Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-04-20 / 16. szám
\ Evangélikus Elet 62. ÉVFOLYAM 16. SZÁM 1997. ÁPRILIS 20. HÚSVÉT UTÁNI HARMADIK, JUBILATE VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS __1 HETILAP ÁRA: 40 FT Isten a menny örömére meghívott. Hivatalosak vagyunk a bűnbocsánatra, az istenfiúságra, a lélek ajándékára, a hívek testvéri közösségére. Egyszóval a menny örömére. Ordass Lajos A TARTALOMBÓL FÖLD: VÉGÁLLOMÁS? NŐK VILÁGIMANAPJA KISSOMLYÓN SZAVAINK ÉREZZÉTEK ÉS LÁSSÁTOK, HOGY JÓ AZ ÚR! JUBILATE - ÖRÜLJETEK! (Zsolt 66,1) Húsvét után 3. vasárnap Jubilate vasárnapja. Jubilate - örüljetek! Erre az örvendezésre buzdít a 66. zsoltár 1. verse: „Örvendj, egész föld, Istennek!” Húsvét után 3 héttel emlékeztessen ez minket: a húsvéti öröm és ujjongás nem némulhat el, még csak el sem halkulhat ajkunkon! Isten népe mindenkor örvendező és másokat is örvendezésre hívó gyülekezet. Örvendező gyülekezet vagyunk-e? Már-már hajlamosak vagyunk elhinni, hogy nincs okunk az örömre. Tálán úgy érezzük, ma ismét nem sikerült semmi: ma is megkaptuk az élettől a fájdalmas pofonokat, ma is mellőztek, kikerültek, elhagytak minket, ma sem voltunk a sors kegyeltjei. Az öröm pillanatait talán az élet ritka és gyorsan tovatűnő pillanataiként tartjuk számon Tóth Árpáddal együtt: ,Áz öröm illan, ints neki, / még visszavillan szép szeme, / lágy hanga halkuló zene, / s lebbennek szőke tincsei ” Jubilate vasárnapja hirdeti: mindenkor van okunk az örömre, mert a mi Istenünk szabadító Isten. A zsoltáríró ujjongó öröménekét is Isten életet teremtő és megtartó szabadítása ihlette: „Ő tartott életben bennünket”. (Zsolt 66,9) Hogyne töltene el minket ujjongó örömmel a szabadítások szabadítása: Krisztus feltámadt, legyőzte a halált, hogy kiszabadítson minket is a bőn és a halál szorításából! Ő tart életben bennünket ma is: „gyászunkat ünnepre fordítja”, szemünkről könnyeket töröl, és gondoktól, fájdalmaktól, félelmektől sokszor komor tekintetünket a legfontosabbra irányítja: Isten végtelen szeretetére, mely őbenne lett nyilvánvalóvá. Ujjongó örömre indít minket az is, hogy a mi Istenünk szabadulásunkon örvendező Isten. Nem csak akkor „fakadt mosolyra”, amikor látta, hogy minden, amit teremtett, nagyon jó. Hanem ahogyan Jézustól tanultuk: ujjongó örömmel örül akkor is, amikor rátalál az egy elveszettre. így örült nekünk is, amikor ránktalált. Az az öröm tehát, amire a 66. zsoltár 1. verse buzdít, nem pillanatnyi hangulat, nem tovatűnő pillanat, nem „halkuló zené”, mert forrása nem mi vagyunk, nem is jó vagy rossz körülményeink, sikereink vagy sikertelenségeink, hanem a szabadító és szabadulásunkon örvendező Isten. Az ő népe pedig csakis örvendező gyülekezet lehet. Másokat is örvendezésre hívó gyülekezet vagyunk-e? A zsoltáríró így buzdít minden népet: ,„Áldjátok népek, a mi Istenünket!” (Zsolt 66,8) Sőt, az egész földet hívja együttörvendezésre: „Örvendj, egész föld, Istennek!” Másokat örömre buzdítani csak az tud igazán, aki maga is örül. Istenben való örvendezésre pedig csak az képes hívni másokat, aki maga is örvendezik Istenben. Mintha ez lenne ke- resztyénségünk egyik gyenge pontja! Mintha túlságosan gyakran fagyna arcunkra a mosoly! Félő, hogy végül minden nép és az egész föld elhiszi, hogy hozzánk valamiféle szenvelgő komorság illik. Pedig Isten népének tudnia és hirdetnie kellene, hogy mindenkor oka van az örömre. Örömre deríthetnek minket Isten csodálatos ajándékai: minden új nap, melyre ébredünk, a teremtett világ minden szépsége, melyben gyönyörködhetünk, minden ember, aki mellett öröm az élet és minden feladat, melyet együtt elvégezhetünk. Lehet, hogy vándorlásunk nem diadalmenet, de tudjuk, hogy valaki féltő szeretettel kísér minket az úton. Lehet, hogy a bűn, az elmúlás és a halál jegyeit látjuk magunkon és életünkön, de azzal a reménységgel nézhetünk a jövő felé, hogy Krisztus feltámadt, legyőzte a halált és vele az örök életbe érkezünk, sőt már most átmentünk a halálból az életbe. Jubilate vasárnapja emlékeztessen minket: a szabadító és szabadításunkon örvendező Isten közelében mindig van okunk az örömre. Hívjunk erre az örömre másokat is ujjongó öröménekünkkel: „Örvendj, egész föld, Istennek”! Péter Attila Sajtóosztályunk könyvesboltja. Itt tartjuk április 29-én könyvbemutatónkat BÓDÁS JÁNOS: Elveszíthetetlen öröm Nem igaz, hogy az élet rút, kegyetlen, sok öröme van, elveszíthetetlen. Van öröm, amely mindörökre tart, nem árt neki se szó, se tűz, se kard, se fagy, se szélvész, átok, vagy nyomor, mitől a világ oly sokszor komor, van öröm, amely soha nem apad, s ez az öröm: add másoknak magad! Míg élsz, magadat mindig adhatod. Adj jó szót, vigaszt, ha van, falatot, derűt, tudást, vagy békülő kezet, ■ mindez tiéd! Vesd másba s nézheted, hogy nő vetésed, hozva dús kalászt s meggazdagítva lelked asztalát Csoda történik: minél többet adsz, te magad annál gazdagabb maradsz. AZ IGAZI ÖRÖM Túróczy Zoltán püspök igehirdetésének részlete. Jubilate vasárnapján hangzott el Lk 15,1-7 alapján. Igaz öröm a szabadulás öröme Ott hever az önfejű bárány valami szakadék mélyén. Jártányi ereje sincs már. Ha volna, akkor sem tudna menekülni. Tövisbokor akad a bundájába, s úgy tartja fogva, mint a pókháló a legyet. Egyre közelebb settenkednek a vadállatok. Gyötrelemtől s halálfélelemtől remegve tehetetlenül várja a borzalmas végét, hogy egyszer csak belé- harap egy éhes fenevad. Ekkor egyszerre lépések zaja hallatszik. Riadtan futnak szét a vadak. Egy erős kéz megragadja, s kiszabadítja őt. Lehet-e ennél nagyobb öröm? Ismered te ezt az örömöt? A Krisztustól elszakadt, s a hamis örömök útján veszedelembe jutott, megkötözött, tehetetlen ember számára is üt a szabadulás órája. Akit elhagyott, az nem hagyta el őt. Akitől elszakadt, az nem szakadt el tőle. Krisztus kereste, rátalált, s megszabadította. El tudod-e énekelni: „Mikor hevertem bűnben megkötözve, Felém kinyújtád irgalmas kezed; Örömkönnyekkel térdre hullva áldom Te üdvözítő nagy szerelmedet!”? Igaz öröm a kiengesztelődés öröme A bárány szabadulásának a szabadulás tényén kívül van még egy külön öröme is, ez maga a szabadító. A pásztor, akit ellenségének tartott, akiben minden jó elrontó- ját látta, aki mindig csak a tilalmak korlátái közé akarta bezárni szabadság után sóvárgó kis bárányéletét, most az jön, hogy megszabadítsa. Az első pillanatban talán megrémül tőle. Joggal fél attól, hogy most lesz azután haddelhadd. A pásztor azonban nem szidja össze, nem veri meg, nem köt kötelet a nyakára, s így vonszolja haza, hanem a vállára veszi s úgy viszi haza. Nem haragszik a pásztor! - ezt veri ijedt kis bárányszíve ujjongó örömmel, míg a pásztor vállán pihen. Ismered te ezt az örömöt? Tüdőd, mit jelent az, mikor az ember tudatára ébred annak, hogy nem haragszik az Isten, megbocsátott, kiengesztelődött? Ha nem ismered, akkor életed legnagyobb öröme, az evangélium, az igazi örömhír még előtted van. A pásztornak is van valami öröme Az 5. vers azt mondja, hogy a megtalált gonosz bárányt felveszi az ő vállára, örülvén. Ez az öröm is igaz öröm: a megtalálás öröme. Olyan nagy öröm ez, hogy nem is búja egymagában elhordozni. Elmondja mindenkinek. Szomszédainak és barátainak örömmel újságolja: Megtaláltam az én juhomat. Ez az öröm nem csupán az anyagi veszteség elkerülése miatti öröm. A szentföldön az az ember, akinek 100 juha van, még szegény ember. Nincs módja ahhoz, hogy pásztort tartson. Maga legelteti nyáját. De épp ezért minden bárányához személyes viszony fűzi. Mindegyiket ismeri. Ezért veszi észre azonnal, ha egy is hiányzik. Olyan az öröme most is, mint a tékozló fiú atyjáé a fia hazatértekor. Ismered te ezt az örömöt: a hazaérkezés örömét? Olyan öröm ez, melynek ég és föld egyaránt örül. Az újjászületés öröme. Örül a megtért, újjászületett ember. Örülnek körülötte azok, akik a jó pásztor kereső szeretetével keresték őt a maga okozta veszedelmek között. Örül az Isten, akinek fia született. Örülnek az angyalok, kiknek testvérük született. Persze lehetnek mindenütt ünneprontók. A tékozló fiú történetében is ott van a bátyja. A mai igében is a zúgolódó farizeusok és úástudók. A törvényeskedők sohasem tudják megérteni a kegyelmet. Nem méltányolják. Nem tudnak örülni neki. A bűnösök és a bűnösöket hazaváró Atya bezzeg örül! Tüdsz-e örülni te is vele? Jubilate! Örüljetek! Legyetek az örvendező Atya ujjongó gyülekezete! Ámen. Bárka - jel a mai világunkban! Egy kanadai származású volt tengerésztiszt, Jean Vanier és két - értelmében sérült - ember, Raphael és Philippe 1964-ben megkezdte közös életét a francia- országi Trosly falucskában. Ebből az életközösségből alakult ki az első Bárka Közösség majd a további - ma már kb. 100 Bárka Közösség a világban. Magyarországon 1991-ben jött létre ez a közösség azzal a céllal, hogy a legelhagyottabb sérült emberek számára teremtsen otthont és munkát. Az értelmileg sérült emberek helyzetének teljes megoldását ugyan nem tudják felvállalni, de azt vallják, hogy ezeknek az embereknek az élete ugyanolyan értéket képvisel, mint egészséges társaiké. Munkájukat ők maguk is úgy tekintik, „jel a mai világunkban!” Egy-egy Bárka Otthonházban 6 fiatal él, akiket négyen segítenek. A segítők legalább egy évre elkötelezték magukat erre az életmódra. Napirendjük nagyjában megfelel a családi élet napirendjének. Reggeli felkelés és tisztálkodás, majd reggelizés után a sérültek a műhelybe mennek dolgozni, a segítők ezalatt a házimunkát végzik el. Egy bizonyos szokásrend és heti munkabeosztás szerint - melyet közösen beszélnek meg - a sérültek is résztvesznek a háztartási munkákban, amikor otthon tartózkodnak. Esténként közös játék, vacsorakészítés és fürdés tölti ki idejüket. Minden nap az esti imával zárul. Járnak uszodába, van tv-nézé- si lehetőség, tartanak közös ünnepeket (születésnapot), fogadnak barátokat, közös kirándulásokat szerveznek és nyári üdülésre, vakációra is van lehetőségük. Mindezzel az a cél vezeti a Bárka Közösségben élőket, hogy a sérültek ne érezzék magukat „kirekesztetteknek”, hanem a normális életbe bekapcsolódva magukat a társadalom egyenlő és értékes tagjainak tudják. Nagycsütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a Népjóléti Minisztériumban a Bárka Közösség bemutatására. Ezen Göncz Arpádné, a köztársasági elnök felesége hívta fel a figyelmet az értelmi és halmozottan fogyatékos gyermekek és felnőttek helyzetére. Elmondta, hogy sokan vannak nálunk, akik ebbe a csoportba tartoznak és ezeknek az embereknek sokkal gazdagabb az érzelmi életük, ezért is kell velük intenzívebben foglalkozni. Felhívta a figyelmet arra, hogy sok mai, hazai problémáink között ezt ne tegyük félre. A kanadai nagykövet asszony, Susan M. W. Cartwright is résztvett a tájékoztatón, mivel az alapító kanadai személy és ők most is pártfogolják a Bárka- munkát. Azt emelte ki ebből a munkából, hogy célul tűzzük ki: ezek a sérültek is értékes helyet kapjanak a társadalomban. Dr. Vetier András, a magyarországi Bárka Egyesület elnöke elmondta a mozgalommal történt találkozását (saját gyermekei révén). Személyes ismeretségben van J. Vanierrel, aki a Bibliából, az evangéliumokból vette az ötletet és az erőt mozgalma létesítéséhez és fenntartásához. Nálunk is teljed a mozgalom, ma már vannak olyan eredmények is, hogy testi fogyatékosok járnak egészségesekkel közös iskolákba, sajnos értelmi fogyatékosok még nem. Nem zárhatom le mondanivalómat, hogy meg ne említsem azt a munkát, melyet egyházunk végez ezek között a sérültek között. Két otthonunkban - a budai Sareptában és a nyíregyházi Étimben folyik fogyatékos gyermekek gondozása. A sareptások legutóbb a rádiós félórában mutatkoztak be műsorukkal. (Erről készültek a mellékelt fotók is.) Bárka Közössége is van egyházunknak. A ME VISZ munkája keretében évek óta folyik ilyen gondozás a rászorulók között. Egész éven át törődnek velük, de különösen a nyári időben. A Bárka-táborok ma már elengedhetetlen nyári programjaik. Az erről szóló írást, élménybeszámolót az idei Evangélikus Naptárban találhatunk Andorka Eszter segédlelkészünk tollából (75-78. lapokon.) . Egy sajtótájékoztató ürügyén - úgy érzem - mindezeket el kell mondanunk, hogy újra felidézzük azt a felelősségünket, mely mindnyájunkat terhel, hogy segítsünk, ha kell a környezetünkben és imádkozzunk értük és azokért, akik nagy áldozattal végzik a munkát közöttük, hogy ne érezzék magukat kirekesztve, hanem beépülhessenek a maguk helyén népünk, társadalmunk közösségébe. Tóth-Szöllős Mihály
