Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-10-19 / 42. szám

,----— NAPRÓL „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval.” Róm 12,21 VASÁRNAP „Egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen urunk a Jézus Krisz­tus, aki által van a mindenség, mi is őáltala.” lKor 8,6 (5Móz 6,4; Zsolt 19,10-15; Zsolt 108; Mt 5,38-48; Ef 6,10—17; Zsolt 20). Püspöki látogatás az egyik gyüleke­zetben: „hisztek-e Istenben?”, igen, jön a válasz, majd egy nyűt tekintetű gyerek felé fordulva hangzik a követ­kező kérdés: „Te tudsz-e valamit Istenről?” - „Én bi­zony nem”, szólt a fiú, „de ismersz-e valakit, akit Jézus­nak hívnak”, „Jézust, igen” - szólt olyan nyugodt öröm­mel a gyerek, mintha csak a testvére felől kérdezték volna. Hát mi hogy ismerjük Őt? HÉTFŐ „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicső­ségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egy­mást magatoknál.” Fii 2,3 (Jón 2,9; Mt 15,1-lla. 18-20; Kol 1,24-29). Legenda meséli Jézusról, hogy tömeget látott egy öreg, sebes kutya körül. Megmérgezi a leve­gőt, szólt az egyik, meddig marad még itt ez a ronda dög, így a másik, már a bundája is cafatokban lóg, zúgja a tö­meg. Míg ezeket hallgatva, Jézus sajnálattal nézte az ál­latot, és csak ennyit mondott: „Olyan szép fehér a foga, mint a gyöngyszemek.” Jézust kövessük, és hozzá hason­lóan keressük másokban a jót. Biztosan találunk! KEDD „Jézus így szólt Simonhoz és Andráshoz: Jöjje­tek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket. Erre azok a hálókat otthagyva azonnal követték őt.” Mk 1,17-18 (4Móz 9,23; 2Kor 10,1-6; Kol 2,1-7). Jézus hatalmának és dicsőségének minden külső jele nélkül jön; hívó szavára emberek hagyják ott foglalkozásukat, családjukat, és kérdezősködés nélkül, magyarázgatás nélkül mennek utána. Nem tudják, hova. Ő utána. Mit kíván ma Jézus tanítványaitól? 1. Hallják meg hívó sza­vát, 2. érte hagyj ott mindent (Vele, amit elvesztettél is megtalálod), 3. kövesd Őt! SZERDA „Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel?” Róm 9,20 (Mik 6,3; ÍMóz 13,7-18; Kol 2,8-15). Az Istenhez való viszonyunk mindig „beteges” V ____________________________ Ev angélikus Elet 1997. október 19. . NAPRA------— ak kor, amikor azt gondoljuk magunkról, hogy Istennel egyenjogú partnerek vagyunk. Ez összekuszálja a te­remtő és a teremtmény közötti viszonyt. Hála Istennek, hogy az Úr nem fordul el perlekedő gyermekétől, és tü­relemmel meghallgatja az ember „szemrehányásait” és az Ő atyai szeretete átöleli és hordozza is lázadó gyer­mekét. A Szentírásba való elmélyülés vezet el arra az útra, amelyen megcsendesedik a szív, s nem marad el az ajándék sem - békesség, a perlekedő és „fölfortyant” léleknek. CSÜTÖRTÖK „Hirdetem az Úr kegyelmének eszten­dejét, Istenünk bosszúállása napját.” Ézs 61,1-2 (Lk 4,16.21; lKor 12,12-14.26-27; Kol 2,16-23). Annyiféle hirdetés jelenik meg manapság, hirdessünk mi is. De hát azt tesszük, vagy nem? ;,Attól féltek, hogy Ige-hirde­tésetek nem vonzza az embereket? Próbáljátok meg a megfeszített, feltámadott és mennybe ment Megváltót hirdetni. Ez a legnagyobb vonzerő, mert mi egyéb vont téged is oda Krisztushoz, ha nem Krisztus maga?” A kegyelmi esztendő még tart, indulj és hirdess Krisztus Jézus nevében! PÉNTEK „Jézus Krisztus mondja: Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Mt 6,24 (Ézs 26,13; Jn 15,9-17; Kol 3,1-4). Két urat szolgálni egy szívvel nem lehet. Nem a mammon áll szemben Istennel, hanem an­nak szeretete és szolgálata Isten szeretetével és. szolgá­latával. Akinek az anyagi javak szeretete és annak meg­szerzése az „életcélja”, az nem tudja Istent igazán sze­retni és szolgálni, természetesen a fordítottja is igaz. SZOMBAT „Igaz ösvényen vezet az Ő nevéért.” Zsolt 23,2 (Lk 1,79; 2Tim 4,5-8; Kol 3,5-11). Milyen jó tudni, tapasztalni, hogy nem mástól, hanem Őtőle származik a vezetés, a segítség, az eligazítás, Ő az örök „iránytű”. Ezen a héten is milyen csodálatosan tett előttünk vilá­gosabbá olyan igazságokat, amelyek sokszor homályo­sak előttünk, hogy azt másoknak is elmondhassuk, és ebben nem a mi értelmünk, nem a mi tehetségünk, há- nem egyedül az Úr volt, aki vezetett. Halász Sándor „Adva A furcsán hangzó címszó köré jelenleg 23 000 gyülekezeti tag tö­mörül a finn evangélikus egyház­ban: önkéntes szeretetmunkások. Szerepvállalásuk nagyon széles kö­rű: anyagi, társadalmi segítség- nyújtás, munkahelyteremtés, egyé­ni, közösségi, családi gondok meg­oldása, hitbeli, lelki-szellemi cső­dökből, szenvedélybetegségekből, megkötözöttségekből való szaba­dulás elősegítése... Csak egy vala­mi közös bennük: a felebarát min­denféle gondjának, terhének, hiá­nyának a felvállalása önkéntesen, ellenszolgáltatás várása nélkül. Ilyen lelkületű és elkötelezettsé­gű emberek számára augusztus utolsó napjaiban először rendez­tek országos találkozót Kuopió- ban, amelyre a címben rejlő felis­merés 5000 résztvevőt gyűjtött össze. kapsz!” A Biblia felemelő szeretethim- nuszának a hétköznapok konkrét cselekedeteivé válása társadalmi­lag is kívánatos tény. Az egyház megújulása számára pedig leggyü­mölcsözőbb meder. „Puszta jelen­létetek reménység jele ebben az értékeiben megmerevedő és ér- zéktelenné váló világban. A szere- tetmunka a gyülekezeti közösség szíve dobogása” - mondta megnyi­tó beszédében Matti Järveläinen, kuopiói dómesperes. Wille Riekkinen, kuopiói püspök ünnepi prédikációjában lelkesül­ten látta az önkéntesen szolgálók összesereglésében a cselekedetek­ben megbizonyosuló hit győzelmét a felelőtlenség, a közöny és a taga­dás felett. „Ez a ragyogó, hatalmas esemény a gyülekezetek egyszerű embereinek hangsúlyos előtérbe ke­rülése az egyház életében, amire vár­tunk, s ami remélhetőleg egyre meg­győzőbbé lesz a hit és szeretet össze­tartozása tekintetében. ” A furcsa jelszó, tömörülés való­di értelmére a nálunk is ismert és szeretett Anna-Maija Raittila költő világított rá ünnepi előadásában: „a biztató tekintetek, bátorító sza­vak, emelő kezek, fáradó lábak, együttérző szívek cselekvő készsé­gében nincs sorrendi kérdés: most én bőségben vagyok, adok, viszont ha majd rászorulok, engem segít­senek. Mi egyszerre vagyunk sze­gények és gazdagok, amikor oda- állunk egymás mellé - olykor alá is -, hogy emelhessünk, tarthassunk, hordozhassunk, akkor egyidejűleg részesülünk a magunk megsegítte- tésében is. Az erő forrásai akkor buzognak fel számunkra gazda­gon, miközben merítünk belőlük. Áldozatot hozva részesülünk egy­idejűleg magunk is viszonzásban.” Kotimaa 1997. 8.29. közlése alapján Csepregi Béla A Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítvány ösztöndíj pályázata Az Alapítvány ösztöndíjainak célja a magyar protestantizmus hitbeli, erkölcsi és művelődési örökségének ápolására, gazdagí­tására magas színvonalon képes protestáns értelmiségiek nevelé­sének, tanulmányainak támoga­tása, szociálisan hátrányos hely­zetű tehetséges diákok kiválasz­tásával. Az Alapítvány az elmúlt évek­ben több mint 4 millió forintot osztott szét ösztöndíjként. 1995 óta évente csak egyszer pályázta­tunk, hogy nagyobb összeget tud­junk a diákok támogatására fordí­tani. Pénzügyi helyzetünk ugyan­akkor a feltételek szigorítását is ki­kényszerítik. Az Alapítvány olyan középisko­lai tanulók, illetőleg közép- és ál­talános iskolai tanárjelölt egyete­mi és főiskolai hallgatók pályáza­tát várja, akik az 1995/96-os tanév második félévében a jelenlegi érté­kelési rendszerben 4,7-es vagy an­nál magasabb tanulmányi átlagot értek el, továbbá szociális helyze­tük (szüleik, eltartóik anyagi lehe­tősége) csak igen nagy nehézsé­gekkel teszi lehetővé iskoláztatá­sukat. Pályázni lehet bármily típu­sú intézményből, egyházi, állami, önkormányzati fenntartású isko­lákból egyaránt. A pályázathoz mellékelni kell: önéletrajzot, mely őszintén, a va­lóságnak megfelelően mutatja be a szociális helyzetet; tanári és/vagy lelkészi ajánlást, mely sze­mélyes ismertséget tükröz (az Alapítvány az egyházi kötődést önkéntes, belülről fakadó nevelési célnak és nem formális előfeltétel­nek tekinti); a kívánt tanulmányi eredményeket igazoló dokumen­tumokat. A pályázók fokozottan ügyelje­nek a szükséges mellékletek össze­állítására, mert bármelyik hiánya automatikusan a pályázat elutasí­tását vonja maga után. Az Alapít­vány elsődlegesen olyan fiatalokat támogat, akik más alapítványoktól és szervezetektől nem kapnak ösz­töndíjat! A jelenlegi pályázatra az 1996/97-es tanév második félévé­nek eredményével lehet jelentkez­ni. Beadási határidő: 1997. novem­ber 8. A határidő után feladott pá­lyázatokat nem tudjuk figyelembe venni. Cím: Magyar Protestáns 1h- nulmányi Alapítvány, 1117 Buda­pest, Karinthy F. u. 13. III/6. (Az alapítvány számlaszáma: Hanwha Bank, 1088 Budapest, Rákóczi u. 1-3. Magyar Protestáns Tanul­mányi Alapítvány 11400040- 20010501) MARTINCSEK JÁNOS 1922 1997. március 29-én elhunyt Mar­tincsek János, a gyulai gyülekezet pres­bitere, egyben a Kelet-Békési Egyház- megyei presbitériumának is tagja. Gyülekezetünk egyik idős tagja még ma is emlékszik arra, hogy Ordass Lajos püspök az első gyulai látogatásakor, a presbitérium tagjai­val beszélgetve, örömmel állapította meg, hogy Gyulán a presbitérium­1997 nak, a „vének tanácsának” ilyen fia­tal tagja is van. A gyülekezet korábbi gondnoká­nak elhunyta után a közgyűlés 1962. január 7-én választotta gondnokká. Ezt a tisztségét 1991. május 19-ig töl­tötte be. Gondnoksága idején a gyü­lekezet több beruházást és felújítást végzett. Ő minden alkalommal, a lel­késszel és a felügyelővel együtt tevé­kenyen vett részt a munkák szervezé­sében és irányításában. Szívén viselte a gyülekezet anyagi gondjait; taná­csaival segített ezek megoldásában. Két ciklusban is tagja volt az egy­házmegyei presbitériumnak. A gyü­lekezeti presbiteri tagságot élete vé­géig megtartotta. A temetési szertartást a gyüleke­zet volt lelkésze, Kendek György bu­dapesti lelkész végezte. Emlékét a gyülekezet kegyelettel őrzi. LGM ■r A VASÁRNAP IGEJE HARCBAN A HITÉRT Jak 1,2-4 E vasárnap témája a hit harca. Furcsának tűnhet ez a kifejezés: a hit harca, s talán nem is értjük pontosan, mit jelent. Kinek, kivel és miért is kell harcolni? Tálán azoknak, akik még nem jutottak a keresztyén hitre? De hiszen a hit Isten ajándéka, ha harcolunk is ér­te, nem annak eredményeként kapjuk meg, hanem Isten kegyel­méből. Vagy azoknak kell harcol­ni, akik már eljutottak a keresz­tyén hitre, vagyis „gyakorló ke­resztyének”? De azért harcolja­nak, ami már az övék? Bizony fur­csa ez és nehezen érthető. Főleg azoknak, akik azt gondolják, hogy ha egyszer hitre jutott valaki, az tökéletessé lett egyszer s minden­korra, azt már semmilyen kísértés és baj nem érheti. S talán ezt is ta­pasztalja eleinte. Hiszen óriási lel­kesedés röpíti előre, és nem veszi észre, hogy a kísértések továbbra is ott vannak körülötte, és lesben állva várják a kedvező pillanatot a támadásra. És a számúiba kedvező pillanat nekünk mindig a leg­rosszabb. Sérthetetlennek érezzük magunkat, és a legkisebb baj is a legnagyobb rést ütheti a hitünk pajzsán, amelyről azt gondoltuk: mindentől megvéd bennünket. Ha őszintén szemléljük világun­kat, azt kell tapasztalnunk, hogy túlzottan sok energiát fektetünk abba, hogy kivédjük és megelőz­zük a bajt - méghozzá minden­áron! És minél nagyobb az igyeke­zet, annál nagyobb a csalódás és az összeroppanás is, ha mégis bekö­vetkezik a nem várt. Ismertem egy asszonyt, aki a lánya halála után - ő így mondta - nem tudott hinni többé Istenben. E tragédia olyan mély sebet ütött a szívén, hogy az elmérgesítette az egész lelkét. Egész életében azért harcolt, hogy megérthesse, mi történt, miért halt meg a gyermeke fiatalon. És a harcnak végül meglett az eredmé­nye: halálos ágyán Isten kezébe tudta tenni az életét és a lelkét. Nem azért, mert végül megértette, ami húsz éven át foglalkoztatta, hanem azért, mert a hit szorosan Istenhez kapcsolta annak ellenére is, hogy a kérdéseire nem kapott választ. Erről beszél igénk is, ami­kor arra figyelmeztet: örömnek tartsátok, ha kísértésbe estek, mert „hitetek próbája állhatatos­ságot eredményez”. Minden em­ber tapasztalta már életében, hogy mennyivel könnyebb lenne föladni valamilyen nehéz munkát, vagy akár a legkisebb nehézséggel járó bármilyen tevékenységet is. Ilyen­kor egyre csak arra gondol az em­ber: jó lenne otthagyni és soha nem fogni semmibe, ami nehéz. Ha az ember egy kiránduláson egy meredek kaptatón kapaszkodik föl, a legnehezebb szakaszokon legszívesebben visszafordulna, és a könnyebb utat választaná. De ha mégsem adja föl, és sikeresen fölér a kitűzött célhoz, a küzdelem eredménye, a gyönyörű látvány megérteti vele, hogy mégiscsak megérte, mégiscsak jó, hogy kitar­tott. Valahogy így kaptatunk föl életünk, keresztyén életünk sok­szor igen meredek emelkedőin. Gyakran érezzük, hogy de jó lenne föladni, mert bizony, nehéz az út, fájnak is tagjaink. De Isten, aki a hitet munkálja bennünk, erőt is ad ahhoz, hogy ne csüggedjünk el végleg, hanem tudjunk tovább ha­ladni a meredek kaptatón. Nem kell szégyellnünk, ha kísér­tések érnek bennünket. Jézusnak is meg kellett küzdenie a nagy Kí­sértővei. A pusztában is és az utol­só éjszakán is. O példát mutatott nekünk abban, hogy a kísértések­ben is az Atyjához, Istenéhez fo­hászkodott, mert O az, aki erőt ad nekünk a harchoz, amelyben a hi­tért kell küzdenünk. Sánta Anikó Szerető Mennyei Édesatyánk! Be kell vallanunk, hogy sokat szen­vedünk a kísértések miatt, és mi azt szeretnénk, ha ezek elkerülnének ben­nünket. De köszönjük, hogy arra taní­tasz ■és figyelmeztetsz bennünket, hogy a hit harcában való kitartó küzdelem állhatatossá tesz mindenkit. Kérünk, adj erőt, hogy kitartsunk a hit harcá­ban, és ne engedd, hogy végleg elcsüg­gedjünk. Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket. Amen. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTE­LETET közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán Reformá­ció ünnepén, október 31-én, de. 11.05 órakor Pápáról, az evangélikus temp­lomból. Igét hirdet: Varga György es­peres. MISKOLC A gyülekezet 200 éves templo­máért adnak hálát 1997. október 25-26-án. Szombaton de. 10 órakor istentiszteleten emlékeznek a volt Evangélikus Tanítóképző 150 éves évfordulójáról, du. 5 órakor pedig orgonahangverseny lesz. Vasárnap de. 11 órakor ünnepi istentiszteleten D. Szebik Imre püs­pök prédikál. Utána közgyűlésen dr. Fabiny Tibor professzor tart előadást a gyülekezet és a templom történetéről. Az Evangélikus Értelmiségi Mű­helyben október 22-én este 6 órai kez­dettel dr. Reuss András, az Evangéli­kus Hittudományi Egyetem rektora tart előadást Megigazulás vagy önigazo­lás? címmel. Igemagyarázattal szolgál dr. Frenkl Róbert. Helyszín: a Deák téri Evangélikus Gimnázium díszter­me. A Győri Evangélikus Egyházközség Istene iránti hálával jelenti, hogy Ná­dorvárosban elkészült első harangja. Ünnepélyes felszentelése 1997. októ­ber 31-én délután 15 órakor lesz D. Szebik Imre püspök szolgálatával. Az ünnepi eseményre szeretettel hívjuk gyülekezetünk tagjait, a város­ból elköltözött, de velünk kapcsolatot tartó testvéreket, mindazokat, akik adományaikkal elősegítették a harang megvásárlását. Protestáns Tanárok Találkozója lesz 1997. október 26-án, vasárnap _ 16.00 órakor a Deák téri Evangélikus Általá­nos Iskola (Budapest V, Sütő u. 1.) dísztermében. A szervező budapesti protestáns egyetemi gyülekezetek sze­retettel várnak minden tanárt és okta­tót a beszélgetéssel egybekötött alka­lomra, ahol többek között az egyház, ifjúság, értelmiség viszonyáról szeret­nénk együttgondolkodni. KŐBÁNYA Október 26-án, vasárnap du. 4 óra­kor a kőbányai gyülekezet „Kápolna Színpadán” (Kápolna u. 14.) az Oros­házi Evangélikus Ifjúság bemutatja: Luther című színdarabját, amit a paksi Evangélikus Találkozón már lát­hattak. Szeretettel hívják és várják az érdeklődőket. Jelentkezési felhívás A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) szintfelmérő vizsgát szervez az 1998/99. tanévre 4. és 8. évfolyamos tanulók (10 ill. 14 éve­sek) részére magyar nyelvű és német nemzetiségi képzésre. Á vizsga tárgyai: magyar és matematika, ill. a nemzeti­ségi képzés iránt érdeklődőknek német is. Nyűt napot a „kicsiknek” 1997. ok­tóber 27-én (hétfőn) 16.30 órakor, a „nagyoknak” november 3-án (hétfőn) 16.30-kor tartunk. Jelentkezési határ­idő: 1997. november 10. Jelentkezési lapokat a Győr-Moson- Soprön, Fejér-Komárom, Veszprém, Vas és Somogy-Zala egyházmegyei evangélikus lelkészi hivatalokban, az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalában (Budapest II., Szilágyi Erzsébet fasor 24.) és az isko­lában, 9400 Sopron, Széchenyi tér 11. Tel.: 99/312-250, lehet beszerezni, illet­ve kérni. Az Üllői úti Szeretetotthon október 27-én ünnepli fennállásának 25. évfor­dulóját. Istentiszteleten igét hirdet D. Szebik Imre püspök. Erre az alkalomra szeretettel várjuk a jelenlegi és korábbi lakók hozzátartozóit, volt munkatársa­kat, és minden érdeklődőt. DIÓSGYŐR | VASGYÁR A gyülekezetben megkezdte munká­ját KRSKA MÁRIA segédlelkész. Le­vélcíme: 3520 Miskolc, Pf. 734. Lakása: 3530 Miskolc, Hunyadi u. 8. Telefon: (46) 413-451. RÁDAY KOLLÉGIUMBAN november 4-5-én Tanítványság és szol­gálat címmel teológiai konferenciát rendez a Délpesti Református Egyház­megye. Előadást tart és bibliatanul­mányt dr. John R. W. Stott angol lelki- pásztor. Szeretettel várják az érdeklő­dőket. Jelentkezni lehet október 20-ig az esperesi hivatalban: 2300 Ráckeve, Kossuth L. u. 8. Nappali szociális intézmény keres súlyos értelmi sérült fiatalok mellé gyógypedagógust és egészségügyi szak- képesítéssel rendelkező szakgondozót. Előnyt jelent: szakmai gyakorlat, kéz­műves érdeklődés. Bemutatkozó leve­leket „Színvonal ” jeligére a Szerkesz­tőségbe kérjük. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1997. október 19. I., Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Madocsai Miklós; de. 10. (német) Dietrich Tigge- mann; de. 11. (úrv.) Hafenscher Károly; du. 6. dr. Széchey Béla; H„ Modort u. 6. de. fél 10. Csizmazia Sándor; Pesthidegkút, H„ Ör­dögárok u. 9. de. fél 11. Rihay Szabolcs; Bé­kásmegyer, Hl., Víziorgona u. 1. de. fél 9. Bozóky Éva; Csillaghegy, III-, Mátyás kir. u. 31. de. 10. Bozóky Éva; Óbuda, Hl., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálint László; Újpest, IV, Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V, Deák tér 4. (evangélizáció); de. 11. (úrv.) Pintér Károly; du. 6. Zászkaliczky Péter; VH., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.); du. 6.; VIII., ÜllSi út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIH., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; VIH., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIH., Vájda R u. 33. de. fél 10. Bolla Árpád; IX., Thaly Kál­mán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Bolla Árpád; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Szeverényi János; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. (vespera) Joób Máté; XI., Né­metvölgyi út 138. de. 9. (családi) Joób Máté; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Hafenscher Károly; Budahegyvidék, XH., Thrcsay V. u. 11. de. 9. (úrv.) Bácskai Károly; de. 11. (úrv.) Bácskai Károly; du. fél 7. dr. Széchey Béla; XHI., Kassák L. u. 22. de. 10. Marossy Attila; XHL, Frangepán u. 43. de. fél 9. Marossy Attila; XTV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Thmásy Tamásné; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Thmásy Thmásné; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Sánta Anikó; Rá­kospalota, XV, Régi Fóti út 73. (Nagy­templom) de. 10. Szabó István; Rákosszent­mihály, XVI., Hősök tere 1. de. 10. dr. Kar­ner Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI. , Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoscsaba, XVH., Pé- celi út 146. de. 9. Péter Attüa; Rákoskeresz­túr, XVH., Pesti út 111. de. fél 11. Mar­schalkó Gyula; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Péter Attila; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Havasi Kál­mán; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXH., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor; Budaörs (ref. imaház) de. 9. Endreffy Géza. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 21. VASÁRNAP a liturgikus szín: zöld. A délelőtti istentisztelet ol- tári igéje: Mt 6,13; az igehirdetés alap­igéje: Jak 1,2-4. HETI ÉNEKEK: 438, 451. „ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullám­hosszán október 20-án, hétfőn 13.30 órakor. Előtte 13.20-kor evangélikus korálismertetés lesz. Evangélikus Rádiómisszió: 18.00- tól, 41 m-es rövidhullám, 7355 kHz október 18., szombat: „Lélektől léle­kig” október 19., vasárnap: „Élő vízcsep­pek” - igemeditációk Levelezési cím: 2142 Nagytarcsa, Pf. Kiskunhalas külterületén, tanyás ingat­lanba, munkavégzés ellenében családos la­kót keresünk. 06-30-623-699. Rózsák, gyümölcsfák, örökzöldek. Vidéki megrendeléseket postán, pontosan teljesítjük. Kérje díjmentes katalógusunkat! Szálkái kertészet, Budapest Pf. 5. Tél.: 206-1368. Személyes árusítás: Budapest m., Zsófia u. 16. Tbronyóra-készítés, felújítás! Harangjáték-, haranglengető- és vezérlőóra-készítés. 85 év ta­pasztalata és világszínvonalú elektronika. Öt­éves garanciával. Óragyártó üzem: Konkoly József, 1102 Buda­pest, Állomás u. 14. Tel./Fax: 260-7065, 06 (30) 492-915. GOMBOS LAJOS aranykoszorús harangöntő mester 2162 őrbottyán, Rákóczi út 119. Pf. 3. Telefon: 06/28-360-175 Budapesti iroda: XHL, Jász u. 60/B Telefon: 330-6394 Evangélikus Élet (|P A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLŐS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1085 Budapest, Üllői út 24. Telefon/fax: 117-5478; 117-1108 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta RT. Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fényszedő Központ Kft. (970042/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 720 041 Petőfi Nyomda RT, Kecskemét Felelős vezető: SZABADOS TIBOR mb. vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalban közvetlenül vagy postautalványon. Előfizetési díj belföldön: fél évre 1040 Ft, egész évre 2080 Ft Előfizetési díj külföldön: szomszédos országokban: egész évre 4500 Ft (postázással együtt), más országokban (nyugaton): egész évre 45 USD (68 DEM) légipostával: 66 USD (99 DEM) Csekkszámlaszám: 11708001-20204127 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza!

Next

/
Oldalképek
Tartalom