Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-10-17 / 42. szám

Evangélikus Élet 1999. OKTÓBER 17. 5. oldal VtSAMOU g w » •C Kedves Gyerekek! 1. Ki mosta kezeit, hogy bizonyítsa ártatlanságát? 2. Jób, Dávid vagy Salamon mondta: „Teljesen mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem.” 3. Ki talált egy meglepő tartalmú gyékénykosarat a Ní­lus partján, amikor ott fürödni akart? 4. Kinek mondta Jézus, hogy mosakodjék meg a Siloám medencéjében? 5. Ki öntözte könnyeivel Jézus lábait? 6. Hogyan viselkedett Péter, amikor Jézus elkezdte mosni a tanítványok lábát? 7. Ki gyógyult meg leprájából, mert megfíirdött hétszer a Jordánban? Előző, „Turista körút” megfejtései: 1. Hóreb hegyéhez (lKir. 19, 1-8) 2. Szíriából a Jordán mellé (2Kir. 5, 1-19) 3. Saullal (ApCsel. 9, 1-9) 4. Moáb mezejére, hogy Izraelt elátkozza (4Móz. 22) 5. Etióp királynő kincstárnoka (ApCsel. 8, 26-40) 6. Ninivébe (Jónás 1) 7. Sába királynője (lKir. 10, 1-13) A gyermeksarok készítőinek címe: Boda Zsuzsa, 1085 Budapest, Üllői út 24. Készítsünk templomot!! Két héttel ezelőtt új rejtvénysorozat indult, aminek keretében körutazásokat fogunk tenni a Bibliai lapjai között. Zsombor, a kukac lesz ebben segítségünkre, s bizony jó lenne néha, ha annyi lábunk lenne, mint ne­ki, mert nagy utat fogunk megtenni! Kéthetente teszek fel hét kérdést, amire a helyes válaszokat minden újabb „út" előtt el fogom mondani. így mindig két hét áll rendelkezésetekre, hogy elküldjétek nekem a he­lyes megfejtéseket. Minden jó forduló válaszai egy csizmát érnek. Mire megérkezünk kőrútunkról, remél­jük, Zsombornak sem fogja a köves út törni a lábát, mert szép új csizmái lesznek! Nektek pedig hálából küld valami meglepetést! Jó utazást! Pötty bohóc MOSDÓTÁL-KÖRÚT Szükséged lesz egy kartondobozra, ollóra, ragasztóra, esetleg egy darab textilre a templom szőnyegéhez, illetve raj lapokra vagy esetleg üres gyufásdobozokra a padok és az oltár elkészítéséhez. Vonj be összeragasztott gyufásdobozokat papírral, ebből lesz az oltár. Készíts egy kis hengert és ragaszd az egyik falra! Legyen alja is a hen­gernek, ez lesz a szószék. A berendezések elrendezéséhez használd a templomodat mintául! A legközelebbi alkalommal készítünk hozzá használati tárgyakat is! Jó idő­töltést! Vágj egy széles ajtónyílást az egyik oldalon! hajtogasd hajtogasd hajtogasd hajtogasd /ragaszd ­/V/ ^ X így készíthetsz padokat. Tedd bele a textildarabot szőnyegnek! Vágj néhány nyílást az ablakoknak! Melanchthon Magyarországon Könyv, kiállítás a Szépművészeti Múzeumban ERŐLEVES A LÉLEKNEK (3. PORCIÓ): 101 erőt adó és lélekemelő történet Mire ezek a sorok megjelen­nek, még nyitva van a buda­pesti Szépművészeti Múze­umban a Melanchthon kiállí­tás. Aznap, amikor ennek a méltatásnak az érdekében meg akartam nézni, nyitva volt ugyan, mégis zárva. A te­remőrök sem tudták, miért (délelőtt volt, estére terveztek ,,rendezvény”-t) Hogy mégis láthassam, egy hátsó ajtón, kí­sérettel jutottam be. „Mennyi időre?” - kérdezték. „Attól függ, mekkora a kiállítás” - feleltem. Nem nagy. Egyetlen térem, benne hét „kör”, ahogyan a nemzetközi vándorkiállítás német rendezői nevezik, és ír­ják a „Levelek Európának” cí­mű katalógusban. (Németül és magyarul, kiegészítve a Melanchthon magyarországi kapcsolatairól és hatásá­ról írott értékes önálló tanulmánnyal.) A kiállításon többnyire tablók, fénymáso­latok, könyvek és Bibliák. A magyarázó, angol és német nyelvű táblák elég na­gyok, szélről elhelyezve, jól olvashatók; ellenben a magyar nyelvűek kisebb be­tűkkel, és távolabb, belül, a harmadik he­lyen. Szokatlan, és eleve arra csábít, hogy a padlóra tett nagyításokra lépve kísérletezzen elolvasásukkal a látogató. Vagy lapozza föl a katalógust, amely 74 igen szép oldalon minden tudni érdemest közöl. Én is inkább erről, ennek alapján írok. Az 1517-ben kezdődött evangélikus re­formációnak Luther mellett második személyisége Melanchthon, mégis félő, hogy a kelleténél és érdeménél keveseb­bet emlegetjük és tudunk róla. Igen nagy tudású, sok mindenhez értő, több nyel­ven tudó reformátor ő, aki szinte minden tudományban otthonos volt, könyveket írt, és - ez ihleti a kiállítást és a könyvet - rengeteget levelezett. Sokaknak írt és minden levélre válaszolt; Európa szinte minden országába - a cím tehát nemcsak a manapság gyakori utalás kontinen­sünkre. „több, mint 9500 levél szárma­zott Melanchthon tollából”. Reggelente írt, olykor naponta húszat. A heidelbergi akadémia eddig tíz kötetet adott ki a le­velekből, csaknem ötezer oldalon, de még hátra van legalább harminc kötet. Sok levél nevezhető pásztori írásnak, mások teológiainak, de talán legtöbbjük az oktatással, is­kolával, a tudással foglalko­zik. Mondhatni: Luther terré­numa a templom, Mel- anchthoné az iskola. Vagy így is: egyiküké a hit, másikuké a tudás. Nemcsak azért, mert az értő hithez tudás is kell: tudo­mány a legfontosabb tudo­mányhoz, hanem azért is mert a tudás szintjét folytgp-foly­vást, szüntelenül emelni kell. Ehhez elsősorban világi isko­lák sokasága kell, s az, hogy bennük megfogható és megta­nulható legyen sokféle tudás. Korában természetesen ez sokkal kevesebb volt, mint napjainkban, s foként a jövő­ben, de Melanchthontól azt is meg lehet és meg kell tanulni, hogy az átfogó tudás a lényeges alapok­ra épülhet és épül. Mai szóval élve: tan­ügyi reformjainak és ezekről szóló írása­inak, leveleinek lényege, hogy a múltból öröklött ismereteket ápolni és fejleszteni kell, azt kell elsősorban tudni, ami to­vább visz, és azt, merre tovább. A kapcsolatteremtés módszerét kell(ene) elsajátítani Melanchthonra fi­gyelve. A történelemben és korunkban sokkal inkább azzal találkozni, arra tö­rekszenek „egyszerű” emberek, tudósok és vezetők, hogy ki-ki a maga tudását, eredményeit, sikereit, tehetősségét gya­rapítsa, erősítse. Tanuljunk Mel­anchthontól: egymásnak kezet nyújtva, együtt juthatunk előre, előbbre. Zay László Napilapjaink (beállítottságuknak és „olvasóik igényeinek” megfelelő rész­letességgel) számolnak be naponta ar­ról, hová törtek be, kit raboltak ki (vagy el), kit ütöttek le, fojtottak meg, löktek a vonat alá, hol gyújtottak fel lakást, erdőt, mérgeztek meg ételt, italt, fűszert, szedtek túszokat stb. Ez­után esti kikapcsolódásként)?) vagy 30 csatornából 25 biztos, hogy ugyan­ezekben a témakörökben „szórakoz­tat” egymást túllicitáló durvasággal és realizmussal. A gyerek elalvás előtt ja­pán elektronikus játékkal fejleszti ügyességét : hány, a képernyőn ártat­lanul közlekedő embertársát tudja mi­nél gyorsabban lelőni? Üde és örömteli ellentétet jelent ebben a fiillasztó környezetben Jack Canfield és Mark Victor Hansen könyve, soroza­tában már a harmadik. Többmillió hálás olvasó növekvő számban küldi be kelle­mes tapasztalatait a jóról, a szerétéiről - ahogy a Bevezető írja: „ Több mint száz történetet gyűjtöttünk egybe, melyek hi­tünk szerint arra ihletnek és ösztönöz­nek, hogy közelebb jussunk a feltétel nél­küli szeretethez... Támaszt nyújtanak a kudarc és kiábrándulás pillanataiban, vigasztalást a fájdalom és veszteség után. Életre szóló társunkká válhat e történetfüzér, mely­nek bölcsességében bármikor fogódzót találhatunk. ” A tör­ténetek megrendítő- ek, felemelőek, an­nál is inkább, mert nem szentimentális fantázia, hanem a való élet szülöttei. Az ember mindun­talan megkönnyeb­bülten felsóhajt: hát ilyen is van...? Ne­héz őket könnyek nélkül olvasni, szin­te valamennyi ka­tarzisként hat. Egy példa a stílusára: A KISFIÚ MEG AZ ÖREGEMBER- Néha leejtem a kanalamat - vallotta be a kisfiú.- Én is - felelte az öregember.- Bepisilek - suttogta a kisfiú.- Velem is előfordul - nevetett az öreg­ember.- Sokszor elsírom magam - mondta a kisfiú.- Én is - bólintott az öregember.- De a legrosszabb - panaszkodott a fiú -, hogy a felnőttek nem is törődnek velem. És érezte a ráncos öreg kéz melegét.- Tudom, mire gondolsz - válaszolta az öregember. Egy rövid történet, Ami igazán fontos: Néhány éve a Seattle-i paraolimpián történt. Kilenc testi- vagy szellemi fo­gyatékos sorakozott fel a százméteres síkfutás indítóvonalán. Eldördült a start- pisztoly, s a mezőny megindult - ha nem is vágtában, de a verseny boldog izgal­mával. Azaz nem az egész mezőny, mert egy fiú mindjárt az elején felbukott, majd még néhányszor, utoljára hangosan sírva fakadt. A többiek meghallották a sírást, lelassítottak, megálltak, aztán egytől egyik visszafordultak. Egy Down-kóros lány lehajolt hozzá és megpuszilta: - Et­től mindjárt jobb lesz. Akkor mind a kilencen összefogózkod- tak és együtt sétáltak el a célig. Az egész stadion felállt és tíz percig ünnepelt. És mégegy: Gyere haza, Pácol Egy spanyol kisvárosban egy Jorge ne­vű férfi csúnyán összeszólalkozott a fiá­val, Pacóval. Másnap reggel felfedezte, hogy Paco ágya érintetlen - a fiú elment világgá. Bűntudattól gyötörve, önvizsgálatot tartott és ráeszmélt, hogy a fia minden­nél többet jelent számára. Szeretett volna újrakezdeni mindent. Elsétált egy forgalmas bel­városi üzlethez és jókora plakátot ra­gasztott ki: „Gyere haza Paco! Nagyon szeretlek. Holnap reggel itt várlak. ” - Másnap reggel el­ment az üzlethez, ahol nem kevesebb, mint hét Paco nevű fiú álldogált, akik valamennyien el­szöktek otthonról. Mindegyikük azt remélte, hogy őt vátja vissza az apja tárt karokkal. *** A hosszabbak lelkierőről, akaraterőről, kitartásról szólnak s a példa követésére sarkalnak. Néhány fejezetcím: I. A szere- tetről; II. Szülőnek lenni; III. A tanulásról és a tanításról; IV. Az életről és a halálról; VII. Az akadályok legyűrése stb. A tervek szerint évente új kötet jelenik meg, most már tematikailag osztályozva. Ez az első három magyarul már (még) kapható. Többet ér minden gyógyszernél... (Ba­golyvár Könyvkiadó; 980.- Ft.). Kovács Mária FIATALOKNAK r ... és fellapoztam az Útmutatót Szeretem az idegen tájakat, országokat. Szeretek utazni. A nyolc­vanas években, szüleimmel gyakorlatilag teljesen bejártam a keleti blokk országait, esetenként egy-egy bevásárlási körút alkalmával még Ausztriába, sőt egyszer még Olaszországba is eljutotta, ami persze közel sem egyenértékű egy nyaralással. Amióta sportújság- íróként dolgozom (a külsős éveket is ideszámítva kilenc éve) azóta (egy-két napos komámói úttól eltekintve) nem voltam külföldön. Pedig minden álmom volt, hogy - immáron családommal - megis­merhessek egy új kultúrát, egy számomra, számunkra abszolút is­meretlen országot, népet. Július derekán váratlanul mégis adódott egy lehetőség: egyik kol­légámat Svédországba, egy nagy nemzetközi gyermeklabdarúgó- tomára invitálták, de ő nem mehetett, hiszen éppen arra az időre ment szabadságra. Megkérdezte tőlem, hogy nem lenne-e kedvem őt helyettesíteni, nem mennék-e én Göteborgba? Tetszett az ötlet, bár rögtön elfogott egy kellemetlen gondolat, és a családdal mi lesz? Persze tudom, hogy félig-meddig dolgozni is megyek a skan­dináv nagyvárosban, de még így sem szívesen mennék nélkülük. No, és az sem elhanyagolható, hogy alig több mint két héttel később már Nagybörzsönybe készültünk a családdal. Ha két megyéből in­duló gyerekfoci csapat netán a legjobbak közé jut, úgy akár két hé­tig is eltarthat számunkra a torna. Talán ezért, nem mondtam igent, de nemet sem. Közben a szerkesztőségben beindult a „gépezet”, a főszerkesztőm is örömmel vette volna, ha én utazom. A rovatveze­tőm nem gördített akadályt az utazásom elé, probléma már csupán egy akadt: hat nappal a start előtt, a másfél esztendeje lejárt útleve­lemet kellett volna megújítanom. Kiderült, hogy még ez is megold­ható: zöld utat kaptam, mehetek Svédországba! A kezdeti örömöt, hamar keserűség váltotta fel, hirtelen megtorpantam: de mi lesz, ha mégis ott lesznek a srácok a döntőben, és mi lesz a gyerekekkel itt­hon? Hogy bírom ki nélkülük? Különben is, rettentő hosszú az a két hét, kétezer kilométerre az otthontól. Egy egész napot tépelődtem, gyötrődtem, nem találtam a helyem otthon, szinte beteg voltam. Aztán elővettem - ki tudja hány nap után - a bibliai útmutatót. Fellapoztam július 9-ét, ahol a következő ige állt: „Az ördög magá­val vitte Jézus egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ min­den országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. ” (Máté 4,8-9) Elolvastam és másodpercek múlva döntöttem, nem megyek seho­va! Maradok, Isten megmutatta nekem, hogy az a helyes út, ha nem kelek útra. „Nagy lehetőséget szalasztottam el.” - hallottam innen is, onnan is. Nem igazán bántam. Éreztem, hogyha elfogadom a fel­kínált sanszot, akkor ezzel esetleg nem az Urat imádnám. Azóta eltelt pár nap, készülünk Nagybörzsönyre. Szeretnénk ott elcsendesedni és hitben csurig feltöltődni. Gajdács Pál r

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom