Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-12-21 / 51. szám

Lelkeszavatás Kolozsváron Balról jobbra: Orbán Attila, Simon László, Kerekes Csaba 1997. november 26. szerda, ezen a napon, az új egyházi esztendő el­ső napján nemcsak az Advent kez­dődött el mindannyiunk számára, hanem három erdélyi magyar evangélikus fiatalember életében a hivatalos egyházi szolgálatra indí­tás dátuma is ez. A teológiai tanul­mányok befejeztével lelkészavatás volt a kolozsvári evangélikus templomban. A Romániai Zsinat­presbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház létszámára te­kintve Isten csodálatos ajándéka számunkra, hogy Kerekes Csaba krizbai, Orbán Attila apácai és Si­mon László csernátfalusi, teoló­giát végzett fiatalok, gyülekezeti szolgálatba állnak. Kerekes Csaba a szülőföldjétől távol, Budapesten végezte tanul­mányait, s eközben a budahegy- vidéki gyülekezetben is sokat szol­gált. Féléven át Szolnokon az ige­hirdetés szolgálatát is ellátta. Le­hetősége lett volna Magyarorszá­gon maradni, de már a teológiát is az Erdélyben való szolgálat szán­dékával kezdte el, s végig kitartott emellett, fel sem merült benne más lehetőség, így a halmágyi gyü­lekezetben kezdi el szolgálatát az „övéi között”. Orbán Attila tanulmányait Ko­lozsváron végezte, és a simonyi- falusi gyülekezetben fog szolgálni. Simon László Kolozsváron vég­zett, közben két évet Budapesten töltött . ösztöndíjasként. Ittléte alatt bekapcsolódott feleségével - Nagy Ilonával - együtt a MEVISZ munkájába. Közös szolgálatukat az apácai gyülekezetben folytatják, illetve kezdik el. A lelkészavatási szertartást Mó­zes Árpád püspök végezte, aki az igehirdetésben a 2Tim 1,14. alap­ján a megőrzendő drága kincshez sorolta a magyar nyelvet is, felhív­ta a figyelmet az evangélium ma­gyarul való hirdetésének megtartó erejére az erdélyi gyülekezetek­ben. A fiatal lelkészek szívére he­lyezte, hogy nemcsak egyszerűen lelkészi, hanem magyar evangéli­kus lelkészi szolgálatba állnak egy rendkívül nehéz történelmi hely­zetben. Az úrvacsoravételt követően fo­gadásra került sor, ahol köszönté­sek hangzottak el, többek között Zászkaliczky Pál, a Teológus Ott­hon igazgatója buzdította további helytállásra Kerekes Csabát, hogy ugyanolyan hittel és lelkesedéssel szolgáljon szülőföldjén, mint aho­gyan azt a tanulmányai során tette. A budahegyvidéki gyülekezet ne­vében Kerekes Titusz és Csománé Forgács Emma köszönték meg Kerekes Csaba áldott szolgálatát. A teológus hallgatók egy kisebb csoportja két mikrobusszal utazott erre az alkalomra, hogy együtt tudjanak osztozni a diáktárs, a ba­rát szolgálatra indulásának örömé­ben. Mindhárom fiatal lelkésztestvé­rünk szolgálatára és életére kérjük Isten áldását. Hordozzuk őket imádságos szeretetben! Lábossá Péter Mihály IV. évf. teol. hallgató Középkori latin-némei ének. I logyun alakult ki ez a kétnyelvű, „kevert” költé­szet? A középkorban a gyülekezet ének­lése az istentiszteleten háttérbe szorult, illetve megszűnt. De a nép énekelni akart, éspedig az anyanyelvén. A papság azonban ragaszkodott a latin nyelvű énekléshez. Ebben az időben születtek meg kompromisszum gyanánt olyan énekek, amelyek latinul kezdődnek a papság kedvéért, majd anyanyelven foly­tatódnak, hogy a gyülekezet értse a szö­veget. Latin és német sorok váltakoznak egymással. Énekünk szövegében három, a 14. századból való, eredetileg latin szöveg van összedolgozva. Ezzel magyarázható, hogy rendszeresebb gondolati felépítés nincs benne. De ezt a szabálytalanságot éppen a túláradó öröm kifejezéseként kell elkönyvelni. Az ének igen alkalmas vál­takozó éneklésre, mégpedig soronkénti váltakozás formájában. Igen érdekes Praetorius leírása arról, Kit sok boldog pásztor dicsért... (152. ének) hogy miként kell elénekelni ezt az éne­ket. A négy sort négy külön kórus ének­li vagy négy gyermek a templom külön­böző helyein... Persze a mai lehetősége­ink mások, de mi is felfrissíthetjük kará­csonyi éneklésünket - még a kisebb gyü­lekezeteinkben is —, ha kipróbáljuk ezt a váltakozó éneklést. Például, első sor: férfiak, második sor: asszonyok, harmadik sor: gyerme­kek, a negyedik sor: valamennyien együtt. Gyönyörű evangélikus korálja­ink új szépségben ragyognak egy ilyen eléneklés esetén. Persze ezt a váltakozó éneklést a többi énekeinknél is alkal­mazni lehet. A váltakozó éneklés nemcsak zenei­leg ad örömöt és friss élményt, de előse­gíti azt is, hogy a gyülekezet a szövege­ket feszültebb figyelemmel kísérje. Ahol nincs énekkar, ott esetleg ez a váltakozó éneklés teheti ünnepélyesebbé karácsonyi istentiszteletünket. Gáncs Aladár Egyházak nemzeti felelőssége A Magyarok Világszövetség­ének Fővárosi Szervezete ezzel a címmel szervezett egésznapos konferenciát. A konferencián a nemzeti gondolatot az ökumeni­kus gondolattal igyekeztek össze­kapcsolni az egyházi és világi elő­adók." A társadalmi, közszolgálati célok megvalósításának széles ská­lája szerepelt az előadásokban. Katolikus és református elő­adók között egyházunkat D. Szebik Imre püspök és a külföldi magyar­ság nevében Pátkay Róbert londoni püspök képviselte. Szebik Imre püspök a keresztyén család rehabilitálásáról beszélt. A témát széles dimenzióban nyitotta ki, szólt a párválasztásról, a szex kérdésének házasság előtti és a há­zasságban való szerepéről. Számos kérdésben adott útmutatást a gyer­mekvállalás, az abortusz és a gyer­mekekért, fiatalokért való felelősség, az ökumenikus összefogás erősítésé­ért. Pátkay Róbert előadása is együttműködésre szólított az össz- magyarság és a szórványmagyarság érdekében. A magyar történelmi egyházaknak a magyarsággal kap­csolatos meghatározó szerepét ab­ban látta meg, hogy önálló nem­zetté, szervezett állammá akkor lett a magyar nép, amikor keresz­tyénné vált. Ötvenéves házassági évforduló gyülekezet színe előtt Rendkívül ritka, egyedülálló ese­ményre került sor Pusztaszent- lászlón 1997. november 9-én. 50 év­vel ezelőtt kettős esküvőt tartottak a kis zalai faluban. Két testvér állt há­zastársával az Úr oltára előtt, hogy egymásnak örök hűséget fogadva, kéz a kézben elinduljanak. Istennek legyen hála, napra pontosan 50 év múlva, ha bottal is, nehézkesen, de ők négyen népes családjukkal fel­mentek a „hegyre”, a templomba, hogy az Úr színe előtt köszönjék meg gyermekeiket, unokáikat, déd­unokáikat, az elmúlt 50 év minden gondját és örömét. Balogh András lelkész a zsúfolt templomban megál­dotta Koltai László volt gondnok és Takács Klára, valamint Bognár Ist­ván presbiter és Koltai Mária házas­ságát. Két unoka, Jandó Hajnalka és Marton Veronika verssel kedveske­dett a könnyekig meghatott, s az „aranylakodalom” szervezésébe be nem avatott négy ünnepeknek. ■ „Isten kegyelméből vugyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem volt hiábavaló” (lKor 15,10) RÁKÓCZI HADNAGYÁTÓL TELEKI LÁSZLÓIG- Beszélgetés Bitskey Tiborral ­Az Angelika kávéházban várok rá. Pontosan érke­zik a megbeszélt időben, friss, energikus léptekkel. Kezdeti megilletődöttségem hamar oldódik a Jászai- díjas, érdemes művész társaságában: kedves, közvet­len, figyelmes. A legendás Rákóczi hadnagya, az Egy magyar nábob, az Egri csillagok hőse, az Evangélium Színház vezető színésze ismeri lapunkat. Beszélgeté­sünk apropója az októberi bemutató: Illyés Gyula: A Különc című drámájának címszerepét Bitskey Tibor alakítja. Először a „gyökerekről” faggatom. | Művész úr, úgy tudom, a Fasorban érettségizett.- így van. Szerettem odajárni. Kitűnő alapozás volt a magas szintű oktatás, hatott rám az evangélikus szellemiség. Szívesen emlékszem vissza tanáraimra, különösen is Vermes Miklósra, aki a fizikát oktatta. Négyesnél rosszabb jegyet nem is kellett adnia, annyi­ra élveztük a tanulást, érdekessé tette, megszerettette velünk a tárgyat. Sokáig építészmérnök akartam len­ni! Örömmel vettem részt az Evangélikus Gimnázium újraindításának szervezésében. Kisebbik fiam, Máté is fasori diák. Évfolyamunk egyébként összetart, ha­vonta rendezünk találkozókat, bár ezeken elfoglaltsá­gom miatt nem mindig tudok részt venni.- Egy interjúban azt olvastam: az orvosi, sőt a pa­pi pálya sem állt távol Öntől. Mégis, hogyan követke­zett be a „fordulat”?- Véletlenek sorozata, hogy színész lettem. Egy amatőr színjátszókor tagja voltam. Az egyik előadá­son megnézett Turgonyi Pál. Nemcsak biztatott, báto­rított, hanem egyenesen „betuszkolt” a főiskolára.- De azért nem bánta meg, hogy a színművészet mellett döntött?!- Hmm... Voltak nehéz pillanatok, hogyne lettek volna, mégis azt mondhatom: nincs okom panaszra. Jobbnál jobb szerepeket, nagyszerű lehetőségeket kaptam filmen, színpadon. Ajtay Andor, Benkő Gyula, Bulla Elma, Sulyok Mária keze alatt „nőttem fel”. Nem, semmiképpen sem bántam meg a pályaválasz­tásomat.- Beszéljünk az Evangélium Színházról! Művész úr is alapító tagja, a ritkaságszámba menő kezdemé­nyezésnek.- Vallom, hogy a mai kommersz, értékvesztő világ­ban létjogosultsága van egy „komoly” színháznak. Olyan, gondosan megválasztott darabokat játszunk, amelyek hitünk szerint a szeretet, keresztény elköte­lezettség, hazafias helytállás, emberség példáit nyújt­ják, választ, vigasztalást a keresőknek. Adni akarunk, mind a léleknek, mind a szellemnek: szeretetreméltó darabokat. Jó lenne, ha nagyobb teret kapna a társa­dalomban.- Mennyiben protestáns ez a színház?- A protestáns egyházak támogatásával működik, a rendező, Udvaros Béla is evangélikus, de inkább öku­menikusnak nevezném, nemrég mutattuk be például Sík Sándor István király című művét a millecentenári- um alkalmából, a Különc pedig, Illyés Gyula legjobb drámája, a ’48-as forradalom és szabadságharc 150. évfordulójának állít emléket.- Bizonyára jelentős állomás István király szerepe.- Igen, pályám - életem - egyik legszebb feladata, ilyen magas szintű azonosulást csak Illés Endre-Vas István Trisztánjában éltem át. Trisztán állhatatossága a szerelemben és István hazaszeretete érintett meg. Nehéz megfogalmazni, talán így lehetne: a lelkem legmélyén pendített meg egy húrt.- Mi a helyzet a Különccel, Teleki Lászlóval, aki szintén igen erős egyéniség?- Az egyetértés, az azonosulás itt is fennáll. Azt hi­szem, én is hasonlóképpen cselekedtem volna, azzal a különbséggel, hogy bennem nagyobb az életigenlés: én tovább harcoltam volna.- Vajon kudarcnak tekintendő-e Teleki László ön- gyilkossága?- Tragikus sors Teleki sorsa, de nem kudarc. Inkább megalkuvást nem ismerő példaadás. Teleki a nemze­tet akarta magasra emelni. Amikor belátta, hogy küz­delme sikertelen, azt tette, amit becsülettel, elvei, tisztessége feladása nélkül tehetett. Nem vállalta a látszatmegoldást, a hamis kompromisszumot. Egy mártír, aki a jövőnek is üzen.- Előfordul, hogy két hét is eltelik egy-egy előadás között. Nem nehezíti ez a színész dolgát?- Anyagi okai vannak, hogy ritkán játszunk, s a da­rabok 20-25 előadás után sajnos lekerülnek a színről. Emlékeztető próbákat szoktunk tartani. A tervek sze­rint tavasszal egy fesztivál keretében négy korábbi be-, mutatónkat láthatja újra a közönség.- Művész úr, hogyap lazít? Miből merít erőt?- Beethoven és Bach muzsikájából. Az V. szimfónia sokszor átsegített már a nehézségeken. Felemel, meg­tisztít. Istennel is jó viszonyban vagyok. A céljainkat megvalósítani, az életet végigélni, végigküzdeni csak következetességgel lehet. En optimista vagyok. Álta­lában azt csinálom, amiben hiszek. Kőháti Dóra Harminchárom év után Miskolcon októberben a belvá­rosi evangélikus templomban az ünnepségek sorozata zajlott le. Ok­tóber 25-én a 150 éve megnyílt evangélikus tanítóképző, 26-án a 200 éves templom fennállását, ok­tóber 31-én a reformációt ünnepel­ték. Ünnep volt a Miskolc- Diósgyőr-Vasgyári gyülekezetben is. Ez október 9-e volt. Harminchá­rom év után újra szeretetvendégség volt a gyülekezetben. Egyszázhat fő volt a jelenlévők száma a nyíregy­házi evangélikus kórus nélkül. Né- hányan helyszűke miatt még az elő­térben is álltak, akárcsak Balikó Zoltán lelkész idejében. A nyíregyházi evangélikus kórus adott elő műveket hangszeres kí­sérettel. A kórust és a hangszeres játékot is a fegyelmezettség, a tisz­tán kidolgozott éneklés, hangsze­res játék és átélés jellemezte. Bartha István lelkész köszöntöt­te a vasgyári gyülekezetét, és is­mertette a nyíregyházi Bessenyei Tanárképzőn megalakult vallásta­nári tanszéken folyó munkát és a hallgatók számát. A vasgyári gyülekezet áldásos munkával hozta rendbe az altemp­lomot, mely éveken át siralmas ál­lapotban volt. A szervezésben, a kórus meghí­vásában, az altemplom rendbeho­zatalában példát mutatott, élen járt a gyülekezet lelkésznője, Krska Mária. Örvendetesen növekedett a temp­lomba járók száma is, ebben külön kedvező, hogy a gyermekek és fiata­lok is jelen vannak az istentisztelete­ken, rendszeresen. Köszönet a nyíregyházi testvé­reknek a vendégszereplésért, a szép élményért, a nyíregyházi lel­késznek, karnagynak, kórusuk tag­jainak, a gyári gyülekezet híveinek áldozatos munkájukért és anyagi áldozatvállalásukért. Hiszem, hogy Isten megsegíti a gyülekezetei, nem hal ki, nem öregszik el. Újra benépe­sül szép, derűs templomunk. Hrabács József Miskolc-Diósgyőr-Vasgyár gyülekezetének felügyelője HÁLÁS EMLÉKEZET Gárdonyi Géza, eredeti nevén Ziegler Géza, evan­gélikus volt. Keresztapja (soproni lelkész) ugyancsak. Es történetesen, amikor Gárdonyi Géza dabronyi tanító volt, beleszeretett az evangélikus lelkész lányá­ba, Borbély Juliskába. Ezt így írta meg egykor Payr Sándor, híres egyháztörténészünk. Ezt az érdekes egyháztörténeti tényt meséltem el egykor a soproni lí­ceumi diákotthon egyik hálótermében a reám bízott gyerekek egy részének, hogy tán könnyebben elnyug- hassanak. Nekem az tűnt fel, hogy amikor ezt el­mondtam, egyikük kidugta a fejét a paplan alól ezzel a megjegyzéssel:- Tisztelendő bácsi, az az én nagyanyám volt! Mert Borbély Juliska ugyan nem lett tanítóné, de egy nagy evangélikus család „ősanyja” lett. Ludván János vette el feleségül, akinek az édesapja nagysitkei evangélikus levita-kántor volt, de a családból éltek Celldömölkön és Nagysimonyiban is. Ismertem még kettőt vagy hármat a leszármazottak közül, akik evan­gélikus egyházunk hírnevét öregbítették (egyikük pél­dául híres orvos lett a pécsi egyetemen). * * * Nagyanyám, Ferenczy Rozina, özvegy Szalay Józsefné körülbelül ebben az időben volt dabronyi le­ányként az evangélikus iskola tanulója. O mondta el, hogy áldott emlékű tanítójuk, Plevniczky, aki valószí­nűleg lengyel származású volt, tanította meg egy kis énekre, azzal, hogy még unokáikkal is taníttassák meg. Közben nagyanyám Nagyalásonyba került férjhez, és soha nem felejtem el, mikor egyszer magához szo­rított, és megemlékezvén kedves tanítójáról, tanított erre az énekre: Arad mellett sír a Maros, partján a fű- gyöngyharmatos. Sír a bokron a szellő is, sír az égen a felhő is. Ahol az ég a földre borul, tizenhárom sír domborul. Abban fekszik töviságyon az aradi tizenhárom. Valamikor ezt unokám, Mónika egy diktafonnal rögzítette, és a Türr István Gimnáziumban az osztály­társaival előadta, így videón is megörökítették. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy sehol olyan jó­ízű máiét és olyan egészséges tormát, vörösrépát nem ettem, mint boldogult nagyanyámnál. * * * Most pedig szeretném a legmélyebb hála tintájába meríteni toliamat, hogy méltóképpen emlékezzem meg dr. Kamondi Zoltánról, párját ritkító történelem- tanárról. Soha nem felejtem el, amikor az ősmagyar kalandozásokról beszélt. Arról, hogy folyó nem volt olyan mély, hegy nem volt olyan magas, amin őseink át ne keltek volna. Átkeltek a Pireneusokon, és véres kardjaikat az Atlanti-óceán hullámaiban öblítették le. Vagy amikor érettségire a ’48-as szabadságharcot kap­tam, és kínos helyzetbe hoztam azzal, hogy ott a kor­mánybiztos előtt önkéntelenül is köszönetét mondtam neki, hogy a ’48-as szabadságharcról beszélhettem. Mintha most is hallanám Jókait idéző szavait: „A földműves elhagyta ekéjét, a tanuló iskoláját, a családapa boldog tűzhelyét, és előkelő családok elké­nyeztetett gyerekei együtt nyomorogtak hóban, sár­ban és esőben egyaránt a parasztfiúkkal. Megkezdő­dött a dicsőséges szabadságharc, melyben a magyar nemzet páratlan tanújelét adta hazaszeretetének.” Csakhogy Isten még megadta nekem azt, hogy há­lámat kifejeztem neki! Esperes koromban püspököm­mel Kiskamondon jártam, ahol ünnepi beszédben kö­szönthettem az ünneplő gyülekezetét. Többek között mondtam:- Mit kívánjak a kamondi gyülekezetnek? Kíván- hatnék-e jobbat, szebbet, igazabbat, mint azt, hogy az Isten sok olyan fiat adjon a hazának, mint amilyen dr. Kamondi Zoltán. Igazabb magyart nem ismertem ná­lánál. Erre felzúgott a tömeg:- Hiszen, esperes úr, itt is van! De ő annál szerényebb volt, hogy tündököljön dicső­ségben, ezért eltűnt, hogy örökre előttem világoljon. Síkos Lajos ny. esperes Pápa Megszomorodott szívvel tudat­juk, hogy kedves és közmegbecsü­lésben álló lelkésztestvérünket, Juhász Imrét, aki a Nyugat-cleve­landi Magyar Evangélikus Gyüle­kezetben 1956 májusától 1991 jú­niusáig szolgált, és az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia jegyzői tisztét 1954-től haláláig töltötte be, az Úr hirtelen szólí­totta magához 1997. november lŐ-án. Temetése 1997. november 22-én volt a Nyugat-clevelandi Magyar Evangélikus Gyülekezet templo­mában, majd a „Lutheran Ceme­tery” temetőben. f JUHÁSZ IMRE 1923-1997 A templomban vigasztalásra és reménységre igét hirdetett Kelley Róbert, az Eszak-Ohio Evangélikus Egyházkerület tb. püspöke Ezs 40,lkk. továbbá Bernhardt Béla, az Amerikai Magyar Evangélikus Kon­ferencia föesperese ljn 2,25 alapján. A ravatalozóban 1997. november 21-én tartott vigílián Thmásyné Molnár Éva lelkész szolgált, vala­mint imát inondott dr. Miller Marcus, az Észak-Ohio Evangéli­kus Egyházkerület püspöke. A te­metőben a szertartást Tamásy Zol­tán, a Nyugat-clevelandi Evangéli­kus Gyülekezet lelkésze végezte. Juhász Imre clevelandi szolgála­ta előtt az oregoni Fortlandban (1950-1951) a „Reménység”, az idahói Giffordban (1951-1952) a , Jó reménység” s a New York-i Buf- falóban (1952-1956) a magyar „Megváltónk” nevű evangélikus gyülekezetnek volt a lelkésze. Cleve- landben 1963 és 1990 között az Erős vár című észak-amerikai magyar evangélikus lapot is szerkesztette. Gyászolják felesége, sz. Papp Edna, gyermekei, Teréz, János, Ist­ván, unokái, kiterjedt rokonsága, továbbá volt gyülekezete, a cleve­landi magyar kolónia, az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia s egyháza közössége.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom