy evangéliu­mi történet alapján. Ezt azután minden csapat előadta. Harmadik feladatként bibliai totót kap­tunk, aminek a sokszor száraz számada­tokat firtató kérdései alaposan megdol­goztattak minket. A következő feladat a Dániel könyvében szereplő „tüzes ke­mencébe vettetés” történetének modem átírása volt. Meglepően ötletes müvek készületek. A délelőttöt zárva; „kérdezz-felelek”- et játszottunk az előre kijelölt elolvasan­dó bibliai könyvek - Eszter könyve, Dá­niel könyve, Máté evangéliuma és Pál efezusi levele alapján. Ezután bőséges ebédben részesültünk a gyülekezet jóvoltából. Kicsit kifújtuk ma­gunkat, aztán újra folytatódott a verseny. A hatodik feladatban a kreativitásunkat mozgatták meg. Egy-egy bibliai történe­tet kellett a kijelölt módon illusztrálni. Pl. gyufaábra, textilkép, agyagfigura. Nagyon érdekes, és néha absztrakt alko­tások születtek. Ezután átmentünk a közeli evangélikus templomba. Megnézhettük azt a keresztelőkutat, aminél Gyurátz Ferencet keresztelték. Itt is énekeltünk egy kicsit. Ekkor következett a finálé. A templom előtt minden csapat kapott egy rövid lis­tát, melyen Gyurátz Ferenc élete első szakaszának öt fontos helye szerepelt. Településszerte kiállítottak öt embert, akik egy-egy ilyen listán szereplő helyet személyesítettek meg. Mindegyiktől megkaphattuk egy szétvágott kép egyes darabjait, ha kitaláltuk, hogy melyik he­lyen állnak. Ha nem jól tippeltünk, akkor csak egy másik képdarab megszerzése után próbálkozhattunk újra. És mindez időre ment. így hatalmas rohangálás kezdődött fel-alá a községben. Amelyik csapat össze tudta állítani a képet - a kővágóőrsi Esperességi Kisgimnáziumot - annak előbb meg kellett nevezni az épületet, majd megmondani, mikor ke­rült ide Gyurátz Ferenc. Ez az utolsó fel­adat igazán megmozgatott mindenkit. Ezt követte az eredményhirdetés. Az első helyezést a „Vad mókusok” nevű lícista csapat nyerte el, melynek tagjai: Asbóth Lajos, Gálos Borbála, Lassú Ve­ronika, Lisztmayer János, Rozsonits Gyöngyi és Stöckert Viktória. Azt hiszem, igazán jó hangulatú és ál­dásos nyitánya volt ez az alkalom a ver­senysorozatnak, és aki eljött,, nem bánta meg. Nekem legalábbis nagyon tetszett, és igyekszem a többi fordulóra is eljutni. Tóth Károly István lícista diák „Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen! ” (IMóz 1,28) Hódítsátok meg! Uralkodjatok! Mit jelentenek ezek a szavak? Kizsákmányolást? Kihasználást? Az Istentől kapott javak mértéktelen fo­gyasztását? - Mert a ma embere, a mo­dem „fejlett” társadalmak hajlamosak ezt így értelmezni. Visszaélnek - vissza­élünk - az ajándékkal és a hatalmukkal. Pedig nem ezt jelenti a fenti Ige! Isten megáldotta az embert, akit a ma­ga képmására teremtett, s úgy bocsátot­ta útjára. Az uralkodás, hódítás szavak ma negatívan csengnek ugyan, de Isten nem úgy uralkodik, mint mi. Ő szereti minden teremtményét, és a javunkat akarja. Erre a „másfajta " uralkodásra adott nekünk Isten hatalmat és jogot. És felelősséget. Nem a természet kifosztására, egymás kizsigerelésére szólít fel: épp az ellenke­zőjére! Olyan gazdálkodásra, amely az egyéni haszon végtelen növelése helyett szeretettel és felelősséggel fordul kör­nyezete felé, s csak a szükséges - az élet­hez valóban szükséges - mértékben hasznosítja azt. Hogy a szó nemes értel­mében „gazdái” legyünk a Földnek. Most felvetődhet a kérdés: Mit tehe­tünk mi, egyháztagok? És mit tehetnek az egyházak? Ezekre a kérdésekre választ keresve, fogott össze számos európai egyház, és alakította meg 1998-ban az Európai Ke­resztyén Környezetvédelmi Hálózatot (ECEN). A hálózat második közgyűlé­sén, melyre a németországi Loccum Evangélikus Teológiai Akadémiáján ke­rült sor 1999 októberében, magam is részt vehettem, és rengeteg új ismerettel és élménnyel gazdagodva térhettem ha­za. Ezek tükrében szeretnék röviden be­számolni az ECEN tevékenységéről, és az érdeklődőket egy itthoni hálózat létre­hozására biztatni. A hálózat célja, hogy erősítse az egyhá­zakban a környezetvédelmi elkötelezett­séget, azonosítsa és elemezze az európai szintű ökológiai problémákat, és javasla­tot tegyen az egyházaknak ezek kezelésé­re, elősegítse az egyházak közötti párbe­szédet és az együttműködést a nem kor­mányzati szervezetekkel. Az ECEN teljes jogú tagjai lelkészek és egyházakkal munkakapcsolatban álló civilek. Loccumban több mint 80-an gyűltünk össze Európa minden tájáról, ebből hatan voltunk magyarok, Magyarországról és Erdélyből. A gyűlés alatt ún. koalíciók­ban dolgoztunk, melyek tagjai azóta is kapcsolatban állnak egymással. A mun­kacsoportok összetétele természetesen nemzetközi, ami különösen érdekessé és hasznossá teszi a tapasztalatcserét. A kö­vetkező szakterületekre szerveződtek munkacsoportok: éghajlatváltozás, szál­lítás és közlekedés, ökológia és gazda­ság; a teremtés ideje; Agenda 21 (az 1992-es Rio de Janeiro-i, a fenntartható fejlődésről szóló ENSZ-konferencia ha­tározatának gyakorlatba ültetése) és élet­stílus; egyházi környezetvédelmi me­nedzsment; turizmus; környezetvédelmi nevelés. Bár ezek a területek szorosan összefüggnek egymással, Loccumban el­sősorban az éghajlatváltozás és a szállí­tás-közlekedés problémáira koncentrál­tunk. Neves külső előadókat is meghall­gattunk, akik segítségével nemcsak Eu­rópa gazdasági és pénzügyi életébe nyer­tünk betekintést környezetvédelmi szem­pontból, hanem a kérdés globalitása kap­csán más földrészek közlekedési és szál­lítási helyzetével is megismerkedtünk. Ízelítőként a koalíciók munkájából: A szállítási koalíció egyik konkrét javasla­ta a vasút szélesebb körű alkalmazása a szállítás és a közlekedés terén a közúti és légi forgalommal szemben, mivel ez a módozat okozza a legkevesebb környe­zeti kárt (éghajlatváltozás légszennyezés következtében, zaj, balesetek stb.) A klímaváltozással foglalkozó szak­csoport az egyházak és a civil szerveze­tek összefogását sürgette, hogy a megfe­lelő szaktudást egyesítve, hatékonyan léphessenek fel a kormányoknál a szén­dioxid-kibocsátásra vonatkozó szabályo­zás szigorításáért. A környezetvédelmi menedzsment ko­alíció egy díjazási rendszer létrehozását kezdeményezte, mellyel az egyházak gazdálkodása ökológiai szempontból ér­tékelhető lenne. A gazdaság és ökológia koalícióban, melyhez én is csatlakoztam, vita bonta­kozott ki arról, vajon Közép- és Kelet- Európának végig szabad-e és kell-e jár­nia a gazdasági fejlődés mindazon sza­kaszait, amelyeket Nyugat-Európa már maga mögött tudhat, vagy a japán csoda mintájára közvetlen és nagy ugrást tehet a fenntartható termelés és fogyasztás szintjére. A politikai és gazdasági dönté­sek kapcsán hangsúlyoztuk, hogy azok­nál egyszerre kell figyelembe venni a gazdasági, az ökológiai és a szociális szempontokat, s a fejlődés mércéjéül a hagyományos ökonómiai mutatók mel­lett egy fenntarthatósági mutatórendszert kellene kidolgozni és alkalmazni. Az egyházak szerepét itt leginkább a figye­lemfelkeltésben, a mindennapi példamu­tatásban, ezáltal a szemléletváltozás elő­segítésében, és a közös, nyilvános fellé­pésben látjuk. Az ECEN tevékenységének egyik fő pillérét a teremtés megünneplését szor­galmazó munkacsoport képezi. Tagjai arra hívják fel a figyelmet, hogy az egyházi naptári évben az Apostoli Hit­vallás második és harmadik része áll a középpontban, s nincs olyan kijelölt al­kalom, amikor Istent, mint Teremtőt ünnepelnénk. Ezért javasolják ökume­nikus megfontolások alapján, hogy „szeptember 1. és október második va­sárnapja közötti időszak legyen a Te­remtő és a teremtés megünneplésének alkalma.” Isten rábízta az emberre - ránk bízta - a teremtett világot, hogy mi is úgy sze­ressük, mint Ő. Erre kaptunk Tőle áldást. Próbáljunk meg ezért úgy élni, hogy fel­vállaljuk az áldással kapott felelősséget, és adjuk tovább ezt a szemléletet ember­társainknak is! Dönsz Teodóra Az ECEN társult tagja dteodora@uze.net Az ECEN-ről bővebb információval szol­gálunk a http://www.ecen.org honlapon. SALLÓ ISTVÁN: Árpádházi A millennium jegyé­ben és eddigi munkás­ságukhoz méltó kiál­lítással jelentkezett ismét a Vármegye Galéria. Salló István 1932. március 3-án született Csíkszere­dán, székelyfoldön nevelkedett, ott is­merte meg és véste szivébe, agyába nem­zete történelmét. 1951-ben néptanítói oklevéllel tanítani kezdett, miközben a gyermekkorában el­kezdett fafaragást is mind művészibb szinten folytatta. A gyermeknevelés jól kapcsolódott a ha­gyományokat, a múlt magyar történelmi emlékeit őrző, felidéző munkáival. Az otthona, saját környezete díszítését szol­gáló művészi tárgyaknak sok csodálója akadt. Nemcsak a művészi megmunká­lásnak, hanem azok belső tartalmának, a belőlük áradó üzenetnek. Szobraiban, nagyméretű juharfa tábláin a magyar tör­ténelem nagy alakjai keltek életre, sok­szor emlékezetes események, történések közepette. A Vármegye Galériában június végéig megtekinthető kiállítás egyik nagy élmé­nye az Árpádházi királyokról készített sorozat. A nagy fatáblákra vésett törté­nelmi jeleneteket Győző fia finom színe­zéssel még elevenebbé, „emlékezetbe- vésődővé” tette. A matematika és rajzta­nár Salló Győző művésztárs lett: vissza­fogott színeivel még mozgalmasabbá váltak a különben valós figurák. A kiál­lított művek nagy csoportját a balladaáb­rázolások alkotják. Azok az európai nép­balladák, amelyek a 13. században kelet­keztek és a jelképes európai életfa gyö­kérzetében rejtőznek 5-600 éve. Napja­inkban már inkább csak a végeken, a ha­gyományőrző székelység és a moldvai szórványmagyarság körében mondogat­ják őket. Salló István tömör, összegző és kiállítás képet készít, müveit erőteljes kifejezésmód jellemzi. „A kemény szilfák megmunkálá­sakor szinte szikrázni kell a vésőnek, vannak fák, gyökerek, amelye­ket csak simogatni szabad. A művésznek együtt kell működni a fával, csak annyit sza­bad kiszabadítani be­lőle, amennyitől meg­születik az alkotás lelke... nem elég a ke­zem ügyessége, töp­rengeni kell az elmé­nek, figyelmezni a szívnek is... ” - jegyeztem fel a művész szavait. Életére visszatérve, a néptanító mű­vészt, pedagógiai diplomájával a tanítói évek után 1959-ben kinevezték a Csíkra­jon Művelődési Házának igazgatójává, majd 1968-ban a Hargita Megyei Népi Alkotások Háza vezetője lett. Ekkor már minden szabadidejét szobrok, dombor- müvek faragására fordította. Szülőföld­jén kilenc csoportos kiállításon vett részt és négy egyéni kiállítása volt, - ez a szám azóta 19 egyéni és 42 csoportos kiállítás­ra növekedett. 1978-ban kellett elhagynia Csíkszeredát, és családjával együtt itt te­lepedett le. Tatabányán élnek. Alkotásai­nak száma a 2000-hez közeledik. Isko­lákban, templomokban, intézményekben, emlékparkokban, közterületeken és ma­gánszemélyeknél találhatók Magyaror­szágon és a világ számos országában. Műveiről a kiállítással egyidejűleg az Erdély Művészetéért Alapítvány - a Ma­gyar Millennium évében, 2000-ben - szép albumot adott ki 500 számozott pél­dányban Nemeskürty István előszavával és Hajdú Demeter Dénes történelmi visszapillantásával. A művész életpályá­ját Kovács Gergelyné ismertette. Élmény a kiállítás és maradandó érték a szép ki­állítású album. i Schelken Pálma királyok - könyv

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom