Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-02-28 / 9. szám
1999. FEBRUÁR 28. 3. oldal Evangélikus Élet A móri és pusztavámi gyülekezet öröme Ónos eső ijesztett ránk, ádvent 3. vasárnapján a reggeli órákban, amikor az egyházkerület püspökét és feleségét vártuk a pusztavámi parókián. A rendkívüli időjárás ellenére pontosan érkeztek, így még jutott idő pár szóra, falat ételre, korty meleg italra és közös készülésre, a kettős ünnepi szolgálatra, amely Móron kezdődött: A móri gyülekezet Isten gyűjtő kosara Meleg, bensőséges ünnepe volt a kicsi móri gyülekezetnek. Mór nagyon régi település. A Bakony és Vértes találkozásánál ma is egyre épülő, szépülő város, amelynek ipartelepítéssel erős vonzása van a környező falvak lakosságára. Ez is hozzájárult, hogy a korábbi szórvány evangélikusság kedves, meleg leánygyülekezetté szerveződjön. Ennek a gyülekezetnek volt hálaadó ünnepe ádvent 3. vasárnapján. A tizenkét éve felszentelt imaházat teljesen felújították és erre a hálaadó ünnepre hívták D. Szebik Imre püspököt és feleségét. A csúszós, jeges útviszonyok között a megérkezéskor, a köszöntő szavakból érződött a várakozás öröme. A 27. Zsoltár 4-6. verse alapján szólt a püspök az ünneplő gyülekezethez. Tamási Áront is idézve: „Ezt a világot Isten az ember számára otthonnak adta... ” Benne a templomot, ahol jelen van, ahova mindenki mehet bűneivel, problémáival, néha másoktól üldözve, hogy nála biztonságot és békességet találjon. A templom és a benne megszólító ige közösséget teremt nemcsak a jelenlevőkkel, hanem Istennel is. Istennel, aki kérdéseinkre választ, problémáinkra megoldást ad. Ha néha késik is a válasz, vagy elmarad, akkor is megtehetjük, hogy az ő kezébe tegyük le életünket, ahol a legnagyobb biztonságban van, mert az övéi vagyunk. Itt ezen a helyen találkozhatunk Jézus Krisztussal, aki tökéletes szeretetével lehajolt, hogy magához öleljen. Oreá figyelve lehetünk mássá, tudunk együtt érezni másokkal, tudunk segíteni és többet adni a rászorulónak. Az Istennél védettséget és biztonságot talált ember egész életfolytatása így Istennek végzett szolgálattá lesz. Tud gyönyörködni Isten munkájában a mai világunkban, meglátva a jót és szépet. Isten népének így mindig van öröme és van miért hálát adni. Most ezért a kicsi móri gyülekezetért, amely épül, növekszik a környékről betelepülőkkel is. Növekszik az ige által lelki közösséggé, Isten családjává a Szentlélek által. Az istentisztelet végén Reményik Sándor: Az Ige című versét mondta el Grósz Dominika. Az ünnepi közgyűlésen a vendégek és a gyülekezet köszöntése után ismertették a gyülekezet rövid történetét. Az imaházat tizenkét éve, 1986-ban szentelték fel, Puskás János lelkész idején. Lackner Pál és Puskás Sára lelkészek segítségével, komoly munkával „derítették” fel a még addig ismeretlen evangélikusokat is. 1997-1998-ban több mint 400 ezer forint volt a teljes felújítás költsége, amelyben közegyházi támogatás is volt. Sokatmondó volt Puskás Jánosnak, a gyülekezet nyugalmazott lelkészének leveléből az idézet: „ ...ennek a gyülekezetnek múltja nincs, csak jelene és jövője! ” A püspök meleg szavakkal köszöntötte a gyülekezetei, amelyet egy kosárhoz hasonlított, amely Isten kezében van, hogy összegyűjtse és összefogja az ő népét. Az élő gyülekezetnek van jövője, van küldetése a világban. Ezt a küldetést vállalva, lehetünk hűségesek a mi Istenünkhöz. Beszámolt még az egyház életéről, örömökről, gondokról és feladatokról. Reménységgel rajzolta meg a jövőképet, ahol a gyülekezet Istenre figyel, tevékeny és áldozatkész. Adja meg Isten, hogy a móri gyülekezet is ilyen reményteli jövő felé nézzen és haladjon. Az egyházmegye lelkészeinek nevében Selmeczi Lajos lelkész köszöntötte a gyülekezetei és lelkészét. Megértő együttmunkálkodást, sok örömöt és áldást kívánt a jövőben. Glatz Gusztáv a móri önkormányzat nevében köszöntötte a gyülekezetei és jó előmenetelt, erősödést kívánt a gyülekezetnek. Kéri a város vezetősége, hogy a hívő emberek, erkölcsformáló életükkel vegyenek részt a közéletben. Selmeczi Lajos „Ketten, vagy hárman...”? Az idő nem enyhült délutánra sem, de a hívek nem ijedtek meg a csúszós útviszonyoktól - volt, aki zoknit húzott a csizmájára és úgy jutott el a falu másik végéből a templomba - s így nem ketten, vagy hárman, hanem sokan eljöttek, hogy együtt ünnepelhessük a 121 éves régi parókiaépület felújítását - amelyben most a Lelkészi Hivatal és a Gyülekezeti Terem működik - és a püspöki látogatást. A német nyelven elmondott prédikáció, Mt 18,21 alapján a következőket hangsúlyozta: Jézus jelen van ott, ahol az O nevében gyűlnek össze. O építi a gyülekezetét. Ebben az építésben nekünk is van testreszabott feladatunk. A közös feladat lényege: vonzó közösséggé formálni a gyülekezetei. Az igehirdetést követően, Novák Nikoletta 8. Osztályos hittanos mondta el Turóczy Zoltán: Tanács című versét, a többi hittanos gyermek pedig énekkel válaszolt az igehirdetésre. A „Jöjj, add tovább a jó hírt... ” (564.) és a „Szeretni nem puszta szó... " (574.) című énekek hangzottak el. Az istentisztelet után, a Gyülekezeti Teremben terített asztal mellett folytatódott - már kötetlenebb formában - az együttlét. A felújításról elhangzott, hogy mintegy 150 000 forintba került. Öröm nézni a kívül-belül fehérre meszelt falakat, amelyek világossá és barátságossá teszik az épületet. Az ügyes asszonyok és szorgalmas férfiak jóvoltából, finom falatok, sütemények és ízes borok mellett hangozhattak a köszöntők, jókívánságok. Püspök úr - utalva a templom kissé zimankós téli klímájára - kedvesen felajánlotta hozzájárulását a fűtés bevezetéséhez, amennyiben azt elhatározza a gyülekezet. Az egyházmegye nevében - az esperes kényszerű távollétében - Sztruhár András egyházmegyei felügyelő mondott köszöntést, amelyben annak a reményének adott hangot, hogy a pusztavámi fiatalok, az eddiginél aktívabban vesznek majd részt a jövőben az egyházmegye ifjúsági rendezvényein. A püspökné asszony szép éneklésével örvendeztette meg a jelenlévőket és inspirálására a kisebb hittanosok egymás után énekelték a hittanórákon tanult kedves énekeket, lelkészük gitárkíséretével. Az ünnepen jelen volt a helybéli plébános, Krisztofory Valter is. Az Önkormányzat videofilm készítésével járult hozzá ahhoz, hogy ez az ünnep - a helyi kábeltévén keresztül - eljuthasson azokhoz is, akik a személyes jelenlétet nem tudták megoldani. Jó hangulatban zajlott és zárult a tartalmas együttlét. Azzal búcsúztunk püspökünktől, hogy hamarosan újra találkozhatunk. Ő is szívesen hoz közénk német vendégeket és mi is igyekszünk újabb alkalmat adni a közös ünneplésre. Kapi Zoltán A lelkészekkel dialógust teremtő, a lelkészi munkaközösségeket megkereső programom keretében vettem részt - feleségemmel együtt - február nyolcadikán a Somogy-Zalai Egyházmegye LMK-ülésén és tartottam előadást - a jövő egyháza, az egyház jövője címen - megindítandó a párbeszédet.- Ha már jössz, segíts is nekünk - mondta a rá jellemző közvetlenséggel Smidéliusz Zoltán esperes, amikor megállapodtunk az időpontban. Ez azt jelentette, hogy a hétfői LMK-ülés előtti vasárnapot is töltsem már Zalában és vállaljak két igehirdetést, Surdon és Nemespátrón. így ezen a hétvégén a lel- készházaspámak „csak” egy-egy igehirdetést kell teljesítenie, én meg belekóstolhatok abba, mit is jelent lelkésznek lenni ma a Magyarországi Evangélikus Egyházban. Smidéliusz Zoltán és felesége, Drobina Erzsébet - három fiúgyermekükkel - Surdon, ez az esperesi székhely, élnek. A nagytiszteletű asszony Surd és Liszó, az esperes úr Nemespátró és Gyékényes lelkésze. Ketten tehát négy gyülekezetét látnak el, ehhez járul az esperesség, illetve az egyéb közegyházi munka. Nem a túlzott szerénység mondatja velem, de az én ténykedésem legfeljebb hírértéket képvisel, közérdekűvé az eseményt a gyülekezetek, az egyházmegye életének üzenete, a hangulatok, az általánosító tanulságok teszik. Surdon és Nemespátrón szólhattam az igéről, de meglátogattuk Gyékényes és Liszó templomát is. Megismerkedhettem aktív gyülekezetekkel, felelős vezetőkkel, felügyelőkkel, gondnokokkal. Nemespátrón Dömötörjfy Jenő polgár- mester a gyülekezet felügyelője. Féltő szeretettel mutatták meg az évszázadok óta hűségesen vezetett anyakönyveket, a legrégebbiek a XVII. század második felét idézik fel.- De csaknem minden lelkész több gyülekezetei gondoz az egyházmegyében. Meggyőződésem, hogy a nem is távoli jövő egyik fontos feladata - összhangban a fiatal lelkészek számának a növekedésével - lelkészt küldeni minden gyülekezetbe, helyreállítani a templomok mellett a parochiákat is. Igazi gyülekezetépítési, fejlesztési programra lesz szükség. Bizonyos, hogy számos élő kisközösség nem fogja tudni eltartani lelkészét. Ezért is, de sok egyéb szempont miatt is ismét előkerül rövidesen a lelkészek központi javadalmazásának az ügye. Hiszen csak a lelkészek szolgálata erősítheti meg újra a gyülekezeteket, vonhatja be a fiatalokat, az új nemzedéket az egyházi életbe. Az LMK Nagykanizsán a Deme Dávid Zalai hangulatok- Smidéliusz Katalin lelkészházaspár vendégszeretetét élvezhette. A szeretet himnusza (lKor 13.) volt az igetanulmányozás - Nagyné Szeker Éva keszthelyi lelkész vezette be - tárgya, mint a következő vasárnap igéje. Alig több, mint egy óra alatt az Újszövetség egyik - az egyházon kívül is - legismertebb szakaszáról ahnyi friss, újszerű, személyes, értékálló gondolat került elő, hogy vélem: a lelkészek az együttlét, a közös készülődés öröme mellett megélték a hiányt is, hiszen ritka ajándék az ilyen alkalom. A Lelki- pásztor folyóirat előkészítő anyagai, a gazdag Bibliairodalom enyhítik a hiányt, de nem pótolják a közös elmélyülést.- A Te ügyed az Jézusunk, mely bennünket betölt- felejthetetlen ifjúkori emlékem, amikor evangelizátorok konferenciáján a Fóti Mandák Otthonban olyan erővel szólt ez az ének, hogy valóban úgy éreztük, megremegnek a falak. Érdekes ellenpont - ezt éltem meg Nagykanizsán is - lelkészek közösségében úrvacsorát venni. Sikter János porrogszen- tkirályi lelkész igehirdetését követően a közös bűnbánat csendje tette emlékezetessé az alkalmat. Hirdette Isten ma is megújító kegyelmét. Múlt és jövő találkozása egy egészséges korösszetételű lelkészközösségben. Ajó szellemet mutatja, hogy az évtizedekig itt szolgált, immár nyolcvan felett járó, Celldömölkön élő nyugdíjas lelkész, Szekeres Elemér ambicionálja a részvételt az LMK-ban. És eljöttek az egyházmegye gyülekezeteiben éppen gyakorlaton lévő teológusok is. Négy ország - Ausztria, Olaszország, Szlovénia, Horvátország - közelségében él az egyházmegye. A regionalitás országon belül és a szomszédokkal is új távlatokat ígér. De hát ehhez többek között naprakész információk szükségesek. Pontosan kell tudnunk saját dolgainkról, helyzetünkről, ismernünk