Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-11-30 / 48. szám
Evangélikus Elet 62. ÉVFOLYAM 48. SZÁM 1997. NOVEMBER 30. Advent első VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ARA:40 FT Készítsétek az Úrnak útját, mert megjelenik az Úr dicsősége, és mindenek egyszerre meglátják - így szól az Ur. (Ézs 40,3.5) A TARTALOMBÓL A KASKANTYÚI TEMPLOM ÚJRASZENTELÉSE TÍZ ÉV UTÁN ÁDVENT A VÁRAKOZÁS MISZTÉRIUMA BETELT AZ IDŐ... Ismét elérkezett hozzánk az ádventi időszak. S ebben az esztendőben is, mint életünkben már oly sokszor, Isten bennünket kereső szeretetére figyelünk. Szeretem, hogy minden évben visszaérkezünk ahhoz a ponthoz, ahonnan végigkísérhetjük Isten üdvösséget szerző cselekvését az egyházi esztendő ünnepein keresztül. Jézus Krisztus emberré tételét és tanítását, értünk vállalt kereszthalálát és feltámadását, majd az Atya és Fiú Lelkének eljövetelét, aki gyülekezetei hív létre, aki embereket szólít meg és hív el, hogy hitüket felhasználva erővel töltsön el. Aki feltárja előttünk a célt, ahová életünk végén megérkezhetünk, az Istennel való az örökéletet. Felteszik sokan a kérdést: nem unalmas ez? Mindig ugyanarról beszélni és ugyanazt hallani? Nyári svájci élményeim közé tartozik, amikor több mint kétezer méteres hegycsúcsok felé igyekeztünk, hogy a hegy oldalán meredeken felfelé haladó szerpentinen mindig visszaérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a tájra. S ahogy mindig feljebb jutottunk a kép egyre csodálatosabban kitárult, egyre többet tudtunk befogni a táj szépségéből a magasságkülönbség miatt. Nem volt unalmas, hogy mindig ugyanazt láttuk, de egyre tágabb látószögben. Ehhez tudnám hasonlítani azt, hogy minden esztendőben újra hallunk Isten értünk munkálkodó szereteté- ről az egyházi esztendő ünnepein keresztül és ez, az átélt megtapasztalásainkkal gazdagodva egyre mélyebben érintenek bennünket. Ez sohasem válhat unalmassá. Advent első vasárnapjának igéi megtérésre hívnak. Keresztelő János éppen úgy mint Jézus Krisztus azzal kezdi munkálkodását, az Isten igéjének hirdetését, hogy megtérésre hív: „Betelt az idő, és egészen közel van már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,14). Ez a halálosan komoly figyelmeztető szó nem ítélet, hanem örömhír. Annyit jelent: Szeret az Isten. Keres, hogy megtaláljon, megszólít, hogy magáénak vallhasson. Tud rólad és számon tart. Tudja, hogy az örömteli, boldog élethez megtérésre van szükség. Ezért vállalja fel azt a „népszerűtlen feladatot is”, hogy beszéljen a bűnről, amely elválaszt az Istentől. A boldogtalanság és békétlenség oka, az Isten közelségéből való kiesés, amely azért következett be, mert az ember nem hitt Isten figyelmeztető szavának. Nem vette komolyan, hogy amitől Isten óvja, az az érdekében történik. Ma sem vagyunk mások. Ismerjük Isten megtérésre hívó szavát, halljuk, hogy azzal javunkat munkálja - de nem vesszük komolyan. A választott nép, a királyként, és mégis alázatosan Jeruzsálembe bevonuló Jézust hozsannával fogadta, de hamar elutasítássá és „feszítsd meg”-gé változott ajkán az üdvözlő szó, mert Jézus mást kínált, mint amit ők vártak. Mást hozott, mint amit ők szerettek volna. Nem volt hitük ahhoz, hogy Jézus megtérésre hívó szava azért lehetséges, mert nála van bűnbocsánat, megújulás. Nem látták szükségességét annak, hogy életvitelükön, gondolkodásukon változtatni kellene. Önelégültek, elbizakodottak voltak. így saját magukat zárták ki, az Istennel való közösségből. Az ádventi örömhír most nekünk hirdeti, betelt az idő. Ez még nem ítélet. A lehetőség megnyílását, a megújulás időszakát kínálja. Jön hozzánk az, aki értünk cselekszik, és javunkra munkálkodik. Ne utasítsuk el Őt hitetlenségünkkel. Bálint László ELŐFIZETŐINKHEZ! OLVASÓINKHOZ! Az év elején jeleztük, hogy lapunk formáját és terjedelmét szeretnénk megváltoztatni. A szükséges előkészületeket már megtettük. Házilag, „itthon” fogjuk szedni és tördelni és csupán a rotációs nyomást visszük nyomdához. A változást nem ádventtel kezdjük meg, hanem az új év elején indítjuk. 1998 januárjától 6 oldalon és valamivel kisebb alakban jelenünk meg. (Hasonlóan a Reformátusok Lapjához.) Tekintettel arra, hogy a Sajtótanács a jövő év terveit meghatározó ülését lapzárta után tartja, a lap árára vonatkozó közlést a következő számunkban fogjuk megjelentetni. Kérjük szíves megértésüket. Kérjük, hogy akinek novellája, kisebb szépírása van a „fiókjában”, vagy cikkel tud jelentkezni lapunk írógárdájába, keresse fel szerkesztőségünket levélben vagy személyesen. Kibővített tartalommal szeretnénk szolgálni lapunk Olvasóinak! Szerkesztőség Kettős jubileum a Miskolci Evangélikus Gyülekezetben Kétnapos rendezvénysorozattal ünnepelte a miskolci gyülekezet idei kettős jubileumi evét. A nagy események, melyre a hálás utódok visszaemlékeztek: 150 éve alapították a miskolci Evangélikus Tanítóképző Intézetet illetve annak elődjét, es 200 éve szentelték fel a ma is régi pompájában tündöklő templomot. Komoly, és mélyreható előkészületek előzték meg az ünnepsorozatot. A gyülekezetért fáradtságot nem ismerve munkálkodtak kicsik és nagyok a két hónapja itt szolgáló lelkészházaspár: Sándor Frigyes és Sándomé Povazsanyecz Gyöngyi vezetésével. Az ünnepségsorozat részei voltak iskola- és gyülekezettörténeti kiállítás, ünnepi istentiszteletek, előadások, visszaemlékezések, TVajtler Gábor csodálatos orgonahangversenye, melyek mind felejthetetlen élményekkel gazdagították azokat, akik eljöttek. De nem feledkezhetünk meg a számtalan személyes találkozásról sem, hiszen újra együtt volt a „nagy család”, a „miskolciak”, helyiek és fővárosiak, a Dunántúlról és országhatáron túlról érkezettek, régiek és újak. A gyülekezet jelenlegi lelkészei mellett a korábban itt szolgálók közül itt volt dr. Fabiny Tibor, D. Szebik Imre, Sárkány Tibor, Sárkány Tibomé, Veczán Pál, Balicza Iván és Bozorády Zoltán. Igazi nagy örömünnep volt ez! A TEMPLOMRÓL II. József 1781-ben kiadott türelmi rendelete nagy hatást váltott ki a miskolciak „őseiből”, akik alig fél év múlva kimondták az önálló anyagyülekezetté alakulást és elszakadtak az arnótiaktól. Az első szent célkitűzésük nem volt más, mint a templom megépítése. 1782 májusában pedig már küldöttség vitte Bécsbe a kérvényt: „...legyen szabad vallásunkat nyilvánosan gyakorolnunk s engedtessék meg nekünk Miskolc városában templomot emelnünk. ” S bizonyságul, hogy milyen fontos volt számukra az „ügy”, az engedély kézhezvétele utáni napon (!) megkezdődött a gyülekezet immár önálló élete, a tagok számbavétele és a gyűjtés a megépítendő Isten házára. 14 esztendő telt el, míg a hőn áhított templom felépült. Az épületet kétszáz év alatt háromszor kellett felépíteni ill. újjáépíteni. 1797. október 29-én szentelték fel. Húsz év múlva villámcsapás sújtotta és ekkor leégett. 1820. október 15-én volt a helyreállított templom új felszentelése, akkor nyerte el ma is látható belső kialakítását. 1843 nyarán tűzvész pusztított az egész városban , súlyos kárt téve a templom tetőzetében is - ami ezután kapott cserépfedést. 1865-ben pedig karcsú, magasba ívelő toronnyal és a benne elhelyezkedő harangokkal lett teljessé a ma is régi pompájában tündöklő épület. A gyülekezetnek három országban vannak testvérgyülekezetei. Mindhárom gyülekezet képviseltette magát és együtt ünnepeltek északról, keletről és nyugatról a miskolciakkal. Finnországból a Tampere-Pyynikki Egyházközséget hárman képviselték Esa Eerola lelkész vezetésével. Magukkal hozták nemcsak a saját köszöntésüket, hanem Voitto Silferhuth - a tamperei Dóm esperese, aki ösztöndíjasként sok-sok évvel ezelőtt Teológiánkon is tanult - üdvözlő sorait is, melyből álljon itt néhány sor az eredeti helyesírással: „Kedves testvérek a miskolci evangélikus gyülekezetben! A szép, nagyszerű templomotok ebben az évben ünnepel kétszázadik születésnapját. A testvérgyülekezetek Tamperében veletek örül és hálát ad értetek Istennek és imádságban megemlékezik rólatok ezen a vasárnapon a kilencvenéves templomában. Üdvözletünket a mai evangéliummal hozzuk, amit nálunk ma olvasnak: „Bizony mondom néktek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kémek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. ” A brassói magyar evangélikusok lelkipásztora, Raduch Zsolt vezette a héttagú erdélyi küldöttséget, akik szintén nem először jártak a miskolciaknál. Jó baráti és testvéri kapcsolat fűzi őket ide és az ittenieket odaátra, nyaranta felváltva teszik látogatásukat egymásnál. A német testvérgyülekezet Stollbergből való. Hárman jöttek el, köztük Andreas Dohne, a gyülekezet új lelkésze, aki a templom tetőzetének felújítására hozta el a stollber- gi testvérek adományát. Bátran állíthatom, hogy ezek a testvérgyülekezeti kapcsolatok valóban olyan együtt- léteket teremtenek különböző kultúrájú és nyelvű evangélikusok között, melyek által mindannyian gazdagodnak. A közös kirándulások, késő estébe nyúló vacsorák és beszélgetések felejthetetlen élmények maradnak. A gyülekezet több mint 1500 meghívót küldött el minden jelenlegi és hajdani gyülekezeti tagnak, az elszármazottak népes seregének, a valaha itt szolgáló lelkészeknek, segédlelkészeknek és azoknak, akik ebből a gyülekezetből indultak lelkészi szolgálatra. Az istentiszteleten D. Szebik Imre hirdette Isten igéjét. Sokan eljöttek és meghatott szívvel álltak meg az oltár előtt, ahol az itt megkereszteltek, konfirmáltak, megesketettek, valamint azok kaptak áldást, akik később, felnőttként kerültek e közösségbe. Jóleső, tes- tet-lelket bizsergető érzés, ha több száz tagú „kórus” együtt zeng Istennek hála- és öröméneket. Megemlékeztek a már előre mentekről, akik áldozatos munkával dolgoztak azért, hogy ma is áldhassuk Urunk nevét Miskolcon is. Az istentiszteletet követő közgyűlésen dr. Fabiny Tibor tartott előadást a gyülekezet történetéről, és a meghívottak közül többen mondták el személyes hangú köszöntő szavaikat. Ezt követően 150 fővel közös ünnepi ebédre került sor, ahol terített asztal mellett folytatódtak a köszöntések, beszélgetések. A jelenlevők megállapodtak abban, hogy az utódok - folytatva, amit eleik elkezdtek - tampereiek és miskolciak, brassóiak és stollbergiek együtt ünnepük meg majd a 250. évfordulót is 2047-ben. Adja Urunk, hogy e távoli ünnephez legyen és maradjon meg minden feltétel: gyülekezet élő keresztyénekkel, templom és az ő Életét adó kegyelme! KÉPEK AZ ORSZÁGOS PROTESTÁNS NAPOKRÓL Több százra tehető azoknak az ünnepélyeknek, kulturális és spirituális rendezvényeknek száma, melyeket az idei Protestáns Napok idején hazánkban a különböző protestáns egyházak tartottak. Valamennyiről nem tudunk beszámolni, de úgy érezzük, hogy a központi rendezvényekről szólnunk kell. DEBRECEN Protestáns emlékünnepély és Teológiai Fórum A vidéki rendezvények sorában Sárospatak után (1996) Debrecen következett. A Nagytemplomban megtartott esti emlékünnepélyen dr. Bölcskei Gusztáv püspök a 46. zsoltárt választotta igehirdetésének textusául. E zsoltár alapján énekeljük Luther énekét: „Erős vár a mi Istenünk!” Vajon azzal az örömmel és bizonyossággal énekeljük, hogy miénk az Isten? Ennyire magabiztosak vagyunk? Valamikor büszkén hirdették, semmitől sem félünk, ma mindentől félünk, csak Istentől nem. Sokaknak az egyház az erős vár, a zsoltár határozottan ezt hirdeti: Isten az erős vár! O a mi oltalmunk és erősségünk! Elhallgat minden, ha Isten szól és minden a helyére kerül. Ő tudja megerősíteni az egyházat is. Ünnepi előadást D. dr. Harmati Béla püspök, a MEOT elnöke tartott. Témája a „Protestantizmus és Humanizmus” kapcsolata volt. Mindkettő a reformációnak is öröksége. A középpont a Krisztus! A humanizmusban az ember keresi az Istent, a reformáció az embert kereső Istenre mutat. Ma is vannak, akik úgy gondolják a humanizmust: töröljük el Istent! Pedig az ember nincs Isten nélkül. Ezért a felszólítás: Téljetek meg! Változzatok meg! Vallási, erkölcsi értékek nem hiányozhatnak a humanista nemzet és állam köréből sem. A Teológiai Fórum témája: „A protestantizmus szerepe a humanista szellemű tudomány és oktatás kialakulásában” volt. Társadalmi-politikai oldalról dr. Reuss András rektor világította meg a témát. A reformáció számára fegyvertárs és szövetséges volt a humanizmus. Egységben látták a világot. Mindig fontos eszköz volt a tudomány, a tudás. Méltatta Meanchthon szerepét a reformáció és a humanizmus terén. Korreferátumában dr. Barcza József a helvét reformáció közös és ellentétes vonásait húzta alá. Dr. Almási Tibor baptista teológiai tanár spirituálisegyházi oldalról közelítette a témát. Kimutatta, hogy kölcsönösen hatottak egymásra. A szabadság értelA MEÖT központi rendezvényei mezősében azonban eltért a protestantizmus a humanizmustól. Ma az a kérdésünk, tudunk-e hatást gyakorolni a humanizmusra? Dr. Hörcsik Richárd teológiai tanár a debreceni kölcsönhatást mutatta be a két irány között. A humanizmus következményei voltak: a 16. századi iskolarendszer kialakulása, az a tény, hogy a város „közjövedelméből” támogatta az iskolát és kétségtelen hatással volt a kollégiumban kialakult belső életformára is. A délutáni fórumban református, evangélikus, baptista és metodista felszólalók vallottak a humanista értékrend áldásairól és csapdáiról, mai egyházi gyakorlatunkban. PROTESTÁNS KULTURÁLIS EST Á VIGADÓBAN „...aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.” Ennek a bibliai versnek a jegyében vette kezdetét a díszelőadás a Vigadóban október 29-én este. Dr. Bóna Zoltán főtitkár bevezető beszédében elmondta: a protestantizmus bibliai emberképe reális, hiszen az embert a maga valós helyzetében látja és hittel vallja, hogy az ember nem boldogulhat sem Isten trónfosztása árán, istentelenül, sem pedig embertársa bőrén, embertelenül. Rámutatott: a protestantizmus nem pusztán tagadás vagy tiltakozás, hanem mindenekelőtt bizonyságtétel Isten szeretete mellett, amely nem idealista szólam, hanem személyes tett. Az igényesen összeállított, gazdag műsor felvonultatta a protestáns kultúra színe-javát. Az evangélikus Mikszáth Kálmán novelláját a szintén evangélikus, kiváló színész, Bitskey Tibor olvasta fel. Hallhattuk Kobzos Kiss Tamás lantjátékát, J. S. Bach csodaszép korálját a Schemelli énekeskönyvből, valamint Bakfark Bálint, Buxtehude és Kodály Zoltán egy-egy művét. Az est középpontjában került sor a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, dr. Kosáry Domokos ünnepi beszédére „Protestantizmus és nemzeti művelődésünk” címmel. A professzor áttekintést adott a több mint 400 éves protestáns kultúra és a nemzeti identitástudat összefüggéseiről. A tudományos összefoglaló után a neves előadóművésznő, Jancsó Adrienne szavalt Áprily Lajos verseiből, a Lutheránia Ének- és Zenekar pedig Bach 80. kantátájának, az „Ein feste Burg”-nak megszólaltatásával nyerte el a hallgatóság tetszését. Igeolvasással, ÍJn 4,7-21 üzenetével ért véget az est. Méltó környezetben, méltó megemlékezés volt e díszelőadás az egyik legnagyobb ünnepünkről. Kőháti Dóra PÓLUS CENTER Az idei Protestáns Napoknak újszerű rendezvénye csütörtökön, október 30-án zajlott le a budapesti bevásárlóközpontban. (XV, Szentmihályi út 131.) „ITT ÉS MOST” a címe ennek az ökumenikus központnak. A megnyitón dr. Harmati Béla püspök arról szólt, hogy akik áldást örököltek, azoknak az evangélium áldását tovább kell adniuk. Az igazi humanizmus rátalál a másik emberhez való közeledés útjára. Isteni, krisztusi értékeket kell továbbadnunk. A Magyar Katolikus Egyház is bekapcsolódott e központ fenntartásába. Paskai László bíboros is az evangélium továbbadására fektette a hangsúlyt. Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat elnöke így jellemezte az itt folyó munkát: ez a találkozás helye lehet Istennel és egymással! Demján Sándor a bevásárlóközpont igazgatója nemzetközi tapasztalatokra hivatkozott, amikor arról kérdeztük, mi adta az ötletet, hogy itt „befogadja” az egyházakat? Bizalommal fordult az egyházakhoz, mert ez is lehet az ökumenizmus tiszteletreméltó együttműködési formája. A komplex szolgáltatásba a „lelki szükséglet” kielégítése is beletartozik, A Pólus Centerben működő pavilont legkönnyebben akkor találjuk meg, ha a Westel 900 mellett ke- (Folytatás a 3. oldalon)
