Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-03-22 / 12. szám

2.oldal 1998. MÁRCIUS 22.

r

Evangélikus Elet

UJ NAP - UJ KEGYELEM

VASARNAP

Ne szállj perbe szolgáddal, hiszen egy élő sem igaz előtted! Zsolt 143,2 (Jn 5,24, Zsolt 53,1-7, 2Kor 1,3-7) Amikor jogos vádak érnek bennünket, tehetetlenül, kiszolgáltatva érezzük magunkat. Nem tudunk védekezni, megmagyarázni tettünket. Amikor Isten elé állunk, akkor sem találunk bűneinkre magyarázatot, nem tudjuk felmenteni magunkat semmiféle érdemünkre hivatkozva. Egyet tehetünk: Isten könyörülő irgalmára hagyatkozhatunk, rá bízhatjuk magunkat.

h^.t|-ä íme, nyitott‘ ajtót adtam eléd, nfclrv amelyet senki sem zárhat bej

mert bár kevés erőd van. mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én ne- vemef Jel 3,8 (Péld 4,13, Jer 11,18-20. Jn 15,1-8) A bezárt ajtók előtt toporogva kényelmetlen érzés fog el bennünket. Nem tudjuk azt tenni, amit szeretnénk, nem találkozhatunk azzal, akire szükségünk lenne.. Jézus megnyitottjfelőttünk az ajtót, amely az Atyához vezet/Szabad az út, és nincs olyan erő, amely ezt az utat lezárhatná előttünk.

KEDD Kiálts és ujjongj, Sión lakója, mert ‘Yiasrv'közöttetek Izrael Szentje! Ézs 12,6 (Jel 21,2.3., Fii 1,15,9-17) Boldogságunkat szeretnénk megosztani az egész világgal, ha öröm ér bennünket, szeretnénk elújságolni mindenkinek. Egyszerűen nem tudjuk és nem akarjuk magunkban tartani azt. Ugye boldogsággal tölt el, hogy velünk van az Ur? Merjük hát kimutatni örömünket a világban!

„7rp|| Őbenne kiválasztott minket magának. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét. Ef 1,4-6 (2Móz 15,1, Mk 14,53-65, Jn 15,18-25) Isten gyermekei vagyunk. A fiúság szoros kapcsolatot jelent. Ez a kapcsolat nem szűnik meg, nem változik, de felelősséget is ró ránk. Isten gyermekei vagyunk, megszólított bennünket Jézus Krisztusban, hogy megismerjük az Atya örökké tartó sze- retetét. Elhívott, hogy követői, az örömhír

továbbadói legyünk. Magasztaljuk ezért ~ kegyelmét!

CSÜTÖRTÖK Félni fo&íak az Úr nevét napnyugaton, és dicsőségét napkeleten. Ézs 59,19 (Jel 15,4, 5Móz 8,2-3, Jn 15,26-16,4a) Számtalan különbözőséget fedezhetünk fel a világban az emberek között. Különböző nyelveken beszélünk, másmilyen az életritmusunk, másmilyen a kultúránk, képzelétvilágunk. Különbözőképpen vélekedünk a jövőrtkről, az életről. De bármerre nézünk is a világban mindenütt megtalálhatjuk Isten félelmét. Mindenütt találkozunk a világot teremtő és megtartó Isten dicsőítésével. TI

... 4

PÉNTEK ^zus fey a házasságtörő asszonyhoz: Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged? Ő így felelt: Senki, Uram. Jézus pedig ezt mondta neki: Én sem ítéllek el téged, menj Jt, és mostantól fogva többé ne vétkezz! Jn 8,10-11 (Ézs 61,1, 2Kor 4,11 -15, Jn 16,4b-í 1) A kritika, a vád, az ítélet könnyen hagyja el ajkunkat. Amikor másról kell ítéletet mondani, nem jut eszünkbe, hogy saját életünket és tetteinket is mérlegre tegyük^jfia ezt megtennénk, kevesebbszer ítélkeznénk mások felett, és felismernénk, hogy Jézus megbocsátó szere- tetére van szükségünk. Akkor Ő emelné fel és formálná újjá életünket.

SZOMBAT ^k' pedig gyűlöli a testvérét,

* az a sötétségben van és a sötétségben jár, és nem tudja, hova megy, mert a sötétség megvakította a szemét. 1 Jn 2,11 (3Móz 19,17, Ám 8,11-12, Jn 16,12-15)

A gyűlölet vakká tesz, mert szélsebesen lesodor a krisztusi szeretet útjáról, és az indulatok űzik a gyűlölködőt egyre mélyebbre a sötétségbe. Ha a gyűlölet vezérli a tetteket, akkor nem veszi észre a jó szándékot, nincs megbocsátás.

Kérjük az Urat, hogy a gyűlölet minden szikráját oltsa ki a szívünkből, mert különben elveszíthetjük a másik embert, önmagunkat és Urunkat is!

Petemé Benedek Ágnes

Igefények a hétköznapokban:

r

„Szokatlan dolgok. ” (Ezs 55,8-9)

A FÉBÉ tavalyi konferenciájának összefoglaló címe volt a fenti mondat. - Számomra igen megragadó, - de a konferencián hallott előadásoktól teljesen független gondolatsort indított el bennem, máig hatóan foglalkoztatva.

Mi a „szokatlan” valóságtartalma? - Hogy ide eljussunk, először meg kell állapítani, hogy mi a megszokott? Mindez viszonyítás kérdése. A válasz attól függ, mihez, mit viszonyítunk. - Ha az ember- léptékű és a 3 dimenziós értelmünkkel felfogható dolgokat viszonyítjuk egymáshoz, ezt megszokottnak kell minősítenünk. Tehát ami emberi, amennyi tőlünk telik, amit természetesnek tudunk elfogadni. Ezzel szemben áll, sőt inkább felette áll mindaz, ami Isten szellem-világába, a transcendenciába tartozó.- Mivel ez az ember számára alulról elérhetetlen, és értelmünknek logikailag következ(he- tet)etlen: máris szokatlan dologgal állunk szemben! Csak egy-két példa a Bibliából ennek alátámasztására: (Mt. 16,21-23) Amikor Jézus először kezdi megjelenteni szenvedéseit és halálát, Péter „fedde- ni” kdídte „Isten mentsen Uram, ez nem történhet meg veled. " - Erre Jézus megfordult és így szólt Péterhez: „Távozz tőlem Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem Isten szerint gondolkodói, hanem az emberek szerint. " Ez aztán a szokatlan dolog! - Péter szeretetből fakadó, aggódó és féltő szavaira ilyen kemény a válasz. Sátánnak nevezi és elutasítja! - Számunkra ez több, mint megdöbbentő! Hiszen Péter megnyilatkozásával csak egyetérteni tudunk; a szeretett tanítvány féltő aggódása szeretett Mestere iránt olyan természetes és olyan emberi... Hát hiszen ez az, éppen itt van a dolog lényege, mert ami emberi és természetes, - az az óember és az Ádámtól örökölt természet megnyilvánulása még a szeretetben is! Megdöbbenésünk is addig tart, amíg mindezt emberi oldaláról nézzük.

Isten szemszögéből azonban ez valóban a Sátán kísértése, csapdája volt, - most éppen a szeretett tanítványon. Péteren keresztül - aki ezt észre sem veszi. - A kísértés célja pedig: Jézust eltántorítani a keresztvállalástól! - Péter ekkor még nem tudta, - de Jézus tudta: kell a Krisztus keresztje!

Vagy: amikor Jézus Pilátus előtt van; és Pilátus kérdésére nem felel, ekkor így szól hozzá: „Nekem nem felelsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra, hogy megfeszítselek?! ” - Jézus így válaszolt: „ Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem

adatott volna neked. ” (Jn 19,10-11) - Az emberi vonal egyértelmű: Pilátusnak emberileg van hatalma Jézus felett, ki van szolgáltatva neki!

Ami az ember szeme előtt rejtve van, - de Jézus szavaiból kiderül: Ez a hatalom nem az ő hatalma! Csak úgy kapta. Felülről. Egyáltalán: Mije van az embernek, amit nem úgy kapott volna? De erre nem szokás gondolni. A szokatlan az, ha valaki ezt felismeri.

És a számtalan sok közül, még egy ige: „Akit szeret az Úr, azt megfenyíti és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. ” (Zsid. 12,6) - Ez is egy óriási ellentét az ember szemében és Isten gondolkodása között. - Az ember azt szeretné, azt tartaná jónak, biztatónak, természetesnek, ha: akit szeret az Úr, azt simogatja! Az emberi szeretet kifejezése a simo- gatás, dédelgetés...

Ettől merőben eltérő, tehát szokatlan, hogy amikor nyomorúság, baj, szenvedés kínoz: abban Isten szeretetének jeleit lássam. (Ám később, a hitben előrejutó keresztyén boldog megtapasztalásává lehet ez!)

Az emberi értelem számára az isteni „szokatlan”- nal való találkozás mindaddig ütközőpont marad, - amíg Isten ki nem lép elrejtettségéből és közel nem hajol személyesen hozzánk Jézus Krisztusban, és meg nem világosítja értelmünket, hogy felfoghassuk az Ő hatalmas dolgait: „Mert amint magasabbak az egek a földnél, aképpen magasabbak az én utaim utaitoknál és gondolataim gondolataitoknál! - így szól az Úr.” (Ézs 55,8-9)

Pásztor Jánosné

Fogadd, Urunk, imádságunkat és könyörgésünket minden időben.

Segíts, hogy parancsolataid szerint éljünk. Szenteld meg szívünk szándékait. Adj tiszta gondolatokat. Tisztítsd meg vágyainkat.

Gyógyítsd meg betegségeinket. Bocsásd meg bűneinket. Szabadíts meg minden gonoszságtól, gondtól és bánattól. Vezess felfoghatatlan és határtalan dicsőségedbe!

(Koreai imádság)

LAETARE VASÁRNAP

FÖLFELÉ TEKINTVE

Jn 6,1-15

Laetare - „Örvendj Isten népe” - szól felénk böjt 4. vasárnapjának üzenete. De van-e okunk az örömre, amikor „kívül harcok, belül félelmek” szorításában éljük meg jelenünket a múlt és jövő terhelt feszültségében. Nem üres frázis-e a mai magyar valóságban örömről szólni és örömre biztatni? Valóban, ha csak embervilágunkra s benne önmagunkra nézünk, akkor aligha van. Ha látásunk csak a láthatókon nyugszik, ha csak horizontálisan tájékozódunk, akkor valóban nem sok okunk lehet örömre. A keresztyén ember számára azonban mindenkor - böjtben pedig talán különösen is fontos, hogy tájékozódása kettős irányú legyen, ahogyan azt Luther fogalmazta: „míg lábunkkal a földön járunk, szemeinkkel az égbe nézünk”. Fölfelé nézve, hitben tájékozódva már nem olyan képtelenség az örömről szólni, hiszen Isten és az öröm összetartoznak. Rá tekintve értjük meg e vasárnap evangéliumának üzenetét is, melynek egyik többször is- előforduló kulcsszava a,jel”.

Jelek és csodák, megmagyarázottak és meg- magyarázhatatlanok - de mit kezdjünk velük a XX. század végén? Korunk embere elveti, miközben keresi, elutasítja, ugyanakkor önmaga vágyik rá. Valóban, mit mondhat a ma élő, a jé- zusi keskeny úton járó, vagy éppen azt kereső ember számára a csodálatos kenyérszaporítás története? Akkor és ott nagy sokaság követte Jézust, mert tanúi voltak mindannak, amit addig is tett, közelében élték már át a csodákat. Látták, hogyan gyógyultak általa a gyógyíthatatlannak vélt vakok, sánták, leprások, süketek. Követték Jézust, mert remélték, hogy közelében még sok hasonló csodának lehetnek tanúi. Ilyen előzmények után szólítja meg Jézus az egyik tanítványt a „honnan vegyünk kenyeret” hitet próbáló kérdésével, mire a reakció zavart tanácstalanság, bizonytalan számvetés, csak épp a valódi válasz hiányzik Fülöp szájából

valahogy ilyenképp: Uram, nálad van a megoldás, mi tehetetlenek vagyunk, emberi erőnk és képességünk alkalmatlan arra, hogy több mint 5000 embert megetessünk. A számtalan csoda nem volt elég, hogy bizonyosságot érleljen a tanítvány szívében Jézussal kapcsolatban. Ekkor adatik meg az újabb jel, a kenyérszaporítás csodája, amelyet látva és átélve sokakban feltör a felismerés: Jézus valóban az, akinek el kellett jönnie a világba.

A mai tanítvány hitének, a mi hitünknek is ez a döntő kérdése: Kinek tartom Jézust? Kicsoda O személyesen nekem? Nem csak úgy, hogy mit tudok Róla, hanem hogy mennyire határozza meg, és hogyan motiválja az életemet? Általa és benne, túllátva e bölcső és koporsó közé szorított néhány évtizeden, látom-e az igazi teljességet? Akkor és ott sokan lelkesedtek a látottak miatt és elragadtatásukban meg akarták ragadni, hogy királlyá tegyék. Ugyanakkor róluk mondja Jézus nem sokkal később, hogy nem azért keresik őt, mert látták a jeleket, hanem mivel ettek a kenyerekből és jóllaktak. Vagyis megmaradtak az érzékelés, talán egyfajta érzelmi túlfűtöttség szintjén, de nem jutnak el ahhoz, aki a jel(ek) mögött van: magához Jézushoz. Pedig a jel azért van, hogy túlmutatva önmagán, figyelmünket arra irányítsa, aki azt adta, aki azt tette: Jézusra. Arra a Jézusra, akinek valóban el kellett jönnie a világba, hogy aztán ne csak jeleket adjon csodái által, hanem végül önmaga váljék Jellé. Az Isten szeretetének immár legnagyobb és örökjeiévé. Erre a Jelre tekintve már nem marad üres frázis: Laetare - Örvendj Isten népe! Ámen.

Pöcze István

Imádkozzunk! Mennyei Atyám! Add, hogy gyarapodjak új ismeretben, új szeretetben. Mutatsd meg küzdelmem célját és békességem alapját az Úr Jézus Krisztusban! Ámen.

ISTENTISZTELETI REND

Budapesten, 1998. március 22.

I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Hafenscher Károly; de. 10. (német) Dietrich Tiggemann; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Hafenscher Károly; II. , Modori u. 6. de. fél 10. Csiz- mazia Sándor; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Békásmegyer, III., Víziorgona u. I. de. fél 9. Gálos Ildikó; Csillaghegy III., Mátyás kir. u. 31. de. 10. Gálos Ildikó Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma, Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos, V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) ifj. Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) dr. Hafenscher Károly; du. 6. Gerőfi Gyuláné; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; du. 6. Pocsai Istvánná; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de.

9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. fél

10. Bolla Árpád; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Bolla Árpád; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Joób Máté; de. 11. (úrv.) Joób Máté; du. 6. (ifjúsági) Szeverényi János; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Szeverényi János; du. 6. (ves- pera) Fodor Viktor; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Tartsay V. u. 11. de. 9. (úrv,) Bácskai Károly; de. 11. (úrv.) Bácskai Károly; du. fél 7. Vári Krisztina; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Deák László; XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10.; Rákospalota, XV, Juhos u. 28. (Kistemplom) de. 10. Szabó István; Rákosszentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10.

dr. Karner Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér. de. 9. (szuppl.) Mesterházi Balázs; Rákoscsaba,

XVII. , Péeeli út 146. de. 9. (szuppl.) Galántai Veronika; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (szuppl.) Galántai Veronika; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. (szuppl.) Mesterházi Balázs; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Havasi Kálmán; Pcstszentimre,

XVIII. , Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor; Budaörs, (ref. imaház) de. 9. Endrefly Géza;

LAETARE (BÖJT 4.) VASÁRNAPJÁN a liturgikus szín: lila. A délelőtti istentisztelet oltári igéje:

Gál 4, 21-31; az igehirdetés alapigéje: Jn 6,1 - 15. HETI ÉNEKEK: 360, 365.

EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELETET közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán március 22-én, vasárnap 10.05 órakor Tatabányáról az evangélikus templomból. Igét hirdet: Lábossá Lajos esperes, püspökhelyettes.

„ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán március 23-én, hétfőn 13.30 órakor. Előtte evangélikus korálismertetés lesz 13.20 órakor.

Krisztus, ártatlan Bárány (188. ének)

„Keresztelő János bizonyságtételéből (János 1,29) már a VII. században ünnepélyes «Agnus Dei» keletkezett, amelyet úrvacsoránál rendszeresen elénekeltek. ” Jelen énekünk szerzője Decius Miklós 1485-ben született. Lipcsében tanult, aztán szerzetes lett. 1519-ben gyóntatóatya lett egy bencés kolostorban. Ebben az időben fordult a reformáció felé. Három éneke, amelyek közül kettőt énekeskönyvünkben is megtalálunk (43. és 188.) valószínűleg a legrégebbi német evangélikus énekek. 1522 és 23 között keletkeztek Luther Márton a maga első énekét csak egy évvel később írta. Decius a maga énekeit a római mise liturgikus részeinek pótlására írta. A reformáció egyházaiban az „ Agnus Dei”-t (Krisztus ártatlan Bárány) vagy a szereztetési igék után, vagy az úrvacsora osztás alatt énekelték Amikor elvesztette különös liturgikus jelentőségét akkor került a passióénekek közé. így a mi énekeskönyvünkben is. A mai német énekeskönyv ismét a „liturgikus énekek” közé sorolta be. Az ének első verse nálunk is állandóan szerepel a 11. úrvacsorái liturgiában.

Ez az ének 1716-ban egy törökök által elfogott keresztyénnek az életét mentette meg. A bizonyára hiteles történet szerint a törökök fogságába esett katonát rettenetes fenyegetések között felszólították hogy egy keresztet köpjön le. O azonban ezt nem tette meg. Majd a törökök azt kívánták, hogy mondja ki Mohamed nevét, erre ő azt mondta: „Jézus Krisztus. " Akkor ostorral és botokkal ütötték késekkel és tőrökkel szurkálták, végül mindkét kezét szegekkel feje felett egy fatörzshöz szegezték és lábainál tüzet gyújtottak hogy vagy árulásra kényszerítsék, vagy tűzhalálra juttassák. Csendben várta a halált. Majd hangosan énekelni kezdte a Krisztus ártatlan Bárányt. A végére sem ért, amikor az erdő előtt trombita harsogás hallatszott: német lovasok érkeztek, - egyikük megszólalt: - Fel! Itt egy keresztyénnek kell lennie! Ez az ének vezette az utolsó percben őket a már-már összeroskadt katona megmentésére.

Gáncs Aladár