Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-05-16 / 20. szám

4. oldal 1999. MÁJUS 16. Evangélikus Élet Múzeum és templom Visszásnak tűnik az olvasók számára a két fogalom egymásmellettisége. Múze­um a régi értékek őrzője és emlékeztető­je, templom - a hívők közösségének gyülekezőhelye, s az évezredes múlt hordozójaként is - a jövő hirdetője. Múzeum és templom ebben az írásban összefüggnek, mert a két épület volt a helye április 21-én, Zircen a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye lelkészi munkaközösségi ülésének, D. Szebik Im­re püspök vezetésével. Az együttlétnek a Reguly Antal Múzeum adott helyet. Az előkészítést és rendezést Illés Ferenc ta­nár, a múzeum igazgatója vállalta. A kel­lemes meleg teremben ismertetés, előadás volt megbeszéléssel, majd istentisztelet úrvacsoraosztással a közös protestáns templomban. így érthető a két fogalom: múzeum és templom együtt említése. A gyűlés Ördög Endre munkaközös­ségvezető imádságával és igehirdetésé­vel kezdődött, majd szeretettel köszön­tötte a jelenlevőket. Pintér Mihály espe­res rövid ismertetést tartott. Dr. Varga Tibor, a város polgármestere és Illés Ferenc tanár tájékoztatást adtak a városról. Zirc a Bakony szíve. A helység eredete a cisztercita rend idetelepítésével kezdő­dött a XII. században. A település folya­matosan növekedett. Jelenleg a kisváros 7.500 lelket számlál. Mint mindenütt, együtt van a gond és öröm, de remény­séggel tekintenek előre a város gazdasá­gi és kulturális felemelkedésére. D. Szebik Imre püspök - a felkérés alapján adott téma szerint - tartott elő­adást: „Lelkészi magatartás a liturgiá­ban”. Mondanivalóját 10 pontban foglal­ta össze. Önvizsgálatra indított, felelős­ségtudatot erősített. A liturgia „az egyhá­zi szertartások, különösen is az istentisz- .telet megszabott rendje”. A lelkész szol­gálatát e három szó jellemezheti: Haté­konyság, Harmónia, Hit. Szavai a lelké­szi munka széles területét fogták át. Az egységes liturgiára figyelés, papi öl­tözet, rendezvényeken való részvétel templomban és templomon kívül Isten szolgálatát tükrözze. A munka hatékony végzéséhez a lelki harmónia és a hit szükséges. Az egyház- kerület pásztora a több évtizedes tapaszta­lata alapján szeretettel tanácsolta a gyüle­kezetek pásztorait. Ezt követően Koczor György lelkész előadása hangzott el a következő vasár­nap igetanulmányaként lPt 2,11-20 alapján. Az igehirdetést meghatározza a vasárnap elnevezése is: Jubilate - Örül­jetek! így foglalta össze: Örüljetek, mert - Isten örök lakást készített - mert Isten a világi felsőbbségnek is Ura - mert a szenvedésekben is erőt ad. Múzeumból a templomba vezetett az út, ahol Ördög Endre szolgált igehirde­téssel és az úrvacsora szentségének ki­szolgáltatásával Lk 24,44-47 alapján. Múzeum és templom így töltötte be rendeltetését most Zircen. Varga György Újabb szeretetszolgálati segítség a Bodrogközben Elkezdődött a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat bodrogközi segítségnyújtásának második szakasza, amelyben - a gyorssegélyek kiszállítása után már - a hosszú távú segítségnyújtásra helyezi a hangsúlyt. Ennek alapján a Szeretetszolgálat az árvízkárt szenvedett épüle­tek helyreállításában kíván részt venni, elsősorban az épít­kezéshez szükséges alapanyagok megvásárlásával. 'Az építőanyagokat a következő hetekben kapják meg az ár­vízkárosult családok. A program keretében több mint 7 millió forint kerül felhasz­nálásra. Mint ismeretes, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat segélyezésének első szakaszában az árvízkárosult települések közétkeztetését támogatta. A több mint 5 millió forint értékű, tartós élelmiszerekből álló segélyszállítmányt nyolc Bodrog menti település kapta. A gyorssegély előreláthatólag több mint fél évre biztosítja az önkormányzatok által fenntartott étkezdék működését. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat köszönetét fejezi ki adományozóinak eddigi felajánlásaikért és továbbra is kér mindenkit, hogy pénzadományával és személyi jövedelmének I %-ával támogassa az árvízkárosultakat segítő mun­káját. Adószám: 19662927-1-43. Angéla zsoltára Interjú Bérezi Margit: Angéla zsoltára című könyvről Margó! „Angéla zsoltára” című köny­ved, amely 1998 végén jelent meg, feltű­nést keltett. A könyv borítója is gondola­tokat ébreszt: mintha kolostori cella kö­zepén állna Krisztus keresztje, előtte Mária és János apostol. Tudom, hogy a borítólap is utal a könyv tartalmára. Az Istent kereső gyötrődő ember lelki regé­nye ez a könyv, a Te lelki regényed, aki az Istennel való találkozás boldogságán túl átélted az elvesztés tragédiáját is. Ezeket a lelki rezdüléseket, vívódásokat a mélylélektan tudományosan regisztrál­ni tudja, de kifejezni nem sokan képesek. Tudjuk, hogy a kor, melyet leírsz, nem hasonlítható a történelem, a szellemtör­ténet egyik korához sem, mivel az em­bert lelke mélyén, tudatában kezdte ki, és ennek áldozatul estek nagyon sokan. Ebben az ellentmondásos korban sok méltatlanság, igazságtalanság történt so­kakkal - Veled is. Egy-egy emberi tragé­diának teljes képét azonban csak akkor tudnánk megrajzolni, ha láttatni tudnánk az események mögött zajló történéseket is. Egy abnormális kor a normálistól el­ütő reakciókat váltott ki, melyek titkát ma már nem tudjuk felfedni. Tiszta kép­let nincs. A dolgok sokkal bonyolultab­bak, a végén nem marad más, mint meg­bocsátás. Beszélgetésünk lényege, hogy könyved­nek volt egy nagyon pozitív és egy na­gyon negatív visszhangja. Amire a leg­többen kíváncsiak az az, hogy mi van most benned? A megbékélés, mely könyved utolsó lapján halvány színek­kel feltűnik, valóság maradt-e számod­ra? Bérezi Margit: Mielőtt felelnék a konkrét kérdésedre, a korral kapcsolat­ban szeretnék valamit mondani. Szerin­tem minden kor bizonyos fokú kihívás a keresztyénség számára, hogy meg tud-e maradni a krisztusi úton. Az elmúlt évti­zedek kihívásában voltak krisztusi lelkü­letű jó pásztorok is. Ezeket én Atyáknak nevezem könyvemben, vagyis lehetett a „dolgok bonyolultsága” mellett is hason­lítani az egyetlen Jó Pásztorhoz. Hol tar­tok most? Könyvemben a „kővé válás”, vagyis az istenelvesztés tragédiája hoz­zátartozik lelki arculatomhoz, de épp olyan múltidő, mint gyermekkori tapo­gatózásom Isten után. A „lélek sötét éj­szakáját” nem kellett volna leírni, mond­ják többen. Én leírtam, mert figyelmez­tetni akartam az Egyházat, ha a pászto­Meddig tart az ünnepes félév? Ünnepek után gyakran megkérdezzük egymástól: hogy teltek az ünnepek? Há­la Istennek, szép számmal vannak, aki így nyilatkoznak: nagyon jó volt a gyüle­kezeti alkalmakon részt venni, énekelni szép énekeinket, a feltámadás igéjét hall­gatni és a gyülekezet nagyszámú közös­ségével úrvacsorához járulni. Sajnos van más vélemény is: Ezek az ünnepek olyan fárasztóak, vagy éppen unalmasak, jó hogy vége van az ünnepeknek! Csak­hogy még nincs vége, szép szokás sze­rint legtöbb gyülekezetben húsvét utáni vasárnap konfirmáció van, fiatal testvé­reink állnak az oltár elé, hogy bizonysá­got tegyenek hitükről. Fogadjuk őket szeretettel, kérjük Isten áldását fogadal­mukra. Húsvét után negyven nappal ünnepel­jük a mennybemenetel ünnepét. Mond­juk az Apostoli Hitvallást: Megváltónk „felment a mennybe, ott ül a Mindenha­tó Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.” Mennyei Atyánk ma­gához vette, dicsőség koronáját adta né­ki, a töviskoszorú helyett, amelyet ér­tünk, miattunk és helyettünk viselt el, hatalmat adott néki mennyen és földön. Az ünnepes félév még folytatódik, mennybemenetel ünnepe után tíz napra, pünkösd ünnepét ünnepeljük. A szép ma­gyar költészet így írja: „piros pünkösd napja”. Sajnos ezzel az üdvtörténeti ünneppel sokan nem tudnak mit kezdeni. Igaz, a múlt rendszer kitörölte a piros betűs ün­nepek sorából, pedig ez az egy igazi pi­ros betűs ünnep a keresztyén ember szá­mára. Olvassuk az Apostolok Cselekede­teiről szóló könyv második részében a Szentlélek kitöltetésének és az első ke­resztyén egyház megalakulásának igazi történetét. „Hiszek a Szentiélekben!” - így valljuk a hitvallásban. Szentlélekkel feltöltekezve induljunk az „ünneptelen” félévbe, keressük és megtaláljuk a feltöl- tekezés alkalmait, azt a bizonyos napot, amiről Mózes első könyvének második részében azt olvassuk: Isten megpihent a hetedik napon az alkotó munkáján. Nem kellene e nekünk is megpihenni ebben a rohanó világban, lelkileg-testileg feltöl- tekezni? Tudjuk: ép testben lakik csak ép lélek. Életünket Isten adta, az ő gyermekei, egymás testvérei vagyunk. Vigyázzunk hát magunkra és egymás épségére. Szen­teljük meg az ünnepnapot! Ez Isten har­madik parancsolata. Ne feledjük azt sem, hogy minden vasárnap az Úr Jézus feltá­madásának napja, tehát Urunk napja. Hi­tünket gyakoroljuk, ragadjuk meg min­den alkalmat a gyülekezetben, s hittel valljuk tovább: „Hiszem az Anyaszent- egyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát és a test feltámadását. Ámen.” Kérjük Isten Szentleikét. Jöjj égi szent láng, Szentlélek Isten Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld hozzánk Jöjj, Vigasztaló, Szentlélek Isten. (Evangélikus Énekeskönyv 239. ének 1. versszak) Szabó Mihályné rok nem pásztorainak, elszélednek az el- hívottak. Ami könyvem utolsó lapján az Isten felé fordulás lehetőségeként tűnik fel, az már az új út kezdete. A Lutheránus Világszövetség Nagygyűlésére nagy­apám és anyám helyett mentem el, őket akartam képviselni, de a képviselet sze­mélyessé vált... olvadni kezdett bennem a jég. A következő állomás, - bizonyára a legfontosabb az új úton - az Északi Egyházkerület rehabilitációja volt. Ez kezdett el terelgetni a régi akol felé. (A megbocsátásról beszélsz. Nos, hogy va­lami igazságtalanság történt velem, és ezt el kellene felejtenem, meg kellene bocsátanom, ezt számomra a püspök úr levele fogalmazta meg, de nemcsak megfogalmazta az Országos Presbitéri­um határozatát, a rehabilitációval jóvá is akarta tenni a történteket, és jóvá is tet­te.) Ennyire fontos a pásztori munka az Egyházban. Tovább szélesedett az új ös­vény Glücksburgban, amikor Anne Hei­ne kölcsönként felajánlotta könyvem ki­adásának költségét ezekkel a szavakkal: „Fogadd el, mintha a Lutheránus Világ- szövetség adná...” Milyennek látod a ma egyházát? B.M.: Ma úgy érzem, tisztultabb a lég­kör, sokkal szorosabb a testvéri összetar­tozás, az egymásért érzett felelősség. Van kapcsolatod az egyházzal? B.M.: Az elmúlt félévben a sok tagból álló ökumenikus egyházzal kerültem kapcsolatba. Egyházunkban a sajtót kí­sérem figyelemmel. Örülök, hogy pe­zseg az egyházi élet. Nagy élmény volt számomra az Evangélikus Lelkésznők Országos Találkozója a budavári gyüle­kezetben. Láttam a sok fiatal kollégát, akik családi gondokkal küszködve, de az „elhívottak” hivatástudatával végzik szolgálatukat. Örömmel hallgattam a püspökök beszámolóját s érzékeltem, hogy pásztori felelősséggel és együttér­zéssel állnak hozzá a lelkésznők gondjai­hoz. Vállalnál-e ma egyházi szolgálatot? B.M.: A szolgálatot ma fiatal kollégá­im végzik, de tollal szeretnék még szol-. gálni, ha erre Egyházam igényt tart. Köszönöm a megszólalás lehetőségét, habár a könyvemről talán keveset be­szélgettünk. Köszönöm, Margó! Kinczler Irén Pásztorbot, ördöggel Tíz éve, Hannover egyik múzeumában, láttam: főpapi pásztorbot elefántcsontból művészien kifaragott felső, „kampós” része, a XI. századi Írországból. Tekercsszerűen önmagába kanyarodó görbületei a középpont táján egyértel­műen luciferi alakban végződnek. Döbbenetes utalás lehet ez arra, hogy Krisztus nyájának pásztorai magas szin­ten sem mentesek kísértésektől. Mezopotámiában az ókori uralkodók is gyakran tekintették magukat népük pásztorának, az Ószövetség pedig nem egyszer nevezi Izráel vezetőit, hang­adóit, a hatalom birtokosait pásztorok­nak, sokszor kemény feddéssel. (Ézs 56,11; Jer 50,6. stb.) Aligha túlzunk, ha legalább valamelyest pásztorfélének te­kintjük azokat, akik több embernek fele­lős irányítói, oktatói, feljebbvalói. Vég­tére is: a nyájak sem azonos létszámúak, de mindnek hű, odaadó pásztorra van szüksége (Jn 10,11-12), s nem diktátor­ra. Minél magasabb egy tekintélyi személy illetékességi köre, fontossága, annál könnyebben bízhatja el magát. Saul ki­rály eleinte talán túlzóan szerény volt (lSám 10,22), lassacskán azonban igen­csak belejött a „királykodásba”, s önma­gának torzképévé lett az évek folyamán. Különösen nagy a veszély azoknál, akik kínzó kisebbrendűségi érzéssel küszköd­nek, mihelyt azonban polcra kerülnek, még magasabbra vágynak, és ha ez sike­rül, megszédülnek tőle, mert árt nekik a rang. Ebből könnyen lesz önző versen­gés, amitől Pál nagyon féltette az efezusi presbitereket: ApCsel 20,30! Kisközös­ségi „nagy” emberek is szenvedhetnek spirituális karrierizmusban, mint például Diotrefész (3Jn 9). De bármelyik faluvé­gen is akadhat egy-egy „fölöttébb igaz és bölcs” (Préd 7,16!), aki rengeteg bajt ka­varhat, mielőtt elbukik; vagy egyszerűen elkopik a becsülete. Mindig nagy kockázat az, ha valaki szembenézés helyett letagadja - talán még önmaga előtt is - keserves problé­máit, lelki sebeit, még régi keletű bána­tát, dicsvágyát, életbevágó tévedéseit, háborgó indulatait stb. Nagy áldás egy megértő és bölcs testvér, egy lelke mé­lyén avatott lelkipásztor. Ugyanakkor lehetnek olyan „gubancaink” is, ame­lyekhez lélektani szakértő kell, ugyan­úgy, ahogyan testi betegségeink gyó­gyítására orvos hivatott. Óvakodjunk tehát a sarlatánoktól, akkor is, ha két kézzel szórják a bibliai idézeteket, akár órákon át is, eközben pedig mintha le akarnának nyelni minket. (Külön érde­kesség s megszívlelendő, hogy a Titusz­hoz írt levél az egészséges és józan lel- kületet milyen sokra tartja és hangsú­lyozza.) Kísértés fölötti lélek nincs e földön, legföljebb olyan, aki önmaga iránti egészséges gyanúval ügyel magára, tud­va - vagy legalábbis sejtve - saját gyen­ge oldalait, anélkül, hogy ebből mazo- hista öngyötrést csinálna. A bűnbánat sem öncél, hanem a megújuláshoz veze­tő első lépés, mondhatnánk, keserű or­vosság. Csak olyan képzelgésbe ne es­sünk, amelytől megszállottan egyénileg vagy közösségileg különb hívőnek gon­dolnánk magunkat másoknál. Akkor ugyanis a nagy „megtértség” orvén éljük ki nagyon is pogány indulatainkat, s le­het belőlünk valami újmódi farizeus. Bő ötven éve hallottam egy szókimondó evangélizátor, Szikszai Béni kemény, er­re is vonatkozó szavait: „Miért nem hall­gatnak ránk az emberek? Mert megérzik rajtunk az óember bűzét!” Hazánk vezetésére is olyan „pászto­rok” alkalmasak, akikről föltételezhető, sőt tapasztalható, hogy az ország java sokkal fontosabb nekik, mint a hatalom. Nekem évek óta mindennapi imádsá­gomba tartozik: „ Uram, adj nekünk bölcs és jóra bátor vezetőket. ” Dr. Bodrog Miklós Egy rövid hír jelent meg az Evangélikus Életben: A Női Misszió Osztálya új klubot indít: Evangélikus Nők Klubja névvel. Bizonyára többekben ébredtek olyan gondolatok, hogy minek kell külön női klub? vagy „Na, már megint valami bibliaóra féle. Hát nincs elég belőle?” Mégis közel hú­szán gondolták úgy, hogy nézzük csak meg, mit kínálnak nekünk ezen a szombat dél- előttön? Eljöttek Pesterzsébetről, a Deák térről, a kispesti gyülekezetből, sőt Nagy­kanizsáról! is felutazott két testvérünk. Az alkalom a következő címet viselte: Női mivoltunk - nyűg, öröm, lehetőség? A témát dr. Pásztor Jánosné, a Református Nőszövetség elnöke járta körül előadá­sában. Bibliai példákon mutatta be nőiségünk pozitív és negatív „kihasználhatósá­gát”. Kellemes hangulatú, nyitott beszélgetés alakult ki a résztvevők és az előadó közt. Előkerültek személyes problémák, amelyekre egymásnak adtak tanácsot, vi­gasztalást az asszonyok. Fiatal, idős itt közösen gondolkodott. Közös imádság, ének­lés tette még bensőségesebbé ,az alkalmat. Reménységünk szerint az elkövetkezendő alkalmak is lehetőséget adnak arra, hogy nők egymással oszthassák meg problémáikat, gondjaikat, és találják meg együtt Is­ten Igéjében a vigasztalást, útmutatást. Várunk minden korú és élethelyzetű asszonyt, lányt. A megosztott teher sokkal könnyebbé válik. A megosztott öröm megvidámító lehet valamennyiünk számára. Lángné Fánczi Györgyi Egyházunk Női Misszió Osztálya a következő konferenciákra várja a jelentkezéseket: 1 Nők küldetésben, de hogyan? - Tanuljuk meg együtt! Piliscsaba, 1999. június 7-9. Vezetőképző tanfolyam mindazok részére, akik a női misszió szolgálatát támogatják gyülekezetükben, egyházme­gyéjükben. 2. - Együtt a követésben, együtt a küldetésben ­Országos Nökonferencia Piliscsaba, 1999. június 9-11. A vezetőképzőhöz kapcsolódó alkalom, melyre azonban külön is lehet jelentkezni. Itt, a régi, háború előtti konferenciákhoz hasonlóan Isten Igéje tanulmányozásában, előadások, bizonyságtételek nyomán keressük sajátos kérdéseinkre a vála­szokat. Az 1. és 2. konferenciára 1999. május 20-ig kérjük jelentkezni. 3. - Egyedülálló asszonyok és gyermekeik konferenciája Révfülöp, 1999. július 25-31. A már második alkalommal megrendezésre kerülő konferencia a délelőttök és esték tematikus programjain túl lehető­séget kíván adni az elcsendesedésre, a pihenésre is. A konferenciára 1999. június 20-ig várjuk a jelentkezéseket. Mindhárom alkalmon igény szerint tudunk támogatást biztosítani a részvétel költségeihez. Női Misszió Osztálya, 1085 Budapest, Üllői út 24. k

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom