Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-07-11 / 28. szám
Evangélikus Élet 1999. JULIUS 11. 3. oldal Új harang a fasori templom tornyában Június 24-én, csütörtökön reggel Budapesten, a Városligeti fasor és a Bajza utca sarkánál kisebb csoport gyűlt össze. A látvány már messziről egy autóra szerelt daru, egy nyitott toronyablak kiépített állással. Minden azt mutatta, hogy új harang kerül a fasori templom tornyába. Régen feldíszített lovas kocsin érkezett a harang egy-egy templomhoz, ma felvirágzott kis teherautó hozta. A nagyteljesítményű daru felállt a járdára, kinyújtotta „csápját” és készen fogadta az új jövevényt. A templom előtt rövid áhítat keretében Szirmai Zoltán esperes lKor 13 fejezetének első versét olvasta a „zengő ércről”. Felolvasta az adományozó Kéry család adománylevelét, - mert a harang adományként került a fasori templomba. Ebből tudtuk meg, hogy 717 kg súlyú, „F” hangú és Gombos Lajos aranykoszorús harangöntő mester őrbottyáni öntödéjében készült. A második világháború idején elrekvi- rált harang helyébe „középső” harangként került most helyére. „Fürdesse a harang az Atya, Fiú, Szentlélek, Szentháromság egy igaz Isten örök dicsőségét...” Kérésként hangzott a presbitériumhoz, hogy gondoskodjanak a rendeltetés szerinti használatról: szóljon előtt, - a gimnáziumi áhítatok alkalmával is - a Miatyánk imádsága alatt és „ha lehetséges, minden délben.” istentiszteletek A harangszentelés ez év őszének egyik vasárnapján lesz. Akkorra elkészülnek a templom színes ólomüveg, ablakai is és együtt lesz a szentelésük. A darut kihasználva, a harang után felemelt egy nagy kosarat is, melyből a háború idején a torony csúcsáról leesett „kődísz” is helyére került. Lassan minden helyére kerül... Az új évezredbe helyreállítva, megújulva, a régi örökséget megbecsülve léphet a fasori gyülekezet. T. A közvetítő Emléksorok Bárdossy Györgyről Egy évvel ezelőtt meghalt egy barátom. Szabad-e gyászomról nyilvánosan szólnom? Nem kell-e örökre magamba zárnom azt, amit akkor éreztem, amikor mindketten lendületben voltunk, szinte lubickoltunk a sokféle feladat és kihívás közepette? Szabad-e valaha elmondanom, mit éreztem akkor, amikor megtudtam: gyógyíthatatlan beteg? Tartozhat-e másra egy-egy beszélgetésünk a kórházban vagy az otthoni betegágynál? Szólhatok-e arról, mit éreztem, amikor megkaptam halálhírét? Személyes dolgok ezek, nem tartoznak a nyilvánosságra. Ezekről nem is fogok írni. Két okból mégis emlékeznem kell Gyurira. Egyrészt önmagam miatt. Az évfordulóhoz közeledve, döbbentem ugyanis hirtelen rá, hogy mennyire kezdem elfogadni, amit korábban elfogadhatatlannak tartottam. Hogy látszólag szépen megy az élet nélküle is. Magamat is akarom tehát emlékeztetni. A másik ok, amiért írok róla, egész egyházunkat érinti. Most lenne csak igazán szükség az ő vitázó kedvére, írásaira, előadásaira, szervezéseire. Az ifjúsági munkában ismertem meg. Sokáig más körökben mozogtunk, de a körök hamarosan és talán szükségszerűen, összetalálkoztak. A Mevisz szervezésének öröme és gyötrelme mindig emlékezetes marad. Voltam nála az egyetemen, ahol sokáig dolgozott. Feltűnt, milyen közvetlen a viszonya hallgatóival. S ő, aki pedig téRitka vendég a parókián Dr. Dávid Ibolya miniszter és elnök asszony látogatása Orosházán Nagy öröm és megtiszteltetés volt, hogy 1999. június 21-én, hétfőn délután dr. Dávid Ibolya igazságügyi miniszter, az MDF elnöke látogatott Orosházára, és nemcsak a politika színterén mozogott, hanem megtisztelő látogatást tett nálunk is, az un. felvégi parókián. Megtisztelve ezzel egyrészt az orosházi evangélikus egyházközséget, egyházmegyét, de a történelmi egyházak képviselőit is, mivel az evangélikus parókián a református és katolikus lelkipásztorok is megjelentek, hogy találkozzanak a miniszter asszonynyal. Jelen