Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-04-19 / 16. szám

2.oldal 1998. ÁPRILIS 19. Evangélikus Élet HÚS VET UTÁNI 1. VASARNAP („QUASI MODO GENITI”) „ÉS ERŐ HÍJÁN ERŐT TŐLED KÉRJÜNK!” Jn 20,19-31 Szép könyörgő énekünk idézett sora különös hangsúlyt kap a konfirmáció hagyományos ünne­pén. Míg a böjti idő vasárnapjainak evangéliumai Jézus Sátán fölött aratott győzelmével szembesí­tettek, addig a húsvétot követő vasárnapokon a halált is legyőző Krisztus gyülekezetének élete kerül homloktérbe. Ezen a vasárnapon az erőtlen gyülekezet megerősítése a téma. A gyülekezet mindenekelőtt erőt kér a szívek megbátorodásához. A történet első részének fon­tos eleme a tanítványok félelme, bezárkózása Je­ruzsálem egyik házába. Hallották ugyan az üres sírról szóló hírt, Péter és János is megtette már a maga gyors ellenőrző út­ját, s megismerték a magdalai Mária elbeszélését is Jézussal való találkozásáról. Az ajtók azonban mégis zárva maradtak. A történet második felében pedig az kap különleges hangsúlyt, hogy a Jézus­sal való első találkozásról hiányzó Tamás még ta­nítványtársainak sem hisz, s csak azt tudja kono­kul ismételgetni: „Amíg nem látom sebeit, nem hi­szem! ” A kétségbeesett és reménytelen tanítványok kö­zött megjelenő Jézus nemcsak ajtókat nyit fel, ha­nem áttöri a szív bezárt falát is. A Feltámadott al­kalmat teremt arra, hogy a megrettent szívek fel­táruljanak Előtte. A gyülekezet aztán erőt kér szolgálatának hűsé­ges betöltéséhez. Igénkben háromszor hangzik el a „békesség néktek” megszólítás. Az általában kö­szöntésként elhangzó szavak a húsvéti találkozás­kor sajátos színt kapnak. Ezt akkor vesszük észre, amikor felfigyelünk arra a tényre, hogy Jézusnál nem egyszerűen „köszönés”, vagy egyfajta Jókí­vánság” hangzik el. Egyrészt Jézus belefoglalja a „békességbe” a lelki élet értékeit, melyekről az ember általában meg szokott feledkezni. Békessé­gét pedig a Szentlélek ajándékozásával együtt ad­ja, hogy senkinek ne maradjanak kétségei afelől: nem valósulhat meg Jóakaratú összefogással” a világ és a társadalom békéje kérdések kereszttüzé­ben, érdekütközések jelentkezésekor, vagy a „ta­Krisztus feltámadt (213. ének) nítványsors” nehéz terheinek hordozása közben. Nem magunkban, nem is a körülmények kedve­ző változásában bizakodunk, hanem abban a győztes Úrban, aki ezt mondta tanítványainak bú­csúbeszéde zárómondataként: „E világon nyomo­rúságotok lesz, de bízzatok: Én legyőztem a vilá­got'' (Jn 16,33). A gyülekezet végül erőt kér a hitben való meg­maradáshoz. A történet befejezése és a fejezet két záró verse egyenesen fantasztikus! Tamás belső nyomorúságáról azért szóltunk már korábban, hogy az egyébként jól ismert történetnek ezúttal egy rejtett vonására figyelhessünk fel. Tamás látni akar, nem hisz a szónak. Jézus pedig azt hirdeti - miközben irgalmas sze­retettel eléje siet tanítványa kicsinyhitűségének -, hogy a nem „látható”, csak „hallható” evangélium elfogadását követi a teljes és elvehetetlen békes­ség. A történet ezen a ponton határozottan és fél­reérthetetlenül túlmutat önmagán. Arról beszél, hogy nem a „láthatók" adnak alapot a helyes Krisztushitnek, hanem az az evangélium, amely „ megíratott ” számunkra, s amely érvényben van a világ végezetéig. A „Tamás-epizód” ezért válik alapvető fontosságú evangéliummá minden idők valamennyi keresztyén nemzedéke számára, mert az üdvösséget Isten igéjéhez, az evangéliumhoz, egyszerűen szólva a Bibliához kapcsolja. így válik érthetővé, hogy ezen a vasárnapon egy minden napra szóló könyörgő ének került előtér­be, melyet mindig aktuális tartalommal tölt meg életünk, emberségünk nyomorúsága, mindig fáj­dalmasan érzékelhető erőtlensége: „Készséget éb­ressz követni Igédet: Szent ügyért éljünk, szolgá­latban égjünk. És erő híján erőt Tőled kérjünk! Dicsérjük Is­tent"! (ÉK 52,4). Ámen. Magassy Sándor A legrégebbi német egyházi ének, neve: /I „ húsvéti matutinum ”. A 12. század köze­y J. pén keletkezett és gyorsan elterjedt. Kez­detben csak kint a szabadban énekelték, vagy is­tenfélő nemesek énekelték családjukkal együtt az étkezés előtt. Hamarosan azonban az istentiszteletben is he­lyet kapott. - J. Busch ágostonos szerzetes tudósí­tása szerint amikor 1419-ben meghívták II. Fri­gyes brandenburgi tartománygróf udvarába a húsvéti ünnepekre, ezt az éneket ebéd előtt az egész udvar állva énekelte és csak akkor ült ebéd­hez, amikor ezt háromszor elénekelték. Ezt az éneket Luther nagyon szerette és így nyi­latkozott: „Az ember idővel minden énekbe belefárad, de ezt minden évben újra kell énekelni. ” A reformá­ciókorabeli énekeskönyvekben énekünk először 1529-ben jelent meg. 1537-től katolikus énekes­könyvekben is szerepel. Az énekkel kapcsolatban még megjegyezzük, hogy használatát ne korlátoz­zuk csak a húsvéti ünnepre. A húsvéti öröm ideje húsvéttól-Exaudi vasárnapjáig tart, és ennek az időnek húsvéti jellegét éppen az énekek kell, hogy tükrözzék. Az ének világosan mutatja, hogy az egyházi éneklés a Krisztusban való örvendezésből szüle­tik: „ Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vi­gaszunk!” (l.v.) Luther a Babst-féle énekeskönyv előszavában azt mondja: „Énekeljetek az Úrnak új éneket, énekelj az Úrnak te egész föld. Mert Isten szívünket és lel­künket megvidámította szeretett Fia által, akit érettünk adott bűntől, haláltól, ördögtől való meg­váltásra. ” Aki ezt komolyan hiszi, az nem tehet mást, mint hogy vidáman és jókedvvel erről énekel és beszél. A gyülekezeti ének és az egyházi zene teológiájá­nak szinte minden lényeges mozzanata benne van ebben az idézetben. Gáncs Aladár UJ NAP - UJ KEGYELEM a lMóz 28,17 (Ef 3,12, Róm 13,12-14, ÍJn 2,1-6) Az Isten jelenlétével megszentelt helyen az embert óha­tatlanul elfogja a félelem. Még kisebbnek, még erőt­lenebbnek érezzük magunkat, és a bűneink mint át- ugorhatatlan szakadék választanak el Tőle. Mindad­dig a túlparton maradunk, amíg nem leljük a hidat: Jézust. Általa lesz a menny kapuja: hazafelé nyíló kapu, és Isten háza: az otthonunk, az atyai ház. HÉTFŐ Ezt mondj^Éz első és az utolsó, aki ha­lott volt é^életre kelt: Tudok nyomorú­ságodról és szegénységedről, pedig gazdag vagy. Jel 2,8 (Ézs 66,2, 1 Pét T,22-25, ÍJn 1,1-4) Meddig tart a szegénység és hói kezdődik a gazdagság? Jézusi mértékkel mérve bizonyosan más eredményre ju­tunk, mintha az evilági határértékek Szerint mérics­kélünk. Ezen az. Úristen előtti megmérettetésen a lel­ki szegények lesznek boldogok, és az utolsó fillérjét odaadó özvegy asszonyt hirdeti az. evangélium gaz­dagnak. Jézus nem bagatellizálja el földi nyomorú­ságunkat, hanem csak rányitja a szemünket: más­képp is lehet tekinteni ezekre, mint ahogyan az be­lénk rögződött. Próbáljunk az Ő szemével látni! isién azi cutarja, nogy/ miiiueii eiiiner üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére. Him 2,4 (Jer 3,23, Jel 7,9-17, ÍJn 2,12-17) Akinek tettek már fel kellemetlen, zavarba hozó kérdést arra nézve, hogy mi az Isten szándéka a világban letagadhatatlanul létező szenvedés, egyre elviselhetetlenebb méreteket öltő emberi gonoszság, a védteleneket hátba támadó háborúk, járványok, éh- és szellemi, lelki ínségek fnegengedésével, az hirte­lenjében talán nem is tud mit mondani. Mai igénk minden tanácstalanhoz szól. Amit mond, tulajdon­képpen két szóban is összefoglalható: Jézus Krisz­tus. Mert Isten akaratát Benne ismerhetjük meg ma­radéktalanul. SZOMBAT SZERDA Péter és János azonban így válaszolt nekik: Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk. ApCsel 4,19-20 (Ézs 12,5, Ézs 25,8-9, Un 2,18-29) Micso­da különbség! Az emberi elszánás ugyanis „megte­heti”, hogy hallgat, sőt azt is, hogy elferdíti vagy le­tagadja, amit lát és hall. Akár jó, akár rossz dologról van szó, s még az sem számít olykor, hogy mekkora a tét. A bizonyságtétel, az Isten ügye melletti kiállás sem az „akaraterő diadala”, hanem - mint Péter és János esetében is -, a Szentlélek munkája. S nem csupán erőt ad kimondani, de súlyt is ad szavaink­nak. Kőháti Dóra Igefények a hétköznapokban: „Szeretsz-e?” (Ján 21,15-19) ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1998. április 19. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Hafenscher Károly; de. 10. (német) Dietrich Tig- gemann; de. 11. (úrv.) Bali- cza Iván; du. 6. (úrv.) dr. Széchey Béla; II., Motion u. 6. de. fél 10. Csizmazia Sán­dor; Pesthidegkút, II., Ör­dögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Békásmegyer, HL, Víziorgona u. 1. de. fél 9. Bozóky Éva; Csillaghegy III., Mátyás kir. u. 31. de. 10. Donáth Lász­ló; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma, Újpest, IV., Leibstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos, V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) ifj. Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv. kon­firmáció) Zászkaliczky Péter; du. 6. Zászkaliczky Péter; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; du. 6. Pocsai Istvánná; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rá­kóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cse­lovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. fél 10. Bolla Árpád; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Bolla Árpád; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Rőzse Ist­ván; de. 11. (úrv.) Rőzse István; du. 6. (vespera) Joób Máté; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. (családi) Joób Máté; Bu- dagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Tartsay V u. 11. de. 9. (úrv,) Bács­kai Károly; de. 11. (úrv.) Bácskai Ká­roly; du.fél 7. dr. Széchey Béla; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) ifj. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. ifj. Kendeh György; XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV, Gyarmat u. Í4. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. ; Rákospalota, XV, Régi Fóti út. 73. (Nagytemplom) de. 10. (úrv.) Veperdi Zoltán; Rákos­szentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér. de. 9. (úrv.) Marschalkó Gyula; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Péter Attila; Rákos­keresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Marschalkó Gyula; Rákos­liget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. (úrv.) Péter Attila; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Havasi Kálmán; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. Ha­vasi Kálmán; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bul­csú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor; Budaörs, (ref. imaház) de. 9. Endreffy Géza; Quasi Modo Geniti (Húsvét utáni 1. vasárnap) a liturgikus szín: fehér. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: ÍJn 5,4-10/a; az igehirdetés alapigéje: Jn 20,19 - 29 (30-31). HETI ÉNEKEK: 388, 214. KÖZBENJÁRÓ IMÁD­SÁG FIATALOKÉRT Hadd imádkozzunk a fiatalokért, akik most néznek szembe a jövő­vel, hogy nyitottak legyenek és befogadóképesek minden jóra, hogy merjenek élni a nyugtalan vi­lágban, hogy legyen erejük elvisel­ni a csalódásokat, hogy megtanul­ják elfogadni önmagukat, hogy el ne veszítsék bátorságu­kat, hogy ne tegyenek kárt mások életében, hogy mindig készen le­gyenek arra, hogy e világot embe­ribbé és lakhatóbbá tegyék. H. Oosterhius Csodálatos a feltámadott Úr lelkigondozása! Nincs számonkérés, szemrehányás, még csak meg sem említi Péter bűnét - de a régi nevén szólítva, háromszoros megerősítéssel a most legfontosabbra irányítja tekintetét: Megváltójára. „Szeretsz-e en­gem?” És ebben minden benne van. Péter megért­heti és bizonyára meg is értette, hogy az Úr Jézus az elsiratott tagadásokat megbocsátotta, nem fog­lalkozik tovább vele, mert amit a bűnbocsánat ke­gyelme eltakar, az többé nincs! „Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, a tenger mélyére dobja minden vétkünket!” (Mik 7,19) De az is benne van a háromszori kérdésben: „Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg...” Engedd, hogy az összetört és üres szívedet én tölthessem be! Az én Szeretetem! És Péter meg­tanulhatja végre: nem önmagában alkalmas, ha­nem Ura teheti alkalmassá a neki való szolgálatra. Az Úr szavai végzik el ezt Péterben, amikor juhai- nak őrzését, bárányainak legeltetését, azaz anya­szentegyháza gondját, - az Úr saját megkezdett munkájának folytatását bízza rá! Majd újra elhang­zik, ami Péter első elhívásakor is: „Kövess en­gem!” Vajon nem ismerhetünk-e magunkra Péter törté­netében? Isten kénytelen sok esetben súlyos élet­próbákkal segítségünkre sietni. Ott, ahol mi nem akarunk engedni, ő szakítani és tépni fog. Az ön- igazult ember erényeire való büszkeségét töri szét és olyan bukást enged meg nála, ami súlyos módon meggyőzi önigazságának semmis voltáról. - „Na­gyot kell zuhannunk ahhoz, hogy elfogadjuk nyo­morult bűnös voltunkat, melyben nem tudunk töb­bé semmi jót találni! - Az ilyen embernek ajándé­kozza oda Jézus önmagát.” (C. Eichhorn) Kimondhatatlan kegyelem az, ha valaki ezt az összetörettetést el tudja fogadni Isten kezéből! Fel­ismert bűneire nézve igazat ad Istennek! Nem mentegetőzik, nem magyarázkodik, - hogy én nem gondoltam, nem tudtam, nem akartam - hisz ez úgysem old meg semmit! Enged Isten ránehezedő kezének és megalázkodik alatta. Bűnét meglátva odamenekül vele Istenhez, megvallja és elfogadja a Krisztus érdeméért neki biztosított bűnbocsánat kegyelmét. Az így összetört szívből mindig felhangzik a sí­rás, - de ez már az új élet kezdete, ami összekap­csol Krisztussal. Ezután képes már arra az ember, hogy „megtagadja magát”, - ahogy Jézus mondja -, megtagadja az önérzetes és öntudatos óembert és helyet adjon magában a Krisztus akaratát akaró újembemek. És a mai Péterek és Tamások szívé­ben is megszületik a vallomás: „Én Uram és én Is­tenem!” „ Csodás égi szeretet! Szívem mindent elfeled, Ami engem földre von. Csak rád nézek, én Megváltóm, Szereteted sírig áldom, Győzedelmes Krisztusom!" Pásztor Jánosné ■■iiWiir Ee*elí nekem, Uram, felelj nekem, hadd BBM tudja meg ez a nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és te fordítsd vissza szívüket! lKir 18,37 (Ef 1,16-17, Róm 13,12-14, Un 2,1-6) Vannak felettünk álló dolgok, amiket valóban csak kérhetünk. Ez is ilyen. Sokat imádkozhatunk azért, hogy akik még nem ismerik Isten nevét és szándékát az emberrel, azok megismerjék, akik pedig elfordultak tőle, talál­janak vissza Hozzá. Vagy talán a mi hitünk fogyat­kozott meg? Meijük azt is megfogalmazni, kérjünk feleletet Istentől a magunk életére is, mondjuk el Il­lés imádságát egyes szám első személyben! Milyen félelmes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja. Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása ál­tal élő reménységre. lPét 1,3 VASÁRNAP A szolgálatban munkálkodjunk: a tanító a tanításban, a buzdító a buzdításban, az adakozó szerénységben, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel. Róm 12,7-8 (Mai 3,10, Zsolt 148,1-14, lPét 1,3-9) Aki szolgálni akar az Úrnak, az „szent leleményesség­gel” megtalálhatja a módot, a helyet, az időt és az embert, hogy a kellő pillanatban azt tehesse, amire éppen ő rendeltetett. Ne gondoljunk vatámi emberfe­letti vagy megerőltető dologra, jnert Jézus nem ilyet vár tőlünk. Ne bénítson az „úgysem vagyok rá ké­pes” érzése. Még jókedvünkkel is eszközévé válha tunk Istennek! S ez ugye nőm is olyan nehéz,.. 7 Emlékezzél tehát vissza, hogyan kaptad és hallottad: tartsd meg azt,£s térj meg! Jel 3,3 (5Móz 32,7, Mk 16,9-20, Un 2,7-11) Az egyes ember, a gyülekezet, az egyház, s Összességében: az egész kereszténység ebből él. Is­ten igéjét, kimondott szavát nem kell újra írni, mo­dernizálni, megrostálni vagy éppen hozzátoldozgat- ni. Ez a kincsünk, úgy, ahogy kaptuk, az orvosság, amelynek hatékonysága, „szavatossága” nem jár le, amely megtart, ha mi megtartjuk. Miért niarad még­is sokaknál beváltatlanul ez az éltető recept? PÉNTEK CSÜTÖRTÖK

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom