Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-05-02 / 18. szám

4. oldal 1999. MÁJUS 2. Evangélikus Élet A RÁDIÓMISSZIÓ ELINDÍTÓJA: Dr Terray László Januárban töltötte be 75. évét. Miskolcon született, ahol kö­zépiskolai tanulmányait is végezte. 1946 augusztus 10-én Ordass Lajos avatja lelkésszé Balassagyarmaton, aki példa­képévé válik. Röviddel a püspök halála után megjelenik tol­lából a hiteles Ordass életrajz először norvégül, aztán magya­rul és németül, majd angolul. A „másként nem tehetett” élet­rajzi címszó annak írójára is ráillik, mert egész életében az evangélium igazságának tántoríthatatlan hirdetőjévé vált. 1948-ban az Egyházak Világtanácsa és a Lutheránus Vi­lágszövetség ösztöndíjával Svájcban, illetve Norvégiában folytatja tanulmányait és a kommunizmus hatalomátvétele miatt végleg Norvégiában telepszik le, ahol 1952-ben el­végzi a teológiai kart. 1954-ben az oslói missziótudományi intézetbe kerül a nemzet­közileg elismert Myklebust professzor mellé. 1956-ban munkáját félbeszakítva, nor­vég egyházi felkérésre az ausztriai és jugoszláv menekülttáborokban tartózkodó ma­gyarok között végez szolgálatot, majd részt vesz 1500 magyar menekült Norvégiába való áttelepítésében. Ennek egyik következménye az volt, hogy a norvég egyházi se­gélyakció, a Kirkens Nödhjelp, titkárául hívta meg, és öt éven át ennek a szolgálatá­ban maradt. A messzi északon: Smöla szigetén ugyancsak öt évig végez lelkészi szol­gálatot, majd a Norvég Egyházi Misszió főtitkári tisztét 14 éven keresztül látja el. Tíz évig a Norvég Evangélikus Tanulmányi Tanácsot vezeti, tagja a borgi egyházkerület presbitériumának, majd két hónapig „megbízott püspökként” az egyházkerület ügye­it is vezette. Kezdettől fogva résztvett a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségének munkájában és az Útitárs szerkesztője, a Koi- noniának pedig kiadója volt. A ő nevéhez fűződik, hogy 1963. október 3-án a Norvég Egyházi Misszió és az Útitárs magyar nyelvű egyházi rádióadást indított útjára. Külön fejezetet lehetne szentelni az erdélyi magyar evangélikus gyülekezetek felé végzett széleskörű munkájának, melynek elismeréseként a kolozsvári teológiai kar 1993-ban díszdoktorává avatta. Tudományos munkássága is széleskörű volt, 1948-ban két félévet Fritz Blanke pro­fesszor mellett, majd Andreas Seierstad oslói professzor mellett szélesítette tudását, és ennek eredményeként Zwingli egyházfogalmáról írt tanulmányt. Számos egyéb tanul­mánya közül a „Küldetésben”, valamint „Izrael és az evangélium” címűt emeljük ki. Mivel folyamatosan feltárta a hazai egyházak elnyomásával kapcsolatos problémá­kat, több mint tíz éven keresztül nem adtak számára beutazási vízumot, még édesany­ja temetésére sem. B. L. Hittan tankönyv pályázat A Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatási és Iskolai Osztálya pályázatot hirdet 5. 9. 10. 11. osztályos gimnáziumi hittankönyvek (tanári kézikönyvek) megírására az érvényben lévő tantervek alapján. Beküldési határidő: 1999. október 15. Cím: MEE Oktatási és Iskolai Osztály 1085 Budapest, Üllői út 24. Pályázati díj: I. 50 000 Ft-, II. 40 000 Ft-, III. 20 000 Ft-. Elbírálás: 1999. október 31. Hittan tantervek a fenti címen kérhetők. Jubileumi Magyar Ifjúsági Konferencia a közép-németországi Rhön hegységben 1959 novemberében egy kis hirdetés jelent meg az akkor még Dániában nyomtatott ÚTITÁRS című lap 7. olda­lán, amely azt közölte az olvasókkal, hogy norvégiai magyar egyetemisták sítáborral egybekötött húsvéti protestáns konferenciát rendeznek 1960 virágvasár­napjától nagypéntekig, az Oslo városától kb. 200 kilométerre levő Trysil-i hegyek­ben. Erre szeretettel hívnak meg bármely országból bárkit, aki egyéni, egyházi és nemzeti problémáit isten Igéje megvilá­gításába akarja helyezni. A konferencia fő témája „Mi az igaz­ság ” lett. Azon 9 nyugat-európai ország­ból 72-en vettek részt. A résztvevők az együttlétnek úgy meg­örültek, hogy elhatározták: a következő évben újra tartanak egy nagy heti konfe­renciát (síelés nélkül!). Erre a Bécstől nem messze fekvő Salzerbad-ban került sor. Ennek főtémája „ Ecce homo ’’ („íme, az ember”) volt, ezen már - 12 or­szágból - 122-en vettek részt. A nagyheti konferenciák sora Angliá­ban, Németországban, Dániában, Svájc­ban, Hollandiában, Franciaországban, Svédországban és Olaszországban foly­tatódott. A tizediken adtak hálát a megje­lentek, hogy az elmúlt évtized során Is­ten velük való törődésének a valóságát tapasztalhatták meg ezeken az együttlé- teken. Azóta újból három évtized telt el és idén került sor a 40 éves jubileum meg­ünneplésére, amelyet a Bajorország leg­északibb csücskében fekvő Bischofsheim közelében, a Rhön hegységben, a „Ke­reszthegy” („Kreuzberg”) alatt fekvő szép konferenciai központban tartottak meg, ahol 1965 óta már négyszer rendez­tek magyar nagyheti találkozót. Persze, e konferencia résztvevőinek az összetétele most más volt, mint az első konferenciáké, noha á megjelentek kö­zött voltak olyanok, akik a hatvanas években már szorgalmasan látogatták a találkozókat és később elhozták azokra gyermekeiket is. Mások barátaikat, is­merőseiket hívogatták az alkalmakra, de Magyarországon élők a 80-as évek végé­ig sokszor titokban, rokonaik révén ju­tottak el egy-egy nagyheti konferenciára, viszont néha megjelentek azon jugoszlá­viai fiatalok és dél-amerikaiak is. A 40. konferenciára jelentkezett 100 körüli résztvevő között - akiknek többsége 30 év alatti személyekből állt - idén egy kisbusznyi magyarországi résztvevőt üd­vözölhettünk szlovákiai, erdélyi és kár­pátaljai fiatalok mellett. A nyugat-euró­paiak pedig Angliából, Hollandiából, Németországból, Olaszországból, Svájc­ból és Svédországból érkeztek Bischofsheimba és több családból három nemzedék tagjai jöttek el a jubileumi együttlétre. A 40. (Nyugat) Európai Magyar Evan­géliumi Ifjúsági Konferencia idei föté- mája „Aki mindvégig kitart... ” (Máté 24,13) volt. A találkozó előkészítését a két, erre a munkára felkért ifjúsági lel­kész (most ezek Menkéné Pintér Mag­dolna, Németországból, és ifj. Joób Oli­vér, Svédországból), valamint az előző konferenciákon megválasztott négy ifjú­sági megbízott végezték. Az ifjúsági lelkészek tartották virágva­sárnap reggelén a megnyitó istentiszte­letet, amelynek a keretében egy fiatal konfirmációjára is sor került. Ennek az ünnepnek a délutáni és esti programjá­ban adtak hálát a résztvevők a 40 éves jubileumért, amikor is kerekasztal-meg- beszélés és diavetítés által valósult meg az elmúlt négy évtizedre való visszapil­lantás. A napi program imaórával kezdődött, amelyeket régebbi konferenciai résztve­vők