Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-05-31 / 22. szám
4.oldal 1998. MÁJUS 31. Evangélikus Elet „Adj istenfélelmet és világos értelmet!” Nagy egyházi ünnepeinkhez: karácsony, húsvét hozzátartozik az ajándék és a megajándékozás. Isten karácsonykor megajándékoz bennünket Jézus születésével, húsvétkor Jézus feltámadásával. Mi, akik megajándékozottak lettünk, mi is megajándékozzuk egymást. Ha az „ajándékokat” egymás mellé tesszük, mindazokat, amelyeket Istentől kaptunk és azokat, amelyeket mi adhatunk, akkor az igazi nagy kincs Isten ajándéka. Az ajándékozó ünnepek alkalmával vannak olyan ajándékok, amelyek meglepetések és vannak olyanok, amelyek remélve vártak. Mindegyiknek örülhet az ember. Pünkösdkor nem ajándékozunk, nem teszünk ajándékokat a pünkösdi rózsa mellé. Pünkösdkor mi vagyunk a megajándékozottak. Az ajándék nem kevesebb, mint a hitet teremtő Szentlélek. Milyen jó, nemcsak Istentől, nemcsak Jézustól, hanem a Szentlélektől is imádságban kérhetünk! Pünkösdi kérésünk egy mondat: „Adj istenfélelmet és világos értelmet!” Szívet dobogtató a kérés bátorsága: Adj! Aki ezt a mondatot megfogalmazta, az tudta, hogy istenfélelem és világos értelem, e kettő a Szentlélektől kérhető. Adj istenfélelmet! Ilyet kérni? Félelmet? Istenfélelmet? Nincs elég félelem a világban? Még az Istentől is féljünk? Az istenféielem nem az Istentől való félelmet jelenti, hanem Isten komolyan vételét. Aki hallja ezt a kifejezést: istenfélelem, reménység szerint konfirmációi emlékeire gondolva, eszébe jut a mondat: „Istent féljük és szeressük”. Isten félelmét nem tudom elválasztani Isten szeretetétől. Az istenfélelem: ez számomra azt jelenti, ahogy az O törvénye, igéje szerint élek, az imádságon keresztül Tőle kérek erőt. Az istenfélelem üzenete az is, hogy az embernek ajándékba adott teremtett világért felelősséggel tartozunk. Az életet ajándékba kaptuk és ezt tovább kell adnunk. Tudósok kimutatták, ha Indiában és Kínában hasonló technikai fejlettségi szinten élnének az emberek, mint Európában, akkor már elpusztultunk volna a füsttől. Istenfélelem: a felebarátom tisztelete és szeretete. Az embernek el kell döntenie, fegyvert vesz a kezébe, mellyel életet olt ki, vagy keresztet, mely megtartja és élteti. Adj világos értelmet! Kérés? Követelés? Ne felejtsük el ez imádság! Keresztyén hívő ember hit és értelem választásánál a hitet érzi szívéhez közelebb. De akárki is legyen, életét egyedül a hiten keresztül nem tudja kormányozni. Isten útján járó emberek is napról-napra szembesülnek azzal, hogy dönteni kell. Kinek kisebb, kinek nagyobb kérdésekben. Felemelő érzés számomra, amikor valamilyen egyházi gyűlésen részt vesznek, ahol fontos döntések születnek, ott a kezdetet és a befejezést az imádság adja meg. Aki elimádkozza ezt az imádságot, és világos értelmet kér, az nem akar egyedül dönteni, nem a felelősség alól akar kibújni. Áldást kér a gondolatokra, tervekre. E mondatot imádkozva, mindenki tapasztalja meg a Szentlélek hatalmát és erejét! Béres László Folytatás az első oldalról Újszövetség egyházi, kulturális és a népek közötti jó viszonyt erősítő jelentőségét. A szimpoziont követőleg fogadta a vendégeket Platthy Iván, a Miniszter- elnökségi Hivatal egyházi ügyeként felelős c. államtitkára és tájékoztatást adott a magyarországi egyházak mai helyzetével kapcsolatos törvényekről. Ezt követőleg a küldöttséget a Román Nagykövetségen Petru Kordos nagyköa vendégeket a nagy múltú és evangélikus hagyományú város hitoktatási helyzetéről, majd meglátogatták az Evangélikus Gimnáziumot, valamint az ország legnagyobb evangélikus templomát és az Evangélikus Szeretetotthont. A vendégek érdeklődéssel hallgatták a helyi „tükörben” megismerhető evangélikus egyházi helyzetet, ezek között is örömmel hallottak a rendszeres szlovák nyelvű istentiszteletről. Az esti órákban vet fogadta, ahol élénk eszmecsere folyt a két ország kapcsolatrendszerérői és az egyházak e folyamatban való részvételéről. Május 7-én a küldöttség Békéscsabára látogatott, ahol dr. Harmati Béla püspök, elnök és Táborszky László evangélikus esperes tájékoztatta az Evangélikus Egyház fogadást adott a vendégek tiszteletére, amelyen megjelent a város polgármestere és a helyi román önkormányzat elnöke is. Dr. Harmati Béla püspök - aki a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa elnöke is - beszédében összefoglalta a két Damaschin román orthodox püspök köszönti a tudományos tanácskozás résztvevőit Egyházunk 1997-ben Május első napjaiban az Országos Elnökség adott számot az elmúlt évről az Országos Presbitériumnak. Ez a tavaszi ülés mindig az előző évről szóló beszámolók, jelentések értékelésével foglalkozik és megelőzi a különböző osztályok, munkaközösségek összejövetele, ahol egy-egy munkaterület eredményeit, vagy éppen hiányosságait feltárják és ezek a jelentések is beleolvadnak a nagy egészbe, az elmúlt évről való számadásba. A Presbitériumnak mind az országos felügyelő, mind a püspökelnök tesz jelentést és annak megtárgyalása után hoznak határozatokat, melyek az egész egyház számára hatályosak. Dr. Frenkl Róbert országos felügyelőjelentésében többek között a következőket mondta el: Jelentésemben többnyire egyház és állam, egyház és társadalom kapcsolatával, valamint az egyházi élet néhány kérdésével, kitüntetetten a Zsinat, az oktatásügy, és a sajtó problémáival foglalkozom. Ma több esemény, feladat is igényli ezt a megközelítést. Ehhez járul, hogy felnövekvőben, színre lépőben van az a nemzedék, amelynek már nincsenek meghatározó élményei a létező szocializmusról, ezért is természetesnek veszi az egyház szabadságát, ami nem jelenti azt, hogy kötődik is az egyházhoz. De semmiképpen nem a múlthoz viszonyítja a mai egyházi életet. Ezért sem fogékony a hagyományosnak nevezhető egyházpolitikai konfliktusokra, annál kritikusabb a jelennel. Ez helyeselhető, hiszen már zajlik a nemzedékváltás az egyházban is, ami a következő évtizedben meghatározó lesz. A folyamatban nemcsak az egyház működőképességét, hanem a munka minőségét is meg kell őrizni. Ennél is érzékenyebb kérdés a nemzedékek együttmunkál- kodása. Rövidesen színre lép egy fiatal lelkész nemzedék, lényegében megoldva az időszerű lelkészhiányt. Mennyiségi tekintetben feltétlenül. De ettől még magas marad a hívek átlagéletkora, hiányzik a közép- nemzedék, kevés a fiatal. Meg kell őrizni az egyház egységét nemzedéki értelemben is, segíteni kell abban, hogy ne szakadjunk a fiatalok és az idősek egyházává... Sokan, olykor nálunk is, nehezen látják be, hogy véget ért a Nagy Konstantinus-i korszak. Elvben helyeslik egyház és állam szétválasztását, főleg az állami befolyás csökkentését, de nem idegen tőlük, hogy az egyház azért, mint hatalmi tényező jelenjen meg az állami életben. Ez a nem is annyira rejtett törekvés nyilvánult meg az egyházak parlamenti képviseletének felvetésekor, amire a kisebbségi ügy adott apropót. Később az indítvány a második kamara létrehozásává szelídült, de nézetem szerint az egyházaknak itt is legfeljebb résztvevőknek, nem kezdeményezőknek kell lenniük... A társadalom aggasztó erkölcsi helyzete, a minimális konszenzusok hiánya a közerkölcs terén már a nagypolitika aggodalmát is - jobb későn, mint soha - kivívta... Az egyház valóságos elválása az államtól - anyagi tekintetben is - jelentős pozitívum, de vannak, a közerkölccsel összefüggésben, sajátos gondok, ellentmondások. Ezek közül a hitoktatás kérdését emelem ki, mint amelyet tartalmilag és a finanszírozást tekintve is tovább kell tárgyalnunk. A közerkölcs építésében igen nagy jelentőségű a hitoktatás. Ennek a közoktatás peremére szorítása nem fogadható el. Márpedig ez a folyamat kezdődött meg. Nem kívánok itt a kérdés részleteivel foglalkozni, csak jelentem az Országos Presbitériumnak, az egyház népének, hogy eltökéltek vagyunk, annak kell lennünk, a hitoktatás színvonalának megtartásában, fejlesztésében. Ne értse senki félre, nem kezdünk kultúrharcot, de egyrészt mozgósítjuk belső erőforrásainkat, másrészt megkíséreljük az oktatási kormányzat, a politikai döntéshozók meggyőzését arról, hogy elsősorban nem egyházi, hanem társadalmi érdek, hogy a hitoktatás a közoktatás szerves része legyen, maradjon. A fiatalok, a nemzet jövőjének az érdeke, természetesen tiszteletben tartva a világnézeti szabadságot, a családok, a szülők döntését. Ebben az összefüggésben, tehát a közerkölcs, a szociáletikai kérdések, a hitoktatás összefüggésében tárgyalom az egyházi sajtó ügyét. Egyfelől nem lebecsülhetők az eredmények. Megújult formában és reméljük egyre inkább megújult tartalommal jelenik meg az Evangélikus Elet. Hasonlóan értékelhető a fiatal lelkésznemzedék színrelépése kapcsán fokozott jelentőséggel bíró Lelkipásztor. Elismerést szerzett a magyar szellemi életben a Credo, meghonosodott a Hang, a fiatalok lapja, örvendetesen sok gyülekezet, egyházmegye él a nyomda- technika fejlődése révén könnyebbé vált lapkiadással, időszaki kiadványok megjelentetésével. A sokaság, a gazdagság nem is tekinthető át pontosan és ezt igen pozitiven kell értékeljük, hiszen főleg a gyülekezeti újságok feltehetőleg konkrét csoportokat céloznak meg, igényeket elégítenek ki. Jelen vagyunk az elektronikus médiumokban is, elsősorban a hívek által túlnyomó többségben tetszéssel fogadott és immár várt Örömhír és az információnyújtásban is lényeges rádióműsor révén. A másik oldalon a legnagyobb hiányosság, ahogy nem tudunk eléggé jelen lenni az országos sajtóban, véleményünket megfelelően kifejezésre juttatni társadalmi, közéleti, etikai kérdésekben. Ennek is sokféle oka van, mégis, ami rajtunk múlik és feltétlenül szerepet játszik, hogy több korábbi határozat ellenére még mindig nincs sajtóreferensünk, szóvivőnk. Nincs olyan sajtóirodánk, amely a médiumokkal folyamatos kapcsolatban lenne, képes lenne gyorsan és megbízhatóan elhelyezni a sajtóban hivatalos és félhivatalos egyházi állásfoglalásokat, illetve egyházi emberek írásait, véleményét. Mindössze egy sajtótájékoztatót tartottunk, az új Zsinat megalakulása előtt. Ezen is kiderült, hogy sokkal több országos nyilvánosságot érdemlő üzenetünk van, mint amennyivel a sajtóban jelen vagyunk... Az egyházi közéletet tekintve az elmúlt félév legjelentősebb eseménye kétségkívül az új Zsinat megalakulása volt. Bizakodva tekinthetünk az új Zsinatra, a szükséges folyamatosságot és a megújulás lehetőségét egyaránt tükrözi az összetétel. Bizakodásra ad okot a zsinati tisztikar megválasztása is. Ugyanakkor már az eddigiek is igazolják annak a vitának a jogosságát, amely a korábbi tanácskozáson az úgynevezett permanens Zsinat kérdésében lezajlott. Nem kétséges, hogy a gyorsan változó világ igényli a választott, összehívható törvényhozó Zsinatot, amit jelen esetben a jogharmonizáció, a törvények finomítása is indokol. De óhatatlanul jelentkezik - mindkét oldalról - a törvényhozás és a végrehajtás keveredése, ami idegen a lutheránus egyházkormányzástól. Nevezetesen a Zsinatnak lehetősége van aktuális egyházvezetési kérdésekben úgy módosítani a vonatkozó törvényt, hogy ezzel - formailag nem lépve túl kompetenciáját -kényszerpályára állítja az egyházvezetést. A másik oldalon a végrehajtás gyakorolhat nyomást a Zsinatra a neki nem tetsző törvények megváltoztatása érdekében. Józan együttműködéssel mindkét veszély elhárítható, sőt kölcsönösen előnyre fordítható. De tisztában kell lenni ezzel a csapdával, ezért is kell ismételten hangsúlyozni, - akár a világi törvényhozásban - , hogy az előző ciklusban elfogadott alapvető törvényeket, ha csak egészen új szempontok nem merültek fel, nem szabad újratárgyalni, ha nem akarunk teljes jogbizonytalanságot. Az egyházban ez talán még lényegesebb, hiszen itt csak konszenzuson, morális tényezőkön alapul a jogkövető magatartás. Sajnos az egyházi bíráskodással kapcsolatos gondok - annak minden demokratizálása ellenére, vagy talán azzal is összefüggésben - jelzik, hogy új úton járunk, nem lesz könnyű a legjobb törvényeket sem egyértelműen elfogadottá tenni, hiszen ezek szükségszerűen többségi alapon születnek. Az igazi feladat természetesen az új, az úgynevezett háromkerületes struktúrára való felkészülés, ennek vezénylése. A Zsinat munkájának a megkezdése után már erre is fordíthattunk energiát. Nagyon érdekes és megerősíti a korábbi Zsinat változtatási igényét, hogy akiknek fenntartásaik vannak a javasolt új modellel szemben, azok sem a jelenlegi struktúrát támogatják... Számomra nem kétséges, hogy még a jelenlegi egyházkormányzás, súllyal az Országos Presbitérium felelőssége azon szerkezeti-szervezeti változások előkészítése és keresztülvitele, amelyek az új törvényekből következnek és a jobb működést célozzák. Mindenki hangsúlyozza, hogy a struktúra másodlagos, önmagában igen, de a hatékony működés szempontjából meghatározó. Ma az egyház - szervezetileg - egészen mást jelent, mint akárcsak tíz évvel ezelőtt. Iskolarendszerünk, számos új szociális intézményünk, missziói központunk van, a világi alkalmazottak száma messze meghaladja a lelkészekét. Gyökeresen megváltozott az államhoz, a külföldhöz való viszonyunk, egészen más számok jellemzik gazdálkodásunkat. Nem is szólva a világi és egyházi jogi környezet gyors változásáról. Természetesen az anyagi tényezők számbavétele az előkészítés ft>ntós‘része, de ezek eszközt jelentenek, a vita egyik kulcspontja éppen ezek hatékony felhasználása lesz... Az oktatási-nevelési kérdésekről Az Oktatási Osztály igen szép, tartalmas beszámolója jelzi az Országos Presbitérium számára, ha talán megkésve is, de mégis még időben sikerült az Országos Iroda ütőképes egységévé kiépíteni ezt a részleget, amelyet feltétlenül igényel oktatási intézményeink rendszere. Itt is megköszönöm az osztály munkáját, amely nagyban hozzájárult ahhoz, együttműködve az iskolák igazgatóival, hogy iskoláink időre elkészültek a Nemzeti Alaptanterv bevezetésével kapcsolatos teendőkkel, és a szakértői véleményekkel ellátott pedagógiai programokkal, iskolai tanterveket jóváhagyásra benyújtották az Országos Presbitériumhoz. Javaslom ezek elfogadását. Amennyire örvendetes az evangélikus iskolarendszer mennyiségi és minőségi fejlődése - közel 600 pedagógus tanít intézményeinkben, közel 6000 gyermeket, mind a pedagógusok, mind a diákok kb. negyven százaléka evangélikus - annyira természetes, hogy ez számos, eddig nem, vagy kevésbé ismert problémát is jelent. Erre céloztam az előbbiekben. Az oktatás vonalán már kiépült egyfajta szakmai struktúra, működik az oktatási-nevelési bizottság, mégis a konfliktusok többnyire közvetlenül a vezetőknél, főként a püspököknél jelentkeznek, megkerülve a törvényben rögzített mechanizmusokat, jellemzően a fenntartót képviselő igazgatótanácsokat. Többször rámutattam, ha nem minimalizálható is az érintett vezető szerepe, mégis meghatározóbb az egyház ilyen irányú szocializációja. Egyszerűen kifejezve, maradva az iskoláknál, konfliktus esetén nem az Igazgatótanácshoz, az Oktatási Bizottsághoz, vagy az Országos Iroda Oktatási Osztályához fordulnak, hanem a püspökhöz, így történt ez legutóbb is a Budapesti Evangélikus Gimnázium legújabb vezetési válságánál. Tanárok, szülők jelentkeztek különböző információkkal, hiába próbáltuk a folyamatot, ezúttal több ízben is, az úgymond törvényes útra terelni. Végül első fokon az egyházi elnökségnek kellett intézkedni, ezt követte az Igazgatótanács ülése, a végső döntést az Országos Presbitériumnak kell meghoznia. Az Országos Elnökség az iskolában kialakult szakmai és anyagi helyzetre tekintettel rendkívüli felmondásbibliatársulat szoros kapcsolatának történetét és jelentőségét, különös tekintettel az európai helyzetre, amely külön is indokolja az ilyen jellegű találkozók mind gyakoribbá tételét. Május 8-án reggel a küldöttség megtekintette a békéscsabai román ortodox templomot, majd ezt követőleg a közeli Gyulára látogatott, ahol Nagy László gyulai református lelkész, püspök-helyettes kíséretében felkeresték a vendégek a magyar- országi Román Ortodox Püspökség hivatalát, ahol Ardeleán Pál, püspöki vikárius adott tájékoztatást a Püspökség székházának felújításáról (ami egyházi ingatlanért kapott kárpótlásból és a magyar állam támogatásával vált lehetővé) és a hazai román ortodox egyház helyzetéről. Ezt követőleg a vendégek ellátogattak Méhkerékre, ahol részt vettek egy román ortodox hittanórán az iskolában, majd elbeszélgettek a gyerekekkel és a helyi gyülekezet tagjaival, akik boldogan mutatták meg a közelmúltban felújított román ortodox templomot. A magyarországi látogatás végén loan Caraza és Tarr Kálmán főtitkárok értékelték a tudományos szimpozion és az egyházi látogatások tapasztalatait, s mindketten a folytatás érdemleges voltát hangsúlyozták, hiszen a Biblia használatáról való eszmecsere és egymás helyzetének közelebbi megismerése igen jótékony hatással lehet a különböző szintű és jellegű kapcsolatainkra. T.K. sál élt az igazgatóval szemben április 1-én, egyben megbízott igazgatót nevezett ki 1998. augusztus 31-ig. Szükséges e döntések megerősítése, illetve pályázat kiírása az állás végleges betöltésére. A konfliktusok az élet velejárói, meg kell tanulni szakszerű és jogszerű kezelésüket. Az egyházi iskolarendszer már eddig is megbecsülést vívott ki magának az oktatásügyben. Iskoláinkban továbbra is a túljelentkezés a jellemző. Meg kell őriznünk, sőt javítanunk kell ezt a színvonalat. Az oktatási rendszer meghatározó, hatásában az egyházi élet egészére kisugárzó része az Evangélikus Hittudományi Egyetem. Büszkék lehetünk arra, hogy minden ismert múltbeli és jelenbeli nehézség ellenére teológiánk versenyképes a magyar felsőoktatásban. Reméljük ezt megerősíti a most folyó akkreditációs folyamat is. Bizonyos, hogy az intézmény jelentősége, szerepe tovább nő, fokozott figyelmet, törődést igényel, érdemel. Nemrég került sor a IV. Országos Mentálhygiénés Napra, amelynek plenáris ülésén az egyházak szerepvállalásáról, spi- ritualitás és mentálhygiéné kapcsolatáról tartottam előadást. Örömmel tapasztaltam, hogy több lelkészünk - és bizonyára nem lelkész híveink is - részt vett az alkalmon. Többen tanulnak a postgraduális mentálhygiénés képzésen is. Fontos ez, hiszen nem vonhatjuk ki magunkat a magyar nép egészségi állapotával összefüggő gondok vállalása, a megoldásban részvétel alól. Különösen foglalkoznunk kell a családi élet kérdéseivel, a népességfogyás okaival, a felnövekvő nemzedék gondjaival. Erősítenünk kell a bizottsági munkát, gondoskodnunk kell arról, hogy az energiák, beleértve a Zsinat jelentős energiáit, egy irányban hassanak, erősítsék egymást. Foglalkoznunk kell azokkal a prioritásokkal, amelyek a következő évtized munkáját meg kell határozzák, ezeknek programmá kell szerveződniük, amelyben gyülekezetek, munkaágak, lelkészek és nem lelkészek egyaránt megtalálják helyüket, teendőiket, így lehet reményünk arra, hogy eleget tegyünk hivatásunknak, küldetésünknek. D. dr. Harmati Béla püspöki szolgálatáról és egyházunk lelki arculatáról, az ökumené helyzetéről, a Zsinatról, és az állammal való kapcsolatról a következőkben számolt be. A megemlékezések éve az idei 1998. esztendő. Másfélszázadnyi idő távlatából csodáljuk a márciusi ifjakat és emlegetjük büszkén Kossuth, Petőfi, Görgey és mások alakjához kapcsolódva evangélikus egyházunk részvételét a reformkor és szabadság- harc küzdelmeiben. Hol is dőlnek el a dolgok 1848-ban, kérdezhetjük? Talán a feudális rend eltörlése, az első felelős magyar kormány megalakítása, a sajtószabadság területén? Vagy talán inkább a gazdasági fellendülés, a Széchenyi és mások kezdeményezte mezőgazdasági, ipari, folyószabályozási, vasútépítési programok terén?
