Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-10-05 / 40. szám

Evangélikus Élet 1997. október 5 KIITOS - KÖSZÖNÖM! A „Fasor Néptáncegyüttes” finnországi útjáról A két éve sikerekkel büszkélke­dő néptáncegyüttesünk részére meghívás érkezett Finnország déli részéből, LOHJA városából. Még bizonytalan volt, hogy ele­get tudunk-e tenni a meghívásnak, de a néptáncpróbákon már min­denki szebben táncolt, mint más­kor. Kliment Zsuzsanna tanárnőt gyakran nyaggattuk: „Megyünk-e Finnországba?” Május végén már biztos lett, hogy repülővel utazunk augusztus 28-án a messzi országba. Mindenki az útról beszélt, már csak az volt a kérdés, ki lesz a sze­rencsés 22 gyerek, akit magával visz a gép Helsinkibe? Nagyon örültünk, amikor megtudtuk: mi is az utazók között vagyunk! Nyár végén is próbáltunk, s mi kisdiá­kok (11-15 évesek) igyekeztünk minél érdekesebb programot összeállítani koreográfusunk és ta­nárnőnk segítségével finn vendég­látóinknak. A várva várt napon már jó korán kint voltunk Ferihegyen. Sokunk­nak ez volt az első repülése, utunk két óra hosszat tartott. Ottani idő szerint délután négy körül érkez­tünk meg Helsinkibe. Vendéglátó­ink: a lohjai gimnázium hitoktatói (Marja Jouhi és félje), valamint az egyházi felügyelő úr (Hano Laasio), autóbusszal vártak min­ket. így hamar megtekinthettük Helsinki nevezetességeit: láttuk a sziklatemplomot, hatalmas hajó­kat a kikötőben és sok-sok érde­kességet. Késő este érkeztünk meg Lohjába, ahol az Ojamo iskola di­ákjai, szülei és tanárai finom va­csorával köszöntöttek minket. Ez­után párosával családokhoz kerül­tünk, és megismerkedtünk „ideig­lenes szüléinkkel”. Másnap reggel mi is iskolába mentünk a helybeli gyerekekkel. Az is­kola gyönyörű kör­nyezetben találha­tó, belülről is ra­gyogóan tiszta. Az első óra érdekes volt, kötetlenebb, lazább, mint itthon némelyik, pedig ők sem jobbak ná­lunk. Itt léptünk fel először a „kalo­csai” és a „dunán­túli” táncainkkal, a „Rege a csodaszarvasról” táncjá­tékkal, népdalokkal, népzenével, s koreográfusunk erdélyi „legényes” táncaival. Thnáraink (dr. Fabiny Tibomé, Kliment Zsuzsanna) és koreográfusunk (György Károly) elégedettek voltak velünk a fellé­pés után. Este boldogan gondol­tunk vissza első szereplésünkre. Vacsora előtt még finn „testvé­rünkkel”, Kamillával, a lohjai tó­hoz mentünk fürödni, környéke feledhetetlenül szép! Szombaton a lohjai piacon lép­tünk fel olyan sikerrel, hogy vissza­tapsoltak minket, ami ritkaság er­refelé. Délután kirándulásunk so­rán meglátogattuk a finn népi eposz összeállítójának, Elias Lönnrotnak házát, a templomot, ahol családjával imádkozott, sírja előtt is megálltunk. Vendéglátóink mindig kedveskedtek valamivel nekünk, meleg szívű, jó emberek. Megismertük néhány szokásukat is: nagyon szeretnek szaunázni, ez a helyiség többnyire házaik alagso­rában van. Étkezésükben sok tejet, vajat fogyasztanak salátáik és ha­laik mellé. A kis programfüzetből - amit finn vendéglátóink készítettek ne­künk - kiderült, hogy a vasárnapot a szabadban töltjük. Először egy helytörténeti kiállítást néztünk meg, majd egy mészkőbányát. Ez 110 m mélyen van, egész évben 8 °C a hőmérséklet odalenn. Ezután a VIVAMO evangélizációs központ­ba mentünk egy ritka szép erdőn át. Kellemesen töltöttük időnket, szaunáztunk, virslit sütöttünk, s fü­rödtünk a tóban, örömünkben tán­cot járva. Annyi szépet láttunk, hogy ez a nap is feledhetetlen volt! Hétfőn és kedden léptünk fel a gimnáziumban és egy szakközépis­kolában, valamink a Szent Lőrinc hangversenyteremben. Összesen hatszor csak e két napon! Mindkét este együtt énekeltünk, táncoltunk vendéglátóinkkal. Mindenki eljött a búcsúra megnézni táncainkat, s ezért is szomorkodtunk, amikor el kellett válnunk tőlük: kiitos (kö­szönöm) és nakemiin (viszontlá­tásra), mondtuk egymásnak. Hazafelé az úton egymással a re­pülőn „finnül” beszéltünk, és min­denki elmesélte, mit tanított meg magyarul. Még mindig sokat gon­dolunk az ott eltöltött napokra, le­vélben tartjuk a kapcsolatot, és vár­juk őket a Budapesti Evangélikus Gimnáziumba a „FASOR NÉP­TÁNCEGYÜTTES” vendégeként! Tóth Eszter-Mohay Zsuzsanna m. b (VII. b) Ökumenikus pályadíjkiosztás Az Ökumenikus Tanulmányi Központ az elmúlt esztendőben pályázatot írt ki „Az ökumenizmus alakulása a Római Katolikus Egy­házban a II. Vatikáni Zsinat óta” címmel. A dolgozatok beküldésé­nek határideje: 1997. április 30. volt. Örvendetes, hogy számos pá­lyázat érkezett, amelyeknek elbír rálását római katolikus és protes­táns teológusokból álló bizottság végezte el. A díjak kiosztására 1997. szeptember 15-én került sor. Első díjat (50 000,- Ft) egyetlen pályázó sem nyert. Második díjat kapott (30 000,- Ft) Csonkáné Szabó Magda evangélikus lelkész (Bököd) „De öcumenismo” jeligé­jű munkájáért, és Vincze Árpád re­formátus teológiai hallgató (Buda­pest) „Gaudium” című dolgozata. Megosztott harmadik díjat nyert (10 000,- Ft) Nagy Ferenc római katolikus világi (Budapest) „Sze- retetben egy”, és Gyursánszky Gabriella (Veszprém) „Quo vadis’ c. pályamunkája. Három pályázó írását a bizottság jutalomban ré­szesítette (személyenként 2000,­Ft). Az Ökumenikus Tanulmányi Központ képviselői a nyertes pá­lyamunkák szerzőivel beszélgetést folytattak, a témával kapcsolatos további kutatásra buzdítva a pályá­zókat. Van számukra hely... Az ember idős korára nyuga­lomra, testi-lelki békére, létbizton­ságra vágyik. S talán arra, hogy gondtalanul élvezhesse a napfényt. Az 1990-ben alakult Evangélikus Gerontológiai Egyesület a fenti megfontolásból hozta létre non­profit, karitatív célú Alapítványát, mely emelt szintű, ökumenikus, ún. önépítő (a leendő lakók befi­zetéseiből épülő) idősotthonok lé­tesítését tűzte ki célul. Az első Napfény Otthon 1992- ben nyflt Érden - eredményes mű­ködésének bizonyítéka 100%-os kihasználtsága és várólistája -, s október 9-én nyitja meg kapuit im­már a második: a Józsefvárosban. A Napfény Otthon Alapítvány or­vos-igazgatónője, dr. Komlósy Haj­nalka elmondta: az Evangélikus Gerontológiai Egyesület - mely­nek alapító tagja dr. Harmad Béla püspök is - az elesett, magányos, idős emberek életkörülményeinek javítására vállalkozik, a szeretet, szakszerűség, lelkiismeretesség je­gyében. Az ötödik éve működő ér­di Otthon tapasztalatai azt mutat­ják: a bentlakók átlagéletkora megnőtt, általános állapotuk ja­vult, életminőségük változása le­mérhető. A szép természeti környezetben épült fővárosi otthon - szemben a Füvészkerttel - teljes körű testi­lelki ellátást, 24 órás szakápolói felügyeletet, orvosi ellátást, lelké­szi szolgálatot, kulturális progra­mok szervezését nyújtja. Az egy­szobás, fürdőszobás önálló apart­man életre szóló használati joga 3 millió Ft, ez az összeg tartalmazzá a közös helyiségek (könyvtár, tor­naterem, átriumos belső kert stb.) használatát, valamint a lakó min­denkori rezsiköltségét. Az étkezés díját kell csupán megtéríteni (kb. 500 Ft/nap), tehát nyugdíja teljes összegével ki-ki szabadon rendel­kezik! A kellemes, kulturált kör­nyezet, a kitűnő közlekedési lehe­tőség, szükség esetén a klinikák közelsége, mind az otthonlakók kényelmét szolgálja. Házaspárok, ill. testvérpárok jelentkezését is szívesen fogadják, ez esetben a be­Tompa Mihály A GÓLYÁHOZ Megenyhült a lég, vídul a határ, S te újra itt vagy, jó gólyamadár! Az ócska fészket megigazgatod, Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod. Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak Csalárd napsugár és síró patak; Csak vissza, vissza! nincs itt kikelet, Az élet fagyva van s megdermedett. Ne járj a mezőn, temető van ott; Ne menj a tóba, vértől áradott; Í jronytetőkön nézvén nyughelyét; üzes üszőkbe léphetsz, úgy lehet. Házamról jobb ha elhurcolkodol. - De melyiken tudsz fészket rakni, hol Kétségb’esést ne hallanál alól S ne félhetnél az ég villáimtól? Csak vissza, vissza! dél szigetje vár; Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár. Neked két hazát adott végzeted; Nekünk csak egy - volt! az is elveszett! Repülj, repülj! és délen valahol A bujdosókkal ha találkozol: Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk, Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...! Sokra sír, sokra vak börtön borúi, Kik élünk, járunk búsan, szótlanul; Van aki felkél és sírván megyen Új hont keresni túl a tengeren. A menyasszony meddőségért eped, Szüle nem zokog holt magzat felett, A vén lelke örömmel eltelik, Hogy nem kell élni már sok ideig. $ Beszéld el, ah...! hogy... gyalázat reánk! Nem elég, hogy mint tölgy kivágatánk: A kidült fában őrlő szú lakik... A honfi honfira vádaskodik. Tfestvért testvér, apát fiú elad... Mégis, ne szóljon erről ajakad, Nehogy, ki távol sír e nemzeten: Megutálni is kénytelen legyen! OKTOBER 6-RA EMLÉKEZÜNK! Örökmécses 1926 óta áll a Báthori-Aulich és Hold utca kereszteződésében. A tér, ahol áll, autókkal van tele. Embert nem látok. Hétköznap délelőtt van. A mécses egy egyszerű mészkőta­lapzaton világol. Klasszicista stílusú bronzlámpában őrzött vörös színű üvegkehelyben. Piros fénye halvány világot ad. Annyit, ami még az emlé­kezésre elég. A talapzat mind a négy oldalán felirat olvasható. Sorban: „Itt szen­vedett vértanúhalált Magyarország első felelős miniszterelnöke.” „Gróf Batthyány Lajos emlékének.” „Emel­te Budapest Székesfőváros közönsé­ge 1926.” „1849. október 6.” Állok az örökmécses előtt egyma­gám. Ezen a szokványos budapesti hétköznapon. És emlékezem. Emlékezem Magyarország első al­kotmányos miniszterelnökére, gróf Batthyány Lajosra. Aki itt szenvedett vértanúhalált 1849. október 6-án. Nem messze innen egy későbbi már­tír-miniszterelnök szobra áll: Nagy Imréé. Időben és térben közel egy­máshoz. A szíveinkben is egy helyen. Messze, kilométerek százain át, Ára­don áll egy másik emlékmű, az ott ki­végzett tizenhárom honvédtisztet si­ratva. Mennyi a vértanú a mi törté­nelmünkben! Gróf Batthyány Lajosra emléke­zem. Ki volt ő? A magyar szabadság és önállóság harcosa. Áki már fiata­lon feltűnt az 1839-40. évi ország- gyűlésen. Aki akkor kezdte maga kö­ré gyűjteni az ellenzéki magyar fő­urakat, majd az 1843-44. évi diétán már a vezérük lett. Az 1848. március 15-iki forradalom után lett Magyar- ország miniszterelnöke. Március 17- én nevezték ki az első magyar felelős kormányt, melynek a vezetője lett, és amely a pozsonyi országgyűlés fel­oszlatása után 1848. április 11-én lé­pett hivatalába. Nehéz feladatot vállalt Batthyány. A? udvar nem kedvelte őt. Gyűlölte azért az elképzeléséért, hogy Ma­gyarországnak Ausztriától független, önálló