vezettek; ezt - a reggeli után - bib­liatanulmány követte. Ebben az évben Ittzés János kőszegi lelkész a Jelenések könyvén tekintett át és annak fontosabb részeit megmagyarázta. A délelőtti előadások általában a jövő kérdésével foglalkoztak. Dr. Bereznai Ta­más kutatóvegyész a kozmosz jövőjéről beszélt; Gémes István stuttgarti lelkész az egyház jövőjéről, Cseri Gyula giesseni egyetemi lelkész és előadó az emberiség jövőjéről tartott előadást, Var­ga Pál dietenheimi lelkész pedig a mi várható jövőnkről szólt. Délután 6 cso­portban az előadások megbeszélése kö­vetkezett, kivéve szerdát, amikor a dél­után a konferencia résztvevői tanulmá­nyi kirándulásra indultak Fulda városá­ba. Az estékét az Ószövetségben találha­tó ígéretekről szóló áhítatok megtartása zárta; ez a fiatalok feladata volt. Az esti áhítatot Nagycsütörtökön este fél 11 -kor a konferenciai telep kápolnájában tartott énekes vigília követte, majd Nagypénte­ken Munkácsy Mihály három nagypénte­ki képének a bemutatása révén tartott meditáció képezte az úrvacsorái előké­szítést, ezután pedig a városka evangéli­kus templomában megtartott ünnepi is­tentisztelet következett, amelyen a kon­ferencia alkalmi énekkara több számmal szerepelt. Ezen a délutánon a résztvevők közül igen sokan rövid kirándulás kere­tében megtekintették a „Kreuzberg” csú­csán található három keresztet. A konferencia kiértékelésére, az ún. „morzsaszedés”-re, valamint a követke­ző találkozó nagy vonásokban való meg­tervezésére Nagyszombaton délelőtt ke­rült sor, ez az ülésszak záróistentisztelet­tel végződött, majd ebéd után a konfe­rencia résztvevői visszatértek otthonaik­ba, ahová - minden bizonnyal - sokan magukkal vitték a jó hírt: „Érdemes ki­tartani... van jövőnk!" Pósfay György M ottó gyanánt: Mély meggyőződésünk; ha együtt tudunk imádkozni, akkor együtt tudunk mun­kálkodni is. „ Ez hát a hon... Ez irdatlan hegyek közé szorult katlan. S az út... Kígyó vedlett bőre, Hány népei vitt temetőre. S hozott engem, ezer éve. ”- írta valaha Kovács Vilmos Verecke című költemé­nyében. Igen. Ä még nem is olyan rég függetlenné vált Ukrajna légriyúgatibb -részén - Csapnál lépte át Ber­zsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) 38 diákja és 8 tanára a magyar-ukrán országhatárt 1999. március 13-án éjszaka. Egyébként, ha nappal madár­távlatból tekintjük az Ukrajna délnyugati részében fekvő megyét, akkor láthatjuk, hogy annak területén húzódnak az Erdős Kárpátok déli lejtői, és a lábuknál kezdődő Alföld invitál. Kárpátalja északkeleten Lemberg (Lvov) és Ivan-Frankivszk megyével, délen Romániával és velünk Magyarországgal, nyugaton pe­dig Szlovákiával és Lengyelországgal határos. Terüle­te: 12800 km2. Négyötödét hegyek borítják, és csak egyötöde síkság. Hamarosan, zötykölődve a rossz út miatt, megérkez­tünk a fogadó iskolánk kapuja elé, Nagydobronyba. A kölcsönös megismerkedés után ki-ki éjjeli szállására talált a vendéglátó családoknál. Reggel harangszóra indultunk a helyi református templomba. Horkay László református püspöktől, nagydobronyi lelkésztől tudjuk, hogy Kárpátalja mint földrajzi elnevezés csak a trianoni szerződés után lett használatos. A Kárpátaljai Református Egyházról is csak attól kezdve beszélhetünk, mivel azelőtt a reformáció elter­jedése óta évszázadokon keresztül szervesen az anya­országi református egyházhoz tartozott e történelmi vidék református magyarsága is. A reformáció ezen a tájon igen hamar elterjedt, előbb a lutheri, majd a kál­vini tanítás szerint. Az 1989-es év végétől (ahol mer­ték, Dobronyban igen), de az 1991-es évben mindenütt elkezdődött a fiatalok hitoktatása. Fiataljaink nagy vá­gyódással és szorgalommal járnak oda. Mint egy felbolydult méhkas, úgy nézett ki a falu már 9 órától. Felnőttek, fiatalok egyaránt a falu köze­pe felé, a templomba igyekeztek istentiszteletre. Meg­ható volt együtt lenni Isten házában a barátainkkal. Egy tüt sem lehetetett volna leejteni, annyian voltunk. Az istentiszteleten mi is szolgáltunk Szokolay Sándor Reggeli dicsőítő hálaének című művével, a másik énekszám az Apostoli üzenet a hívőknek volt. Családi ebéd után Munkács felé vettük utunkat. Elő­ször is a Zrínyi várba hágtunk fel a püspök úr által pre­zentált idegenvezetőinkkel. Megtekintettük a már fel­újított belső udvart, és elibünk tárulkoztak a Kárpátok előhegyei és a város panorámája is. 1939. március 16 - 1944. október 28. Az első bécsi döntés után alig négy és fél hónappal Kárpátalja egész területe Magyarországhoz került új­ra. Nem sokáig tartott az öröm, hiszen a szovjet rend­szer bevezetése után a kárpátaljai görög katolikus egy­házat fokozatosan felszámolták - tudtuk meg követke­ző állomásunkon. A mintegy 450 ezer hívő között 28 ezer magyart is nyilvántartott a statisztika. Több ezer görög katolikus magyart már a csehszlovákok időszakában - éppen vallásuk miatt - ukránként vették nyilvántartásba és sajnos, azóta is így szerepelnek. Együtt ünnepeltünk. A várból igyekeznünk kellett Munkács református parókiájára, ugyanis lelkes diákok élén Gulácsy Lajos nyugdíjas püspök várt meleg teával, süteményekkel. , Itt kötetlen beszélgetésben folyt a barátkozás, olyan kérdésekre kerestük különösen a választ, hogy mit je­lent egy ünnep Kárpátalján, stb. Záróakkordként zenés műsorral kedveskedtünk egymásnak, együtt énekeltük az egyházi ifjúsági énekeket. 1999. március 15. Nemzeti ünnepünk a Nagydobronyi Középiskolában ünnepi műsorral kezdődött kilenc órakor. A díszterem, bár fütetlen, zsúfolásig megtelt diákokkal. Először Kántor József igazgató mutatta be a falu történetét. Szavaira a Líceum igazgatója, dr. Lampérth Gyula vá­laszolt, kifejezve az együttes ünneplés lehetősége fe­letti örömét. Küldöttségünk műsorral lépett fel a meg­hatódott publikum előtt. Ez a zenés-irodalmi összeál­lítás arra keresett választ, hogy mit jelent nemzeti ün­nepünk az egyetemes magyarság számára. A közös ebéd elfogyasztása után a megyeközpontnak, Ungvár- nak vettük az irányt. Közben különböző statisztikai adatokat tudtunk meg kísérőnktől. A kárpátaljai magyarság számának csökkenése 1930-ban érte el a mélypontot, ennek oka elsősorban az volt, hogy a zsidókat külön nemzetiségnek vették, így 1959-től a magyarság száma, ha óvatosan is, de fo­kozatosan emelkedik, bár az arány csökken. Ungvár a Drugethek, Bercsényiek városa. Az egykori Ung me­gye központja volt. Ma Kárpátalja centruma. Lakosai­nak száma kb. 130 ezer. Láthattuk, hogy az Ung Ungvárt Közép-Európa egyik leghangulatosabb tele­pülésévé teszi. Mi is úgy éreztük, mint sokan, hogy a megyeszékhely a kárpátaljai magyarság központja. Ez, ha a kérdést az intézmények szempontjából nézzük, igaz is. Hisz az egyetem magyar tanszéke (nappalin 15 végzős diák évente), a magyar nyelvű területi lap (Kárpáti Igaz Szó), a Hungarológiai Központ (ukrán anyanyelvű elnökkel az élén, ő a magyar tanszék veze­tője az egyetemen, Lizane Petro), s itt van a székhelye a KMKSZ-nek (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szö­vetség) és a MEKK-nek (Magyar Értelmiségiek Kár­pátaljai Közössége) is. Kétségtelen hát, hogy ezekben az intézményekben jelentős magyar szellemi erő kon­centrálódik. Viszont ha azt vesszük figyelembe, hogy Ungvár lakosságának csupán mintegy 10 %-a magyar nemzetiségű, illetve magyar ajkú, hogy a városban csak egyetlen magyar tannyelvű középiskola van, (Dayka Gábor nevét viseli), hogy a magyarság szem­pontjából fontos intézményekben többségben nem ungváriak, hanem vidékiek tevékenykednek - már j nem is ilyen egyértelmű és kézenfekvő a központi jel­leg. Az ünnepség a Petőfi téren (mely az idők folyamán több nevet is viselt, pl.: Só tér, Sztálin tér, Újraegyesü­lés tere, stb.) kezdődött, majd koszorúzás után az egy­kori zsinagógában, az ungvári Filmharmóniában foly­tatódott, ahol újra előadtuk március 15-i műsorunkat a közönségnek. Ivaskovics Józseffel és Tárcy Andorral az ünnepi est fő szervezőivel folytatott eszmecse­re után leszögezhetjük azt, hogy az itt élő magyarság élete nagy részben az országban folyó átala­kulásoktól függ. Arra kell töre­kedni, hogy provinciából, végre a történelemben először szuverén, Európa felé nyitott gazdasági autonómiával rendelkező vidékké váljon. Ez az út vezethet a magyarság felemelkedéséhez, élet- színvonalának emeléséhez. Este teaház várt bennünket a Nagydobronyi Középis­kolában. További ismerkedések, tánc, feledhetetlen szó­rakozás következett. Késő éjszaka tértünk nyugovóra. Hisszük, hogy a kapcsolatfelvétel messzemenőkig eredményes volt, a közös ünneplés jelesre sikerült. Felvértezve „külhoni tősgyökeres” magyarok szavai­val, kifejezéseivel - megismerve gondjaikat, vágyai­kat - búcsúztunk tőlük. De tudjuk, hogy ez a búcsú nem végleges, hamarosan újra találkozunk, és újra együtt ünnepelhetünk október 23-án, ha Isten is úgy akarja. Bernáth Csaba Év A magyarság száma Kárpátalján 1910 után A magyar lakosság száma A magyarok aránya 1910 173.915 29,2 % 1930 115.805 16,0 % 1969 166.000 14,3 % 1989 155.711 12,5 % Hír a vajdasági evangélikusokról Néhány napra Budapestre érkezett Dolinszky Árpád szuperintendens a Vajdaságból. Alkal­munk volt megkérdezni milyen a helyzet a Vaj­daságban, és Szabadkán, ahonnan jött? D Á: Olyan országból jöttem, ahol háború folyik, és ez meghatározza az életstílust és az emberek mindennapi programját. Kb. nyolc év óta élünk ilyen helyzetben, valahogyan már megszokták az emberek. Ami most mégis szokatlan, hogy naponta többször megszólalnak a szirénák vészjelei, légitá­madást jelezve. Lassan ezeket is megszokjuk, együtt élünk vele. A háborús helyzet azért meghatá­rozza az emberek életét, lappang a szemekben a fé­lelem, nemcsak a jelentől, de a jövőtől is. Tudjuk, hogy egy háború sohasem hoz jobb létet és fejlő­dést. Az eseményeket a TV-ből tudjuk követni. A határhoz közeli Szabadkát eddig még mellőzték a támadó gépek. (Sajnos azóta már ott is hullottak bombák. Szerk.) Szerk.: Hogyan él a család és a gyülekezet ebben a helyzetben? D Á: Mi családunkkal Bajsán lakunk, ahol felesé­gem a lelkész. Környezetünkben 7-20 km körzetben történtek bombatámadások, ezeket mi is észleltük. Amikor átéltük, a zsoltáros mondását éreztük át: „ a halál árnyékának völgyében élünk. ” Csodálatos volt a feltámadás örömüzenetét hús- vétkor meghallani. Átéltük, én magam is átéltem ezt a gyülekezettel együtt, mit jelent, hogy nekünk élő reménységünk van és örök életünk és ezt senki és semmi el nem veheti tőlünk. Nagy segítség az, hogy tartani tudjuk istentiszteleteinket és más alkalmain­kat. Imaórákon kérjük: „adj békességet, Urunk" és érkezik a válasz: „az én békességemet adom nék­tek. " A kialakult háborús helyzet figyelmeztet ben­nünket, hogy nem lehetünk eléggé éberek, jobban kell figyelnünk Pál szavára: Krisztusban nincs sem magyar, sem szerb, sem német, sem albán; semmi­lyen nemzetiség, hanem azok, akik elfogadják Krisztust, Krisztus-követők mindnyájan, különbség nélkül. Jobban kell a Krisztust megismernünk, akit Isten azért küldött, hogy békességet és reménységet adjon minden körülmények között. Szerk.: A Szerbiában élő magyar evangélikusok­ról szeretnénk közelebbit tudni. Mekkora az egy­ház? D Á: A magyarság kisebbségben van, egyházunk több nemzetiséget foglal magában, de legtöbb a ma­gyar. Németek tartoznak hozzánk és a vegyes­házasságok folytán szerbek is. Tizenhat gyülekeze­tünk van, mind szórványjellegű. Ebből 4 anyagyü­lekezetünkben van rendszeres lelkészi szolgálat: Szabadka, Kikinda, Verbász és Kula. Mindenütt ve­gyes nemzetiségű a gyülekezet. Három lelkész látja el a szolgálatot és mellettük lektorok (felolvasók) vannak, ők azok, akik az álta­lunk készített igehirdetéseket felolvassák és temet­nek is. A szentségek kiosztását a lelkészek végzik. Szerk.: Milyen a gyülekezetek élete? D Á: Rendszeresen tartunk az istentiszteletek mel­lett bibliaórákat, ifjúsági órákat. Szabadkán az is­tentisztelettel párhuzamosan vasárnapi iskola is van. Erős ifjúsági közösségeinket kiválasztott ifjú­sági vezetők vezetik, lelkészi felügyelettel. Mindig van magyar, német és szerb nyelvű igehirdetés és li­turgia is. A lelkészhiány mellett kántorhiányunk is van. Számítunk a magyarországi egyház támogatá­sára, hogy a helyzet rendeződésével fiatalokat küld- hessünk Fótra, zenetanulásra. Szerk.: Ismeretes, hogy komoly sajtómunkát is végeznek egyházukban. D Á: 1994 óta jelenik meg havonta ALAPKŐ cí­mű lapunk. Ezen keresztül tudjuk szórványban élő híveinket az ige táplálékával elérni. A szabadkai rá­dióban szombatonként 12 perces adásunk van reg­gel 7-kor, most indul egy új heti alkalom: 15-20 per­ces ifjúsági műsor. Bácstopolyán fél órás magyar műsorunk van. Újabban kaptuk a kérést, legyen szerb nyelvű evangélikus műsor is. A TV műsorába bevonták a történelmi egyházakat, az újvidéki TV- ben 7 perces műsorunk volt. Örülünk ezeknek az eredményeknek mi is, mert így hozzánk is közelebb juthat az, ami szép és építő. Isten óvja meg a vajda­sági maroknyi evangélikusságot a többiekkel együtt, hogy végre nyugodt békességben élhesse­nek, erősödhessenek hitükben és mindannyian erő­södhessenek az egymással való közösségben. Ezért imádkozzunk, hogy múljon a háború borzalma és mint Krisztus népe is, egyre többet találkozhassunk. T. /n t A k

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom