Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-05-04 / 18. szám

Evangélikus Élet 1997, május 4. BECSÜLJÜK MEG AZ IGÉT - BECSÜLJÜK MEG AZ IGE HIRDETŐJÉT (Folytatás az 1. oldalról) lasztott edényét. Ilyen volt Kapi Béla, aki hirdette szóban, leírta a sajtóban, amikor elindította egyhá­zunk két lapját, a Harangszót és a Lelkipásztort. Az ige tartotta fogva lelkiismeretét, amikor a felsőház­ban tiltakozott a zsidóüldözést előidéző törvények el­len, a német kitelepítés, a szlovák lakosságcsere, sőt a A Kapi család az istentiszteleten csehszlovákiai magyarok Szudéta-vidékre telepítése ellen. Amikor Luther végrendeletét Hitler Németor­szágba akarta kivitetni, nemet mondott. De miközben szolgálata nyomán közmegbecsülésnek örvendett, maradt az ige hirdetője, aki élete utolsó szakaszában az evangélizáció mellé állt és maga is végezte azt. Utolsó szavai között mondta ezt: >yA koldus zörget a kegyelem ajtaján. ” Az emlékezés előhozta a család egyházi szolgálatát is. A püspök édesapja Kapi Gyula, a soproni Evangéli­kus Ihnítóképző Intézet igazgatója volt. Nevét különö­sen kántoraink emlegették, mert ő volt a korábbi éne­keskönyvünkhöz használt ún. Kapi-féle Korálkönyv szerkesztője. Kórusművei is megszólaltak ezen a na­pon. A délelőtti istentiszteleten a soproni gyülekezet kórusa énekelte Könyörülj, Úristen rajtunk... kezdetű művét, a délutáni szeretetvendégségen pedig a Kapi család tagjaiból összeállt kamarakórus a Tehozzád, ó Uram, emelem fel lelkem... kezdetű zsoltárát. A szeretetvendégségen egyik unoka: Kapi Zoltán Pusztavám-móri diakónus lelkész tartott áhítatot az Útmutató heti igéi alapján, a jó Pásztor szeretetéről. A Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola növen­dékeinek aranyjelvénnyel minősített énekkara adott ízelítőt munkájából. Kapi Béla püspök életének mél­tatását D. Szebik Imre püspök tartotta. (Előadását következő számunkban közöljük.) Kapi Béla püspök egyházunk meghatározó egyé­nisége volt századunk első felében. Az ige embere volt. De nemcsak szóval és írásban hirdette, hogy hi­tünk és prédikálásunk annyit ér, amennyiben Jézus­ra mutat, életével mutatott Jézusra. Példája adott értelmet emlékezésünknek is: Krisztus növekedjék bennünk! „Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket!” Tóth-Szőllős Mihály Testvéregyházak diakóniája Áprilisi télben tartották Sopron­ban a Zerge utcai vendégházban konzultációjukat a Bajor Evangéli­kus Egyház és a mi egyházunk diakóniájának küldöttei. Koráb­ban is volt már több találkozó egyes munkaágak képviselői kö­zött, de most volt először a mun­kaágak vezetőinek, a másik egy­házban működő partnereikkel munkatalálkozásuk. A konzultáció bevallott célja kettős volt: egyrészt az, hogy az azonos munkában állók kölcsönö­sen megismerjék egymást és kap­csolatot találjanak partnereikkel, másrészt kifejezett törekvés volt, hogy a jövő számára dolgoztak, a jövő diakóniája építésének kerete­it, közös feladatait és a továbbkép­zést alakították ki. Kiindulásként áttekintették az eddig megtett utat a testvéregyhá­zi kápCsolátbk terén' A négynápóS együttlét alatt a munkamegbeszé­léseken jkívül közösség volt az ige­hallgatásban és az úrvacsorában is. Négy témakörben folyt a konzultá­ció úgy, hogy előbb plenáris ülésen hangzott el az indítás, majd szekci­ókban beszélték meg a részleteket, tervezték a jövendőt. A négy téma­kör: 1. Az öregek gondozása; 2. Az óvodák gyermekeinek gondozása; 3. A szociális-ökumenikus diakó- nia; 4. Alap- és továbbképzés az egyes munkaágakban. Érdekes megjegyezni, hogy a bajoroknál az óvodaügy is a diakóniához sorolt tevékenység! Az öregek gondozásában nekünk is van már bőséges tapasztalatunk, ezeket igyekeztek is kicserélni partnereikkel a jelenlévők, de már itt meglátszott egy lényeges kü­lönbség: a németek erős szerve­zettségre törekvésével szemben a mi sokszor nem túlszervezett (libe­rálisabb) tevékenységünk. Az óvodák létesítése nálunk még a kezdetén van. Egy-két nem­zetiségi egyházi óvodánk is van, de egymás közötti kapcsolatuk még nagyon kevés. A szociális diakónia nálunk egyrészt gyülekezeti fel­adat, másrészt a Magyarországi Ökumenikus Szere­tetszolgálat kereté­ben folyik. Ez utób­binál tapasztalhat­juk a legszervezet­tebb munkát és a szakképzettség is szinte teljes körű eb­ben a szolgálatban. Legtöbb szó ép­pen a képzésről esett. A bajorok tud­nak segíteni alap- és továbbképzésben (természetesen né­met nyelvismeret kell hoztá!), akár vendég előadókkal is. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy az állami törvények is hovatovább előírják, hogy csak megfelelő - felsőfokú - végzett­séggel lehet valaki intézményvezető, ak­kor ezen a téren mie­lőbb lépnünk kell. Hazánk készül az „Mert mégis igaz volt minden” Több mint húszesztendős ha­gyományt folytattunk a teológián, amikor elindultunk, hogy passiójá­tékkal szolgáljunk 14 evangélikus gyülekezetben. A kialakult szokás csupán annyiban változott, hogy az idei évtől kezdve nem másod-, ha­nem harmadéves teológusok ele­venítik meg Jézus szenvedésének történetét. Az elkészült szövegkönyv az evangéliumok szavaihoz hűsége­sen ragaszkodik. Igyekeztünk, hogy a párbeszédek, a mozdulatok a zene és az ének együttesen segít­se bemutatni azt az utat és néhány olyan eseményt, mely Jézus ke­reszthalálához és feltámadásához vezetett. A bemutató előadás március 13- án a zuglói evangélikus templom­ban volt a gyülekezet tagjai, taná­raink, hozzátartozóink és a teoló­gusok előtt. A passiójáték után - ahogyan későbbi kőrútunk során minden alkalommal - Zászkaliczky Pál otthonigazgató igehirdetéssel szolgált. A templom kapujában egyik professzorunk szeretettel figyel­Európai Unió-beli tagságra. Ez a tény is motiválta a beszélgetése­ket, hiszen a németek már régóta tagjai az uniónak. Kerestük a diakóniai identitás (önazonosság) megtalálását, előkerültek közös témák és folyt a közös tanácsolás. Heimo Liebl, a Diatonisches Werk elnöke és D. Szebik Imre püs­pök mutatták be a két egyház diakóniájának alapjait, Szirmai Zoltánná külügyi titkár a testvér- egyházi kapcsolat eddigi állomása­it foglalta össze. A diakóniai kap­csolatok két felelőse Karl-Heinz Ulrich osztályvezető a bajorok ré­széről és Hafenscher Károly (ifj.) egyházunk részéről szervezte és ve­zette a beszélgetéseket. Ulrich osz­tályvezetővel beszélgetve, két dol­got emelt ki: Itt most széles képet vázoltunk fel. A magyaroknak meg kell gondolni, mit vesznek át és mit nem. Nem akarjuk egész szerveze­tünket átültetni! Ugyanakkor arra is figyeltünk, hogy ma már mi né­metek is beszélünk a szegénység­ről, szociális feladatokról, ebben mi is tanulhatunk, hogy tudatosan menjünk a kérdések elébe. A konzultációt kiegészítette több látogatóprogram is. Jártak a soproni Egészségügyi Szakközép- iskolánkban, a Városi Kórházban, Győrött az egyházi óvodában és az Öregek Otthonában és mindkét városban volt városnéző útjuk is. T. meztetett bennünket arra, hogy mind a 14 alkalommal maradjon élő az elhangzott szó,-és óvakod­junk attól, hogy szolgálatunk meg­szokottá váljék. Március 16-án reggel kezdődött el a passiókörút. Tizenkilencen in­dultunk a Balaton-felvidék, vala­mint Horvátország és Szlovénia fe­lé. Magyarországon a következő gyülekezetekben jártunk: Dör- gicse, Balatonfüred, Taliándörögd, Nagyvázsony, Szentantalfa, Kővá- góörs, Nemescsó, Sárvár, Surd, va­lamint Csurgó. Az éjszakákat - Szlovénia kivé­telével - családoknál, a gyülekeze­tek tagjainál töltöttük. Az előadá­sok délután voltak, így néha alkal­munk nyílt arra, hogy körülnéz­zünk a gyönyörű vidéken is. Mara­dandó mindannyiunk számára az a délelőtt, amikor meghívást kap­tunk a Tihanyi Bencés Apátságba. Az Apátság házfőnöke, dr. Korzenszky Richárd OSB előző este látta balatonfüredi szolgála­tunkat, és az azt követő közös va­csorán is részt vett. Az ő szíves vendéglátásának köszönhető, hogy végigvezetett minket az Apátság területén. Köszönjük a lehetősé­get. Szlovéniában két napot töltöt­tünk. Először a domonkosfai, majd a hodosi, végül a lendvai ma­gyar ajkú gyülekezetben mutattuk be a szenvedéstörténetet. A szlo­vén körúton Skaliő Gusztáv lelki- pásztor kísért bennünket végig. A horvátországi Légrádra Csur­góról érkeztünk, de még aznap es­te visszatértünk Surdra. Mind Szlovéniában, mind Horvátország­ban sajnos csökken a magyarul be­szélők száma. A gyülekezetek lel­készei szívesén fogadtak minket, de velük már csak tolmács segítsé­gével beszélhettünk. Mégis - a zord idő és a hideg templomok el­lenére - volt aki örömmel eljött, hogy magyar éneket, magyar ige­hirdetést halljon, és magyar nyelvű passiójátékot lásson. A gyülekeze­tek hálája azt tükrözte, hogy a pas­siói előadás nem egyszerűen elő­adás, hanem őszinte igehirdetés volt. A horvátországi lelkészházas­pár: Mariján Sporéié és félje - bár magyarul nem beszélnek - köny- nyes szemmel nézték végig szolgá­latunkat, mintha minden egyes szót értettek volna. Összesen 1100 kilométert au­tóztunk. Isten segítségével gond nélkül, időben megérkeztünk a ki­jelölt helyekre, ahol istentiszteleti kereten belül mutattuk be a pas­siót. Ezúton is szeretnénk köszönetét mondani a lelkészeknek, a gyüle­kezetek tagjainak - mind itthon, mind határon túl - a fáradozásért, a szeretetteljes fogadtatásért, az éjszakai szállásért. Végül pedig külön köszönjük Zászkaliczky Pát­riának, Erzsi néninek, a passióhoz szükséges ruháink, jelmezeink el­készítését. Mindannyiunk számára aján­dék volt az együtt eltöltött hét. Úgy érzem, megtaláltuk azt a ha­tárt is, amely a derűt elválasztotta a komoly szolgálattól. Elmond­hatjuk a professzor úrnak, de el­mondhatjuk mindenkinek, hogy nem váltak megszokottá az el­hangzott szavak. Amit elmond­tunk, átéltük. Újra és újra. Az utolsó mondat így hangzott: „Mert mégis igaz volt minden!” - Ezt ki­mondta Péter és Júdás, Pilátus és Pilátusné, Heródes és Heródesné. Az Úr Jézus ma is itt van közöt­tünk. Orvosa mindenkinek, aki keresztfája alá áll. Orvosa a pátereknek és júdásoknak, a Pilá­tusoknak és pilátusnéknak, a heródeseknek és heródesnéknek, ha bűnbánó lélekkel keresik Őt. Ártatlanul vállalta értünk a kín- szenvedést. „Ő bűnhődött, hogy nekünk bé­kességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. Fodor Ildikó BŐVÍTIK A FERIHEGYI REPÜLŐTÉR UTASFORGALMI ÉPÜLETÉT „ Ti vontok minden körül bájt és életet" Gondolatok anyák napjára Egy anakronizmusnak tűnő idézet jutott az eszembe a közeledő anyák napja alkalmából, mely a legnagyobb magyartól származik Gróf Széchenyi Istvántól, aki a reformkor hajnalán hazánk gazdasági fellendülésének előmozdítása érdekében megírta a Hitel című könyvét. 1830-ban. A közgazdasági tárgyú művet az akkori ma­gyar nőknek ajánlotta. Abban a korban, amikor még gyenge nemünknek nem volt szerepe a közéletben és nem nagyon értett a tudományokhoz. Széchenyi látnoki szem­mel mégis megérezte, tudta, hogy a nők, csakis a nők, az anyák azok, akiken a nemzet sorsa áll vagy bukik Nekik írta a mű elején olvasható ajánlást, mely így szól: „Honunk szebblelkű asszonyainak, Fogadjátok hazám érdemes leányai! Tiszteletem s sze­retetem jeléül ezen kis munkám ajánlását. Vegyétek bár férfiakhoz illendőbbnek mondják azt sokan, nyájas ke­gyességgel pártfogástok alá. A hitelről szólok, s a mi be­lőle foty, a becsületről, az adott szó szentségéről, a csele­kedetek egyenességéről, s így előttek sem lehet a tárgy idegenebb, mint előttünk, mert annyi nemes és szép, a mi az emberiséget felemelte, a ti nemetek müve. Ti viszi­tek karjaitokon életbe a kisded nevendéket, a ti tekinte­tetekből szí a férfi lelki erőt s elszánt bátorságot... Ti vagytok a polgári erény s nemzetiség védangyalai, mely nélkületek, higyjétek soha nem fejűk, vagy nem sokára elhervad, mert ti vontok minden körül bájt és életet. Ti emelitek egekbe a port s halhatatlanságra a halandót, Üdvözlet és hála Néktek ” Anakronizmus ma, 1997-ben ilyen anyákról álmod- I ni? Hiszem, hogy nem! Megváltozott viszonyainkban természetesen az anyai ideál mára másképpen formálódott. Ma a nők, emanci- pálódásuk révén, bekapcsolódhatnak a közéletbe, a tu­dományok világában fontos szerepet tölthetnek be. Veze­tői feladatokat látnak el, tökéletesen, s a munka egyes területein férfitársaikkal egyenrangúakká váltak Ami mégis felemeli őket az erősebb nem képviselői fö­lé, az az Istentől kapott hivatásuk: az anyaság. Az anyaság felemelő érzésével együtt azonban mérhe­tetlen feladat is hárul a nőkre. Az otthon, a családi fé­szek kialakítása és őrzése. Hiszen a család jövőjének alakulásától függ nemzetünk fennmaradása. A család sorsa azonban ma ijesztő módon veszélybe került. Az elmúlt évtizedek szellemi és erkölcsi rombolása az agyakban és a lelkekben a ma gyermekeket nevelő szü­lők között érezteti legjobban a hatását. Azok a középkorú anyák, akiknek most az új nemzedék erkölcsi és hazafias nevelése lenne a feladata, sok esetben képtelenek ezt a szerepet vállalni Egyszerűen azért, mert nem ismerik az európai keresztyén etika normáit. Itt kellene jobban segí­teni gyermekeink nevelésében mindenfajta iskolának Ijesztő híreket hallunk naponta a fiatalkori bűnözés­ről. A kábítószerek egyre vészesebb terjedéséről. Ha odafigyelnének az anyák az e téren fenyegető veszélyre, rádöbbennének, hogy a drogok fogyasztása ugyanúgy a halálba kergeti szülötteiket, mintha háborúba küldenék őket! Félelmesen igazak József Attila sorai korunk társadal­mára is: „Bűn, öngyilkosság, lelki restség, mely hitetlen, csodára vár, nem elegendő hogy kifessék, föl kéne szabadulni már.” (József Attila: Hazám) A másik, még megdöbbentőbb veszély a népesség ro­hamos csökkenése országunkban. Úgy érzem, ebben a nők nem, vagy csak nagyon kis mértékben felelősek A társadalom két pólusúvá válása a legnagyobb kiváltó ok Kialakul, vagy már kialakult egy félelmesen gazdag kicsi réteg szemben egy egyre mé­lyebbre süllyedő, hatalmas tömeggel A gazdasági viszo­nyok egyre fokozottabb romlása, a szegénység a munka- nélküliség rossz irányban befolyásolják a születések szá­mát. A család elves fiette megtartó erejét. A társadalom, a felelős vezetők pedig tovább rontják az amúgy is szét­eső szegényebb rétegek helyzetét. Az egészségügyi az ok­tatási rendelkezések szinte predesztinálják a nemzetet a fogyatkozásra. Az anyák szülnének ha el tudnák tartani a gyermekei­ket! Hiszen ez a hivatásuk Ez az életük célja és értelme. A feltételek megteremtése azonban a vezetőink fel­adata! Az ő felelősségük a családok megmentése. A nem­zet fennmaradása! Visszatérve Széchenyi István egykori ajánló soraira, most anyák napján köszöntőm az édesanyákat. Azokai akik felelősségük tudatában adnak új életet. Akik ma is a „polgári erény és a nemzet védangyalai". Azokat, akik lemondások árán teremtenek új családot, s őrzik to­vábbadják a szeretet lángját. Meleg otthonokat varázsol­nak a szegénységből is, értelmes és tiszta légkört tudnak teremteni gyermekeik számára. Hogy a fiatalok ne kí­vánkozzanak el a serdülőkorukat megrontó bűnös, egészségüket károsító veszedelmes helyekre. Akik meleg anyai szóval vonnak védőhálót gyermeke­ik fölé, és tanítanak arról, amit Széchenyi 167 évvel ez­előtt írt, s ma is igaz: „a becsületről, az adott szó szent­ségéről, a cselekedetek egyenességéről". Nekik szól a legnagyobb magyar köszöntése, ma, 1997-ben is: „Üdvözlet és hála Néktek.” Lenhardtné Bertalan Emma OROSHÁZI KÁNTORKÉPZŐ TANFOLYAM Időpontja: 1997. július 20.-augusztus 2. Hozzájárulás a költségekhez: 9000,- Ft A jelent­kezéskor 3500,- Ft jelentkezési előleget kell fizetni. A jelentkezési előleg a 9000,- Ft-os költség részét képe­zi! Befizetés módja: piros csekken. Cfm: Evangélikus Kántorképzés, Orosháza 5900, Thék E. u. 2. Amennyiben a jelentkezést a jelentkező felmondja, az előleget nem áll módunkban visszafizetni. Jelentkezési feltételek: felvételi kérelem, önéletrajz (kivéve azoknak, akik tavaly részt vettek a tanfolya­mon), lelkészi ajánlás, előleg befizetését igazoló ere­deti csekkszelvény határidőre való beküldése. Jelentkezni lehet: 1997. május 16-ig! A 2. terminál bővítését egy kanadai cég fővállalkozásában egy hazánkban bejegyzett cég, a Skanska-Fundation Kft. végzi. Április 11-én helyezték el az alapkövet és ezen a törté­nelmi egyházak vezetői, püspökei is részt vettek, mivel az épületegyüttesben - hazánkban először - ökumenikus ká­polna is létesül, ahol a pihenő, várakozó tranzit utasok csendességet, meditációra lehetőséget kaphatnak. Az alap­kőletételen Paskai László bíboros prímás, Keresztes Szilárd görög katolikus érsek, Bölcskei Gusztáv református, Har­mati Béla evangélikus püspök és Schweitzer József főrabbi mondott áldást. A repülőtéri épület 1998 őszére készül el. KITÜNTETÉS Az Iskolatörténeti Emlékbizottság elnöke, Kosáry Domo­kos akadémikus az Evangélikus Országos Múzeumnak az 1996. évi iskolatörténeti évforduló alkalmából végzett mun­kájának elismeréseképpen az „1000 éves a magyar iskola” EMLÉKPLAKETTET adományozta. A Múzeum igazgatója, dr. Fabiny Tibor ugyanakkor ezüst emlékérem kitüntetésben részesült PÁLYÁZATI HIRDETÉS A Budapesti Evangélikus Gimnázium (Budapest VII., Városligeti fasor 17-21.) felvételre keres a kö­vetkező tanévtől, augusztus 25-i belépéssel, egyetemi tanári diplomával, lehetőleg evangélikus vallású ta­nárokat az alábbi szakokra: férfi testnevelő (részmunkaidőben is), matema­tika-fizika, biológia-kémia, angol-magyar, informa­tika. Jelentkezni személyesen az igazgatói fogadóórán (szerda, csütörtök 13-14 óra) vagy a 3-224-406 telefo­non lehet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom