Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-07-13 / 28. szám

Evangélikus EU. ijífo GYERMEKEKNEK A sápadt holdféoyben látom a három fenyőt és a romos várat az ösvény mellett. Arra kell elhaladnom. Teljesen egyedül vagyok. Vqjon felfedeznek a rabló lovagok? Fütni kezdek. Az ösvény fölött bagoly huhog, a mocsárból kuvik keserves hangja hallik. Lépteket hallok a hátam mögött, könyörtelenül közelednek. Nem merek hátrapillantani, egyre gyorsabban rohanok, váratlanul megbotlok egy buckában és ... felébredek. Csak egy rossz álom volt. Istenem, adj jó éjszakát, hogy ne kelljen rettegnem. Segíts, amikor félek a sötétben. Josef Osterwalder „FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK” Egy gyermek keresi otthonát 6. rész Ismét elérkezett a vakáció. „Még négy hét, és haza­utazunk”, mondogatták mindenfelé Roangban a diá­kok. Végül már a napokat lehetett számolni: „még ti­zennégy, tizenhárom, nyolc...” Egy este, mikor Gudrunt ágyba fektettem, kicsit to­vább időztem vele. Beszélni szerettem volna vele: „ Gudrun, tudod, hamarosan megkezdődik a szünidő, és a barátnőid mind hazautaznak. Akkor mi is hazautaz­hatunk. ” Először egyetértőleg bólintott, de később mégis az eszébe jutott valami: „De nekünk hol van a haza? Mi hová utazunk?” Megpróbáltam elmagyarázni neki: „Németországban. Tudod, hogy karácsonykor mindig Németországból kapunk csomagot a rokonoktól, akik leveleket is írnak olykor. Mi is ott vagyunk otthon. ” Gudrun napokig mesélte barátainak, hogy ő is ha­zautazik, Németországba. Lassan eljött a csomagolás ideje. Nekem is könnyek szöktek a szemembe, amikor arra gondoltam, hogy ha csak egy időre is, de el kell búcsúzni növendékeimtől. Gudrun nem hirdette már nagy hangon, hogy örül annak, hogy elutazik. Halkan kérdezte: ,Anya, tulajdonképpen mért kell nekünk Né­metországba menni?”„Tudod, az én barátaim Német­országban élnek, és szeretnék egyszer találkozni velük. ” - válaszoltam. „De az én barátaim meg mind itt élnek! Úgyhogy azt hiszem, egyedül kell, hogy utazz!” - felelte Gudrun. Úgy tűnt, ezzel el is intézte a dolgot, újra nyugodt volt. Nekem viszont egyre nehezebb volt a hazaútra gondolni. Hát nincs igaza? Roangban mindenki is­merte és szerette őt. Németországban viszont minden idegen volt szá­mára. De legfőképpen az emberek. A diákok kettő híján mind elutaztak. Akik marad­tak, segítettek nekünk a készülődésben. Gudrun nem akart bemenni az üres iskolaépületbe. Magányosan üldögélve rajzolgatott: kígyót, paradicsommadarat, kókuszpálmát. Az indulást megelőző napon elgondol­kodva állt meg az egyik bőrönd mellett. Hirtelen rá­vetette magát, és szívszaggató sírásba kezdett. Az egyik lány vigasztalóan ölelte át: „Ne sírj, ” simogatta szelíden Gudrun szőke fejét „csak a bőröd utazik Né­metországba, a szíved itt marad velünk. ” Elérkezett a búcsúzás pillanata. A kikötőbe vivő utat ezernyi látnivaló szegélyezte. Az út szélén ott állt a falu apraja-nagyja. Egy öreg megáldotta Gudrunt és engem, így bocsátott bennünket útra. A kikötőben a „Szimbang” várt ránk. Néhány óra múlva a laei repté­ren voltunk. Onnan indultunk tovább Ausztrálián ke­resztül Európába. Gudrun csendben fogta nagyapja kezét. Mikor be kellett szálljunk, ismét zokogásban tört ki. Hisztérikusan csapkodott maga körül. Egy utaskísérő sietett a segítségemre. Együtt vittük fel Gudrunt a repülőgépre. „Borzasztó volt, akár egy rabszállítás.” így mesélte el később a nagymama a látottakat. Valóban borzasz­tó volt. Mintha csak kitéptük volna egy gyermekszív gyökereit a saját otthonából. Irmgard Bergmann nyomán fiataloknak A bűnből kinőtt fa A mai világban nap mint nap ta­lálkozunk olyan helyzeteKkel, amelyek az „ős ellenség” folyama­tos jelenlétére utalnak. A csalárd­ság szinte életünk mozgatórugójá­vá vált. Ha valaki jól körülnéz, nem is kell messzire mennie rossz példáért, hiszen a legegyszerűbb példa erre a test és lélek másságá­ból adódó konfliktus, és annak kö­vetkezményei. A lelki élet legalap­vetőbb megnyilvánulási formája Jézus és a Jézus által megváltott ember, a testcentrikus életé pedig az „óember”, aki nem hisz. Mivel az ember csak önmaga le­het, ezért csak önmagát adhatja, mint ahogy,,... minden jó fa jó gyü­mölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem”. Ezt mondja en­nek a vasárnapnak az evangéliuma is. Vigyáznunk kell tehát a rossz gyümölcsöt termő fákkal, mivel ezek nem kívánt irányba sodorhat­ják életünket. A rossz gyümölcsöt termő fa fogalma alatt a hamis prófétákra gondoltam a szó fizikai és elvi értelmében egyaránt. Az ember alapvetően a „fiúság lelkét” kapta és nem a „szolgaság lelkét”. Ez azt feltételezi, hogy az ember a jó fa gyümölcséből kell hogy fo­gyasszon. Ám ha valaki a rossz fa gyümölcséből eszik, a „szolgaság lelke” jut neki osztályrészül. A „fiú” atyja kérésének enge­delmeskedve szeretetet kap, ez pozitív irányba tereli. A „szolga” ura parancsainak engedelmesked­ve legfeljebb dicséretet, ez általá­ban negatív irányba terel. Erre a mai világban rengeteg példa fel­hozható. Pénzhajhászas, káros szenvedélyek, bűnözés - mind­mind azok a jelek, amelyek a rossz előretörését mutatják. Ázok, ame­lyek már Isten alapvető törvényei­nek, a Tízparancsolatnak is ellent­mondanak, és ez csak három té­makör a rossz gyümölcsök közül, melyek mind a parancsolatok ellen vétenek. Az ilyen és ehhez hason­ló problémák a „szolga lélek” je­lenlétét bizonyítják. A pénz mit mondana, ha beszélni tudna? „Nélkülem nem tudsz élni, élj értem! Dobj el mindent értem!” A lélek nélküli ember mit csinál er­re? Magát és másokat nem kímélve hajszolja a pénzt. Ha tisztességes úton nem megy, majd megy tisztes­ségtelen úton. Ezzel szemben Jézus mit mondott a pénzről és a javak­ról? Az adakozik igazán, aki az utolsót adja, aki nem biztos benne, hogy lesz neki, vagy nem tudja, hogy lesz-e, de odaadja az utolsót is. A szenvedélyeknek tulajdon­képpen nem szolgái, hanem rabjai vagy rabszolgái vannak. Akik ilyen csapdába kerülnek, elsősorban ra­bok, hiszen csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak szabadulni börtönükből. Másodsorban szol­gák, mert egy bizonyos idő után parancsok szerint élnek. Mit mond erre Jézus? „Boldogok a tiszta szí- vűek, mert meglátják Istent. ” Kitűzi elénk a lelki célt, hogy feledjük a földi élet csalárdságait. Mindezek eredőjeként a harma­dikként emlegetett rossz gyümölcs a bűnözés. A bűnözés olyan hamis próféta, amelynek földi vonásai is vannak, így nyugodtan nevezhet­jük a csalárdság istenének. Itt a bűn vezérli az embert arra, hogy másokat bűnbe vessen, bár vannak olyan esetek, amikor a bűn által vezérelt ember követi el a cseleke­detét, de nagyrészt mégis a bűn ál­tal csapdába csalt ember próféciái juttatnak bűnbe más embereket is. A bűn parancsol az embernek: „Ölj!”, és a bűnös ember öl - „Lopj!”, és a bűnös ember lop. Mindezekkel szemben - sajnos kisebbségben - élnek azok az em­berek, akik a „fiúi lelket” válasz­tották, akiknek nem uraik paran­csolják, hogy mit csináljanak. Jé­zus kérései szerint cselekszenek, Aki meghalt értünk, és fölvitte bű­neinket a keresztre. „A jó fa jó gyümölcsöt terem.” Á keresztfa nem egyszerűen jó fa, hanem a csodák fája, hiszen csoda eredmé­nye, amikor a bűnből kinőtt fa, amely az emberiség bűnéből nőtt ki, mégis jó fa és jó gyümölcsöt hoz. Hiszen Jézus azzal, hogy föl­vitte bűneinket a keresztre, meg­szabadított minket a bűntől és ha­láltól. Ez az a fa, amelyre ha vetjük bűneinket, tudhatjuk, hogy azok megbocsáttatnak! Plauschin István Gondolatok egy találkozóról... Ha csónakunkkal rámerészkedünk az idő hömpöly­gő folyamára egy idő után eljutunk az elmúlás örök alkonya által szegélyezett Bermuda-háromszöghöz. E misztikus világ úgy nyeli egymás után az évszázadok hosszú sorát, mint ahogy tavaszelőn, kikeletkor szen­ved vereséget Tél tábornok hó-hadserege. Itt „tűnt el” a XVI. sz. is. AlZ a 100 év, mely magával hozta a re­formáció viharát, és amely faltörő kosként megre- pesztette az egyház örökké tartónak hitt, addig vi­szonylag masszív szerkezetű falait. A lyukak és repe­dések mentén új tanok és eszmék préselték át magu­kat és lavinaszerűen ömlöttek rá a világra. A falak építőmunkásai mindent elkövetnek, hogy a réseket némileg szűkítsék, vagy az áramlást akadályozzák, bár tudják, hogy az eredeti állapot már vissza nem állítha­tó. - A falon keletkező hiány pótlására adnak kiváló lehetőséget az ökumenikus alkalmak. Ilyen lehetőségre nyűt alkalmuk mindazoknak, akik május 31-én ellátogattak a Nádasdi Evangélikus Gyülekezetbe. Kőszeg, Nemeskolta, Mesterháza, hogy csak néhány helységnevet említsek, ahonnan „elzarándokoltak” Nádasára. Evangélikusok, katoli­kusok, reformátusok, több mint 150 vendég élvezhet­te a nádasdiak vendégszeretetét. Találkoztam olya­nokkal, akik 10 évvel ezelőtt szintén részt vettek egy asszonytalálkozón ugyanitt. Éneklés (énektanulás) az alsósági evang. lelkész vezetésével, aki néhányszor ezt csellóval kísérte. ínycsiklandozó sütemények, finom „itókák”, jóízű beszélgetések jellemezték a nap dól- előttjét. A vendéglátók még egy előadással is kedves­kedtek az összegyülfckezetteknek. A meghívott elő­adó Keveháziné Czégényi Klára volt, aki a nők moz­galmairól beszélt. Beszámolt arról, hogy a Nőszövet­ségnek mind az öt kontinensen vannak tagjai, akik az ökumené égisze alatt munkálkodnak. Hangsúlyozta a közös út fontosságát, elmondta, hogy szerinte több ta­lálkozót kellene szervezni, pl. imanapokat. Kihangsú­lyozta a hitnek az emberi életben betöltött szerepét, nyomatékosítva azt, hogy hinni kell, mindenekelőtt Istenben kell bízni. Ha rá figyelünk és megtartjuk igé­jét, akkor nem számít, milyen felekezet közösségében csurgatták fejünkre a keresztvizet. Szó esett a mozga­lom történetéről is. Megtudtuk, hogy a nők világima- napjának kezdeményezése Magyarországon 1980-ra kanyarodik vissza, Debrecenbe. Miután ízelítőt kaptunk a nők megmozdulásairól, Rác Miklós lelkész vette át a szót. Mondanivalója aköré a gondolat köré összpontosult, hogy jó az Isten­hez tartozni. Vendégeink ezután „kalóriapótlást” kaptak egy igazán jó gulyás formájában. A délután egy igényes, színvonalas zenei csemegé­vel indult. Az egyházasrádóci ökumenikus férfikórus előadásában hangzott el egy csokor ének. Istenről és a hívő életről. A kórus vezetője Szakály Péter refor­mátus lelkész. Majd egy időre ismét a beszélgetések, közben sütemények és üdítők kerültek terítékre. Az egész egyházmegyét meghívó asszonytalálkozó kezdő áhítatát Rác Mudósné, a zárót pedig Szarkáné Haga Éva tartotta. Végezetül néhány vélemény és gondolat: Mester- házy Sámuelné gondnok, Mesterházáról érkezett: Ez egy nagyon jó alkalom, ha lett volna hely a buszban, az unokámat is elhoztam volna. Palányi Judit tanuló, Nemeskolta: Szeretek ilyen, és ehhez hasonló rendez­vényeken részt venni, mert lehet beszélgetni, könnyen lehet ismerkedni. Az éneklés tetszik a legjobban. Né­meth Zoltánné, Nádasd: Örülök ennek a rendezvény­nek, bár lehetett volna több nádasdi. Az asszonytalálkozó, melyen nevével ellentétben férfiak is részt vettek, remekül sikerült. Remélem, hogy a vendéglátók vendégszeretetének hírét messze elviszik, és pár év múlva ismét összejövünk, erősítve ez­zel az ökumenét, hogy közösen figyelhessünk Istenre. Gaál Péter gimn. tanuló Két könyv - Hatvanból, Hatvanról emény-Dittel Lajosnak, a szenvedélyes szorgalom­mal kutató és publikáló helytörténésznek két köny­vét vehettük kézbe a közelmúltban; mindkettő helytörté­neti cikkeinek, ismertetéseinek, tanulmányainak a gyűj­teménye - Hatvanból, Hatvanról. * (I.) „ Szemelvények Hatvan történetéből. ” Ez a gyűjte­ményes kötet Demény-Dittel Lajos és Kovács Gábor társszerzők közös munkája. (Kovács Gábor nemcsak helytörténeti, hanem filozófiai vonalon is dolgozik, pub­likál) A cím mindhárom szava egyaránt hangsúlyos. Szemelvények Hatvan történetéből. A kötet két szerzője nem törekszik a teljességre, hanem „hosszmet­szetben ” mutatják be a kisváros múltjának jellemző ese­ményeit, epizódjait. A „Bronzkori lakótelep Hatvanban - a hatvani kultúra” (1.) című írással indul a kötet, és a „Hatvan lélekszámúnak alakulása” (185.) című kimu­tatással zárul. Közben pedig kisebb-nagyobb „jelzőlám­pák” „gyulladnak fel”, és jelzik a település fejlődésének egy-egy jellemző eseményét, pl.: viszály a bordézsma ügyében ..., Hatvan sikertelen ostroma ..., a kapucinus rend letelepedik ..., pestisjárvány tizedeli a lakosságot ..., a hatvani csata ..., Deutsch cukorgyárat alapít..., megjelenik a rádió ..., evangélikus templomot építenek (110.) ..., amerikai repülőgépek bombázzák Hatvant ..., a város képviselőtestületének határozata az emberi jogok törvénybeiktatásáról..., a Dózsa és Petőfi Terme­lőszövetkezet aratási versenye ..., a kórház ..., szabály­zat és utcanév-változtatások... stb. Szemelvények Hatvan történetéből. A helytörténeti jelleg érvényesítése sikerült! Az 1945. tavaszán várossá lett település élete, problémákon, nehézségeken, tragikus helyzeteken Is átívelő fejlődése nem töretlenül vezetett e kedves, hangulatos kisváros jelenéhez, a vasúti, kereske­delmi, ipari és kulturális központ kialakulásához! A „hatvani lakosság” megjelölés: az „olvasztótégely”, a „kohó” hatását jelenti! „Itt a legszebb egyetértésben él­nek a különböző felekezetekhez tartozó polgárok ...” (iyAz új prépost-plébános, Odray Coelestin érkezése” (52.) c. cikkből.) Ez az 1901-ből való megállapítás jele­nünket is jellemzi! Szemelvények Hatvan történetéből. Jellemző, helytörténeti adalékokkal, sőt: kuriózumokkal segíti nemcsak az információtöbbletet, hanem gazdagítja a történettudományt is. A kötetnek vannak olyan megálla­pításai, adatai, amelyek segítik a történettudományt a tisztább, árnyaltabb látásban. A kötet belső borítóoldalain elhelyezett ízléses, színes térképek, és a felhasznált irodalom jegyzéke a további tájékozódást szolgálják. (Demény-Dittel Lajos-Kovács Gábor: „Szemelvé­nyek Hatvan történetéből. ” - Hatvan, 1993.) * (II.) Szerzőnk másik könyve lendületesen folytatja a „kínálatot”; immár 9, témakörök szerinti csoportosítás­ban. A hívő, keresztyén ember a „ Templomainkról...” (42. SZ.-48. sz.) szóló részt olvassa különleges figyelemmel és érdeklődéssel. Az óhatvani és az újhatvani katolikus templomról, a plébániaházakról, a református temp­lomról, és az egykori zsinagógáról szóló érdekes ismerte­tések társaságában, szép cikkben kapunk tájékoztatást az evangélikus templomról és gyülekezetről (47.). Orszá­gos, sőt: külföldi gyűjtés tette lehetővé a templom felépí­tését 1935-ben, Sándy Gyula tervei alapján, Sztehlo Gábor szolgálata idején. A háborús pusz­títások nyomait csak részben sikerült megszüntetni, de újabb beépítéseket is végezhettünk a templomnál és a lelkészlakásnál. A templom külső falán, a helyi Önkor­mányzat ajándékaként, terrakotta tábla emlékeztet Sztehlo Gáborra. Egyháztörténeti érdekesség az első hatvani török irat. Ez 1555. március 5-14. között készült, és arról szól, hogy Gyöngyös város bírái, valamint a gyöngyösi katoli­kusok és a gyöngyösi lutheránusok képviselői megegyez­tek a település négy templomának használatáról: a Szent Orbán tiszteletére szentelt kápolna és a Szentlélek- kápolna a lutheránusoké lett, a Szent Bertalan-templom és a ferencesek Sarlós Boldogasszony-temploma a kato­likusoké maradt (8.). A hatvani uradalom,ttárgyalása kapcsán megemlített, lutheránus Ottlyk György főudvarmester, a kuruc gazda­sági tanács alelnöke (13.) valószínűleg a nemrég elhunyt Ottlyk Emő püspök, professzor őse. Szerzőnk érdekes, Hatvanra vonatkozó részletet közöl Bél Mátyás leírásá­ból (15.). A függelékként csatolt „Kiadatlan kéziratok és pálya­művek” jegyzéke a szerző eddigi munkásságát jelzi. (Demény-Dittel Lajos: „Helytörténeti tanulmányok Hatvan múltjából. ” - Hatvan, 1995.) * A két könyv ugyan nem került könyvesbolti forgalom­ba, de az érdeklődők a város közintézményeiben, és kul- túrközpontjaiban, könyvtárában hozzájuthatnak Az első könyv kék és a második sárga borítója egy­más mellett utal a város címerének alapszíneire. A lektorok, kiadók nyomdászok és a mecénások jó munkát végeztek de a „nyomda ördöge” is dolgozott: a jó néhány, értelmezést nem zavaró sajtóhiba jelzi. A hazaszeretet, a felelősség az elkötelezettség mindig a lakóhelyen, a szűkebb pátriában kezdődik és vizsgá­zik-a miénk Hatvanban. Mindkét kötet jó segítség en­nek erősítésében, hogy sokan érezhessék és elmondhas­sák: Jó itt élni! • B.B. OTT ÁLL A VALÓSÁGBAN Portréfilm 2 részben a templomépítő Józsa Mártonról 1986-ban, az akkor 69 éves Józsa Márton nyugdíjas evangélikus lelkész Siófokra került, hogy - tervei sze­rint - egy évig helyettesítse Chicagóban tanuló ke­resztfiát. Ebből az egy évből nyolc lett, mert itt és ek­kor találkozott élete legnagyobb feladatával, egy magára találó város és gyülekezete szándékával: a gyülekezet és a külföldről idelátogató evangélikusok méltó otthonának megépítésével. Többéves, kemény munkával, a finnországi evangélikusok adományaiból és sok jóakarattá ember segítségével 1990-ben készült el a templom, majd a papiak és a gyülekezeti ház. Eh­hez - az akkor még igencsak kockázatos - kezdemé­nyezéshez Józsa Márton megnyerte Makovecz Imre építészt, akinek a siófoki volt az első megvalósuló templomterve. A Duna Televízió által készített filmben Józsa Már­ton építkezésekben és fordulatokban bővelkedő éle­téről beszél, így a munkácsi papiak, az 1956-ban fel­szentelt tokorcsi templom építéséről, celldömölki éveiről, ahol családjával együtt 33 évet töltött. Élet­műve egy a közügyek terhét vállaló ember gazdag életútja. Elhivatottságának bizonyítékai azok a hajlé­kok, amelyek - bár egy „öregember álmai”, ahogy könyvében olvashatjuk - ott állnak a valóságban. Tfemplom- és közösségépítő munkásságáért a Ma­gyar Művészeti Akadémia, 1996-ban Józsa Márton­nak ítélte, az akkor elsőízben kiadott akadémiai aranyérmet. Szerkesztő: Kováts Flórián Rendező: Sipos András Operatőr: Nagy Attila János Zeneszerző: Sulyok Imre Vágó: P. Kovács Gyula Gyártásvezető: Maitz Gábor Főszerkesztő: Lehoczky László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom