Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-11-21 / 47. szám
r Evangélikus Elet 1999. NOVEMBER 21. 3. oldal Folytatás az első oldalról felelős presbitériumokra, azok élén rátermett felügyelőkre, az iskolákban, az intézményekben felkészült, egyházszerető pedagógusokra, szakemberekre van szükség. A lelkészek feladata igen jelentős a folyamatban. Nekik kell őrködni a tanítás és az egyházi élet tisztaságán, hogy a világi elem regenerálódás ne jelentsen a világban is nehezen tolerálható mechanizmusokat, de nekik kell okosan menedzselni a nem lelkészeket, teret nyitva, teret engedve szerepvállalásuknak. Készülnünk kell a jövő esztendő tisztújítására, a választási évre. Meg kell becsülni a hűséges, idősebb korosztályokat, de aktivizálni kell a fiatal nemzedéket, gyülekezetekben, közegyházban törekedve az egészséges egyensúlyra. Fiatalok, nők, idősek egyaránt - képességük, tehervállalásuk, a közösség bizalma alapján - kapjanak helyet a gyülekezeti és közegyházi testületekben. A jövő esztendő az egyházi civil szféra, a presbiterek, a felügyelők, a legtágabb értelemben a hívek, az egyháztagok aktivizálásának a nagy lehetőségét ígéri. Szükség van erre, másképpen nem tudunk eleget tenni annak a magas mércének, amelyet az egyházzal a társadalom érdekében együttműködő kormányzat elénk állít. Hitünk szerint a kormányzati szándékban Isten kegyelme nyilvánul meg. Vétek lenne kitérni ezelől. A közelmúltban a kormányzat, a tárcák vezető képviselői, a Miniszterelnöki Hivatal élén álló Stumpf István miniszter és Balogh Zoltán miniszterelnöki főtanácsadó szervezésében tanácskoztak a történelmi egyházak vezetőivel. Természetesen részt vettek a megbeszélésen a vallásügyekkel az állam részéről folyamatosan foglalkozó kulturális tárca vezetői, Hámori József miniszter, Prőhle Gergely államtitkár és Semjén Zsolt helyettes államtitkár. Egyházunkat a két püspök és az országos felügyelő képviselte. Egyöntetű értékelés volt, hogy jelen kormányzati ciklus másfél esztendeje alatt megoldódtak azok a problémák is - hitoktatás finanszírozásától az ingatlanrendezésig, illetve a járadékrendszer kimunkálásáig -, amelyeket az elmúlt ciklusokban nem sikerült megnyugtatóan rendezni, görgettük őket magunk előtt. Köszönet illeti a korábbi kormányokat, illetve az Országgyűlést, mert mindegyik tett az egyházak regenerálásáért, folyamatos volt a párbeszéd, de részben a korábbi tapasztalatokat is felhasználva, és különösen az eléggé nem hangsúlyozható azonos értékprioritás alapján a jelen kormányzati ciklusban alakult ki az a helyzet, amely immár szinte kötelezővé teszi számunkra erőink mozgósítását a szolgálatban. A kormányzat, tiszteletben tartva az egyházak szabadságát, függetlenségét, nem erre, hanem az együttmun- kálkodásra a társadalom érdekében, teszi a hangsúlyt. Örülnünk kell ennek és élni a jelentősen jobb feltételekkel. Ugyanakkor el kell kerülni azt a csapdát - ez önálló téma -, hogy a diktatúra nyomorúsága, függősége után, most magunkat tesszük függővé, a jó feltételek miatt elhalkul az egyház prófétai szava, nehogy a kritika bántsa a kormányzatot. A közjó szolgálatához az egyházi álláspont - közéleti, jogi, szociáletikai stb. kérdésekben - közvetítése is hozzátartozik. A civil szférának az egyházban van még egy fontos szerepe. Ebből a szempontból - lelkészek és nem lelkészek - valamennyiünknek vállalnunk kell a polgári magatartást, a civil felelősséget. Még a Zsinat sem szembesült eddig eléggé ezzel a kihívással. Az állam és az egyház szétválasztása azzal is járt, hogy csak belső kontroll működik, működhet. Az állam csak saját törvényeinek megszegését szankcionálja, az egyház törvényeinek a végrehajtását, tiszteletben tartását, ellenőrzését csak a közmegegyezés garantálhatja. A tisztességes, testvéri ellenőrzésnek elsősorban a választott testületekben kell megvalósulnia. Vállalni kell a vezetők figyelmeztetését, ha azok túllépik hatáskörüket, de a vezetőknek is feladata őrködni a testületek, a testületi tagok törvényes működésén. Érzékenyen kényes folyamatok ezek, meg kell tanulnunk a szükséges határoHivatásunkban Istennek szolgálunk! Ezzel a címmel rendezzük meg január óta a Budavári Gyülekezet „rétegalkalmait”. Különböző hivatáskörök képviselői jönnek össze erre az alkalomra. Már kétszer találkoztak az egészségügy dolgozói, volt alkalmuk a pedagógusoknak, a vállalkozóknak és a jogi terület képviselőinek. Mindegyik alkalom lehetőséget nyújtott a kapcsolatépítésre, a szakmából, hivatásból fakadó erkölcsi kérdések megbeszélésére, s az igehallgatásra. A legutóbbi együttlétre a gyülekezetünkhöz tartozó művészeket hívtuk ösz- sze. Október 24-én, vasárnap délután egy maroknyi csapat jött össze. Nem voltunk sokan, de az érkezők többsége nem jött üres kézzel. Magával hozta alkotásait, hogy egy kis rögtönzött tárlat segítségével tudjon bemutatkozni. A kápolnában rendezett kiállítás indította el a beszélgetést. Bukrán Edit keramikus művész csodálatos, új technikával készített tálkákat, s vázákat hozott. A színek és a formák harmóniái szemet gyönyör- ködtetőek voltak. Marosi László ötvösmunkákat, kisplasztikákat hozott. Felesége, Tóth Krisztina, ékszereket mutatott be, amelyekben a fém és a természetes anyagok (csigaház, növényi részek) egységét csodálhattuk. Richly Zsolt rajzfilm- grafikus tanulmánya-rajzai alapján pillanthattunk bele ennek az érdekes művészeti ágnak a világába. Gömöri Gyöngyi fiatal textiltervező pedig diplomamunkáját hozta el. A kétméteres faliszőttes kereszt vékony polietilén- és rézszálból készült, s a megvilágítás hatására csodálatos színekben pompázott. Megállapítottuk, hogy a templomépítő gyülekezetek figyelmébe is lehet ajánlani a művészt, hisz új templomaink méltó helyet adhatnak fiatal evangélikus művészek ilyen jellegű alkotásainak. A „tárlatlátogatást” beszélgetés követte. „Az alkotó Isten és az alkotó ember” címmel Bence Imre lelkész tartott bevezetőt, s a művészek és érdeklődők a művészetek kettős feladatáról vallottak: Megjeleníteni az Istentől kapott szépet, s jobbító szándékkal feltárni az emberi rontást. Különös érdeklődéssel figyelhettünk Bozóky Éva újságíró, író mély * gondolataira, aki arra világított rá, hogy ha a profán elválik a szakrálistól, az a művészet halálát jelenti. Az együttlét pergett tovább. Bartos Csaba gordonkaművész J. S: Bach C- dúr szvitjével segítette a templomban összejött gyülekezetét, hogy a zene hangjaival készüljön fel az igehallgatásra. így közös igehallhatással fejeződött be az együttlét, amelyben a vasárnapi ige kapcsán figyelhettünk arra, hogy nem test és vér ellen van harcunk, s Isten viszont felfegyverez, megerősít, hogy hivatásunkban is, a hétköznapok során is benne bízva tudjunk élni, s alkotni. i.B.I. zott, mégis szeretetteljes stílust, a testvéri kritika elviselését és persze a gyakorlását is. Kulcsszavak a nyitottság és a nyíltság, a nyilvánosság ereje nem nélkülözhető. Ezért is segíthet sokat a tanulási folyamatban és tovább is az egyházi sajtó. Fontos az elit példamutatása a katalizá- lásban is, a kritika elviselésében is. A lelkész-elitnek és a nem lelkész-elitnek sem kinevezettek a tagjai, minden intézményrendszerben kialakulnak a bizalomnak, a rokonszenvnek, a teljesítmény elismerésének azok a látható és láthatatlan erővonalai, amelyek alapján a közvélemény kistelepülési lelkészt, presbitert éppúgy az elithez sorolhat, mint az országos egyházi vezetőt, teológiai tanárt stb., és persze semmilyen tisztség nem teszi eleve evidenssé az elithez tartozást, csak szép lenne, ha úgy lenne. Napjaink rossz divatja - bár ez is a tanulási folyamat része -, hogy olyan ügyekben is többen az egyházi bíróságokhoz fordulnak, amelyeket a választott testületekben kellene először megvitatni. A bíróságok a kontrollszisztéma fontos részei, de nem helyettesíthetik az egészséges közéletet, a civil kontrollt. Igazság és egység vezessen minket, hallottuk a felügyelői konferencia reggeli áhítatában (ifj. Fabiny Tibor). Kevés az' igazság, ha nem munkálja az egységet, nem szilárd az egység, ha nem az igazságra épül. Az igazságot keresve és az egységet munkálva töltheti be hivatását az egyházi civil szféra. Frenkl Róbert Az egyházi iskolák jelene és jövője Dr. Semjén Zsolt, az egyházi kapcsolatok h. államtitkára november 4-én az MDNP XI. kerületi szervezetében a Kereszténydemokrata kör rendezésében Az egyházi iskolák jelene és jövője címmel (telt ház mellett) előadást tartott. Bevezetésében beszélt az „állam és egyház szétválasztása” elve további hangoztatásának abszurditásáról - hiszen az már réges-rég megtörtént: az állam és egyház egymásnak mellérendelt helyzetbe való és abban is van. Az ezt hangoztatok tulajdonképpen azon igyekeznek, hogy az egyházat a társadalomtól különválasztva, a sekrestyébe száműzzék. (A rendszerváltáskor megszűnt Állami Egyházügyi Hivatal 1919-es elődje nevében őszintébb volt: Állami Egyházügyi Likvidáló Hivatal-nak hívták...) Beszámolt arról, hogy a hittan állami finanszírozását visszaállították (vagyis ugyanolyan jogú tantárgy lett, mint eddig pl. a hárfatanítás, vagy szanszkrit nyelv lehetett); Horn Gyula nagy csinadrattával megkötött, de soha be nem tartott Vatikáni szerződését most betű szerint betartják majd, és a megegyezést az eltérő igényeknek megfelelően módosítva kiterjesztik a protestáns egyházakra, melyeket akkor nagyvonalúan kihagytak. Az ingatlanügyeket sikerült egy év alatt lezárni: többet végeztek ezen a téren ez idő alatt, mint a rendszerváltás óta összesen. Szólt a szektákról. Bárki, aki 100 „hívőt” jelent (bizonyítania sem kell), alapíthat „egyházat”, kapja az állam támogatását - ezt az áldatlan állapotot megszüntetik, különös tekintettel az egyéni tragédiákra, melyeket okoz, és az amerikai tömeges katasztrófák megelőzésére. Amerikáról szólva, érthetetlennek tartja, hogy miért kellene nekünk, akik az Európai Unióba igyekszünk, mindenáron amerikai példákat követnünk? Például az adó 1 %-ának magyar módszerének bevezetésekor az olaszokra hivatkoztak, holott az olasz rendszer egészen más. Ott mindenkinek joga van nyilatkozni, kit óhajt támogatni és az állam ennek alapján juttatja el a pénzt. Itt csak a saját adójukból adakozhatnak és csak a keresők, amivel egyrészt hárommillió nyugdíjast kizárnak, másrészt az összeg a felajánlók keresetének mértékétől függ. Az egyházi iskoláknak (kórházaknak, szociális otthonoknak) juttatott összegeket ezentúl az állami szervezetekkel egyenlő alapon ítélik meg, megszüntetve az eddig uralkodó, indokolhatatlan, kiabáló igazságtalanságokat. (Pl. műemlékek karbantartása nem számítható a „támogatások” körébe, hiszen a műemlék az egész országé.) A rendelkezéseknek pedig helyi szinten is érvényt kell szerezni, ami eddig nem igazán történt meg. Szent István óta fennáll az a tagadhatatlan igazság, hogy ami jó az országnak, az jó az egyháznak, és ami jó az egyháznak, az jó az országnak is - fejezte be előadását Semjén Zsolt. (Röviden beszámolt: Kovács Mária) Egy iskolaalapítás jubileumának ünneplése - iskola nélkül Beszámoló a Kőszegi Gyurátz Ferenc Evangélikus Leánygimnázium 100 éves születésnapján megtartott ünnepségről „Legyen ezen intézet az Úr házának pitvara, hű tolmácsolója evangélikus egyházunk elveinek a serdülő növendékek előtt... Élezze bennük a tiszta szeretet érzelmét... Fejlessze szívükben az erényt... Tanítsa őket hazaszeretetre... ” Ezekkel a szavakkal avatta fel 1899. szeptember 7-én Gyurátz Ferenc, a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület püspöke a később róla elnevezett kőszegi Leánynevelő Intézetet. Ez az iskola - mely később leánygimnáziummá alakult át - főleg az ő akaratának és fáradozásának eredményeképpen jött létre. Akkor, azon az ünnepi megnyitón senki nem gondolhatta, hogy ez a szép intézmény 50 éven át működhet csupán. Hogy a történelem gonosz vihara elsodorja keresztyén tanintézeteinket, köztük ez a nyugati határon őrt álló leányiskolát is. A huszonötéves jubileumát még megtarthatta 1924-ben. Akkor Kapi Béla püspök mondta el az ünnepi beszédet. Az 50 éves évfordulót azonban már elmosta a történelem. Akkor vették el az egyháztól, akkor államosították. Azóta a szó szoros értelmében iskolát- lanok lettünk, mi régi diákok. r Látogatás a szomszédban Kedves meghívásnak tettünk eleget feleségemmel, amikor október 3. és 5. között, részvettünk Ausztriában egy, a nyugati határunkhoz közeleső kisvárosban Deutschfeistritzben a Baseli Evangélikus Misszió testvéri találkozóján. Ezt megelőzően a harmadik világbeli szervezeteik képviselőinek rendezett egyhetes konferenciát Bécsben. Kedves gondolat volt részünkről, hogy Deutsch- feistritzbe Magyarországról is egy református és egy evangélikus lelkészházaspárt meghívtak. A találkozó nekünk szóló üzenetét így fogalmazhatom meg: Krisztus keresztjét minden országban más fából faragták, de a kereszt sehol se könnyű. Két országot szeretnék példaként megemlíteni, Szudánt és Indonéziát. Szudánban az észak és dél között fennálló konfliktus egyik keserű gyümölcse a Khartoum melletti keresztyén asszonyok nyomornegyede. Ezrek tengetik itt életüket gyermekeikkel olyan körülmények között, ami az élethez kevés, a meghaláshoz meg sok. Háborús területről menekültek ide. Az ország sok területén érvényesül az iszlám fundamentalizmus gyilkos szorítása. Indonéziában szintén az iszlám szeretné megvalósítani az egy nép, egy vallás eszméjét. Ezért nehéz a helyzetük a függetlenségre szavazó kelet-timóriaknak, akik közül az üldöző indonéz hadsereg elől sokan a protestáns Nyugat-Timorra menekülnek. A bázelmisszió mindkét országban jelen van és segít. Vasárnap az egyik grázi evangélikus gyülekezet istentiszteletén vettünk részt, esténként az igére figyelés mellett elmaradhatatlan volt a közös imádság (térdelve), a sok éneklés, és ami nekünk nagyon tetszett a közös játék. Nem voltunk messze Felsőlövőtől, ahol Wimmer lelkében a kép egy „keresztyén mintagyülekezetről” megszületett. Ha ez nem is mindenben sikerült, az amiről álmodott, megvalósult. Missziói lelkületű gyülekezet formálódott Felsőlövőn, aminek szíve az otthoni gyakorló hívő keresztyén élet volt. Wimmer, írta róla egy lelkésztársa „Amit hitt, azt gyakorolta.” Tanuljunk tőle! Bolla Árpád —j------------------------------------------------------------------------------------------------------------Gy urátz Ferenc szellemisége azonban belevésődött mindnyájunk szívébe, akik az épület falai között nőttünk fel. 1992- ben megalapítottuk a Kőszegi Gyurátz Ferenc Evangélikus Leánygimnázium Volt Növendékeinek Egyesületét. Mi visszük tovább a lángot, beleoltva az alapító püspök keresztyén és hazafias gondolkodását gyermekeinkbe, unokáinkba és környezetünkbe. Ezért lehetett megtartani a 100 éves születésnapot. Igaz máshol. A Budapest- Deák téri gyülekezeti teremben, 1999. szeptember 18-án. Az ünnepséget megtisztelte a részvételével D. Szebik Imre püspökünk. Az ünnepi ülés „evangélikus himnuszunk”, az Erős vár a mi Istenünk-kel kezdődött. Majd elnökünk, dr. Fabiny Tiborné meggyújtotta a kegyelet gyertyáit, egykori tanáraink és a már eltávozott társaink emlékére. Beszédében többek között ezt mondta: „10 éve, amikor egyesületünk megalakulását terveztük, átfutott szívünkön annak a reménysége, hogy a 100. évfordulót talán a régi evangélikus iskolánk falai között ünnepelhetjük. A 100. évforduló elérkezett, de a Gyurátz Ferenc Evangélikus Leánygimnázium nincsen. Nem anakronizmus akkor mégis ünnepelnünk? Egy olyan iskola 100. születésnapjára emlékezni, amely iskola valójában nincs is? A kérdésre rögtön megadhatjuk a választ: nem anakronizmus. A mi mostani együttlétünk (egyesületünk) bizonyítéka annak, hogy van értelme ünneplésünknek! Mert nem halt meg a szellem, amely ott munkálkodott. Azt hiszem mindnyájan tudnánk életünkből olyan példákat hozni, amikor a Lélek munkáját éreztük és ez átsegített a nehézségeken. A gyermekkorban belénk táplált fogalmak: hűség, hit, tisztesség, becsület, hazaszeretet gyakran voltak kikacagott szavak, de nekünk erőt adtak, tartalmat jelentettek életünknek és olyan kincsek maradtak mindmáig, melyeket továbbadni kötelességünk. Mi, öregdiákok, boldogok vagyunk, hogy a Kőszegi Gyurátz Ferenc Evangélikus Leánygimnáziumba járhattunk s ez a mai megemlékezésünk legyen a hálánk visszhangja mindazért a szépért s jóért, amit ott kaptunk. ” Elnökünk megható szavai után D. Szebik Imre püspök beszédét ..Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened. ” (5Móz 8,2) bibliai idézet alapján tartotta. Gondolatmenetében az iskolánk sorsa feletti aggodalom érződött. Az evangélikus egyház - jelenlegi álláspontja értelmében - vissza akarja venni az intézményt. De sok akadály áll az ügy előtt. Megrázó mondatait a magyarság fogyásáról megrendülve hallgattuk. Valóban, hiába lesznek iskoláink, ha nem lesznek benne gyermekek. Hiába lesz iskolánk egyházi kézben, ha nem lesznek benne evangélikus diákok. Az ünnepségnek különös fényt adott a Budapesti Fasori Evangélikus Gimnázium diákjainak műsora. A Pintér-testvérpár hegedűn és zongorán játszott, Gombár Anikó fuvolázott, az iskola kamarakórusa pedig énekelt. Szép versmondásukkal Verrasztó Annamária és Tabajdi Zsuzsa emelte a színvonalat. Az utódiskola is kapott szót. Garisa Józsefné hét gyertyát gyújtott meg - az ausztriai buszbalesetben meghalt hét fiatal emlékére. Egy kőszegi költőnő, Bősze Éva erre az alkalomra írt versét olvasta fel. Horváth Antal igazgató megható hitvallást tett az általa vezetett tanintézetnek a régi iskolánk szelleméhez, emlékéhez való ragaszkodásról. A régi és az új iskola között éppen a mi volt igazgatónk, Arató István fia a kapocs. Egyben meghívott bennünket 50 éves jubileumi ünnepségükre. A közös célok és elvek, a bennünket összekötő múlt szellemiségének elfogadásaképpen ez is a 100 éves fennállás dicsőségét hivatott hirdetni. Kelemenné Kretschmann Éva röviden méltatta Arató István és Bukovszky Ferenc egykori igazgatók érdemeit. Megható jelenet volt, amikor a soproni Líceum „öregdiákjai” nevében Mersits Endre üdvözölt bennünket. Iskolánk alapításának, történetének rövid összefoglalóját és Gyurátz püspök első prédikációjának sokszorosított példányát nemzeti színű zsinórral átkötve minden iskolatársunk megkapta. Emlékül a 100. évre. Ünnepségünk fényét emelte Kapi Béla egykori püspökünk és Arató István volt igazgatónk fiának, továbbá Marton tanár úr lányának a részvétele. Egyetlen volt tanárunk, Sréter Ferencné Polster Márta tudott eljönni, akit nagy szeretettel fogadtunk. Az öreg falak között él, munkálkodik, Gyurátz Ferenc alapító püspök erkölcsi, lelki öröksége. Minek tudhatnánk be, mivel magyarázhatnánk másképp azt a - talán egyedülálló csodát, hogy 50 évvel ezelőtt elrabolt egyházi iskola örökségét békében, szeretetben viszi tovább egy világi tanintézmény! Gyűlölködés, harag helyett egyetértés, szeretet.
