Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-09-07 / 36. szám
I Evangélikus Elet 1997. szeptember 7, j(t)5 GYERMEKEKNEK F I A T A L O K N A K Szeretnék ismeretlen erdőkben barangolni, őserdők vad folyóin csónakázni, jégcsákánnyal, kötelekkel megmászni megközelíthetetlen gleccsereket. Szeretnék kiásni rég eltemetett várakat, felkutatni ismeretlen indián törzseket. Szeretnék felfedező lenni. Istenem, Te is titokzatos vagy. Felfedezhetlek Téged is? Visszatérő kalandozás Isten iránti hálával a szívemben érkezem haza mindig egy-egy útról az arab világból. Ezen a nyáron is sikerült állami ösztöndíjasként 5 hetet eltöltenem a Tuniszi Egyetem intenzív nyári arab nyelvtanfolyamán. Azért örülök ezeknek az utaknak, mert segítenek szinten tartani a Kuvaiti Egyetemen 1 tanév alatt megszerzett és az előzőekben általános iskolában megalapozott arab tudásomat. Furcsa nosztalgia visszatérni évenként az arab, iszlám világba. Mindig megdöbbent egyegy élmény, amely arról szól, hogy az én korosztályom egy részét mennyire nem tanították meg a keresztyén gondolkodásmódra, esetleg meg sem keresztelték. Ezt éltem át, amikor egy társam a keresztyén világból 5 nap arab tartózkodás után áttért az iszlámra. Hol vannak azok, akik 25 éves koráig nem beszéltek neki Jézus Krisztusról, nem tettek tanúságot életükkel és cselekedeteikkel Róla? És hol az én felelősségem, aki 5 nap alatt nem tudtam pótolni 25 év hiányosA BÉKESSÉG • • • ságát? Imádkozzunk együtt, azokért a fiatalokért, akik lelkészeiktől, tanítóiktól, barátaiktól és szüleiktől nem kaptak tanúságot arról, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, mit jelent Jézus Krisztus kegyelméből élni, mit jelent Jézus Krisztus szeretetét közvetíteni. Az Isten bocsássa meg nekünk, amit meg kellett volna tennünk és nem tettük meg ezekért a társainkért! Erős vár a mi Istenünk! Fischl Vilmos IGAZ MESÉK „Túllátni a látóhatáron” Egy dél-amerikai misszionáriusról mesélik, hogy megpróbálta lefordítani a Bibliát a bennszülöttek nyelvére. Egyes szavak lefordításakor azonban gondja akadt, ugyanis nem talált megfelelő jelentésű szót a bennszülöttek nyelvén. Hyen volt például a „reménység” is. Egyszerűen nem talált olyan kifejezést, amely- lyel körülírhatta volna a szó értelmét. Egyszer aztán szomorú dolog történt. A falu lakói egy kisgyermek temetésére gyűltek össze. A jelenlevők mind hangosan zokogtak megrendültségükben. A lelkész mégis megőrizte nyugalmát, és csendben állt a sír mellett. Ez feltűnt az egyik fiatal pápuának és megkérdezte: „Hát te miért nem zokogsz?" A misszionárius így felelt: „ Tudod, én hiszem, hogy az Úristennél egyszer újra együtt lehetünk elhunyt szeretteinkkel, így ezzel a kisgyermekkel is. Ez az én meggyőződésem!” A fiatalember meglepetten kérdezte: „Akkor te átlátsz a látóhatáron?” A misszionáriust szíven ütötték ezek a szavak. Hirtelen megvilágosodott előtte nem egy szó, de egy egész mondat, mellyel a „reménység” lényegét megmagyarázhatja a pápua bennszülötteknek: A reménység ugyanis nem más, mint a határokon keresztül, „túllátni a látóhatáron”. KÖSD ÖSSZE! Az 1-től 39-ig számozott pontokat összekötve egy bibliai jelenet képe rajzolódik ki előttünk. Tbdod-e, hogy melyik történetről van szó? 9 9 • „TUDOD-E...” milyen lámpást használhatott Jézus? Az ásatások során rengeteg agyaglámpa került felszínre, melyeken nyomon követhető ennek a nagyon fontos használati tárgynak a fejlődése. Kezdetben egészen egyszerű agyagtál jelentette a lámpát, melybe olajat öntöttek, és kanócot lógattak. Később ezeket felváltották az egyre korszerűbb olajmécsesek. Jézus korában ezek úgy nézhettek ki, ahogy a képen is látható. A zsidó házakban szokás volt, hogy a mécses egész éjszaka világított. A „kialvó mécses” képe jelképes értelmévé vált az elmúlásnak. Jézus is többször említi példázataiban a lámpást. Egy alkalommal nemhogy egy, de tíz lámpásról beszélt. Tudod-e, hogy hol van mindez megírva? Keresd meg és olvasd el ezt a példázatot a Bibliában. HUMORZSÁK Kovácsnak szörnyeteg főnöke volt, de ő jó keresztény, mindig ezt mondogatta:- Minél gorombább hozzám a főnök itt a földön, annál boldogabb leszek a másvilágon. Ez egyszer visszajutott a főnök fülébe:- Micsoda? A Kovács általam akar bejutni a mennybe? Csak azért se leszek hozzá ezentúl goromba! *- Éjjel álmomban a piacon jártam - meséli szegény Ali a dervisnek -, és rengeteg datolyát láttam.- Ha adsz tíz piasztert - mondja a dervis megfejtem az álmodat.- O, bölcs dervis! - sóhajt fel szegény Ali. - Te is tudhatod, hogy ha nekem tíz piaszterem lenne, nem álmodtam, hanem ettem volna azokat a datolyákat! A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064 Gyünk, Petőfi u. 359. Egy festőt egyszer arra kértek, nüzotfa le a békességet. A feladat egyszerűnek látszott, s ő nyomban neki is látott. Rajzolt tengert, széltől mentesen, rajta egy h^jót, mely állt csöndesen. Utasa mind lusta álomba merült... s a kép összegyűrve a szemétbe került. Nem békesség volt a papíron, hanem szélcsend és unalom. Aztán újabb rajzba kezdett, s egy szundító öreg bácsit festett De békességet nem ábrázolt ez sem, nekiállt hát, hogy tovább keressen. Rajzolt virágot, csöndes téli tájat, békésen legelésző birkanyájat... A papírkosár lassan tele lett, s közben be is esteledett. Ám az este sem volt békés, messziről hallatszott a mennydörgés. Vihar közeledett, az ég rengett, a festő az ablaknál töprengett Nézte a szélben sodródó leveleket, a villámokat, mik átjárták az eget. A ház előtti tölgy recsegve hajlongott, kövér esőcseppek verték az ablakot. A festő nem tudta, tovább hogyan legyen, Istent kérte hát, hogy csodát tegyen. Tekintete ekkor ismét a fára esett, s ott meglátta, amit egész nap keresett. A fa egyik vastag benső ágán, úgy a fának szíve táján, a viharról szinte mit sem sejtve, ült egy madár, fejét szárnya alá rejtve. Nyugodtan aludt, miközben zengett az ég. Ez hát az igazi békesség. „Uram, te megmutattad békességedet!”- szólt a festő, és nem tévedett. Csodálatos isteni békesség ez, mit a viharban alvó madár jelképez. A világ legyen bármily nyugtalan, ha szívünkben Isten békessége van. Ő minden gondot vállára vesz, s bennünket szabaddá, békéssé tesz. Az Ő békessége tökéletes, minden félelemtől mentes. Nekünk szádja ezt a békességet, s tőlünk csak egyet kén engedelmességet. Sék Gusztáv Imádság egy százfrankos bankjegy előtt Soha nem értékelhetjük eléggé a pénzt, mert a munka, amelyet képvisel, vérbe és verítékbe került Ugyanakkor félelmetes: szolgánk lehet, de tönkretevőnk is. I „Gazdagságtok megrothad, ruhátokat moly emészti! Aranyotok, ezüstötök megrozsdásodik! Rozsdája vád lesz ellenetek és megemészti testeteket, mint a tűz! Még az utolsó napokban is (ítéletet hozó) kincseket gyűjtöttetek magatoknak Lám a munkabér, amelyet a földjeiteket learató munkásoktól visszatartottatok az égre kiált, s az aratók jajszava a seregek Urának fülébe jut” (Jak. y 2-4). ,Adjátok el, amitek van, és osszátok ki alamizsnaként. Készítsetek magatoknak ki nem merülő erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol a tolvaj hozzá nem fér, és moly meg nem rágja. Ahol a kincsed, ott a szíved is.” (Luk. XII, 33-34). * Vess egy pillantást e bankjegyre, Uram. Félelmet kelt bennem. Ismered a történetét és ismered titkát. Milyen súlyos az... Lenyűgöz, pedig nem beszél. Nem mondja el soha, miféle titkokat rejteget ráncai között... Nem árulja el soha, mennyi küszködést, fáradságot jelent Emberi verejték itatja át, Megcsúfolt méltóság, csalódás és emberi vér foltjai szennyezik. Az ember munkájának súlyos terhe gazdagítja; azt hordja magában, az biztosítja értékét. Milyen nehéz, Uram, milyen súlyos... Hatalma alatt élek s félek tőle. Lelkiismeretét holtak emléke terheli: Annyi „szegény ördög” pusztult el miatta, Hogy megszerezze, birtokolja bár csak pár órára is, Hogy általa némi boldogsághoz, örömhöz, gyönyörhöz: élethez jusson. Hány kézen mehetett ■ keresztül;' Uram? És mi mindent tehetett hosszú, néma útján? Fehér rózsával bókolt a boldog menyasszonynak. Vele fizették ki a keresztelési cukrot, s táplálták a rózsás arcú kisbabát, Vele vették a kenyeret a család asztalára. Öregek csöndes örömét, fiatalok vidám nevetését ő engedte meg. Az életmentő orvos tiszteletdíjára őt használták fel, Tknuló diákok könyveit szintén ő fizette ki, S az eladó leányt ő ruházta fel. De küldtek árából búcsúlevelet is. S fizetett, ha kellett, azért, hogy megöljék még ,anyja méhében az élő magzatot. Érte mérték mindig a részeget nevelő szeszes italokat, \ Tiltott filmeket vetítettek gyermekek kárára; ízléstelen lemezt vele nyomattak. Tblvajokat nevelt a felnőttekből, s rossz útra vitte az ifjakat. És koporsódeszkáért, gyilkoló fegyverért is vele fizettek... Örvendetes titkaiban És fájdalmas titkaiban. Felajánlom néked, Uram, e százfrankos bankót! Megköszönöm tisztelettel az örömöt s azéletet, melyet' éddigadott,'1 ;1Jli 1 _ S bocsánatod kérem a. számtalan rosszért, amit okozhatott. De legfőképpen mégis felajánlom neked, Uram, minden emberi munka, minden emberi küszködés és fájó kínlódás fejében, aminek jelképe a földön és ami egy nap végül is megronthatat- lan valutává válik, amelyet majd Te váltasz be az örökké való életre... Michael Quoist: Itt vagyok, Uram! című könyvéből JUBÁL ’97 könnyűzenei fesztivál Gödöllőn 1997. szeptember 6-án, szombaton de. 10 órától. (Csak egynapos lesz!) Testvéri levélváltás Az alábbiakban - a szerzők engedélyével, sőt kérésére - két levelet és egy dokumentumot közlünk. De hogy ezek az írások a mai olvasó számára érthetők legyenek, legalább röviden fel kell idéznünk az előzményeket, a történeti hátteret: 1984 nyara. Az Evangélikus Világszövetség Budapesten készül megtartani VII. nagygyűlését. 1984. július 10-én. Dóka Zoltán hévízgyörki lelkész a németországi Kuchenből Nyűt levelet küld a Világ- szövetség Végrehajtó Bizottságának. Segélykiáltás ez egyházunk ügyében a világ evangélikusságához. 1984. augusztus 21. Dóka Zoltán újra itthon. 1984. szeptember 2. Az Evangélikus Életben megjelenik - Keveházi László neve alatt - a Meg- teologizált árulás című cikk. 1984. szeptember 20. Dóka Zoltán helyreigazítást kér az Evangélikus Élet szerkesztőségétől. Helyreigazítását nem közük. 1989. április 30. Az Evangélikus Életben megjelenik a Déli Kerület elnökségének (dr. Frenkl Róbert és dr. Harmati Béla) április 17-én kelt nyilatkozata Dóka Zoltán rehabiütációjáról. Ebben - egyebek mellett - ezt írják: „...az Evangélikus Élet című lapban 1984. szeptember 2-án ,Megteologizált árulás’ címen olyan cikk jelent meg, amely téves információkon alapult, és nyilvános sértegetéseket tartalmazott. Ezt a cikket az újság Keveházi László aláírásával közölte, aki azonban nem tudott az írás tartalmáról és megjelenéséről.” 1989. június. A Keresztyén Igazság 1-2. számában (58. k. lpk.) Dóka Zoltán válasz-nyilatkozatában, amelyet az Evangélikus Élet szintén nem közölt, megindokolja, hogy miért utasította el a rehabilitációt: az emütett cikkről pedig ezt írja: „Keveházi László esperes levélben közölte velem, hogy a Pest megyei lelkészek nevében írt és az ő aláírásával közölt cikk tartalmáról is, megjelenéséről is tudott. Viszont eüene nyilvánosan a mai napig nem tiltakozott.” Eddig az előzmények, s bennük a kor képe, a sok tekintetben még ma is ható koré, melyben az igazság és a szeretet egyaránt sérült. Közben emberi kapcsolatok romlottak, romlanak meg, mérhetetlen szenvedéseket okozva, sajgó sebeket ütve. Vannak sebek, amelyeket csak az igazság kimondása és a szeretet reflexe, a bocsánatkérés és a megbocsátás együtt tud gyógyítani - Isten ajándékaként. - Ez a két levél ennek a jele. * Az első levél: Keveházi Lászlótól Dóka Zoltánnak: Kedves Zoli, a legszemélyesebb ügyben kereslek. Ami 13 éve nagyon hiányzik, az barátságod és beszélgetéseink. Ami ez ügyben legjobban fáj, hogy mi ketten ellenkező oldalra kerültünk. Az életem múlik, nem szeretnék úgy elmenni, hogy nem rendeztem Veled - az újságban megjelent soraimon túl is - személyesen a dolgomat. Ezért magyarázkodás, mosakodás vagy vita nélkül egyszerűen arra kérlek: bocsáss meg nekem. Ez a levelem szívemből fakadt, nem mások ráhatására. Azt is tudom, hogy a régi kapcsolatot nem erőltethetem. Egyszerűen, testvéri szívvel és Isten előtt rendezni szeretném Veled, amivel megbántottalak, és ártottam. Szeretettel ölel: Laci K. 97. 04. 01. * A második levél: Dóka Zoltán válasza: Bag 1997. április 7. Kedves Laci! Szívedből fakadt leveledet örömmel olvastam. Természetesen megbocsátok, sőt már régen megbocsátottam. 13 éve várom, hogy ezt kimondhassam, leírhassam Neked. Köszönöm, hogy most megtehettem. Kérlek, Te is bocsásd meg ha a harc hevében valamivel megbántottalak. Barátságunk valóban nagy sérelmet szenvedett. De talán még megerősödhet a kapcsolatunk, ha őszintén meg tudjuk beszélni a közénk zuhant történelmet. Bizonyára jó hatású lenne, ha az egyházunk nyilvánossága előtt történt konfliktusunkat nemcsak a szívünkben és egymás között oldanánk fel, hanem a nyilvánosság előtt is. Számomra ez szükséges is lenne az ügy teljes lezárásához. Valamilyen közös megnyilatkozásra gondolok. Kérlek, tégy javaslatot, miképpen tegyük. Magam is készülök az elmenetelre. Kapok is erre bőven jelzéseket Istentől. De csak még nagyobbnak látom a legfőbb jel, a kereszt jelentőségét. Nemcsak mint teológiai gondolkodásom középpontját, hanem készülődésemben is az egyetlen kapaszkodót, vigaszt és reménységet. Tudod: ave crux spes unica! Alatta elférünk mindnyájan. Még egyszer köszönöm a leveledet. Szeretettel ölellek: Zoli így is lehet! * Végül, álljon itt - megkésett dokumentumként - Dóka Zoltán Helyreigazítása: HELYREIGAZÍTÁS Az Evangélikus Élet szeptember 2-i számában megjelent „Megteologizált árulás” című cikk több téves információt tartalmaz. Ezek közül a legfontosabbakat az alábbiakban szeretném helyreigazítani: 1. Külföldi utamról augusztus 21-én tértem haza. Erről Keveházi László esperes urat 22-én este telefonon, Káldy Zoltán püspök urat 23-án kelt levelemben értesítettem. így az a megállapítás, hogy „a mai napig nem tértek vissza”, rám vonatkozólag már tíz nappal a lap megjelenése előtt sem volt helytálló. 2. Az LVSZ vezetőségéhez írt nyílt levelemben nem írtam azt, hogy „az Újszövetségben a ,diakónia’ szó alig fordul elő, tartalma periférikus”. Azt sem írtam, hogy „a szó jelentése az asztalok körüli szolgálatnál kezdődik é% Jézus kereszthalála szolgálatánál ér véget”. A kérdéses helyen ezt írtam: „közismert, hogy a ,diakónia’ az Újszövetségben nem centrális teológiai fogalom, sem a szinoptikusoknál, sem a jánosi és páli irodalomban. Már maga ez a tény is kérdésessé teszi, szabad-e egy teológiai koncepciót, amely kifejezetten és hangsúlyozottan .biblikus’ akar lenni, egyetlen periférikus újszövetségi fogalomra építeni. Még fontosabb feüsmemi, hogy a ,diakónia’ az Újszövetségben formális forgalom, amely egészen különböző tartalmakat vehet fel magába az asztalnál végzett szolgálattól Jézusnak az életét sokakért váltságul adó szolgálatig. De éppen ezért fennáll a veszély, hogy valaki e különböző tartalmakat teológiailag inkonzekvens, sőt illegitim módon összekeveri és azonos kategóriába sorolja. Éppen ez történik véleményem szerint a diakó- niai teológiában.” Vagyis nem a szó gyakoriságát vitatom (főnévi és igei formában összesen 98-szor fordul elő), hanem azt állítom, hogy nincs olyan centrális jelentősége az Újszövetségben, mint a diakónia teológia állítja. Nem olyan alapvető, mint pl. az „Isten országa”, a „megigazulás”, a „kegyelem”, az „evangélium” fogalmai. Azt sem mondom, hogy a tartalma periférikus, hanem azt, hogy a tartalma sokféle lehet. Egyszer nagyon is jelentős (v. ö. pl. MK 10,45), máskor teológiailag jelentéktelen (v. ö. pl. Mk 1,31). Mindenképpen alkalmatlan arra, hogy az Újszövetség egész teológiáját, vagyis mindazt, amit az Újszövetség Istenről mond, kifejezzük vele. Kizárólagossá tétele beszűkíti a bibliai horizontot. 3. Sohasem mondtam, hogy „könyvem megírásában a diakóniai teológia segített.” Ezt Káldy püspök úr mondta néhányszor a lelkészek előtt. Ő írta bele könyvem előszavába többek között ezt a mondatot is: „szeretném diakóniai teológiánkat is gazdagítani .Márki megközelítésben’.” Számos más helyen is beleírt, ill megváltoztatta az én szövegemet, tiltakozásomat pedig Fnhjtntáx a 3. oldülotl
