Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-11-21 / 47. szám
6. oldal 1999. NOVEMBER 21. Evangélikus Élet Óriásplakátok előtt Egy TV-műsor közismert szereplője mosolyog rám a képről ezzel a felirattal: Remélem, zavarok. Persze, hogy zavarsz ezzel a szemtelen tolakodásoddal, amit ilyen jópofa elménkedésbe bújtatsz. Eddig sem néztem a műsorodat, de ezután még úgyse nézem. - Miközben ilyen gondolatok kavarognak bennem, eszembe jut, hogy gyülekezeti lelkipásztori szolgálatom során vajon hány emberben kelthettem hasonló gondolatokat, amikor megtérésre akartam bírni, vagy akár csak a templomba próbáltam hívni őket. Vajon azzal, hogy tapintatlanul zavartam elidegenedett egyháztagokat, nem az ellenkező hatást értem-e el, aminek megkeményedés lett a vége? Mert a legjobb szándékú hívogatás is visszájára fordulhat, ha nem hatja át a képmutatás nélküli szeretet. Azért imádkozom, hogy Isten kegyelmesen hozza helyre, amit én elrontottam, azoknak pedig, akik az Úrhoz hívó szolgálatot végzik, adja az erő, a szeretet és a józanság Lelkét. Van azonban ennek az egész ügynek egy másik oldala is. Sokszor nem kerülhetjük el, hogy másokat zavarjunk, sőt ezt meg is kell tennünk. Evekkel ezelőtt egy éjszaka becsöngettek hozzánk. Almunkból felriadva, bosszankodva néztük meg, hogy ki az. A szomszéd volt, mégpedig azzal, hogy úgy hallja, valaki feszegeti a garázsunk ajtaját. Bosszankodásunk rögtön elmúlt, sőt megköszöntük a szomszédnak, hogy megzavarta éjszakai nyugodalmunkat, mert így a tolvaj dolga végezetlen távozott, és megmaradt az autónk. 1 Senki sem szereti, ha nyugalmában háborgatják, vagy kizökkentik megszokott életrendjéből. De mindjárt más a helyzet, ha kockán forognak az ember értékei, különösen pedig, ha élet és halál kérdéséről van szó. Különös, hogy amikor az örök élet kérdése kerül elő, a legtöbb ember bosszankodik, hogy zavarják. Amikor Pál apostol és Szilász Thesszalonikába érkezett, az emberek így kiáltoztak: „Ezek, akik az egész világot felforgatják, itt is megjelentek. " De maga Jézus is alaposan megzavarta a korabeli vallásos emberek életét. Éppen azokét. akik úgy gondolták, hogy Istennel tökéletesen rendben van a dolguk és elsőként lépnek be a mennyországba. Ezért feszítették őt keresztre. Pedig őbenne az Isten szeretete jelent meg. Te is megfeszítetted az Isten Fiát? Igen, neki miattad kellett szenvednie és meghalnia. De teérted is. Köszönd meg neki, hogy megzavarta rendezettnek hitt életedet. Marschalkó Gyula Látáskülönbség A testi életben van látás, van rossz, homályos látás és van vakság. A vak vagy vakon születik, vagy betegség, baleset miatt veszti el szeme világát. A lelki vakságnak is vannak fokozatai. Nem születtünk „vakon” abban az értelemben, hogy ne lássuk a bűnt. Hiszen ott a lelkiismeret már a gyermekben is. Csak azután alakul ki az eltompulás, megkeményedés. A lelki vakság szörnyű tulajdonsága, hogy szándékos. Nem velem születik, mint sokszor a testi vakság, nem valami baleset okozza, hanem a lelki vakság azt jelenti, hogy készakarva vagyok „vak”. Mert nem akarom látni, hogy pl. a teremtett világ Kiről beszél (Róm 1,19-21). Én nem akarom látni bűneimet. Kialakul bennem egy hamis kép a , jóember” képe, akinek nincs bűne, akinek nem kell megváltoznia, kialakul a vakság azzal szemben, hogy Isten naponta ad erőt, egészséget, hogy járni dolgozni tudjak. Kialakul a hamis látás, hogy mindez természetes, , jár nekem”. És kialakul a lelki vakság fő átka, a velejáró öntelt, önelégült szív. A kemény, hálátlan ember nem képes kérni embertől sem, és Istentől még kevésbé. Nem képes semmit megköszönni. Úgy csendesen bezsebeli, amit Isten ad, pl. hogy betegségéből meggyógyul, vagy hogy a sofőr le tudott fékezni, mikor majdnem a kerekek alá lépett. Kialakul a lelkiismeretlenség. Nem fogad el intést, kritikát. Egyszerűen nem látja, mert nem akarja látni, hogy ő kicsoda, vagy valójában önző, lusta, érzékeny, anyagias, hiú, irigy, csak magának él. Nem akarja látni, hogy felesége vagy férje szenved mellette. A munkahelyén, míg másokon uralkodni próbál, a főnökénél hízelgéssel próbál előnyöket szerezni. Bűnvakság... erről ritkán írunk és alig beszélünk. Pedig a modem fdmek is ezt árulják el. E fdmeken ki-ki él, ahogyan akar és többnyire ismeretlen az, hogy a bűnre jön a büntetés. Sok filmben a gonosz bűntelenül követi el dolgait. Szinte sugallják, hogy „ma már” ez sem, az sem bűn. Pl. hogy a házasság nem Isten rendje, hanem'elavult ócskaság. Hogy nevetséges a hűség a házasságban. Hogy jogom van a „boldogságra” még akkor is, ha másokat tönkreteszek vele. A lelki vakság egyben már Isten ítélete is az ember felett. Most már nem csupán nem akar -, de nem is tud látni. Nem látja Isten türelmét, kegyelmét. Jézus testi és lelki vakságot is tud gyógyítani. Vele, de csakis vele lehetséges amit János ev. 9-ben a meggyógyult vak mond: egyet tudok, noha vak voltam -, most látok. Gáncs Aladár Járt már Szentföldön? A Az Ökumenikus Tanulmányi Központ, amely tíz évvel ezelőtt elsőként indította el a szentföldi zarándoklatokat, a Jubileumi évben, 2000-ben is három hitmélyítő zarándoklatot tervez: Tavasszal (március 14-19.) nyáron (július 27-július 2.) és ősszel (október 27- november 4.) A tavaszi és nyári út csak Izrael. 6 nap és 5 éjszaka. Változatlan ára: 680 dollárnak megfelelő forint összeg. Ebben minden költség benne van: repülőjegy, reptéri illeték, biztosítás, 2 ágyas, fürdőszobás szállás. Reggel svédasztal, este meleg vacsora, légkondicionált busszal szállítás és mindenhová belépés. Vázlatos útvonala: 1. Érkezés a Ben Gurionra, Jaffa Tel-Aviv. Szállás a tengerparti Netanyán. 2. Ceasarea, Haifa, a Karmel-hegy, Akkó, Galileai-tenger, Tibériás, szállás egy kibucban, 3. Tábor-hegy, Názáret, Kána, Kapemaum, a Kenyérszaporítás, a Boldogmondások és a Keresztelés helye... 4. Beth-Shean, Jerikó, a Megkísérlés hegye, Qumrán, Massada, fürdés a Holt-tengerben. Szállás Bethlehemben. 5. Olajfák hegye, a Miatyánk és a Dominus flevit templom, Gecsemáné-kert, Nemzetek temploma, Mária sírja, Árulás barlangja, Bethesda-tó, Via-Dolorosa, Szentsír templom, Dávid tornya, Dávid sírja, Utolsó vacsora terme, Mária elszenderülése temploma, Bethlehemben a Születés temploma. 6. El-Aksza mecset, Szikladóm, Siratófal, Nagy-zsinagóga, Knesszet, Menóra, Ain Karem, Keresztelő János szülőhelye, utazás Emmauson át a repülőtérre. Az őszi út 10 nap és 9 éjszaka, Izrael, Jordánia és a Egyiptomhoz tartozó Sínai- félsziget. A vízumokat biztosítjuk. Fontosabb látnivalók: Dzseras, Amman, Madaba, Hóreb-hegy, Wadi-Muzsib, Jíerak, Petra, Aqaba, Vörös-tenger, Eilat, Szent Katalin kolostor. Ennek árát az emelkedő szállodai és vízumárak miatt csak tavasszal tudjuk közölni. Az utak nem turista, hanem bibliai jellegű utazások. Célunk a bibliai helyek bemutatása hitmélyítő célzattal. Ezért sem szabadidő, sem fakultatív program nincsen. Csoportjainkat szakképzett teológus vezeti, aki 1989 óta sokszor járt velünk a Szentföldön. Az érdeklődőknek további, részletes programot küldünk és a gyülekezetekben - meghívás esetén - a csoportvezető vetítettképes tájékoztatást is ad a Szentföldről. Érdeklődni és jelentkezni lehet az Ökumenikus Tanulmányi Központban, személyesen, levélben vagy telefonon: 1114 Budapest, Bocskai út 15. III. 3. Tel/fax: 466- 4790, illetve dr. Bajusz Ferenc ny. teológiai professzor telefonján: 287-3086. V______________ J A gondolat rombol - a gondolat épít Neked mi módon? Valaki azt hitte, hogy kígyót lát a szobája sarkában egy indiai faluban. Ijedtében meg sem nézte közelebbről, hanem hanyatt-homlok menekült. Fellármázta a szomszédokat. „Jaj, jaj, kígyó van a szobámban! Segítség! Segítség!” A többiek botokkal közeledtek a házba, hogy megfogják a kígyót, de nem találtak semmit csak egy vastag kötelet. ÍGY LESZ AZ ÁRTALMATLAN KÖTÉLDARABBÓL HALÁLOS MARÁSÚ KÍGYÓ. Sokszor elkezdünk feleslegesen gondolkodni, peregnek a félelemmel teli észérveink. Ismert hasonlattal élve: a bolhából elefántot csinálunk. Bárhol is él Isten teremtménye a világban, kétségbe tud esni. El kezd negatívan gondolkodni, és saját magát lelkileg letaszítja a mélybe. Egy másik példa. Valaki el kezdett szaladni az utcán. A másik azt gondolta róla, biztosan azért fut, mert baj van és szaladt utána. A harmadik ember is velük tartott, azt gondolta tűz lehet valahol. Pár perc múlva már százan futottak, mire az első szaladó ember megállt. Csak a buszához rohant, hogy le ne késsé. Ide vezet a negatív gondolkodás. Pál apostol írja: „...ami igaz, ami tisztességes, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ami nemes, ami dicséretes, arról gondolkozzatok. ” (Fii 4,8-9) A szív, a gondolataink, a belőle származó cselekedeteink legyenek pozitívak. JézuS mondja: „Rosszért rosszal ne fizessetek!” Miért? A rossz rosszat szül. A rossz gondolat rosszra kényszerít. A jó jót szül. Ajó gondolat szeretetre serkent. GONDOLATOK. Nagy kísértése az embernek. 1 Sok gondolat lepi el bensőnket és kikívánkozik a világ felé. Mikor elhagyják ajkunkat, pusztán szavak vagy értelmes gondolatok? Mire is gondolok itt? Számomra klasszikus példa. Két ember találkozik. Az egyik megkérdezi: „Hogy vagy? A másik felel: „Rosszul”. A kérdező mégsem várja a választ, csak odaveti a szavakat: „Akkor jó!” - és megy tovább. Puszta, rideg szavak helyett, együttérző tartalmas beszélgetést várunk. Jézus nemcsak mondja a szavakat. Szavai nem üresek. Tele vannak tartalommal, örömhírrel. Kérjetek és adatik! Aki kér Tőle, valóságosan kap is. Az üres szavak mellett előfordul, hogy mellébeszéléssel találkozunk. A szavakkal ködösíti a gondolatot az ember. A PélELŐ VÍZ dabeszédek könyvében így találjuk: „Beszédével álcázza szándékát a gyűlölködő, míg magában alattomosságot gondol! ” Jézus világosan beszél, és az igazságot szólja. Ezt mondja a bénának: „Kelj fel és járj!” Nem magyaráz félre. Nem ködösít. Nem beszél mellé. „Kelj fel és járj!” A tehetetlen ember járni kezd. Akár üres szavak hagyják el ajkunkat, akár nem, Isten hallja őket. Akár homályos gondolataink vannak, akár nem, Isten látja őket. Mi nem látunk be sokszor a hozzánk legközelebb állók szívébe. Valljuk be, a saját szívünkbe sem. De az Úr minden szívbe belelát, minden gondolatot jól ért. Olyan jólesik álarc nélkül élni, tiszta szavak között, tartalmas kommunikációval. Szabad kipróbálni! Börönte Márta HAZAI ESEMÉNYEK DEÁK TÉRI ORGONAZENÉS ÁHÍTAT november 28-án, vasárnap 18 órakor NÉMETH CSABA Bach, Mozart, Liszt és Widor műveket orgonái. BUDAPEST-ZUGLÓ Zuglói templomban a 11 órás istentisztelet keretében előadásra kerül Zacharias Zarweutius: Német Magnificat című műve és a Te Deum a Protestáns Graduálból. Közreműködik a Budavári gyülekezet Huszár Gál kórusa és a Hittudományi Egyetem Liturgikus ének szemináriuma, Haga Kálmán és Balicza Gábor - harsona, vezényel: Ferenczi Ilona és Finta Gergely. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! KESZTHELY Az Evangélikus Gyülekezet templomépítésének 70. évfordulója alkalmából 1999. november 28-án, vasárnap de. 10 órai kezdettel hálaadó istentiszteletet tart. Igét hirdet: Smidéliusz Zoltán esperes. A Keszthelyről elszármazottakat ezúton szeretettel hívják és várják. A Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség Székesfehérvár, Szekfu Gyula u. 1. alatti gyülekezeti házába ott- lakással pályázatot hirdet gondnoki teendők ellátására. Bővebbet a fenti címen vagy a 22/313-697 telefonszámon lehet kapni. KERESZTELÉS 1999. augusztus 18-án megszületett Vágó Csilla és Fülöp Attila első gyermeke, Anna. Október 24-én édesapja megkeresztelte az óbudai templomban. „Maradjon velünk, Uram, szereteted, mert mi is benned reménykedünk. (Zsolt 33, 22) KŐBÁNYA November 21 -én vasárnap du. 4 órakor a gyülekezeti teremben (Kápolna u. 14.) szeretetvendégség lesz. Előadást tart dr. Hafenscher Károly c. teológiai tanár „Elégni vagy kiégni" címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. MISSZIÓI OFFERTORIUM A mai vasárnap offertóriumát egyházunk missziói munkájára hirdetjük meg. A beérkezett összeg a Missziói PályázaBUDAVÁRI VESPERÁS Ádvent 1. vasárnapján, november 28-án este 6 órai kezdettel a Bécsi kapu téri evangélikus templomban ádventi vesperás, zsoltárénekes istentiszteletet tartunk. Igét hirdet: Balicza Iván. ton keresztül visszaosztásra kerül gyülekezeti és egyházmegyei missziói programok támogatására. Az MPKE rendezésében november 23- án, kedden 17 órakor Horváth Géza tart előadást „J. W. Goethe emlékezete" címmel. (VIII. Múzeum utca 17. OMIKK- klub.) KÖZLEMÉNYEK A Német Evangélikus Gyülekezet Alapítvány 1998. évben kapott 1% SZJA 706.024 HUF összegének célszerinti felhasználása: - német nyelvű kulturális örökség ápolása 450.000 HUF összegben, - karitatív tevékenység támogatása 256.024 HUF összegben történt. 0 Az egyházasdengelegi „Erős Vár” Alapítvány köszönetét mond mindenkinek, aki az 1997. évi SZJA 1 %-át ajánlotta fel. A befolyt 77.315 Ft-ot a gyülekezet céljaira használjuk fel. A Melczer János Alapítvány köszönetét mond támogatóinak. Az 1 % befizetések összege 260.653 Ft. Kiadásaink: oktatási anyagokra, gyülekezeti értesítőre: 147.211 Ft, gyülekezeti ifjúsági tábor támogatására: 57.200 Ft, hivatalos költségek: 10.250 Ft. Tartalékoltunk 45.992Ft-ot. A Sztehlo Gábor Gyermek- és Ifjúság- segítő Alapítvány ezúton mond köszönetét mindazoknak, akik 1998-ban adójuk 1 %-át Alapítványunknak ajánlották és ezzel segítették működését. Az 1998 októberében átutalt összeg 463.105 Ft volt, amelyből - egy Ifjúsági és Gyermekotthonon keresztül - 6 fiatal otthonteremtéséhez (szükséglakás lakhatóvá tétele) járultunk hozzá. 1999 októberéig - további 7 fiatal otthonteremtéséhez, 3 házaspár súlyos gondjainak csökkentéséhez, egy Ifjúsági és Gyermekotthon „Családotthon” programjaihoz adtunk jelentős támogatást és 8 árván maradt mozgássérült gyermek nyaraltatásához járultunk hozzá. EVANGÉLIZÁCIÓ lesz a Budahegyvidéki Gyülekezetben (1126 Budapest, Tartsay Vilmos u. 11), 1999. november 26-27-én este fél 7 órakor. November 28-án, Ádvent első vasárnapján a de. 11 órai istentiszteleten, dr. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora szolgálatával. Az alkalmakra szeretettel hívják, várják a testvéreket. Apróhirdetés TORONYÓRA - KÉSZÍTÉS, - FELÚJÍTÁS! Harangjáték-, haranglengető- és vezérlőóra- készítés. 85 év tapasztalata és világszínvonalú elektronika. Ötéves garanciával. Óragyártó üzem: Konkoly József, 1102 Budapest, Állomás u. 14. Tel./Fax.: 260-7065, 06 (30) 9-492-915. 44 éves közgazdász megismerkedne belső értékekre adó hölggyel 35 éves korig. „Érzelem” jeligére a kiadóba. Babysittert keresünk tavasztól egy évre Californiába csecsemő mellé. Boleratzky 356-4312 Fiatal evangélikus értelmiségi nő olcsó, külön bejáratú lakrészt, vagy szobát bérelne Budapesten. Értesítést „Albérlet” jeligére kérek. 5. KERESZTYÉN KÖNYVVÁSÁR 1999. december 3-4. Pénteken 10-18, és szombaton 9-15 óráig. A Református Teológia dísztermében (Bp., IX. kér. Ráday u. 28.) Számos kiadó bemutatót és vásárt tart kiadványaiból. Szeretettel várnak mindenkit. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: Tóth-Szöllős Mihály, E-mail: tothsz@evang.alarmix.net Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel/Fax: 317-5478; 317-1108 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta RT. INDEX 25 211, ISSN 0133-1302 Szedés, tördelés: Evangélikus Sajtóosztály, Rezessy Szabolcs E-mail: rezessy@evang.alarmix.net Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt., Bp. Internet: http//www. lang.hu/szikra.nyomda E-mail: szikra@lang.hu Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalban közvetlenül vagy postautalványon. Előfizetési díj belföldön: egész évre 2500 Ft. Előfizetési díj külföldön: szomszédos országokba: egész évre 5000 Ft (portóval együtt), egyéb európai országokba és a tengerentúlra: egész évre 70 DEM vagy 48 USD, (portóval együtt) Légipostával: 102 DEM vagy 70 USD. Csekkszámlaszám: 11708001-20204127 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza! MEGHÍVÓ A Budai Evangélikus Egyházmegye 1999. november 27-én, szombaton délelőtt 10 órától délután 17 óráig kántortalálkozót rendez a fóti Mandák Otthonban (2151 Főt, Berda J. u. 3.) A találkozó célja: Az egyházzene területén szolgálók tapasztalatainak összegyűjtése és cseréje, egymás jobb megismerése, az egyházmegye lelkészeivel való személyes kapcsolatok elmélyítése. A programban szó lesz a kántori, karnagyi feladatokról, az egyházzenei törvényről. Lehetőség nyílik énekkari- és orgonaművek cseréjére, továbbá sor kerül orgonaelöjátékok bemutatására, közös éneklésre, beszélgetésre. A rendezvény nyitott, a részvétel ingyenes,’előzetes jelentkezés esetén ebédet is biztosítunk. A jelentkezéseket kérjük legkésőbb 1999. november 20-ig az alábbi címeken, telefonokon: Csorba István 1121 Budapest, Járőr u. 13. Tel: 275-9865, vagy Milán Gábor 2151 Fót, Berda J. u. 3. Tel: 06 27/360-093. I _______________________________________