Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-11-29 / 48. szám

Evangélikus Elet 1998. NOVEMBER 29. ö.oldal m SLA Iliin w ss •Ty Mesélő: Réges-régen élt egyszer egy idős susz- tér, messze-messze, egy orosz kis falucskában. Bárhová ment, mindenki annyira szerette, hogy rJSÄ csak Panov apónak szólította. Panov apó nem volt gazdag, egyetlen kis sző­tt Htt bácskája volt, melynek ablaka az utcára nézett, ttpl Ebben a kis szobában lakott s ez volt a műhelye is. De azért szegény sem volt. Minden szerszáma megvolt a suszter mesterséghez, volt egy vastűzhelye, aminél melegedett és ételt főzhe­tett. Volt egy karosszéke, ahol időnként elszunyókált, egy ágya és gyertyái, hogy legyen mivel világítani estén­ként. Panov apó: Bizony, bizony. Eljött a karácsony este, a sze­retet és a család ünnepe, s nekem mégis egyedül kell el- töltenem. Pedig mennyi vidám karácsonyt töltöttünk együtt, míg a gyerekek kicsik voltak! Hányszor táncol­ták körbe a fát, és hogy örültek az ajándékoknak! De mi­óta felnőttek és elköltöztek, mindegyik a maga családjá­val ünnepel. Mesélő: Panov apó nagyot sóhajtott. Aztán meggyújtotta az asztalon levő gyertyát, odament a polchoz és levett egy régi könyvet. Odaült vele az asztalhoz és elkezdte olvasni. A karácsonyi történetet olvasta, hogy Jézus nem meleg házban, hanem egy istállóban született, mert nem volt számukra hely a vendégfogadóban. Panov apó: Bizony, bizony. Ha idejöttek volna, elalhattak volna az ágyamon. A kisbabát betakartam volna meleg takarómmal. Örülnék, ha lenne itt velem valaki! Mesélő: Folytatta az olvasást. Arról olvasott, hogy gazdag bölcsek keltek át a sivatagon, hogy ajándékot vigyenek Jézusnak. Panov apó: Hát, ha Jézus idejönne, nem tudnék neki mit adni. Nincs nekem semmim. Ó, de várjunk csak! (feláll az asztaltól, odamegy a polchoz) Van itt egy pár kiscipő. Ez a legjobb, amit valaha is készítettem. Ezzel ajándé­koznám meg. Mesélő: Óvatosan visszatette a cipőket a dobozba, majd újra leült olvasni. Azonban hamarosan álomba szendere- dett a könyv lapjai felett. Kint egyre nagyobb lett a köd és a hideg. Hirtelen egy hang szólította meg: Hang: Panov apó! Panov apó! Panov apó: Ki az? Ki van a szobában? Hangot hallok, de nem látok senkit. Hang: Panov apó! Azt kívántad, hogy megláthass. Hogy betérjek a műhelyedbe és megajándékozhass. Holnap reggeltől estig figyelj és én eljövök. Légy nagyon figyel­mes, hogy felismerj, mert nem mondom meg, hogy ki vagyok. Mesélő: Aztán újra csend lett. Panov apó megdörzsölte a szemét, és felállt. A kályhában már elégett a szén, a gyer­tya is alig pislákolt. Panov apó: O volt! (elgondolkodva) Lehet, hogy csak álom volt, de azért figyelni fogok és remélem, Kará­csony napján meglátogat! De hogy fogom megismerni? Bizony, nagyon kell majd figyelnem! Mesélő: Panov apó le sem feküdt, hanem ott ült a széké­ben az ablakkal szemben, és figyelte, mikor jön arra va­laki. Lassan felkelt a nap és sugarai megvilágították az utat. Senki sem járt az utcán. Panov apó: Begyújtom a kályhát és főzök egy kávét. De azért közben az utat is figyelem. Remélem, tényleg el­jön! (közben kinéz az ablakon) Ó, ott jön valaki! Lehet, hogy Jézus az! De nem. Ő csak az utcaseprő. Ennek is ilyenkor kell erre járnia, mikor én Jézust várom! De hogy fázik szegény! Még a kesztyűje is lyukas! Milyen KEDVES GYEREKEK! KEDVES FELNŐTTEK! Közeledik a karácsony és sok helyeit felmerül a kérdés: Mivel lephetnénk meg a gyülekezetei ezen az ünnepen? Az itt közölt színdarab egy lehetőség, amit a szereplő gyerekek számától függően lehet rövidíteni, akár megtoldani. Áldott készülést hozzá! Panov apó különös napja rossz lehet neki, hogy még karácsonykor is dolgoznia kell! Behívom! (kikiált) Jöjjön be! Utcaseprő: (csodálkozva kérdezi) Nekem szólt, Panov apó? Panov apó: Persze! Mit szólna egy csésze jó meleg kávé­hoz? Biztosan átfázott, és jól esne egy kicsit átmeleged­ni! Utcaseprő: Hát megköszönném. Tudja, Panov apó, kará­csonykor még tisztábbnak kell lenni az utcának, mint máskor, hisz ilyen szép ünnepet nem szabad elrontani szemetes utcával. Ezért is indultam ilyen korán, hogy ha­mar elkészüljek. De igazán kedves, hogy behívott, kö­szönöm! Panov apó: O, ez a legkevesebb, amit tehetek, hisz kará­csony van. Mesélő: Panov apó közben ki-kinézett az ablakon. Utcaseprő: Látogatót vár? Remélem, nem zavarok! Panov apó: Ó, nem. Csak tudja, ma Jézust várom. Meg­ígérte, hogy eljön. Mesélő: Az utcaseprő megdöbbenve nézett rá, majd letet­te a csészét, és elindult. Utcaseprő: Hát akkor sok szerencsét, és még egyszer kö­szönöm! (kimegy) Panov apó: Már egyre több ember jár az utcán, de még se­hol sem látom Jézust. Csak nem felejtette el az ígéretét? De nézd csak! Ez a szegény asszony a két gyerekkel mi­lyen fáradtnak látszik! Jöjjenek be, melegedjenek meg egy kicsit! Nő: Nagyon kedvesimagától! ...... Panov apó: Ugyan, szóra sem érdemes! Csak láttam, hogy nagyon át lehetnek fázva. Messzire mennek? Nő: A szomszéd faluba. Még vagy 4 km. Tudja, lent lak­tunk a malomnál, de nincs pénzem lakbérre, ezért el kel­lettjönnünk. Most az unokatestvéremhez megyek, hátha befogad. Panov apó: De szép kisbaba! De hát nincs szegénynek ci­pője! Nő: Nincs miből vegyek neki. Egyedül nevelem őket, és lassan már ennivalóra sem telik. Mesélő: Panov apó amíg a gyerekeket nézte, támadt egy gondolata. El akarta hessegetni, de csak nem sikerült. Eszébe jutott a doboz a polcon. Az a pár cipő, amit sok évvel ezelőtt készített, talán jó lenne a kis csöppségnek, így Panov apó elővette a kiscipőket a dobozból és fel­húzta a gyerek lábára. Panov apó: Pont rá illik, mintha csak ráöntötték volna! Fogadja el ezt a kiscipőt! Nő: Ó, hogy hálálhatnám meg? Panov apó: Semmiség az egész. Mesélő: Az öreg suszter aggódva tekintett ki az ablakon, miközben ezt gondolta: Panov apó: Csak nem ment el Jézus, miközben a gyere­kekkel foglalkoztam? Mesélő: Az asszony közben még egyszer megköszönte a segítséget, és a gyerekekkel továbbindult. Panov apó ki­kísérte őket az ajtóig és újra szétnézett az utcán. Két ide­gen szólította őt meg: 1. Idegen: Jó napot kívánok. Tudna nekünk segíteni? A szomszéd faluba készülünk a rokonainkhoz. Miközben az erdőn jöttünk át, az egyik kanyarban felborult a szá­nunk, s egy darab letört belőle. 2. Idegen: Meg tudná mondani, hol találunk egy mester­embert, aki segíthetne rajtunk? Nem fogunk a karácso­nyi gyertyagyújtásra odaérni. Panov apó: A következő utcában lakik egy asztalos. A cégére kint lóg az üzlete felett, úgyhogy könnyen meg fogják találni. Idegenek: Köszönjük szépen! Sietünk is. Panov apó: Lám, ők is sietnek, csak Jézus nem siet hozzám. Hanem ebben a várako­zásban egészen megéheztem. Mesélő: ígf melegített magának egy kis ká­posztalevest és megebédelt. De a szeme ál­landóan az ajtón volt, s figyelte, vajon mikor jön a látogatója. S egyszer csak tényleg ko­pogtak. Panov apó: Biztosan Ő az! Szabad! Mesélő: Azonban csak egy falubeli jött. Férfi: Boldog karácsonyt, Panov apó! Eljöt­tem a csizmáért. Ugye kész van? Panov apó: Még tegnap megsarkaltam , de kerüljön beljebb! Ide tettem az asztalkámra. Tessék! Férfi: Már nagyon ráfért egy kis javítás, de hát nincs pénzem újat venni. Azonban ez most egészen újjá lett varázsolva! Mennyit fizetek? Panov apó: 40 kopejkát. Férfi: Hisz a legutóbb 50-et fizettem! Panov apó: Tudom, de hadd legyen ez az én karácsonyi ajándékom! Meg aztán ezzel nem is volt annyi munka, mint a múltkorival. Férfi: Az Isten fizesse meg a jóságodat! Áldott kará­csonyt, Panov apó! Mesélő: A suszter egyre türelmetlenebbül várakozott, és egyre többet állt ki az ajtóba. Szomszéd: Adjon Isten, Panov apó! így szeretem a kará­csonyt, ha jó sok hó esik. Azt sem bánom, ha többször kell elsöpörni az utcát. Legalább addig is mozog az em­ber, nem igaz? De talán vár valakit? Panov apó: Tudja szomszéd, tegnap nem akárki ígérte meg, hogy eljön: Jézust várom. Szomszéd: Még hogy Jézust?! Talán személyesen ígérte meg, hogy eljön? Na, nekem be kell mennem. Szegény öreg ember - O is egyre többet képzelődik. Nem hiába, nem tesz jót, ha vénségére egyedül marad az ember. Mesélő: Panov apó azonban már nem hallotta az utolsó szavakat, mert figyelmét két koldus kötötte le, akik sza­kadt ruhájukban közeledtek felé. 1. Koldus: Jó ember! Szánj meg minket! Karácsony van, a szeretet ünnepe. Mindenki az estére készülődik. Ne­künk pedig ma még egy falat sem volt a szánkban. 2. Koldus: Látod, a ruhánk is milyen szakadt. A cipőnkön is befolyik a hó, az eső. Panov apó: Túl sok mindent én sem tudok nektek adni, hacsak nem egy kis kenyeret és szalonnát. Koldusok: O, nagyon megköszönnénk azt is! Mesélő: Ahogy telt az idő, egyre sötétebb lett, s az erúbe- rek lassan elindultak la templomba. Panov apó azonban még mindig a vendéget várta, aki váratott magára. Az ar­ra járók megszólították az ajtóban álldogáló apót: Apa: Jó estét, Panov apó! Hát újra eljött a karácsony! Megígértük a gyerekeknek, ha besötétedik, sétálunk egyet a faluban. Megnézzük, kinek milyen fát hoztak az angyalok. Anya: Utána hazamegyünk, meggyújtjuk a gyertyákat és elénekelünk a fa alatt egy karácsonyi éneket. Panov apó: Mi is mindig így tettünk, amíg a gyerekek ki­csik voltak. De mióta magam maradtam, egyedül kell gyertyát gyújtanom. Ma talán másképp lesz: remélem, megérkezik a vendégem! Apa: Csak nem a gyerekek jönnek el? Panov apó: Nem. Jézust várom. Tegnap este álmomban megígérte, hogy eljön. Egész nap vártam, de biztos meg­várja az estét, hogy még szebb legyen az együtt töltött idő. Anya: Hát bizony, a Bibliában is az van írva, hogy este született a Megváltó a betlehemi istállóban. Ezért ne­künk is igyekeznünk kell, mielőtt teljesen besötétedik. Boldog karácsonyt! Mesélő: Ezen a vidéken is szokás volt, hogy napnyugta után a fiatalok házról házra jártak és énekkel köszöntöt­ték az ott lakókat karácsony estéjén. Panov apó ablaka előtt is felcsendült a jól ismert karácsonyi dal. (a gyere­kek énekelnek) Mesélő: Az öreg suszter meghatottan hallgatta, és úgy érezte, angyalok dalolnak az utcán. Majd odament az aj­tóhoz, hogy még egyszer szétnézzen, nem jön-e Jézus. De az utcán már senki sem járt. Csak a távolodó gyere­kek éneke hallatszott egyre halkabban. Panov apó fárad­tan ült le az asztalhoz, és elővette a Bibliát. Azonban annyira szomorú és csalódott volt, a szeme is annyira fá­radt, hogy nem bírta kibetüzni a szavakat. Panov apó: Csak álom volt az egész! Olyan nagyon akar­tam hinni benne, úgy vártam, hogy eljön Jézus! De úgy látszik, hogy csak álmodtam. Mesélő: Hirtelen úgy tűnt, mintha valaki lett volna szobá­ban. Panov apó könnyein keresztül sok embert látott: ott volt az'utcaseprő, az anya a gyerekeivel, a koldusok, a szomszédok és a falubeliek. Mind - mind, akivel a nap folyamán találkozott, beszélt, akinek segített. Ahogy el­haladtak mellette, mindegyikük azt kérdezte tőle: Nem láttál engem, P^nov apó? Panov apó: Ki vagy? Mondd meg, kérlek, ki vagy? Mesélő: Aztán ugyanazt a hangot hallotta, amit előző este, bár hogy honnan jött, nem tudta volna megmondani. Hang: Éheztem és enni adtál. Szomjaztam és innom adtál Jövevény voltam és befogadtál. Miközben ezeken az embereken segítettél - velem tetted ezt. Mesélő: Majd megint csend lett. A könnyek felszáradtak az öregember szeméből. Panov apó: Bizony, bizony. Mégiscsak eljött. Mesélő: Elgondolkodva bólogatott. Majd elmosolyodott, és a szeme újra ragyogott. (Tolsztoj-mese alapján írta: Boda Zsuzsa) A gyermeksarok készítőinek címe: Boda Zsuzsa, 1085 Budapest, Üllői út 24. FIATALOKNAK Simon András karácsonyi üdvözlőlapjai az Evangélikus Sajtóosztály Könyvesboltjában „Simon András művei nekem , nagyon tetszenek. Nagyon szimpatikus a techni­kája, a felfogása s a fantáziájá­nak a szertelen bősége. Nagyon tehetségesnek tartom. ” Szántó Piroska - akinek egyik szép munkájával az Országos Evangélikus Múzeumban is talál­kozunk, - írta a fenti sorokat Si­mon András rajzai láttán. Én ak­kor figyeltem fel sokoldalú mun­kásságára, amikor 1990. decem­berében a Molnár C. Pál Baráti Kör hagyományos pályázatát kö­vető kiállításon a közönség-díjat nyerte el. Az egyházművészet nagyjának emlékére rendezett pá­lyázaton a fiatalabb művésznem­zedéknek azok a tagjai vehetnek részt, akik Molnár C. Pál szelle­mében az egyházi művészet, a hit szolgálói. A most 40 éves művész eddigi 11 egyéni és ugyanannyi csoportos kiállításaival is bizo­nyítja, hogy a díjat méltán kapta. » Grafikáival, nagyon egyéni, de sokatmondó egyvonalas rajzaival találkozhatunk levélpapíron, le­velezőlapon, üdvözlőlapon, könyvjelzőkön, művészeti kata­lógusokban, de még iskolások ballagási meghívóin is. A napok­ban az Evangélikus Sajtóosztály gazdag, értékes választékkal ellá­tott könyvesboltjában (IX. Üllői út 24.) már láttam nagyon finom vonalú karácsonyi üdvözlőlapja­it. Egyik kiemelkedően szép grafi­kai munkája a „Miatyánk soro­zat”. Legszebb imádságunkat ki­Mndenkor drMjetek! Szüntelenül imádtazzatoki Mindené« adjatok hátét, mert ért vájja Isten mindnyájatoktól Krisztus Jézusban. (1 Tessz 5,18) lene szimbolikus rajzzal illuszt­rálta, a hátlapon imádságos el­mélkedéssel (szép karácsonyi, vagy alkalmi ajándék!), mely hét nyelven is megjelent. Önálló tár­lata négyszer volt Ausztriában, valamint NSZK-ban is.- Munkásságom egyik fő célja az, hogy a művészet élményét - mint ingyen kapott talentumot - ne egyoldalúan csupán „ rátestál­jam ”, hamm alkotó módon meg­osszam a nézőkkel. Mélyen hiszek abban, hogy a közönség nem csu­pán passzív szemlélője, hanem saját érzelmi és szellemi gazdag­sága, fantáziája révén alkotótár­sa is lehet a művésznek, amikor egy képben új - és újabb monda­nivalót vél felfedezni. Hiszem, hogy egy alkotás értéke értelmez­hetőségének sokféleségével is mérhető... - jegyeztem fel a mű­vész szavait, akinek a Biblia a legfőbb témaadója. Éveken keresztül tankönyveket is illusztrált - ebben, kritikusként segítségére lehetett gyermeksze­retete, pedagógiai érdeklődése, s az, hogy „szülei emlékezete sze­rint két és fél éves kora óta kez­dett komolyan rajzolni”, majd a Képző- és Iparművészeti Szakkö­zépiskolában 1976-ban játékké- szítő-grafika szakon érettségizett. Játékos rajzait négy gyermeke is szívesen forgatja. Felesége peda­gógus. Simon András művészi munkássága kiteljesedésében nyilván szerepe van a családnak, az otthon nyugalmat adó légköré­nek. Sebeiken Pálma Évfolyamkirándulás Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen 1994- ben egy nagyon lelkes évfolyam kezdte el a lelkészi pályára való felkészülést. Nemcsak a tanulás során voltunk együtt, hanem a szabadidőnk nagy részét is együtt töltöttük. Kerestük az együttszolgálás alkal­mait, imaközösségre és beszélgetésre gyűltünk ösz- sze a kollégiumban, hogy egymás hite által is erő­södhessünk. Néha azonban jól esik elhagyni az iskola, a kollé­gium falait. Elsőtől kezdve minden ősszel és tavasz- szal kirándulást szerveztünk egy-egy hétvégén. Cé­lunk mindig egy gyülekezet meglátogatása volt, a kirándulás közösségformáló alkal­ma mellett. Minden helyen gyalog­túráztunk, a helyi természeti adott­ságokat kihasználva. Reggel és este az Ige mellett elcsendesedve az év­folyamtársak áhítataira figyeltünk, énekeltünk, és imádkoztunk. Több alkalommal évfolyamfelelős taná­runk, dr. Szentpétery Péter teoló­giai témájú előadásait hallhattuk. A szombati ifjúsági órákon is résztvettünk. Vasárnap a gyüleke­zeti istentiszteleten énekkel, igehir­detéssel, beszámolóval szolgál­tunk. Az „üvegbúrát elhagyva” le­hetőségünk volt arra, hogy az elmé­let után egy kicsit az életbe is bepil­lanthassunk. Egy-egy lelkésszel vagy gyülekezeti taggal való beszélgetéskor valós teológiai és etikai kérdésekkel szembesülhettünk. A gyülekezetekben megtapasztalt szeretet fokozta az évfolyamtársak együttszolgálásának örömét. A következő gyülekezetekben jártunk: Gyúró, Piliscsaba, Csákvár, Alberti, Nagyveleg, Tokaj. Egyházasdengeleg volt a legutóbbi kirándulásunk színhelye. A kissé megfogyatkozott hajdani évfo­lyam magja, egy kis csapat - a külföldi ösztöndíjak és egyéb okok miatt már nem évfolyamtársak is - akik igyekszünk összetartani, mindnyájan megta­pasztalhattuk a dengelegi gyülekezet tagjainak fá­radságot nem ismerő, áldozatkész szeretetét, mely- lyel fogadtak bennünket. Az új gyülekezeti házban „vertünk tanyát”, ahol szorgos kezek láttak el ben­nünket két és fél napon keresztül „minden földi jó­val”. A nógrádi táj szépségét talán ki lehet szavak­ban fejezni, de a dengelegiek vendégszeretetét nem lehet leírni, azt át kell élni! A vasárnapi igehirdetés alapigéje a Nagy paran­csolat volt, nemcsak hallhattuk az igét, hanem a sze­retet kettős parancsának valóságát ezen az októberi hétvégén Egyházasdengelegen a gyülekezet közös­ségében meg is tapasztalhattuk. Istennek adunk há­lát a dengelegiek testvéri szeretetéért. Az Úr áldását kérjük a gyülekezet életére, munkájára! Lábossá Péter Mihály

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom