Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-04-26 / 17. szám
Evangélikus Élet 1998. ÁPRILIS 26. 3.oldal r Bálint László Budapest-Obudai lelkész, budai esperes 1949-1998 A Sajtóosztály Üllői úti könyvesboltja. A Magyar Televízió 2-es csatornája késő esti adásában, a Mélyvíz műsorában az egyházak társadalmi szerepvállalásáról váltanak gondolatokat a résztvevők. Bálint László kifejti, ahhoz, hogy az egyház hatékonyabban tudjon segíteni a szociális szférában, gyermekek és öregek gondozásában, lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a fiatal nemzedéket megszólítsa, hit és erkölcstanra tanítsa. Az egyháznak nagyobb társadalmi megbecsülésre van szüksége, hogy szélesebb rétegek is ajtót nyissanak az evangélium, Krisztus szeretete előtt. Szavai befejeztével még néhány percig szól a disputa, s aztán a riporter orvosért kiált... Bálint László szíve utolsót dobbant. A műsort lekonferálják. Laci életéért orvosok küzdenek még, mások imádkoznak. Földi pályája végétért, utoljára a televízióban tett tanúságot Uráról, Krisztusról. Bálint László élete Nyíregyházáról indult. Hívő családban, öt testvér összetartó közösségében érlelődött felnőtté. 1972-ben szentelte lelkésszé dr. Ottlyk Ernő püspök Három gyülekezetben szolgált: a .Veszprém megyei Malomsokon és Csikvándon, a kemenesaljai Celldömöl- kön és a fővárosban Óbudán. Két egyházmegyében választották esperessé: Vas kies lankáinak fraternitásában és a főváros budai oldalán. Vezetője volt a Gusztáv Adolf Gyülekezeti Segély északi egyházkerületi szervezetének, alelnö- ke a Luther Márton Szövetségnek. Ösztöndíjasként Bielefeldben tanult a helybeli Teolóigiai Főiskolán. Törékeny cserépedény szervezete sok betegség gyötrelmét hordozta. Szívét különösen igénybevette infarktusok sora és az élethosszabbító műtét. Megpróbált életében erőforrás volt a Krisztus-hit, hűségét a példás helytállás nemesítette. Mindig derűs tekintetén átsütött reménysége. Tudta, hogy földi életünk fontosnak tűnő küzdelmei helyett az örökkévalóra kell figyelnünk. Bálint Lászlót könnyű volt szeretni, mert ő is nagyon szeretett minket, kollégáit, híveit, családját és barátait. Nagyon szerette magyar lutheránián- kat is. Tudta, hogy egyháza építésére hívta el Ura. Boldogan engedelmeskedett Néki. Orvosai javasolták, hogy visszafogott lánggal fogyassza élete gyertyáját. Ő azonban az evangélium szolgálatában égett el. Akár szórvány-úton volt, akár egyházmegyéi gyülekezeteiben vizitált. Máskor Piliscsabán konferenciát szervezett, vagy éppen konfirmandusaival volt táborban. Házasságot kötött Varsányi Vilmával, akivel odaadó hitvesként, a szolgálatban hű társként 21 évet kapott Istentől a közös életúton. Bizonyos, hogy legjobban családjának, feleségének és öt gyermekének hiányzik majd. De óbudai gyülekezete, a budai egyházmegye, északi egyházkerületünk, zsinatunk és egész egyházunk is szegényebb lett az Ige boldog hirdetőjével, tapasztalt, melegszívű pásztorral, türelmes egyházkormányzó egyéniségével. Nem akarta elhinni, hogy beteg szíve egyre kevesebbet tud vállalni az élet terheinek hordozásából. Most nekünk nehéz elhinni, hogy nem látjuk többé derűs tekintetét, szolgálatra mindig kész személyiségét, szeretetet sugárzó lényét. 1998. nagyhetében valaki elment közülünk, akinek törékeny cserépedény sorsa a szenvedés gyötrelmeiben Urára emlékeztet, ahogy ő is szüntelen Urára emlékeztetett. Reménységünk is egyedül az a Jézus Krisztus, aki érette is adta életét, hogy általa mindnyájan bűnbocsánatot nyerjünk. Reménységünk az a Jézus Krisztus, aki érette is feltámadt, hogy vele együtt mi is éljünk és helyet kapjunk az Örökkévalóságban. Legyen hát az élő Krisztus mindnyájunk vigasza és éltető forrása! ,, Maradj mindig énmellettem. Jézus, leghívebb barát! Bármi sebzi, vérzi lelkem. Hadd tekintsek fel reád! Minden bajban, minden vészben, Te légy váram, menedékem! Közelséged erőt ad, Eloszlatja gondomat. ” (221. ének 4. verse) D. Szebik Imre Felszentelték a kiskőrösi Jó Pásztor Szeretetotthont Kiskőrös városának szélén, a Szűcsi dűlőben, ott, hol már a szőlők következnek, hogy a város lakóinak megélhetését biztosítsák, - mert hiszen abban a homokban a gyümölcs kultúrán kívül más nem él meg - á kövezett út végén épült fel és hirdeti a Jézus szeretetének diadalát, segítő erejét a „Jó Pásztor Szeretetotthon”. Amikor alapkövét letették, nehéz napok próbálták az embereket: a taxis blokád napjai voltak ezek. Gondok felhői vetettek mindig árnyat a lelkesedéssel elkezdett építésre. Azután mégis eljött az otthon kápolnájának elkészülte és akkor már a hazai gyülekezet mellett távolabbiak is érkeztek az együttes örömre. Április 4-én, virágvasárnap szombatján azután ismét próbás nap következett, amikor a teljes épület felszentelésére került sor. Hatalmas homokvihar zúgott végig az országon, különösen is az Alföldön. Bizony többen a távolabbiak közül otthon maradtak, de azért mégis hatalmas gyülekezet gyűlt össze az otthon előtti szabad téren a hálaadó istentiszteletre. A németországi Ei- senachból is eljött a gyülekezet küldöttsége és fúvós zenekara, hogy így szolgáljanak ezen a valóban „örömünnepen” a testvéreik között. Az elkészült otthon nagyon szép, modem, tágas, udvarokkal és folyosókkal összekötve a lakások, hogy télen-nyáron eljusson mindenki lakásából a közös helységekbe, lehessen közösségben is, de ha csendességre vágyik, elvonulhasson saját fészkébe. Az otthon vezetője, igazgatója Szabóné Piri Zsuzsanna, a gyülekezet lelkésze, aki elmondta, hogy mintegy 49 millióba került eddig a ház és mellékhelységeinek felépítése. Sokan segítettek, így az önkormányzat 5 millióval, az Országos Egyház 4 millióval. 3 milliót a német testvérek adtak, nyertek pályázatokat, de a gyülekezet része mintegy 33 millió volt és ebben még nincs benne a megszámlálhatatlan kétkezi munka, fuvar és más önkéntes segítség. Hála legyen Istennek, áll az otthon és 23 személy befogadására alkalmas lakóterülete, amit még az idők folyamán nyilván lehet bővíteni, toyább építeni. A felszentelés napján D.dr. Harmati Béla püspök feleségével látogatta meg a gyülekezetét és végezte a szertartást. Ott volt Káposzta Lajos esperes és a helyi lelkészeken kívül majd minden szeretetotthonunk vezetője, lelkésze, hogy köszöntsék az új „kis testvért”. A püspök igehirdetését Ef 3,17-18 alapján tartotta. „Krisztus lakozzék hit által...” szólt az ige arról, hogy az élet dolgai mindig belül dőlnek el, a belső lelkiség belülről kifelé éltet. Ma az a kérdés, van-e hit, szeretet és előre néző reménység bennünk. Az otthont nem külső körülmények teremtik meg, hanem belülről épül az, hogy Krisztus szere- tetét közel vigyük a másik emberhez. Példa legyen az otthon a megbecsülésre - fiatalok és idősek között, - és a segítésre. Alakuljon a megértés és a tisztelet egymás iránt. Az otthon neve jelentse azt, hogy egymás pásztorai lesznek azok, akik a jó Pásztor keze alatt élnek. Ha Krisztus lakozik a hit által, akkor lehet békesség és szeretet és Isten megáldja a falakat, a lakókat, az itt hozott áldozatot, hogy legyen belőle élet! A gyülekezet énekkara és fúvósai, összefogva az eisenachiakkal emelte a gyülekezet áhíAZ UTOLSÓ BIZONYSÁGTÉTEL A lelkész halála. Ezt a címet is viselhetné ez a nehezen született írás, emlékezés. Már nagycsütörtökre virradó éjszaka volt, negyed kettő lehetett, amikor a mentők feladták a kilátástalannak tűnő küzdelmet és Bálint László óbudai esperes-lelkész sokat szenvedett szíve végérvényesen megszűnt dobogni és lelke megtérhetett Teremtőjéhez. Az ezt megelőző másfél órát bizonyosan senki sem fogja elfelejteni azok közül, akik végigélték, bármilyen jelentős .különbség volt is helyzetükben. A Magyar Televízió 1. számú Stúdiójában zajlott le a dráma. Április 8- án estére a Mélyvíz című műsort egyházi témának szentelték. „Az egyházak mozgástereiről Magyarországon” című, nemrég megjelent tanulmánykötet szolgált a vitaműsor alapjául. A tanulmányokat készítő szociológusok egyfelől, a három történelmi keresztyén egyház képviselői másfelől, kaptak meghívást a programba. Az evangélikus egyházból Bálint Lászlóval ketten voltunk jelen. Együtt töltöttük az estét. Kilenc órakor gyülekeztünk, fél tizenegy után kezdődött az élő adás. Egymás mellett ültünk. Először a szociológusok kaptak szót, azután, fél tizenkettő körül ránk került a sor. Bálint László szavai alatt teljes csend volt a stúdióban. Senki nem szólt a szomszédjához, nem volt közbeszólás, még jelentkezés sem. A lelkész nem a vizsgálat adataival foglalkozott, nem a részleteket vitatta, hanem bizonyságot tett. Pályájáról, szolgálatáról és annak a közösségnek, intézményrendszernek, az egyháznak a munkájáról, ahova tartozik. Szép, tartalmas mondatok hangzottak el. Megőrizte őket a modern technika. Ezután Dizseri Tamás dr., a Bethesda-kórház főigazgatója kapott szót. Néhány mondata után zajt hallottam és odafordulva láttam, hogy az esperes-lelkész eszméletét vesztve dől le a székről. Megtartottam és az odaugró orvoskollégám Dizseri dr. segítségével a földre fektettük. A klinikai halál állapotában volt. Dizseri dr. vezérletével megkezdtük az újraélesztést, amit a kb. húsz perc múlva érkező mentők folytattak. A műsor félbeszakadt. A meghívottak, a stáb, a műszakiak kitartottak, a mintegy harminc ember némán figyelte az életért folytatott küzdelmet. Megérkezett a feleség, a lelkész Varsányi Vilma - az evangélikus újságíró házaspárral Lengyel Annával és Rados Péterrel - és a Stúdió templommá változott, ökumenikus imaközösség színhelyévé. Ahol a feleséggel együtt könyörögtünk a zsoltáros szavaival a lelkész életéért és Jobbal vállaltuk a megnyugvást Isten számunkra érthetetlen akaratában is. Azután vége lett. A televíziósok elmondták, hogy az intézmény közel fél évszázados történetében nem volt még ilyen eset. Rosszul- létek előfordultak, de élő adásból következő haláleset nem. Ezt sem akarta senki elhinni, olyan valószínűtlen volt, hogy egy ember, aki néhány perccel korábban szépen, kerek mondatokban beszélt hitéről, nincs többé. Aggódtam Bálint Lászlóért. Örültem, hogy felgyógyult elmúlt évi, immár harmadik szívizominfarktusából. Örültem, hogy annyira jól van, hogy vállalhatta ezt a szereplést. Örültem, hogy sok mindenről szó eshetett köztünk az est folyamán, hogy hallgathattam az élő adásban bizonyságtételét. Orvosként értem, meg tudom magyarázni a drámát. Nem történt mulasztás, minden törvényszerű volt. Keresztyén emberként, átélőként azt kell mondanom, hogy lelkésznek nem lehet misszióibb halála, mint ez volt. Misszió volt az utolsó bizonyságtétel a jelenlévőknek és a TV-nézők százezreinek is. Mégis, nehezen találok nyugalmat. Túl a megrendítő élmény természetes hatásán. Nehéz elviselni, hogy egyházunkban is pusztítanak a népbetegségek, szaporodnak az emberi tragédiák. Társadalomban és egyházban is többet kell tegyünk megelőzésükért, akkor is igaz ez, ha a konkrét eseteknek nincsenek felelősei. Az viszont nagyon hangsúlyos, ha pótolni nem is tudjuk ä családok, a gyülekezetek veszteségét, felelősek vagyunk azokért, akiknek az életében a tragédia a legnagyobb hiányt okozta. Jelen esetben a lelkészt pályán lévő feleség és öt gyermek további sorsáért. Az idő múlása nem halványítja el ezt a felelősséget. Dr. Frenkl Róbert tatát. Még a szélvihar sem jelentett kellemetlenséget. Szabó Vilmos és felesége a gyülekezet lelkészei hívogatták be a gyülekezetei az otthonba, védettebb helyre, hogy ott meghallgassák az üdvözleteket és jókívánságokat. Sólyom Jenő kerületi felügyelő örömének adott kifejezést, hogy a templom és a keresztyén nevelés szolgálata mellé most felzárkózott a diakónia szolgálata is. Kendeh György, diakóniai ügyvivő köszöntötte egyházunk 22. otthonát, melyben Krisztus követőjeként végzik a szeretetmunkát. Roszik Mihály azt kívánta, hogy legyen mindig szívünk, kezünk és meleg szavunk az idősekhez. A többi szeretetotthon nevében hasonló kívánságokkal szóltak a küldöttek. Barkóczi Ferenc polgármester köszönetét fejezte ki a város önkormányzata nevében és további segítséget ígért. A város felekezetei nevében a lelkészek áldó igéket olvastak. Az otthon falai állnak, berendezése szép, új és modern. Most már csak az kell, hogy a Krisztus pásztori szeretete megtöltse és erőssé tegye azokat is, akikre a vezetés terhe nehezedik és azokat is, akik e falak között csendességben és megbecsülteit pergetik napjaikat, amíg a mennyei Gazda engedi útjaikat ez életben. Tszm ÉLŐ VÍZ Mint az „Elő víz” új rovatvezetője örülök, hogy ez a rovat a megújult Evangélikus Életben is megmaradt az utolsó lapon. Újságszerkesztők, de olvasók is jól tudják, egy újságban az utolsó oldal nem egy „utolsó hely”. Ellenkezőleg, sokan kezdik az újságolvasást éppen az utolsó oldalon, hiszen többnyire itt találhatók az aktuális hirdetések, események, rövid hírek, amelyeket gyorsan átfutva hasznos, fontos információkhoz lehet jutni. Mi örömmel és tudatosan vállaljuk a „szomszédságot” az aktuális eseményekkel... Az „Élő víz” rovat egyrészt szeretné megőrizni a nevében hordozott drága evangélizációs örökséget, de ugyanakkor semmiképpen sem szeretne valamiféle „steril”, időtlenül örök evangéliumot közvetíteni. Az itt megjelenő írások nem hagyományos igemagyarázatok, áhítatok akarnak lenni, hanem valóban „élő víz”. Olyan friss víz, ami első renden attól lehet friss, hogy az élő és ható Ige mindig újat felszínre hozó, mély és tiszta forrásából merít. Másrészt viszont attól friss, hogy ezt az élő és ható igét konfrontálja korunk, világunk éppen aktuális és akut problémáival így az itt megjelenő írások gyakran indulnak ki konkrét élethelyzetekből, pozitív vagy éppen negatív hírekből, tapasztalatokból, élményekből. Öröm, hogy egyre többen gazdagítják írásaikkal, ötleteikkel ezt a rovatot. Erre a segítségre a jövőben is számítunk. Gáncs Péter Himnológiai rovat Tavaly szeptemberben indult meg egy szerény sorozat: legkedvesebb énekeink ismertetése. Az a cél vezetett bennünket, hogy még közelebb hozzuk ezeket az énekeket olvasóinkhoz. Igyekszünk röviden felvillantani egy-két mozzanatot az énekszerzők életéből. Többnyire bizony próbás, nehéz úton vezette őket Isten. De csodálatosképpen éppen a szenvedések, próbák iskolájában tanulták meg magasztalni Istent. És tapasztalták meg, hogy milyen ereje van pontosan az Istent dicsőítő énekeknek: éneklés közben hitünk, reménységünk erősödik. Bizonyára észrevettük már, hogy ebben a rovatban az egyházi esztendő szerint haladunk. Sokszor tudunk példát hozni arra is, hogy az illető ének egy-egy verse, akár csak egyetlen sora, hogyan erősítette a hívő embert az élet harcában, vagy éppen a halálos ágyon. Fontos meglátnunk, hogy az egyházi ének nem menekülés a való életből, hanem hitben való bátor szembenézés a nehézségekkel. - Luther felismerte, hogy az ének segít elűzni a leverő gondolatokat. Mi is így akarunk sorozatunkkal segíteni a hitben való megállásban, sőt a hit ébresztésében is. Énekeskönyvünkben több új ének is van, melyet még kevésbé ismernek híveink. Ezzel a rovattal szeretnénk egyben, bátorítani arra, hogy megkedveljék és énekeljék a régit is, újat is. Gáncs Aladár Hit által legyen élet az otthon falai között
