Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-01-02 / 1. szám
65. ÉVFOLYAM 1.SZÁM 2000. JANUÁR 2. ÚJÉV UTÁNI VASÁRNAP ÁRA: 48 Ft Minden kedves olvasónknak Istentől megáldott boldog és békés esztendőt kíván a Szerkesztőség A TARTALOMBÓL Hatmilliárdan vagyunk Templomjubileum - új orgonával Jubilált a Budahegyvidéki Énekkar „MEGTALÁLTOK ENGEM, HA KERESTEK ÉS TELJES SZÍVVEL FOLYAMODTOK HOZZÁM - ÍGY SZÓL AZ ÚR.” (Jer 29,13) Ezeréves évforduló 2000 Ezeréves hazánkban a kereszténység. I. István király államfői felismerése, politikai határozottsága, eszközökben nem válogató bátorsága volt szükséges ahhoz, hogy az akkor pogány törzsi közösségben élő szittya magyarokat egy nemzetté formálja a keresztény hit kötelező felvételével. Ma már a legtöbb történész első királyunk nemes tettét szükségesnek, előrevivő bölcs intézkedésnek, a magyarság jövőjét meghatározó, évezred távolából is jó döntésnek ítéli. Evangélikusokként magunkénak valljuk a kereszténység viharokkal és megpróbáltatásokkal, kudarcokkal és eredményekkel teli ezeréves múltját. Kettős indokunk van erre. Egyfelől a reformáció előtti őseink is a keresztény hit követői voltak a római katolikus egyház tagjaiként. Eleink életét és szolgálatát nem kívánjuk elfeledni. Másfelől számunkra is az egyház története Jézus Krisztus személyével kezdődik. Az ő evangéliuma érkezik hazai földre ezeréves „késéssel”. A magunk, evangélium szerint reformált, evangélikus egyházát Jézus személyétől eredeztetjük. Ő az egyház fundamentuma, megtartója és éltetője egészen a mai napig. így vállaljuk évszázadok minden útkeresését, botladozását, fényeit és árnyait, a hit hőseit magyar földön és minden kegyelemre szoruló testvér lelki sorsközösségét szerte a nagyvilágban. Ezer év - kimondani is külön hangsúllyal lehet csak. Néhány templomunk kövei eredeztethetők e távoli múltból, ha nem is a kezdetek évszázadaiból. Evangélikus istenhajlékaink közül a 12-13. évszázadra visszatekintő falak, töredékek találhatók a lovászpatonai és a dör- gicsei templomaink - mindkettő Veszprém megyei épületében. Néhány templomunkban katolikus templomokból származó oltárkép vagy szószék található (Amót, Aszód, Sopron). Katolikus testvéreink méltán büszkélkedhetnek a jáki, bélapátfalvi, lébényi román stílusú, az 1200-as évek elején épült építészeti remekeikkel. Református testvéreink különösen szép román stílusú temploma a Pest megyei Ócsán található a 13. század második feléből. E néhány példa is jelzi a templomépítészetben is közös múltunk értékeit, amelyek megőrzése együttes feladatunk. Egyháztörténeti viták hevülete, egyházszakadások fájdalmas ténye - bár Luther soha nem lépett ki egyházából, nem is volt ilyen szándéka, „csupán” kiátkozták - belső megújulások, reformáció és ellenreformáció, humanizmus és felvilágosodás hatása a teológiai gondolkodásban, szekularizmus és a forráshoz, az Igéhez való visszatalálás kiragadott szellemi-lelki folyamatok közös múltunkban. Közben ámulva valljuk, az egyház Ura fel tudta használni híveit és papjait a változó korok csapongó szellemi áramlatai és földrengésszerű történeti megpróbáltatásai között az evangélium hirdetésére és az ember megszólítására. Ezért együtt mondunk most az új évezred küszöbén Te Deum-ot, Isten-dicséretet együtt minden kereszténnyel hazánkban. Ezeréves a magyar állam. - Mindnyájunk hazája, akik itt a Duna-Tisza tájékán, a Dunántúl lankáin, a főváros rengetegében, vagy Kelet-Magyarország rónáin élünk. E vérrel áztatta fold eleink menedéke volt, akik az Ural déli lábától hazát teremtettek nekünk is. Az 1241-es muhi csata jelképe sok kereszttel jelzi a tatárdúlás sok áldozattal járó keserű emlékét, a déli harangszó figyelmeztet a török idők harcaira. Arad a Habsburg leszámolás kegyetlenségi csúcsa, Versailles a területvesztés 1920-as máig könnyet fakasztó színhelye. A közelmúlt félévszázada pedig az újra feltörő emlékek kíméletlenségével tartja fogva a kegyetlenségek gondolataink mélyrétegeiben tanyázó történéseit. Fel tudta-e dolgozni minden idők nemzedéke az előző korok fájdalmát? Képes volt-e saját életszakaszának tragédiáit elhelyezni a nemzet történetében? Vagy felhalmozódott történet- és nemzettudatunkban az előző korok igazságtalansága, öröklődött a meg nem értett, s így csak kényszerrel vállalt múlt évtizedeinek méltánytalansága, önsajnáltató, keserű érzése? Nem kétséges, hogy a történészek még adósak előttünk eddig ismeretlen események feltárásával. Különböző korszakok történelmi megítélése olykor beállítottságuk függvénye. A millenium kötelez mindnyájunkat szembenézni múltunkkal. Személyes értékelésre indít, a magunk sorsát elhelyezve a nemzet történetében, hogy lássuk Isten tetteit a történelemben és személyes életünkben, s így nemet mondjunk az emberi gonoszság bármely korban jelentkező megnyilvánulásaira, s ránk bízott küldetésünket Isten előtti felelősségben töltsük be. Ezeréves a magyar iskola-rendszer. - Maga az évszám jelzi, hogy a kereszténység felvételével új kultúra alapjainak lerakására került sor. Ahol templom épült, ott iskolát is létesítettek. Ahol imádkozni bíztattak, ott az elemi ismereteket is közzétették. Ahol a Bibliát olvasták, ott a szellemtudományok gazdag tárházába is bemenetelt kaptak az iljú nemzedék képviselői. Kereszténység és műveltség összetartoztak kezdettől fogva, a szerzetesi rendházakban éppúgy, mint a később alapított protestáns kollégiumokban. Sőt protestáns eleink gyakran előbb építettek iskolát, s csak később templomot. Addig az iskola volt az imádság háza is. Az ifjak nevelését mindenek előtt szervezték. Protestáns papjaink évszázadon át előbb tanítók voltak egy-egy iskolában, s csak azután választattak meg egy-egy eklézsia lelkipásztorának, ha pedagógusként becsülettel helytálltak. Kereszténység és művészet is átfedésben értelmezhető ezerév távlatában is. Elég talán, ha a bibliai témájú festményekre utalok. Aligha van számontartott művészeink között valaki is, aki bibliai témájú képet ne festett volna. Az egyházi zene pedig kiváltképpen kedves területe a muzsika világában mélyebben elmerülni kívánó tudósoknak és a zene- hallgató nagyközönségnek. Az elmúlt közel félszázad sokakkal elhitette, hogy kereszténység/egyház és tu- domány/állam két ellentétes szellemi fellegvár képviselői. Érdekeik ütköznek. A két intézményrendszer között nincs ösz- szekötő, járható ösvény. Az iskolák működésének ezeréves múltja, keresztény meggyőződésű tudósok számlálatlan tábora, művészek alkotásai, az egyház szolgálata talán sokakat elgondolkoztat napjainkban. Nem választani kell a két szellemi fellegvár között, hanem gondolattartományunkból száműzni szükséges a szembenállás mesterségesen felállított hamis képét. Az iskola, benne egyházi iskoláink, a társadalomért működnek, a nemzetnek szolgálnak oktató-nevelő, hitre ébresztő munkájukkal. Kiművelt emberfőket, nemesen gondolkodó, hazájukat holtig szerető ifjakat és Istenben bízó, derék keresztényeket szeretnénk adni a jövőt építő nemzedéknek. Feladataink és esélyeink. - Fogy a nemzet. Évente 40 ezerrel vagyunk kevesebben hazánkban, alig 10,1 millióan. Csökken evangélikusságunk. Nincs ma nagyobb kihívás a fiatal magyar családok előtt, mint gyermekek vállalása önmaguk örömére, a nemzet gyarapodására- helyesebben a hiány szerény pótlására- és Isten dicsőségére. Őszintén reméljük, hogy kormányunk már eddig tapasztalt hathatós intézkedéseit újabb segítő szándékú rendeletek követik. Feladataink közé tartozik az értelmiség, a pedagógusok megbecsülése, munkájukhoz méltó anyagi javak biztosítása és a társadalom előtti elismerése. Nem lehet közömbös, hogy milyen képzettségű, mekkora emberi tartással rendelkező, az életről miként gondolkodó emberek kezébe tesszük le gyermekeink, unokáink felnőtté formálását. Meggyőződésem, hogy esélyeink, kilátásaink - hosz- szú távon - biztatóak. Jóllehet, értelmiségünk egy része az előző évtizedek megtévesztő látásmódjának áldozata lett, mások karriervágyból álltak a másik oldalra, ma hatalmas szellemi-lelki katarzis személyes átélői. Ebben őket szabad és szükséges segítenünk. A most felnövő nemzedék fiataljai talán könnyebb helyzetbe kerülnek. Alma materükhöz nem a kötelező világnézet sokat sulykolt emléke köti majd őket, hanem szabadon szárnyaló szellem, sőt a szabadon működő Szent Lélek áldásának gyümölcse érleli őket felelős felnőttekké, keresztényekké és magyarokká. D. Szebik Imre A kerek évszám varázsa vesz körül most minket: kétézer év Krisztus születése után. Ezeresztendős magyar keresz- tyénségünket ünnepeljük! Emlékünnepek sorát készítjük és várjuk az ezredforduló körül! Az sem zavarhatja meg ezt a varázst, hogy tudjuk, nem ez az egyetlen időszámítás a világon, más kultúrák máshogyan számolják az éveket. Az a tény isi tudott, hogy amikor az V. században egy római szerzetes, Dionysius Exiguus Krisztus születésétől kezdte számolni az éveket, tévesen azonosította Jézus születése évével a római birodalom időszámításának a 754. évét. Róma alapításához kapcsolva, „ab űrbe condita”, helyesen a keresztyén időszámítást megelőzően Krisztus születését a Kr. e. 5-7. évekre tehetjük. Ezredfordulók körül, mint ahogyan a századfordulókon is, a kerek évszámok sokakban félelmet ébresztenek. Ilyenkor kicsit „megfoghatóbbá” válik a máskor életünkből olyan könnyen tovaröppenő idő. Reggelente csuklónkra csatoljuk az „időbilincset”, a karórát, mint figyelmeztetést, mégis általános emberi sajátosság, hogy úgy élünk, mintha nem egy életünk, hanem több is volna. Tékozol- juk az órákat és éveket, és sokszor csak későn döbbenünk rá arra, amit az ószövetségi prédikátor olyan szemléletesen ír le: „mindennek rendelt ideje van!” Egyházi ünneplésünk szorosan kapcsolódik ahhoz, amit jelképesen az időszámítás kifejez: Krisztus után. Pál apostol így foglalta össze: „megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete” (Titusz 3,4). Krisztus előtt próféták és útkészitők meghirdették Isten akaratát, törvényét és kegyelmét, és előre mutattak arra a Messiásra, aki majd egyszer eljön. A bibliai szöveg görög és latin eredeti szavait érdemes ízlelgetni, mert magyar beszédben sem csengnek ismeretlenül: filantrópia, humanitás. Jézus arcán Isten jósága és emberszeretete, filantrópiája és humanitása jelent meg. Vajon nem ez-e az, amire a létfenntartásra, a másik legyőzésére, a túlélésre, a saját haszon hajszolására berendezkedett világban szükségünk lenne? Hányszor változtatta pokollá a világunkat kicsiben és nagyban az az emberi magatartás, amelyik nem akart tudni Isten jézusi emberszeretetéről, megbocsátásáról, békességéről. Gondoljunk csak az elmúlt századra mögöttünk, amelyik Szarajevó nevével kezdődött és azzal is fejeződött be, közte két világháborúval és számtalan helyi háborúval. Közöttünk élnek még azok a nemzedékek, akik megtapasztalták, mit jelentettek a bombázások, a frontra vezényelt családtagok utáni aggódás, a holokauszt, a kitelepítések, a kuláklisták és a téeszesítések. Az elmúlt századok az egyházakat, a keresztyéneket is önvizsgálásra késztetik, vajon megtettünk-e mindent, amit csak tehettünk, hogy Isten jósága és emberszeretete ismertté legyen? Akadnak borúlátók, mint Vörösmarty Mihály költőnk, akinek ebben az évben ünnepeljük 200. születésnapját. Számára „...az ember sárkányfog-vetemény: Nincsen remény! Nincsen remény!” Krisztus után mégse ez a fajta reménytelenség mutatja a jövő útját, hiszen mindegyikünk a maga életével, szavaival és cselekedeteivel adhatja tovább Isten emberszeretetét. A jövő jézusi alakítására lehet példa az az egyháztörténeti esemény, amelyik 1999. október 31-én történt a németországi Augsburgban. A reformáció kora óta szemben álló evangélikus és katolikus egyház képviselői a XVI. századi kölcsönös elmarasztalások és elítélések után az Isten előtti megigazulás kérdésében közös nyilatkozatot írtak alá és visszavonták az elítéléseket. Több mint négyszáz év után, vallásháborúk és szembenállás után teológiai párbeszédben közösen keresték a két egyház képviselői Krisztus egységre, békességre hívó szava megvalósítását. Még nem minden kérdésben értünk egyet, de ez a jel példát mutat. Ha lehetséges volt évszázados ellentétek után ez a megegyezés, talán lehetséges más területen is, például a száz-százötven évre visszamenő nemzetiségi feszültségek és ellenségeskedések feldolgozása a Kárpát-medencében. Sőt talán a saját egyházban, a magunk családjában előforduló nemzedéki ellentétek is feloldhatók lehetnének a jézusi megbocsátás lelküle- tével. Ilyen új esztendőt kívánjunk és munkáljunk együtt! Dr. Harmati Béla Ökumenikus imahét 2000 2000. január 16 - 23-ig kerül sor az Ökumenikus Imahét alkalmaira. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közös kiadásában megjelent az előkészítő füzet, mely útmutatóul szolgál az ökumenikus alkalmak megszervezéséhez. Az előkészítő füzeteket a püspöki hivatalokon keresztül megkapták a hazai gyülekezetek, és az Ökumenikus Tanács 1200 példányban eljuttatta azokat a határontúli magyar nyelvű református és evangélikus lelkészekhez is. Közös imádságra és igehallgatásra buzdítunk minden Krisztusban hívőt, hogy ezáltal is közelebb jussunk Isten gyermekeinek testvéri szeretetében. < t K I
