Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-04-12 / 15. szám

1998. ÁPRILIS 12. 3.oldal Evangélikus Élet Jézus feltámadása Húsvéti meditáció az énekeskönyvünk 219. sz. éneke alapján a katakombaművészetben Minden vallás szerte a világon hihetetlenül összetett és színes hitvilágot és életmegnyilvánu­lást mutat a múltjában és a jele­nében egyaránt. Lenyűgöző, de egyben zavarba ejtő is az a sok és sokféle templom, templom­belső, kép, szobor, kegytárgy és ábrázolás, amelyekkel lépten- nyomon találkozunk. Ezeket ál­talában úgy ítéljük meg: szépek vagy nem szépek, érdekesek vagy nem érdekesek a számunk­ra? A mellettük történő megtor­panásunk azonban többet jelez a szép, nem szép kérdésénél. Vala­mi megragadott bennünket, amely belőlük sugárzik. Egy üzenet, mely néha alig megfo­galmazható. Egy üzenet, amely szívünket, lelkünket érinti... Ám a sok-sok ilyen üzenetből mi az, ami a legfontosabb, mi az, ami az alapvető?... Az eleink által készített alkotások, „vizuális prédikációk” - Isten verbális, szóbeli útmutatása mellett - segítenek e kérdés jó megválaszolásá­ban. Közel kétezer esztendővel ezelőtt élt előde­ink hitbizonyosságát, hitvallását hordozza mind­az, ami ős- és ókeresztyén testvéreink műalkotá­saiban ránk maradt. Bizonyára nem voltak szűk­szavúak. A két évezred egyháztörténetének sok, nehéz eseménye megrostálta üzenetüket. De a lé­nyeg, a hitük magja megmaradt, mely a mi hitünk megtartó központja ma is. S ez: Krisztus, a Feltá­madott!! Pál apostol erről így vall: „Ha csak eb­ben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak va­gyunk” (1 Kor 15,19). Kevéssel előbb pedig így szól: „Ha pedig Krisz­tus nem támadt fel, akkor üres a mi igehirdeté­sünk, de üres a ti hitetek is.” (lKor 15,14) Ez az a középpont, mely sodró lendületet, mindent el­söprő erőt jelentett az őskeresztyén időkben test­véreinknek! Nem látták a feltámadás eseményét, mint ahogy a sírt őrző katonák, az apostolok; vagy a Jézus sírját felkereső asszonyok sem. De a döntő élmény mégis megadatott a számukra: ta­lálkozás a Feltámadottal! Ez az az élmény, mely mindent elfed, elsodor az ül­döztetések, csapások, nyomo­rúságok közepette, s teljesen meghatározóvá válik hitükben, életükben. Ez az az élmény, amely elementáris erővel jele­nik meg alkotásaikon - bárhol legyenek is azok - az első szá­zadokban. A húsvéti esemé­nyek közül az egyetlen, amely- lyel a keresztyénüldözés, az ún. „katakombamüvészet” idő­szakában találkozhatunk, a Dura Eurposban feltárt temp­lom keresztelőkápolnájában látható freskó, mely a „Három Mária a sírnál” jelenetet mutat­ja (3. század eleje). Érdekessé­ge a freskónak, hogy Krisztus sírját egy szarkofágként (kőko­porsóként) ábrázolja zárt állapotban. Ugyanakkor - ugyanebben az időben - mindenekelőtt jelké­pekkel igyekeztek kifejezni a keresztyének Krisztus feltámadását és győzelmét a halál fölött. Ezt láthatjuk egy 4. században készült szarkofág oldalfalán lévő faragványon (Róma, Museo Laterano), melyen csak a kereszt áll középen - Krisztus teste nélkül, - de fölötte egy babér- koszorúba foglal­tan Krisztus mo­nogramja. Alul, a szent sír mellett al­vó katonák, a ke­resztszárakon pe­dig galambok, az égi béke szim­bólumai vannak. Mindez jelképes utalás arra a hitre és bizonyosságra, hogy Krisztus feltámadt, és „Úr az Atyaisten jobbján”. Ezután Krisztus félfáthadt, élő voltának sok ábrázolását találjuk az egyházművészetben - de már figurális megjelenítésben. Érdekessége e képeknek, faragványoknak, hogy a golgotái ke­Fényözönné lett a sötét... „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.” (Ef 5,14) - Szemé­lyesen szólít meg az ige! Ébredj fel! Nem csukha­tod be a szemed! Nem élhetsz a sötétség cseleke­detei szerint! Nem onthatod magad körül lépten- nyomon a halált! Krisztusról neveznek keresz­tyénnek! Neked már felragyogott a Krisztus! A betlehemi jászolbölcső ragyogása szétoszlat­ta azt az éjfekete emberi sötétséget, amely a bűn leplével beborította az emberek szívét. Az emberi­ség történelmének legsötétebb napján, nagypén­teken is ott van a fénysugár, amelyik áttöri az em­beri bűn szőtte legnagyobb sötétséget: Isten egy­szülött Fia golgotái kereszthalálát. Ott'van ez a fénysugár Jézus szavában: „Elvégeztetett!” És a halát sötétsége után felragyogott a feltámadás vi­lágossága: „Elűzteda bűn éjjelét, fényözönné lett a sötét. " Húsvét után bármilyen sötétségből - bűneink, de még a halál sötétségéből is - van kiút, van új élet lehetősége, van feltámadás, mert húsvét hajnalán Krisztus világossága legyőzte minden bűnünk minden sötétségét. Húsvét után nemcsak parancsként, sokkal inkább biztatásként hangzik feléd az ige: Ébredj a bűn álmából, támadj fel a bűn halálából, mert neked felragyogott a Krisztus! Keresztyén életed kivált­ságos élet: gondolataid, szavaid, cselekedeteid Jézus világosságának ragyogásával a világosság cselekedetei lehetnek. A világosságban járó ke­resztyén embernek még az árnyéka is más, mint a hitetlennek. Péter sok-sok fogadkozás után há­romszor is megtagadta Mesterét. De miután teljes mélységben megbánva bűnét Jézushoz menekült, újra felragyogott életében a Krisztus. A bukott ta­nítványból bátor hitvallója, meg nem félemlíthető bizonyságtevője lett az érte is meghalt és feltáma­dott Úr Jézus Krisztusnak. Sokat olvashatunk az Apostolok Cselekedeteiben arról, hogy bátran hirdette az evangéliumot, sok beteget meggyógyí­tott. Krisztus világosságának felragyogtatásával megváltoztatta sok ember testi-lelki életét. És az emberek vágyakozva erre a gyógyulásra, az utcá­ra hozták ki matracon a betegeket, hogy az arra menő Péternek csak az árnyéka is érje valamelyi­ket. (ApCsel 5,15) Milyen jólesően borzongató belegondolni abba, hogy megváltozhatna ez a világ, ha a hitetlenség­nek, nyomorúságnak és embertelenségnek a sötét árnyai helyett ilyen. Jézus világossága által átfé­nyesített, igaz keresztyén árnyékok járnának a vá­rosok és falvak utcáin! Sokan felébrednének az álomból, sokan feltámadnának a bűn halálából, mert sokaknak felragyogna Krisztus, sokaknak megváltozna az élete! Tamásy Tamás resztre feszítés jelenetére vetítik a húsvéti feltá­madás tényét, a Feltámadott lényét. A háttérben ott áll ugyan a kereszt, a szenvedés fája, de előt­te kitárt karokkal, szinte lebeg, néhol mosolyog Jézus. Nem a szenvedő, hanem a már feltámadott jelenik meg. A 430 körül készült S. Sabina temp­lom kapujának reliefjén Krisztus mögül még a kereszt is hiányzik, csak a felszögezett kezei folytatásában lát­hatók annak a darabjai... A Fel­támadott élő vol­tának eme megje­lenítése mintegy a 13. századig élt tovább a keresz- tyénség különbö­ző területein. En­nek jellegzetes példája a barcelo­nai Katalán múze­um festett fa fe­születé a 12. szá­zadból. Mi a legfontosabb, ős- és ókeresztyén testvéreink alkotásaiból felénk sugárzó üzenet? Bármely képi és művészi megfogalmazásról le­gyen is szó, az, hogy amint az övék volt, úgy a mi­énk is: az élő Krisztus, a Feltámadott! Dr. Foltin Brúnó Húsvét az életről üzen ó, hogy van húsvét. Jó, hogy van ünnep, vannak ünnepek, amikor megerősödhetünk hitünk sarokköveiben. A húsvét különösen is ilyen. Ha Jézus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek - írja az apos­tol. Igen, tudjuk, mégis a feltámadás csodájának a fénye elvakít, em­beri ésszel fel nem fogható a győzelem a halál felett. Hiszen a távozás gondolata, tudata árnyékot vet egész életünkre. Ki írhatná le a gyer­mek, vagy a szeretett társ elvesztésekor érzett fájdalmat. De bár­mennyire megtanultuk, hogy halandók vagyunk, az élet rendje a nem­zedékek váltakozása, szülő elvesztését sem lehet kiheverni, megmarad a hiány, ha tompul is a szenvedés. M indezzel óriási ellentétben van a krisztusi életmű. Valóságos em­berként megjárta a Golgotát, vállalta bűneink büntetését és azu­tán valóságos Istenként úrrá lett a halálon, győzött a sötétség hatalmán, feltámadott és ez a tett az élet, az örök élet ígéretét jelenti a számunk­ra. A húsvéti üzenet öjök, mégis a különböző korokban más és más ele­me kap hangsúlyt, más teendőkre utal. Napjaink egyik nehezen Reményik Sándor egyik versében arról a fáról ír, amelyből Krisztus keresztje készült. A golgotái kereszt. A költő képzeletében ez így jele­nik meg: „A Szentlélek nagy fergeteg-köpenyben a Libanonra szállott. A Libanon csúcsán egy cédrusfa állott. " Ezt a cédrust választotta ki - a költő szerint - a Szentlélek arra a fenn- költ szerepre, hogy Krisztus megváltói keresztjét ácsolják meg belőle. S ezzel jelképpé váljon örök időkre minden keresztyén ember szívé­ben. „Kidöntve majd magányod vadonábái Állítsanak a világ közepébe. Ott állj majd minden árva faluvégen, Ott függj a cellák kietlen falán, Os-fádnak ezer apró másaképpen. Forgácsolódj szét millió darabra, A Szabadító tekintsen le rólad Millió megbilincselt életrabra ” (Reményik Sándor: A kereszt fogantatása) Gyönyörű gondolatot írt le a költő ebben a szép versben. S ha végig­gondoljuk a húsvéti ünnepkör kiemelkedő napjait, a rájuk való készü­lődés örömét vagy a magunkbaszállás méltóságát, nemcsak tudjuk, de érezzük is a kereszt szimbolikus jelentését. A kereszt a megváltás föl­di eszköze. Kísérője életünknek, születésünktől halálunkig ott van mellettünk. Benne van a tavaszi ünnepcsokorban. Virágvasárnap virágos köszöntésében, Jézus jeruzsálemi bevonulásá­nak emlékünnepében. Benne van nagypéntek gyászában. És ott van a húsvéti allelujában. „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, érthető, fel nem dolgozható ellentmondása, hogy amikor a huszadik század korábban el nem képzelhető fejlődése, minden eddiginél na­gyobb esélyt nyújt a földi élet számára - mind minőségben, mind élet­táramban, - akkor szinte drámaian csökken az élet tisztelete a földön. E s nem is szükséges ennek bizonyításához a kriminalitásra, az élet elleni bűncselekmények növekedésére hivatkozni. A szélsőségek szomorú keretet adnak az ügynek. Az igazi gond az, hogy a társadalom centruma, többsége is megingott az egészséges értékrendben, az élet tiszteletében. És ez alól a magukat Krisztus követőinek, keresztyének­nek vallók jelentős csoportja sem jelent kivételt. Legalábbis ezt mutatják a számok. Az ezredfordulóhoz közeledve a magyar társada­lom, a magyar haza legnagyobb sorskérdése fogyó népességünk. 1997-ben is harmincötezerrel lettünk kevesebben, mint az előző évben voltunk. A százezer születéssel szemben százharmincötezer volt a ha­lálesetek száma. Ez utóbbi szerény javulást mutat, négyezerrel keve­sebben haltak meg, mint egy évvel korábban, de a mérleg így is jelen­tősén negatív. Elsősorban a magas halálozási arány miatt, mely a 35­hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. ” (Mk 10,45) Ez a nagypéntek és a húsvét igazi jelentése számomra. Ezt ér­zem a húsvéti ünnepsor legszentebb üzenetének. Bár úgy látszik, ma egyre gyengül a hit a szívekben, hiszem, hogy sokan vagyunk még, akik vállaljuk keresztyén meggyőződésünket. Lehet, hogy lassan eltűnnek a költő által megénekelt keresztek a falvak határaiban, és lehet, hogy az otthonok falán is megfogyatkoznak a kicsi feszületek. Lehet, hogy más lett a világ és megváltoztak a hitek, az életcélok. Lehet, hogy a mai embernek - tudása féktelen hatalmában bízva - nincs szüksége a krisz­tusi megváltásra. Azt hiszi! De ha nem hiszünk, eljön majd az idő - né­ha úgy érzem, már közeleg, - amikor nem lesz dicsőség a kereszt kö­vetése. Lehet. De ember még önmagában, önmagáért sikeres harcot nem vívott. S nem lépett át a halál küszöbén úgy, hogy onnan vissza­jött volna. Egyedül Jézus. Aki emberré lett értünk. Kereszthalált halt értünk. És feltámadott! A keresztfa pedig, amelyen kínhalált szenve­dett, a költő képzelete szerint „szétforgácsolódott millió darabra.” Sze­rintem nemcsak a költő fantáziájában. Hiszen a kereszt emberöltők hosszú során át vezette őseinket. Millió apró, kicsi keresztre hullva szét, eljutott a világ minden tájára. Templomokba és otthonokba. Kórházakba és börtönökbe. Apró fal­vak és nagyobb városok határain álltak őrt, őrizve az emberek „szép­be szőtt hitét.” A felfuvalkodottakat alázatra intve, a megalázottakat felemelve, a hit és reménység erejét sugározva ránk. Ahogy Reményik Sándor írta a kereszt hivatásáról: ,, Forgácsolódj szét millió darabra, A Szabadító tekintsen le rólad, Millió megbilincselt életrabra. ” Áldott húsvéti ünnepeket! 60 év közötti férfi korosztályokat érinti különösen és fő oka az egész­ségtelen életmód, az önpusztító életvezetés, az élet tiszteletének a hiá­nya. D e nem nyugtathatjuk meg magunkat az alacsony születési számot látva azzal, hogy ez általában jellemző a fejlett országokra. Há­rom évtized alatt csökkent százötvenezerről százezerre az újszülöttek száma. Nem vigasz, hogy az abortuszok száma is kevesebb lett, már alacsonyabb - „csak” nyolcvanezer -, mint a születési szám. Az opti­mális, mind a népességfogyást megállító, mind a gyermek megfelelő nevelését is elősegítő három-négygyermekes család egyre ritkább. Bi­zonyos, hogy nem a gazdasági gondok, hanem a fogyó népesség jelen­tik ma a magyarság legjelentősebb sorskérdését. És az is bizonyos, hogy a gazdasági helyzet javulása önmagában nem változtat ezeken a riasztó adatokon. A gondok mélységét mutatja, hogy a házasságköté­sek száma is folyamatosan csökken. Sokan élnek egyedül, mások az élettársi együttélést választják, nem házasodnak össze. Valódi megúju­lásra van szükség. Egyházban, társadalomban, értékrendben, közgon­dolkodásban. E rről szól 1998 húsvéti üzenete. Az életről. Az evilági életről is. És talán itt érhető tetten leginkább az egyházak felelőssége a kedve­zőtlen trendekben. Mert bármennyire az élet, a család, a gyermekek pártján vannak az egyházak, a tanításban, az igehirdetésben mindig az örök élet, a vigasztalás kapja a nagyobb hangsúlyt, evilági felelőssé­günkkel szemben. Mintha nem vettük volna észre a társadalom jelen­tős változásait. Nem a feltámadás evangéliumának hirdetése, ereje kell csökkenjen, hanem ebből következően felelősségünk kell kiemelést kapjon a földi életért, családunkért, hazánkért, legtágabb értelemben az emberiségért. Az élet tisztelete, az élet védelme ki kell hasson a szü­letésszám növekedésére és az abortuszok további csökkenésére. De az élet egészéről van szó. Csak a szenvedélybetegségek - dohányzás, al­koholizálás, kábítószerfüggés - visszaszorulása, a testi-lelki egészség ápolása javíthat riasztó megbetegedési és halálozási adatainkon. És az időskor is akkor lehet valóban érték, ha emberi életet, szeretetet jelent, nem magányos küzdelmet a betegségekkel. Igen szép, hogy egyre több időseket befogadó szeretetotthont létesítenek gyülekezeteink, de akkor nyerik el ezek igazi értelmüket, ha a gyülekezet körülöleli, az otthon­ba is elkíséri idős tagjait, törődik életükkel. A húsvéti evangélium, a feltámadás változásra biztat. Jézus győzelme a halál felett azt is jelen­ti - ha ez talán kevésbé is volt hangsúlyos a múltban -, hogy értelmet, távlatot kapott a földi élet is. Lehet, érdemes Isten rendelése szerint él­ni. Szabad örülni az evilági élet értékeinek, a másik ember szereteté- nek, jó terheket vállalni egymásért. Szabad újra felfedezni a családi élet örömeit, szabad erre biztatni a fiatalokat. Az egyház népe, a ma­gukat Krisztus követőinek vallók példát kell mutassanak. És meg kell szólítsák a társadalmat, amelyben - a soha nem volt esélyek ellenére - egyre több a nyomorúság, egyre többen és többen tesznek az élet ellen. A keresztyéneknek, mint már annyiszor a történelemben, vállalniuk kell az élet védelmét, az élet értékeinek a hirdetését. Vélem, ez a leg­fontosabb 1998 húsvéti üzenetéből. Lenhardtné Bertalan Emma Frenkl Róbert Jelünk, a kereszt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom