Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-07-11 / 28. szám

Evangélikus Élet 1999. JULIUS 11. 3. oldal Új harang a fasori templom tornyában Június 24-én, csütörtökön reggel Buda­pesten, a Városligeti fasor és a Bajza ut­ca sarkánál kisebb csoport gyűlt össze. A látvány már messziről egy autóra szerelt daru, egy nyitott toronyablak kiépített ál­lással. Minden azt mutatta, hogy új ha­rang kerül a fasori templom tornyába. Régen feldíszített lovas kocsin érkezett a harang egy-egy templomhoz, ma felvi­rágzott kis teherautó hozta. A nagytelje­sítményű daru felállt a járdára, kinyújtot­ta „csápját” és készen fogadta az új jöve­vényt. A templom előtt rövid áhítat keretében Szirmai Zoltán esperes lKor 13 fejezeté­nek első versét olvasta a „zengő ércről”. Felolvasta az adományozó Kéry család adománylevelét, - mert a harang ado­mányként került a fasori templomba. Eb­ből tudtuk meg, hogy 717 kg súlyú, „F” hangú és Gombos Lajos aranykoszorús harangöntő mester őrbottyáni öntödéjé­ben készült. A második világhá­ború idején elrekvi- rált harang helyébe „középső” harang­ként került most he­lyére. „Fürdesse a harang az Atya, Fiú, Szentlélek, Szenthá­romság egy igaz Is­ten örök dicsősé­gét...” Kérésként hangzott a presbitéri­umhoz, hogy gon­doskodjanak a ren­deltetés szerinti használatról: szóljon előtt, - a gimnáziumi áhítatok alkalmá­val is - a Miatyánk imádsága alatt és „ha lehetséges, minden délben.” istentiszteletek A harangszentelés ez év őszének egyik va­sárnapján lesz. Akkor­ra elkészülnek a temp­lom színes ólomüveg, ablakai is és együtt lesz a szentelésük. A darut kihasználva, a harang után felemelt egy nagy kosarat is, melyből a háború ide­jén a torony csúcsáról leesett „kődísz” is he­lyére került. Lassan minden helyére kerül... Az új évezredbe helyreállítva, megújul­va, a régi örökséget megbecsülve léphet a fasori gyülekezet. T. A közvetítő Emléksorok Bárdossy Györgyről Egy évvel ezelőtt meghalt egy bará­tom. Szabad-e gyászomról nyilvánosan szólnom? Nem kell-e örökre magamba zárnom azt, amit akkor éreztem, amikor mindketten lendületben voltunk, szinte lubickoltunk a sokféle feladat és kihívás közepette? Szabad-e valaha elmonda­nom, mit éreztem akkor, amikor megtud­tam: gyógyíthatatlan beteg? Tartozhat-e másra egy-egy beszélgetésünk a kórház­ban vagy az otthoni betegágynál? Szól­hatok-e arról, mit éreztem, amikor meg­kaptam halálhírét? Személyes dolgok ezek, nem tartoznak a nyilvánosságra. Ezekről nem is fogok írni. Két okból mégis emlékeznem kell Gyurira. Egy­részt önmagam miatt. Az évfordulóhoz közeledve, döbbentem ugyanis hirtelen rá, hogy mennyire kezdem elfogadni, amit korábban elfogadhatatlannak tartot­tam. Hogy látszólag szépen megy az élet nélküle is. Magamat is akarom tehát em­lékeztetni. A másik ok, amiért írok róla, egész egyházunkat érinti. Most lenne csak igazán szükség az ő vitázó kedvére, írásaira, előadásaira, szervezéseire. Az ifjúsági munkában ismertem meg. Sokáig más körökben mozogtunk, de a körök hamarosan és talán szükségszerű­en, összetalálkoztak. A Mevisz szervezé­sének öröme és gyötrelme mindig emlé­kezetes marad. Voltam nála az egyetemen, ahol sokáig dolgozott. Feltűnt, milyen közvetlen a viszonya hallgatóival. S ő, aki pedig té­Ritka vendég a parókián Dr. Dávid Ibolya miniszter és elnök asszony látogatása Orosházán Nagy öröm és megtiszteltetés volt, hogy 1999. június 21-én, hétfőn délután dr. Dávid Ibolya igazságügyi miniszter, az MDF elnöke látogatott Orosházára, és nemcsak a politika színterén mozogott, hanem megtisztelő látogatást tett nálunk is, az un. felvégi parókián. Megtisztelve ezzel egyrészt az orosházi evangélikus egyházközséget, egyházmegyét, de a tör­ténelmi egyházak képviselőit is, mivel az evangélikus parókián a református és ka­tolikus lelkipásztorok is megjelentek, hogy találkozzanak a miniszter asszony­nyal. Jelen voltak az intézményeink, óvodánk és gimnáziumunk vezetői is, valamint egyházmegyei felügyelőnk is. Még az előkészítő fázisban némi ké­tellyel tekintettünk a látogatás elé, mivel vidékünkön szokatlan az ilyen magas szintű megtiszteltetés, hogy egy minisz­ter a lelkészeket - úgymond - a lakásu­kon keressen fel és látogasson meg. Va­lamikor a lassan majdnem feledésbe me­rülő rendszerváltás legelején történt meg Orosházán - a még jobboldali önkor­mányzat idején -, hogy az európai és a hazai politikai élet jelesei látogatást tet­tek az egyházközségnél, de akkor sem ennyire közvetlen, szinte testvéri módon (furcsa leírni ezt egy miniszter kapcsán, de így történt: közvetlen, testvéri, na­gyon emberi), hanem hivatalosan és me­reven. Elődeim így még protokoll ven­dégként fogadhatták Habsburg Ottót (Európai parlament), Pozsgay Imrét, Szűrös Mátyást, de azok a Hivatal kere­teiben lezajlott hivatalos és kimért láto­gatások voltak. A mostani látogatást is hetekkel ezelőtt kezdtük meg előkészíteni, és egy jó ide­ig nem is mertem köztudottá tenni a mi­niszteri látogatást a parókiánkon, ne­hogy, mégis elmaradván - nem fér bele az időbe, vagy hasonló okok miatt - csa­lódás érjen bennünket. De csak nagyon kevés késésre került sor, amikor izga­lommal várakoztunk Dávid Ibolya igaz­ságügyi miniszter érkezésére, akinek kí­séretében voltak a helyi MDF vezetői, valamint dr. Varga István országgyűlési képviselőnk. A valamivel több, mint egy órás látoga­táson sok témát érintettünk. E sorok író­jának csak most volt alkalma személye­sen gratulálni Dávid Ibolya miniszter asszonynak abból az alkalomból, hogy az MDF nem túl régen őt választotta el­nökének. A gyorsan kialakult beszélgetés során érintettük a média kormány- és vallásellenességét (pl. a pápa lengyelor­szági látogatásának mostoha kezelését, valamint a politikai hangulatkeltését), to­vábbá a jobboldali politikai tábor egy­ségének kérdését, a jobboldali sajtó hiá­nyát, majd az MDF szellemi, azaz ideoló­giai szerkezetéről volt szó (keresztyén és konzervatív - a Fidesz nemzeti liberális képlete mellett), téma lett a mostani kor­mánypolitikusok törekvése közéleti tisz­taságra (szemben az 1994 - 98-as idősza­kkal): bármilyen kis mértékben legyen gyanússá és vádolhatóvá valaki korrupci­óval vagy bármilyen bűnnel, hagyja el azonnal a politikai pályát, le kell monda­nia. Csak így lehet tisztességes és becsü­letes politikai szférát kialakítani. Magya­rországon még nem sokan gondolkodnak így. Szóvá tettük a helyi hétvégi egyre gátlástalanabb disco-randalírozást is, az­zal a kérdéssel, vajon van-e joga az egy­szerű polgárnak hétvégén pihennie. A mi­niszter asszony remélte, hogy a parókia elleni szinte állandósult hétvégi támadá­sokat nem helyi vallásellenes erők tudatos szervezésének lehet köszönni, hanem csu­pán egy üres lelkű, értékeket nem tisztelő - mert nem erre tanították - generáció be­teges viselkedése az. Még izgalmasabb kérdések is vetődtek fel, a halálbüntetés és az euthanázia ügye, amire a miniszter részletesen válaszolt, elsősorban a halál- büntetés kérdését taglalva, aminek lénye­ge az volt, hogy a vizsgálódások azt mu­tatják, nincs igazi visszatartó ereje a halál- büntetésnek (pl. olyan országokban, ahol ez még van, nincs kevesebb bűnözés), másrészt a hosszú börtönbüntetésnek olyan személyiségromboló ereje van, hogy rosszabb büntetés, mint a halál. Ha­sonlóképpen elvetendőnek ítélte a minisz­ter asszony az euthanáziát is (jó halál, eb­ben az esetben annak lehetősége, hogy az orvos hozzásegítse a beteget a halálhoz egy injekcióval). Imponáló és szellemes fejtegetéseivel mind formai, mind tartal­mi szempontból könnyű volt egyet érteni, még ha olykor az élet bonyolultabb is. Örömmel hallottunk arról is, hogy most kitűnő a hazai vezető politikai elit és az egyházak vezetőinek kapcsolata, éppen ezért a miniszter asszonynak is megkö­szöntem a mostanában egyre jobban ta­pasztalható, egyházat segítő kormánytá­mogatást. A látogatás vége felé házigazdái köte­lességemnek éreztem - hivatali elfoglalt­sága miatt - érdeklődni a miniszter asz- szony családja iránt, s a nagyon emberi megnyilatkozása is megható és kedves volt, hiszen a miniszteri bársonyszék mellett feleség és édesanya is. Utolsó kérdésként az hangzott még, hogy mit üzen a helyi, de nemcsak a helyi keresz- tyénségnek tételszerüen? Szavaiból egy­értelműen csengett ki keresztyén hite, lá­tása, meggyőződése, s annak konkrét megfogalmazása, hogy a keresztyénség nélkül elvész ez a nemzet és nemcsak Európához nem tud csatlakozni, de ön­magában véve is nagyon nagy lelki kárt fog vallani, mert a vallás értékei szemé­lyiségépítők, és az embernek igazából legnagyobb szüksége a lelki békére van. Amennyiben kimarad az emberek leiké­ből, életéből a keresztyén értékek valósá­ga, annyiban annak a veszélynek teszi ki magát, hogy csak anyagias, önző, kiüre­sedő lélekkel tévelyeg és vergődi végig az életét - és ráadásul botorul még az örök életét is eltékozolja. A látogatás befejezésekor sárgarózsák­ból álló kis virágkosár mellé az „ároni ál­dás” igéslapját adtuk emlékül, és szívből kívántuk, hogy valóban áldás lehessen a fiatal és törekvő kormány és a miniszter asszony munkáján hazánk, nemzetünk érdekében. Este 19 órakor lakossági fórumra került sor a Művelődési Központ nagytermé­ben, amelyet a hőség ellenére is szinte zsúfolásig megtöltöttek az érdeklődő orosháziak és a környékbeliek. Ezt a tényt elsősorban azért említjük, mert a miniszter asszony a nagy politikai gyüle­kezet előtt is többször bizonyságát adta keresztyén meggyőződésének és azt fej­tegette, hogy az európai parlament leg­újabb választása is azt mutatja, hogy elő­re törőben a keresztyén konzervatív gon­dolkodás mód Európában, s nagyon re­méli, hogy így lesz ez az elkövetkező időben Magyarországon is. Hiszen kü­lönleges apropója ennek a millennium, a keresztyénség fennállásának 2000. év­fordulója, s ez az egyházaknak is nagy felelőssége. Annak a reményének adott hangot, hogy hazánkban mindenfelé odaadó lelkesedéssel ünnepelik meg tár­sadalmi és egyházi szervezetek ezt a je­les évfordulót és kiemelte a szent korona szerepét, amely a magyar államiság és a keresztyénség felvételének szimbóluma- fontos lenne, ha az többé ne csak egy múzeumi tárgy legyen római kori cserép­edények között. Természetesen sok szak­mai kérdésre is sor került előadásában, én azonban most csak a ránk, az egyhá­zakra vonatkozó gondolatokat kívántam kiemelni. Jó szívvel adtuk ajándékba az ároni ál­dás szövegét az említett sárgarózsák mellé és még fontosabbnak tartjuk az egyházi és világi elöljáróinkért mondan­dó imádságokat. Ribár János pelődő alkat volt, a tanítás vagy a vita hevében nagyon határozott tudott lenni. Ilyennek láttam az egyházi közéletben is. Talán tudatosan próbált közvetíteni szembenálló vélemények között. Volt, aki félreértette kompromisszumkészsé­gét. Vallom, hogy ezt is az ügy érdeké­ben vállalta. S amikor valóban szint kel­lett vallani, akkor nagyon egyértelmű volt. Egy időben az egyházi sajtóban is kö­zösen dolgoztunk. Fontosnak tartotta a Protestáns Szemlét, de igazi szívügye a Credo lett volna. A szakmai és az egyhá­zi ismeretek kivételes módon találkoztak össze őbenne. Tanúsíthatom, mennyi ter­ve volt. Ám ezeknek csak töredékét va­lósíthatta meg, hiszen a betegség éppen ebben az időben támadta meg. De beteg­ágyáról is mindig érdeklődött, örült, ha. tájékoztatást kapott arról, hogy próbá­lunk érte is helytállni. Imponált nekem, hogy ő, aki országos ügyekben is dolgozott, milyen alázattal szolgál egy kicsi gyülekezetben. Tudato­san tette: az ilyen apró közösségek éltető erejét vallotta. Személyes hite mindig megérintett. Amikor fáradt hangon azt mondta a tele­fonban, hogy „bízom az Úristenben”, az nem retorikai fordulat vagy közhelyes mondat volt nála. Hiszem, hogy ez a biza­lom segítette át élete nehéz időszakain is. És ez a bizalom vitte őt át a túlsó partra. A rendszerváltás sodrában, egy egyhá­zi megbeszélésen történt. Mi, akkori fia­talok, amolyan kerékasztal-tárgyalásnak szántuk az együttlétet, amely azonban vigasztalanul zárult. Hosszú órák meddő vitája után mindenki keserű szájízzel szedelődzködött, Gyuri azonban váratla­nul megszólalt, s azt kérte, imádkoz­zunk. A véleménykülönbségek utána is megmaradtak, de a bennünk feszülő görcs végre feloldódott. Egy állítólagos front­vonal különböző oldalán állók mégis­csak testvérként nézhettek egymásra. Gyuri higgadtságára és közvetítőkészsé­gére ma lenne csak igazán szükség. Meg­becsültük-e, szerettük-e eléggé? Megbe­csüljük-e, szeretjük-e egymást eléggé? A személyes gyász e kérdések miatt válik közüggyé. Fabiny Tamás Az Ökumenikus Tanács közleménye A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Elnöksége június 3-i ülésén - az eddigi munkát és körülményeket értékelve - úgy döntött, hogy 1999. június 30. után nem tudja tovább működtetni az Itt és most Egyházi Missziói Központot és Könyvesboltot a Pólus Centerben. Az utóbbi négy hónapban végzett sokrétű kiér­tékelés többek között a következőket állapította meg: A másfél éves tapasztalatok azt mutatják, hogy a Missziói Központ látogatottsá­ga igen alacsony és az áhítatokon, rendezvényeken elsősorban olyan gyülekezeti tagok vesznek részt, akiknek egy, a városközpontban lévő egyházi helyiség köny- nyebben megközelíthető lenne. A használatban lévő helyiség a Pólus Center eme­leti részén helyezkedik el, amely elég nehezen található meg. A Missziói Központ megnyitása óta több új bevásárlóközpont létesült, illetve a következő hónapokban nyílik Budapesten, amely óhatatlanul a látogatók számának további csökkenését is maga után vonja. A bevásárlóközpontokban végzett egyházi szolgálat a nyuga­ti országokban sem tudott igazán beindulni, és a másfél éves tapasztalatok azt mu­tatják. hogy a magyar látogatóktól is idegen a misszió e formája. A fenntartási költségek az elmúlt egy évben csaknem nyolcszorosára emelkedtek, melyhez hoz­zájárult az is, mint ismeretes, hogy tavaly nyáron tönkrement az Ökumenikus Magánnyugdíjpénztár, mely korábban a költségek jelentős részét fedezte. Az utóbbi időben az Ökumenikus Tanács tagegyházai számára sok új lehetőség nyílt a missziói és evangélizációs munka végzésére, így a jövőben azok fenntartá­sára és működtetésére szeretnének nagyobb figyelmet szentelni, többek között evangélizációs konferenciák, gyermek- és ifjúsági táborok megrendezésére, az egyetemi hallgatók között végzett szolgálatra, kulturális és zenei rendezvényekkel kapcsolatos evangélizációra, vagy a ferihegyi repülőtéren, a honvédségnél, a bör­tönökben, illetve a kórházakban végzett lelkigondozásra. Mindezek a szolgálatok természetesen csak kiegészítik az ország szinte minden városában és községében működő gyülekezetek igen sokrétű szolgálatát. Az Ökumenikus Tanács köszönetét mond a Pólus Center vezetőinek, hogy e sa­játos és új egyházi kezdeményezés beindításához és működtetéséhez minden segít­séget megadtak. Az Elnökség megköszöni a tagegyházak eddigi támogatását és a rendhagyó missziói munkában részt vett csoportok és egyének áldozatvállalását, szolgálatait. Hittan tankönyv pályázat A Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatási és Iskolai Osztálya pályázatot hirdet 5. 9. 10. 11. osz­tályos gimnáziumi hittankönyvek (tanári kézikönyvek) megírására az érvényben lévő tantervek alapján. Beküldési határidő: 1999. október 15. Cím: MEE Oktatási és Iskolai Osztály 1085 Budapest, Ül­lői út 24. Pályázati díj: I. 50 000 Ft-, II. 40 000 Ft-, III. 20 000 Ft-. Elbírálás: 1999. október 31. Hittan tantervek a fenti címen kérhetők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom