Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-05-09 / 19. szám
Evangélikus Élet 1999. MÁJUS 9. 3. oldal A jövőnek épült A jövőnek épült az Evangélikus Oktatási Központ Révfülöpön. De reméljük, a jelennek is. Reméljük, hogy az első perctől kezdve méltó tartalommal tudjuk az egyházépítés szolgálatába állítani az esztétikai szempontból is megragadó épületet. Akik eljöttek a megnyitóra - lelkészek és nem lelkészek - rá- éreztek az avatás konkrét és szimbolikus üzenetére. A konkrét üzenet, hogy egyházunk élni akar azokkal a lehe-- tőségekkel, amelyek újra megnyíltak a számunkra. Jól kívánunk gazdálkodni az anyagi erőforrásokkal, amelyeket részben az egyházakat a korlátozás évtizedei után rehabilitálni kívánó állami akarat, részben a külföldi testvéri segítség nyújt nekünk. Fontos mondanivaló ez, de talán még lényegesebb az,' amiről az új központ avatása a jövőnek üzen. Arról szól, hogy mi, akik végigéltük az egyházkorlátozás évtizedeit, akik nem reméltük, nem hittük, hogy még a mi életünkben bekövetkezik a változás, a társadalom és benne az egyház visszanyeri szabadságát, tisztában vagyunk felelősségünkkel a jövő iránt. Az átmenet idejét éli az egyház is. Hosszabbnak látszik ez, mint ahogy 1989/90-ben a rendszerváltozás eufóriájában gondoltuk. Ma úgy tűnik, hogy csak gyermekeink, esetleg unokáink érik el az ígéret földjét. Azt az egyházi életet, amelyben gyülekezetek és egyház elsősorban a saját belső erőforrásokra tudnak építeni, amelyben kiegyensúlyozott a lelkészi és nem lelkészi elem együttes szolgálata: gazdagítják egymást, és nem konfrontálnak az egyházban a különböző kegyességi, teológiai, társadalompolitikai irányzatok. Ezért jelképes a révfülöpi ház üzenete. A minőségről szól, a vonzó egyházról, a fiatalokat és időseket hívogató, a missziót, az evangélizációt, a hitmélyítést, a tudományt... egyaránt szolgáló alkalmakról. Csapda, ha lebecsüljük az evilági élet feladatait, nem ismerjük fel, hogy a megnövekedett életesélyek, a meghosszabbodott életkor új kihívást, új feladatokat jelent az egyház szolgálata számára is. Hiszen a hosszabb élet csak akkor öröm, akkor ajándék, ha minőségi élet a szó teljes, testi-lelki-szellemi értelmében. Eszmék nélkül, hit nélkül nincs minőségi élet. De csapda az is, ha földi élet ajándékai elterelik figyelmünket az Isten országáról. Ha indokolatlan gőgünkben, tiszavirág életű sikereinket túlértékelve - mint annakidején a zsidó nép a pusztai vándorlás fordulataiban - nem Őbenne bízunk, nem az örök élet reménye határozza meg szolgálatainkat. Minden korszak kéresztyénségének megvan a sajátos szépsége és nehézsége. A mi korunk a szolgálat új távlatait ígéri. A technikai civilizáció csúcsait ostromló, hosszú földi életű ember nem kevésbé szorul Isten irgalmára, mint elődei. De nehezebb elérni. A révfülöpi oktatási központ azt hirdeti, hogy egyházunk ma és holnap is el akarja érni az evangélium üzenetével a legkülönbözőbb embereket, társadalmi csoportokat. Fel- készültség, fogékonyság az újra, erős közösség kell ehhez. Ebben segít az új intézmény. Frenkl Róbert LEVEL PAPUA-UJ-GUINEABOL Jézus meghallgatja imádságunkat Pápua-Új-Guinea fővárosa Port Moresby. Itt lakunk, szomszédom, Robert megölt egy embert, lopott és kábítószert fogyasztott. Feleségével és kisgyermekével gonoszul bánt és rettenetesen kínozta az állatokat. Barátaival gyakran iszogatott a maguk készített alkoholból, testvére bele is halt az italozásba, ő is közel volt már ehhez, mivel minden második héten, amikor megkapta fizetését, rendszerint részegre itta magát. Ilyen állapotban megfenyegette a missziói állomásunkat. Sókan féltek tőle és kitértek útjá- ból. Egyik este meg akarta ölni feleségét. Oda akartam menni és segíteni szerettem volna az asszonynak, de az emberek visz- szatartottak ettől. Az asszony és a kisgyermek túlélték a gonosz ember támadását. Tizenkét katona és rendőr Róbertét elfogta és börtönbe vitte. Ezután sokan imádkoztak Róbertért, én naponta megemlékeztem imádságaimban róla, minden hét végén imaóráinkon imádkoztunk megváltozásáért. Isten meghallgatta ezeket az imádságokat. Robert élete megváltozott. Börtönből való szabadulása után eljött egy Mánuszon tartott konferenciára. Itt világossá lett előtte, hogy élete hasonlít a bibliai tékozló fiú életéhez. így nem élhet tovább, neki is meg kell térni. Utolsó hét estéjén eljött az imaórára és azt mondta: Én még keveset tudok a Bibliából, és azt sem tudom, hogy keresztyén emberként hogyan kell élni, hogy annak Isten és emberek örüljenek, - De egyet Meghívó az evangélikus tanárok éves konferenciájára, melyet ebben az évben június 27. és 30. között tartunk Budapesten a Luther Szövetség, a Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatási és Iskolai Osztálya, a Magyarországi Evangélikus Egyház Budapesti Kollégiumai és a Deák téri Evangélikus Gimnázium rendezésében. A programban 29-én, kedden, szakmai nap lesz. Várunk minden érdeklődőt, nemcsak az intézményeinkben dolgozókat! Ajelent- kezéseket kérjük leadni június 10-ig a Deák téri Gimnázium titkárságán. tudok, hogy megváltozásomban az segített, hogy imádkoztak értem. Kérem, hogy ezután is sokan imádkozzanak értem, hogy soha többé ne legyek olyan, mint voltam gonosz életem idején. Voltak, akik kételkedtek, hogy Robert valóban megváltozott. De mások velem együtt örültek, hogy keresztyén lett és élete megváltozott. Régi barátai megpróbálták ismételten visszahívni, hogy italozzon velük. Szívemben hála volt Isten iránt, hogy Robert kéréssel fordult hozzánk, hogy velünk szeretne együtt dolgozni, mint új életet nyert keresztyén. Ismersz olyan embereket, mint Robert? Talán ilyenek a te szomszédait is? Imádkozz értük Jézushoz. Ne felejtsd el, Jézus megígérte, meghallgatja imádságainkat, írd fel imanévsorodba Robert és felesége Karolina nevét. Emlékezz naponta a pápuák között szolgáló magyar misszionáriusokra, Bálint Zoltánra és családjára, hogy életüket Isten őrizze meg a gonosz 'és elvetemült emberektől. Missziói szolgálatukat Isten áldja meg, hogy a páfiuák között terjedjen a megváltó Jézusban való hit, az emberek éljenek hitben, szeretetben és békességben egymással. Walter Gréti misszionárius levelét kiegészítve közli: B.Gy. A növekedést Isten adja A Dunaújvárosi-Kisapostagi Társult Egyházközség ünnepelt április 10-én. Fiatal, új lelkész vállalta fel a szolgálatot. A társult gyülekezet modem alakulása egyházi életünknek. Először volt Kisapostagon evangélikus gyülekezet, ahol a valamikor Dunaegyházáról áttelepültek alkottak egyházközséget, iskolájuk, majd később templomuk is lett. Egy ideig még Dunaegyházához tartoztak és levita-tanító szolgált közöttük, majd önállósultak és még ma is szívesen emlékeznek első papjukra: Komoly Sámuelre. Dunaújváros a múlt idők emlékét hordozza. Eredetileg Dunaföldvárhoz tartozott, kicsiny szórvány volt, majd a város növekedésével a beköltözött evangélikusok száma is gyarapodott, de „szocialista” körülmények között a templom nélküli városban nem erősödhetett annyira, hogy szervezett egyházközség lehessen. Itt is emlegetik még ma is a szervező lelkész, Mihácsi Lajos nevét és odaadó, hűséges munkáját. A rendszerváltás után szerveződött egyházközséggé, többször írtunk gyönyörű, modem templomáról. Most végre beiktathatták első lelkészüket, Ster- meczki Andrást, mert elődje, Reisch György, mint helyettes lelkész vállalta a szolgálatot. Először Kisapostagon volt istentisztelet, ahol az új lelkész felvállalta a falu evangélikusainak gondozását, a gyülekezet pedig hitet tett arról, hogy elfogadja, segíti őt abban, hogy közöttük az evangéliumot hirdethesse, gyermekeit hitre nevelje, a családokat örömükben és szomorúságukban erősítse, vigasztalja. Innen „költözött át” a lelkészek sora és a gyülekezet egy része a dunaújvárosi beiktatásra. Mindkét helyen Káposzta Lajos, az egyházmegye esperese végezte a szolgálatot. Dunaújvárosban Bettcze András székesfehérvári lelkész és Fischl Vilmos alberti h. lelkész voltak segítői. Az esperes iktató igehirdetésében Róm 9,16 alapján a könyörülő Istenről tett bizonyságot, aki nem maradt a sírban, ezzel minket is megszabadított a sír félelmétől. A könyörülő Istenről szóljon az igehirdetés, hogy feszültségmentes legyen az élet, élni lehessen belőle vasárnaptól vasárnapig. A lelkész Isten munkatársa legyen, a gyülekezet pedig vele együtt hordozza az „ügyet”. Stermeczki András lKor 3,6-10 alapján szólt arról, hogy mindannyian vágyunk Isten szeretetére és ezt kapjuk tőle igéjében. Mi plántálunk és öntözünk, de ő adja a növekedést. Legyen a gyülekezet élő és növekedő vetés. Egyedül az számít, aki a növekedést adja. Suták Éva, a gyülekezet felügyelője köszöntötte a gyülekezetét és az egyházmegyéből, szomszédokból megjelent nagyszámú vendégsereget. Reisch György, az előd, arra hívta fel a figyelmet, hogy van ebben a városban lelki közösség is. Bencze András a beiktatott lelkész kibocsátó gyülekezete nevében, Fischl Vilmos a volt évfolyamtársak nevében irányította a tekintetet a megfeszített Jézusra. Nem kell félteni az egyházat, - mondta Roszik Mihály, amikor a fiatalok csapatára nézett. A helyi katolikus és református lelkész a közösségre mutatott. Szekeres György polgármesterhelyettes együttműködést kért a városért is, különösen a fiatalok nevelésében. Káposzta Lajos esperes - felolvasta Dudla Imre egyházmegyei felügyelő köszöntését és kívánta, hogy az új lelkész elkötelezetten végezze munkáját, megújult életben a megújult gyülekezetben. T. Egy öngyilkossági kísérlet titka Részlet Bodrog Miklós: Izgalmas lélektan című könyvéből. Megjelent a Paulus Hungarus/Kairosz kiadó közös kiadásában. A rangos kutatóintézet tudományos fö- munkatársa - negyvenegynéhány éves özvegy - öngyilkossági kísérlete csaknem sikerült: fia az utolsó félórában érkezett hozzá, amikor sürgős gyomormosással stb. még meg lehetett menteni. A rendkívül különös azonban az volt, hogy nem tudta megmondani, miért akart megválni az élettől! A megyei kórház pszichiátriai osztályán minden orvosi tanácsot megfogadott, de két hét múltán is csak lézen- gett-vegetált, szinte sorvadt. Jöjjön hát az egyéni pszichoterápia, hiszen ismeretlen forrású depressziója szemlátomást ott ült a nyakán. Férje hét évvel azelőtt halt meg, feleségében nagy űrt hagyva maga után. Addigi társaságuk az özvegyet csak a veszteségére emlékeztette, de gyér rokoni kapcsolatait is mind jobban elhanyagolta, s úgyszólván módszeres következetességgel elvágott minden szálat maga körül. Korábbi templomba járása helyett a temetőbe zarándokolt szinten minden héten. Kizárólag a fiáért élt és dolgozott, „ne érezze meg az apja hiányát” jelszóval. „Egycsatornásra” szűkölt le az élete másfél év alatt. Önmagát messzemenően elhanyagolta, még csak egy melegebb téli cipőt sem vett magának, fiát viszont méregdrága sportfelszereléssel is ellátta, tejben- vajban furösztötte, őt nevezve ki élete egyetlen értelmévé. A különben kiváló intelligenciájú asszony ennek veszélyesen túlzó voltát - „magánapáca” lett a gyerekbálvány szentélyében - nem vette észre, pedig az efféle agyonsegítéssel másokkal szemben aránytalan elvárásokat melengető álfelnőttet lehet nevelni, aki aztán nem is tud meglenni később sem anyai vagy ' pótanyai totojgatás nélkül. S arról még nem is szóltunk, hogy egy anyának is lehet személyes élete, sőt ez a normális, kivált ha már rég nem apróság a „gyerme- kecskéje”. Életerős fia azonban egészséges érzékkel igyekezett kiszabadulni ebből az üvegházi klímából, olyannyira, hogy húszévesen egyszercsak bejelentette: megnősül. Az anyai aggályok leperegtek róla. A „károsult” holtsápadtan állta végig az esküvőt, mint aki másodszor is elvesztette a számára legfontosabb férfit. De akkor legalább hetenként egyszer nála ebédeljenek! Ment is ez egy ideig, de akkor fellázadt a menyecske, nem is csupán a kényszermenet miatt, hanem mert - benyomása szerint - az anyósa őt levegőnek nézte, fiát viszont jószerivel „lenyelte magának”. Engesztelő pótlátogatásra fia egy vasárnapi időpontra jelentette be magát. Ekkor történt az önvesztési kísérlet. A pszichoterapeutának ismételten feltűnt a beszélgetések folyamán, hogy a páciens, aki erős dohányosnak bizonyult, minden esetben milyen aggályos műgonddal nyomta el cigarettájának tüzét, holott az a hamutartóban úgysem okozhatott volna bajt. Jobbról-balró! szinte fizikai erőfeszítéssel „gyilkolta” a tüzet, mintha az minden próbálkozásnak ellenállt volna, s úgy kellene megfojtani, mindent beleadva. Csak nem szimbólum ez, mellyel a beteg tudtán kívül jelét adja, hogy mi is az ő baja? Miféle „tüzet” iparkodik elnyomni magában? S ki ellen? És itt eszébe jutott az a szakkérdés, amelyet érthetetlen önkezűségek esetén hasznos lehet „hátha” alapon föltenni (persze nem a közvetlenül érintetteknek): Ki helyett akarta önmagát eltávolítani a világból? Pontosabban: eredetileg kinek szólt volna ez a halálos agresszió, ha a páciens fejlett erkölcsi érzéke nem állja útját? Még ha így a morális gátról magára az indulatgazdára zúdult is vissza a gyilkos hullámhegy. Bár az sincs kizárva, hogy az időzítés ösztönösen a pontosan .jókor” érkező fiúnak szóló szemrehányás: Látod, te hűtlen, mit tettél velem? S emellett szól a már-már esztelen mértékű „túlszeretés”, amelyben az elfogulatlan szemlélő kénytelen észrevenni a lekenyerező, magához láncoló jelleget. Hiszen a valóban önzetlen, józan szeretet nem ilyen! Az önmagával szemben egyenlőre gyanútlan özvegy álmainak analízise eközben értékes utalásokat hozott felszínre, melyek révén fokozatosan belátást nyert addig teljesen homályos emocionális világába, ami egy logikai szemléletű, magas képzettségű nőnél igen nagy szó. (Büszkesége is akadályozhatja.) Egyre több fénysugár esett az addig mélyen rejtett indulati valóságra, olyan „anyagból”, amelyet nem valaki más álmodott önkényesen a páciensnek, hanem amit saját lelke produkált, s amelyhez szintén az ő képzettársításai szolgáltatták az értelmezési irányfényeket. Kizártnak volt tehát tekinthető minden olyan föltevés, amely az orvos „kitalációjának” minősíthette volna az álmok magyarázatát. Kezdett összeállni a belső dinamikum mozaikja, s viszonylag nagyon rövid időn belül, a negyedik analitikus órában jött a drámai megvilágosodás, de ezt megelőzően a páciens elfojtott indulatai úgy , jődö- géltek” elő, mint Beethoven Fideliojában a kazamaták rabjai a napfényre. Az özvegy rendkívül nagy bátorságot tanúsított önmagával szembenézve. „ Tulajdonképpen a menyemet mint vetélytársnőmet akartam volna eltenni láb alól, de mivel ez bűn, elegánsabb az önpusztítás, mely ha nem egészen sikerül, hatásosan zsarolhatja a fiamat, s akkor mégiscsak több juthat belőle nekem ” — így hangzott volna önvallomása. Hasonló konfliktusban sokan mások önámító manipulációk láncán maradnak, vagy valamiképp megszöknek az ön- megismerés egészséges fájdalmai elől - ami a jövőre nézve kész átok, de nemcsak maguknak. Többek között ettől olyan a világ, mint amilyen. Ám öngyilkosjelöltünk letörtségét, életuntságát elfűjta a szél, mondhatni megújultan távozott. De a küszöbön még kissé fáradt mosollyal visszanézett: „Hát ez kész krimi volt... ” Mire gyógyásza: „Igen ám, de ha itt elkapjuk a gyilkost, az áldozat elkezdfoltámadni. ” Tévedés azért ne essék: sohasem garantált a siker, főként nem ilyen gyorsan. (Egyébként: a könyv ismételten kitér hitbeli kérdésekre is.) Bajor egyházi küldöttség látogatása A bajor testvéregyház küldöttsége április 16-19 között járt egyházunkban. Claus-Jürgen Roepke egyházfőtanácsos vezetésével, a küldöttségben és a különböző megbeszéléseken részt vettek: Christof Hechtel egyháztanácsos, a testvéregyházi kapcsolatok összekötője, dr. Klaus Meier egyházfőtanácsos és Dieter Künzel gazdasági igazgató. Április 17-én, szombaton a küldöttség Révfülöpön, az Oktatási Központ felszentelésén vett részt és látogatást tettek a Tihanyi apátságon. Vasárnap két csoportban gyülekezetekben látogattak. Aszódon Harmati Béla püspök vezetésével Christof Hechtel és Dieter Künzel, Felsőpetényben Szebik Imre püspök vezetésével Claus-Jürgen Roepke és Klaus Meier az új orgona felszentelésén voltak. Megbeszéléseket folytattak a korábbi sajtóügyben történt látogatás eredményeiről és a testvéregyházi kapcsolatok 2000-ben várható eseményeiről. y Le az erőszakkal! Április 22-én a Kossuth Rádió reggeli adásában hallottam, hogy a Zugligeti iskola igazgatója több tíz ezer aláírást adott át az Oktatási Minisztérium közigazgatási államtitkárának. Az aláírók tiltakoztak a televízióban minduntalan megjelenő erőszak ellen. Örültem a hímek. Lehet, hogy valamelyik egyházi újságban is olvashattak erről, lehet, hogy maguktól indították ezt a kezdeményezést, mindenesetre megegyezik az egyházak törekvésével is. A Ökumenikus Tanács 1998. március 3-án adott ki egy felhívást egyházaink nevében: „ÉRTÉKET A KÉPERNYŐRE” címmel. Kifogásoljuk ebben, hogy „sok az erőszak, a pusztítás, a félelemkeltés, a pornográfia, az embert megalázó helyzet, bármelyik csatornát is kapcsoljuk. Tiltakozunk különösen is a gyermekeket és az ifjúságot károsan befolyásoló, személyiségromboló adások ellen!” A felhívásnak eddig nem sok eredménye mutatkozik. Most megmozdult egy iskola. Örülünk ennek és várjuk eredményét! Azért ne feledjük. A tiltakozás csak egy lépés. Tiltakozással, törvényes tiltással sem lehet ezt a kérdést gyökeresen megoldani. Ha a hazai TV- csatornákon el is érünk valamit ezen a módon, ott van még számtalan külföldi, műholdas csatorna, melyeken keresztül ömlik az erőszak, szex és a többi. Nevelni kell gyermekeinket! Le kell ülni, beszélgetni kell velük arról, miért nincs szükségünk ezekre a képekre, adásokra. Szülőinevelői feladatunkat nem tudhatjuk le egy-egy tiltakozással. Tudatosítani kell bennünk, mi a szép és jó, és miért nem kell a rossz, az erőszak, a romboló példaadás. Arról se feledkezzünk meg, hogy a legjobb nevelés a példaadás. Ha a szülő szenvedélyes dohányos, ha trágár szavakkal „fűszerezi” otthon a beszédét, ha csak a gyermekét tiltja el az ilyen műsoroktól, ha csak gyermekét küldi a templomba, maga pedig nem megy, - ne csodálkozzunk, ha nincs hatása nevelésének. Ilyenkor mondja a gyermek: alig várom, hogy felnőtt legyek, mert akkor már nekem sem kell templomba mennem, korlátokat elfogadnom. Mi szülők is legyünk mértékletesek és válogatósak a TV nézésében. Persze mindehhez szükséges a tömegtájékoztatási eszközök empátiája, hogy hozzanak olyan filmeket, melyek emberi értékeket, humánumot mutatnak fel, sőt - talán nem naivság ezt kérni - több bibliai értéket is. Egyszóval: Tiltakozzunk! Neveljünk! Adjunk példát! T.