Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-03-22 / 12. szám
Evangélikus Elet 1998. MÁRCIUS 22. ö.oldal S4&AB0K ■ SS „Menjünk fel mi is Jeruzsálembe!” HETPROBAS KLUB Bemutatkoznak klubtagjaink. eves A nevem Molnár Boglárka. Nyolc vagyok, második osztályba járok. Testvéremmel (Berti) rendszeresen járunk hittanórákra és templomba. Nagyon szeretjük a hétpróbás rejtvényeket, a megfejtésekben anyuka szokott segíteni, aki elvégezte az Evangélikus Teológia Levelező Tagozatát. Nekünk csak egy állatunk van: Morzsi kutya, de őt nagyon szeretjük. Hobbim a kerékpározás, babaruhavarrás. Kedvenc bibliai történetem: a Vörös- tengeren való átkelés és Jézus feltámadása. A gyermeksarok készítőinek címe: Cselovszky Ferenc, 1052 Budapest,Deák tér 4. A páskaünnep, amely összekapcsolódott a kovásztalan kenyerek ünnepével, csütörtök este kezdődött. Mindkét ünnep Izráel egyiptomi szabadulására emlékeztetett. Mielőtt az ünnep kezdetét vette volna, minden családnak le kellett vágatnia egy bárányt vagy egy kecskebakot a templom előtti oltáron. Ezután megsütötték, és megették. A tizenkét tanítvány megkérdezte Jézustól: „Hol tartsuk a meg páskavacsorát?” Akkor Jézus Jeruzsálembe küldte őket. Ezt mondta nekik: „Amikor a városkapunál beléptek a városba, megláttok egy embert, aki vizesedényt cipel. Kövessétek, amíg be nem lép egy házba. Akkor mondjátok meg a ház gazdájának: Mesterünk tanítványaival páskavacsorát szeretne tartani. Akkor majd mutat nektek egy szobát a felső emeleten.” Két tanítvány útra kelt. Amint a városba értek, vízhordó asszonyok jöttek velük szembe, hiszen ez női munkának számított. Mégis volt köztük egyetlenegy férfi. A tanítványok követték, és minden úgy történt, ahogy Jézus mondta. A szoba a felső emeleten éppen ki volt söp- rögetve, és mindenütt szőnyegek borították. Még az evőeszközök is elő voltak készítve. A tanítványok vásároltak egy bárányt, és elvitték levágni a templomba. Azután elkészítették húsát a vacsorára. Amikor beesteledett, megérkezett Jézus, és a többi tanítvány. Miközben ettek, Jézus ezt mondta: „Egy közületek, aki most itt ül velem az asztal mellett, elárul engem.” A tanítványok ijedten kérdezgették: „Kicsoda? Talán én? Rám gondoltál?” Jézus így válaszolt: „Egy közületek meg fogja tenni.” Akkor Jézus kezébe vette a kenyeret, megköszönte Istennek, darabokra törte, és tanítványainak adta, ezt mondva: „Ez az én testem.” Amikor ettek, kezébe vette a poharat amelyben bor volt, ezért is hálát adott, majd tanítványainak adta, és ezt mondta: „Ez az én vérem, amelyet sokakért kiontanak. Most már nem iszom többet bort addig a napig, amikor újra a Mennyek Országában nem lehetek.” Akkor megköszönve a vacsorát Istent dicsérő énekeket énekeltek. Később elhagyták a házat, és kisétáltak a városból az Olajfák hegyére. Júdás viszont titokban elment a főpapokhoz, hogy elárulja Jézust. Útközben így szólt Jézus: „Ti nem fogjátok megérteni azt, ami hamarosan történni fog. Elhagytok majd, és mint pásztor nélküli nyáj elszéledtek. De én fel fogok támadni, és újból megkereslek benneteket.” Ekkor Péter előugrott a többiek közül és felkiáltott: „Ha mind elhagynak is, én mindig veled maradok!” Jézus azonban megrázta fejét és ezt mondta: „Holnap mielőtt a nap felkel, és a kakas másodszor is megszólal, te háromszor tagadod le, hogy ismersz engem.” „Soha nem tennék ilyet!” - fogadkozott Péter. - „Még ha meg is kell halnom, akkor sem hagylak el téged!” Hasonlóan fogadkoztak a többiek is. Werner Laubi nyomán Követhető példa z FIATALOKNAK 1 Manapság az egyént inkább az elmagánosodás fenyegeti. A családban is alig jut idő az őszinte beszélgetésre. A rokonok is csak inkább lakodalom vagy temetés alkalmával találkoznak. Követhető példa az a kezdeményezés, ami Dunántúl legnyugatibb csücskében, egy Kőszeg melletti kis faluban történt. Klári. Lincsi és Márta unokatestvérek elhatározták, hogy megszervezik az unokatestvérek találkozását. Augusztus közepén, egy szombati napon a családok őseinek falujában, Kiszsidányba hívták m«g a nagyszámú unokatestvéreket. Budapestről, Kecskemétről, Kiskőrösről, Kőszegről, Csepregből, sőt Németországból és Ausztriából ötvenegyen jöttek el. Volt közöttük héthónapostól ötven éven felüli, sőt nyolcvanéves is. A házigazda, Rudi bácsi sátrat, asztalokat, padokat szerzett. Lincsi néni, a háziasszony pedig evőeszközöket biztosított. Kora délelőtt gyülekezett a közönség. Akkor már állt a sátor. Benne az asztalok, padok. Tamás unokatestvér az üst körül foglalatoskodott, ahol már rotyogott a gulyásleves, benne marhahús, burgonya, Irénke néni saját kezűleg csipegetett csipetkéje. Megható volt látni, amint a „világ másik végéről” jött, addig egymást soha sem látott rokonok ölelkeztek. Egyik másiknak a könnye is kicsordult. Az asztalok megteltek süteménnyel, üdítő italokkal, amit a résztvevők hoztak. Őszinte beszélgetések folytak, családi képeket mutogattak egymásnak. Amikor a kicsi falu harangja delet jelzett, s mindenki elfoglalta a helyét, a legidősebb unokatestvér, a 80 éven felüli Józsi bácsi az asztali áldás elmondására szólított. A sátor megtelt a finom gulyásleves illatával, ami csaknem 60 tányérból szállt. Az unokatestvérek pedig jóízűen fogyasztották a finom főzetet. Ebéd után Józsi bácsi köszöntötte a megjelenteket. Kedves fiatalok, idősebbek és legidősebbek! Azt mondja az írás: „Az ifjaknak ékessége az ö erejük, a véneknek dísze az ősz haj". Ma együtt van itt ifjú az ő erejében, vannak itt idősebbek, igaz nem vének, akiknek már deres, vagy már dísze az ősz haj. Valamikor sok fiatal volt rám bízva, azoknak mondtam el Leonardo da Vinci példázatát. Esténként az udvari fáklya fénye körül számtalan lepke röpködött. Hurrá: Itt az élvezet! Neki röpködtek a lámpának, s aláhullottak élettelenül. Azt mondtam a fiataloknak ékessége az ő erejük. Neki a világnak! Mit számít most az erő. Sokan túlhajszolták magukat, erejük nem kímélve. Mire megjelennek a fejen az ősz hajszálak: Jaj a derekam, jaj a májam! Számtalan sok kísértés veszi körül a fiatalokat. Nem sorolom fel! Tudjátok, mire gondolok. Sokan „úgy hullanak alá”, talán nem élettelenül, „a lámpa fényénél”, s elpazarolták fiatalságukat. Nekünk, akiknek már megjelennek a deres hajszálak vagy talán már díszlenek, elmondom a bibliai bölcs mondását. Salamon megöregedve, hitében visszaesve azt mondta: „Hiába való! Minden hiába való! Mi haszna van az embernek, minden fáradozásnak. ” Később azonban rájött arra, amire mi is rájövünk, ha ma itt körülnézünk a deresedő hajú édesanyák, édesapák között: Nem volt hiába a fáradozás, igaz díszük talán a haj. Érettük, a héthónapos, az ötéves vagy talán a húszéves unokatestvérekért volt a fáradozás. De megérte! Isten éltesse az ifjakat az ő erejükben, nekünk, akiknek már deresedik, vagy dísze az ősz haj, adjon erőt, hogy továbbra is őérettük élhessünk. Ezután a temetőbe vonultak. A kapuban elmondták közösen a Miatyánkot. Majd mindenki elhunyt szeretteinek sírjára helyezte el a kegyelet virágait. Visszatérve a sátorba, a családfők mondták el egymás után eddigi életük folyását. Hosszan elbeszélgettek. Fényképeket adtak kézről, kézre. Fogadalmat tettek az egymás közti találkozásra a továbbiakban. Majd újra terítettek. Vacsorára elfogyasztották a déli maradékot. Éljen a szakács, hangzott el többször is. Amikor a nap már a kőszegi hegyek peremét érte el, hosszas ölelgetések, búcsúzgatások után üres lett a sátor. Véget ért a bizonyára hosszú emlékezést kiváltó esemény. Másoknak is követhető példa. Istenes József Könyvismertetés Fiers Elek: Isten pénzügyei A könyvecske szerzőjét már nem ismertem személyesen, de az evangélizá- ciós, népfőiskolái s általában a mentő szeretet munkájában olyanoktól, akik az anyagi áldozat fontosságát különösen is hangsúlyozták (Mády Zoltán, Schulek Tibor, Karsay Gyula, stb.), gyakran hallottam róla. Református lelkész volt, aki különösen is Budapest külső kerületeiben szedte össze és formálta gyülekezetté a reformátusokat. Nagy elkötelezettséget érzett az állásnélküli, nincstelen hittestvérei iránt, s őket gyűjtötte Isten szerető atyai közelségébe, ui. arról is meg volt győződve, hogy ott a nélkülöző számára is van megoldás. Nemcsak lelki, hanem megélhetést nyújtó, anyagi is. Hitte és vallotta, hogy Isten mindenki számára elkészítette a napi kenyeret, esetleg átmenetileg másnak az asztalára helyezve. Ezért tartotta nagyon fontosnak ennek a felismerését, s a hívő ember áldozatkészségét eszközül használni Isten kenyérosztó munkájában. Ebben a feladatban különösen is sok hárult a gyülekezetekre az Úr eszközeiként való munkálkodásban. Ezért gyűjtötte főként is a peremre szorultakat gyülekezetekbe, templomokat építve, persze ugyancsak az Úrhoz illő és általa parancsolt módon. Erre vonatkozóan hadd idézzek magából a könyvből: „1925-ben a külső - ferencvárosi református gyülekezet megfogadta, hogy a farsang ideje alatt egy hónapig szigorú önmegtartóztatással takarékoskodik a templomalap javára. Ez önkéntes böjt ideje alatt nagy lobot vetett az imádság és az adakozás a gyülekezetben. Hovatovább közkíváncsiság tárgya lett az adakozások napi zárlata. így ennek a közléséről is lemondtak: Istenre bíztuk a dolgot, legyen Isten gondja az eredmény... Mi csak imádkozzunk s ne törődjünk mással. Isten a pénzt, mint egy csapzott ebet az utolsó pillanatban is bekergeti a kapun... Az eredmény, amikor a bankok buktak sorra, Isten az esztendőn át napi 800.000 koronát kergetett be a kapun.” (20-21 lapon.) Nem folytatom a nagyon érdekes részleteket és mélységesen komoly hitbeli elveket, gyakorlatot. Az 1927-ben megjelent könyv most újra olvasható minden változtatás nélkül. Érdeklődők megrendelhetik dr. Fiers Péter 1023 Bp. Levél u. 3/b. címén. Ára: 150.- Ft. Csepregi Béla Veled az úton! Mester, követlek, akár hova mégy. Máté 8,19 Ezt az igét egy naptárban láttam, mint képaláírást. A kép egy gyönyörűséges havas hegyet ábrázol, a tetején emberek láthatóak, akik egyre feljebb és feljebb haladnak. Utukat nagyon is jól jelzik a lábnyomok, amiknek a segítségével bárki a nyomukba szegődhetne. Amikor először megpillantottam ezt az idillinek is mondható tájat, az volt az első gondolatom, milyen jó is lenne ott lenni ezekkel az emberekkel, akik megpróbálják a lehetetlent. Ott lenni köztük és talán velük együtt keresni egy titkot! Egy olyan titkot, ami mindannyiunk életét befolyásolja, ez pedig nem más mint az Isten akarata! Tudom sokan azt mondják, hogy ez badarság, hisz az embereket nem valami titokzatos erő irányítja, amit sokan isteni gondviselésnek neveznek, de sokan ezt a valamit tartják karmának, a csillagok mágneses erőinek, és még sorolhatnám a különböző dolgokat, hanem az ember az, aki saját maga sorsát, és szerencséjét alakíthatja. Mindenki aszerint, hogy mennyire élelmes, szerencsés stb... Én nem vonom kétségbe azt, hogy az embereknek igen is szüksége van nagyon sok helyzetben szerencsére. De úgy gondolom, hogy minden esemény mögött, ami velünk történik, ott van az Isten akarata. Még akkor is, ha ezt mi az adott pillanatban nem látjuk meg, mert olyannyira eluralkodnak rajtunk az emberi érzések, hogy nem vagyunk képesek józanul, keresztyén emberként gondolkodni. Talán már mindannyian voltunk olyan helyzetben, amikor elhangzott a szánkból ez a mondat, ami a mai textusunk. Felbuzdulva egy nagyon jó tábor után, vagy egy áldásos csendesnap végén, vagy éppen egy vasárnapi igehirdetés után. Kimondtuk talán úgy, hogy sokan hallották, vagy csak olyan halkan ejtettük ki ezeket a szavakat, hogy csak az Isten hallotta. Végiggondoltuk azokat a dolgokat, amiket talán majd másként akarunk tenni. Hisz Isten igéje fellob- bantott bennünk egy lángot, amit úgy is hívhatnék a „tetlegesség lángja”. Talán már minden készen volt a lelkűnkben csak az utolsó szikra kellett, hogy begyulladjon a láng, vagy éppen az elaludni készülő hitéletünket lobbantotta újra. Úgy gondoltuk, hogy majd mi mindent megváltoztatunk, amit eddig rossznak tartottunk. Átalakítjuk először a saját magunk életét, majd azét a közösségét, amibe járunk. Ezeket a gondolatokat egy kis cinizmussal úgy is nevezhetném, hogy ezek a „ világmegváltó " tervek. De nagyon sokszor azt kell tapasztalnunk, hogy az első nehézség után meghátrálunk, és csakhamar leteszünk terveink megvalósításáról. Ez a nehézség pedig gyakran nem más, mint a mi saját magunk életének a megváltoztatása. Hisz saját magamon tapasztaltam mennyire hozzá lehet szokni bizonyos szokásokhoz, cselekedetekhez, úgy is mondhatnám, hogy bizonyos dolgok a „vérünkbe ivódnak”. Ezekről a dolgokról emberi önzésünk miatt nem Táborozás Németországban V Közeledik a tavasz, s el kell gondolkodnunk, mit tegyünk nyáron. Ismét kaptunk meghívást táborozásra a CVJM (ez egy ottani keresztyén ifjúsági egyesület) szervezésében, a táborok nyelve természetesen a német. Ezek időpontjai: 1. Fiútábor (13-17 éves) Bakonycsernye 1998. július 24-augusztus 6. 2. Fiútábor (10 -14 éves) Holzmühl 1998. július 16-30. 3. Fiútábor (10-14 éves) Lenkermühle 1998. augusztus 11-25. 4. Lánytábor (13-17 éves) Extertal 1998. augusztus 14-28. 5. Lánytábor (10-14 éves) Lenkermühle 1998. július 16-29. 6. Lánytábor (10-14 éves) Lenkermühle 1998. július 29-augusztus 11. Bővebb tájékoztatásért az alábbi személyekhez lehet fordulni: Dr. Novák Éva 9023 Győr, Szigethy A. u. 68. Tel.: 96/440-597 Kalincsák Balázs 8056 Bakonycsernye, Erdősor 2. Tel.: 22/413-182 A táborok magyarországi szervezője a MEVISZ külügyes szakcsoportja. Ajelentkezés határideje (nem a tájékoztatás kérése!!!) 1998. április 5. tudunk lemondani, vagy csak nagyon nehezen. Gyakran amikor azt tapasztaljuk, hogy a saját életünk átalakításában kudarcot vallunk, úgy gondoljuk, először megpróbáljuk más életét átalakítani, úgy hogy az keresztyéni legyen, majd aztán ráérünk a saját életünket is lerendezni. De ha így gondolkozunk, akkor abba a hibába esünk, mint aki a más szemében a szálkát is meglátja, de a maga szemében a gerendát sem. Hisz nem várhatjuk el, hogy a másik ember megváltoztassa az életét, amikor a magunk életében is vannak olyan dolgok, amik kívánnivalót hagynak maguk után. Tudom a saját magam életéből, hogy nagyon sok esetben nem könnyű eleget tenni azoknak a kéréseknek, amiket Jézus támaszt velünk szemben. Sokszor jártam úgy, hogy bármennyire is igyekeztem, nem tudtam talpon maradni, újra és újra elestem, hisz engedtem emberi vágyaimnak, a világ kísértésének. De azt is megtapasztaltam, hogy minden esetben lehajolt hozzám Krisztus és segített újat kezdeni nekem. Igazából nem is tudom megfogalmazni azt az érzést, amit akkor éltem át minden esetben, amikor egy lehetőséget adott arra, hogy újat kezdhessek Vele. Mi elhagyjuk Őt, de azt biztosan tudhatjuk, hogy Ő mindig és minden helyzetben velünk van. Ady Endre ezt így fogalmazza meg a „Teveled az Isten” - című költeményében: Az Istenhez gyönge szódat emeld: Teveled lesz akkor az Isten. Elvesztetted szegény, kóbor magad: Ha szabad: segítsen az Isten Perc-barátok kedve már elköltözött: Búk között itt lesz tán az Isten. E szép élet nem sok örömet hozott: Gondozott azonban az Isten. Az Istenhez gyönge szódat emeld: Teveled lesz akkor az Isten. Mindössze csak annyit kér, hogy ne feledkezzünk meg róla, akár öröm vagy bánat ér bennünket tudjunk hozzá imádkozni. Ki tudjuk mondani tiszta szívből és nemcsak felbuzdulásból: Mester, követlek akárhová mégy! Jéckel Gábor
