Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-06-13 / 24. szám

2. oldal 1999. JÚNIUS 13. Evangélikus Élet r UJ NAP - UJ KEGYELEM Krisztus mondja: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28.) \/acá okiad Amikor dicsőséges Urunkba, a Jézus Krisztusba vetett hitetek VA szerint éllek, ne legyetek személyválogatók. Jak 2,1 (5Móz 1,17; Lk 14,15-24; Ef 2,17-22). Nekünk, embereknek van egy rendkívül érdekes tulaj­donságunk: sokkal könnyebben tudjuk a negatívumokat észrevenni, mint pozitívan gondolkodni. Talán nem is könnyű ma annyira pozitívnak lenni, amikor minden hír­forrásban szinte csak az bír hírértékkel, ami negatív szenzáció. Túlságosan befolyá­soltak vagyunk, túlságosan arra figyelünk, amivel nap-nap után mindig szembesü­lünk az újságokban, Tv-ben, rádióban. Azt szeretjük, azt kell elfogadnunk, amit ké­szen kapunk a feldolgozott hírekben, ami szokatlan, ami rendellenes, ami agresszív, tragikus, szomorú, elítélendő. Mert mindezt nagyon jól lehet bemutatni, kritizálni és hírré téve, beszélni róla. Azután ennek az a hatása, hogy a szűkebb közösségünk- , ben is arról tudunk sokat beszélni, ami nem mindennapi, szokatlan és rossz. Mind­ez nagyon jó talaja a kritikának, az emberek megkülönböztetésének és hovatovább elutasításának. De mi a Krisztus lelkülete? „Ne legyetek olyajjók, mint a világ!” Po- , zitívan, az Istennek tetsző módon próbáljunk élni és gondolkodni, utasítsuk el a' rosszat és vegyük észre mindenben és mindenkiben a jót*)Ihogyan a mi Urunk is á jót keresi bennünk. Krisztus ereje a bűn ellen való harc p a szeretetben való növe­kedés záloga! 0 arra vezet bennünket, amerre az O útja visz: és ez az út nem az el­utasítás, hanem az elfogadás, a szeretet útja. / HÉTFŐ Pál írja: Az Úr ezt mondta nekem: „ 0ég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. ” Legszívesebben tehát az, erőt­lenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus erei lakozzék bennem. 2Kor 12,9 (Ezs 31,1; Préd 4,17.5,1-6; 1 Móz 39,1 -23). Valakfegyszer azt kérdezte tőlem: ,rTe nem bízol eléggé magadban?” Elgondolkodtató él a kérdés. Mit jelent m^'gamtíán bízni, mit jelent magabiztosnak lenni? Amíg az^ember életében minden-rendben van és minden sikerül: mindent! De ha nem ígyAran: semmit!; Sokszor az embernek szem­besülnie kell önmaga képességeinek végcsségével. feltéve a kérdést: „Te nem bízol eléggé magadban?” - ki kell tudni mondania a választ: bízom, aéwaégjinkább bí­zom abban, Akinek a kezében van az életem! Én sokszor erőtlen vagyok, de azUr Isten ereje nem az erőseknek adatik, hanem akik kérik Tőle! Nem csak most, ha­nem mindig. KEDD ^zus mondja: „Azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a to- rony Siloámban, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Nem! Sőt - mondom nektek ha meg nem tértek, mind­nyájan ugyanúgy vesztek el. ” Lk 13,4-5 (Ézs 45,6-7; Jn 4,4-14; IMóz 40,1-23). Ha valaki életében történik egy tragédia, sokszor sokan magyarázatokat próbálnak ke­resni a miértjére. Olyan sokszor kérdezzük az Istentől: „miért Uram?”, olyan sok­szor kérdezzük magunktól is és másoktól is: miért? Közben elveszünk a miértek kérdésözönében és olyan kevésszer tesszük fel a kérdést: mit? - mit kellene ten­nem, mit kellene mondanom, mit gondoljak, mit érezzék? - ... Pedig milyen nagy dolgokra képes a határozatlan, tétova miért helyett, a cselekvő, kibontakozni - vál­toztatni akaró mit kérdése! Mit tehetek másképp? Mit kell tennem, hogy az életem­ben még nagyobb teret kapjon az Isten? A válasz pedig csak ennyi: átadni az élete­met a Megváltó Krisztus szeretetének! SZERDA Jézus Krisztus mondja: „Aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és az én anyám. ” Mt 12,50 (5Móz 11,26- 28; JKor 14,1-3. 20-25; IMóz 41,1-36). Van szabad akaratod? Igen! Azt tehetsz, amit akarsz? Igen! Választhatsz? Igen! És választottál már? Olyan ígéret és bízta­tás van ebben az igében, amelyet lehet, de nem érdemes nem választani. Sokan mást választanak, sokan mástól, másban érzik boldognak magukat. Vajon szabad­nak érzik magukat? Vajon boldogok attól, hogy azt választják, amit a világ diktál nekik? Vajon teljes az életük, nincsenek félelmeik, kétségeik, megtalálták az életük végső értelmét? Vajon nem tesznek-e fel kérdéseket soha? Amikor arra gondolunk másnak milyen jó, eszünkbe jut-e, hogy nekünk, keresztyéneknek milyen jó? Eszünkbe jut-e, hogy mi mennyire szabadok vagyunk a világ terhétől? Krisztus ad egy olyan nagy dolgot, amit csak a Benne hívők érezhetnek: az élet végső értelmét és célját: az örök életet! CSÜTÖRTÖK J‘^ta szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglá­togatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban. Jak 1,27 (Hós 14,4c; lKor 9,16-23; IMóz 41,37-57). Magam előtt látok egy Magyar Posta reklámot, a képeslapküldés karácsonyig kedvezményéről: egy megfáradt idős asz- szony az óriásplakátokról néz le kissé szomorúan... Sokszor milyen jó adni mások­nak, sokszor milyen keveset kell csak adífi és mennyire kevéssel is egy nagy dol­got lehet létrehozni! Egy képeslap, egy szó... Sokszor mennyire kisszerűek tudunk lenni és mennyire spórolósak a jó szóval, az odafigyeléssel. Nem is értjük már egy­mást, nem is akarjuk érteni, de mennyire kívánjuk mástól a megértést! Mennyire a saját problémáinkat akarjuk csak észrevenni. Akármilyen gondjaink is vannak, mindig érdemes és kell mérlegelmlmit akar tőlem az Isten. A válasz nagyon sok­szor kézenfekvő, a válasz nagyon sokszor ott van előttünk. Érdemes átgondolni: szoktam az Isten „kérdéseire”, tftégkereséseire válaszolni? pjr^yjrj^ Jézus Krisztus gondja: „én élek, és ti is élni fogtok. ” Jn 14,19 (Zsolt 103.14; Jón 3,1-10; IMóz 42,1-28). Krisztus Jézus ígérete mindig bi­zonyosság! Ha pénzért lehetne vásárolni örök életet, már nagyon sokak megvették volpa. És milyen érdekes az ember: az ingyen kegyelem nem kell neki. Ami ingyen van, sokaknak nem kelljfem jó, sokszor nem elég divatos, sokszor lejárt dolog. De a kegyelem, amit az isten ingyen,, Krisztus véréért adott nekünk, nem járt le, de nem divatos, kell és jó, de^túl nehéz a terhe”... Pedig mennyire szükségünk van rá és mennyire hálával kell tartoznunk az Úrnak érte! SZÓM BAT Amikor Jézus meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután le­ült, odamentek hozzá tanítványai. O pedig megszólalt, és így taní­totta őket: Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Mt 5,1-2. 4. (Zsolt 121,1-2; Jer 3,14-17; IMóz 42,29-38). Bajban, bánatban lévő emberek néha embe­rektől várnak vigasztalást, emberi módon. Egy elmondott panaszra néha elég egy meghallgatás, egy pár tehetetlenül elmondott szó. Az eredménye pedig? Egy újabb meghallgató ember, egy újabb pár, vigasztalni próbáló szóval. Kell, nagyon kell ez is! De nem százszor és ezerszer kell-e inkább az Úr Isten? Nem néhány szóval, ha­pern az Ő igazi vigasztalásával, erejével! Mert amit elé viszünk, azt Ő meghallgat­ja, felveszi és hordozza... helyettünk. És már nem kell ember, nem kell szó, csak az az erő, amit egyedül Ő tud adni, nekünk: az Ő szeretetének ereje... Kelemen Péter SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI MÁSODIK VASARNAP r Aldozathozatal „A szeretet megalapozásához az áldozattal kell hozzákezdened. " (Antoine de Saint-Exupéry) „ Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és való­ságosan. ” A cselekvő szeretet megalapo­zása viszont áldozatot kíván. Fel, illetve oda kell, hogy áldozzuk magunkat a má­sik emberéért, akár saját időnk, erőnk, energiánk kárára is. Ki képes ilyen áldo­zatra? Egy gyermekét szerető szülő, egy lelkiismeretes orvos, egy jó barát igen. Ezt meg tudja tenni az ember a maga ere­jéből - segíteni annak, akit ismer, szeret, aki közel áll hozzá és fontos a számára. Persze akadnak olyanok is, akik tudják szeretni az ismeretleneket, a tőlük távol állókat is. Még kora tavasszal olvastam egy XVIII. századi cipész, William Carey életrajzát. „1786-ban egy lelkészkonfe­rencián beszélt először a pogányok hely­zetéről. A résztvevők azt mondták, hall­gasson s maradjon ülve. 'De mi van Jé­zus parancsolatával: Menjetek el a világ­ba és hirdessétek az evangéliumot?!' - kérdezte újólag. A konferencia . elnöke durván leintette: 'Te reménytelen álmo­A DIAKONIAI TESTVÉRKÖZÖSSÉG Békéscsabán a Szeretetotthonban 1999. július I-3-ig CSENDESNAPOKAT tart - Mindennapi kenyerünk Jézus - összefoglaló témával. Szolgálnak: Bohus Imre, Kutyej Pál és Csizmazia Sándor. A diakóniában dolgo­zó munkatársakat és minden érdeklődőt szeretettel várnak! Jelentkezni lehet: Csizmazia Sándor, 1021 Budapest, Völgy u. 55. Tel.: 06-1-397-2227. ÍJn 3 dozó vagy. Ez a parancs akkor csak a ta­nítványoknak adatott.' „William Carey ezután visszatért cipészműhelyébe, ta­nult, dolgozott, imádkozott. 1792-ben végül családjával együtt elutazott Indiá­ba. Iskolát épített, nyomdát állított fel, prédikált. Nemcsak szóval szeretett, ha­nem cselekedettel és valóságosan. Mind­erre azért volt képes, mert áldozatát Krisztus golgotái keresztje alá helyezte. Életének, hitének biztos alapja volt: Krisztus halála, az egyetlen igazi áldo­zat. Igen, az egyetlen igazi, hiszen nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért. (És ellensé­geiért is...) Jn 15,13. Mai igénk komoly önvizsgálatra ösztö­nöz, mert arra kérdez rá, hogy mi mire - pontosabban kire - is alapoztuk az éle­tünket? Saját erőnkre és elképzeléseink­re, vagy az egyetlen, minden körülmé­nyek között biztos reménységre és tá­maszra, az élő Jézus Krisztusra? Testvérem! Kérlek, felelj most őszin­tén: Életed alapja Krisztus bűntörlő áldo­zata? Ha a válasz1 nem, tudnod kell, hogy te attól még tudsz segítséget nyújtani a rászorulóknak, tudsz szeretni, de szerete- tednek mindig lesznek határai és re- II. II. EVANGÉLIZÁCIÓS ÉS MISSZIÓI NAP NYÁREGYHÁZÁN 1999. június 26-án, szombaton de. 10 órától kb du. 5 óráig. Helyszínek: közös evangélikus-reformá­tus templom, evangélikus gyülekezeti ház és parókiákért, valamint a Nyáry Pál Általános Iskola. Igehirdetők: Bozorády Zoltán evangélikus esperes és Márkus Gábor református lelkész. Személyes bizonyságtételek - Megbeszélés csoportokban. Missziói beszámolók: Lakatos Gabriella és Márkus Gábor református lelkészek. Záró istentisztelet úrvacsorával. Minden ér­deklődőt szeretettel hívnak és várnak, külö­nösen is Pest megye gyülekezeteiből. ,13-18 ménykedni fogsz abban, hogy szavaid és cselekedeteid viszonozni fogják majd. Ha pedig a válasz igen, akkor te is ké­pes leszel, (képes vagy!) arra, hogy éle­tedet (=időd, erőd, energiád, figyelmed, sőt pénzed) áldozd föl mindazokért, akiknek erre szükségük van. Még akkor is, ha ezt esetleg nem is hálálják meg. Ráadásul nem fogcsikorgatva és vért iz­zadva, nem azért, mert kell, nem azért, mert Isten ezt így várja el tőled, hanem azért, mert te magad akarod, hiszen tu­dod, mennyire szeretett téged és mit tett érted Jézus. Ha mindenkor Krisztusban bízol, az Ő szeretetéből élsz és hiszed, hogy életed Isten kezében van, akkor már „kész” is vagy. Áldozat-kész. Gazdag Zsuzsanna IMÁDKOZZUNK! Ó, Uram, tégy engem békességed eszkö­zévé, hogy szeretni tudjak ott, ahol gyűlöl­nek, megbocsássak ott, ahol sértegetnek, összekössek ott, ahol széthúzás és harc van, reménységet ébresszek ott, ahol kétség- beesés gyötör, világosságot gyújtsak ott, ahol sötétség uralkodik, örömet vigyek oda, ahol bánat lakozik. Ó, Uram, add, ne arra törekedjem, hogy DIAKÓNIAI EVANGÉLIZÁCIÓS KONFERENCIÁT rendez a Diakóniai Osztály 1999. augusztus 23-27-ig Gyenesdiáson a gyülekezeti és intézményes diakó­niában dolgozó munkatársak részére. „Miért van szükség ma a diakóniai szolgálatra” összefoglaló címen bib­liatanulmány, előadások hangzanak el ebben a témában. (Előadásokat, áhí­tatokat olyan lelkészek és diakóniai munkatársak végzik, akik évtizedek óta elkötelezettei a szeretetszolgálat­nak.) Jelentkezés: 1999. július 15-ig ifj. Kendeh György diák. üv. lelkész címén: 1134 Budapest, Kassák u. 22. Részvételi díj: 3.500.-Ft. engem vigasztaljanak, hanem hogy én vi­gasztaljak, ne arra, hogy engem megértse­nek, hanem hogy én legyek megértő, ne ar­ra, hogy engem szeressenek, hanem hogy én szeressek. Mert aki ád, az kap, aki magáról megfe­ledkezik, az talál, aki megbocsát, az nyer bocsánatot, és aki meghal, az éled fel örök életre. Ámen. (Assisi Ferenc imádsága) ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1999. június 13. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Dietrich Tiggemann; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Bozóky Eva; II., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Békásmegyer, III., Víziorgo­na u. 1. de. fél 9. Gálos Ildikó; Csillaghegy III., Mátyás kir. u. 31. de. 10. Donáth László; Óbuda. III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Leib­stück M. u. 36-38. de. 10. Szalay Tamás; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 7. (Bach-hét, h-moll mise) dr. Harmati Béla; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szir­mai Zoltán; du. 6. Muntag Andomé; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. fél 10. Aradi György; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Aradi György; X., Kerepesi út 69. de. 8. Szabó Lászlóné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Joób Máté; de. 11. (úrv.) Joób Máté; du. 6. Orosz Gábor Viktor; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Orosz Gábor Viktor; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Madocsai Miklós; Budahegyvidék, XII. , Tartsay V. u. 11. de. 9. (úrv.) Bácskai Károly; de. 11. (úrv.) Bácskai Károly; du. fél 7. Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (tanévzáró) ifi. Kendeh György; XIII. Frangepán ú. 43. de. fél 9. ifi. Kendeh György; XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv., tan­évzáró) Tamásy Tamásné; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Szabó Lászlóné; Pestúj­hely, XV, Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV, Régi Fóti út 73. (Nagytemplom) de. 10. Szabó István; Rákos­szentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Veperdi Zoltán; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Veperdi Zoltán; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér. de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Wiszkidenszky András; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (családi) Kosa László; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Wiszkidenszky András; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rá­kóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hun­gária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámu­el; Csepel, XXL, Deák tér de. fél II. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, (ref. imaház) de. 9. Endreffy Géza; SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 2. VASÁRNAP a liturgikus szín: zöld. A va­sárnap evangéliuma (oltári ige): Lk 14,15- 24; epistolája (igehirdetési alapige): ÍJn 3, 14-18. HETI ÉNEKEK: 61,435. „ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!” cím­mel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 1999. június 14-én, hétfőn 13.30 órakor. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELETET közvetít a Magyar Rádióban a Kossuth adó hullámhosszán 1999. június 27-án, va­sárnap de. 10.05 órakor a Celldömölk-al- sósági templomból. Igét hirdet: Vető István esperes. A beteglátogatás fontossága „...beteg voltam és meglátogattatok. ” (Mt 25,36) Miért fontos a beteglátogatás? Sok szempontot lehetne felsorolni, de ezek között döntő fontosságú - sorrend felállítása nélkül is hogy ismerős vagy ismeretlen em­bertársam gyógyuló vagy gyógyíthatatlan sebe nemcsak orvosi feladdt, mert közele­désem megnyithatja a beteg ajkát és szívét, ha látja, hogy a látogató őszintén beleéli magát helyzetébe, van empátiája. Előfordul, hogy ilyenkor a beteget kell meghallgat­ni és én szavaimmal háttérbe szorulok, hallgatok. Amikor kórházban meglátogatott fiatal szolgatársam, észrevettem, hogy nagyon beszédes lettem és csak magamról, műtétemről számoltam be. Saját példámból erősödtem meg abban, hogy ilyen eset­ben ne a látogató bőbeszédűsége domináljon. Lehet esetleg egy odaillő igével befe­jezni a látogatást. - Előfordul, hogy a fájdalmakban gyötrődő nem tudja kifejezni a látogatáskor örömét, ne alkalmazzunk ilyenkor „lelki masszázst”, mert fokozhatjuk fájdalmát, különösen ott, ahol a betegnek egyébként sincs „lelki antennája”, és mind­az ismeretlen számára, amit mondunk. Még szenvedő hittestvémél is ilyenkor rövid­re kell fogni az ige mondanivalóját és imádságot. De egyről nem szabad megfeledkeznünk, hogy szenvedő embertársamban, testvé­remben a szenvedő Jézus vonásai válnak transzparenssé, aki testileg gyötrődött, mint valóságos ember. Felismerjük-e Őt, mert Ő ma így is jön hozzánk és a végső szám­adás mérlegére nemcsak szép szavaink kerülnek, hanem a hit szemével felismert és a szeretet cselekedeteivel megajándékozott beteg embertársam megsegítése. Ennek lesz súlya! Ismerős az az elbeszélés, amely arról szól, hogy valaki nagy vendég érkezésére ka­pott bejelentést: Jézus jön hozzá! A készülődés lázában valaki kopog, de gyorsan el­utasítja a nyomorultat azzal, hogy ő most nem ér rá, mert előkelő, sőt a legnagyobb vendég fogadására készül. Ez megismétlődik többször, de mindig idegesen elutasítja a betegeket, elesetteket. De csak nem jön a legnagyobb vendég, mert már ott volt és elutasításban részesült az erőtlenekben. Kapja a hírt: ott voltam többször ajtódnál, de nem fogadtál be! Addig látogassuk a betegeket és adjuk meg, ami egészségüket, testi-lelki gyógyulá­sukat munkálja, amíg nem késő. Mert a sebesültben, testi-lelki sérültben Jézus sebe­inek sztigmái, nyomai jelennek meg, mintegy tükörben. Ezért ne vonjuk meg könyö­rülő, sebkötöző szeretetünket! Szimon János 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom