Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-08-29 / 35. szám
4. oldal 1999. AUGUSZTUS 29. Evangélikus Elet E gyszer egy faluban megjelent Illés próféta. A falu bírái megkérdezték tőle, hogy a kereskedők bejuthatnak-e a mennyek országába? „Nem” - válaszolta Isten szigorú hírnöke. - Történt ezután, hogy két ember érkezett a faluba, mutatványosok voltak. Mutatványaikkal úgy elkápráztatták az embereket, hogy azok hosszú idő után ismét szívből nevetni tudtak. „No, látjátok - mondta Illés próféta a bíráknak - ezek bejutnak a mennyek országába, mivel megvidámí- tották az embereket és megtanították őket örülni.” Ez az anekdota jutott az eszembe a révfülöpi konferenciára visszagondolva, amelyet Brebovszkyné Pintér Márta szervezett július 24-31. között a gyermeket egyedül nevelő édesanyák részére. A társadalomban igen súlyos terheket hordozó, de eléggé észre nem vett emberekre gondolt, amikor második alkalommal próbálta összegyűjteni sok problémával küszködő édesanyákat. Hívása visszhangra talált, mert jöttek az ország minden részéről: 23 édesanya, 27 gyermekkel. A megérkezés utáni első együttléten mindenki idegenkedve, feszülten ült egymás mellett. „Pihenni jöttem és szeretnék itt erőt gyűjteni” - volt a legtöbb válasz arra a kérdésre, miért jöttök Révfülöpre? Ezek az azonos válaszok súlyos elvárást fejeztek ki. A „kicsinyek és gyengék” jöttek össze nagy várakozással és ez nagy kihívást jelentett. Belső koncentrálás kezdődött, emberekre lebontva minden felelős szolgálóban és segítőben. „Uramisten, segíts, Egy légy Te itt közöttünk!” - ez a kérés volt a szívek mélyén. A lelki mozgás lassan megindult. A feszültség oldódott, az egymás iránti érdeklődés, a szeretet tapint- hatóvá vált, egyre nagyobb megértéssel és törődéssel tekintett mindenki a másikra. A konferencia résztvevői nagy családdá formálódtak. Ez nem emberi produktum volt. A Konferenciai Központ vezetősége és az ott dolgozók is szívesen fogadták a csoportot. Az épület szépsége, a kényelmes elhelyezés is oldotta a görcsöket. A program is „emberi” volt. Délelőtt Jób könyve volt a közös meditálás témája (Kinczler Irén), majd utána minden nap aktuális kérdésekről előadás hangzott el. A NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) mozgalom fiatal képviselője beszélt a nők és gyermekek ellen elkövetett erőszak széles skálájáról a magyar társadalomban is, és vázolta az erőfeszítéseket, amelyekkel ezt a problémát enyhíteni igyekeznek. Dr. Szalay Mária pszichológus az önismeret és önmagunk vállalása témában adott belső távlatot és segítő szempontokat nagy érdeklődéssel fogadott előadásában. Hasznos volt a szekta-kérdéssel való foglalkozás is, amelyet előző este filmvetítés előzött meg. „Hogyan neveljem hitben gyermekeimet?” - volt a következő délelőtti téma. Utóbbi mindkét előadást Pintér Károly lelkész tartotta. Felejthetetlen emléket hagyott - föleg a gyermekekben - a balatonboglári közös kirándulás a verőMelanchthon Fülöp Nemzetközi Vándorkiállítás a Szépművészeti Múzeumban 1999. szeptember 23-án nyílik. A kiállítás anyagában a Melanchthonra vonatkozó magyar emlékeket is bemutatják. Nyitva október 31-ig. „Szolgáló élet... 99 1996. május 12-én költözött a kistarcsai Evangélikus Papnék Otthonába Komoly Sámuelné, Irma néni. Férje Komoly Sámuel Kisapostagon, majd Makón szolgált gyülekezeti lelkészként. Irma néni hűséges társ volt a nehéz időkben és szolgálatokban. Kisapostagon a gyülekezeti tagok látogatását végezte. Makóra költözésük után a szolgálati lehetőség bővült, szeretetvendégségeket szervezett, házi bibliaórákon vett részt, a kert virágait gondozta, ahonnan minden vasárnap az oltárra kerültek a legszebbek. Korán elhunyt férje után a makói gyülekezetben a gondnoki és pénztárosi teendőket végezte éveken keresztül, majd Hódmezővásárhelyre költözött Tamás fiáékhoz, ahol három unoka várta a nagymamát. Az unokák felcseperedtek, amikor Budapesten élő Sámuel fiánál várták a segítő kezeket ugyancsak az unokákhoz. Orvos fia, orvos menye elfoglaltságuk miatt nagyon örültek a nagymama érkezésének. Szűkös lakásukban azonban nem tudták elhelyezni, így Irma néni a kistarcsai otthonba költözött, ahonnan két éven át mindennap bejárt az unokákhoz, alkalomszerűen pedig mind a mai napig. Otthonunk kertjében szorgoskodik már kora reggel: öntöz, ültet, metsz, száraz leveleket gyűjt. Oltárunkat egész nyáron át - késő őszig - az általa nevelt, gondozott virágok díszítik. Irma néni tevékeny részese az áhítatok tartásának és az úrvacsora osztásnál is segít. A FÉBÉ Diakonissza Egyesület tagja, ahová minden hónap első szombatján megy és az általuk rendezett konferenciákon is mindig részt vesz. Komoly Sámuelné egész élete Istennek elkötelezett szolgáló élet családban és gyülekezetben egyaránt. Hálát adunk érte, hogy Otthonunk lakója. B.M. csöpp mennyország... fényes szép időben. A délutánokat a szülők igazi nyaralásként a gyermekeikkel töltötték. Az esti áhítatok során bizonyságtevések hangzottak el arról, ki milyen nehéz életszakaszban tapasztalta meg Isten megtartó erejét. Megrendítő volt „Krisztina története”, amikor a lelkészédesanya (Balogh Andrásné) vallott a idén bekövetkezett haláláig izomsorvadásban szenvedett kislánya életéről, hitéről. Az uraiújfalui lelkész-házaspár (Menyes Gyula és Uram Zsuzsa) átélte a halál közelségét és a visszakapott élet lehetőségének boldogságát. Láttunk filmet Kenyáról, az ottani nép küzdelmes életéről. Áhítaton szolgált Szabó Vilmos igazgató-lelkész és Marton Tamás igazgatóhelyettes is. Frissítőleg hatott Túri Krisztina negyedéves teológus igehirdetése. A felnőttek, de a gyerekek is össze- kovácsolódtak. Jó volt látni, ahogy a gyerekek bánni tudtak egymással, elfogadták egymás korlátáit. A gyermekek programját Isó Dorottya veszprémi lelkész, két kisfiú édesanyja dolgozta ki és ő foglalkozott végig a gyerekekkel. A gyerekek is megtanulták Jób történetét és dramatizálva elő is adták a felnőtteknek. - A búcsúalkalom mindenki számára emlékezetes marad. Kitűnt, hány tehetség bújt meg a sorok között. Saját verssel, énekkel, jelenetekkel, művészi papírkézimunkákkal tették hangulatossá a kicsinyek ezt az alkalmat. Az elutazás napján közös úrvacsoravétel volt a templomban, amelyen Szabóné Piri Zsuzsanna szolgált. Az egyik édesanya így búcsúzott: „ Eddig azt hittem, színtelen a világ, de mától látom a színeket. ” Bekukkantottunk a mennyországba. A mennyország fényei ott tünedeznek fel, ahol az emberek örülni tudnak, ahol az emberszívekben megszületik az egymás iránti szeretet és bizalom, ahol minden gyász, csalódás, szomorúság ellenére vállalni tudják az életet és jövőt. Az Élet Ura - Jézus - is ezt akarja. KJ. A Rozsnyói Evangélikus Kereskedelmi Középiskola növendékeinek és tanárainak 55 éves érettségi találkozója A magyar-szlovák tárgyalásokat követő I. Bécsi Döntés alapján 1938 novemberében visszatért 12000 km2 -nyi, 82 %-ban magyar lakosságú területen néhány egyházi középiskolát szerveztek újjá bizonyos módosításokkal. Rimaszombaton így alakult közös protestáns gimnázium, Rozsnyón pedig a premontrei gimnázium mellett nem még egy gimnázium, hanem kereskedelmi középiskola létrehozására kérték föl az evangélikus egyházat. Túróczy Zoltán püspök és Margócsy Emil nyíregyházi kereskedelmi iskolai igazgató a tízéves kereskedelmi-üzemvezetői és ötéves tanári gyakorlattal rendelkező dr Kárpáti Edében találták meg azt a kiválóan szervezni és nevelni tudó igazgatót, akinek vezetésével 1939. szeptemberében 1-1 fiú és leányosztállyal, valamint internátussal megkezdte működését az ország egyetlen egyházi vezetésű kereskedelmi középiskolája. Az 1942 szeptemberéig kétszer négyosztályossá fejlődő intézetcsoport (iskola, fiú- és leányinternátus) munkájának elismert eredményét és szellemét jellemzi, hogy az eleinte kicsi - 20 körüli - létszámú leányosztályokba az utolsó két évben már 38 majd 50 növendék jelentkezett, az 5 tanéven át működő iskola volt növendékei és tanárai pedig 1963 nyara óta rendszeresen tartanak érettségi találkozókat Rozsnyón, gyakori ösz- szejöveteleket ezeken felül Pesten. 1998 és 1999 nyarán is két osztály, az 1943-ban és 1944-ben érettségizettek maradéka tudott 55 éves találkozót tartani. A múlt nyáron bár 4 napra, de csak kis létszám gyűlt össze, 1999 július 2-án és 3-án azonban 41 a mai Magyarországból, Szlovákiából és más országokból megjelentek száma, ui. az iskolát csak 1-2-3 évig látogatni tudók közül is számosán vettek részt. Három, még élő tanár: Urbán Erzsébet, Kosztra Pál és Vargáné Markó Edit is részesülhetett a találkozás örömében. A rendezés fő érdeme az egykor volt gimnazista Labancz István ny. rozs- nyói múzeum igazgatóé és ny. tanárnő feleségéé, Szekeres Katalin egykori „keristáé.” A határon inneni „lányokat dr. Sári Iza, dél-komáromi ügyvéd, a „fiúkat” a budapesti Káldosi Rudolf mozgósította többek közreműködésével. A magyar-szlovák megbékélés örvendetes megindulását jelzi, hogy Rozsnyó város polgármestere, Kardos Ferenc testvérvárosi kapcsolatot létesített Budapest V. kerületével, az ezzel kapcsolatos tárgyalások során 1999. július 2-re a rozsnyói Ovárosháza dísztermébe meghívta és helyettesével, valamint felségével, egykori iskolánk épületbeli utódának helyettesével ünnepi találkozáson fogadta a Rozsnyóra érkezett öregdiákokat és tanáraikat. A következő napi „osztályfőnöki órákon” a megjelentek előtt Urbán Erzsébet hosszú élete számos tapasztalatával újból bizonyságot tett arról az evangéliumi hitről, ami az iskola egyik alappillére volt. Ehhez az általa nevelt „lányok” mellett „fiúk” is bizonyságtevőn nyilatkoztak, megemlékezve az elhunyt példamutató Rejtő Mária tanárnőről. A fiúosztály közelmúltban elvesztett főnöke, Bándi Géza helyett az osztályt szintén tanító-nevelő Kosztra Pál azt hangsúlyozta, hogy az iskola másik összetartó alappillére az a népi írók szellemén nevelődött demokratikus magyar szellem volt, ami az iskola magyar diákjai mellett a szlovák- és német-nemzetiségűeket, a protestánsok mellett a kb. 1/3-nyi katolikust is tartós testvéri közösségbe tömörítette. Jellemző erre, hogy a találkozók szervezésében evangélikusok, reformátusok és katolikusok, „anyaországiak” és a határokon kívülre kerültek felváltva játszottak szerepet. A találkozónak a régi épületben örökösként helyet adó általános iskola szlovák igazgatónője üdvözlő és méltató szavaiban saját növendékei számára is példamutatónak találta azt a ragaszkodást, ami 55 év után az egykori tanárokat és növendékeket arra ösztönözte, hogy ilyen tekintélyes számban gyűljenek össze - többen hozzátartozóik részvételével. Megható jelenet volt, amikor a rendező Labanczné Szekeres Kati unokája, a jelenlegi iskola kis növendéke üdvözölte nagyanyja egykori tanárait és iskolatársait. Az j 998-as találkozó Németországból hazatért rendezője, az ez alkalommal megjelenni nem tudó, Fábry Imre újságíró, az iskola épületében az 5 éven át működő magyar kereskedelmi iskolára emlékező kétnyelvű márványtábla elhelyezését kezdeményezte az épületen. E visszautasított terv megújítandó kérésének indoka legyen az a történelmi tény, hogy ezzel a kezdeményezők a reformáció kora és 1918 között működő, magyarokat, szlovákokat és németeket egyaránt nevelő evangélikus intézmény jogutód (volt)- növendékeiként kívánnak a múltra emlékezni. Mindkét találkozón (1998-ban és 1999-ben) egyetértéssel fogadták és tárgyalták a Szlovákiából és Magyarországról nagyjából egyenlő számban megjelentek Kosztra Pál tanár „Szlovák-magyar megbékélés” című 20 oldalas sokszorosított kéziratát, amelynek ihletője éppen az az egyetértés, amellyel az iskolára emlékezők évek óta összegyűlnek. Az említett emléktábla éppen a megbékélés egyik kézzelfogható kifejezője lehetne. K.P. Nekünk is van Goethénk, Schillerünk Kettőszázötven évvel ezelőtt - 1749. augusztus 28-án született a Majna melletti Frankfurtban Johann Wolfgang Goethe, a német irodalom legnagyobbja, aki a világirodalomban is mint költőfejedelem ismeretes. Dédapja még kovács, nagyapja szabómester , de az édesapja már jogot végzett városi jogtanácsos volt. O maga is jogot tanult Lipcsében és Strassburgban. Tanulmányait 1771-ben fejezte be. Wetzlarba utazott, hogy jogi gyakorlatra tegyen szert. Már ifjú korában írt verseket és színdarabokat, amelyek egész.Né- metországban ismertté tették a nevét. A wetzlari időszakban reménytelenül szerelmes volt és megírta Az ifjú Werther keserveit, amely egy csapásra világhírt biztosított számára. Visszatért szülővárosába és svájci utazásra indult. Már megírta a Faust első változatát. 1775-ben az ifjú Károly Ágost herceg meghívására Weimarba utazott. Itt megkezdte a rendkívüli munkát, mint író, tudós, miniszter. A kis ország vezetésére és igazgatására alakult legkülönfélébb bizottságok irányítója. Utazást tett Svájcban, Olaszországban, Franciaországban, Németországban. Gyógyítana magát Karlsbadban, Marienbadban. Ezeket az utakat leszámítva, egész életét Weimarban töltötte. Ott is halt meg 82 éves korában, 1832. március 22-én. Ez az egész időszak, amelyet Goethe a maga viharos ifjúságában, több tehetséges német ifjakkal és másokkal szoros barátságban töltött el, a német irodalomban, mint Sturm und Drang korszak szerepel. Ő a német klasszika legnagyobb alakja. Nagyszerű munkássága gigászi méretű. Goethe életműve abban áll, hogy Luther óta elsőként emelte a magasba a német nyelvet, gazdagította, hozzájárult a nemzeti öntudat gyors kialakulásához. Halálának 100. évfordulóján Albert Schweitzer teológus, orvosmisszionárius, orgonaművész tartotta a megemlékezést, aki ugyanazon a strassburgi egyetemen tanult, mint egykor Goethe. Kortársa és a német irdalom másik óriása Friedrich Schiller 10 évvel volt fiatalabb nála. 1759. november 10-én született a württembergi Marbachban. Szülei teológusnak szánták. Herceg támogatója jogi és orvosi tanulmányaiban segítette. Hercegét katonaorvosként szolgálta Stuttgartban. Szabadságszeretete és költői vonzalma miatt kilépett a katonai kötelékből. Kitűnő költő volt, de tehetsége a színpadi müveiben teljesedett ki. 1785-ben írt Az örömhöz című verse Beethoven kilencedik szimfóniájának a szeretet, a testvériség magasztos ódája. Barátja volt Goethének, akinek támogatásával 1789-ben a jénai egyetem történelem professzora lett. Szorosabb barátsága Goethével 1794-ben alakult ki. 1799-ben Weimarba költözött. Életének ez a jénai-weimari korszaka a legjelentősebb. Fiatalon 1805. május 9-én tüdőbajban halt meg. Goethe és Schiller barátsága a német klasszika megteremtését is jelentette. Mi, magyarok, amikor a két német költő barátságára emlékezünk, egyikük 250., másikuk 240. születésének évfordulóján, büszkén gondolunk arra, hogy nekünk is van Goethénk és Schillerünk. Petőfi Sándor halálának 150. évfordulóján Petőfi Sándor és Arany János barátságára is gondolunk. Dr. Reményi Mihály Híradás egy „ökumenikus” imaház szentelésről Évtizedek óta vágyakozott a Ságújfaluban élő kis evangélikus szórvány gyülekezet arra, hogy végre legyen saját imaháza és a maroknyi hívő áldozatos munkával építkezésbe fogott. Megvették a feleslegessé vált zöldséges boltot és felépítették belőle Isten házát. Ahogy a meghívott helyi esperes plébános mondta: Előbb testi, ezután lelki táplálékot lehet itt kapni. Elérkezett a várva várt nap, a szentelés napja, május 26-án. Megérkezett Kalácska esperes Deme Károly lelkésszel és több lelkésztársukkal, hogy a szentelést, illetve istentiszteletet megtartsák. Ekkorra olyan heves zivatar tört ki, hogy lehetetlen volt az udvaron maradni. Ekkor nyújtott segítő kezet Gruber Géza, helyi esperes, kitárva a kis imaháztól pár méterre álló katolikus templom ajtaját, ahol a vihar elől menedéket talált az ünneplő gyülekezet, és ott tartották az ünnepi igehirdetést és az építkezés ismertetését. Az orgonánál a Salgótarjánból kilátogató kántort szolgált. Az istentisztelet végére a zivatar is elvonult. Gyönyörű napsütésben végezték a szentelést a szolgálattevők mindnyájunk örömére. Felemelő ünnep volt ez a nap! Köszönöm Istennek, hogy én mint sok éve onnan elkerült, de ma is szeretettel visz- szagondoló tag, részt vehettem az istentiszteleten. Köszöntőm az ott élőket Kolossé 3,16 versével: „A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon... hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek. ” Legyen áldás a gyülekezeten, az imaházból ne fogyjon el az Istent kereső hívő, és egyre többen imádhassák Urukat az O hajlékában! Ezt kívánom testvéri szeretettel: Réti Lajosné