kormány kell. Gyűlölte, mert miniszterelnöksége alatt felállította a magyar honvédség első tíz zászlóal­ját, mely később a dicsőséges hon­védhadsereg magja lett. Gyűlölte benne az önálló magyar had- és pénzügy védelmezőjét. Nehéz dolga volt saját kabinetjében is. Hiszen szerette volna megőrizni ha­zája számára a forradalom által kiví­vott eredményeket és a békét, a nyu­godt fejlődést egyaránt. Nem sikerült, nem sikerülhetett neki. Két pólus kö­zött egyengette gyenge önállóságunk törékeny kormányát. A bécsi udvar el­utasító magatartása és Kossuthék ra­dikalizmusa között hánykódó tevé­kenysége szinte predesztinálta a tragi­kus végkifejletre. Többször mondott le tisztségéről, többször beszélték rá annak folytatására. Amikor azonban a feldühödött pesti nép megölte Lamberget, a ma­gyarországi haderők parancsnokává kinevezett császári tisztet, sietve Bécsbe utazott és végleg lemondott. Magánemberként még részt vett a szabadságharcban. Majd amikor a sárvári kerület képviselővé választot­ta abba a pesti országgyűlésbe, me­lyet a császár már nem fogadott el törvényesnek, indítványozta, hogy a csapataival Pestre tartó Windisch- grátz elé fegyverszüneti tárgyalások­ra alkalmas delegációt küldjenek. Ő is részt vett a küldöttségben, de Jer, örvendjünk keresztyének (318. ének) A Reformáció hónapjába léptünk, ezért most Luther énekeivel foglalko­zunk. Luther énekei nem a Reformá­ció gyökereihez, hanem gyümölcsei­hez tartoznak. Luther mint ének­szerző nem saját élményéből alkot, mint a költők. Énekei minden sze­mélyes jellegük mellett is az egyház énekei, az egyház­ból sarjadtak ki és az egyház, a gyüle­kezet számára íród­tak. Mai énekünk, a „Jer, örvendjünk ke­resztyének", az első evangélikus ének, mely 1523-ban nyomtatásban jelent meg, az „Eljött hoz­zánk az üdvösség” kezdetű énekkel együtt. Az éneket tartalmazó lapot a wittenbergi vártemplom kapujára szögezték ki, és a gyülekezetnek az istentisztelet előtt szétosztogatták. Mindkét éneknek nagy jelentősége volt a reformáció terjedése szempont­jából. - Énekünk Luther hiábavaló vergődését ábrázolja, amikor a ko­lostori időszakban megrettent lelki­ismerettel kereste a kegyelmes Is­tent. Az ének tartalmát nagyon jól mé­lyíti el az a kép, amelyen Rudolf Schäfer egyházművész az ének üzene­tének centrumába vezet el minket. Lu­ther ott ül a toronyszobában az asz­talra borulva, a kialvó gyertya jelzi az emberi erő elfogyását. A háttérben viharszerűen fenyeget a Tízparan­csolat két kőtáblája: a törvény ítélet­tel, kárhozattal fenyegeti a bűnében vergődő embert. Ezen ment át Lu­ther Márton is. De ott áll a képen Is­ten követe, és fülébe súgja a kételke­dőnek az Evangélium édes vigaszát. De mi ez a vigasz? Erre is ott a válasz a képen. A nyitott Bibliában Róm 1:17 olvasható: >rAz igaz ember hitből él ” Ez az ige vök Luther reformáto- ri élményének alapja. Ennek felis­merése mintegy örömujjongásként vonul végig énekünkön. „De végre nagy gyötrelmemet Az örök Úr megszánta, Irgalmára emlékezett: Szívét felém kitárta. Jó Atyaként fordult hozzám, Egy­szülöttét feláldozván, Ki néki legdrágább volt. ” (4. v.). Gáncs Aladár MOZAIKOK PRÉDIKÁCIÓKBÓL Az imádság, mely átfogja a világot (4) Jöjjön el a te országod lépési összeg - közös apartman használatakor - megoszlik. Mind­azok, akik ingatlanjuk eladásából kívánják fedezni a fenti költsége­ket, kérhetik az Alapítvánnyal kapcsolatban álló ingatlanközvetí­tő iroda szaksegítségét. Benne járunk az őszben, csök­ken a napfényes órák száma. A Napfény Otthon (Bp. VIII., Illés u. 38.) viszont szeretettel várja az ér­deklődőket, leendő lakóit. Van számukra hely... Címek: Napfény Otthon Alapítvány: 2030 Érd, Kende u. 4-8. Tel.: 06-23- 369-020. Részletes tájékoztatás az 1-555-750-es számon kapható. Kőháti Dóra Windischgrätz nem fogadta Batthyá­nyi. Sőt 1849. január 8-án a Károlyi­palotában elfogatta. Hosszas proce­dúra után június végén Olmützbe vit­ték, ahol az osztrák haditörvényszék halálra ítélte. Szeptemberben Pestre, az Újépü­letbe szállították, és a bosszú művé­nek végrehajtását Haynaura bízták. Komárom kapitulálása után a „bres- ciai hiéna” megerősítette a halálos ítéletet. Kötél általi halált írt elő. Batthyány a kivégzése előtti éjsza­kán egy titokban szerzett tőrrel olyan súlyosan megsebesítette magát, hogy az akasztása lehetetlenné vált. Sor­tűz végzett értékes életével. Testileg a maga ejtette sebtől megtörve, lé­lekben megerősödve állt a kivégző vadászok sortüze elé. A vezényszót maga is kiadta: „Éljen a haza! Állez, Jäger!” (Gyerünk, vadászok), volt utolsó szava. így halt meg Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke. 1849. október 6-án. Az örökmécses érte világít. És ér­tünk, utódokért. Akik nem kis ve­széllyel, olykor rendőri önkénnyel szemben látogathattuk az elmúlt év­tizedekben az emlékhelyet. Most szabad az út a halvány, vér­színű fényhez. Nem őrzik elnyomó hatalmasságok. All a tér közepén. Oltalmazva a ha­zaszeretet pislákoló fényét. Ott és a szí­vünkben. Mehetnénk hozzá, erőt merí­teni De egyedül állok a téren. Körülöt­tem a gépkocsik színes kavalkádja. Fent azonban, az üvegkehelyben ki- olthatatlanul ég a pici piros fény. Az örökmécses. Lenhardtné Bertalan Emma Helmut Thielicke 1944-ben a kór­házi templom földszintjének épen maradt kis részén tartotta ezt az ige­hirdetést. Közvetlenül megelőzően a templomot repülőtámadások érték, s az épület nagy része rommá lett. Stuttgart városközpontját is szét­rombolták a sorozatos bombatáma­dások. Nem vigasztalás és különös üze­net-e, hogy bombák zuhataga után, amely városunkat végigsöpörte, ezekkel a szavakkal kezdhetjük a prédikációt: „Folytatjuk elmélkedé­sünket a Miatyánkról”? Nincs szük­ség arra, hogy sorozatunkat megsza­kítsuk, és katasztrófa-igéket keres­sünk. A Miatyánk szavai közvetlenül szólnak mindenféle helyzetben: a pa­rasztember imádkozhatja napi mun­kája végeztével, amikor beburkoló­zik az őszi alkony nagy csendjébe. Az édesanya imádkozhatja gyermekei­vel a légvédelmi pincében, míg tova­vonulnak fölöttük a halált osztó re­pülőgépek. Elmondhatja a kisgyer­mek az atyai oltalom első sejtésében és az öregember is utolsó órájának aggodalma közben. Kivétel nélkül elmondhatja min­denki, akik ebben az órában templo­munk romjai között a gyülekezet ri­adt maradékaként összejöttünk, el­mondhatjuk egyszerűen: „Folytat­juk...” Mondhatjuk, mintha mi sem történt volna, mert mi az, ami történt, az örökkévalósághoz képest?! Isten talán kevésbé Atyánk, mint eddig?! A halálnak ebben a világában, bombatölcsérek között kéijük: „Jöj­jön el a te országod!” Ennek a kérés­nek mélységét akkor értjük meg, ha meggondoljuk, hogy ez az „ország” két bibliai vonal metszőpontján van. 1. Az egyik vonal lefelé hajlik, és arra mutat, hogy az emberiség Isten­től való távolsága egyre növekszik. Ez a leszálló vonal önkéntelenül az iste­ni ítélet titkához vezet. Isten ítélete nem abban van, hogy villámcsapással megöli a vétkeseket, hanem abban, hogy Ő odaad önmagunknak (Róm 1,24). Nincs ennél rettenetesebb íté­let, mert minden ösztön és erő, amely előbb Isten ellen fordult, most ma­gunk ellen fordul. Az emberek áldo­zatul esnek önzésüknek, nagyzási hó­bortjuknak. Megtaláltuk a kulcsszót, amellyel a valóban apokaliptikus vi­lághelyzet titkát és félelmetesen meg­próbált városunk titkát feltárhatjuk: úgy látszik, ezekben a szörnyű hetek­ben sok ember az istenhitében telje­sen megzavarodik. Elkezdik kérdez­ni: hogyan „engedhette meg” Isten? Jobb lenne, ha kijózanodnának fan­táziadús haladás hitükből és kevésbé szenvedélyesen beszélnének a civili­zált fajok felsőbbrendűségéről. (Nyü- ván utalás ez a nemzetiszocialista eszmékre -VI.) Isten átengedi az embert saját tettei következményé­nek. ítéletének ez a legborzalmasabb formája. Senki sem menekülhet sorsa elől, la kell innia a mámorkelyhet az utolsó cseppig. (Thielicke közben a részegen tántorgó ember hasonlatát veszi elő, s ennél a mondatnál láb­jegyzetben megemlíti: A rendszer megdöntésének 1944. július 20-i kí­sérlete ez éíőtt az istentisztelet előtt nem sokkal történt, amelyet brutáli­san levertek. -VI.) 2. Van egy másik vonal is: ezt jelö­li Isten országa egyidejű jövetele. Nem szabad azt gondolnunk, hogy Isten országa fokozatos fejlődéséről van szó. A 19. század fejlődésükének vé­get vetett az első világháború. A vi­lág ínségei és félelmei, bombák zá­pora és tömeggyilkosságok közepet­te építi ma Isten az országát. Ezt a titkot így világosíthatjuk meg: Isten országa ott van, ahol Jézus Krisztus. Jézus Krisztus pedig a vüág legsöté­tebb területem tartózkodik. - Ke­resztelő Jánosnak ezt kellett megta­nulnia, amikor a börtönben széttörve látta illúzióit Isten országáról. Két­ségbeesett kérdését tanítványai to­vábbították Jézushoz: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” És megkapja Jézus válaszát: „Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hal­lotok és láttok: vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg és sü­ketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium” (Mt 11,2-6. Az előadás alapigéje.) Jézus ma is azt mondja: „Éppen itt, ebben a nyomorúságban kezdődik Isten országa”. Isten mé­lyen lehajolt a vétkekkel terheltek­hez és nyomorultakhoz. Isten legna­gyobb titkai mindig a mélyben rejle­nek. A mélységből Idáitoknak adatik a legnagyobb ígéret. Voltak olyan pillanataim - mint másoknak is -, amikor a csüggedés a szívembe lopózott: stuttgarti mun­kám széttörve, előadásaimat hallgató gyülekezet a szélrózsa minden irá­nyában szétszórva, a templomok ro­mokban hevernek. Miközben ezekbe a sötét gondolatokba merültem, egy betonpince nyílásánál álltam. Ekkor hozzám lépett egy asszony és kérdez­te, ez és ez vagyok-e, mert öltözé­kemről nem ismert fel azonnal. Az­tán elmondta: „Itt alul halt meg a féljem. A rendteremtő kommandó semmit nem talált belőle; csak ezt, a sapkáját. Utoljára együtt mentünk az alapítványi templomba az ön előadá­saira. És ennek a nyílásnak láttán szeretném megköszönni, hogy ön előkészítette őt az örökkévalóságra.” így lökte be Isten a katasztrófa pilla­natában és két ember személyes vilá­gának összeomlásakor előttük az or­szágának kapuját. Nem tudtam meg­szólalni. De éppen szavaink hiányá­ban képes Isten ráhangolni az ő di­cséretére. így tud Isten vigasztalni. Isten or­szága valóban rejtve jön. Egyszer azonban megszűnik ez a rejtettség. Ezért „emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltástok”. Rövidített fordítás: Veöreös Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom