Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-09-21 / 38. szám

Evangélikus Elet 1997. szeptember 21. m GYERMEKEKNEK FIATALOKNAK IGAZ MESÉK Az értékes ajándék Egyszer Arbaton király egy igen értékes drágakövet küldött ajándékba Jehúda rabbinak. Az ajándékhoz azt a kérést mellékelte, hogy a bölcs rabbi is viszonozza jó szán­dékát, és küldjön neki valamit, amit ő értékesnek tart. A rabbi egy kicsiny pergamen tekercset küldött a ki­rálynak, melyen a Szentírásból vett idézet volt olvasható. Az ilyen tekercseket a zsidó családok otthonában az ajtó­félfára szokták erősíteni, kis tartóban. Ez mintegy jele annak, hogy az otthon lakói milyen kapcsolatban vannak a Mindenhatóval, és emlékezteti a háziakat mindig az O akaratára és szavára. A király, amikor kézhez kapta az ajándékot, igen el­csodálkozott. Meglepődésének hangot adva ezt kérdezte: „Hogy gondoltad ezt? Én egy roppant értékes drágakö­vet ajándékoztam neked, olyat, amilyet sehol máshol nem találsz az egész világon. Te viszont egy értéktelen pergamendarabot adtál nekem, valami felirattal, olyat, amiből minden otthonban találni akár többet is. A rabbi erre így felelt: „Kettőnk ajándékát lehetetlen lenne összehasonlítani. Te olyasvalamit küldtél nekem, amit nekem kell nagyon őriznem. Ezzel szemben én olyan ajándékot adtam neked, ami téged őriz meg..” KÖSD ÖSSZE! Apu estig dolgozik, anyu nem ér rá, mert „fontos dolgokat” kell vásárolnia... Zsuzsiék elutaztak a nagyszüleihez, Ildikót pedig nem engedték el, mert még nem volt kész a házi feladata. Ilyenkor úgy érzem, annyira egyedül vagyok. Amikor senkinek nincs ideje rám. Mielőtt teljesen úrrá lenne rajtam a szomorúság, Tehozzád visznek a gondolataim. Jó dolog találkozni Veled! Jó, hogy Neked mindig van rám időd! Jó, hogy Te sosem hagysz engem magamra, Istenem! MI A HIBA? A képen egy ótestámentumi jelenetet lát­hattok, ahol egy ismert bib­liai személynek váratlanul há­rom látogatója érkezik, és je­lentős hírekről számolnak be. Ki ez a sze­mély, és miről adnak hírt a vendégek? Ezenkívül az is feladatotok, hogy megtalál­játok a képen azt a hibát, ami nyilvánvalóan nem lehetett így a valóság­ban. „TUDOD-E»..” hogy nézett ki egy juhakol? Az akol nyári éjszakákon szolgált tartózkodási helyül a nyájnak. Lazán egymásra rakták a köveket s így falat húztak a nyáj köré. Őrizni is kellett a tolvajoktól és rablóktól. A falon volt egy nyílás, melyet a juhakol ajtajának neveztek. Ez előtt az ajtó előtt feküdt az őr, egy pásztor. Amikor reggel kinyitotta az őr az ajtót, szólította, kihívta a juhokat. Jézus így beszél János evangéliumának 10. részében: „Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló, de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Ennek ajtót nyit az ajtóőr, és a juhok hallgatnak a hangára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangát. Idegent pedig nem követnek, hanem eljutnak, mert az idegenek hangját nem ismerik. ” „Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja. Aid énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem hall­gatnak rájuk Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik az bejár és kijár és legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek ” A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 1052 Budapest, Deák tér 4. BÁLVÁNYIMÁDÁS Riporter: - Mit éreztél akkor, amikor beléptél a Chicago Bulls szentélyébe? Magyar kosaras: - Megdobbant a szívem, fantasztikus érzés volt oda belépni, ahol Michael Jordan és Pippen játszik. Riporter: - Ha Jordan odamen­ne hozzád és üdvözölne, mit szól­nál hozzá? Magyar kosaras: - Igyekeznék természetesen viselkédni, persze ez egy ilyen nagy sztár esetében meglehetősen nehéz lenne. A fenti inteijúrészlet a televízió egyik sportműsorából való, s hall­gatva, mély megdöbbenéssel töl­tött el. Magyarország egyik ismert kosarasa meghívást kapott a leg­menőbb NBA csapat táborába, melyen a játékos kedvező benyo­mást keltett, így újabb összetartás­ra kapott invitálást. A kosaras bol­dogan, a „nagyoktól” elszédülve nyilatkozott, s a riporter még „ad­ta is alá a lovat”, kínos helyzetbe hozva ezzel sportolónkat. Jorda- néket már-már olyan magasságok­ba emelte, hogy szinte istenként mutatták be őket a tévénézőknek. A kosaras, a riporter és még oly sokan vannak így ismert emberek­kel, bálványozzák őket. Azokat, akik ugyanolyan emberek, mint mi vagyunk. A fiatalok a Kelly Fami- lyvel és a többi popegyüttes gigant­posztereivel tapétázzák ki szobáju­kat. Nem Istenre, hanem a pop­sztárokra tekintenek fel. Bálvány­imádás ez a javából, s ki tudja, ta­lán soha életükben nem tudnak megszabadulni ezektől az „iste­nektől”. Tálán nem is tudják, hogy milyen veszélyes vizekre eveztek akkor, amikor Jordánokat, Family- ket és másokat emeltek a piedesz- tálra. Istent, a valódi Istent háttér­be szorították. Reménykedem, hogy a kosara­sunk, riporterünk és a többiek előbb-utóbb rátalálnak arra, akire valóban fel lehet tekinteni, akiben valóban lehet hinni. Gajdács Pál Ismered-e az ég szabályait...? Szenzációs felfedezés hírét röppentette fel a sajtó és a médiumok az elmúlt hónapokban. Ha a hír igaz­nak bizonyul, s a további kutatások alátámasztják a tudósok feltevéseit, akkor új korszakába lép az embe­riség, és nagyon sok minden más megvilágításba ke­rül. Arról van szó ugyanis, hogy amerikai szakembe­rek egy a Mars bolygóról származó meteoritban, te­hát egy Földön kívüli eredetű kőben megtalálták az élet egyértelmű jeleit. Bizonyítékuk is van rá: a mete­orit vizsgálata során a műszereik szerves anyag jelen­létét jelezték. A technika hallatlan fejlettségének kö­szönhetően pedig már napok óta marsi tájakon ba­rangol a kis „Jövevény” nevű robot, szemkápráztató színes felvételeket küldve az űrön át. A fenti, valóban páratlan információk tükrében kap különös hangsúlyt a címben feltett kérdés, melyet a Teremtő intéz teremtményéhez, Jóbhoz (38,33). Felötlött bennem a gondolat: vajon mi, mai Jóbok ho­gyan válaszolnánk erre az isteni megszólításra? Önbi­zalomtól túlfűtött hangon vágjuk-e rá az igent, mint akik kezükben tartják a világmindenség titkait rejtő szelencét, s csak rajtunk múlik, mikor emeljük fel fe­delét és pillantunk bele az ég csodálatos, mélykék tükrébe. Vagy azzal az alázattal lépünk e nem várt csodák világába, amellyel a zsoltáros szól: „Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, ame­lyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltó­sággal koronáztad meg... ” (Zsolt 8,4-6) Igen, elérkezett az idő, amikor mindennél sürge­tőbb feladatunk bizonyságot tenni arról, hogy „...az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról be­szél a menny. ” (Zsoltár 19,2) Mert bár az emberiség századunkban tényleg példátlan lépéseket tett meg a tudomány terén - gondoljunk akár a szervátültetésre, a génsebészetre, vagy Dollyra, a békésen bégető, kló­nozott bárányra -, sőt a bolygókutatás esetében a szó szoros értelmében szárnyal; mégis: mielőtt még azt hinnénk, hogy most már jó messzire elér a kezünk, az atommag belsejébe éppúgy, mint a világűr csillagfé­nyes távolába, tudnunk és tudatnunk kell: mi csak azt tanulmányozhatjuk, precíz műszereinkkel azt faggat­hatjuk, amit a Mindenható Isten alkotott, s melynek Ő az Ura és Gazdája! Visszakanyarodva a kezdő gondolathoz: kétségte­len, hogy a mindennapossá vált szenzációk évszázadá­ban élünk, valódi és álhírek özönében tanácstalanul kapkodjuk a fejünket, s a bőségesen áradó hírfolyam­ra alapozott sajtóorgánumok és tévécsatornák csak megnehezítik a véleményalkotást. A teremtett világ „értelmes vizsgálata” (Róm 1,20) tehát az Atya örök hatalmát és istenségét kell, hogy láttassa velünk: a vörös bolygó sivatagi tájain már- már otthonosan mozgunk, név szerint ismerjük sziklá­it, tudjuk hőmérsékletét és légkörének adatait - ám a felfedezés mámorában is legyen fülünk a hallásra: „Is­Vida Sándor: A KERESZT Minden embernek van keresztje. Egyiknek talán könnyebb, a másik a hosszú vándorlásban csüggedve, elerőtlenedve halad az élet göröngyös útján s egy súlyos, nehéz kereszt alatt görnyed. Sokan összeroskadnak a kereszt súlya alatt. De ott elöl egy kicsinyke csoport halad, gyermek, ifjú, öreg, akik szembenéznek száz halállal, s nem törődve a fájdalommal mennek előre bátran, nem remegve, az élet súlyos keresztjét cipelve. Az út göröngye felsebzi lábuk, a kereszt, a kereszt feltörte válluk, de ők mennek, mennek, mennek előre, tövissel, görönggyel mit sem törődve, mennek egyenest a cél felé, ahol letesznek minden terhet, s nem viszik tovább a keresztet - mennek egyenest Jézus elé! És én? Én is a kis csoporthoz tartozom, a keresztemet én is hordozom, de sokszor úgy érzem, nem bírom tovább, érzem, leroskadok. A bűneim súlya nyomja a vállam, a göröngy nekem is feltörte lábam és a fájdalomtól elerőtlenedve a kicsiny csoporttól messze elmaradok. Világ Megváltója! Tehozzád fordulok, Aki nem veted meg a bűnös gyermeket, hanem mind egyformán, nagyon szereted... Tekints le reám, hallgass meg engem, segíts, segíts tovább vinni a keresztem! S hogyha ketten visszük, [tudom, nem lesz nehéz, mert a Te jóságod, tudom, mindenre kész. S hogyha odaértem majd a cél elé, elmondani ó engedd meg nekem: „Uram, köszönöm, hogy vitted a keresztem!” mered-e az ég szabályait? Talán te határozod meg ural­mát a földön?” Úgy hiszem; nem szégyen e kérdésre Jóbbal együtt vallani: „ Csodálatosabbak ezek, semhogy felfoghatnám... ” (Jób 42,3b) Kőháti Dorottya A népi írok - és hatásuk Harangszó Mindig nagy örömmel adunk hírt arról, amikor gyülekezetek, közösségek belső igénye nyomán vala­mi új születik. Különösen így van ez - engedtessék meg ennyi „részrehajlás” ha egy új evangélikus lap jelenik meg. S még inkább, ha az a kiadvány olyan színvonalas, igényesen szerkesztett, mint az új regio­nális havilap, a Dunántúli Harangszó. A soproni Líce­um kiadásában készülő, felelős szerkesztőként Weltler Sándor nevével jegyzett Harangszó a dunántúli evan­gélikus gyülekezetek lapjaként jelöli magát. Nem vál­lalkozik azonban híradó tevékenységre, eseménytu­dósításra. A munkatársi gárda szándéknyilatkozatá­ban elsősorban „igéslapot” kíván készíteni. Csak he­lyeselni lehet ezt a határozott profilválasztást, hiszen nyolc-tizenkét középoldalnyi terjedelemben korlátoz­ni kell a rovatok számát. így is imponáló, hogy meny­nyi mindenről szó esik a lapban. Ámbár olykor kissé esetlegesnek tűnik a témaválogatás. A havonkénti igehirdetés és a hónap igéjének fel­dolgozása jótollú lelkészek jóvoltából azokhoz is el­juthat, akik valamilyen okból nem tudnak részt venni az istentiszteleteken, vagy éppen többfajta gondolat- menetre is kíváncsiak. Luther írásainak közlésével az evangélikus azonosságtudatot kívánják erősíteni. Tár­cákkal, publicisztikákkal visznek mai ízeket is az újság hasábjaira, de ez még az útkeresés időszaka... Egyér­telműen tetszik viszont az irodalmi melléklet, amely­ben a magyar és a világirodalom jeleseitől válogatnak avatott kezek verset, novellát, regényrészletet. Franz Kafka, Dylan Thomas, Arthur Miller, Heinrich Böll, Nagy László, Weöres Sándor idézett művei nem tar­toznak az úgynevezett vallásos irodalom körébe, de - túl a műélvezeten - minden esetben gondolatsort el­indítók, töprengésre késztetők. Egyelőre ennyit a Dunántúli Harangszóról, ame­lyet nem kell régi és új laptársaihoz hasonlítgatni, le­gyen csak önmaga, izmosodjon, szépüljön. Ehhez kí­vánunk kitartást és erőt. u. á. , ,A népi írók és az egyház” címmel az Evangélikus Élet augusztus 24-i számában B. B. aláírással cikk je­lent meg. Úgy érzem ez az írás kiegészítésre szorul, hiszen a mai fiatalok többsége aligha tud sokat erről - a harmincas években, s még azután is - az egész tár­sadalmat átható mozgalomról. És ha már emléke­zünk, nem szabad féloldalas, torzító megvilágításban tennünk. B. B. különös módon éppen a legnagyobbakat nem említi. (Egyetlen kivétel Illyés Gyula.) Feltehetően azért, mert a mozgalom szociológiai vonulatát kíván­ta hangsúlyozni, s az irodalmit elvetette. Márpedig - tisztelet, becsület a tudománynak! - soha sem lett vol­na a népi íróknak olyan hatásuk, amilyen volt, ha leg- jobbjaik nem az akkori magyar irodalom kimagasló alakjai. Veres Péter szerette volt Horatiust idézni: „él­tek hősök Agamemnon előtt is, mégis úgy borult rá­juk a hosszú éjszaka, hogy nem emlékeznek rájuk, mert nem dalolt róluk felkent költő!” Azt is Veres Pé­ter mondta egyik előadásában, hogy Petőfi és Arany üzenete finom hajszálereken át leszivárgott a nép gondolkodásába, pedig akkor még a nép nagyrészt analfabéta volt. Az irodalom, az igazi, csodákra képes. Ilyen volt a népi írók mozgalma. E sorok írója kisdiák korában még ott volt a pápai kollégium ifjai között, akik vállu­kon vitték körül az épületben Veres Pétert. Ha csak szociológus lett volna, ugyan ki veszi a vállára?! De hát kiket is hiányolok én B. B. cikkéből? Móricz Zsigmondot például, mert ha egy nemzedékkel koráb­bi is (Ady kortársa és barátja: „Rózsafavonóként lágy zengésű húrhoz, surlódjék ez írás Móricz Zsigmond úr­hoz”) - ő az ősforrás. De mint a Kelet Népe főszer­kesztője, megjelenési lehetőséget is biztosított a nyo­mába lépőknek. Aztán Németh László! Az egész moz­galom spiritus rectora, szellemi irányítója, aki egy­szerre volt nagy a tanulmány, az esszé, a dráma és a regény műfajában; egyszerre volt népi és európai, akárcsak Illyés Gyula, akit életében eleven nemzeti klasszikusnak neveztek, és aki életművével beletarto­zik a világirodalomba. (Különös felekezeti arányté­vesztés, hogy B. B. az egyik evangélikus „hátterű” né­pi írónak több teret szentel, mint a katolikus Illyés Gyulának!) Kodolányi Jánosnak is óriási hatása volt. Földindulás című drámájával elsőnek ébresztette ha­zánk értelmiségét (és nemcsak azt: rengeteg falusi műkedvelő csoport játszotta ezt a drámát!): fogy a magyar! Noha Kodolányi ingázott a felekezetek kö­zött, a magyar kereszténység két nagyszerű művet ka­pott tőle: a Mózes regényt (Az égő csipkebokor) és a Jézus-könyvet (Én vagyok!). A lírában Sinka István, a „fekete bojtár” volt az át­ütő, nagy tehetség. A népköltészet balladás mélyéből hozta személyes élményeit. Amikor aztán egy évtized­re elhallgattatták, az akkori fiatalok kéziratban ter­jesztették verseit. Hogy a hivatalos egyházvezetés miként fogadta a népi írókat, nem tudom. A református egyház min­denképp magáénak tarthatta a mozgalmat, a szárszói találkozókat is a Soli Deo Gloria szervezte, a Márciusi Frontban is főként reformátusok gyülekeztek, a pa­rasztfiatalok tanulásának nagy patrónája pedig Tüdős Klára volt, a református nőegylet elnöke. De akárhogy vélekedtek is a többi egyház vezetői, a népi írók könyvei ott voltak - felekezeti különbség nélkül - a lelkészek könyvespolcán. Csakúgy, mint minden ma­gára valamit adó értelmiségi könyvespolcán. És hogy té­vedtek-e a népi írók? Ki nem tévedett a magyar XX. szá­zadban? Mindenesetre megörökítették a régi paraszti életet, az eltűnőben lévőt, és alkotóművészetük villámfé­nyével még egyszer bevilágították a hazai tájat. Bozóky Éva Az 1997-es Országos Protestáns Napok jelképe A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa plakát­pályázatot hirdetett az ez évi Protestáns Napok témájának: „Protestantizmus és Humanizmus” megjelenítésére. A felhívásra 20 pályamű érkezett. A Bizottság az itt látha­tó műnek ítélte az I. helyezést - melynek alkotója Mets György, Tököl. Ez a díjazáson túl azt is jelenti, hogy e mű az ez évi Országos Protestáns Napok hivatalos jelképe lett. AII. helyezést Frantner Piroska, a III. helyezést Houchard Iván budapesti pályázók érték el. A résztvevőknek köszönetét mondunk, a győzteseknek szívből gratulálunk! Országos Protestáns Napok Szervezőbizottsága

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom