Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-09-14 / 37. szám

Evangélikus Elet 1997. szeptember 14. /----------NAPRÓL NAPRA n A VASÁRNAP IGÉJE ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1997. szeptember 14. „Krisztus Jézus megtörte a halál erejét, és az evangé­lium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet.” 2Tim 1,10 VASÁRNAP „Csak az Úr ad bölcsességet, szájából is­meret és értelem származik.” Péld 2,6 (Kol 1,28; Zsolt 68,4-21; Zsolt 86; Jn 11,1-3,17-27,41-45; 2Tim 1,7-10; Zsolt 119,153-160). Ebben a szóban: bölcsesség, van valami időtlen, vala­mi múlhatatlan, valami örök. Nem pillanatnyi benyo­más, átfutó gondolat, hanem múlt, jelen és jövő titkai­nak nemes lenyomatát őrzi, válaszokat ad a miértekre. Az ismeret aprócska morzsáit birtokolhatjuk csupán, a bölcsesség teljessége az Úrnál van. Igéjében nyit kaput az érteni vágyó léleknek. HÉTFŐ „Azon a napon nagy üldözés kezdődött a jeru- zsálemi gyülekezet ellen, és mind szétszóródtak Júdea és Samária területén. Akik pedig szétszóródtak, elmen­tek és hirdették az igét.” ApCsel 8,1.4 (Zsolt 79,13; Mk 6,14-29; Lk 12,1-12). Csak látszólagos paradoxon, hogy az összegyűjtés szétszórással kezdődik. Hiszen a magvető is így tesz: a bőséges termés reményében hinti szét a magokat. Az első keresztény gyülekezet hite nem a szent város jól ismert köveire, hanem a „kiválasztott, drága sarokkő­re”, az élő Krisztusra épült. Isten mai népe sincs falak közé zárva: az evangélium ma is hirdetésre vár! KEDD „Kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetét tanúsítsa mindvégig.” Zsid 6,11 (Zsolt 27,14; Jób 5,17-26; Lk 12,13-21). Talán ez a legnehezebb: „ugyanazt” a lelkesedést, igyekezetei, azt a kezdetben természetesnek vélt és maradandónak remélt lángot megőrizni, az „első sze­retet” tüzét ápolni évek, évtizedek során át hitben, hi­vatásban, szerelemben, családban. Hűségesnek bizo- I nyúlni, mindvégig, úgy, mint az első napon. A türelem I önmagában kevés. De van Valaki, aki tartja bennünk - I a Lelket. SZERDA „Megvigasztalja népét az Úr, megváltotta Jeruzsálemet.” Ezs 52,9 (Zsid 2,15; Róm 4,18-25; Lk 12,22-34). Vigasztalni csak akkor tudunk, ha magunk is vigasz- taltatunk. Lesz idő, amikor Isten letöröl a szemünkről minden könnyet (Jel 7,17), s végleg elveszi a bánatot. Az Úr vigasztalása azonban nemcsak a jövő, hanem a jelen valósága is: betegek, gyászolók, magányosok, szenvedők megélt hittapasztalata. CSÜTÖRTÖK „Isten nem a zűrzavarnak, hanem a bé­kességnek Istene.” lKor 14,33 (Jer 6,13-14; Jak 1,2-12; Lk 12,35-48). Szokatlan, de helyénvaló ez a szembeállítás, a két fo­galom, ha belegondolunk: tényleg ellentétes. A zavaros dolgok rövid idő alatt békétlenséghez, félreértéshez, nehezen fékezhető indulatokhoz vezetnek. Isten már a teremtéskor a káosz ellen döntött. Tőlünk is elvárja, hogy felszámoljuk magunk körül a zűrös, homályos ügyeket, hiszen ezek messzire visznek Tőle. PÉNTEK „Csodákat vittél véghez, ősrégi terveket, va­ló igazságot.” Ézs 25,1 (lKor 1,9; Ézs 49,14-21; Lk 12,49-53). Az Úr csodásán működik - énekeljük, de vajon szám­ba vettük-e már, hogy a mi életünkben melyek voltak azok az események, amikre nincs jobb szó, mint ez: cso­da. Tálán amikor először éreztük, hogy megszólít minket az Ige? Vagy amikor először tudtuk kimondani hittel: le­gyen meg a Tfe akaratod?! Vagy talán az a legnagyobb cso­da, hogy Jézus által így fordulhatunk Istenhez: Atyám? SZOMBAT „Szeressétek az Urat, ti hívei mind!” Zsolt 31,24 (ÍJn 5,1; Jak 5,9-11; Lk 12,54-59). A Biblia első lapjától az utolsóig hirdeti: „Isten a sze­retet”; felszólít: „Szeressétek az Urat”; és kérdezi: „Szeretsz-e engem?” Nagyon fontos, hogy alkalman­ként tudatosan is, felhangozzon „Szeretlek, Uram, én erősségem...” (Zsolt 18,2) „Ne rángasson...” Forgalmas budai utcán men­tünk. Egymást érték az autók. Egyszer csak megdöbbentő kép villant a szemünkbe; az úttest kö­zepén egy férfi feküdt. Csak nem egy autó gázolta el? De nem. Ki­derült, hogy ittasan összeesett, és elaludt az úttesten. Szerencsére egy autó megállt és két férfi próbálta felemelni és fel­vinni a járdára. Nehezen ment a dolog... Az ittas ember csak azt hajtogatta: „Ne rángasson...” Vé­gül is nem sikerült a járdára felvin­ni, letették a járda szélénél. „Ne rángasson” - eszembe ju­tott, hogy így vagyunk, így vannak sokan, mikor Isten akar megmen­teni. 0 akar a bűnből, a veszede­lemből kimenteni. Hangzik a hí­vás: Jöjjön a templomba... Olvas­sa a Bibliát... Imádkozzon... Talán te is voltál úgy, hogy leg­alább magadban így feleltél: Ne zaklasson... Ne rángasson... Hagy­jon békén. Nekem nem kell temp­lom, ige, gyülekezet. Bunyan világhírű könyvében, „A zarándok útjában” központi üze­netként hangzik a bibliai mondat „Mentsd meg a lelkedet”. Mind­annyiunk felé hangzik Istennek mentő szava, hívása. Ez jutott eszembe az úttesten fekvő ember láttán. , yes/edelmes helyzetben volt, ott robogtak mellette a halált hozó autók. De mi is veszedelem­ben vagyunk a magunk útján az Is­ten nélküli életben. „Ne rángasson”. Talán már mi is megkaptuk az elutasító választ, amikor valakit hívogattunk Isten­hez. Csak azt nem veszik észre so­kan az Istent elutasítók közül, hogy valaki más - az Ördög - ak­kor is „rángatja” őket. Ő kényszerí­ti őket és ő játszik velük, uralkodik rajtuk, ahogy Jézus mondta: >yAki a bűnt cselekszi, szolgája a bűnnek”. Johannes Gossner lelkész életraj­zában olvastam: az utcán menve a falu közismert italozója jött vele szemben. Boros üvegét magasra emelve, köszöntötte a lelkészt: „Prosit Gossner úr.” Gossnef meg­állt. Ránézett és csak ennyit mon­dott: „Én iszom, ha akarok. De ne­ked innod kell.1” Isten Lelke felhasz­nálta ezt a mondatot. Az ital rabja pár nap múlva felkereste a lelkészt. Komoly beszélgetés indult meg... És ez az ember nem sokára megsza­badult az alkohol rabságából. Isten, bárhol vagyunk, fel akar használni minket is. A bűnben élő, szerencsétlen emberek, sokszor várják is a mentő szeretet hívását, közbelépését életükbe. Olykor egy mondat is elég, ha azzal bizonysá­got teszünk Jézus erejéről és cso­dálatos szabadításáról. Ne szegje kedvünket, ha néha elutasítást ka­punk: „Ne rángasson...” Szükség van igenis olyanokra, akik megfog­ják valakinek kezét, karját és kira­gadják őt a veszedelemből. Te is lehetsz ilyen! Gáncs Aladár A legjobb bibliafordítás Krisztusnak levele vagytok 2Kor 3,3 Egy holland missziói orvos mondta nekem édesanyjáról: „Sok jó bibliafordítást ismerek. De a legjobb fordítást édesanyámnak köszönhetem. O a Bibliát az életbe fordította le számomra.” Megkapó megállapítás. Pál a 2. korinthusi levélben hasonlóan szól. Krisztus jék mindez imádságoddá! Mind­azt, amit átélsz, helyezd vissza rög­tön Isten kezébe! Minden dolgod­ban bízzál az Úrban! A hitetlen té- pelődés csak szétforgácsolja erő­det; ehelyett csinálj valami építőt! A döntő dolog: Jézus Krisztus követésében Isten órájára várni. Maradj Isten jelenlétében, hogy a nagy ellenség, aki meglepetés­szerűen támad és mindent fel akar forgatni, meg ne zavarhassa a neked szánt isteni áldásprogra­mot! Paul Deitenbeck ford.: Marschalkó Gyula Könyvismertetés levelének kell lennünk, melyet ol­vas minden ember. A divatjamúlt egyháziasság korában egyre keve­sebb kortársunk ismeri a Bibliát. Annál nagyobb jelentőséget nyer a keresztyének életének bizonyság- tétele. Mint Jézus emberei, persze nem vagyunk hibátlanok; de ku­darcaink ellenére azért még lehe­tünk hitelt érdemlő tanúk. Az ilyen keresztyénség hogyan festhet a mindennapi életben, arra adjanak indítást a következő mon­datok: Ez a nap Isten ajándéka számodra! Annyi örömben része­sülsz, amennyit el bírsz viselni, és annyi terhet kell hordoznod, amennyire éppen szükséged van. Semmiben nem lesz hiányod, ami ma életed számára jó. Az Úr Jézus Krisztus vezetése alatt ma senki és semmi nem árthat neked! Senki és semmi nem választhat el ma Isten szeretetétől! Ez a nap Istentől jövő feladat számodra! Kezdd el ezt a napot hálaadással! Ki vár tőled ma vala­mi szívességet? Kinek kell ma to­vábbadnod egy olyan igét, ami so­kat mondott neked? Emlékeztet-e téged ez a nap arra, hogy megör­vendeztess egy magányos vagy küszködő embert? Ha eszedbe jut­nak emberek és körülmények, vál­AkőszegjGyurát? Ferenc Evan­gélikus Leánygimnázium Volt Növendé­keinek Egyesülete közreműködésével, az Evangélikus Egyház több intézményének támogatásával megjelent egy könyv a nagykanizsai Czupi Kiadónál Szerzője az Evangélikus Elet olvasói előtt nem isme­retlen: Lenhardtné Bertalan Emma. A szerző ebben az önéletrajzi ihletésű regényben emléket akar állítani a máso­dik világháború előtti dunántúli falu em­berközeli életének, majd az egykori kősze­gi Gyurátz Ferenc Evangélikus Leánygim­názium tudásra, becsületre és hazaszere­tetre nevelő tevékenységének Végigvonul a regényen az elmúlt 70 esztendő minden történése, melyekre a szerző személyes megpróbáltatásai alapján visszaemléke­zik Háborús emlékek, nyilas erőszak szovjet bevonulás. Kuláküldözések és padlássöprések Derékba tört fiatal életek, egyetemi kizárások Mindez egy család szomorú és megpróbáltatásokban gazdag mindennapjain keresztül Hazaszeretet és Meghívó Isten iránti hálával értesítjük, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház Nyugdíjas Lelkész Otthonát (Budapest II., Hűvösvölgyi u. 193.) 1997. szeptember 20-án, szombaton délután 14 órakor avatjuk fel. Igét hirdet: D. Szebik Imre püspök Erre az ünnepi istentiszteletre min­den Testvérünket szeretettel várjuk Magyarországi Evangélikus Egyház. vallásosság az egyházhoz való hűséges ragaszkodás sugárzik a könyvből Emlék az idősebbeknek Útmutatás a fiataloknak hogy a nehéz időkben is van hit, szeretet és remény. És minden idők­ben megtartható a becsület. , Ajánljuk a könyvet az Evangélikus Élet olvasóinak Kellemes olvasmány. A könyv ára 590- Ét. Megrendelhető a kőszegi Gyurátz Fe­renc Evangélikus Leánygimnázium Volt Növendékei Egyesületénél. Cím: 1052 Budapest, Deák tér 4. (Evangélikus Mú­zeum) Az Egyesület vezetősége MEGHÍVÓ Az Orosházi Evangélikus Gimnázium alapításának 60. évfordulója alkalmából meg­emlékezés lesz 1997. szeptem­ber 14-én. Program: 10 órakon Hála­adó istentisztelet a templom­ban, utána koszorúzás a Tán­csics Gimnáziumban, emléke­zés a régi tanárokra. 14 órakon Emléktábla ava­tása a volt gimnázium helyén álló evangélikus általános isko­lában, majd az iskolatörténeti kiállítás megnyitása. Az érdeklődőket szeretettel váiják. AZ IGAZI VIGASZTALAS 2Kor 1,3-7 Milyen megdöbbentő párhuzam ez: ....bocsásd meg a mi vétkein­ke t, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek...” - Mt 6,12. És lehet, hogy valakit betegsé­gében mégsem azzal próbálunk megvigasztalni, hogy „reméljük meggyógyulsz, elhiszed?” Hiszem, hogy ennél nagyobb kérdése az embernek az, hogy „Vajon beme- hetek-e abba az Országba, ahol nem lesz többé fájdalom és könny?” És igaz, nem kell mindig közvetlenül összekapcsolni a be­tegséget, nyomorúságot és bűnt, de Isten dicsőségének ragyogása megvilágítja a nagy összefüggése­ket... (Jn9,3) Isten vigasztal meg és nincs más igazi vigasz. Csak az az ember tud vigasztal­ni, akit megvigasztaltak, akit már az Úr megvigasztalhatott. Mégsem csak azért vigasztalok, mert megvi­gasztalt Isten, hanem mert azt is megmondta, mi az egyetlen, valódi vigasztalás. „Vigasztaljátok, vi­gasztaljátok népemet!” (Ézs 40,1) Csak akkor parancsolható ez meg, hangozhat el felszólító módban, ha az is elhangzik, hogy hogyan. És elhangzik... Egy asszonytestvérrel beszéltem „többször már” és mégis azt vágta a fejemhez, hogy „te úgysem tudsz segíteni rajtam, te nem olyan vagy... te más vagy... te nem is akarsz segíteni.” - És nem tudtam szabadulni ezektől a vádaktól. Részben igazak voltak, mert való­ban nem tudtam segíteni, de azért akartam... Szavakat akart és ugye ez a nehezebb, de most már meg­vannak azok a szavak. Valóban nem lehet addig megvigasztalni valakit, amíg a baját, ami a fájdal­mát okozza, ki nem derítjük, sőt, meg nem mondjuk, lehet, hogy azt, hogy: „Hol rontottad el az éle­tedet.” Persze nem ez a vigaszta­lás, hanem ezután jön. Az, hogy „ahogyan nekem is, úgy neked is elkészítette Isten a kimenekedés útját. A te elrontott életedért is meghalt az Úr Jézus, és bár a te lelked ugyan elkészült már a fájda­lomra, mert nincs mit mondanod a Krisztus ítélőszéke előtt, mégis ki­mondhatod: ’Uram hozzád jövök a bűneimmel, bocsáss meg!” Sőt részletezheted is. Beszéltem egy lelkésszel, aki úgy vallott: „Legjobban temetni szeretek, mert az egy lezárt dolog, de egy betegnél mit mondhat az ember, ki tudhatja mi követke­zik?” Ugye érzed kedves olvasó, hogy ez csak látszólag hangzik alá­zatosan. Nem hiszem, hogy Isten arra kárhoztatott volna bennünket lelkészeket, keresztyéneket, hogy csak „lezárni” tudjunk, sőt inkább az a szándéka az Úrnak, hogy megnyissunk ajtókat, először is a mi szívünkét, hogy kiömölhessen onnan minden, ami belülről fogva tart, aztán betölthesse Isten vi­gasztalása, a bocsánat öröme, ami aztán túl is áradhat onnan, meg­nyitva a szabadulás útját mások előtt is... És ugye elhangzott? Ak­kor van bizonyosságod? Ámen. Füke Szabolcs IMÁDKOZZUNK: Valóban áldott vagy Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irga­lom Atyja és minden vigasztalás Iste­ne, aki megvigasztalsz minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvi­gasztalhassunk másokat minden nyo­morúságban... azzal a vigasztalással, amellyel lé vigasztalsz meg minket Amen SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI 16. VASÁRNAP a liturgikus szín: zöld. A délelőtti istentisztelet oi- tári igéje: Lk 14,12-14; az igehirdetés alapigéje: 2Kor 1,3-7. Heti énekek: 332, 355. ÖRÖMHÍR címmel egyházunk mű­sorát közvetíti a TV 1 szeptember 14- én, vasárnap 1530-kor. Az adásban beszámolót láthatunk a gyülekezetek paksi találkozójáról és az aszódi gim­názium szenteléséről. VERMES GÉZÁVAL, a holt-tengeri tekercsek világszerte elismert tudós kutatójával készült beszélgetést sugá­roz a TV 1 szeptember 18-án, csütörtö­kön 17.55-kor. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) (ökumeni­kus) D. Szebik Imre; de. 10. (német) Dietrich Tiggemann; de. 11. (úrv.) D. Szebik Imre; du. 6. Hafenscher Károly, □., Modori u. 6. de. fél 10. Csizmazia Sándor; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. (úrv.) Rihay Szabolcs; Békásmegyer, III., Ví­ziorgona u. 1. de. fél 9. Gálos Ildikó; Csillag­hegy, m„ Mátyás kir. u. 31. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Pintér Károly; de. 11. (úrv.) Mäki-Panula Tapani; du. 6. Gerőfi Gyuláné; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) dr. Muntag Andomé; du. 6. Pocsai Istvánná; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Ker­tész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; VIII., Kará­csony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. fél 10. Fabiny Tamás; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Fabiny Tamás; X., Kerepesi út 69. de. 8. Thmásy Thmásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Szeverényi János; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. Rőzse István; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Rőzse István; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Madocsai Miklós; Budahegyvidék, XII., Tárcsay V. u. II. de. 9. (úrv.) Bácskai Károly; de. 11. (úrv.) Bácskai Károly; du. fél 7. Vári Krisztina ; XIII., Kassák L. u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György; XHL, Frangepán u. 43. de. 8. ifj. Kendeh György; XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) (tanévnyitó) Thmásy Thmásné; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Thmásy Thmásné; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Sánta Anikó; Rákospalota, XV, Régi Fó­ti út 73. (Nagytemplom) de. 10. (úrv.) (tan­évnyitó) Szabó István; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Péter Attila; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Kósa László; Rákoskeresztúr, XVH., Pesti út 111. de. fél 11. Péter Attila; Rákosliget, XVH., Gázon Gy. u. de. 11. Kósa László; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Havasi Kálmán; Pestszentimre, XVIII. , Rákóczi út 83. (ref. templom) de. há­romnegyed 8. Havasi Kálmán; Kispest, XIX. , Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXH., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor; Budaörs, (ref. imaház) de. 9. Endreffy Géza Evangélikus Rádiómisszió: 18.00-tól a 41 m-es rövidhullám, 7355 kHz szeptember 13. szombat: Missziói Híradó szeptember 14. vasárnap: Áhítat - dr. Pósfay György Levelezési cím: 2142 Nagytarcsa, Pf. 19 HAZAI ESEMÉNYEK LELKÉSZAVATÁS D. dr. Harmati Béla püspök 1997. szeptember 14-én, vasárnap du. 5 órakor lelkésszé avatja Kntyej Pál Gábort, a békéscsabai, jaminai evangélikus templomban. SOPRONNÉMETI A gyülekezet új templomát 1997. szeptember 21-én, vasárnap de. 10 óra­kor ünnepi istentiszteleten, D. Szebik Imre püspök szenteli fel. Szeretettel hívják az érdeklődőket. PAKS ’97 KAZETTÁN ­Hangképek 90 percben az első or­szágos evangélikus találkozóról. A kazetta megrendelhető az Ev. Rá­diómisszió címén: 2142 Nagytarcsa, Pf. 19. Kapható a Sajtóosztály Könyves­boltjában és a Huszár Gál könyvkeres­kedésben. A kazettáért csak adomá­nyokat fogadunk el. A Kőszegi Gyurátz Ferenc Evangéli­kus Leánygimnázium Volt Növendéke­inek Egyesülete évi szokásos közgyű­lését (találkozóját) szept. 20-án tartja a Deák tér 4. sz. alatti evangélikus gyüle­kezeti nagyteremben. Ez alkalommal kerül sor Lenhardt­né Bertalan Emma: Évtizedek sodrásá­ban c. könyvének ünnepélyes bemuta­tására. Egyúttal a könyv árusítására is. Az Egyesület vezetősége EVANGÉLIKUS ÉRTELMISÉGI MŰHELY Szeptember 17-én, szerdán este 6 órakor folytatják beszélgetéssorozatu­kat. Téma: Beleszólni, de hogyan? ­A közéleti szerepvállalás evangélikus megközelítésben. Bevezeti: Lukáts Miidós országos presbiter. Igemagya­rázatot tart: dr. Hafenscher Károly. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK Az Alberti Evangélikus Egyházköz­ség Pályázat útján kívánja betölteni ál­talános iskolájának igazgatói állását. Pályázhat az erre elhívást érző evan­gélikus vallású pedagógus, aki egyház- községének hűséges tagja, megfelelő szakmai gyakorlattal rendelkezik (min. 10 év), erkölcsileg feddhetetlen, példa­mutató keresztyén életet él. A pályázat feltételeit részletesen „Az egyház in­tézményeiről és egyesületeiről” szóló VIII. törvény 48. §-a tartalmazza. Jelentkezési határidő: 1997. szep­tember 30. Érdeklődni a lelkészi hivatalban: Al- bertirsa, Pesti út 106. Tel.: 53-370-179. Az Iharosberény-Vései Társgyüle­kezet lelkészi állása megüresedett 1997. július 20-án. A lelkészi állásra az egyházközség pályázatot hirdet. Java­dalom az országos átlagnak megfelelő. Elsősorban lelkészházaspár jelentke­zését kéijük. A jelentkezést az Iharos- berény-Vései Evangélikus Egyházköz­ség címére (8725 Iharosberény, Rákó­czi u. 9.) vagy a Somogy-Zalai Evangé­likus Esperesi Hivatalba (8856 Surd, Hősök tere 15.) lehet küldeni szeptem­ber 25-ig. A BETHÁNIA CE SZÖVETSÉG szeretettel meghívja az érdeklődő test­véreket és tagjait ŐSZI ORSZÁGOS CSENDESNAPJARA, melyet 1997. szeptember 20-án, szombaton de. 10-du. 4 óráig a VIII., Salétrom u. 5. sz. alatti református templomban tar­tunk. Főtéma: Jövő-képünk. Szeptemberi 50%-os könywásárlási akciónk! Az alábbi könyveket ajánljuk megvételre: eladási ár engedményes ár Akinek a szíve lángolt (Gáncs A.) 68,-Ft 34,- Ft Bodrog M.: Betegágyon 110,- Ft 55,- Ft Görög T: Imakönyv 86,- Ft 43,- Ft Grünvalszky K.: Énekek éneke 81,- Ft 40,-Ft Harmati B. id.: Egészségünk üdvösségünk 49,-Ft 25,-Ft Kutas K: Egy emberélet 65,- Ft 32,- Ft Scholz L.: Fények s felhők alatt 99,- Ft 49,-Ft Scholz L.: Jót várj! 83,- Ft 41,-Ft Veöreös I.: A harmadik egyházi út 71,- Ft 35,-Ft ' Veöreös I.: A középpont felől 259,-Ft 129,-Ft A könyvek kaphatók a Sajtóosztály Könyvesboltjában (1085 Bp. VIII., Üllői út 24.), illetve telefonon megrendelhetők: 117-5478,117-1108. ÚTMUTATÓ 1998. és EVANGÉLIKUS NAPTÁR még előjegyezhető szeptember 30-ig. Apróhirdetés 32 éves férfi keresi Krisztusban újjászüle­tett hajadon ismeretségét. Jelige: „Hajnal”. Gyermekőrzést vállal - esetleg idős gon­dozását - téli időszakra bentlakással, diplo­más, nyugdíjas tanárnő. Telefon: 157-23-19. Levélcím: Lelkészi hivatal címén. (Jakab Anna) 1054 Budapest, Deák tér 4. Komoly gondolkodású, nem dohányzó 44/160/60 elvált orvosnő, művelt partnert ke­res - szakmabelit is - 46 éves korig. Fény­képnek örülnék. Jelige: csak függetlent. Gyászruha és kellékbolt. Bp. V, Bárczy István u. 10. Tél.: 117-1659 (Deák tér mö­gött). Toronyóra-készítés, felújítás! Harangjá­ték-, haranglengető- és vezérlőóra-készítés. 85 év tapasztalata és világszínvonalú elektro­nika. Ötéves garanciával. Óragyártó üzem: Konkoly József, 1102 Budapest, Állomás u. 14. Tel./Fax: 260-7065, 06 (30) 492-915 Evangélikus Elet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLŐS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1085 Budapest, Üllői út 24. Telefon/fax: 117-5478; 117-1108 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta RT. Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fényszedő Központ Kft. (970037/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 720 036 Petőfi Nyomda RT, Kecskemét Felelős vezető: SZABADOS TIBOR mb. vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalban közvetlenül vagy postautalványon. Előfizetési díj belföldön: fél évre 1040 Ft, egész évre 2080 Ft Előfizetési díj külföldön: szomszédos országokban: egész évre 4500 Ft (postázással együtt), más országokban (nyugaton): egész évre 45 USD (68 DEM) légipostával: 66 USD (99 DEM) Csekkszámlaszám: 11708001-20204127 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza!

Next

/
Oldalképek
Tartalom