kell lehetőségeinket. Ezért is fogadták örömmel a hírt arról, hogy rövidesen megjelenik az Evangélikus Közlöny, amely nevét meghaladóan nemcsak a hivatalos rendelkezéseket, határozatokat - ez is igen fontos -, hanem számos egyéb információt is közöl majd az egyházi életről. Iskolákról, intézményekről, ökumenikus kapcsolatokról stb. Magam természetesen elsősorban arra a kérdésre kerestem a választ, alkalmasak lehetnek-e az egyházmegyék azon növekvő feladatok ellátására, amelyeket a szükségszerű egészséges decentralizáció megkíván majd tőlük. Somogy-Zalában pozitív választ kaptam a kérdésre és azt hiszem, az egyházmegyék többségében hasonló a helyzet. Egyik oldalon joggal panaszkodunk a mennyiségi és a minőségi lelkészhiányra, az elmúlt évtizedek korlátáira, ugyanakkor a másik oldalon nem eléggé mozgósítjuk a meglévő, le nem becsülhető szellemi kapacitást. Van derékhad. Baloghné Szemerei Mária (Pusztaszentlászló), Balogh András (Zalaegerszeg), Szemerei János (Kaposvár) elemzései mind arról szóltak, hogy nemcsak vállalják, hanem igénylik az osztozást az egyház közös terheiben. Deme Dávid kiemelte, hogy a legnehezebb időkben sem csak a túlélés, hanem a misszió, az értékteremtés volt a cél, ezért a cezúra, a múlttól elhatárolódás mellett van egészséges kontinuitás is. „...Az én erőm erőtlenség által éri el a célját. ” Ez a történelemformáló hihetetlen paradoxon volt a február 7-i ige egyik kulcsmondatrészre. Hatalom, pénz, erőszak, erőfölény után ácsingózó emberek nemzedékről nemzedékre elutasítjuk a Szentírás szavait. Pedig, amióta kétezer éve a golgotái kereszten az erőtlenség által érte el célját, az üdvösség kegyelmét a legnagyobb erő, azóta kis és nagy közösségekben és magában a történelemben is mindig áz erőtlenségé a diadal. Ez a legnagyobb kontinuitás, a legnagyobb csoda. A somogy-zalai lelkészek között úrvacsorázva, beszélgetve, falatozva úgy éreztem, nem lehetett ez másként annak idején, az első gyülekezetekben, az első tanítványok között sem. Alkalmatlan, erőtlen, sokat hibázó emberek és mégis végbement és tart kétezer év óta a csoda. Frenkl Róbert MEGHÍVÓ Sok szeretettel hívjuk és várjuk | teológiai hallgató és lelkésznő testvéreinket 1999. március 6-án 10 órai kezdettel a Budavári Evangélikus Gyülekezet imatermében megrendezésre kerülő: Evangélikus Lelkésznők Országos Találkozójára. Téma: „ELFOGADTÁL ÉS ELHÍVTÁL...” Szolgálatunk ajándék, vagy szükség? Az alkalommal kapcsolatban bővebb tájékoztatás kapható egyházunk Női Misszió Osztályán. I A részvételi szándékot is itt kell jelezni. (Brebovszkyné Pintér Márta, Női Misszió Osztálya 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 317 5567/106 mellék) T I I J A böjt Izrael vallásában A zsidó vallásban nagy jelentősége van a böjtölésnek, bizonyos közösségi ünnepi alkalmakkor, sőt a magánböjt lehetőségeit is ismerjük. Általában azonban a túlzott aszkézis gyakorlását vallásos tanítóink nem ajánlják. Maga a böjt a bánat, a bűnbánat kifejezése, nemkülönben az isteni kegyelem és bűnbocsánat kieszközlésének megszentelt lehetősége. A böjtök sorában meg kell emlékeznünk a böjttel megült történelmi emléknapokról, amelyek főként az egykori Két Jeruzsálemi Szentély ostromának emlékezetes dátumait örökítik meg, az ostrom előrehaladásának egy-egy tragikus helyzetét. Ezek közül a legjelentősebb a nyárra eső Áb havának kilencedik napja, amely a történeti hagyomány szerint a Két Szentély pusztulásának dátuma volt. A nap előestéjétől a böjtnap beesteledéséig tart maga a böjtölés. A liturgia fő részei Jeremiás siralmai különféle középkori gyászdalok és Juda Halévi Cion-ódái. A zsidó vallás legjelentősebb böjtnapja a Jóm Hakipurim a Bűnbocsánat Napja. Vezérlő motívuma a könyörgés: bocsáss meg Atyánk, hogy dőreségben vétkeztünk. Légy elnéző Királyunk, bár sok a mi bűnünk. A felkészülés már az előző napon kezdődik. A böjt előnapján megkérleli a zsidó ember felebarátját, ha tudatosan vagy nem szándékosan, szóval vagy tettel megbántotta volna, elnézést kér. Összhangban áll ez az ünnep alapvető tanításával, amely szerint a bűnbocsánat napja az imádság és a böjt akkor foganatos, ha szívünk megbékélt egymással. A böjt a történeti emléknapon a történeti tragédia feletti bánat kifejezője. Az Engesztelés Napján, a Bűnbocsánat Napján a böjt a vezeklés és a megbánás eszköze és lehetősége. A Szentírás Mózes Harmadik Könyve XVI: fejezetének 29-34- ig tartó mondataiban írja elő a Jóm Hakipurim törvényét. Ez a nap Izrael legmagasztosabb vallási ünnepe. A bűnbánat, az imádság és a jövendőre nézve elhatározott jó cselekedetek váltanak meg bennünket bűneinktől. E hármas gondolat az ünnep liturgiájának vezető eszméje. Ünnepünk előestéjének külön neve van, Kol Nidré. Nevét attól a könyörgéstől kapta, amelyben Istentől feloldozást kérünk a meggondolatlanul tett fogadalmakra, vagy önhibánkon kívül elkövetett bűneinkre, hogy azok a Szent Napon ne terheljenek bennünket. Természetesen a nem önhibánkon kívül elkövetett vétkekre, hibákra ez a könyörgés nem ad feloldozást. Az ünnep rendeltetése, amint azt a fentebb utalt bibliai részben olvasható, az Örökkévaló színe előtt váljatok tisztákká. Amiképpen a Bibliai Korban, úgy a biblia lezárása után, amint azt a Misnában, Joma traktátusában olvassuk, ünnepünk legfőbb szertartása a Jeruzsálemi Szent Templomban a főpapi imádság és áldozatbemutatás volt. A főpap háromszorosan kért engesztelési. Önmagáért, háza- népéért, az egész Izrael gyülekezetéért. Térdre hullva, földre omolva könyörgött. A mai liturgiában ezt a főpapi szertartást általában a gyülekezet rabbija végzi, s a gyülekezet mintegy átalakul az egykori Jeruzsálemi gyülekezetté. A főpapi imát a rabbi mondja el a Tórákat őrző Frigyszekrény előtt, majd annak végén fennhangon zengi: áldassék a Mindenható dicsőséges neve és uralkodása, mindörökké. A vallásos tanításban részünkről a megbánás és a megtérés, a Mindenhatótól remélve pedig a megbocsátás jelenti e Szent nap lényegét. Szemünkben a böjt nem materiális, hanem ideális jelenség, a hívő zsidó számára - és alig van, ki e napot ne szentelte volna, vagy meg ne szentelné - az önfegyelemnek, az önmegtartóztatásnak, az áhítatnak szentelt nap. A böjttel egyenrangú, mint írtuk, az imádság, az odaszánás a jócselekedetekre, de ugyanakkor az egész nap bizonyságtételünk az életünkért, a mieinkért és a felebarátainkért érzett és vállalt felelősség-tudatunknak. Isten előtti alázattal és egymás iránti szolidaritással ünnepelünk. Az egyéni gyónás szertartását a zsidó vallás nem ismeri. Asamnu-vétkeztünk, Ál-hét, vétkeztünk, vállaljuk közösen, de ha van a bűnlajstromnak tétele, amelyről úgy érezzük, hogy reánk nem vonatkozik, ez érzésünkkel halkan megerősítjük magunkat. Isten előtti alázatunknak, felebarátaink iránti felelőségünknek közös gyökere a Mózes Harmadik Könyve 19. fejezet 18. mondatából sugárzó emberszeretet, amely megismétlődik prófétáink irataiban, Hillél tanításában és a vallásos zsidóság tanainak humánus rendszerében. A Jóm Kipur eszméje még a vallás számára nehéz időszakokban is hatott, megőrzése, megszentelése erőforrás volt még azok számára is, akik különben talán ritkább látogatói voltak az Isten házának. Dr. Schweitzer József