voltak az intézményeink, óvodánk és gimnáziumunk vezetői is, valamint egyházmegyei felügyelőnk is. Még az előkészítő fázisban némi kétellyel tekintettünk a látogatás elé, mivel vidékünkön szokatlan az ilyen magas szintű megtiszteltetés, hogy egy miniszter a lelkészeket - úgymond - a lakásukon keressen fel és látogasson meg. Valamikor a lassan majdnem feledésbe merülő rendszerváltás legelején történt meg Orosházán - a még jobboldali önkormányzat idején -, hogy az európai és a hazai politikai élet jelesei látogatást tettek az egyházközségnél, de akkor sem ennyire közvetlen, szinte testvéri módon (furcsa leírni ezt egy miniszter kapcsán, de így történt: közvetlen, testvéri, nagyon emberi), hanem hivatalosan és mereven. Elődeim így még protokoll vendégként fogadhatták Habsburg Ottót (Európai parlament), Pozsgay Imrét, Szűrös Mátyást, de azok a Hivatal kereteiben lezajlott hivatalos és kimért látogatások voltak. A mostani látogatást is hetekkel ezelőtt kezdtük meg előkészíteni, és egy jó ideig nem is mertem köztudottá tenni a miniszteri látogatást a parókiánkon, nehogy, mégis elmaradván - nem fér bele az időbe, vagy hasonló okok miatt - csalódás érjen bennünket. De csak nagyon kevés késésre került sor, amikor izgalommal várakoztunk Dávid Ibolya igazságügyi miniszter érkezésére, akinek kíséretében voltak a helyi MDF vezetői, valamint dr. Varga István országgyűlési képviselőnk. A valamivel több, mint egy órás látogatáson sok témát érintettünk. E sorok írójának csak most volt alkalma személyesen gratulálni Dávid Ibolya miniszter asszonynak abból az alkalomból, hogy az MDF nem túl régen őt választotta elnökének. A gyorsan kialakult beszélgetés során érintettük a média kormány- és vallásellenességét (pl. a pápa lengyelországi látogatásának mostoha kezelését, valamint a politikai hangulatkeltését), továbbá a jobboldali politikai tábor egységének kérdését, a jobboldali sajtó hiányát, majd az MDF szellemi, azaz ideológiai szerkezetéről volt szó (keresztyén és konzervatív - a Fidesz nemzeti liberális képlete mellett), téma lett a mostani kormánypolitikusok törekvése közéleti tisztaságra (szemben az 1994 - 98-as időszakkal): bármilyen kis mértékben legyen gyanússá és vádolhatóvá valaki korrupcióval vagy bármilyen bűnnel, hagyja el azonnal a politikai pályát, le kell mondania. Csak így lehet tisztességes és becsületes politikai szférát kialakítani. Magyarországon még nem sokan gondolkodnak így. Szóvá tettük a helyi hétvégi egyre gátlástalanabb disco-randalírozást is, azzal a kérdéssel, vajon van-e joga az egyszerű polgárnak hétvégén pihennie. A miniszter asszony remélte, hogy a parókia elleni szinte állandósult hétvégi támadásokat nem helyi vallásellenes erők tudatos szervezésének lehet köszönni, hanem csupán egy üres lelkű, értékeket nem tisztelő - mert nem erre tanították - generáció beteges viselkedése az. Még izgalmasabb kérdések is vetődtek fel, a halálbüntetés és az euthanázia ügye, amire a miniszter részletesen válaszolt, elsősorban a halál- büntetés kérdését taglalva, aminek lényege az volt, hogy a vizsgálódások azt mutatják, nincs igazi visszatartó ereje a halál- büntetésnek (pl. olyan országokban, ahol ez még van, nincs kevesebb bűnözés), másrészt a hosszú börtönbüntetésnek olyan személyiségromboló ereje van, hogy rosszabb büntetés, mint a halál. Hasonlóképpen elvetendőnek ítélte a miniszter asszony az euthanáziát is (jó halál, ebben az esetben annak lehetősége, hogy az orvos hozzásegítse a beteget a halálhoz egy injekcióval). Imponáló és szellemes fejtegetéseivel mind formai, mind tartalmi szempontból könnyű volt egyet érteni, még ha olykor az élet bonyolultabb is. Örömmel hallottunk arról is, hogy most kitűnő a hazai vezető politikai elit és az egyházak vezetőinek kapcsolata, éppen ezért a miniszter asszonynak is megköszöntem a mostanában egyre jobban tapasztalható, egyházat segítő kormánytámogatást. A látogatás vége felé házigazdái kötelességemnek éreztem - hivatali elfoglaltsága miatt - érdeklődni a miniszter asz- szony családja iránt, s a nagyon emberi megnyilatkozása is megható és kedves volt, hiszen a miniszteri bársonyszék mellett feleség és édesanya is. Utolsó kérdésként az hangzott még, hogy mit üzen a helyi, de nemcsak a helyi keresz- tyénségnek tételszerüen? Szavaiból egyértelműen csengett ki keresztyén hite, látása, meggyőződése, s annak konkrét megfogalmazása, hogy a keresztyénség nélkül elvész ez a nemzet és nemcsak Európához nem tud csatlakozni, de önmagában véve is nagyon nagy lelki kárt fog vallani, mert a vallás értékei személyiségépítők, és az embernek igazából legnagyobb szüksége a lelki békére van. Amennyiben kimarad az emberek leikéből, életéből a keresztyén értékek valósága, annyiban annak a veszélynek teszi ki magát, hogy csak anyagias, önző, kiüresedő lélekkel tévelyeg és vergődi végig az életét - és ráadásul botorul még az örök életét is eltékozolja. A látogatás befejezésekor sárgarózsákból álló kis virágkosár mellé az „ároni áldás” igéslapját adtuk emlékül, és szívből kívántuk, hogy valóban áldás lehessen a fiatal és törekvő kormány és a miniszter asszony munkáján hazánk, nemzetünk érdekében. Este 19 órakor lakossági fórumra került sor a Művelődési Központ nagytermében, amelyet a hőség ellenére is szinte zsúfolásig megtöltöttek az érdeklődő orosháziak és a környékbeliek. Ezt a tényt elsősorban azért említjük, mert a miniszter asszony a nagy politikai gyülekezet előtt is többször bizonyságát adta keresztyén meggyőződésének és azt fejtegette, hogy az európai parlament legújabb választása is azt mutatja, hogy előre törőben a keresztyén konzervatív gondolkodás mód Európában, s nagyon reméli, hogy így lesz ez az elkövetkező időben Magyarországon is. Hiszen különleges apropója ennek a millennium, a keresztyénség fennállásának 2000. évfordulója, s ez az egyházaknak is nagy felelőssége. Annak a reményének adott hangot, hogy hazánkban mindenfelé odaadó lelkesedéssel ünnepelik meg társadalmi és egyházi szervezetek ezt a jeles évfordulót és kiemelte a szent korona szerepét, amely a magyar államiság és a keresztyénség felvételének szimbóluma- fontos lenne, ha az többé ne csak egy múzeumi tárgy legyen római kori cserépedények között. Természetesen sok szakmai kérdésre is sor került előadásában, én azonban most csak a ránk, az egyházakra vonatkozó gondolatokat kívántam kiemelni. Jó szívvel adtuk ajándékba az ároni áldás szövegét az említett sárgarózsák mellé és még fontosabbnak tartjuk az egyházi és világi elöljáróinkért mondandó imádságokat. Ribár János pelődő alkat volt, a tanítás vagy a vita hevében nagyon határozott tudott lenni. Ilyennek láttam az egyházi közéletben is. Talán tudatosan próbált közvetíteni szembenálló vélemények között. Volt, aki félreértette kompromisszumkészségét. Vallom, hogy ezt is az ügy érdekében vállalta. S amikor valóban szint kellett vallani, akkor nagyon egyértelmű volt. Egy időben az egyházi sajtóban is közösen dolgoztunk. Fontosnak tartotta a Protestáns Szemlét, de igazi szívügye a Credo lett volna. A szakmai és az egyházi ismeretek kivételes módon találkoztak össze őbenne. Tanúsíthatom, mennyi terve volt. Ám ezeknek csak töredékét valósíthatta meg, hiszen a betegség éppen ebben az időben támadta meg. De betegágyáról is mindig érdeklődött, örült, ha. tájékoztatást kapott arról, hogy próbálunk érte is helytállni. Imponált nekem, hogy ő, aki országos ügyekben is dolgozott, milyen alázattal szolgál egy kicsi gyülekezetben. Tudatosan tette: az ilyen apró közösségek éltető erejét vallotta. Személyes hite mindig megérintett. Amikor fáradt hangon azt mondta a telefonban, hogy „bízom az Úristenben”, az nem retorikai fordulat vagy közhelyes mondat volt nála. Hiszem, hogy ez a bizalom segítette át élete nehéz időszakain is. És ez a bizalom vitte őt át a túlsó partra. A rendszerváltás sodrában, egy egyházi megbeszélésen történt. Mi, akkori fiatalok, amolyan kerékasztal-tárgyalásnak szántuk az együttlétet, amely azonban vigasztalanul zárult. Hosszú órák meddő vitája után mindenki keserű szájízzel szedelődzködött, Gyuri azonban váratlanul megszólalt, s azt kérte, imádkozzunk. A véleménykülönbségek utána is megmaradtak, de a bennünk feszülő görcs végre feloldódott. Egy állítólagos frontvonal különböző oldalán állók mégiscsak testvérként nézhettek egymásra. Gyuri higgadtságára és közvetítőkészségére ma lenne csak igazán szükség. Megbecsültük-e, szerettük-e eléggé? Megbecsüljük-e, szeretjük-e egymást eléggé? A személyes gyász e kérdések miatt válik közüggyé. Fabiny Tamás Az Ökumenikus Tanács közleménye A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Elnöksége június 3-i ülésén - az eddigi munkát és körülményeket értékelve - úgy döntött, hogy 1999. június 30. után nem tudja tovább működtetni az Itt és most Egyházi Missziói Központot és Könyvesboltot a Pólus Centerben. Az utóbbi négy hónapban végzett sokrétű kiértékelés többek között a következőket állapította meg: A másfél éves tapasztalatok azt mutatják, hogy a Missziói Központ látogatottsága igen alacsony és az áhítatokon, rendezvényeken elsősorban olyan gyülekezeti tagok vesznek részt, akiknek egy, a városközpontban lévő egyházi helyiség köny- nyebben megközelíthető lenne. A használatban lévő helyiség a Pólus Center emeleti részén helyezkedik el, amely elég nehezen található meg. A Missziói Központ megnyitása óta több új bevásárlóközpont létesült, illetve a következő hónapokban nyílik Budapesten, amely óhatatlanul a látogatók számának további csökkenését is maga után vonja. A bevásárlóközpontokban végzett egyházi szolgálat a nyugati országokban sem tudott igazán beindulni, és a másfél éves tapasztalatok azt mutatják. hogy a magyar látogatóktól is idegen a misszió e formája. A fenntartási költségek az elmúlt egy évben csaknem nyolcszorosára emelkedtek, melyhez hozzájárult az is, mint ismeretes, hogy tavaly nyáron tönkrement az Ökumenikus Magánnyugdíjpénztár, mely korábban a költségek jelentős részét fedezte. Az utóbbi időben az Ökumenikus Tanács tagegyházai számára sok új lehetőség nyílt a missziói és evangélizációs munka végzésére, így a jövőben azok fenntartására és működtetésére szeretnének nagyobb figyelmet szentelni, többek között evangélizációs konferenciák, gyermek- és ifjúsági táborok megrendezésére, az egyetemi hallgatók között végzett szolgálatra, kulturális és zenei rendezvényekkel kapcsolatos evangélizációra, vagy a ferihegyi repülőtéren, a honvédségnél, a börtönökben, illetve a kórházakban végzett lelkigondozásra. Mindezek a szolgálatok természetesen csak kiegészítik az ország szinte minden városában és községében működő gyülekezetek igen sokrétű szolgálatát. Az Ökumenikus Tanács köszönetét mond a Pólus Center vezetőinek, hogy e sajátos és új egyházi kezdeményezés beindításához és működtetéséhez minden segítséget megadtak. Az Elnökség megköszöni a tagegyházak eddigi támogatását és a rendhagyó missziói munkában részt vett csoportok és egyének áldozatvállalását, szolgálatait. Hittan tankönyv pályázat A Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatási és Iskolai Osztálya pályázatot hirdet 5. 9. 10. 11. osztályos gimnáziumi hittankönyvek (tanári kézikönyvek) megírására az érvényben lévő tantervek alapján. Beküldési határidő: 1999. október 15. Cím: MEE Oktatási és Iskolai Osztály 1085 Budapest, Üllői út 24. Pályázati díj: I. 50 000 Ft-, II. 40 000 Ft-, III. 20 000 Ft-. Elbírálás: 1999. október 31. Hittan tantervek a fenti címen kérhetők.
