Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-08-24 / 34. szám
hvangeu,, -s biet 1997. augusztus 24. r -------------------------------------------------------------\ „...HOGY SZÓT ÉRTSÜNK EGYMÁSSAL’ „Egyházad teljességét őrizd meg...” A GÖRÖG KATOLIKUS EGYHÁZ Egyházunkban mindennap elhangzik az egyház teljességéért szóló imádság a Szent Liturgiában, amelyből a címben is idéztünk. A görög katolikus egyház sajátos helyet foglal el az egyetemes egyházon belül. Elnevezésünkben a „görög” jelző rítusbeli hovatartozást, nem pedig nemzetet jelent, a „katolikus” szó ugyanakkor azt jelenti, hogy az egyetemes egyház nagy egészének mozaikját színesítjük. Hazánkban így az egyház katolicitá- sának, egyetemességének megvalósulásához különösen hozzá tudunk járulni. Létünkkel ugyanakkor a - mások részéről nem mindig elfogadott - híd szerepét kívánjuk betölteni a katolikusok és az ortodoxok között. Gyökereink és rítusunk ugyanis a keleti egyházhoz kötnek bennünket - szertartásunk és egyházfegyelmi berendezkedésünk révén; a pápai primátus elfogadásával viszont Rómához kapcsolódunk. Hazánkban a görög katolikus hívek jelentős része az 1912-ben alapított Hajdúdprogi Egyházmegyében él. Emellett másik szervezeti egysége a hazai görög katoli- kusságnak - 1924 óta - a Miskolci Apostoli Kormányzóság. Jelenleg mindkettő ordináriusa a hajdúdorogi megyéspüspök, sőt 1980 - a joghatóság végleges kiterjesztése - óta ő viseli gondját a Magyarország területén élő valamennyi görög katolikus hívőnek. Gyökereink azonban mesz- szebbre nyúlnak vissza. Ismeretes, hogy népünk megtérítését bizánci szerzetesek kezdték, az ország első püspöke Hierotheosz volt (még jóval az 1054-es szakadás előtt), utódai pedig Antó- niosz és Theophülaktosz püspökök. Szent István királyunk az általa alapított - kizárólag latin szertartású - egyházmegyékkel valójában megkoronázta ezt a térítői tevékenységet. A bizánci szertartású hívek egyházszervezeti egység nélkül is megmaradtak rítusukban, míg végül az egyháztörténelmi viharok után az 1646-os ungvári unióban egyesültek Rómával. A görög katolikus egyház színpompás és szimbólumokban gazdag Szent Liturgiája Aranyszájú Szent János (f407) és Nagy Szent Bazil (t397) nevét viseli (ez utóbbit évente tíz alkalomV _______________ ma i végézzük). A „kimondhatatlan, kifürkészhetetlen, láthatatlan és megfoghatatlan” Istent dicsőítjük, miközben a Titkos Vacsora és a golgotái keresztáldozat megjelenítését (és nem megismétlését!) végezzük. Ugyanakkor a hívek .megélhetik az Isten családjába való tartozást is a „földre szállt mennyország” (a liturgiára vonatkozó ősi kifejezés) révén - a liturgia párbeszédes jellege folytonosan „tevékeny részvételre” hívja őket. A templomban és az ikonosztázionon (mely nem elválaszt, hanem összeköt) jelen lévő ikonokon ábrázolt szentek és szent események révén a megdicsőültek közösségében is érezhetik magukat. A szentáldozás nálunk mindig két szín alatt történik. Templomainkban - a latin rí- tusú katolikus testvéreink templomaitól eltérően - nincs szembemiséző oltár. Liturgiánk egyik alapgondolatának megfelelően: a nép a templomhajóban imádkozik; az ambón előttük álló diakónus irányítja imádságukat. Az oltárnál álló pap ezt mintegy összefoglalja, és az oltáron jelen lévő Krisztus felé irányítja, Aki örök áldozatában a mennyei Atyának mutatja be azt, így a liturgikus imádság egyetlen lendülettel halad embertől Istenig. A papság liturgikus ruhája világosan jelzi a felszenteltségi fokot: a diakónus egyik vállán viseli az „orárion”-t, az áldozópap mindkét vállán hordja az „epi- trachelion”-t, a püspök „omo- for”-ja pedig mindkét vállát és a nyakát is betakarja. (Ezek a latin szertartású katolikusoknál használatos stólának megfelelő sajátos liturgikus ruhadarabok.) Egyházunkban a pap számára nincs kötelező magánzsolozsma; templomainkban ő is a hívekkel együtt végzi az alkonyati és reggeli istentiszteletet ünnepeken és vasárnapokon illetve előestjükön. A teljes liturgikus nap azonban hét szertartásból áll. A keleti egyházak közül mi tértünk át legelőször a Gergely- naptárra, 1916-ban. A nagy ünnepeket együtt tartjuk a római (pontosabban: latin szertartású) katolikusokkal. Naptárunkban azonban a bizánci egyház szentjei kapnak helyet. Identitásunk megőrzésének elősegítése érdekében 1990-ben görög katolikus hittankönyv-so- rozatot adtunk ki, melyben különlegesen fontos szerepet kap a liturgikus nevelés és a hagyományainkhoz való hűség. Az összesen 167 magyarországi parókián ezek alapján folyik a hitoktatás. Görög katolikus egyházunk két óvodát (Miskolc, Nyíregyháza), egy általános iskolát és egy gimnáziumot (Hajdúdorog) működtet. 1950 óta saját papnevelő intézetünk van, ahol az utóbbi időkben a határainkon túli magyar anyanyelvű kispapok is készülhetnek a hivatásukra. Hittudományi főiskolánk 1995 óta a római Pápai Keleti Intézet kihelyezett intézménye, ahol a hallgatók (világiak is) tudományos fokozatot szerezhetnek. Hittanári szakunk is van a tanárképző főiskolával együttműködve, valamint levelező tagozat is. Nyolc szociális intézményben fordítunk gondot az idősekre és a betegekre. A rendszerváltás után újra lehetővé vált szerzeteseink közösségi élete Máriapócson a nővérek és atyák számára, akik régebben fontos oktatási és karitatív tevékenységet fejtettek ki - bár az utóbbiak még nem kapták vissza teljesen a monostorukat. A szerzetesi élet megújítására és a hagyományokhoz való visszatérés érdekében új kezdeményezés van kialakulóban: hárman a belgiumi Chevetogne-ban készülnek az itthoni szerzetesi életre. Máriapócs kedves helyet foglal el egyházunk életében. Lelki központunknak tartjuk. Az Istenszülő háromszor is kinyilvánította itt könnyezésével (1696, 1715, 1905) irántunk való szere- tetét. II. János Pál pápa 1991. augusztus 18-án magyar nyelvű görög katolikus Szent Liturgiát végzett itt. A gondviselő Isten különleges szeretetét láthatjuk abban, hogy Magyarországon az elmúlt négy és fél évtizedben is fennmaradhatott és viszonylag szabadon működhetett egyházunk. (Ismeretes, hogy a környező országokban betiltották a görög katolikus egyházak működését.) Megtapasztalhatjuk imáink hatékonyságát: „egyházad teljességét őrizd meg...” Ivancsó István ZSAROLÁS, RAVASZUL ,„Akkor én öngyilkos leszek” — sóhajtja X., de úgy, hogy Y. is hallja, mert e „szándékjelzésnek” címzettje van. A nekibúsult bejelentő elsüti a nagyágyút, hogy ezzel kényszerítse Y.-t igényének teljesítésére, mely többnyire korántsem önzetlen. Mintha pisztolyt fogna rá: „Vagy azt teszed, amit én szeretnék, vagy te leszel az oka a halálomnak!” Tudja, hogy rokonai, jó ismerősei vagy hittestvérei közül ki lesz erre „vevő”, egyáltalán kit érdemes és mivel-mire lehet álnokul rászorítani (= manipulálni). E tekintetben X. kiváló emberismerő: megszimatolja, kinél lehet sikere a kíméletlen önérvényesítés ezen olcsó műfajában, ám igen sokszor mintha tudni sem akarna arról, mit is cselekszik valójában, s mik az igazi indítékai. (Rokon változat: X. nem is olyan nagyon beteg, de rájött: ha a szívéhez kap, rögtön ő a központ. Ezt szépen rendszerré fejleszti, s ahol csak lehet, ezzel érvényesül. Ám ebbe veszélyesen bele is élheti magát.) Mintha valaki a tartozásait mások folyószámlájára igyekeznék átügyeskedni, azzal a fenyegetéssel, hogy „te leszel a bűnös, ha helyettem nem fizetsz”. Nem igazán veszélyeztetettekről, hanem olyanokról van itt szó, akik a „bánatpiacon” hatásos szöveggel s jó áron próbálják eladni személyes rendezetlenségeiket. Eközben mind jobban elhitetik maguknak önmegtévesztésüket, s egészen élethűen adják elő az érzelmesre hangszerelt hamisítást. Ennek a története gyakorta a gyermekkorban kezdődik, ha a csemete fölfedezi, hogyan lehet kisírni, minél látványosabb és hangosabb jelenettel kikényszeríteni a szülőtől, hogy igenis, az legyen, amit én akarok, mert különben botrányt csapok, ordítok, fetrengek, ha kell, levegő után kapkodok, görcsökben rángatózom, elalélok - kell még valami?! Ide (is) vezethet az egyértelműen káros „majomszeretet”, aminek következtében „őfelsége, a gyermek” nevelőinek hibáira felépítheti önkényuralmát. A normális szeretet egyrészt feltétel nélküli, másrészt türelmes és következetes: fokozatosan s határozottan ráneveli a gyereket arra, ami tőle korától s képességeitől függően elvárható - mindezt személyes, jó példa keretében. Ez a márka! Az így „megalapozott” gyerek - hitből fakadó hatásoknak is megfelelően (Ef 6,4) - sokkal kevésbé lesz hajlamos megkísérelni szülei manipulálását. Két nagy hibát követhet 'el az ön- gyilkossággal fenyegetőzésre az ember. A félénkebh típusú megijed és „beugrik”, amivel azonban jelét adja további zsarolhatóságának, sőt manipulátorának is inkább árt, mint használ. (Jézus sem teljesített minden kívánságot!) A keményebb fajta viszont a szemébe nevet az illetőnek, és provokálja: „Nosza hát!”, ahogy Arany Jánős balladájában Kund Abigél tette Bárczi Benővel. Ez csak akkor lehet helyes, ha egészen biztos, hogy céltudatos zsarolási kísérlettel van dolgunk, de talán még akkor is elég beérnünk azzal a tanáccsal, hogy ilyen trükkel másnál kopogtasson. Ám ha „vegyesnek” látszik a helyzet, annak félig komoly részét ne erősítsük meg kihívó (s megszégyenítő) biztatással, mert erre ő megteheti azt, amit enélkül nem tett volna meg, amint arra volt már példa. Akkor hát? Általános érvényű recept nincs ugyan, de ha olyasmit mondunk, hogy „ez Isten és ember előtt a te felelősséged, nem háríthatod át senki másra!”, akkor alighanem helyesen cselekszünk. (A sejthetően súlyos veszély nem tartozik írásunk témakörébe. Azt komolyan kell vennünk.) A kisebb kaliberű, olykor körmönfont zsarolásoknak se szeri, se száma. „Tbhetséges” ravaszok rájátszhatnak keresztyén hitünkre is. Nem vagyunk kötelesek bedőlni nekik! Ha adakozunk, az lehetőleg biztosan jó helyre jusson, s ne pl. ingyenélők alkoholszükségletére, bár álkoldusok és szélhámosok tudják a legkönnyfakasztóbb szerepeket alakítani. Egészen más kategóriájúak az „idő-adószedők", akikre már kétezer éve Seneca panaszkodott, Áprily Lajos pedig így fohászkodott: „Ments meg zuhatagszájú emberektől!” Vigyázat, náluk fegyver van: csőre töltött sértődés! Adassék nekünk bölcsesség, hogy túl sokat ne kelljen „adóznunk” nekik... Dr. Bodrog Miklós Szepetnek Zala megye virágzó községe. Német eredetű evangélikus gyülekezetét az idő, a történelem (kitelepítés, urbanizáció) kicsire zsugorította. Ma mindössze 120-an vannak, s pár hónapja - hajdani leánygyülekezetének - Nagykanizsának társgyülekezete lett. Július 20-án mégis örömmel zúgtak a háború előtt mindig zsúfolt, nagy templom harangjai, hívogatva mindazokat, akik részt kívántak venni hat őszhajú, annyi viszontagságos évtizedet átélt, az ország különböző helyére (Zalaegerszegtől Kazincbarcikáig) sodródott, 45 éve konfirmált hittestvérek ünnepén. Ők 6-an ugyanis nemcsak találkozni akartak egymással, hanem egy hittel, egy akarattal együtt kívántak lenni konfirmációjuk színhelyén, együtt akarták hallgatni az igét, együtt akartak énekelni, imádkozni, és a közös úrvacsoravételben egyesülni Megváltójukkal, így kívántak vallást tenni hitükről IsA soproni Luther Szövetség külföldi útja A reformáció nyomaiban jártunk... Akik részt vettek a júliusi nyolcnapos autóbusz-kiránduláson, előre tudták, hogy nem egy országban eltöltendő kényelmes üdülésben lesz részük, hanem hat országon át, megfeszített tempóban tárulhat a 48 útitárs elé a természet szépsége, századok pompás építészete, népek kultúrélete, a reformáció egyházainak templomi és hitélete. Nem kívánom felvázolni az útvonalat, az országokat sem sorolom fel, nem terhelem az Olvasót sok adattal, helységnévvel és év- számmal. Csak jelzéseket adok azokról az eseményekről, melyek különösen megdobogtatták evangélikusként szívemet és a reformáció gyökereibe kapaszkodó hitemet. • LÜTZEN számunkra német földön azért volt fontos, mert II. Gusztáv Adolf svéd király a „protestantizmus megmentője” lett 1632-ben halála árán is. Megálltunk a hatalmas kőtömb előtt, amely jelzi, hogy itt halt meg az uralkodó. Imádságban Istennek adtunk hálát, és miközben a lemenő nap sugarai a soproni templomunk Gusztáv Adott színes ablakán alakját ragyogóvá teszik, megfogalmazódik a késői utódokban a mondat: a lützeni kápolna előtti kő helyén életét feláldozó király szolgálatát áldás kísérte világszerte a reformáció egyházai életében. Elénekeltük a svéd király kedves énekét az egykori'csatamező helyén, ahol lováról halálos sebbel lezuhant, a „Ne csüggedj el kicsiny sereg” kezdetű ének első versét. A lundi székesegyház LUND látása Svédországban ugyancsak emlékeket ébresztett és hatalmas székesegyházában ismét Isten felé fordultunk, imádságban megköszönve, hogy 50 évvel ezelőtt itt megalakult Lutheránus Világszövetségben a mi kis hazai egyházunk is tagja lehetett kezdettől fogva, és így is megtalálta helyét az evangélikusság nagy családjában. Sőt magyar egyházunk egyik püspökét alelnökké választották (Ordass Lajos). Ebben a nagy családban Isten megtartott bennünket, hazai egyházi életünket fojtogató, korlátozó 40 évében. Meg- tisztelés volt, hogy az 1984. évben a nagygyűlést Budapesten tartották, és magyar elnököt választottak (Káldy Zoltán). A lundi dóm melletti ablakokban megjelent 50. évszám jelezte, hogy fontos megemlékezésre készültek. A koppenhágai Megváltó templom KOPPENHÁGA utunk egyik főcélja volt. Ugyanis pár évvel ezelőtt a Megváltó-templom lelkésznője, Ida Brandt Sopronban a német istentiszteleten hirdette Isten igéjét, és szolgálata révén kedves kapcsolat szövődött a két gyülekezet között. Templomukban tavaly ünnepelték szentelésének 300. évfordulóját, és ez alkalommal egy ezüst jubileumi emlékérmet adtak ki. A 71 méter magas toronyba kívülről 400 lépcső vezet fel, és spi- rálszerűen tekeredik négyszeresen a feljárat az aranyozott toronysisak köré. Azt mondják, hogy Dánia fővárosára innen nyílik a legjobb kilátás. Az oltár főmotívuma ugyanaz, mint soproni templomunk oltárképén: Jézu6 tusakodása a get- semánei kertben. Mivel 1693-tól a dán királyi család legelőkelőbb rendje az „elefánt rend” lett, a több mint 4000 síppal rendelkező orgonát elefántszobor tartja. Csodálatos a márványból való és 32 csecsemőt ábrázoló fafaragásos keresztelő medence. A harangjáték minden egész órában megszólal 9 és 24 óra között automatikusan, mely 48 harangból áll (összsúly 12 tonna). - Ebben a gyönyörű templomban lehettünk együtt a 10 órai istentiszteleten. Igehirdetésemet Ida Brandt lelkésznő tolmácsolta a gyülekezetnek. Közös énekünk volt az „Erős vár a mi Istenünk”, melyben a magyar és dán ajkak egy szívvel a reformáció üzenetét énekelték, két nyelven, de egy hittel. Minden vasárnap úrvacsoraosztás is van, mint nálunk is, és most együtt térdeltünk az oltár elé, hogy Krisztussal és egymással való közösség erejében részesüljünk. Náluk a kiskelyhek rendszere az általánosan gyakorolt módszer az úrvacsoránál. Számunkra . feltűnő volt, hogy a lelkész más szolgálati viseletben jelent meg az oltár előtt, és más öltözetben a szószéken. Az istentiszteleten mi soproniak voltunk túlsúlyban. De a jelenlévők testvéri szeretete, fogadása, megvendégelése, istentiszteleti közössége velünk, gyökeret vert bennünk, és reméljük, hogy gyümölcs- termővé lesz. LÜBBEN német város központja dobogtatta meg erősebben még sokunk szívét, amikor megálltunk Gerhardt Pál énekköltő-lelkész temploma és szobra előtt. Felmagasodó „énekóriásunk” alakja alatti nagy talpazat körül sok énekének első verssora olvasható. „Hagyd az örök Istenre Minden te utadat” (342. énekünk) vigasztaló mondanivalóját a sok próbatételt átélt Isten szolgája így fogalmazta: „Befiehl du Heine Wege...”. Nekünk is jó volt ebbe belekapaszkodnunk. Nemcsak azért, hogy hazaérve ezt az éneket énekeljük a magyar és német istentiszteleten az előttünk álló vasárnapon. Szükségünk volt erre a „ráha- gyatkozásra” utunk utolsó napjaiban, amikor az áradások miatt már nem juthattunk el a lengyel Cieszynbe, ahol Líceumunk testvérgimnáziuma és egy erős evangélikus gyülekezet van. Bizonytalan útkeresésünkben Isten irányítót küldött egy lengyel férfi személyében, aki előttünk ment autójával, szállást keresett, és másnap kivezetett a városból. Urunk legyen lengyel testvéreinkkel nehéz helyzetükben. Tudjuk Őrá hagyni minden mi utunkat, hogy a reformáció nyomait ne tévesszük szem elől, és ne moshassa el azokat semmiféle „ára- dás”. Szimon János A SAJTÓOSZTÁLY KÖZLEMÉNYE Az ÚTMUTATÓ 1998. hamarosan megjelenik. Kérjük a lelkészi hivatalokat, szokásos megrendelőinket, hogy előzetes rendelésüket 1997. szeptember 15-ig küldjék címünkre. Az EVANGÉLIKUS NAPTÁR 1998. kiadványunk október folyamán jelenik meg. Erre is kérjük az előre rendelést 1997. szeptember 15-ig. Címünk: 1085 Budapest, Üllői út 24. Telefon: 117-1108,117-5478. Már most jelezzük, hogy októberben megjelenik Remé- nyik Sándor: Összes versei. Az 1941 -es kötet reprint kiadása. „A Magyarországi Evangélikus Egyház nyugdíjas lelkészek, lelkészházaspárok, illetve nyugdíjas egyházi alkalmazottak részére Nyugdíjas Otthont hoz létre az olyan idős volt egyházi alkalmazottak lakhatásának és ellátásának biztosítására, akik erre személyi körülményeik miatt önállóan nem képesek. Az otthon egy- és kétszemélyes lakrészekből (20 m2 szoba, előszoba, fürdőszoba, főzőfülke, erkély) áll. Valamennyi lakó rendelkezésére állnak a közös helyiségek (társalgó, ebédlő, mosó-vasaló helyiség stb.). Állandó orvosi szolgálat biztosított, szükség esetén pedig kórházi kezelésről is gondoskodnak. Az otthonban - külön megállapodás alapján - napi háromszori étkezést lehet kérni. A lakrész használatáért, közüzemi díjakért a lakó havi térítést köteles fizetni - előzetes megállapodás szerint. Az otthonba való felvételt kérni kell. A kérelemben közölni kívánatos a személyi körülményeket (egészségi állapot, havi nyugdíj, családi állapot stb.). Meg kell jelölni, hogy a lakrész igénybevételi díját milyen módon kívánja teljesíteni. Ennek összegét az Intézmény külön Bizottsága határozza meg. Felvétel esetén külön szerződés részletezi a beköltözés feltételeit. Az üzembe helyezési időpont: 1997. október 1. Kérjük azoknak a lelkészeknek a jelentkezését, illetve a jelentkezettek megerősítő döntését ez év szeptember 15-ig, akik az otthonba való elhelyezésüket kérni kívánják.” A jelentkezést az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatalába (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 24.) kéijük. Hitvallás és hálaadás Szepetneken „Mindeddig megsegített bennünket az Úr!” (Sámuel I. 7,12.) ten előtt, erősítve ezzel egymást, az utódokat és a maroknyi gyülekezetét. Az ünnepi istentiszteleten Deme Dávid lelkész imádságba foglalt szavakkal köszönte meg az Ur csodalatos kegyelmét, majd egyenként az 1952. évi konfirmáción elhangzott igékkel és új igékkel is megáldva, bocsátotta tovább a keskeny úton a „ konfirmandusokat ”. Ezt követően az ünneplők nevében e sorok írója mondott köszönetét meghatódott szavakkal mindezért az Istentől kapott kegyelemért, s azért, hogy olyan elődöket adott az Úr, akiknek példája, intelme és bátorítása segített abban, hogy hitük újra, meg újra megújuljon. Külön is kiemelte konfirmáló lelkészük, néhai Weiler Henrik nevét, akinek Pál apostoltól választott áldó igéje életének iránytűje lett: „Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!” Befejezésül kérte a mindenható Istentől a további kegyelmet ahhoz, hogy az „elköltözés” idején valamennyi jelenlévő Pál apostolhoz hasonlóan mondhassa: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam... ” Dr. Jáni János
