Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-02-23 / 8. szám
Evangélikus Elet 62. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 1997. FEBRUÁR 23. BÖJT MÁSODIK VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉUKUS HETILAP ARA: 40 FT __________________________Emeld fel a fejed. ______________Könnyes tekintettel nézz az égre, ___________________mo solyogj a beborult égre, mert Isten nagy csodáját akarja véghezvinni rajtad, __________________bűnbánatra akar ébreszteni. ___________________Isten kegyelmének jele ez, ________mikor a bűnbánat és önítélet vihara kitör ________________________egy emberi szívben. Tú róczy Zoltán A TARTALOMBÓL A DIAKONISSZÁKRÓL SZERETET ÉS TÁMOGATÁS ‘96 MOZAIKOK PRÉDIKÁCIÓKBÓL A NŐK VILÁGIMANAPJA Kivel jársz? Böjt 2. vasárnapjának (Reminiscere) névadó zsoltára emlékezésre szólít. Látszólag Istent fanja emlékezésre Dávid, a 25. zsoltár szerzője. Mintha Isten lenne hajlamos arra, hogy megfeledkezzék irgalmáról és kegyelméről. Valójában sokkal inkább nekünk van szükségünk arra, hogy újra meg újra felidézzük Isten irgalmas cselekedeteit. Ebből a szempontból talán ritkán gondolunk az Ószövetség egyik legismertebb alakjára, Noéra, akiről ezt olvassuk: „kegyelmet talált az Úr előtt”. Az özönvíz története úgy él emlékezetünkben, mint Isten egész világot sújtó ítélete. Pedig másra is jó lenne emlékeznünk. Tény, hogy Isten gyűlöli a bűnt és szenved attól, hogy az általa jónak teremtett világ „erőszakossággal telt meg”... Ezt a bűnáradatot akarja elmosni az özönvíz tisztító ítéletével. De úgy, hogy közben nem feledkezik meg irgalmáról és kegyelméről. Noét ugyan úgy mutatja be Mózes könyve, hogy az „Istennel járt”, de ezzel nem kiérdemli a menekülést, hanem „kegyelmet talált az Úr előtt”! Sőt családja és a teremtett világ képviselői, az állatok is megkapják a túlélés ajándékát. S mindez nem egy titkos alku formájában történik. Noé és a rábízottak nem az éjszaka leple alatt menekülnek ki valamilyen rejtett vészkijáraton a pusztulásra ítélt világból. A bárka építése a legszélesebb nyilvánosság előtt történik. Elég nagyszabású, meghökkentő és feltűnő vállalkozás ahhoz, hogy bárki felfigyelhessen rá. Az özönvíz történetét feldolgozó filmek, némi fantáziával, többnyire ábrázolják is a környezet reagálását erre a furcsa építkezésre. Bár erről a Bibliában nem olvasunk, de sejthető, hogy Noénak és családjának nem kevés gúnyt kellett elszenvedniük, míg elkészült a bárka. Nem Isten küldött értük „mentőcsónakot”, nekik kellett vállalni, bogy talán tűző napsütésben, minden víztől távol, időt, fáradságot nem kímélve, hajót építsenek. S mindez jel volt, üzenet a világ számára, nemcsak a közelgő ítéletről, de a felkínált kegyelemről is. Hányán találhattak volna még kegyelmet az Úr előtt, ha nem nélküle, hanem Vele jártak volna, Noéhoz hasonlóan? Hiszen a bárkában volt hely! így olvassuk: „mindenfajta élőlénynek... vallási értelemben tiszta, de nem tiszta állatoknak is...” S Noé nem zárta be a bárka ajtaját még az özönvíz kezdetekor sem! Csak később olvassuk a komoly figyelmeztetést: „az Úr bezárta Noé után az újtót”... Számunkra még ma is nyitva az ajtó, hiszen Jézus többek között így is bemutatkozik: „én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik... és legelőre talál”. A böjti időszak koncentráltan erre a „legelőre” tár kaput nekünk, hogy mi is kegyelmet találjunk az Úr előtt, Jézus Krisztus keresztje előtt, és Vele jáijunk a hétköznapokban is. Gáncs Péter HITOKTATÓK KIBOCSÁTÁSA Az új hitoktatók egy csoportja A Budapest-fasori templom országos esemény színhelye volt január 25-én, szombaton. Harminckét hitoktató - valamennyien elvégezték a Teológiai Akadémia hittantanári szakát az elmúlt évben - állt az oltár elé, hogy Isten igéjének útmutatásával, a Szentlélek segítségül hívásával, kézfogással és Krisztus testével és vérével megerősödve elinduljanak szolgálatuk végzésére. Egyházunk két püspöke szólt az indulókhoz és bocsátotta ki őket. Dr. Harmati Béla püspök 2Kor 5,17 alapján arra irányította figyelmüket, hogy abban a vonatkozásban is igaz: elmúlt a régi, hogy ma újra van hitoktatás. Legyen erős a meggyőződésük, hogy kell is a hitoktatás! A szív bizalma és a fej ismerete összetartozik. Egymást erősítsék és ne szétválasszák. Istenre mutassunk, hogy O legyen az első életünkben. Isten keresi az embert Krisztusban, ezt hirdessétek! Úrvacsorával indultok, ez erősítsen abban, hogy megbocsássatok és legyetek az ígéret hordozói a hitoktatás szolgálatában! D. Szebik Imre püspök Mt 6,33 alapján a benne megfogalmazódott felszólításról és ígéretről szólt. Keressétek! - ez először is missziói munkát jelent. Családlátogatást, személyekkel foglalkozást, hogy felébredjen a vágy. Azt is jelenti ez a felszólítás, hogy először a lelki értékeket kell keresni, nem a materiálisjavakat. Keressétek és adjátok tovább! Az ígéretben pedig bízni kell! Lehet, hogy ma még sok tekintetben nincs rendezett körülmény, rendezetlen a jogi keret. De szabad Jézus biztatására figyelni: a többiek ráadásul adatnak! A hitoktatók csoportjában voltak pedagógusok, akik főiskolai tanulmányaik mellett végezték ezt a „szakot” is. Voltak papnék, akik a gyülekezeti munkát segítve, beálltak a sorba és végzik féljük mellett a gyermekmunkát. Feltűnő volt, hogy igen kevés volt közöttük a férfi, legtöbben a nők közül vállalták, hogy az egyházban segítik, végzik ezt a szolgálatot. A múlt évben végzettek száma ennél több volt, negyvenhármán kaptak végbizonyítványt. A különbözet is arra mutat, hogy nem tudtak valamennyien munkába állni. Jó lenne körülnézni a sorokban. Ha hitoktatókat kibocsátunk, meg kell keresni a lehetőséget arra, hogy végezhessék feladatukat. Igaz, hogy le kell győzni távolsági akadályokat, lakáskérdés is belejátszik ebbe. Az is lehetséges, hogy a hitoktatót más gyülekezeti - adminisztrációs - munkába is beállítsák. Egy kis leleményességgel bizonyára megoldható ez a „munkaerő-gazdálkodási” kérdés egyházunkban is. Az ige biztatása, a szentség ereje legyen elegendő az új hitoktatóknak, hogy eredményes munkát végezzenek!. T. Harmónia Isten és ember között - ember és ember között Orgonaszentelés Dunaújvárosban Alig nyolc hónappal a templom felszentelése után ismét ünnepelt a dunaújvárosi kis gyülekezet. A modem, kitűnő akusztikájú templomból eddig hiányzott egy megfelelő hangszer, egy orgona, mely vezetheti a gyülekezet éneklését, és valamennyire segíthet hangversenyek, kórushangversenyek kísérő- jeként. A templom karzatára egy nagyobb, több manuálos orgona volna méltó hangszer, de erről egyelőre nem lehet szó. A gyülekezet még alakulóban - bár erősödőben - van. Anyagiakban a gyülekezet sokat teljesített, de egy nagyobb orgona felállítása erő feletti áldozatot jelentene. Ezért most egy kisebb hangszer került a karzatra. Bajor anyagi segítséggel, a budapesti Aquincum orgonagyár 5 regiszteres, egy manuál-pedálos orgonát épített be a templomba. Ennek a hangszernek a felszentelésére gyűlt össze a nagy gyülekezet február első vasárnapján. Trajtler Gábor orgonaművész játékával szólalt meg az orgona, bemutatta hangszíneit, és néhány orgonaművei adott ízelítőt saját művészetéből és abból, amit ez a viszonylag kicsiny, de jól megépített orgona kínál, mint lehetőséget. Az istentisztelet liturgikus szolgálatát dr. Harmati Béla püspök mellett Káposzta Lajos esperes és Reisch György gyülekezeti lelkész végezte. A püspök igehirdetését a vasárnap igéje - Zsid 2,1-4 verse - alapján tartotta. Érdemes-e prédikálni? Hogyan vagyunk mi Isten szavával? — vetette fel a kérdéseket bevezetőben. A nap evangéliuma, a magvető példázata, azt mutatja, hogy csak kevés mag jut a jó talajba. Érdemes hát vetni? Az alapige felel erre a kérdésre: még jobban kell figyelnünk a hallottakra! Istennek mindig igaza van. A hiba nem az igében, hanem bennünk van. Figyelni kell! Hogy el ne sodródjunk. Hogy törődjünk azzal az üdvösséggel, melyet az Úr hirdetett! Az orgona azért kell, mert a zenében szükség van harmóniára. Ez emeli lelkünket magasabb dimenzióba. Az üdvösséget így is mondhatjuk: harmónia Isten és ember között, ember és ember között. Szolgálja ez a hangszer a zenét, a gyönyörködtetést, a harmóniát, hogy legyen harmónia az ember és környezete, az egyház és a város között. Szólaljon meg Isten dicsőségére mindenkor! tszm ...és önmagam ellen Gyónó imádságunkból többnyire kimarad ez a pár szó, pedig ezzel eszméltetőbbé, teljesebbé lenne bűnvallásunk. Már a filozófus római császár, Marcus Aurelius rájött: tyAki vétkezik, önmaga ellen , vétkezik. ” Istenben nem tehetnek kárt bűneink, felebarátunkban és saját magunkban viszont annál inkább. Ha komiszul vagy „csak” fölényeskedve bánunk valakivel, netalán kárt okozunk neki, azt az illető több-kevesebb idő alatt talán kiheverheti. Önmagunkon azonban egész biztosan torzítunk ezzel, mert az első káromkodás, durvaság, lopás stb. után már sokkal könnyebben jön a második meg a tizedik, hiszen megtört a jég, kita- posódik a romlásba vivő út, a rossz példáról nem is beszélve. Érvényes ez egészen addig menően, hogy valaki annyira beleszeret aranyozott kegyességi maszkjába, hogy az „ránő az arcára”, s meggyőződéses farizeussá merevíti. Isten szerétéiből parancsol, elsősorban magunknak teszünk szívességet, ha engedelmeskedünk neki, s magunkat romboljuk, ha valami .jobbat” akarunk kitalálni. A hídon nem azért van korlát, hogy bosszantson minket, hanem hogy védjen - nem utolsósorban önmagunktól, mert valójában mindenkinek önmaga a „legtehetségesebb” ellensége. Nem véletlen az a sorrend, amellyel Pál apostol az efezusi gyülekezet vezetőit inti: „Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra” (ApCsel 20,28). Nem szívesen bíznánk magunkat olyan sebészre, aki kihagyja a bemosakodást, mert neki oly sok a dolga. Az embertársi szeretettel csakis az van összhangban, ha jól szeretjük önmagunkat s nem vak önzéssel, aminek raffinált kiadásai is vannak, igékkel és szolgáló pózzal dekorálva, ami mögött titkon lelki uralkodási igény munkál - érdekes, hogy Pál épp az idézett félmondat után céloz ilyesmire. (Ne gondoljuk, hogy efféle csak az úgynevezett szektákban fordulhat elő.) Rendeltetésszerűen kell „használnunk” önmagunkat, ha kifelé- befelé jót akarunk. Mindenkinek küldetése van, egyéni különbözőségekkel, ami ellen vét minden uniformizálási ügyeskedés vagy manipuláció. Senki ne akarja rásózni másra a saját modelljét; lehet, hogy az neki jó, de máson lötyög, mint a termetes Saul király páncélja az ifjú Dávidon (lSám 17,39). A lényeg mindenkor az, hogy családtól kezdve minden ki- sebb-nagyobb közösségben megtaláljuk a magunk helyét hitben, reményben és szeretetben, s másokat is ehhez segítsünk. Az élet viszonyulási rendszerét úgy is elképzelhetjük, mint egy háromszöget, amelynek felső pontja Isten, a két alsó pedig az egyén, illetve a környezet. Ha jól akarunk viszonyulni Istenhez, aki maga az Élet, és embertársainkhoz, akikkel kölcsönösen függünk egymástól, akkor ennek egyik fontos feltétele az önmagunk iránti felelősségérzet. A közösség is akkor jó, ha nem „nyeli le” gyermekeit, hanem felnőtté, önállóvá neveli, s nem akar lépten-nyomon gyámkodni fölöttük. Amennyire személyes életfeladatunkat, annak felismerését és ellátását kikönyörögjük magunknak, annyira kerekedik egészségessé belső emberünk, s lesz áldássá kegyelemből. Ide illik Weöres Sándor fohásza: Vágyam csak ez - más semmi sem: hűségesen munkálni műveden, ahogy parány-erőmmel érthetem. És mást ne adj nekept. Bodrog Miklós TÚRMEZEI ERZSÉBET: Imádság a februári tavaszban Amikor ablakom előtt már hóvirágok harangoznak, kis májvirágok kéklenek, s a cseresznyefa rügyei mind kipattanni készek, látod, Atyám, hogy a korai, februári tavaszban rügyekre, virágokra milyen féltő szeretettel nézek Hiszen ha őket óvó kezeddel be nem takarod mindent letarolhatnak hirtelen, kemény fagyok S akkor nem fakad rügyekből virág és gyümölcs sem terem. Takard be rügyeinket és virágainkat ebben a februári tavaszban, irgalmas Istenem! Drága emberrügyecskékre is ilyen féltő szeretettel nézek Te takard be őket óvó kezeddel, | ha közelednek fagyok, ártó vészek! S ha egyházam fáján rügyek fakadnak és magyar népemén, Uram, tudom, Teneked azok a rügyek sokkal drágábbak mint nekem, hiszen a Te irgalmas szívednek minden rügyre féltő gondja van! Hogy majd virággá nyíljanak, virágokból gyümölcsök érjenek fagyok és vészek ne árthassanak, takard be kegyelmes kezeddel a drága kis rügyeket, Istenem! 1989.
