Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-07-12 / 28. szám
1998. JÚLIUS 12. 3.oldal Evangélikus Élet Riport Bojtos László tiszteletbeli konzullal Clevelandban él Bojtos László, hazánk az USA Ohio állambeli tiszteletbeli konzulja, építészmérnök. Amerikában egy építésziroda tulajdonosa. Szívéhez legközelebb álló munkáiként a templomépítészetet említi, köztük több evangélikust. Mióta él Amerikában? 1956-ban jöttem a tengeren túlra. Orvos szerettem volna lenni, de mivel édesapám vadosfai lelkészként az akkori soproni alsó egyházmegye esperese is volt, az „egyéb” társadalmi besorolás elzárta előlem az egyetemi lehetőséget. Segédmunkásként helyezkedtem el. így eltöltött év után kerültem be a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára. Milyen indíttatásokat kapott az evangélikus papi házban? Édesanyám meleg szeretete elkísér életem végéig. Emlékszem milyen könnyes szemmel indított útnak a soproni evangélikus lyceumba, mindössze 10 és fél évesen. Ettől az időtől már csak vendégként jártam a vadosfai otthonunkban. Édesapám nagy-tehetségű ember volt. Két szembetűnő tulajdonsága különösen megragadó. Az egyik boldogsága és megelégedettsége a falusi paróhcia csendjében, pedig városi emberek között is megállta volna a helyét, a másik közvetlensége és kapcsolatteremtő készsége hívei kövében. Az az erénye, hogy a legkisebbet (tárgyi vagy személyi) ugyanolyan figyelemmel és hűséggel kezelte, mint a legnagyobbat, példaként áll előttem életem folyamán. Hűséges hivatásteljesítése ismert volt egész egyházunkban. Hite és szeretete kisugárzott gyülekezete határain túlra is. Milyen hatással volt a soproni lyceum személyiség-fejlődésére? Gyermekként kerültem a nagy múltú iskola falai közé. Tudós tanárok vezettek be a szellemtudományok gazdag tárházába. A hitbeli nevelés is része volt a személyiség formálódásának. Tanáraim döntését, az iskola célkitűzéseit diákként nem mindig értettem, csak felnőtt korban vált világossá elképzelésük. Általános műveltség, magasfokú szellemi képzés, egyházhoz kötődés és hazaszeretet szerepelt vágyaik palettáján, amelyet átadni igyekeztek az ifjú nemzedéknek. Örülök, hogy 1948-ban érettségizhettem. Az öregdiákok mozgalmában magam is részt veszek. Örülök, hogy újra egyházi irányítás alatt végzi munkáját, bizonyos vagyok benne, egyházunk jövőjét, nemzetünk holnapját építik, akik ebben a nagy kihívásban résztvesznek. Konzuli tevékenységéről mondana valamit az Evangélikus Elet olvasóinak? Jeszenszky Géza korábbi külügyminiszter kért fel e megtisztelő megbízatásra, elsőként az USA-ban. Azóta létszámunk hatra nőtt. Hazámat képviselhetem a világ legnagyobb tekintélyű országában, annak Ohio államában, ahol 260 ezer magát magyar származásúnak tartó él. A legtöbb honfitársunk a nehéziparáról ismert Clevelandben telepedett le már a század kezdetétől, s több hullámban érkeztek az óhazából. Feladatom, hogy a két ország közti kapcsolatot ápoljam, ugyanakkor egyéni kérésekkel is fordulnak hozzám, segítséget kérve sajátos helyzetük rendezésére. Nagy megbecsülés övez az amerikai állam részéről, magyar honfitársainknak, országunk után érdeklődő amerikaiaknak, a tanácsadást természetesnek tartom. Évente - olykor többször is - hazalátogatok rokonaimhoz, barátaimhoz és nem utolsó sorban, hogy az egyetemes magyar lét egy-egy rendezvényén részt vegyek. Mindig örülök, ha otthonunkban fogadhatom a Magyarországról érkezett vendégeket. A Cleveland nyugati evangélikus gyülekezet aktív tagja. Hogyan látja az egyház szolgálatát? Nagyon örülök annak, hogy Tamásy Zoltán és felesége, Molnár Éva személyében fiatal lelkészházaspár érkezett hozzánk 3 éves szolgálatra. Ily módon is érzi a gyülekezet a Magyarországi Evangélikus Egyház gondoskodását és szere- tetét. Tamásyék hűségesen végzik szolgálatukat. A gyülekezet befogadta és kedveli személyüket. Zoltán lelkész jó igehirdető, otthonos az angol nyelvben, Éva asszony pedig nagyon közvetlen a hívek közötti forgolódásban, gondozza a torontói szórványgyülekezetet. Gyülekezetünk intellektuális beállítottságú hívekből verbuválódott. Ma már többségükben idősebb emberek alkotják a gyülekezet gerincét, de vannak fiatalok is, akik már itt születtek vagy később érkeztek Amerikába. Magam és családom szívesen veszünk részt a gyülekezet életében. Kettős feladatot tölt be az egyház- község az igen sajátos szolgálatával. Hirdeti Isten igéjét, s általa hitet ébreszt, bíztat és'bátorít. Ugyankkor a távolban élő magyarság részére az anyanyelv ápolásának, testvéri magyar szívek egymásra találásának is otthont ad. Mind a kettő rendkívül fontos. Örültünk Pünkösd másnapján Szebik Imre püspök látogatásának és köztünk végzett szolgálatának, amely az óhazával és a Magyarországi Evangélikus Egyház egyik képviselőjével való találkozás szép alkalma volt. Erőt, kitartó, hűséges munkát kívánok a hazai egyház életére és minden munkájára, melyet honfitársaiért végez. Hadd idézzünk egyik cikkéből, amely a Bojtos László elnöksége alatt álló szervezet, a Magyar Baráti Közösség 25. évfordulója alkalmával a Hitel című folyóirat 1997. augusztusi számában jelent meg: „Szellemiségünk a régi: vállaljuk a szétszórtsági sorsot, közösségünket a világon élő összmagyarság szerves részének tekintjük, nem kötelezzük el magunkat semmiféle politikai ideológiának, mert államhatárokat akarunk áthidalni, hogy népünk szolidaritását, összetartozását segítsük. Mindenkit tisztelünk, de a magyarság érdekében végzett közösségi munkát tartjuk mértékadónak. Az évfordulóra választott alapgondolatunk, az »új magyar honalapítás a harmadik évezred küszöbén« szellemében a lelki, szellemi nagy-Magyarországot kell megvalósítanunk, melynek nem a határait, hanem az emberek gondolkodásmódját kell megváltoztatni. Ez látszik egyedüli lehetőségünknek. Szétszórtsági létünkben minket a jóhiszeműség, a tolerancia, a megértés és elsősorban egymás elviselésének a tudata tartott meg. Ezt kell elsősorban továbbmentenünk. A reménység-tavi tá- bortűzhöz vissza kéne hívnunk mindazokat, akik évekkel ezelőtt egymás mellett, velünk álmodták a jövőt, de most egymástól eltávolodtak, sokszor egymással szembefordultak. Csak az egymásra taMúlt és jöv Nagyon örültem, hogy ott lehettem az Evangélikus Hittudományi Egyetem évzáróján. Érzelmek és hangulatok teszik emberivé életünket. Szép volt az ünnepség. Lehet, jó dolog, hogy 1998-ban már természetesnek tartjuk - ahogy erről a rektor gondolatgazdag expozéjában szolid büszkeséggel beszámolt, - hogy egyetemünk teljes jogú tagja a magyar felsőoktatásnak és minden remény meg - van arra, hogy az is marad, elnyeri a szükséges akkreditációt a törvény alapján. Mégsem természetes ez. Hiszen az évtizedeken át tartó másodrendű állampolgár helyzetnek, amiben az egyház élt, a Teológiai Akadémia volt az egyik megtestesítője. Megengedték, megtartották, de takarékra állították. Professzorai öregedtek, hallgatói megritkultak, kötelező volt számára a diakóniai teológia dicsőítése. Milyen gyorsan változik a világ. Ma, amikor növekszik a szegénység, polarizálódik a társadalom, szembesülünk a kapitalizmus árnyaival, egész más hangsúlyt kap a diakónia és annak teológiai háttere. De a legfontosabb, hogy ma az egyetemnek nemcsak lehetősége, hanem kötelessége az oktatás mellett a tudomány Tágölelésű jubileum Hetvenöt éves a vecsési gyülekezet Kicsiny gyülekezet a főváros határa mentén: Vecsés. A vidékről Budapesten munkát talált emberek egyik megállapodási helye, a végállomás: itt lehet megvetni alapjait lakásnak, háznak, ez mégsem a csupa tégla és beton város. Kertes családi házak övezete. Szomszédságában van a világ országútjainak egyik nagy állomása: Ferihegy, a repülőtérrel. Itt él egy „fiatal gyülekezetünk”, mely most ünnepelte 75. születésnapját. Kuthy Dezső, a későbbi balassagyarmati püspök vetette meg alapjait 1923- ban és már 1932-ben első templomukat szentelte fel Raffay Sándor püspök. 1936-tól anyagyülekezetté lett a missziói és szórványgyülekezet. Helle Ferenc és Hegedűs Lajos voltak a lelkészei. A II. világháború törte meg a gyülekezet fejlődését, a visszavonuló német csapatok felrobbantották kis templomukat. Svájciak adományából kaptak egy fatemplomot, itt talált otthont a gyülekezet addig, míg Marschalkó Gyula lelkipásztori munkája és vezetése nyomán 1971-ben harmadik templomukat felszentelhette Káldy Zoltán püspök. Hetvenöt év alatt három templom! Nem volt könnyű feladat, de a gyülekezet élni akar és él is, - erről tette bizonyságot június 6-7-én, amikor is két napon át ünnepeltek és adtak hálát Istennek megtartó szeretetéért. Az ünnepség már szombaton elkezdődött, amikor is a felsőtelepi katolikus templomban tartottak zenés áhítatot - mert a nagytarcsai Jubilate Énekkar és zenekar hangversenyére kicsiny lett volna a saját templom. Szigetvári Imre plébános nyitottan és szeretettel fogadta be a testvéregyházat erre az alkalomra és szükség is volt a nagyobb befogadó térre. Bálint József karnagy vezetésével Arcadelt, Lassus, Lotti, Schütz, Haydn és J.S. Bach műveket, a második részben pedig magyar szerzők műveit: Halmos, Rezessy László, Sulyok és Szokolay mű0 veket adtak elő. Orgonáit Hollóné Kovács Márta. Vasárnap reggel 9 órakor kezdődött a hálaadó úrvacso- rás istentisztelet, erre az alkalomra kívül-belül megújított templomukban. A gyülekezet lelkésze, Rezessy Miklós és elődje Marschalkó Gyula végezték a liturgikus szolgálatot. A vasárnap textusa alapján Rezessy Miklós hirdette az igét. Pünkösd után, a Szentháromságot ünneplő vasárnapon az igehirdetés az újjászületés jé- zusi kívánságát tárta a gyülekezet elé, a Szentiéleknek a szél mindenen átható erejével együtt járó éltető erejét kérte a gyülekezet további életére, hogy az a Lélektől született, Lélektől áthatott legyen. Délután folytatódott az ünneplés gyülekezeti szere- tetvendégségen. Itt látogatta meg a gyülekezetei az egyházmegye esperese, Koczor Tamás is, aki a 62. zsoltár verseivel biztatta a gyülekezetei az Isten előtti megállásra és a Krisztusban való megmaradásra. Marschalkó Gyula, a lelkészelőd, aki 1955-től 1990-ig, - nyugdíjba meneteléig - gondozta a gyülekezetei, harmincöt évre emlékezve, felidézett sok régi emléket, arcokat, presbitereket és felügyelőket, akik már előre mentek, de a köszönet szava hangzott a még most is szolgálók felé, így Szabó Dénesné felé, aki közel 20 éve hűséges felügyelője a gyülekezetnek. Az emlékezés egészen családiassá tette a szeretetvendégséget, hiszen a jelenlévők mind személyesen ismerték a régieket, egyesek még ma is ott voltak a gyülekezet soraiban. Kicsiny gyülekezet nagy dolgokról tett tanúbizonyságot e két napon. Arról, hogy élnek és befogadták családias légkörükbe Gyál és Üllő evangélikusait is. Arról, hogy ökumenikusán nyitottak, mert szombaton este befogadta őket egy hangversenyre a katolikus templom és a vasárnapi mindkét eseményen együtt ünnepelt velük a református gyülekezetei is Pap András lelkész és Szigetvári Imre plébános vezetésével. És arról is bizonyságot nyertünk, hogy nyitottak a község társadalma, egésze felé is, mert eljött Molnár Imre polgármester is, köszöntötte a gyülekezet és a Vecsési Falusi Iskola igazgatójának dr. Patkós Józsefnek saját festményeiből összeállított kiállítását is elhelyezték termeikben, sőt abból többen vásároltak is. A gyülekezet jó bizonyságot adott hitéről, családias szeretetéről, nyitottságáról, ökumenicitásáról. Kísérje őket Isten áldása, hogy az évszázados jubileumon is ilyen örömmel és felszabadultan tudjanak majd hálát adni! Lelkészavatások r _ az Északi Egyházkerületben Az Északi Egyházkerület végzett teológusait az alábbi helyeken és időpontban avatja lelkésszé D. Szebik Imre püspök. Farkas Ervin: Pápa 1998. július 19-én 17 óra Gabnai Sándor: Pápa 1998. július 19-én 17 óra Lénárt Viktor: Bp-Budavár 1998. augusztus 8-án 11 óra Solymár Péter: Bp-Budavár 1998. augusztus 8-án 11 óra Garas Krisztina: Celldömölk 1998. augusztus 9-én 16 óra Percze Sándor: Celldömölk 1998. augusztus 9-én 16 óra Takács Eszter: Celldömölk 1998. augusztus 9-én 16 óra Iáit lelkek formálhatják ki a derűs, optimista, jövőt építő magyar embertípust.” Mi pedig áldást kérünk erről a helyről is a clevelandi evangélikus gyülekezet életére, minden szolgálatára. Bojtos László konzul, hittestvérünk életét pedig áldja meg Isten gazdagon szerettei körében éppúgy, mint az amerikai magyarságért és evangélikus testvéreinkért végzett gyakran sok türelmet igénylő minden munkájában. Mindig nyitott szívvel és tárt ajtókkal várjuk hazánkban s egyházunkban. D. Szebik Imre ) találkozása magas szintű művelése. A teológiai tudományok teljes akadémiai elismertetése is küszöbön áll, valójában meg is történt, a gond most már a hirtelen megnyílt lehetőségek megtöltése tartalommal. Egyelőre az is öröm, hogy az egyetem képes volt megfelelni a korszerű, új felsőoktatási törvény igényeinek, no meg a kitűnő munkát végzett rektor mandátumának lejártával a fiatalabb nemzedékből új rektort választani, aki frappáns igehirdetéssel mutatkozik be. Őrá vár az egyetem további korszerűsítése, a fiatal nemzedékek legjobbjainak bekapcsolása a Hittudományi Egyetem munkájába. Bizony az Úristen mindig megszégyenít minket. 1987 októberében, a Déli Egyházkerület új elnökségének a beiktatása után, első hivatalos szereplésem a Teológiai Akadémia új épületének alap- kő-letételi ünnepségén volt. Akkor, minden optimizmusom ellenére - ne feledjük, még a régi rendszerben született meg a döntés a fejlesztésről - nem gondoltam volna, hogy alig egy évtizeddel később nagyszerű teológus évfolyam, nagyszerű hitoktató évfolyam tanévzáró ünnepségén vehetek részt. Ahol örömteli és megrendítő hallani jól ismert lelkészcsaládok gyermekeinek és az egyházhoz mindvégig hű, illetve visszatérő családok gyermekeinek a nevét, tapasztalni, hogy lassan-lassan helyreáll a normális élet az egyházban, természetessé válik, hogy tehetséges, hívő fiatalok az Úristen szolgálatának a legközvetlenebb formáját választják. Talán nem én voltam egyedül - és talán nem veszik ezt rossz néven a most induló fiatalok -, akire a legmélyebb hatást mégis az 50, 60 illetve 65 éve végzett lelkészek köszöntése gyakorolta. A het- venharmadik, nyolcvanharmadik és nyolcvannyolcadik évét taposó három nemzedék. Azonos bennük, hogy lelké- szi pályájuk derékkorára esett a diktatúra négy évtizede. Biztos nem így képzelték, de hűségesek maradtak. Felcsattant a taps a zuglói templomban Böröcz Sándor, Csepregi Béla, Pusztai László..., a hatvan éve végzettek üdvözlésekor. Ez csak az egyházban lehetséges, ezt csak az Úristen rendezheti el, gondoltam, amikor megláttam egymás mellett ülni békességben, szeretetben a hatvanöt éve végzett‘évfolyam két egyháztörténelmi formátumú egyéniségét, Prőhle Károlyt és Scholz Lászlót. Elhangzott, hogy talán hat kivétellel minden ma szolgáló evangélikus lelkészt tanított, az aktív oktatástól csak most búcsút vevő Prőhle professzor, ami azt is jelenti, hogy a legnehezebb időkben is konszenzusban kellett legyen az állammal. És láttam Scholz Lászlót - akinek lelkészi és költői életműve is önálló érték -, akit elűztek templomából, akit hitvalló magatartásáért meghurcoltak, aki példát mutatott erkölcsi nagyságból is és aki meghatottan egyházunk gyöngyszemének nevezte a Hittudományi Egyetemet, köszönetét mondva a régi diákok nevében. Prőhle Károly és Scholz László egymás mellett a zuglói templom padjában, az Evangélikus Hittudományi Egyetem évzáróján, 1998-ban, megbékélve, szeretetben. Talán mégis más az egyház, mint a békétlen társadalom. Lehetséges sorsunk megtagadása, elveink feladása nélkül a mai egyházban az Isten ügyének, a valódi rendszerváltozásnak, megújulásnak a szolgálata. T. Frenkl Róbert