Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-01-11 / 2. szám

4.oldal 1998. JANUÁR 11. Evangélikus Élet D. dr. Harmati Béla püspök-elnöki jelentéséből: .. .Lehet, szabad, és kell beszélnünk az egyház jövőjéről és a jövő egyházáról mostani ülésünkön, mert komoly kihí­vásként presbitériumunk jövője és a jövő év presbitériuma a kérdés. Az Országos Presbitérium tagjait ugyanis 1992. Május 15-én választották meg és a presbitérium 1992. Szeptember 25-én tartotta meg alakuló ülését. Ezért az 1998. évben új választást kell tartanunk, mert a hat éves mandátum lejárt. A kérdés azonban, me­lyik törvény alapján, az 1966-os vagy az 1997-es törvények szerint kell-e lép­nünk? Az új zsinati XI. törvény rendel­kezései ugyanis ellentmondásosak. Eb­ben az ügyben és a zsinati törvények vég­rehajtása körüli kérdésekben minden bi­zonnyal meg kell várnunk az 1998. év elején összeülő új zsinat törvényértelme­zését illetve módosításait... Az alapkérdések tekintetében föl kell vetnünk a jelenlegi és a következő Orszá­gos Presbitérium és Közgyűlés felelőssé­gét. Ha ugyanis egyházunk rendje az, amit az 1966-os törvények és az 1997-ben ki­hirdetett törvénykönyv egybehangzóan mondanak, hogy az Országos Közgyű­lés, az Országos Presbitérium és az Or­szágos Elnökség vezeti és irányítja az egyházat, akkor az alapdöntések ezeken a szinteken születhetnek. Az egyes testü­letek azután „megrendelhetik” a tör­vényhozó zsinatnál az alapdöntéseikhez megfelelően illő törvényi szabályozást és rendeleteket. Tehát nem egyes zsinati bizottságok, esetleg önkéntes részvétellel vagy zsinati megbízással hivatottak arra, hogy alap­döntéseket hozzanak, hanem a Zsinatnak feltétlenül tanácskoznia kell az illetékes egyházi önkormányzati testületekkel. Ugyanis olyan „ kettős hatalom " alakul­hat ki, amelyikben egyik részről a Zsinat esetleg olyan törvényeket hoz, amelyek nem felelnek meg az egyházi önkormány­zati testületek döntéseinek, másrészt pe­dig előállhat olyan helyzet is, amelyik­ben az ilyen módon meghozott zsinati döntéseket az adminisztráció nem hajtja végre. A Zsinat tehát nem az adminiszt­rációs önkormányzati testületek felett, hanem mellettük helyezkedik el. Kiélezem a kérdést: ki gyakorolja a ve­zetés és döntéshozás hatalmát az egyház­ban, melyik testület, a törvényhozó zsinat, vagy az adminisztrációs testületek?... Az a véleményem, hogy mind az 1966- os, mind az 1997-es törvények szerint a zsinat egyházunk törvényhozó testületé és mint ilyen, nem feladata az egyházi adminisztratív és végrehajtó „ hatalom ” közvetlen gyakorlása. A VI. törvény 5. §. szerint a „Zsinat a Magyarországi Evan­gélikus Egyház törvényhozó és a jogsza­bályok összhangját felügyelő szerve”. A IV. törvény 103-104. §. szerint viszont „Az Országos Közgyűlés a Magyaror­szági Evangélikus Egyház legszélesebb körű döntéshozó, legfőbb önkormányza­ti testületé. Az Országos Közgyűlés irá­nyítja, segíti és felügyeli a Magyarorszá­gi Evangélikus Egyház lelki, szellemi és anyagi életét. " Ezen feladatmegosztás il­letve „hatalmi ágak" szerinti szétválasz­tás értelmében a legutóbbi zsinatunk túl­lépte hatáskörét. Az egyházunkban folyó spirituális munkáról, a gyülekezetek életétől első­sorban az egyházmegyék és az egyház- kerületek szintjén történnek a beszámo­lók. Országos Presbitériumunk és Köz­gyűlésünk előtt azonban Isten iránti hálá­val kell megemlékeznünk arról, hogy az elmúlt évben gyülekezeti, egyházmegyei és regionális-területi szinteken evangéli- zációk, missziós alkalmak kerültek igen nagy számban megrendezésre gyüleke­zetek, ifjúság és gyermekek számára. Az elmúlt évet az ökumené évének is mondhatjuk az események bősége miatt. Testvéregyházi szerződést írtunk alá ja­nuárban a svéd egyház Linköping- kerülete és a Déli Egyházkerület között, júniusban pedig a Kis-Jugoszláviai, Szerbiai Vajdasági Evangélikus Egyház­zal. Tíz éves volt januárban a imaheti ökumenikus alkalmak evangélikus-kato­likus rendezése, erre emlékeztünk Csen­gődön. Februárban Varsóban találkoztak az európai evangélikus egyházak képvi­selői, készülve a világgyűlésre. Március­ban a Kínzás Elleni Ökumenikus Szerve­zet (ACAT/ FIACAT) tartotta nálunk eu­rópai konferenciáját. A Magyar Biblia- társaság küldöttségével júniusban Romá­niában jártunk. Ezen látogatás kapcsán vetődött fel egy kétnyelvű újszövetségi kiadás, magyarul és románul párhuza­mosan. Egy ilyen kiadást előkészítünk magyar és szlovák nyelven is. Június vé­gén az ausztriai Grácban népes magyar küldöttséggel voltunk jelen a II. Európai Ökumenikus Találkozón és utána az Eu­rópai Egyházak Konferenciája közgyűlé­sén. Itt magyar sikerként könyvelhetjük el, hogy a végrehajtóbizottság tagjává választották Krámer György segédlelké­szünket és tanácsadónak pedig Solymár Mónika segédlelkészt. Egyházi sajtónk a felsorolt eseményekről igyekezett beszá­molni. Külön említést érdemel a Lutheránus Világszövetség ötven éves történelmére emlékező júliusi, Hong Kongban tartott világgyűlés. A magyar küldöttség jól szerepelt, kép­viselték egyházunkat a Bangkokban tar­tott ifjúsági találkozón, a világgyűlés zá­róistentiszteletén pedig Pángyánszky Ág­nes egyetemi lelkészünk, az előző cik­lusban a vezetőségi tanács tagja, volt az igehirdető. A Világszövetség félévszázados múltjá­nak felidézése kapcsán Hong Kongban többször előkerült Ordass Lajos püspö­künk neve, hiszen 1947-ben és 1957-ben is alelnökké választották, de nem tudta gyakorolni tisztségét, mert 1948-ban ha­mis vádakkal elítélték és börtönbe zár­ták, majd 1958-ban az első ítélése alóli felmentése és püspöki szolgálata újbóli megkezdése után állami erőszakkal távo­lították el hivatalából. 1998. augusztus 14-én lesz húsz éve, hogy meghalt. Ez az évforduló alkalmat adhat egyházunk történetíróinak arra, hogy a róla eddig megjelent könyvek folytatásaképpen élete második szaka­szát, második püspöki szolgálatából tör­tént eltávolítását és 1990-től történt reha­bilitálását is dokumentálják... Az ökumenikus kapcsolatok között elő­kelő helyet foglalnak el az evangélikus­katolikus dialógus eseményei. A korábbi időszakban dr. Hafenscher Károly volt tagja a dialógus bizottságnak, most pedig 1995-től kezdve a bizottság evangélikus társelnökeként tevékenykedtem. A Bi­zottság a korábbi Finnországban, Néme­tországban Rottenburgban tartott ülései után szeptember első hetében a szokásos évi ülését hazánkban tartotta Dobogó­kőn, a jezsuita konferenciai központban. A központ jellegzetessége, hogy a koráb­bi Kádár-villában van a kápolna és a pártüdülőben a konferenciai központ, be­szédes bizonyítékaként annak, mit jelen­tett nálunk a rendszerváltoztatás. Sor ke­rülhetett ökumenikus találkozásra is a hazai egyházak vezetőivel istentisztelet és fogadás alkalmával. További ökumenikus esemény volt a 16 országból jött érdeklődők számára a katolikus püspöki konferenciával együtt rendezett tanácskozás a vallásszabadság­ról és az ún. új vallásokról szeptember 21-25. között ismét Dobogókőn. A kon­ferencia anyaga hamarosan megjelenik magyarul, majd németül és angolul is. Csak röviden tudok megemlékezni ar­ról, hogy a bajor és finn testvéregyházzal együtt számos rendezvényünk volt. A fel­sorolás megtalálható a külügyi összesí­tésben. Tessék kicsit kézbe venni ezt az összefoglalást és végiggondolni, mennyi feladatot és kihívást jelentettek ezek az események. Látható az is, hogy milyen nagy számban utaznak tőlünk külföldre hivatalosan lelkészek, ifjúsági tagok, hány csoport látogatott el hozzánk. Öku­menikus és külügyi szolgálatunk két fe­lelőse Szirmai Zoltánné és Schulek Edit óriási munkát végeztek és ezen a helyen is dicséret illeti meg őket pontosságukért és a kifogástalan ügyintézésért. Említést kell tennem a magyar-magyar kapcsolatokról is, hiszen ifjúsági és pe­dagógus konferenciákon ott vannak Fel­vidék, Erdély, a Vajdaság képviselői is. Stuttgartban december 7-én köszönthet­tem a magyar gyülekezet 50 éves ünne­pén a 70 éves Gémes István esperes-lel­készünket. Venezuelában, Caracasban szolgál Bízik László lelkészünk és az Egyesült Államokban, Clevelandben pe­dig Tamásy Zoltán és felesége... Végül még egy ökumenikus kérdést kell döntésre ajánlanom az Országos Presbi­tériumnak és Közgyűlésnek. A Lutherá­nus Világszövetség és a Vatikáni Egy­ségbizottság közös dokumentumot dol­gozott ki a megigazulás kérdéséről. A szöveget többszörös egyeztetés és véle­ményezés után a két fél jóváhagyásra, el­fogadásra ajánlja. Ez azt jelenti, hogy egyházunknak erről nyilatkozni kell 1998. április végéig. A szöveg magyar fordításban megjelent ez évben Lelkipásztor folyóiratunk mellék­leteként. Miről van szó ebben az irat­ban? A megigazulás kérdése reformátori teológiánk központi kérdése és a refor­mációval szembehelyezkedő trentói kato­likus zsinat, valamint a kérdésben állást foglaló katolikus tanítást elítélő evangé­likus hitvallási iratok kölcsönös kiátko- zást (damnamus) tartalmaznak. Az evan­gélikus-katolikus dialógusnak a II. vati­káni zsinat utáni teológiai tisztázódási folyamatában a hittudósok kimutatták, hogy egyrészt a bibliai igazságok a meg­igazulás kérdésében annyira kincsévé lettek a katolikus teológiának, hogy kö­zösen tudjuk vállalni ma azt, amit a re­formáció korában nem tudtak együtt el­mondani. Ha pedig ez így van, akkor mindkét fél részéről visszavonhatok a kölcsönös kiátkozások. Ennek kimondá­sával egy lépéssel közelebb kerültünk a krisztusi-bibliai igazságok megvallásá- ban Jézus Krisztushoz és egymáshoz. Ezen irat elfogadása nem jelenti, hogy minden kérdésben egyetértünk, hiszen a katolikus teológia hagyományos kifeje­zése szerint az „ igazságok hierarchiája ” keretében látják a megigazulás kérdését. Azt sem jelenti az irat elfogadása, hogy a megigazulás egyes részletkérdéseiben mindenben teljesen egyetértünk. Azt vi­szont, amit elértünk és együtt mondha­tunk, valljuk meg, hogy közelebb kerül­jünk egymáshoz. A fentiek alapján javas­lom a Presbitériumnak és a Közgyűlés­nek, hogy hatalmazza föl egyházunk el­nökségét, hogy csatlakozzunk a doku­mentum aláíróinak sorához. A bizonvsaptevok fellege Ti vagytok a tanúim Joób Olivér 1910 Joób Olivér az Úr Jézus Krisztus tanú­ja, az evangélizáció munkása volt. Isten gazdagon megáldotta igehirdetői és lel­kipásztori szolgálatát. Olyan bizonyság­tevője volt az Úrnak, akinek életére ér­vényes az ige, érdemes emlékezni rá, fi­gyelni élete végére és követni hitét. Mint ma szolgáló nyíregyházi lelkész példa­mutatónak tartom hűséges szolgálatát és azt a türelemmel és engedelmességgel viselt megaláztatást, melyet el kellett szenvednie. Joób Olivér közel 30 évig szolgált a nyíregyházi gyülekezetben, volt püspöki másodlelkész, lelkészképesítő bizottsági tag, gyülekezeti lelkész. Igehirdetését örömmel hallgatták a nagytemplomban, tanyai iskolákban és családi házakban. Nemcsak igehirdetése, de pásztori szol­gálata is tükrözte, hogy Isten őt különle­ges ajándékokkal ruházta fel. Ura és egyháza iránti hűségét és szeretetét leg­jobban életének utolsó időszaka bizo­nyítja. 1968-tól 1969-ig élete és szolgá­lata az ÁEH megfigyelése alatt állt. Egy esztendő alatt számtalanszor meg kellett jelennie a nyíregyházi egyházügyi hiva­talban és Budapesten püspöke irodájá­ban, S ahogy az idő haladt előre, egyre sűrűbben idézték be és tették nyilvánva­lóvá számára, hogy nem maradhat nyír­egyházi lelkész. A helyi ÁEH-n a hivatal vezetője a következőket mondta: a vá­rosnak és az egyháznak is jobb, ha el­megy, mert a reakciós magatartás mind­kettőnek árt. Joób Olivér a következőket mondta: tudomásul veszem ha el kell mennem, de ha azt hiszik, hogy ezzel kinyírják a re­akciót, tévednek, mert soha nem voltam reakciós. Arra pedig ígéretünk van, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden ja­vukra van. Hiszem, ha Ő megengedi, hogy innen eltegyenek, az is javamra fog szolgálni. Az elnök válasza: nem aka­rom, de nem is tudnám hitében megin­gatni. Pár hét múlva jött a döntés, hogy Nyíregyházáról mennie kell. Lelkészcse­1969 re útján került Ostflyasszonyfára. Búcsú­igehirdetésnek dátuma: 1969. június 8-ra volt meghirdetve, de előre hozták egy vasárnappal. így a hívek nem tudhatták meg hirdetés útján az alkalmat, a temp­lom mégis megtelt a papjuktól búcsúzó gyülekezettel. Igehirdetése a vasárnap perikópája alapján hangzott. Búcsúzó mondatait az igehirdetés végén három szó köré csoportosította: hála, bocsánat­kérés, és kérés a gyülekezet felé. HÁLA Isten gondoskodó szeretetéért és azért a szeretetért, amellyel a gyüleke­zet elárasztotta, a lelkésztársakért és minden munkatársért, akik segítették a munkában. BOCSÁNATKÉRÉS mindenekelőtt Istentől minden mulasztásért, engedet­lenségért és hűtlenségért, mert ezek ak­kor is voltak, ha személyes és családi ér­dekeit a gyülekezet ügye mögé sorolta. Nem tetteiben bízik, hanem Ura irgalmá­ban. KÉRÉS, fogadják szeretettel utódját. Vigyázni kell és résen lenni, hogy ezt a személyi változást az ördög ne használ­hassa fel, és a gyülekezetben ne legye­nek szakadások. „Szeressétek szeretett testvéreim azt a szolgatársamat, azt a lel­késztársamat, aki nyomomba lép és fo­gadjátok azzal a szeretettel ahogy engem is fogadtatok. Én tudom, hogy ő is Azt akarja hirdetni, Akit én, és Őneki a mi Megváltó Urunknak, Jézus Krisztusunk­nak akar szolgálni, mint én” Joób Olivér új szolgálati helyén még öt hónapot sem szolgált, amikor Megváltó Ura hazahívta az örök hajlékba. Záradékképpen hadd álljon itt egyik kedves lelkigyermekének a temetés után elhangzott mondata: Isten kiemelte őt közülünk egy kis faluba, hogy ott egé­szen elcsendesítse magának a hazamene­telre. Öli bácsi minden igeszolgálatát megáldotta Urunk, de az utolsó egy esz­tendő mely olyan nehéz volt, még elmé­lyültebbé tette őt, mi még többet nyerhet­tünk által. Bozorády Zoltán ÖKUMENIKUS IMAHÉT „Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek”. Bibliai szövegek, magyarázatok és imádságok ELSŐ NAP „Akiket pedig Isten vezérel, azok Isten fiai. " (Róm 8,14) (Protestáns fordítás) „Mindaz, akit Isten Lelke vezérel, Isten gyermeke” (Róm 8,14) (Katolikus fordítás) 2Móz 13,17-18a, 21-22. Az Úr, népe előtt haladt. Zsolt 119(118),33-40. Adj értelmet, hogy megtarthassam törvényedet. Róm 8,14-27, ÍJn 4,1-3a. Minden lélek, amely megvallja Jézus Krisztust, Istentől van. Jn 14,23-26. A Szentlélek megtanít titeket mindenre. Magyarázat A keresztény egység imahetét idén azzal kezdjük, hogy elismerjük, amit Isten Jézus Krisztusban tett értünk. Krisztus, az új Ádám, megváltott minket. Pál arról beszél, hogy Is­ten gyermekei vagyunk. Ez nem valami szen­timentális dolog. Nyitottságot jelent Isten Lel­kének átalakító munkájára. Kihívást jelent, hogy összhangba kerüljünk Isten akaratával, nem látható tevékenységével, hogy egyéni és egyházközösségi döntéseinkben, választása­inkban a Lélek vezessen bennünket. Mindez valójában adomány a Szentlélektől, aki vezet minket. Még ha testünk a bűn miatt a halál fe­lé is tart, amennyiben Krisztusban vagyunk, az élet Lelke vezet bennünket. Az egyházak közötti kapcsolatainkban a Lé­lek iránti bizalmunkra kell építenünk. Ha va­lóban komolyan vesszük a Lélek vezetését, akkor mindaz lehetségessé válik, amit Isten akar az Ő népe számára. Imádság Urunk, a múltban te vezetted útján népedet, nappal felhőoszlop, éjszaka pedig lángoszlop formájában. Mi, a te gyermekeid, könyörgünk, küldd előttünk Lelkedet. O vezessen minket ebben a világban, amely oly sokféle módon próbál meg bennünket. Védelmezőnk, a Szentlélek, emlékeztessen minket szavadra, hogy életünk tanúskodjék rólad mindenütt. MÁSODIK NAP „Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság lelkét kap­tátok, aki által kiáltjuk: „Abbá Atya!" (Róm 8,15) (Protestáns fordítás) „A gyermekké fogadás lelkét kaptátok" (Róm 8,15) (Katolikus fordítás) Ez 36,26-28 Lelkemet adom belétek. Zsolt 8. Kevéssel tetted őket kisebbé az Istennél. Róm 8,14-27, lPét 1,13-21. Szentek lesztek, mert én szent vagyok. Mt 7,7-11. Atyátok jó dolgokat ad mindazok­nak, akik őt kérik. Magyarázat Pál mondja, hogy mindaz, akit a Lélek vezé­rel, Isten gyermeke, mert családias módon imádkozhatja: „Abba, Atya”. Félelem nélkül közeledhet Istenhez mint Atyához. Isten gyer­mekévé lett Krisztus műve által. Mindezen felül még örökös is Krisztussal, mert Őbenne a szeretet megszüntette a félelmet. A hit által Isten gyermekeivé lett hívők egy­másnak testvérei. Ez a kapcsolat megsérült a keresztények családjában a megosztottság ál­tal, de helyreállítható, ha felülemelkedünk a félelmen, és hagyjuk, hogy a Lélek munkál­kodjék bennünk. Ez az imahét felveti a kér­dést, hogyan tudunk egymásnak tökéletesebb testvérei lenni, miként kerülhetünk közelebbi kapcsolatba egymással, és hogyan oszthatjuk meg teljesebben a hit titkait egy tökéletesebb közösségben. Imádság Istenünk, Te a kőszívünk helyére hússzívet adtál, és mi a Te néped lettünk. Csodálatos módon adoptáltál minket Krisztusban Azál­tal, hogy gyermekeid lettünk, egymásnak is testvéreivé váltunk. Jézus azt mondta nekünk: ha bármit kérünk, Te megadod azt nekünk. Lelked sürget minket, hogy azt kiáltsuk: „Ab­ba ”, mikor imádkozunk az egész emberi csa­lád és a Te keresztény néped egységéért. HARMADIK NAP „Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztus­nak, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk. ” (Róm 8,17) (Protestáns fordítás) „Isten örökösei és Krisztus társörökösei" (Róm 8,17) (Katolikus fordítás) Jer 29,11-14. Helyre fogom állítani javaito­kat. Zsolt 103 (102), 1-5. Ne felejtsd el jótétemé­nyeit. Róm 8,14-27, lPét 4,12-16. Dicsőítsétek Is­tent, mert az Ő nevét hordozzátok. Jn 17,20-26 A dicsőséget, melyet nekem ad­tál, továbbadtam nekik Magyarázat Isten gyermekei - amint Pál rámutat - Isten örökösei Krisztussal együtt. Belépni a dicső­séges örökségbe azt jelenti, hogy a társörökö­sök, miként Krisztus, a szenvedés útját járják. A keresztények tehát ne lepődjenek meg, hogy az út nehéz - épp ellenkezőleg -, gyana­kodniuk kell, ha útjuk túl sima. A Krisztus akarata szerinti egységre vezető út problémákkal teli. Egyes problémákat örö­költünk, másokat talán épp mi okoztunk. Az egység dicsőségére vezető út a szenvedéssel való szembenézésen keresztül vezet, nem pe­dig, hogy úgy teszünk, mintha nem lennének problémák. Utunk a problémákon keresztül vezet, nem pedig azok mentén. Az Úr nem hagy minket magunkra, mikor szembesülünk feladatunkkal: Krisztussal együtt vagyunk örökösök. Isten Krisztusban már dicsőséget adott nekünk, „hogy mi egy legyünk..., és hogy a világ higgyen”. Imádkozzunk és dol­gozzunk, hogy ez az örökségünk kinyilvánul­jon. Imádság Urunk és Istenünk, köszönjük Neked az örökséget, ami Krisztusban a miénk lett. Meg­áldottál minket Fiadban, aki részt adott ne­künk örökségéből. Valóban megáldott minket a dicsőség Lelke, Aki bennünk lakik. Tedd ke­resztény népedet méltóvá, hogy ennek a nagy kincsnek örököse legyen, és hogy megtanulja, hogyan ossza azt meg másokkal. Segíts gyen­geségünkben, hogy részesüljünk Krisztus szenvedésében, és mi is dicsőüljünk Vele. Add, hogy egy legyünk, amint Te egy vagy a szere­tet közösségében. NEGYEDIK NAP „Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. ” (Róm 8,18) (Protestáns fordítás) „A dicsőség, amely majd megnyilvánul ne­künk" (Róm 8,18) (Katolikus fordítás) Ézs 52,13-15. Szolgám majd élni fog. Zsolt 91. Az üdvösség felragyog az ellensé­geskedés közepette. Róm 8,14-27 (vagy 18-21) A dicsőség majd megnyilvánul. Jn 17,5-10. Megdicsőültem bennük. Magyarázat Az emberiség szenvedéseiben a hívők kö­zössége osztozik. Osztoznak benne mindazok, akik, miként Cirenei Simon, keresik, hogyan enyhíthetnénk azt a szenvedést, ami a világot (folytatás az 5. oldalon)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom