Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-04-25 / 17. szám
Evangélikus 64. ÉVFOLYAM 17. SZÁM 1999. ÁPRILIS 25. HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN HARMADIK VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet „...Krisztus győzte le javunkra a bűnt, halált és ördögöt, hogy általa mi is örökké éljünk. Ez az igazi örökké tartó öröm. ” Luther ARA: 48 Ft I—A TARTALOMBÓL — János passió hangzott és emlékeztünk Tanulni a demokráciát és a tisztességet Felnőtté válás a barcasági evangélikus csángóknál Ha vasárnapunk örömre hívó szavára gondolunk, lehet az első reakciónk ez: hát most éppen nem az öröm korszakát éljük! Közelebb érezzük magunkhoz az aggodalom, a félelem, a bizonytalanság érzését. Háborúk híre, menekültekről szóló híradás, ki- látástalanság a foglalkoztatottság területén, nem az öröm alapjai. De ki az, aki ezekre akar építeni? Homokra épült házhoz lenne hasonló, hiszen bármilyen szörnyűnek ítéljük is nyomorúságunkat, ezek előbb, vagy utóbb el fognak múlni. Építkezni csak megbízható, szilárd Az első magyar nyelvű újság 250 éve, 1749. április 13-án született Rát(h) Mátyás Annyira megszoktuk már az újságot, hogy olyan, mint a levegő, és csak akkor vennénk észre, hogy van, hogy volt, ha nem lenne. A magyar nyelven írt újságról van szó, a napi- és hetilapokról, alkalmi és időszakos folyóiratokról, gazdasági- és reklámkiadványokról, gyülekezeti és egyéb egyházi sajtótermékekről, szórólapokról, iskolai és vállalati újságokról stb. Történelmi léptékkel nézve pedig nem is olyan régen, 1780. január 1 -jén jelent meg Pozsonyban az első magyar nyelvű lap, a Magyar Hírmondó. Indulásakor 320 előfizetője volt, bár 120-nál is több helységet képviseltek az országban. Az előfizetők száma először inkább csökkent, mint nőtt volna. A lap hetente kétszer jelent meg - alkalmazkodva a postajáratokhoz. Az egész világról beszámolt (amerikai függetlenségi háború, Belgium szabadságharca stb.). A hazai híreket levelezők útján gyűjtötte Rát(h) Mátyás, aki a lapnak szerkesztője, kiadója, sőt terjesztője is volt. Folyóiratok hiányában a Magyar Hírmondó’tudományos és irodalmi híradásokat és elemzéseket is közölt. Rát(h) Mátyás, aki magyarságát nevével is jelezni akarván, elhagyta családi neve végéről a h betűt. Győrött született 1749. április 13- án, polgári családban. Többek között a Soproni Líceumban is tanult. Rá is nagy hatást gyakorolt Farkas Adám, a sokak által tisztelt „feddhetetlen életű, komoly képű, de szelíd lelkű aggastyán” (Kis János), rektorelődöm (1758- 1785), aki Rát(h) Mátyás soproni tartózkodása idején (feltehetően 1772/73-ban) még csak a negyvenes évei elején járt. Tiszteletére Rát(h) latin nyelvű dicsőítő verset is írt. A Pozsonyi Evangélikus Lyceumban Benczúr József oltotta belé a magyar nyelv és irodalom szeretetét. Beutazta a „két hazát”: Magyarországot és Erdélyt, hosszasan tartózkodott Debrecenben, így táj nyelveket is volt alkalma megismerni. Egyetemi tanulóéveit több helyen, leghosszabban Göttingában töltötte (1773-1777). Körutat tett Németországban, majd 1778-ban tért haza, akkor ismét megfordult Sopronban is. Harmincéves, amikor a magyar sajtó ügyével komolyabban foglalkozni kezdett, 1779-ben Pozsonyban. A Magyar Hírmondót 3 évig szerkesztette. 1782- ben a 101. számban vett búcsút olvasóitól. Győrbe hívták lelkésznek, és 1783. április 21-én Felpécen Perlaki Dávid szuperintendens ordinálta (lelkésszé avatta). Élete hátralévő részét nagyrészt győri evangélikus lelkészként élte. 34 év után 1783-ban ő tartott először Győrött evangélikus istentiszteletet. Működése idején épült a győri öregtemplom. Melankóliára hajló egyénisége volt, a sikertelenségek néhányszor kedvét szegték (nemcsak a szerkesztő, de a lelkészi állásról is lemondott 1786-ban, pedig még püspöknek is jelölték, igaz csak a második helyen.) Szótárat (magyar-latin-német) kívánt szerkeszteni, és az irodalomnak óhajtott élni, de ez akkor (is) kis érdeklődésre talált. Vállalkozása eleve sikertelenségre kárhoztatott volt. Haláláig kerülte a társaságot és komor maradt, ebben persze szerepet játszott fiatal feleségének korai halála is. A győriek, akik ismerték kiválóságát és lelkészként nagyon szerették, visszahívták, így 1789-től az 1810. február 5-én bekövetkezett haláláig győri evangélikus lelkészként szolgált. Halálakor Kazinczy, akivel hosszú ideig levelező viszonyban volt, így nyilatkozott Kis Jánosnak: „Áldott legyen emlékezete a jó hazafinak és világosság fiának.” Evangélikus Egyházunkban a Zsinat (1791 Pest) tagja, ahol több tárgyról bátran és határozottan nyilatkozott. A személye iránti bizalom jele volt az is, hogy a Zsinat jegyzőjévé választották. A képen a felavatott bronztábla látható. Dr. Lampérth Gyula Jubilate! alapra szabad. Házat is, életet is! Testvérek, itt van az örömforrásunk! Minden külső körülmény ellenére gondoljunk arra: az evangélium életünk alapja! Elnevezésében is örömöt, jó hírt jelent hitünk, hogyan is feledkezhetnénk meg róla! A húsvét utáni harmadik héten nemhogy feledésbe merülhet szép ünnepünk, hanem újból csak megerősödik: „Az Úr előtt való öröm erőt ad nektek " (Neh 8,10), és „örüljetek az Úrban, ismét mondom: örüljetek! ” (Fii 4,4) Ez két klasszikus igehely, de hány van még Bibliánkban, mely erősítésünkre szolgál! Olvasni, ismételgetni, mondani kell az öröm örök szavait, s ezek messze űzik tőlünk, s másoktól is a szomorúság, kétség, félelem bénító érzését. Vajon lehet-e parancsolni az örvendezést? Mondhatom-e egy adósságát törleszteni nem tudó embertársamnak, hogy azért csak légy jókedvű!? Biztosan lepattanna róla a bíztatásom. De ha azt tudnám neki mondani: valaki kifizette helyetted az adósságot, örülj nagyon, ez már hiteles örömszerzés lenne! O, de hiszen valójában keresztyén életünk éppen erről szól! Van Megváltónk, aki minden adósságunkat eltörölte az Atya előtt, áldozatos kereszthalálával! Ez az Úrban való öröm mindenkori ténye, és lehetséges az örvendezés, mert O nem változik soha. Életünk minden helyzetében velünk van, szeretetével örökre átölelve tart. Ez pedig örömre és nem gyászra ad okot. Amikor Luther hitre jutott, arra kérte minden keresztyén társát, hogy örüljenek vele. „Aki pedig nem akar örülni, az csak jajveszékeljen magában!" - tette hozzá. Rendkívül fontos, hogy naponta újra meg újra örvendezésre bíztassuk magunkat, szemünk elé állítva mindazt, amit már Jézusban kaptunk! Emlékezzünk vissza mindarra a sok jóra, amit már elvettünk Urunk kezéből. A bajok csak valameddig tartanak, de az örökkévaló dicsőség elmúlhatatlan! És azt se feledjük el, hogy minden nehézségünk ellenére még ma is mennyi jóban van részünk. Bizonyára a jövőnk is tartogat sok meglepetést, s benne az Úr sok jóságát. A legjobb pedig az, hogy O a miénk! Némethné Tóth Ildikó Ünnepi megemlékezés a 250. születésnapon Tudományos Rát Mátyás emlékülést tartottak a Városháza dísztermében. Dr. Gimesi Szabolcs polgármester köszöntő szavaiban Sopron városának és a régiónak gazdag szellemiségi történetére hivatkozva kiemelte, hogy az információközléshez mindig is sok köze volt a városnak. Rát Mátyás felé forduló érdeklődésünk ismét gazdagodást jelent nekünk. D. Szebik Imre püspök Rát Mátyást, az evangélikus lelkészt mutatta be előadásában. Joggal nevezhetjük a magyar újságírás atyjának. Abban, amit az újság kiadásával tett, a korabeli pietista felvilágo- sultság mutatkozik meg. 1780-82 között szerkesztette a Magyar Hírmondót, célja az volt, hogy előremozdítsa a „magyar nemzet tudatosodását és ékesedését.” Az 1782-ben kiadott utolsó számban megvonta újságírói munkásságának mérlegét, amikor így írt: „a Magyar Nemzetnek javát s díszét munkálódó igyekezettel” szerkesztette a lapot. Azt is megvallotta, hogy „gyakorta megeshetett, hogy vagy a tudósítóknak vagy az olvasóknak kedveket nem töltötte” az, amit leírt, de „nem lehet, nem tanácsos, nem illő, nem is szabad mindent kimondani, nemhogy nyomtatásban hirlelni...” Az újságírás úttörőjétől bizony a mai sajtó is elfogadhatná ezt a jó tanácsot. Az utolsó számban történt búcsúzásának néhány mondatát az ülésen Raffai Balázs lícista diák olvasta fel. A püspök előadásában érdekes tényre is rámutatott. Rát Mátyást a püspöki tisztre is jelölték, de alulmaradt Hrabovszky Sámuellel szemben. Ennek testvére, Hrabovszky György várpalotai lelkész, könyvet írt róla, melyben nehéz emberi természetét igyekezett bemutatni. Elmarasztalni akarta, de akaratlanul is megdicsérte Rát Mátyást, aki később győri lelkész lett. Sopronnal való kapcsolata a líceumi diákság, és felesége is soproni leány volt. Dr. Kókay György, az irodalomtudomány doktora méltatta újságírói munkásságát és az irodalomban való helyét mutatta meg. Az első magyar újságíró a kortárs külföldi lapokkal egyenértékű lapot írt és szerkesztett. Nem hiába járt többször is külföldön, nyitott szemmel meglátta, hogyan kell lapot szerkeszteni. Fő szempontja volt a hiteles tájékoztatás, valamint az, hogy többet és igazat tudjanak rólunk külföldön, mert ebben nagy hiányok voltak. Bizonyítani akarta, hogy a magyar nyelv alkalmas a hiteles kommunikációra, bár a szókincse (akkor még!) meglehetősen hiányos, ezért a „tájnyelvvel” egyesítve kereste a jobb kifejezési lehetőségeket. A nyelvújítás levegőjében a közérthetőségért való küzdést és a szavak magyarítását egyaránt feladatának tekintette. Újságjában tudományos és irodalmi anyagot is közölt, az anyanyelvű írókat és tudósokat ff szívesen köszöntötte. Lapjának 320 előfizetője volt és külföldön is terjesztette. Közléseit, válogatásait hitelesség szempontjából megvizsgálta és nem ritkán kritikai hangvétele is volt. Bernáth László, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnökségi tagja „Az információ a tegnap és holnap újságírásában ” címmel vizsgálta Rát Mátyás munkásságát. Néhány idézettel mutatta meg, hogy korabeli árvízi, vagy gazdasági (bortermésre vonatkozó) közléssel egészen mai saintű újságírást hozott be az országba. Gutenberg előtt nem lehetett szó mai értelemben vett sajtóról. O megragadta a lehetőséget és úttörő munkát végzett. A nyelv fontosságára és a megindult polgári gazdasági fejlődésre egyaránt hatott újságírói tevékenysége. Abban az időben a családban és a templomban mindent megtanulhatott az ember. De az újkor küszöbén kezdett bővülni a tudás, ismerni kellett a tudomány fejlődését és a felnőtt korban megszerezhető információkhoz kellett az újság. A felnőtt kori napi információs folyamatot segítette, és kell, hogy segítse ma is. A Berzsényi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) udvarán sorakozott fel a diákság és sok városbeli érdeklődő a Rát Mátyás- emléktábla avatására. Ott volt az éppen Sopronban tartózkodó dr. Harmati Béla püspök elnök is. Kutas László szobrászművész, aki már számos emlékmű és plakett alkotója volt, most is kitűnőt alkotott. Mivel - saját szavai szerint - arcképet nem lehetett feltalálni a lelkész-újságíróról, a Magyar Hírmondó első megjelent lapjának mását vitte az emléktáblára és öntötte bronzba. Az em- léktáblát.D. Szebik Imre püspök áldotta meg és leplezte le, majd sorban megkoszorúzták: az Északi Egyházkerület nevében Szebik Imre püspök és Lábossá Lajos püspökhelyettes, a város nevében Gimesi Szabolcs polgármester, a város és a Líceum diákkörei nevében Lám-' pérth Gyula igazgató, e sorok írója sajtóosztályunk nevében, helyezte el a kegyelet és emlékezés koszorúját. Lampérth Gyula meleg szavakkal köszönte meg Kutas László szobrászművésznek a Líceumnak ajándékozott müvet. Az emlékezés mindkét helyén a Líceum növendékei zeneszámokkal és felolvasásokkal színesítették a műsort. Igen örvendetes volt a diákság nagyarányú és fegyelmezett részvétele, különösen is a Líceum udvarán. A soproni megemlékezés a múlt év végén Celldö- mölkön tartott Edvi Illés Pál- emlékülés után egy újabb jele annak, hogy elődeink - lelkészek és tanítók is - mennyire sokat tettek népükért, koruk társadalmáért, a tudományért és a sokoldalú tájékoztatásért. Ne lankadjunk! Keressük tovább múlt történelmünkben azokat a szürkeségbe vesző embereket, akik megérdemlik, hogy a mában példának állítsuk és hálásak legyünk Istennek, hogy egyházunknak, népünknek ajándékozta őket. T. 4