Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-08-10 / 32. szám
Evangélikus Elet 62. ÉVFOLYAM 32. SZÁM 1997. AUGUSZTUS 10. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI TIZENEGYEDIK VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ARA: 40 FT A megbocsátás hiánya a világot taszította nyomorba. Kérésem hozzád ez: Fogadd el Istentől egész életedre a bocsánatot. Megkaphatod. - Fojtogató gyűlölet helyett pedig éltess - Megbocsátással. Ordass Lajos " A TARTALOMBÓL ...HOGY SZÓT ÉRTSÜNK EG YMÁSSAL” PROTESTANTIZMUS ÉS HUMANIZMUS „TANÍTVÁNYKÉNT TANÍTANI - TANÍTVÁNYOK TANÍTÁSA” A magyar nemzeti összejövetel résztvevői KEDVES TESTVÉREINK! Az évszázad legnagyobb árvizeként említett természeti pusztítás nagy károkat okozott a szomszédos országokban. Emberek százezrei váltak hajléktalanokká. Segítségükre siet Európa szinte minden országa, köztük az egyházak is. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat folyamatosan küldi természetbeni és pénzbeli adományait. Bizalommal kérjük az Egyházközségek Elnökségeit, hogy az árvízkárosultak segítségére - elsősorban lengyel testvéreink támogatására - 1997. augusztus 31-ig, egy vasárnap perselyét ajánlják fel, erre a célra tartott gyűjtésük adományával együtt. Az összeget az egyházmegyei pénztáron keresztüljuttassák el az Országos Egyházunk központjába. Innen egy összegben küldjük tovább a rászorulóknak. Támogató szeretetüket s adományaikat a kárt szenvedettek nevében előre is köszönjük. Budapest, 1997. július 24. Erős vár a mi Istenünk! D. dr. Harmati Béla s.k. D. Szebik Imre s.k. püspök püspök Fiatalok állnak be a sorba Lelkészavatások (1.) Elkezdődött!... Mint minden évben a Hittudományi Egyetem tanévzárója után, idén is sorban jelentkeztek a szigorlaton sikeresen túljutott lelkészjelöltek illetékes püspöküknél, hogy kérjék felavatásukat. Mindkét kerületben egy-egy avatással kezdődött az idei sor - ezután következnek még a többiek. Budapest XVI. kerületében a Cinkotai Gyülekezetben volt az első örömünnep. Ebben a gyülekezetben egy évvel ezelőtt is volt lelkészávatás és most újra. Szép biztatás ez a cinkotai ifjúságnak! A lelkészcsaládnak is örömünnepe volt ez a nap. Blatniczky János Dániel, a Cinkotán majd egy évszázada szolgáló papi család „soron következő” tagja állt az oltár elé, hogy áldást véve elindulhasson lelkészi szolgálata útjára. Jezsovics Pál, Blatniczky Pál, Blatniczky Jenő után most Blatniczky János, az édesapa következik a sorban és az ötödik generáció lépett be a szolgálatba János Dániel felavatásával. Dr. Harmati Béla püspök erre gondolt, amikor igehirdetését azzal kezdte, hogy „nemzedékről nemzedékre visszhangozták ezek a falak” az ősök igehirdető szavát. Textusa 2Tim 2,4 verse volt és a „rád bízott kincs”- ről szólott. Az egyház nem gazdag anyagiakban, mégis kincset bízunk rád, ez a drága kincs Istentől van és szolgálatra adatott. Isten eljött Fia képében, testet öltött, ez a hír belső, lelki-szellemi gazdagításra való. Segíts ezt a kincset szétosztani. Sok és nagy lehetőség van erre és ez a kincs gazdagságából származik. A Szentlélek által végezhető el ez a szolgálat. Ahol szolgálatodat elkezded - Tótkomlóson -, ott erre bőven lesz lehetőség az óvodától a szeretetotthon lakóiig, pásztorolni a legkisebbeket és a legidősebbeket. Család, gyülekezet szeretete vette körül az indulót, különösen is az ifjúság csoportja, akik „együtt nőttek fel” a most felavatott testvérükkel. A Budavári Gyülekezet volt a második, ahol új lelkész avatására kerülhetett sor. Kőháti Dorottya a gyülekezet fiatalja állt az oltár előtt, hogy kapjon útmutatást Isten igéjéből és áldást az útra, melyen elindul. A gyülekezetben ifjúsági csoportban kereste Istent, de még inkább igaz, hogy Isten kereste őt. D. Szebik Imre püspök igehirdetésének alapigéjéül azt választotta, ami Dorottya keresztelésénél hangzott el: „Én az Úr, elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet. ” (Ézs 42,6) Az édesanya imádsága meghallgattatásra talált, a gyülekezetben hallgatott sok igehirdetés mind hatott rád, mégis titok marad, hogyan hívott el az Úr. Az bizonyos, hogy egyetlen lehetőség: erre igent mondani! Akiket elhív az Úr, azoknak szolgálni kell, s te ezt a különleges lelkészi életformát választottad. Ez a mondat: „én fogom a kezedet”, azt jelenti, ha lesznek is nehéz órák, feladatok, de Ő meg akar őrizni a hitben, a szolgálatban, az üdvösségben a Jézus Krisztus érdeméért. így leszel ajándék az egyháznak, gyülekezeteknek, mert Isten követeinek szolgálata nyomán teljed a világosság, megbékélnek az emberek és a szelídeké marad a föld. A női lelkészi szolgálat megbecsülése és a szeretet mutatkozott abban, hogy a vasárnap délelőtt ellenére is sok lelkész vette körül az oltár előtt az új testvért és a megerősítő áldással (confirma) bocsátották el a szolgálatba. Kőháti Dorottya teológus éveiben is szerette a közösséget, a közös utakat, a tavaszi passiós körutakat. Érdekes, hogy fővárosi létére inkább a vidéket ismerhette meg és szupplikációs szolgálatai is inkább vidéken voltak. Saját gyülekezetében nem sikerült egyszer sem szolgálnia, annál jobban örült annak, hogy első segédlelkészi helyeként* a budavári gyülekezetbe kapott kihelyezést, így most ezen a szószéken lehet majd „ajándék” a saját gyülekezet számára. T. GRAZ 1997 A keresztyén egység esélye és még fennálló akadályai A grázi II. Európai Ökumenikus Nagygyűlés hangulatában is kifejezésre juttatta az összetartozás belső, szívszerinti igényét. A belváros árkádos utcáin egy-egy házból esténként taizei énekek csendültek fel, máskor gitár kísérte alkalmi együttesek biztattak Jézus követésére, s ezzel a keresztyén egységre is. Az egységre törekvés, egymás kezének keresése jutott kifejezésre valamennyi programban. Ez alkalommal mégis ebben a témakörben elhangzott előadásokra szorítkozom beszámolómban. Sokak elismerését kiváltó, színvonalas előadást tartott az örmény főpásztor /. Karekin, minden örmény ka- tolikosza. Referátumában idézte Diognetust, aki az első századok keresztyénéiről ír levelében. Elemezve kisebbségi helyzetüket, megállapítja, hogy tisztességes állampolgárok voltak, többet tettek a rászorultakkal, mint a törvény előírt. Megosztották asztalukat az éhezővel. Sokakat gazdagítottak, bár maguk szegények voltak. Gyalazták őket, de ők áldással viszonozták megszégyenítésüket. Hangsúlyozta a keresztyének közös felelősségét az életért, az erkölcsi rendért, Isten teremtett világáért. II. Alekszij patriarcha legnagyobb fájdalomként a prozefitiz- must említette, amely alatt az ortodox közösségekből kiváló hívek elveszítését értette, köztük a görög katolikus - ortodox egyház közti megoldatlan helyzetet is érintve. Nehéz volna valamennyi előadást itt felsorolni, összefoglalóan szóljunk arról, melyek az egyházak egységének akadályai és milyen esélyekkel számolhatunk. Lassúk elsőként az akadályokat. Mind ez ideig nem történt meg az egyes egyházak azonos értékű kölcsönös elismerése. Elsősorban római testvéreink látják e kérdést nehéznek. Bár a korábbi eretnek vagy sza- kadár kifejezés törlést nyert az ökumenikus szóhasználatban - nagy örömünkre - a protestáns egyházak „egyházi közösségként” s nem egyházként szólíttattak meg. Vélem, a harmadik évezred e kérdést is megoldja, mert a jó szándék, egymáshoz közeledés felerősödött az utolsó évtizedekben. Ez a tény önmagában jelzi az egyház egységéért érzett növekvő felelősséget. Katolikus-evangélikus viszonyban különösen biztató jel a megigazulás tanításáról kiadott együttes állásfoglalás. Másik jelentős akadály az egység útján az úrvacsorái közösség hiánya. Bár híveink részéről mind protestáns, mind katolikus részről erőteljes a vágy az Úr asztalánál való közös kenyér, a kegyelem kenyerének együttes megtörésére, a hivatalos állásfoglalás még várat magára. Nem is nagygyűlések feladata ilyen döntő kérdésben való megnyilatkozás - ezért a csalódottság megalapozatlan - de Gráz bizonyosan felerősítette a communio örömében való közös részesedés jogps hitbeli igényét. Ószintén reméljük, hogy a kölcsönös azonos értékű elismerés ményező jelnek tartjuk ezt az istentiszteletet, amely siettetheti az egyházi, dogmatikai és jogi korlátok megszüntetését. Teremtett világunkért való közös felelősség együttes cselekvésre késztet bennünket (kömyezetvéEgyházak vezetői az ünnepélyes megnyitón magával hozhatja az Úr szent vacsorájának közös ünneplését is. Akadályként kell említenünk a különböző tradíciók, liturgikus hagyományok egyházjogi megközelítésének sokféleségét. Bár ez utóbbi, jelentőségében sokkal kisebb, mint a korábban említettek, még sem lehet feledni. A „megbékélt sokféleség” ökumenikus elgondolása, elnevezésében is erre utal. A „konciliáris egység”, az az egy nagy közös zsinat tartása és a főbb kérdésekben közös állásfoglalás elfogadása az ígéretes jövő feladata. Az egység akadályainak töredékes felvázolása után lássuk az egyházak egységének esélyeit. Szabad újra emlékeztetnünk arra az ígéretes tényre, hogy közös Bibliánk van. Ennek az isteni igének az együttes olvasása, hirdetése megelevenítő, az egység forrása, melyet a Szent Lélek munkál bennünk. Közös egyetemes hitvallásaink együtt vallanak az Atyáról, mint Teremtőről, a Fiúról, mint közös Megváltóról és a Szent Lélekről, mint az egyház, a hit és az új emberség létrehozójáról. Ezért egyre gyakoribbak a közös ige liturgiás istentiszteleteink szerte Európában, ideértve közös esküvők és temetések alkalmával tartott istentiszteleteinket is. Ismételten utalnunk kell arra a híveink részéről megnyilvánulp kezdeményezésre, amely az Úr szent vacsorájának közös vételét sürgeti. Grázban ennek egyik jele volt az evangélikus Kreuz-Kirche- ben/Kereszt-templomban tartott ökumenikus úrvacsorái istentisztelet katolikus lelkész és nagyszámú hívő részvétele mellett. Az alkalom nem szerepelt a hivatalos programban. Bátor kezdedelem) éppúgy, mint egy-egy ország társadalma emberségesebb arculatának kialakítása is közös feladatunk. ígéretes kezdeményezésnek értelmezzük a milánói érsek, Martini atya grázi bejelentését, amely szerint elképzelhető egy közös zsinat tartása. Ennek előkészítése azonban sok feladatot foglal magában és hosszú utat kell még megtenni odáig» Ide tartozhat a pápai hivatal új értelmezése is. Szabad érte mindnyájunknak imádkozni. Ismételten hangsúlyt kapott az ökumenikus kapcsolatok erősítésében a személyes beszélgetések fontossága, amelyen keresztül egymás jobb megismerése, a nehézségek bátor vázolása, víziók sejtésszerű artikulálása történhet. Metjünk őszintén nyitottak, merészen önkritikusak lenni az igazsághoz ragaszkodás és a szeretet- ben szólás kettős kötelezettségében. Ilyen vízió fogalmazódott meg Grázban, a nemzeti találkozón, Békés Gellért bencés testvérünk ajkán, amikor arról szólt, hogy egy napon beszélhetünk majd római, wittenbergi, genfi, canterbury katolikusokról a hagyomány tiszteletben tartása mellett?! Természetesen más elnevezés is elképzelhető. A sokszínűség gazdagít, a lelki-hitbeli egység erősít. Mindnyájunk közös Ura, Jézus Krisztus pedig nem csak őrzi, de vezeti is egyházát, míg egy napon szemtől szembe, meglátjuk, ahol leomlik minden tanbeli válaszfal, hagyománybeli akadály és felfogásbeli különbség köztünk, mert O lesz minden mindenekben. Addig is keressük egymás kezét a közös imádságra! D. Szebik Imre Paks és az Evangélikus Gyülekezet Az I. Országos Evangélikus Találkozó 1997. augusztus 23-24-én lesz Pakson. Ennek előzményeként közöljük alábbi sorainkat. Paks 20 000 lakosú, szép fekvésű kisváros Budapesttől délre 110 km-re a Duna mentén. Már a római korban is ismert település volt ezen a helyen Lussonium néven. Paks neve 1333-ban jelent meg először írott formában. 1982-től itt működik az ország egyetlen atomerőműve, melynek idetelepítése jelentős lakosságnövekedést, fejlődést hozott a város életében. A Paksi Atomerőmű Rt. a sport, a kultúra, az iskolák és az egyházak támogatását is felvállalja. 1996-tól a Nemzeti Sportváros kitüntető címet viseli a város. A létszámában legnagyobb római katolikus egyház mellett fontos szerepet tölt be a város életében a mintegy 2000 lelket számláló evangélikus közösség is, jó testvéri együttműködésben a kisebb református gyülekezettel. Az evangélikus gyülekezet Sztáray Mihály működésé nyomán 1550 körül alakult meg. A török kiverése után csak 12 evangélikus család maradt Pakson. A tervszerű német betelepítés (1720-1730) után Paks és a gyülekezet is gyors fejlődésnek indult. Jelenlegi nagyon szép templomunk 1884-ben épült neoklasszicista stílusban. 1982-ben a lebontott régi parókia helyett új lelkészlakást épített a gyülekezet. 1991- ben jelent meg a gyülekezet életéről Sólyom Károly egyháztörténeti munkája: „Egy evangélikus gyülekezet a Duna partján” címen. A gyülekezet és a város nagy szeretettel várja és fogadja most 1997-ben az I. Országos Evangélikus Thlálkozó résztvevőit. Szabó Vilmos Béla a paksi gyülekezet lelkésze
