Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-01-25 / 4. szám

1998. JANUÁR 25. 3.oldal Evangélikus Élet A bizonvságtevők fellege Túróczy Zoltán Önmagáról Néha egy emberben találkozik a pap és a próféta. Egybefeszül benne a pap és az Isten embere. A sokat vívódó meg nem értett, nyárspolgároktól következetlen­séggel vádolt, a fórum zajában is magá­nyos ember. Vágyam az, hogy pap le­gyek, törekvésem, hogy mint pap Isten embere. A szolgálat vágya él bennem. Is­ten emberei közül nem kell nekem Mó­zes vezérsége, Dávid trónja, Illés és Elizeus csodálatos ereje. Boldog va­gyok, ha Isten elfogad engem olyan név­telen embernek, akinek csak a szolgálata marad meg, és ő maga a feledés homá­lyába süllyed. Csak az a fontos, hogy él az üzenet, melyet átadott - névtelen szí­vekben. Isten embere tudja, hogy az előtte álló feladat ereje felett való. De azt is tudja, hogy alkalmas volta Istentől van. Nálam minden lehetetlen, Istennél minden le­hetséges. Én semmi vagyok, de Isten, akinek kezében eszköz vagyok, minden. Felhasznál, amíg akar, s amire akar. Fél­reállít a sarokba, vagy eldob, ha nincs szüksége többé rám. Nem a holttest gon­dolatnélküli engedelmességére sóvár- gok, hanem az angyalok önkéntes, bol­dog engedelmességére, hogy legyen meg az ő akarata e földön, az én életemben egyházam életében is, mint a mennyben. El bennem a vágy is, hogy Isten embere­ként független ember legyek, szabad minden mástól, a közvéleménytől is. Csak Istentől függünk, mint akinek nincs saját programja: Istent világkormányzó munkájában bölcs elmével, érző szívvel, a könyörület leikével kialakított, üdvös­séget szolgáló világterve vezérli. Isten emberének tehát csak egy programja le­het: csak hívő engedelmessége Isten na­piparancsának. Hatalom alá vetett ember vagyok, akinek ha azt mondja Ura: Er­edj! elmegy, vagy jövel! eljön. És ha így szól: tedd ezt! azt teszi. Isten embere be­lülről hajtott ember. Csontjaimba rekesz­tett tűz ég bennem: jaj nekem, hogyha nem engedek. A Jónás könyve alapján tartott lelkészevangelizációt ezekkel a sorokkal fejezi be: Én pap vagyok és nem próféta. A próféta is, a pap is Isten embere. Mindketten Istent képviselik az emberek előtt, és az embereket Isten előtt. A próféta rendkívüli követe Istennek, a pap inkább állandó diplomáciai képvise­lete. De mindketten Isten rendelkezésére kell, hogy álljanak. Nekem is adatott a Jónás könyve és jele, amely arról beszél, hogy Isten aktív, hatalmas Isten. Nem engedi, hogy félre állítsuk utunkból. De nem kényúr, aki keresztülgázol rajtam. Szeret engem, szenved érettem, ezért költöget. Csodálatos összhangban van benne a szeretet, a szív és az akarat. Ez az aktív, melegszívű Isten költöget en­gem úgy, amint szükségem van rá. Egy­szer viharával rám zúdul bűneimnek ret­tenetessége és nyomorúsága, és érzem, hogy a pokolban lenni sem rosszabb, mint hordozni a lelkiismeret vádját és nyugtalanságát. Máskor megszólít szelí­den, halkan, s könny gyűl szemembe, mikor látom érettem szenvedő arcát. Be­szél nekem a kegyelmi idő komolyságá­ról. Van mikor kijelenti, és kegyelem az is, amikor nem jelenti ki. Beszél nekem arról is, hogy Isten ügyét nem kell félte­ni, Vigasztalás és biztatás Isten gyerme­kei számára akkor is, hogyha lehetetlen­be ütközik. Isten azt is lehetségessé tud­ja változtatni. Nem kell csak az erőtlen­ségünket nézni. Fogjunk hozzá, és Isten elvégzi. Összegyűjtötte: Kovács Géza Folyik az útkészítés Hálaadás a szökedencsi templomban Szőkedencs. A falu nevét először 1332- ben említik az okmányok, 1733-ban job­bágyfalu. A mai falu 1726 után található jelenlegi helyén. Az evangélikusok Kör­mend vidékéről érkeztek ide, a Véssey család telepítési politikája következté­ben. A Véssey család már a reformáció elterjedésekor felvette az evangélikus hi­tet, Szőkedencs és Vése tartozott birto­kaik közé. Az evangélikusok száma gya­rapodott akkor, amikor vend telepeseket is hívtak birtokaikra. Mint leányegyház­község Véséhez tartozott. Első tanítójuk a dabronyi születésű Dömölky László volt. Egy 1932-es írás szerint akkor 257 evangélikus lélek élt itt, ma 39-en van­nak. Templomuk 1861-ben épült, 1900- ban nagyobbították meg. A filia ma a Nagykanizsai Egyházköz­ség gondozásában van, Deme Dávid lel­kész látja el a szolgálatokat. Az ő össze­foglalásából tudjuk, hogy Papp Sándor felügyelő és Varga László gondnok kitű­nő „gazdái" a templomnak, a gyüleke­zetnek. Az utolsó időben a templom tető­zetének felújítása vált szükségessé. Ezt a munkát sikeresen vezették, majd úgy látták jónak, ha a templom belsejét is kifestetik. Még a lel­készt is „ meglepték ”, mert a két hetenként istentiszteletet tartó lelkész arra érkezett ki a filiába, hogy már készen is van a belső festés. Dicséretes a helyi vezetők öntevé­keny munkálkodása! De a gyülekezet is di­cséretet érdemel. Az együttesen mintegy 250.000.- Ft-os munkálatokra 128.000.- Ft adomány érkezett a hívektől. Példa­mutató más, nagyobb gyülekezetek szá­mára is. Természetesen segített a GAS egyház- megyei alapja és a helyi önkormányzat is. A maroknyi gyülekezetnek ádvent 3. vasárnapján volt miért hálát adni Isten meg­segítő kegyelméért. D. dr. Harmati Béla püspök látogatta meg a gyülekezetei Smidé- liusz Zoltán esperes kíséretében. Ézs 40, 3,10. verseiből vette igehirdetése textusát: „Építsetek utat a pusz­tában az Úrnak! Az Úr jön hatalommal. ” Az útkészítőkről most Ke­resztelő János mellett, a régiek jutnak esz­ünkbe. Az építők, re­noválok, a gyülekeze­tét összetartok - hálaadással gondolunk most rájuk. Útkészítés folyik ma is. Utat készítünk szószéken és a modern közvetí­tő eszközökön, rádión és televízión ke­resztül is. Terjed a szellemi sivatag, ezért hála minden útkészítőnek! Azt a Királyt hirdetjük, aki életét adta értünk és aki ha­talommal jön. Az ember sokszor úgy gondolja: Istené az ég, - enyém a fold. Ezért kell Jézusnak utat készíteni, hogy hatalmával megújítsa az életet, életün­ket. Aki pedig eljutott erre a megújulás­ra, adja tovább! Smidéliusz Zoltán esperes a hálaadás­ból nem felejtette ki, hogy a 39 lélekért is hálát mondjunk. Nagybocskay Tamás egyházmegyei felügyelő pedig a „féltő szeretetet” látta meg abban, hogy a ma­roknyi gyülekezet megújította templo­mát. Deme Dávid, a gyülekezet lelkésze e szavakkal zárta beszédét: „Ez a mai nap is adjon erőt, buzdítást, bátorítást a Szentlélek által, az összetartozás, a test­véri közösség élménye által. ” T A Lutheránia Bajorországban és Poroszországban A Lutheránia kamarakórusa 1997. de­cemberében Németországban járt. Utunk során több ádventi egyházzenei hangver­senyt is adtunk. Ennek a kis beszámoló­nak a címe azt szeretné érzékeltetni, hogy a térkép szerint ugyan csak egy ál­lamban jártunk, de valójában két külön­böző világot ismerhettünk meg. Utunk először Landshutba, Alsó-Bajor- ország fővárosába vezetett. Itt annak a katolikus-evangélikus ökumenikus kör­nek a vendégszeretetét élvezhettük, amely októberben volt Magyarországon. Rövid idő alatt példásan szervezték meg ellátásunkat és szerveztek egyházzenei hangversenyt részünkre. Programunkon magyar és német zeneszerzők karácsonyi művei szerepeltek a 16. századtól napja­inkig. Szombat este misén működtünk közre. A legnagyobb élményt számunkra mégsem a zökkenőmentes szervezés, a bőséges ellátás, vagy a háborútól megkí­mélt középkori városmag szépségei je­lentették, hanem az a testvéri szeretet, amellyel vendéglátóink fogadtak ben­nünket. A december 6-i búcsúvacsorán maga a Mikulás és kísérője a Krampusz mondták el nekünk, hogy mennyire hálá­sak a kórus szolgálataiért. A köszönő sza­vakon kívül a ,jó gyerekek” ajándékot, a „rosszak” (ilyennek csak karvezetőnk ta­láltatott) feddést kaptak, ahogyan ezt a Mikulás tenni szokta. Jó tapasztalatokat szerezhettünk vendéglátóink körében az őszinte, egymás megismerésére törekvő és a közös célok érdekében együtt tenni tudó ökumenéről is. A landshuti vendéglátás melege tartot­ta bennünk a lelket a következő két és fél nap során Berlinben is. A bajor és porosz léleknek, a kis- és nagyváros mentalitá­sának különbségét egész ott tartózkodá­sunk alatt éreztük. Kis kórusunk elveszett a hatalmas tar­tományi egyház és a német evangélikus- ság egyik fő templomának számító berli­ni dóm falai között. A kifogástalan szer­vezést és a meleg fogadtatást egyaránt hiányoltuk. Egy kis külvárosi templom­ban, egy szeretetotthonban, illetve tulaj­donképpeni úti célunkban, a berlini dómban énekeltünk. Az újraegyesített, de a fővárosi rangot egyelőre csak papí­ron visszaszerzett Berlin hatalmas átépí­tésének látványa egyszerre volt lenyűgö­ző és elrémisztő. Az egyházi közigazga­tásnak otthont adó épületekben, illetve a fent említett szeretetotthon minden kép­zeletet felülmúló „infrastruktúrájában" megtapasztalhattuk a német egyház óriá­si anyagi lehetőségeit is. Mint említettem, utunk célja az a hang­verseny volt, amelyet ott tartózkodásunk utolsó estéjén tartottak a hatalmas és gyönyörű berlini dómban. Már ötödik al­kalommal rendezték meg ezt a nemzet­közi ádventi hangversenyt, melyen évről évre más országokból érkezett kórusok szerepelnek, s amelyre meghívják a Ber­linben működő külképviseletek munka­társait is. Úgy érzem, hogy sikerült telje­síteni küldetésünket; a jórészt laikus kö­zönség számára is átadhattuk ádvent és karácsony valódi üzenetét és ebben első­sorban nem a sok próba és a jó akusztika segített, hanem az, Akinek érkezésére várakozik az egyház ádventben. Kertész Botond „HITTEL KÉRJ” V erőfényes őszi vasárnapon Gecsén ünneplőbe öltözött az evangélikus gyülekezet népe, hogy hálaadással emlé­kezzék meg önálló anyagyülekezetté vá­lásának 100 éves fordulójáról. Nagy Kálmán, első lelkésze így ír erről lelkészi naplójában: 1895. év szeptember első napja a gecsei ág h. ev. leánygyüle- kezet történetében korszak jelölő idő­pont. Akkor hozta hírül Gyurátz Ferenc esperes úr személyesen a gyülekezetnek, hogy az egyházkerület közgyűlése ... anyásítását kimondotta ...és első lelké­szül Nagy Kálmán segédlelkészt, aki ek­kor már 3 éven át tanítóként munkálko­dott, választotta meg. Több éven át a tét-i, majd a vanyolai gyülekezet leánygyüle­kezete volt s amint lélekszámban gyara­podott önállóságra törekedett. Régi írá­sok számolnak be arról, hogy ...evangé­likus hitükért buzgólkodókat szétszórta, pusztította a tatár, a török egyaránt. Többször néptelenné váltak a rábaközi falvak s az üldözöttek közül sokan mene­kültek és húzódtak meg a gecsei ingová­nyos területen, amely a dombok között húzódott meg. Az 1700-as évek elején már tanítójuk van, helyiségük és harang­juk mert „...itt egy nagy darab föld ura (földbirtokos nemes) vette őket párt­fogásába. " Első lelkészük 46 évi szolgá­lat után vonult nyugalomba és Jakab Sándort választották meg lelkészüknek, kinek munkálkodása eredményeként csatlakozik Szerecseny község 120 lel­ke, így megnagyobbodott a gyülekezet lélekszáma. 1971-ig munkálkodott e má­sodik lelkész, kinek szorgalmas munká­jával újult meg a lelkészlakás, többször a templom és iskola, valamint az 1950. év­ben megépült és felszentelt szerecsenyi hívek temploma. Erre a jubileumi ünnepre érkezett a gyülekezetbe D. Szebik Imre püspök fe­leségével, Varga György esperes és Kiss Attila egyházmegyei felügyelő. Az ige­hirdetésben a „ bölcs ember”-ről hang­zott a bizonyságtétel, Jak 1,4-8 alapján. Az önállóságra emlékeztetve szólt az elődök áldozatvállalásáról, amelynek alapját a nagyszülők, szülők hitükhöz ra­gaszkodása, imádságos példamutató éle­te adta. Erre az alkalomra felújították az orgonát, korszerűsítették a lelkészlakást a hívek áldozatvállalásával. Az előre né­ző gyülekezetről szólva, imára kulcsolt kezekre hívta a szülőket. Az erkölcsi rombolás csak hitvallással élve akadá­lyozható meg. Velünk az Isten! így biz­tatja gyülekezetét: Ne félj, te kicsiny nyáj! Az Isten félelme, a bölcsesség kez­dete. Ezt a bölcsességet kérni kell Isten­től, de „hittel kérje ki-ki, semmit sem ké­telkedve.” Az igehirdetést követően úrvacsorára készítette fel a gyülekezetei a püspök­asszony a 288. énekünk eléneklésével. Közgyűléssel folytatódott az ünnepség, amelyet Ágoston Ferenc felügyelő üd­vözlő és köszönő szavai nyitottak meg, majd Görög Zoltán lelkész fogadta a vendéglelkészek köszöntését. Gazdagí­totta ezt a hittanos gyermekek éneke és szavalata. Püspöki zárszó sokakat meg­ragadott, mert feladatokról, kötelessé­gekről szólt. Szűnjön meg az önzés, kö­zöny és kishitűség, Jézus tanítványai­ként: „egymás kezét fogva, végezzük hitben és szeretetben mindennapi felada­tainkat.” Tóth Sándor ny. lelkész MEGÁLLAPODÁS amely létrejött a Magyarországi Re­formátus Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház között a refor­mátus közoktatási intézményekben folyó evangélikus, illetve az evangé­likus közoktatási intézményekben fo­lyó református hitoktatás tárgyában, Budapesten, 1997. november 19-én. A megállapodás hatálya kiterjed minden magyarországi református és evangélikus közoktatási intézményre. A két Egyház megállapodik abban, hogy saját intézményeiben órarendbe iktatott kötelező tárgyként, az intéz­mény hitoktatásra fordított heti óra­száma szerint, általában heti két órá­ban biztosítja a másik Fél hitoktatását igénylő szülők gyermekei számára a hit- és erkölcstan tanításának optimá­lis feltételeit védett időben, a helyi viszonyoknak (jelentkező növendé­kek száma, órarendi, tantermi lehető­ségek, hittanórák tömbösítése, évfo­lyamok hittanóráinak egy időben tör­ténő tartása stb.) és a másik egyház által rendelkezésre bocsátott szemé­lyi feltételeknek (hitoktató ill. hitok­tatók időbeosztása) megfelelően. Az intézmény azokat a tanulókat köte­lezheti a saját felekezete szerinti hit­tanórák látogatására- és ez esetben haladásukat osztályozza is, - akik szá­mára a másik felekezet nem tud hit­oktatást biztosítani. A református hitoktatót (hitoktató­kat) a területileg illetékes presbitéri­um és az érdekelt iskola véleményé­nek meghallgatása után az illetékes egyházmegye elnöksége bízza meg. Az evangélikus hitoktatót (hitoktató­kat) a közoktatási intézmény illeté­kes fenntartó önkormányzati egyházi testületé (presbitérium és közgyűlés) és az intézmény vezetője véleményé­nek meghallgatása után az illetékes egyházi testület elnöksége bízza meg. A hitoktató megbízólevelét évkez­déskor bemutatja az intézmény igaz­gatójának. A fogadó intézmény a tan­év elején szintén írásban értesíti a másik egyház illetékes hatóságát a hitoktatás arra a tanévre érvényes rendjéről (hittanos csoportok száma, névsora, a hittanórák helye és ideje). A hitoktató illetményét a fenti adatok alapján saját egyháza folyósítja. A hitoktató tartsa tiszteletben az in­tézmény hagyományait, ünnepélyeit, egyházi sajátosságait és házirendjét. Haladási naplóját saját felettes egy­házi hatóságainak kérésére bármikor köteles bemutatni, a fogadó intéz­mény vezetője azonban csak indokolt esetben kérheti betekintésre (pl. az érettségi elnök kérésére). Amennyi­ben a tanuló saját felekezete szerinti hitoktatásban részesül, osztályzatát csak saját hitoktatójától kaphatja, mégpedig a fogadó intézmény rendje szerint (pl. szöveges vagy érdemje­gyes értékelés). A hit- és erkölcstant annak az Egy­háznak a tanterve szerint tanítják, amelyik a hitoktatót megbízza. Szak- tanácsadói, szakfelügyeleti látogatást is csak a küldő egyház végezhet, de annak idejéről és eredményéről a fo­gadó intézmény vezetőjét is ajánlatos értesíteni. A fogadó intézmény igazgatótaná­csa (vagy annak felettes hatósága) kezdeményezheti - alapos személyi, pedagógiai vagy más indokok alap­ján - a hitoktatót megbízó egyházi jo­gi személynél a hitoktató munkájá­nak felülvizsgálatát. Az intézmény­nek azonban nincs joga a két érdekelt egyház illetékeseinek hozzájárulása nélkül a másik felekezeti hitoktatás tartalmi, tárgyi vagy személyi kérdé­seiben intézkedni, illetve azok feltéte­leit megváltoztatni. Egyebekben a keresztyéni szeretet, egymás megbecsülése és a két Egy­ház közötti történelmi jó viszony meg­őrzése legyen az irányadó. K. m. f. Dr. Bölcskei Gusztáv püspök Magyarországi Református Egyház Dr. Harmati Béla püspök Magyarországi Evangélikus Egyház

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom