Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-11-02 / 44. szám
Evangélikus Élet 1997. november 2. Búcsú Peter Schellenbergtől A Martin-Luther- Bund központjában, Erlangenben 1974 óta töltötte be a főtitkári tisztet. Szibériától Brazíliáig sokfelé ismerték az evangélikus egyházakban és gyülekezetekben. S ő is ismerte az egyházakat és gyülekezeteket, a vezetőket, a lelkészeket, az egyházi intézmények javát és sok-sok épület gondját is. Legtöbb barátja és ismerőse számára váratlanul, rövid, súlyos betegség után hunyt el 1997 szeptemberének végén. Peter Schellenberg 1935-ben született Hamburgban, ahol teológiai tanulmányait is végezte. Tízévi hamburgi lelkészi szolgálat után lett a németországi evangélikus egyházak említett segélyszervének a vezetője. Testére szabott munkakör volt, valósággal összenőtt a tisztével. Az Erlangenben tanuló, ösztöndíjas diákok otthonának vezetője, a hallgatók barátja, atyja, lelkigondozója és közben az egyre terebélyesedő szórványmunka fáradhatatlan munkása. Számtalan gyülekezetben fordult meg, hogy ismerkedjék az építési gondokkal, tanácsokat adott a teológiai tanulmányokra nézve, szívből jövő derűvel és meleg szeretettel fogadta az Erlangenbe érkezőket és nyújtott segítséget testvéri szívvel, nem úgy, mint aki alamizsnát oszt. A Martin-Luther-Bund mindenese volt a szó szoros értelmében. Ha kellett, teherautóra való rakodásban vett részt, ha kellett, egyházfőkkel folytatott diplomáciai tárgyalást. Közbenjárt lelkészekért és püspökökért a nehéz időkben, fantáziadúsan kereste a segítés legmegfelelőbb módjait a rendszerváltás előtti és utáni világban. Nem sopánkodott, nem reklamált: dolgozott. Szolgált: énekeskönyvek kiadásával, az Ágostai Hitvallás és Luther Kiskátéja oroszra fordíttatásával és kiadásával, teológiai konferenciák és német nyelvtanfolyamok szervezésével. Szolgált igével és gyógyszerrel, templomépítéssel és renoválással. Thlálóan mondta Claus- Jürgen Roepke müncheni egyházfőtanácsos, hogy püspöki munkát végzett egy gyülekezeti lelkész lelküle- tével. Valóban, még akkor is, amikor nagyon elfoglalt volt, szakított időt látogatóira, a vele találkozni kívánókra. Hordozható számítógépét, amelyen leveleit írta, magával vitte nyaralásába, és bekérte még az utolsó napokban is kórházi ágyához. Tiszteletbeli teológiai doktori címmel tüntette ki a kolozsvári protestáns, a budapesti és a pozsonyi evangélikus Teológia. Október 7-én, az Erlangenben tartott gyászistentiszteleten - amelyen Gerhard Müller ny. püspök hirdette az igét, Roepke egyházfőtanácsos a német, Christoph Klein erdélyi szász püspök a szórvány evangélikus egyházak nevében szólt - hetven Luther-kabá- tos lelkész volt jelen, a németek mellett valamennyi európai szórványegyház képviseletében Lengyelországtól és Romániától kezdve Szlovákián, Magyarországon, Olaszországon, Ausztrián, Svájcon át Franciaországig és Hollandiáig. Személyében odaadó és hűséges barátunkat szólította el az Úr. S egyelőre senki sem lát olyan személyt, aki ezt a szolgálatot ilyen hozzáértéssel és ilyen szívvel tudná végezni. Dr. Reuss András JARHATO UT - MEGFOGODZNI ISTENBEN Rákospalotán a gyülekezet 125 évére emlékeztek Budapest peremvárosa volt régen, ma egyik peremkerülete: Rákospalota. Benne evangélikusok éltek már a reformáció elterjedése idején az egyházközség jegyzőkönyveinek adatai alapján. Eleinte mint leánygyülekezet a környékbeli anyagyülekezetekhez tartozott, Csömörről, Fótról majd Cin- kotáról jártak át a lelkészek, és gondozták az itt élő evangélikusokat. A településen szlovák földművesek alakították az egyházközséget, és most 125 éve, 1872-ben váltak el Cinkotától, és alakítottak presbitériumot. Cinkotához hivatalosan 1774-ben kapcsolódott a leányegyház, és már 1855-ben állott a „kistemplom” (mai Juhos utcában), mely majdnem száz évig gyűjtötte magába a gyülekezetét. 1941-ben épült fel a Régifóti úton a „nagytemplom”, majd 1993-ban elkészült mellette az új lelkészlakás is. 1995-ben újabb nagy munkába kezdtek: szeretetotthont építenek. A 125 évre emlékező gyülekezetei dr. Harmati Béla püspök szeptember 28-án látogatta meg, amikor is hálaadó istentiszteletet tartottak. A gyülekezetben jelenleg is szolgáló két lelkész: Veperdi Zoltán és Szabó István volt segítője a liturgiában. A 46. zsoltár 2. verse adott igei tartalmat az ünneplésnek. „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. ” Az egyház- község mindenkor Isten oltalmának és erősségének helye volt e hosszú idő alatt. Sok történelmi esemény, vihar és próba ellenére is a gyülekezet megmaradt! Mert olyan emberek voltak itt, akik keresték az igaz Istent, mert középpontban volt Isten, és első helyen Jézus. Két templomot is használ a gyülekezet, hogy az itt hirdetett ige segítsen legyőzni minden veszélyt, főként azt a belső veszélyt, melyet a bűn miatt magunkban hordozunk. Bebizonyosodott, hogy az a járható út, ha megfogódzunk Istenben. A benne való hitben győzhetjük le a világot, és adhatunk példát embertársainknak. Az istentisztelet folyamán a templompadok mellett népviseletbe öltözött ifjak és leányok álltak sorfalat, felelevenítve a gyülekezeti hagyományt. Elmélyítette az istentisztelet áhítatát a gyülekezet énekkarának szolgálata. Ünnepi közgyűlésen először Veperdi Zoltán lelkész szólt a gyülekezet múltjának és jelenének összekapcsolódásáról. A régi anyakönyvek neveit olvasva ma is ismerős és „élő” nevekkel találkozhatunk, és ez mutatja, hogy mennyire megmaradt egyenes vonalban az itt élő családok közössége. 170 évvel később a leszármazottak ma is itt élnek. Egyének és a közösség szereti Istenét és vallják, hogy nekik „jó itt lenni”. Fiatal presbiter, Molnár László „ásta bele” magát a gyülekezet történetébe, és adta elő mindazt, amit a bevezetőben leírtam. Tőle vettem. Hálával emlékezett meg a gyülekezet volt lelkészeiről is. A volt lelkészek közül Bolla Árpád ny. esperes-lelkész jött el, és mondott születésnapi köszöntőt, hogy Isten éltesse az itt élőket „az emberi kor legvégső határáig!” Bátovszky János cinkotai felügyelő - a lelkész otthoni szolgálata miatt nem jöhetett - a kibocsátó anyagyülekezet nevében szólt, megemlítve, hogy az itt élők annak idején 8-10 km-re jártak az anyagyülekezetbe templomba, úrvacsoravételre. Bizony példát adnak a ma élőknek, akiknek jóval kisebb távolságot kell megtenni a templomig. Bohus Imre a fótiak nevében arról beszélt, hogy a gyülekezet vigyázó közösség, és vigyázni nem lehet egyedül, csak együtt! A Rákospalotáról származó Sikter János porrogszentkirályi lelkész, a testvérgyülekezet küldöttségével együtt üdvözölt a zsoltár szavaival: tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. Pintér Győző egyházmegyei felügyelő azzal toldotta meg volt esperestársa jókívánságát, hogy „az emberi kor örök életig tartó határáig” éltesse Isten őket. A gyülekezet emlékezésében az ökumené is részt vett. Simonfy Sán dór református lelkész és Márton Mihály katolikus plébános is meleg szavakkal köszöntötte az ünneplő két. Harmati püspök arról számolt be, hogy rákospalotaiak gyökerei messzire nyúlnak, Clevelandban is találkozott elszármazottakkal, akik büszkén hivatkoztak palotai szárma zásukra. A gyülekezet magatartása ma is szép példa másoknak Az istentisztelet után a templom kertjében a fiatalok népi tánca közben a nézőket frissítővel és sü teményekkel kínálták. tszm Luther kedves igéi „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.” (Zsoltár 46,2) Nem lehet véletlen, hogy Luther élete mottójául választotta ezt a zsoltárt. Vagy talán a zsoltár, Isten igéje őt. Isten ereje, lendülete, igazsága, szeretete lüktet a szavakban. A szép és jól ismert kezdés („Erős vár a mi Istenünk.”) után félelmetes kaotikus képekkel ír a világ, a teremtettség, a népek „megindulásáról”, „háborgásáról”, „összeomlásáról”. Egyes írásmagyarázatok szerint itt a gyülekezet vallást tesz Isten oltalmába vetett bizalmáról, „arra az esetre, ha a teremtett vüág káoszba süllyedne”. Úgy gondolom, hogy a káoszban kevésnek bizonyul a legkegyesebb bizalom is. Ez a zsoltár is ISTEN IGÉJE, KIJELENTÉSE. Itt nem vallásos reményekről van szó, hanem Isten ígéretéről, Lélekről, Életről és Igazságról. Számunkra ez annyit jelenthet, hogy Isten legbelsőbb szeretetteljes energiái kiöntetnek, kitöltetnek a káosztól megingó, megremegő egyházba, hívő emberbe. Amikor hitvallásként kimondjuk, hogy „Erős vár a mi Istenünk!”, tudjuk, hogy a kritikus helyzetekben mi is elbizonytalanodunk, és CSAK az tart meg minket, hogy Ő ERŐS VÁRRÁ TEHETI A GYENGE, CSERÉPEDÉNY LÉTÜNKET. A „nem hagy titeket erőtökön felül kísértetni” kijelentés csak úgy lehet igaz, ha az élő Istennel élő, személyes, valóságos kapcsolatot, egységet élhetünk meg. Gyászban, kórházi ágyon, szerelmi, házassági krízisekben, emberségünkben, becsületünkben megsértve, a „miért hagytál el” és a „kezedbe teszem lelkemet” feszültségével és feloldódásával. Újra és újra hangsúlyozni kell, hogy az Istennel való közösség nem ment meg a nyomorúságoktól, sőt Jézus szavai szerint, ha őt igazán követjük, „nyomorúságotok lesz”. De az feltétlenül benne van a fenti igében, hogy Ő „segítség a nyomorúságban”! Titkos, belső erőforrás. Nem akármüyen nyomorúságról, szenvedésről van szó, hanem a VELE EGYÜTT VALÓ szenvedésről. Az 0 Leikével „látom”, érzékelem a dolgok, folyamatok valóságát, mert „elvezet minden igazságra”. Ezért nem félünk, mert tudjuk, hogy a káosz felé tartó, megingó világot is betölti az Úr kegyelme, irgalmas jósága, és mi az Ő megsebzett tenyerében tudhatjuk magunkat. Ámen! Szeverényi János Reformációi elmélkedés A reformáció történelmet fordító jelentősége érthetővé teszi az évenkénti megemlékezést 1517. október 31-ről és az ezt a napot követő máig ható eseményekről. Az egyházon belül azonban sajátos kihívást jelent a lutheri tett. Szellemisége nem az akkori dolgokra, hanem a mára kívánja figyelmünket ráirányítani. Reformációban él-e a mai egyház? Vannak-e jelei a megújulásnak? Teret kapnak-e az új teológiai gondolatok, új irányzatok és az új nemzedékek? Egyházunkban időszerű a kérdés: mi a helyzet a Zsinat után? Az új törvények, az új rend kialakítása érezhető-e a működés megújulásában? A Zsinat hat éve is jelezte, az egyházban is tovább tart az átmeneti korszak, mint talán ezt 1989-90-ben, a rendszerváltozás mámorában véltük. Pedig az egyházban is egyértelmű a demokratikus átalakulás alapvető eleme, az 3 önszerveződés lehetősége. Nemsának a lehetőségével, megvalósítva azt a programpontot, hogy a népegyházi értékeket megőrző szabadegyházi modellt kell megcélozni. Az iskolák, a kollégiumok nemcsak értékőrzést, hanem értékteremtést jelentenek, ébresztik a reményt, hogy ismét lesz a társadalomban, a közéletben súllyal bíró, mértékadó lutheránus értelmiség. A jövő presbiterei, egyháztagjai tanulnak iskoláinkban, melyek így, alap- rendeltetésükön túl, saját eszközeikkel járulnak hozzá a jövő egyháza építéséhez. A más felekezetekhez tartozók számára is életre szólóan meghatározó a megismerkedés a nyitott, toleráns, evangélikus szellemiséggel Egyházunkban nemcsak sajátosan fontos, hanem érzékeny terület is az iskolaügy. Jelentősek a hagyományok, volt olyan történelmi időszak, amikor a hazánkban működő iskolák többségét az evangélikus egyház tartotta fenn. Jövőre lesz ötven esztendeje Ordass Lajos ;püspök perének, ellen kívánt állni tSákRíéitett *fiégjívefl‘€v,j hanem ä"1'1 ä£ iskolák' államosításának. Ennél közben a nyugati világban is végbement változások magyarázzák, hogy lassabban és nehezebben újul meg a működés, fejlődnek a helyi közösségek, szerveződnek konferenciák, mint azt reméltük. Nem baj, ha igényesek vagyunk, és nem értékelünk túl eredményeket, de baj, ha türelmetlenné válunk. Hiszen alakultak egyházi egyesületek, tanúi lehetünk értékes kezdeményezéseknek, műhelymunkának, gyülekezeti és regionális sajtótermékeknek örülhetünk, többszínű az országos sajtó is..., mégis sokan úgy érzik, hogy még tart az átmenet, az igazi áttörés várat magára. Imponálóan, de mértéktartóan élt az egyház az iskolák újraindítáA Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége KÖZÖS ÁLLÁSFOGLALÁSA a 2138/1997. (V. 28.) kormányhatározat alapján készített 1997. szeptember 11-én kelt törvényjavaslatról és törvénymódosításokról Üdvözöljük a Kormánynak azt a szándékát, hogy az egyházak finanszírozását a napi politikától függetlenné, hosszú távon tervezhetővé, törvényekkel szabályozottá kívánja tenni. Ugyanakkor nem tudjuk elfogadni, hogy- elvi jelentőségű észrevételeink, javaslataink döntő többségét nem vették figyelembe,- már elfogadott javaslatainkat a végső változat nem tartalmazza,- a jelenlegi törvénycsomag olyan, számunkra hátrányos, új elemeket tartalmaz, amelyek a különböző szintű előkészítő megbeszéléseken és szövegváltozatokban nem szerepeltek,- a kormány-előteijesztés legutolsó változata is tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek a Magyar Köztársaság szavahihetőségét veszélyeztető módon ellentétesek az Apostoli Szentszékkel kötött Megállapodással, miközben kimaradt belőle néhány olyan juttatás, amelyet a Kormány e Megállapodásban vállalt. A leglényegesebb területek: Az egyházak által végzett közszolgálati tevékenység átvállalt állami feladat, így annak finanszírozása nem tekinthető egyházi támogatásnak. A hitoktatás önálló költségvetési címként való normatív támogatását ismételten, nyomatékosan kérjük. A hét évvel ezelőtt megszerzett és azóta folyamatosan gyakorolt jog elveszítése visszalépés lenne. Egyúttal negatív üzenet az iskoláknak és a szülőknek: a Kormány nem tekinti egyenértékűnek a hit- és erkölcstant a többi szabadon választható tantárggyal. Leszögezzük, hogy a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásából nem lehet következtemi az egyes egyházak tényleges létszámára, hiszen a nyugdíjasok, a diákok, a munkanélküliek, a pályakezdők és a földművesek nem, vagy alig fizetnek jövedelemadót. Jogértelmezésünk szerint a Kormány, illetve az önkormányzatok és az iskolafenntartó egyházak vezetői által aláüt közoktatási megállapodásokat, mint polgári jogi szerződéseket bármely egyház esetében csak mindkét fél hozzájárulásával lehet megszüntetni, illetve felfüggeszteni. Törvényi garanciát kérünk arra, hogy az egyházakkal kötött (kötendő) megállapodásokat minden kormányzati szerv maradéktalanul végrehajtja. Ismételten és nyomatékosan kérjük, hogy a kormányzati és a parlamenti szakaszban az egyházak törvényekben biztosított autonómiáját tiszteletben tartó, az általános polgári jogi szabályoknak megfelelő, a nemzetközi szerződésekből következő és ezért számunkra is elfogadható jogszabályok szülessenek. Budapest, 1997. szeptember 18. is bonyolultabb volt a képlet. Jól tudta, a feltétel nélküli behódolás- ban nincs megállás, ezért kell az első súlyos jogsértés ellen felemelni a szavunkat. Jelképes jelentőségű is, hogy második, fájdalmasan rövid valóságos püspöki szolgálati idejének egyik kiemelkedő eseménye volt 1956. október 31 -i igehirdetése. Nem becsülhetjük meg eléggé iskoláink újraindításának a lehetőségét, folyamatos feladatunk, hogy mielőbb érjük el a korábbi színvonalat, de óvakodnunk kell a túlbecsüléstől is. Sikereink az iskolaügyben nem fedhetik el az egyházi élet egyéb területeinek a gondjait. Ezért is kíséri fokozott figyelem idén a zsinati munka folytatását. A jelenleg zajló egyházmegyei közgyűlések fontos feladata az új zsinati küldöttek megválasztása. Ismeretes, hogy a decentralizációs gondolkodás következményeként az új Zsinat derékhadát a tizenhat egyházmegye hatvannégy küldötte alkotja majd. A törvényhozás ily módon is közelebb került a gyülekezetekhez. A választások célja jó minőségű, az egyházat szerető és ismerő emberekből álló Zsinat kialakítása. Minél inkább reprezentálja a Zsinat egyházunkat, annál hatékonyabb lehet a munka. Ha nemcsak területi reprezentáció van, hanem a különböző korosztályok, nemek, egyházi csoportok, irányzatok megfelelő képviselethez jutnak. A Zsinat hatéves munkájának nagy eredménye volt, hogy mindenki tapasztalhatta a döntések súlyát, megszületésük korrekt, demokratikus folyamatát. Az is jó volt, hogy a Zsinat sajátos fórumot jelentett az egyházon belüli dialógus számára. Persze örvendetes lenne, ha a párbeszéd - nemzedékek, egyesületek, kegyességi irányok..., között- nemcsak és talán nem is elsősorban a Zsinaton jönne létre, de legalább ott valósuljon meg. A Zsinat utáni kételyeket is elsősorban a Zsinat oszlathatja el. A törvényeket be kell tartani. Azért születtek meg. Ismeretes, hogy az állam és az egyház szétválasztása után az egyházi törvények betartását csak a közakarat garantálja. Az új Zsinat leckéje lesz megtalálni a módját annak, milyen eszközökkel lehet érvényt szerezni az egyházi törvényeknek, amikor valaki vagy valakik ennek ellene szegülnek A működést veszélyezteti, jogbizonytalanságot eredményez, ha a törvények elfogadása viszonylagossá válik, ezeket lehet minősíteni, a nekünk nem tetszőket elutasítani. Ide tartozik az a vélekedés is, hogy az új Zsinat majd kijavítja a korábbi hibáit. Az új Zsinatnak amennyiben összehívják tovább kell haladni az egyházi jogalkotás útján. Elképzelhető természetesen, hogy korábbi törvények módosításra szorulnak, például az állami törvényekkel szükséges jogharmonizáció érdekében (közoktatási, felsőoktatási törvény stb.). Ezért is kell, hogy mindig legyen választott, összehívható Zsinat. De ismét csak jogbizonytalanságot szülne, egyfelől az anarchia, másfelől a nem kizárólag törvényes alapon gyakorolt egyházkormányzás veszélye jelentkezne, ha bárki megkérdőjelezné a törvényeket, illetve azok megváltoztatását vetítené előre. Különösen veszélyes ez a 2001-ben bevezetendő háromkerü- letes új struktúrával kapcsolatban. Ennek szakszerű előkészítése nem lehetséges bizonytalanságban. Elképzelhető, hogy bár a Zsinat minden egyházmegyével is egyeztette az új struktúrát, van, akinek ez nem tetszik. Nyilván itt is lesz lehetőség finomításra, de ez nem érintheti a lényeget. Hiszen a működés megújulása is igényli a struktúra szilárdságát, átgondoltságát. Sajátos veszély az egyházban, a reformáció ürügyén is jelentkezik, hogy kegyes mázba, a lelki megújulás igényébe bujtatva valójában politikai bírálat és célok fogalmazódnak meg. A reformáció a tartalomra, a tanítás tisztaságára, az evangélium üzenetének a kor nyelvén való megszólaltatására irányítja figyelmünket. Hogy Isten igéje eljusson mindenkihez Életet teremtve. Túlpolitizált világunkban érthető, hogy nagyobb jelentőséget tulajdonítunk az egyházban is a szervezeti és személyi kérdéseknek, mint amilyenekkel - nem vitatható fontosságuk ellenére - valójában bírnak. Az a baj, ha csak ezeket tartjuk fontosnak, ha elvész a valódi cél, amiért Jézus Krisztus a tanítványait elküldte, és amiért az egykori szerzetes a wittenbergi vártemplomra tételeit kiszegezte. Frenkl Róbert Ünnepi istentisztelet a Budapest-Fasori templomban 1997. november 2-án, de. 11 órakor templomszentelési évforduló és a rekonstruált Róth Miksa ólomüveg-ablakok avatása alkalmából. Igét hirdet: D. dr. HARMATI BÉLA püspök Cím: Budapest VII., Városligeti fasor 17.