Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-04-25 / 17. szám

Evangélikus 64. ÉVFOLYAM 17. SZÁM 1999. ÁPRILIS 25. HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN HARMADIK VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet „...Krisztus győzte le javunkra a bűnt, halált és ördögöt, hogy általa mi is örökké éljünk. Ez az igazi örökké tartó öröm. ” Luther ARA: 48 Ft I—A TARTALOMBÓL — János passió hangzott és emlékeztünk Tanulni a demokráciát és a tisztességet Felnőtté válás a barcasági evangélikus csángóknál Ha vasárnapunk örömre hívó szavára gondolunk, lehet az első reakciónk ez: hát most éppen nem az öröm korszakát éljük! Közelebb érezzük magunk­hoz az aggodalom, a félelem, a bizonytalanság érzé­sét. Háborúk híre, menekültekről szóló híradás, ki- látástalanság a foglalkoztatottság területén, nem az öröm alapjai. De ki az, aki ezekre akar építeni? Homokra épült házhoz lenne hasonló, hiszen bármilyen szörnyűnek ítéljük is nyomorúságunkat, ezek előbb, vagy utóbb el fognak múlni. Építkezni csak megbízható, szilárd Az első magyar nyelvű újság 250 éve, 1749. április 13-án született Rát(h) Mátyás Annyira megszoktuk már az újságot, hogy olyan, mint a levegő, és csak akkor vennénk észre, hogy van, hogy volt, ha nem lenne. A magyar nyelven írt újságról van szó, a napi- és hetilapokról, alkalmi és időszakos folyóiratokról, gazdasági- és reklámkiad­ványokról, gyülekezeti és egyéb egyházi sajtóter­mékekről, szórólapokról, iskolai és vállalati újsá­gokról stb. Történelmi léptékkel nézve pedig nem is olyan ré­gen, 1780. január 1 -jén jelent meg Pozsonyban az első magyar nyelvű lap, a Magyar Hírmondó. Indulásakor 320 előfizetője volt, bár 120-nál is több helységet képviseltek az országban. Az előfi­zetők száma először inkább csökkent, mint nőtt vol­na. A lap hetente kétszer jelent meg - alkalmazkod­va a postajáratokhoz. Az egész világról beszámolt (amerikai függetlenségi háború, Belgium szabad­ságharca stb.). A hazai híreket levelezők útján gyűj­tötte Rát(h) Mátyás, aki a lapnak szerkesztője, ki­adója, sőt terjesztője is volt. Folyóiratok hiányában a Magyar Hírmondó’tudományos és irodalmi hír­adásokat és elemzéseket is közölt. Rát(h) Mátyás, aki magyarságát nevével is jelezni akarván, elhagyta családi neve végéről a h betűt. Győrött született 1749. április 13- án, polgári csa­ládban. Többek között a Soproni Líceumban is ta­nult. Rá is nagy hatást gyakorolt Farkas Adám, a sokak által tisz­telt „feddhetet­len életű, ko­moly képű, de szelíd lelkű ag­gastyán” (Kis Já­nos), rektorelő­döm (1758- 1785), aki Rát(h) Mátyás soproni tartózkodása ide­jén (feltehetően 1772/73-ban) még csak a negyvenes évei elején járt. Tiszteletére Rát(h) latin nyelvű dicsőítő verset is írt. A Pozsonyi Evangélikus Lyceumban Benczúr József oltotta be­lé a magyar nyelv és irodalom szeretetét. Beutazta a „két hazát”: Magyarországot és Erdélyt, hosszasan tartózkodott Debrecenben, így táj nyelveket is volt alkalma megismerni. Egyetemi tanulóéveit több helyen, leghosszabban Göttingában töltötte (1773-1777). Körutat tett Né­metországban, majd 1778-ban tért haza, akkor ismét megfordult Sopronban is. Harmincéves, amikor a magyar sajtó ügyével komolyabban foglalkozni kezdett, 1779-ben Pozsonyban. A Magyar Hírmondót 3 évig szerkesztette. 1782- ben a 101. számban vett búcsút olvasóitól. Győrbe hívták lelkésznek, és 1783. április 21-én Felpécen Perlaki Dávid szuperintendens ordinálta (lelkésszé avatta). Élete hátralévő részét nagyrészt győri evangélikus lelkészként élte. 34 év után 1783-ban ő tartott elő­ször Győrött evangélikus istentiszteletet. Működése idején épült a győri öregtemplom. Melankóliára hajló egyénisége volt, a sikertelen­ségek néhányszor kedvét szegték (nemcsak a szer­kesztő, de a lelkészi állásról is lemondott 1786-ban, pedig még püspöknek is jelölték, igaz csak a máso­dik helyen.) Szótárat (magyar-latin-német) kívánt szerkeszteni, és az irodalomnak óhajtott élni, de ez akkor (is) kis érdeklődésre talált. Vállalkozása ele­ve sikertelenségre kárhoztatott volt. Haláláig kerül­te a társaságot és komor maradt, ebben persze sze­repet játszott fiatal feleségének korai halála is. A győriek, akik ismerték kiválóságát és lelkészként nagyon szerették, visszahívták, így 1789-től az 1810. február 5-én bekövetkezett haláláig győri evangélikus lelkészként szolgált. Halálakor Kazin­czy, akivel hosszú ideig levelező viszonyban volt, így nyilatkozott Kis Jánosnak: „Áldott legyen emlé­kezete a jó hazafinak és világosság fiának.” Evangélikus Egyházunkban a Zsinat (1791 Pest) tagja, ahol több tárgyról bátran és határozottan nyi­latkozott. A személye iránti bizalom jele volt az is, hogy a Zsinat jegyzőjévé választották. A képen a felavatott bronztábla látható. Dr. Lampérth Gyula Jubilate! alapra szabad. Házat is, életet is! Testvérek, itt van az örömforrásunk! Minden külső körülmény ellenére gondoljunk arra: az evangélium életünk alapja! Elnevezésében is örömöt, jó hírt jelent hi­tünk, hogyan is feledkez­hetnénk meg róla! A húsvét utáni harma­dik héten nemhogy fele­désbe merülhet szép ün­nepünk, hanem újból csak megerősödik: „Az Úr előtt való öröm erőt ad nektek " (Neh 8,10), és „örüljetek az Úrban, is­mét mondom: örüljetek! ” (Fii 4,4) Ez két klasszikus igehely, de hány van még Bibliánkban, mely erősí­tésünkre szolgál! Olvasni, ismételgetni, mondani kell az öröm örök szavait, s ezek messze űzik tő­lünk, s másoktól is a szomorúság, kétség, félelem bénító érzését. Vajon lehet-e parancsolni az örvendezést? Mond­hatom-e egy adósságát törleszteni nem tudó ember­társamnak, hogy azért csak légy jókedvű!? Biztosan lepattanna róla a bíztatásom. De ha azt tudnám neki mondani: valaki kifizette helyetted az adósságot, örülj nagyon, ez már hiteles örömszerzés lenne! O, de hiszen valójában keresztyén életünk éppen erről szól! Van Megváltónk, aki minden adósságunkat el­törölte az Atya előtt, áldozatos kereszthalálával! Ez az Úrban való öröm mindenkori ténye, és lehetséges az örvendezés, mert O nem változik soha. Életünk minden helyzetében velünk van, szeretetével örökre átölelve tart. Ez pedig örömre és nem gyászra ad okot. Amikor Luther hitre jutott, arra kérte minden ke­resztyén társát, hogy örüljenek vele. „Aki pedig nem akar örülni, az csak jajveszékeljen magában!" - tette hozzá. Rendkívül fontos, hogy naponta újra meg újra ör­vendezésre bíztassuk magunkat, szemünk elé állítva mindazt, amit már Jézusban kaptunk! Emlékezzünk vissza mindarra a sok jóra, amit már elvettünk Urunk kezéből. A bajok csak valameddig tartanak, de az örökkévaló dicsőség elmúlhatatlan! És azt se feledjük el, hogy minden nehézségünk ellenére még ma is mennyi jóban van részünk. Bizonyára a jö­vőnk is tartogat sok meglepetést, s benne az Úr sok jóságát. A legjobb pedig az, hogy O a miénk! Némethné Tóth Ildikó Ünnepi megemlékezés a 250. születésnapon Tudományos Rát Mátyás emlékülést tartottak a Városháza dísztermében. Dr. Gimesi Szabolcs pol­gármester köszöntő szavaiban Sopron városának és a régiónak gazdag szellemiségi történetére hivat­kozva kiemelte, hogy az információközléshez min­dig is sok köze volt a városnak. Rát Mátyás felé for­duló érdeklődésünk ismét gazdagodást jelent ne­künk. D. Szebik Imre püspök Rát Mátyást, az evangéli­kus lelkészt mutatta be előadásában. Joggal nevez­hetjük a magyar újságírás atyjának. Abban, amit az újság kiadásával tett, a korabeli pietista felvilágo- sultság mutatkozik meg. 1780-82 között szerkesztette a Magyar Hír­mondót, célja az volt, hogy előre­mozdítsa a „magyar nemzet tudato­sodását és ékesedését.” Az 1782-ben kiadott utolsó számban megvonta új­ságírói munkásságának mérlegét, amikor így írt: „a Magyar Nemzet­nek javát s díszét munkálódó igyeke­zettel” szerkesztette a lapot. Azt is megvallotta, hogy „gyakorta meges­hetett, hogy vagy a tudósítóknak vagy az olvasóknak kedveket nem töltötte” az, amit leírt, de „nem lehet, nem tanácsos, nem illő, nem is sza­bad mindent kimondani, nemhogy nyomtatásban hirlelni...” Az újság­írás úttörőjétől bizony a mai sajtó is elfogadhatná ezt a jó tanácsot. Az utolsó számban történt búcsúzásá­nak néhány mondatát az ülésen Raffai Balázs lícista diák olvasta fel. A püspök előadásában érdekes tényre is rámuta­tott. Rát Mátyást a püspöki tisztre is jelölték, de alulmaradt Hrabovszky Sámuellel szemben. Ennek testvére, Hrabovszky György várpalotai lelkész, könyvet írt róla, melyben nehéz emberi természetét igyekezett bemutatni. Elmarasztalni akarta, de aka­ratlanul is megdicsérte Rát Mátyást, aki később győri lelkész lett. Sopronnal való kapcsolata a líce­umi diákság, és felesége is soproni leány volt. Dr. Kókay György, az irodalomtudomány doktora méltatta újságírói munkásságát és az irodalomban való helyét mutatta meg. Az első magyar újságíró a kortárs külföldi lapokkal egyenértékű lapot írt és szerkesztett. Nem hiába járt többször is külföldön, nyitott szemmel meglátta, hogyan kell lapot szer­keszteni. Fő szempontja volt a hiteles tájékoztatás, valamint az, hogy többet és igazat tudjanak rólunk külföldön, mert ebben nagy hiányok voltak. Bizo­nyítani akarta, hogy a magyar nyelv alkalmas a hi­teles kommunikációra, bár a szókincse (akkor még!) meglehetősen hiányos, ezért a „tájnyelvvel” egye­sítve kereste a jobb kifejezési lehetőségeket. A nyelvújítás levegőjében a közérthetőségért való küzdést és a szavak magyarítását egyaránt feladatá­nak tekintette. Újságjában tudományos és irodalmi anyagot is közölt, az anyanyelvű írókat és tudósokat ff szívesen köszöntötte. Lapjának 320 előfizetője volt és külföldön is terjesztette. Közléseit, válogatásait hitelesség szempontjából megvizsgálta és nem rit­kán kritikai hangvétele is volt. Bernáth László, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnökségi tagja „Az információ a tegnap és holnap újságírásában ” címmel vizsgálta Rát Mátyás munkásságát. Néhány idézettel mutatta meg, hogy korabeli árvízi, vagy gazdasági (borter­mésre vonatkozó) közléssel egészen mai saintű új­ságírást hozott be az országba. Gutenberg előtt nem lehetett szó mai értelemben vett sajtóról. O megra­gadta a lehetőséget és úttörő munkát végzett. A nyelv fontosságára és a megindult polgári gazdasá­gi fejlődésre egyaránt hatott újságírói tevékenysége. Abban az időben a családban és a templomban min­dent megtanulhatott az ember. De az újkor küszöbén kezdett bővülni a tudás, ismerni kellett a tudomány fejlődését és a felnőtt korban megszerezhető infor­mációkhoz kellett az újság. A felnőtt kori napi infor­mációs folyamatot segítette, és kell, hogy segítse ma is. A Berzsényi Dániel Evangélikus Gimnázium (Lí­ceum) udvarán sorakozott fel a diákság és sok vá­rosbeli érdeklődő a Rát Mátyás- emléktábla avatá­sára. Ott volt az éppen Sopronban tartózkodó dr. Harmati Béla püspök elnök is. Kutas László szob­rászművész, aki már számos emlékmű és plakett alkotója volt, most is kitűnőt alkotott. Mivel - saját szavai szerint - arcképet nem lehetett feltalálni a lel­kész-újságíróról, a Magyar Hírmondó első megjelent lapjának mását vitte az emléktáblára és öntötte bronzba. Az em- léktáblát.D. Szebik Imre püspök áldotta meg és leplezte le, majd sorban megko­szorúzták: az Északi Egyházkerület ne­vében Szebik Imre püspök és Lábossá Lajos püspökhelyettes, a város nevében Gimesi Szabolcs polgármester, a város és a Líceum diákkörei nevében Lám-' pérth Gyula igazgató, e sorok írója saj­tóosztályunk nevében, helyezte el a ke­gyelet és emlékezés koszorúját. Lampérth Gyula meleg szavakkal kö­szönte meg Kutas László szobrászmű­vésznek a Líceumnak ajándékozott müvet. Az emlékezés mindkét helyén a Líceum növendékei zeneszámokkal és felolvasá­sokkal színesítették a műsort. Igen örvendetes volt a diákság nagyarányú és fegyelmezett részvétele, kü­lönösen is a Líceum udvarán. A soproni megemlékezés a múlt év végén Celldö- mölkön tartott Edvi Illés Pál- emlékülés után egy újabb jele annak, hogy elődeink - lelkészek és taní­tók is - mennyire sokat tettek népükért, koruk társa­dalmáért, a tudományért és a sokoldalú tájékoztatá­sért. Ne lankadjunk! Keressük tovább múlt történel­münkben azokat a szürkeségbe vesző embereket, akik megérdemlik, hogy a mában példának állítsuk és hálásak legyünk Istennek, hogy egyházunknak, népünknek ajándékozta őket. T. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom