Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-06-29 / 26. szám

Evangéi. Elet 1997. június 29. j(t)5 GYERMEKEKNEK MIÉRT ESIK NEHEZEMRE IMÁDKOZNI? Mert Isten láthatatlan? Mert nem hangosan szól hozzám? Mert nem egyszerűen azt teszi, amit szeretnék? Mert éppen szomorúság ért? Vagy egyszerűen azért, mert megfeledkeztem Róla? „FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK” Egy gyermek keresi otthonát 4. rész Azt, hogy Gudrun különbözik játszótársaitól, hogy a barna bennszülöttek lakta kunyhók és a trópusi színgazdagsággal pompázó környék nem az ő ottho­na, másodszor egy gyermekistentiszteleten ismerte fel. Mikor már kicsit nagyobbacska volt, vasárnapon­ként a környék gyerekeivel együtt mehetett a gyer­mekistentiszteletre. Noha a bibliai történetek zömét már ismerte az iskolából, a gyermekistentisztelet mégis más volt, mint az iskola. Itt ugyanis barna bőrű társaival együtt hosszú sorban Gudrun is odavonulha­tott az oltárhoz, ahol ki-ki egy Taweng-gyökeret he­lyezhetett a lépcsőre. Mindig örömteli esemény volt ez a felvonulás. A gyerekek a gyökeret szorongatva, boldogan énekelték: „Tiri, tiri, tiri mamac”, ami azt jelenti: „szent, szent, szent az Atya". A gyökerek tulajdonképpen az adományt helyette­sítették, hisz a pénznek igencsak híja van Uj-Guineá- ban. Honnan is szereznének ezek a mezítlábas gyere­kek pénzt? Hisz a családoknak olykor az is gondot okozott, hogy egy nadrágot vegyenek, amiben a gyer­mek iskolába megy. De Taweng-gyökér az volt bőven, ez volt a mindennapi kenyér, amiből még a szegé­nyeknek is szívesen juttattak. Az egyik vasárnap Gudrun egy olyan történetet hallott, melyet még nem ismert korábbról. A gazdag és Lázár történetét. Feltűnt, hogy ez után az istentisz­telet után Gudrun nem volt olyan jókedvű, mint más­kor. Újra meg újra Lázárról és a gazdagról kérdezge­tett, aki büntetést kapott kapzsiságáért. Ebéd után a nappaliban olvasgattam. Először nem tűnt fel semmi, de azután szűnni nem akaró sustor­gásra és zörgésre lettem figyelmes a veranda felől. Ki­néztem. A verandán Gudrun rámolt, egy nagy össze­visszaság kellős közepén. Tőle jobbra a nadrágjai áll­tak szép rendben felpakolva, mellette a színes gyerek­ruhák, háta mögött meg a babák, és a rokonoktól ka­pott képeskönyvek hevertek. Előtte ott sorakoztak a gyerekek, akik kisebb-na- gyobb ellenállással fogadták el mindazt, amit Gudrun osztogatott nekik. Egyiknek egy nadrágot, másiknak egy ruhát, a harmadiknak egy könyvet, a negyediknek megint egy ruhát. Mikor megpróbáltam véget vetni a „rendezvény­nek”, Gudrun így tiltakozott: „Én gazdag vagyok, mindenem megvan, a többiek meg szegények. Én nem akarok a pokolba kerülni!” Csak nagy nehezen tudtam meggyőzni arról, hogy a gazdag, és Lázár tör­ténetét nem kell ennyire szó szerint értelmeznie, mert ha mindent elosztogat, holnap nekem sem lesz mit rá­adnom. Amit Gudrun megérzett, azzal minden misszionárius találkozik. Az az érzés, hogy a bennszü­löttekhez képest gazdag és mint fehér ember, nem is tud olyan egyszerűen és szegényen élni, mint ők. Meg kell tanulni segíteni, ahol lehet-, de mindig ott a hiány­érzet, hogy megtettem-e minden tőlem telhetőt? A házam nem palota-e kunyhóik mellett? Amit eszek, nem királyi lakoma-e a sült Taweng-gyökérhez ké­pest? Irmgard Bergmann nyomán „TUDOD-E...” milyen egy karavánszeráj? MATIS ISTVÁN: A búzaszem Áldott az az ember, aki - Id tudja, hány ezer éve - elő­ször tépte le kalászát, tenyerén kimorzsolta az érett sze­meket, és megkóstolta, hogy ehetők-e. Mikor a búza tör­ténetére gondolok, képzeletemben megjelenik a szántó­vető ember. Látom a magvetőt, aki felém közeledik év­ezredeken át, hosszú, egyforma léptekkel. Minden lépés­nél a nyakába akasztott, háziszőttes vászonból kötött ál- talvetőből egy marék gabonaszemet markol, hogy az em­beriség egyik legszebb mozdulatával a gondosan előké­szített szántóföld magágyába szórja. A magvető ember e munkája pontos ritmushoz alkalmazkodó mozdulatsor, szigorú összhangban, hogy ne legyen se ritka, se túl sűrű a vetés. A ritkát felveri a gaz, a sűrű nem tud egymástól fejlődni. Nem is értett ehhez minden ember. Én még lát­tam kézzel vető földművest. Abban az időben nem tellett mindenkinek vetőgépre. De csak meglett korú ember tu­dott igazán jól vetni, akinek már nem voltak hevesek, kapkodók a mozdulatai, aki érezte, mennyit kell mar­kolnia a magból, hogy ne pazarlódjék a drága szem. Gyerekkoromban, amikor még mezítláb tapostam a nyár forró porát, az év legizgalmasabb időszakának a masinálást tartottam. Nem a cséplést, mert abban az időben mifelénk azt a munkát mondták cséplésnek, amikor kéztcséppel verték ki a szemet a gabona kalászá­ból. Nyomtatásnak meg azt hívták, amikor a szétterített gabonakévéken állatokat hajtottak körbe a keményre döngölt szérűn. A cséplésnél is, a nyomtatásnál is a szal­ma alatt maradt a kipergett szem polyvával, törekkel, porral, szeméttel leverten. Ezt szelelték ki úgy, hogy la­páttal szembedobták a szellőnek, és az kifújta a könnyű polyvát és a port. Akkor már használták a szeleid vagy dudarostát is. Ez már gép, amiben volt egy lapátos szél­hajtó kerék és váltható rostasor, mert mindenfajta gabo­nához más lyuknagyságú rosta kellett. A falunkban két cséplőgép, azaz masina volt. Az egyik gazdákból alakult kis társulaté, azért úgy nevezték, hogy a „közösöké”. Ezt gőzgép hajtotta. A másikat- a benzi­nest - mi gyerekek - a motor hangját utánozva - „csi- haha” néven ismertük. Nekem a gőzgép volt a kedvencem. Nagyobbnak, erő­sebbnek látszott, mint a benzines, és sípolni is tudott. Is­mertük, hogyan sípol induláskor, hogyan megálláskor. Ebédre nem déli harangszókor állt meg hanem mikor egy osztaggal végzett, ezért az ebédnek is külön sípjele volt. A legnagyobb eseményszámba ment, amikor egyik szérűről a másikra húzatták a gépeket. Ezt is másfajta sípszó jelezte. Ilyenkor két hosszút és sok rövidet sippan- tott. Mi a jelentését is tudni véltük: „Bóka, Pintér, jöjje­tek!”. így hívták a két fuvarost, akik négy lóval vontatták a nehéz gépet. Ilyenkor futólépésben iramodtunk a hang irányába, hogy le ne késsük az izgalmas eseményt. Lát­ványnak is szép volt, amikor a négy erős állat beledőlt a hámba, és megmozdult a nehéz gép. Csakhogy nem mindig ment ilyen simán, mert dombnak felfelé, vagy homokos, eső utáni süppedő talajon megrekedt köny- nyen a gép. Ilyenkor a masinások, ki hol érte, tolták a gépet a gépész vagy egyik etető „ha megfogtad, told el” vezényszavára. Egyik nyáron nekünk is csépeltek, mert a felesünk az egyik tanítói javadalmi földbe búzát vetett. Büszke vol­tam rá, hogy a miénket masinálják Édesapám a gép mellett a noteszába írta a mázsálás eredményét. Odajött a kis leánygyülekezet kurátora is, Bertalan Mihály. Egy utcában laktunk, az Öreghegyen meg szomszédok vol­tunk Édesapámmal nagyon jó volt a viszony közöttük Mintha most is hallanám nyugodt, bársonyos hangát. Kezet fogtak és megkérdezte:- Na, tanító úr, hogyan fizet a búza?- Még nem tudom, kurátor uram - felelte édesapám. - Most lesz az első mázsálás. Bertalan Mihály az egyik nyitott zsákba markolt, és egyik tenyeréből a másikba pergette a szemeket. FIAT ALOKNAK Meghívás, keresés, egybegyűjtés! A címben szereplő fogalmak a Szentlélek munkáját jellemzik. Hányszor elfeledkezünk erről. El­feledkezünk arról, hogy 0 nem­csak hívogat, keres minket, hanem közösségbe akar összegyűjteni, s nemcsak kis csoportokba, hanem egy nagy közösségbe, a gyülekezet közösségébe. Bizony elfeledkezünk erről, mert szeretünk ugyan együtt lenni má­sokkal, de inkább csak azokkal, aki­ket nagyon szeretünk, akik hasonló­an gondolkodnak, akik korban is közel állnak hozzánk. így alakulnak ki kicsiny csoportok, így lesz egy-egy ifjúság kicsiny gyülekezetté, amely azonban már nem akar közösséget vállalni a teljes gyülekezettel. Vajon nem a Szentlélek munká­ja elleni vétek mindez? Annak a Szentléleknek a munkája elleni vé­tek, Aki pontosan az egybegyűjté­sért fáradozik, nem pedig a cso­portokra való széthullásért. Ne értsetek félre! Nem szeret­nék jól működő ifjúságokat „szét­verni”, csak szeretném, ha a Szent­lélek egybegyűjtő munkájának en­gedelmeskedve, a nagy gyüleke­zettel is élő kapcsolata lehetne az ifjúságoknak! Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnapon legyen ez különösen is előttetek, Kedves Fiatalok, aho­gyan mindazok előtt is, akik olvas­sák ezeket a sorokat. Imádkoz­zunk a gyülekezetekért: a sajátun­kért és az ország sok-sok gyüleke­zetéért. Kérjük a Szentlélek mun­káját saját életünkre, gyülekeze­tünk életére! Gyújts össze Jézus Krisztus! Te azért könyörögtél mennyei Atyádhoz, hogy mindazok, akik hisznek Benned, eggyé legyenek, amiként Te is egy vagy Atyáddal. Ké­rünk Téged: gyűjtsd össze mindazokat, akik vallják a Te nevedet, és bizonyságot tesznek Rólad szóval és cselekedettel. Egyesíts minket imádásodban és dicső­ítésedben. Tégy minket a szenvedők barátaivá. Segíts minket, hogy megbocsássunk az ellenünk vétőknek. Add meg mindnyájunknak Lelked egységét a békes­ség közösségében. Khriiszosztomosz János 354-407 BIBLIAI „KI MIT TUD?” 1. Megjött az unoka! Vajon jó hírt hoz? Mert nagy­apja azt hallván, azonnal meghalt. Ki ez a nagypa­pa? 2. Ki ette meg az édes étket, s ezért majdnem az éle­tével fizetett? 3. Ki ment be úgy a szentélybe, hogy egy palack bor volt a kezében? 4. Ki ül hol magában, hol társaival, keservesen sírva á honvágytól? 5. Szinte hihetetlen, de valahol együtt lakott békes­ségben két héja és 14 galamb, vajon hol? 6. Ki volt az a szegény nyomorult egyiptomi, aki sü­teményt hordott és halálbüntetést kapott? 7. Tudsz-e egy olyan katonáról, aki jót akart tenni a Megváltóval, de „álljt” parancsoltak neki? 8. Ki volt az a nemes lelkű pogány kereskedő asz- szony, akit Pál nagyra becsült? 9. Ismersz-e olyan pogányt, aki Jézusban felismerte Isten Fiát? 10. Akármilyen vadul dühöngött, Jézus szavára le­csendesedett. Tudod-e hol történt ilyesmi? A Bibliában többször szó esik olyan vendéglőkről, ahol éjszakára szállást találhatott az ember. Az ilyen fogadókat nevezik karavánszeráj nak, amely nem más, mint egy nagy, négyszögletes épület, fallal körülvett udvarral, ahol a felnyergelt tevék állomásozhattak. Az udvaron legtöbbször fedett kút is volt, ahol víztá­rolásra használt bőrtömlőiket tölthették meg az uta­zók. Az ilyen karavánszeráj udvarát a falról kiugró er­kély futotta körbe, s az erkélyt tartó oszlopok között állatok pihenték ki az út fáradalmát. Az erkélyre lép­cső vezetett, és onnan nyíltak a fogadó szobái, melyek az utasok éjszakai szállásául szolgáltak. Tudod-e, hogy hol van szó az Újszövetségben foga­dóról? A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064 Gyönk, Petőfi u. 359. Petőfi nyomában „Anyám, az álmok nem hazudnak, Tákarjon bár a szemfödél Dicső neve költő fiadnak Anyám, soká, örökkön él.” Petőfi Sándor Jövendölés című versének utolsó négy sora is lehetett volna a mottója annak a kirándu­lásnak, amit a Budapesti Evangélikus Kollégium szer­vezett a tanév utolsó bentmaradós hétvégéjén. A költő rövid élete során szinte az egész Kárpát­medencét bejárta. Mi három olyan kiskunsági telepü­lést választottunk, ahol a szülők éltek: Szalkszent- mártont, Dunavecsét és Kiskőröst. Pestről indulva első megállóhelyünk Szalkszent- márton volt. Petrovics István és felesége 1845-46-ban bérleteskedett itt. Az irodalomkedvelők általában a Felhők ciklussal hozzák kapcsolatba a község nevét. Kévésén tudják, hogy összesen 112 költeménye szüle­tett itt Petőfi Sándornak, közöttük olyan ismertek, mint a Fekete kenyér, A jó öreg kocsmáros, A csárda romjai és a Szerelem gyöngyei ciklus 23 darabja. Itt ír­ta két drámáját és egyetlen regényét is. Innen 10 km-re fekszik Dunavecse. A település központjában áll az a „kis lak”, amire Petőfi a Távol­ból című versében olyan vágyakozva emlékezik. A vecseiek is nagy szeretettel emlékeztek „Petrovics kó­dorgó fiára”, aki a szemük előtt vált hős költővé. Sőt, a Petőfi nevet is itt vette fel, a hagyomány szerint egy Pető nevű kovácsmester biztatására. A család az 1838-as jeges ár következtében elvesztette szabad- szállási vagyonát, a jobb megélhetés reményében ér­keztek Dunavecsére. Az itt töltött három év alatt fiuk gyakran meglátogatta a szülőket, itt rendezte sajtó alá első verseskötetét is 1844-ben. A délutánt Kiskőrösön, a költő szülővárosában töl­töttük. A főtéren álló nádtetős parasztház falán tábla hirdeti: „Itt született Petőfi 1822. december 31-én”. Mindenki hallott az emlékezetes „szülőhelyvitákról”, melyekben három város: Kiskunfélegyháza, Szabad- szállás és Kiskőrös versengett a megtisztelő címért. Megtekintettük azt az anyakönyvet, melybe „Alexan­der Petrovics” keresztelését bejegyezték, és másolatot láthattunk a pápai kollégium beíró könyvéből, ahová a költő saját kezűleg írta be a Kis-Kőrös nevet szüle­tési helyeként. Kiskőrösön nemcsak a Petőfi-hagyományokkal, ha­nem az ottani evangélikus gyülekezettel is megismer­kedhettünk. Szabó Vilmos igazgatólelkész ismertette velünk a gyülekezet történetét és mai életét. A nap zárásaként istentiszteleten vettünk részt a Jó Pásztor Otthon kápolnájában. Ezen az alkalmon a kollégium diákjai versekkel és énekléssel szolgáltak. A buszozás ideje sem telt haszontalanul. Odafelé né­hány kollégista társunk különböző útikönyvek alapján bemutatta nekünk a meglátogatandó településeket és a tájat, visszafelé pedig népi találós kérdésekből vetél­kedőt rendeztünk, ahol kipróbálhattuk találékonysá­gunkat és apró ajándékokat is nyerhettünk. A jó hangulatú kirándulás a tanév méltó befejezése volt. Gombár Éva fasori diák, kollégista- Szép búza ez, tanító uram! - és visszaöntötte a sze­meket a zsákba. Édesapámat a mázsához szólították Bertalan Mihály mosolyogva a fejemre tette a kezét, és azt mondta:- Kis szógám, tudod-e, miért szent mag a búza?- Nem tudom, Mihály bácsi! - feleltem.- Neem-e? - nyújtotta a szót, mintha csodálkozna. - Hát idefigyelj, én megmondom neked. Ha jól megnézed a búzaszemeket, a tompábbik végükön, ahol olyan gyűrődésféle látszik a Jézus Urunk képét formázza. Édesapám végzett a mázsálás'sal, és elégedetten mondta:- Úgy látszik jól fizet a búza, kurátor uram. Tudja, az Országúti dűlő sohase csapott be.- Az biztos! Jó földek azok - hagyta helyben Bertalan. Aztán valami gyülekezeti ügyet kezdtek tárgyalni. Én is belemarkoltam a búzába, és vizsgálni kezdtem a szeme­ket, de bizony sehogyan sem tudtam felfedezni rajtuk Jé­zus Krisztus arcát. Bertalan Mihály éppen kezet fogott édesapámmal.- Na, Istennek ajánlom, tanító úr! Sietek mert a ko­csi az utcán vár, még nekünk is van takarodnivalónk- Mihály bácsi! - kiáltottam utána.- Na mi az, kis szógám?- Én nem látom Jézus Krisztus képét a búzaszemen.- Ne búsulj, kisfiam! - visszalépett hozzám, és megsi­mogatta a fejemet. - Bizony, én sem láttam meg mind­járt, amikor öregapám nekem mutatta. Majd meglátod, ha azt a kenyeret szeged meg, amit a magad munkájá­val kerestél. Én is csak akkor láttam meg. Isten veled, kis szógám!- Isten áldja meg! - köszöntem vissza. Igaza lett öreg Bertalan Mihálynak Később magam is megtaláltam Jézus Krisztus képét a búzaszemen, pedig még nem is szegtem meg a magam munkájával keresett első kenyeret, hanem olvastam János evangéliumában: „Bizony, bizony mondom néktek ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg egymaga marad: de ha meghal, sokszoros termést hoz. ” (Jn 12,24) (A „Csepp a tengerben” című gyűjteményből.) Kulturális hírek ZSIRAI MIKLÓS nyelvtudós nevét vette fel Óbudán a Vi­har utcai általános iskola. Zsirai Miklós 1892-ben született Mihályiban, egy Sopron megyei kis faluban. Innen került a hí­res soproni evangélikus gimnáziumba. Érettségi után Buda­pesten folytatta egyetemi tanulmányait. A magyar-latin-gö- rög szakon szerzett diplomával az Eötvös József Collé- giumban magyar-finnugor nyelvészeti tanulmányokat folyta­tott. Később, első vüágháborús katonai szolgálata, hadifogsá­ga után, tanulmányait folytatva, magyar és szláv nyelvészetből és latin filológiából doktorált. Mint kutató és professzor 1955- ben bekövetkezett haláláig a magyar nyelvtudomány hűséges szolgálója volt. Május 28-tól az óbudai iskola Zsirai Miklós Angol és Német Tagozatos Általános Iskola néven működik. * Megjelent a Magyar sajtóbibliográfia 1850-1867, az Orszá­gos Széchényi Könyvtár kiadásában. A kötet dr. Busa Margit, az OSZK ny. tudományos főmunkatársa több évtizedes adatgyűjtésének eredménye, folytatása az 1705-1849. évben megjelent periodikumok feldolgozásának. A két kötet 1705-1867. évi összeállítása az idegen nyelvű kutatók mun­káját is megkönnyíti, mert a háromnyelvű (magyar-né- met-francia) tartalomjegyzék fejezetcímei és a kötetben a különböző adategységek fejezetcímei háromnyelvű címmel azonosak. A közel 500 oldalas most megjelent kötet gondos feldolgozása, a Magyarországon, magyar és idegen nyelven megjelent, valamint a külföldi hungarika hírlapok és folyó­iratok bibliográfiája sok segítséget adhat egyháztörténészek kutatásához is. Sebeiken Pálma JUBÁL ’97 Mint már egy évtizede minden évben, idén is megren­dezzük a Jubál Ökumenikus Keresztyén Könnyűzenei Fesztivált Gödöllőn a Petőfi Sándor Művelődési Házban 1997. szeptember 6-7-én. Várjuk zenekarok, szólóéne­kesek és pantomimcsoportok jelentkezését július 31-ig a következő címen: Jubál ’97, Budapest, Ady E. u. 89.1204. Tel./fax: 283- 0148 E-mail: evangzme@elender.hu. A koncertekre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom