Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-07-04 / 27. szám
4. oldal 1999. JÚLIUS 4. Evangélikus Elet • • Beszámolás a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat kárpátaljai segélyező programjáról A MOSZ évi közgyűlésén dr. Székely Judit programvezető színes beszámolót adott erről a segélyező programról. Ő egyébként most is Beregszász székhely- lyel a helyszínen irányítja a végrehajtást. Ötös programot hajtottak végre a múlt év decemberétől ez év áprilisáig ezen az árvíz és belvíz sújtotta területen: 1. Élelmiszer csomagok osztása 2. Higiéniai csomagok osztása 3. Épületek szárítása 4. Újjáépítés 5. Vetőmagprogram 1. A legsürgősebb segítség már a veszély első pillanataiban indult a területre. Élelmiszerekből a legszükségesebb alapanyagokat tartalmazta egy-egy csomag, melyekkel kis időre egy család ellátását lehetett biztosítani. Az osztást havonta megismételték. Kiosztottak összesen 5187 ilyen egységcsomagot 11.180.000 Ft értékben. 2. A higiéniai egységcsomag a tisztálkodási szerek nyújtásával a járványveszély csökkentéséhez is hozzájárult. Fertőtlenítő szerek is voltak benne. Ilyen csomagból is 5187-et osztottak ki és ezek értéke 13.208.000 Ft volt. 3. A szárítási program azokat a családokat segítette, akiknek víz öntötte el a házát, de azok még szárítóberendezések működtetésével menthetőek voltak. A program helyszíne Mezővári és Tiszabökény község volt. Itt több napon keresztül másfél-két méter magasan állt a víz a házakban, de e berendezések segítségével a falakat és bútorokat kilehetett szárítani. Helyi vezetőkből álló bizottságjelölte ki a házakat és a vizes téglaépületeket hőlégfúvó és páraelszívó berendezések segítségével sikerült kiszáMegbánás - bocsánat nélkül Soha nem tudtam annyira megbánni a bűneimet, mint amennyire mindig bántam az elmulasztott jócselekedeteket. Egy ilyen ötven éve történt. Kezdő tanár voltam egy vidéki, Budapesttől távoli kisvárosban. Kitavaszodott, nyíltak az orgonák, érződött a tájon és az emberek hangulatán a közelgő pünkösd. Albérleti szobámban fölkeresett egy nyolcvanhét éves öregúr. (Látogatását előzetesen megüzente.) Arra kért, hogy egyszer vagy kétszer menjek el hozzá, és beszélgessünk franciául. Akkor, pillanatnyilag, én voltam a városban az egyetlen működő franciaszakos tanár. Akadt ugyan néhány értelmiségi, köztük tanár is, aki így-úgy beszélt franciául, de szakos tanár egy sem. Pontosabban: a ciszterci rendháznak volt egy franciaszakos lakója, de tanári hivatását nem gyakorolhatta, és a szerzetesházak hatósági figyelése miatt senkinek nem volt kedve belépni a rendház kapuján. Érthető, hogy az öregúr éppen hozzám fordult. Pontosan felfogtam az indítékát, nem tartottam vénemberi rigolyának vagy agylágyulásnak. Magamról tudtam (és tudom), hogy aki a francia nyelvvel megismerkedik, aki a francia irodalom és szellemi fények iránt fogékonnyá válik, úgy hordozza magában ezt a vonzalmat végig az életén, mind Vajda János Gina emlékét. Nem idegenrajongás, ellenkezőleg, nagyon is magyar élmény: gondoljunk Adyra, Szabó Dezsőre, Kodály Zoltánra, Illyés Gyulára. Ez az idős ember még egyszer, utoljára, találkozni akart az emlékezetét beragyogó örömmel, „avant de mourir”, a végső nap előestéjén - felkészült rá, hogy utolsó találkozás lesz, boldogan, hogy ez a találkozás megadatik neki. Azt mondtam: igen, majd elmegyek. Teljes rosszhiszeműséggel. Terhesnek éreztem a kérését, le akartam rázni a kérelmezőt. Úgy ment el tőlem, hogy aztán hiába várt rám. Nem tudom, mi lett vele, mikor halt meg, többé hírt sem hallottam róla. (Talán könnyebb lenne a megbánó emlékezés, ha szemrehányó üzenetet küld.) Megfosztottam egy utolsó öröm, egy búcsúzó szellemi kapcsolatfelvétel reményétől. Vétség volt az ember ellen, de vétség a hivatásom ellen is. A birtokomban lévő értéket meg kellett volna osztanom egy másik emberrel - hiszen ez a hivatásom -, olyannal, aki ebben az értékben azután már nem részesülhetett. Van bűnbánat és a bűnbánónak megbocsátás. Én is bánom, most, fél század múltán - nem valamit, amit tettem, hanem - amit nem tettem. A jónak, a megosztásnak az elmulasztását. De erre nincs bocsánat. Nem bocsátom meg magamnak. Dr. Bán Ervin rítani és lakhatóvá tenni. A két községben 30 lakóház felelt meg a követelményeknek, itt volt eredményes a szárítás. A munka összköltsége 14.033.000 Ft volt. 4. Az újjáépítési programban segítséget nyújtott a Szeretetszolgálat házak újjáépítéséhez. A hivatalos kimutatások szerint 2877 lakóház szorult teljes felújításra. Úgy döntöttek, hogy az építkezés munkabérköltségeinek részbeni átvállalásával tudnak leginkább segítséget nyújtani. Erre 7 millió forintot fordítottak. 5. Tavasszal egészült ki a segélyprogram háztáji vetőmagcsomagok kiosztásával. Három járásban, a Beregszászi- Nagyszőlősi- és Ungvári járásban szenvedtek jelentős árvízkárokat és itt a főként alföldi területek alkalmasak mező- gazdasági kistermelésre. Összesen 22.879 egységcsomagot osztottak 20 millió forint értékben. A fentieken kívül természetbeni adományokat a beregszászi, nagyszőlősi és huszti járás rászorultjainak osztottak szét. A gyógyszer, kötszer és fertőtlenítőszer adományokat a Beregszászi Járási Kórház kapta és juttatta tovább. A segélyezés ideje alatt a Szeretetszolgálat mintegy 65,5 millió forint értékben juttatott különböző segélyeket a fenti részletezés szerint. Ennek egy részét egyházunk és a protestáns egyházak tagjai adták, másik része külföldi egyházi segélyszervek útján érkezett. A közgyűlésen köszönetét mondtak az adományozóknak és ezt most továbbítjuk olvasóinknak is. T. DIAKONIAI EVANGÉLIZÁCIÓS KONFERENCIÁT rendez a Diakóniai Osztály 1999. augusztus 23-27-ig Gyenesdiáson a gyülekezeti és intézményes diakó- niában dolgozó munkatársak részére. ,,Miért van szükség ma a diakóniai szolgálatra” összefoglaló címen bibliatanulmány, előadások hangzanak el ebben a témában. (Előadásokat, áhítatokat olyan lelkészek és diakóniai munkatársak végzik, akik évtizedek óta elkötelezettei a szeretetszolgálatnak.) Jelentkezés: 1999. július 15-ig ifj. Kendeh György diák. üv. lelkész címén: 1134 Budapest, Kassák u. 22. Részvételi díj: 3.500.-FL Találkozásom Móricz Zsigmonddal Százhúsz évvel ezelőtt - 1879. július 2- án - született Tiszacsécsén Móricz Zsig- mond, századunk nagy írója. Édesapja Móricz Bálint, 5 holdas vállalkozó paraszt, édesanyja Pallagi Erzsébet, egy özvegypapné lánya volt. Apja vállalkozásai meghiúsultak és sanyarú gyermekkor jutott osztályrészéül. Hét krajcár című novellája hozta meg számára a sikert, az országos elismerést. Ezt a novelláját kisgimnazista koromban olvastuk. Kötelező olvasmányunk volt a Légy jó mindhalálig című regénye. Ezek az írásai voltak azok, amelyek megszerettették velem az írót. A harmincas évek közepén megfilmesítették a Légy jó mindhalálig című regényét. A filmet iskolai mozilátogatás keretében néztük meg. 1938-ban osztálykiránduláson, az akkor 400 éves debreceni református kollégiumban jártunk, ahol a regény játszódik. Hadházy Lajos fiatal református lelkész, iskolánk hitoktatója mutatta meg a kollégiumot, a könyvtárat, az oratóriumot, ahol történelmi események zajlottak le. Osztálytársam volt Fehér Gábor, akinek hasonnevű édesapja a Geduly Lánygimnázium író-tanára volt. Gyakran megfordultam náluk. A ő lakásukban láttam Móricz Zsigmond fényképét, amelyet az író ajándékozott Fehér Gábornak. Ezt a fényképet bekeretezve, nagy becsben tartotta a család, mert az író ajánlása és aláírása is szerepelt rajta. Fehér Gábortól hallottam először Móricz Zsigmondról személyes történeteket. A másik nyíregyházi híresség, Kiss Lajos múzeumigazgató volt, aki szintén ismerte az írót és mesélt róla. Ezek az elbeszélések nagyon kíváncsivá tettek. Én is szerettem volna az íróval találkozni. Azt tudtam, hogy Móricz Zsigmond többször is járt Nyíregyházán. Sokszor a városháza vendégszobájában szállt meg. Tudtam arról is, hogy egyházunk egyik tanyai iskolájában, a Salamon bokorban Mátis Béla tanító osztályában tett látogatást. Az élet úgy hozta, hogy a húgom is ebben az iskolában tanított és ugyanabban a tanteremben, ahol Móricz Zsigmond megfordult. Mi cserkészek 1941. júliusában Erdélyben kirándultunk kerékpáron és jártunk Szamosújváron is. Ennek hírhedt börtönében halt meg Rózsa Sándor, a híres betyár. Élete utolsó éveiben róla írta meg regényét az író. 1941 augusztus 17. és 31. között Budapesten voltam cserkésztáborban a Hárshegyen. A tábor vezetősége előadásra kérte fel Móricz Zsigmondot. Végre először és utoljára itt láthattam és hallhattam személyesen előadni őt. Egy év múlva - 1942. szeptember 4-én - halt meg. Születésének 120. évfordulóján emlékezünk a megyénkből származó nagy íróra. Nyíregyházán iskolát, könyvtárat, színházat, utcát neveztek el róla. Szobra a város főterén áll a róla elnevezett megyei könyvtár bejáratánál. Dr. Reményi Mihály Felpezsdült zenei élet Orosházán: 1999. április 12-én, hétfő este 18 órai kezdettel Szokolay Sándor zeneszerző látogatott Orosházára és az Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium dísztermében nagy érdeklődést kiváltó élménybeszámolóra épülő előadást tartott. A neves zeneszerző hitéletről, keresztyén gondolkodásmódról és annak zenei megjelenítéséről beszélt a mintegy 200 figyelmes hallgató előtt. Az orosházi evangélikusok, de a város zenét szerető lakói máris nagy érdeklődéssel várják azt a Millenniumi kantátát, amelynek bemutatására - deo volente - 2000. aug. 20-án kerül sor a helyi evangélikus templomban. Ugyanis Szokolay Sándor - ha Isten engedi - többek között ezzel a kantátával szeretné megünnepelni a Kr.u. 2000. évet. * 1999. június 13-án, vasárnap este nagyon szép és emlékezetes koncertre került sor a templomban. Az egyházközség vendége Ella István orgonamüvész, Bodonyi Katalin alténekes, valamint az Ella család művészi pályára készülő családtagjai (Ella Katalin, cselló és Ella Dániel, oboa) voltak. A nagyon szép koncertet nagy szeretettel és hálával fogadta az igen szép létszámú gyülekezet. Ennek az alkalomnak különleges kedvessége, hogy 1970 óta tart a kapcsolat Ella István és az orosházi evangélikus gyülekezet között. Ezért is született meg az elhatározás, hogy 2000-ben Isten iránti hálával ünnepi orgonakoncert lesz, egyrészt a millennium, másrészt az említett 30 éves kapcsolat jegyében, de tekintettel a Bach-év’- fordulóra is. Néhány óra, néhány száz év Beszámoló a Fasori Gimnázium 9/a. osztályának Zádorfalván tett kirándulásáról A zért érdemes erről a kirándulásunkról cikket írni, mert négynapos túránk több volt az átlagos „városnézegetős” és „múzeumlátogatós” osztálykirándulásoknál. Útközben még fölmerült bennünk a kérdés; mit lehet égy ilyen kis faluban csinálni? Aztán a kirándulások szünetében azon kaptuk magunkat, hogy kint ülünk a ház előtt és figyeljük az embereket, a természetet, és a különböző zajokat. Észre sem vettük, de elkezdtünk figyelni egymásra, és a környezetünkre. Nem úgy, mint aki hozzászokott az aszfaltozott városban lassan kialakuló közönyösséghez. Hiszen ha valaki az Andrássy úton sétál, nem érdekli igazán a többi ember, a környezete, talán azért mert mindenből és mindenkiből olyan sok van, legalábbis így érzi az ember. Itt azonban szinte észrevétlenül kialakult mindannyiunkban a közösségtudat, és a szeretetteljes egymásra figyelés. Csak néhány órányi távolságra voltunk a várostól, mégis mintha egy másik korba, egy évszázadokkal ezelőtt elveszett világba csöppentünk volna. Zádorfalva az Északi Középhegységben fekszik, közel Aggtelekhez. A környék történelmi neve Gömör, mely Magyarország egyik legszebb, legváltozatosabb megyéje volt. Az első világháborút követő békeszerződés után a győztes hatalmak ezt a megyét is szétszakították, nagyobbik részét Csehszlovákiához csatolták. Magyarországon csak a töredék, a megye alsó peremén elhelyezkedő 22 község maradt. A kis falu, ahol laktunk, a XIII. század közepe óta királyi birtok volt, nevét Zádor nevű nemesről nyerte, aki adományként kapta a települést a század elején. A falu egészen a legutolsó időkig tisztán nemesi kúriákból állt. Még ma is föllelhető számos belőle, a gömöri népi építészet stílusában. A templom a község feletti dombra 1803-ban épült, alatta nagyon szép református parókia található: - itt laktunk mi. Közeli falu Kelemér, itt is jártunk, megtekintettük a Tompa Mihály emlékmúzeumot, és a helyi templomot. A község lelkésze volt Tompa Mihály költő 1849. áprilistól 1851. szeptemberig. Az ő emlékét őrzi az a gyűjtemény, melyet a régi papiakban rendeztek be és az épület előtt álló mellszobra. A templom az árpádok korából származik, előterében látható dr. Faggyas István néprajz- kutató által összeállított gömöri sírjel- gyűjtemény. A faluban még található néhány műemlék lakóház eredeti gömöri jellegű díszítéssel. Keleméitől negyedórányi sétára fekszik Gömörszőlös, régi nevén Poszoba. Területe dombos, a falu felé lefutó oldalvölgyekkel. A dombokat erdő koronázza, és a lejtőiket nagyrészt ma is szántóként művelik. A lakosság régen önellátásra rendelkezett be, elsősorban mezőgazdaságból és állattartásból élt. Emellett a férfiak - a jövedelmet kiegészítendő - eljártak aratni és erdei munkákat végezni. Nyáron cserhántással, télen favágással, fuvarozással, szénégetéssel foglalkoztak. A fa megmunkálásához szinte minden férfi értett, de kikerült egy-két ügyesebb kezű, igényesebb munkára is képes mester. Ezeket tanúsítják a még irtott fellelhető díszesen megmunkált népi eszközök, fej fák és tornácok. I'tt is található néhány szép népi lakóház és egy kisebb dombra 1824-ben épített református templom. A tornyot máig is hasított természetes pala fedi, belül pedig a festő asztalosság szép emléke, a kazettás mennyezet látható. A helyi kő- tornácos iskolát ugyanabban az évben építették. Jártunk Aggteleken, a környék leghíresebb helységében, mely bővelkedik látnivalókban, és a környék legjelentősebb turisztikai központjának számít. Református temploma XIII. századi, a XVIII. században, majd a XIX. században is átépítették. Harangtornya huszita építési stílusban készült, a templomot és a tornyot külön építették. A lakosság 90%-a református, a katolikusok számára egy kis kápolna épült. Aggtelek leghíresebb látnivalója a Baradla barlang., teljes hossza 25 kilométer, melyből 18 magyar területen húzódik. Mi is jártunk benne, de csak 5 kilométert tettünk meg. Vendéglátónk és a táborozás előkészítője a dr. Czenthe házaspár volt, Czenthe Miklósnak az Evangélikus Központi Levéltár igazgatójának szülei. Megnéztük újjáépített paraszt-empire kúriájukat, ahol a Tavasy hagyatékból származó bútorokon ültünk. A házigazda felmenői között tartja számon Tavasy Lajost, aki a Budapesti Evangélikus Gimnázium igazgatója és Petőfi Sándor tanára volt. A szabadságharcot honvéd századosként harcolta végig, miután sok diákjával együtt jelentkezett a haza védelmére. A pünkösdi istentisztelet után a helybeli Petőfi Sándor körzeti iskola tanulóival ünnepeltünk együtt, akiknek igazgatója az evangélikus Gross Rezső tanár úr. A helybeli diákok népi pünkösdölőt adtak elő Oláh Lászlóné tanárnő betanításában, mi pedig Arany János Jóka Ördögét mutattuk be, dr. Tamáska Jánosné tanárnő feldolgozása alapján. Hazautazás közben örültünk, hogy végre sikerült kicsit elszakadnunk a hétköznapoktól, és találtunk valami ősit, ami mindig bennünk volt, csak a beton tömbök, és a városi élet zűrzavara elzárta előlünk. Megtanultuk egy kicsi élvezni és hallgatni a csöndet, a magyar vidéket, és egy ideig ki tudtunk szakadni a városi nyüzsgéséből. Sokáig fogunk még szeretettel visszagondolni a zádorfalvaiakra, a helybeliektől ajándékba kapott rengeteg süteményre, testvéri szóra és mosolyra. Esztári Réka, Tamáska János 9/a. oszt. A Zádorfalvi református templom és parókia, Tompa Mihály gyakori látogatásainak színhelye. A Czenthe kúria * A M
