Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-06-08 / 23. szám

Evangélikus Eiet 199?. június 0. ÜLÉSEZETT AZ ORSZÁGOS PRESBITÉRIUM (Folytatás az 1. oldalról) Szeretném hangsúlyozni, hogy rendkívül jelentősnek tartom ezt a döntést. Fontos az üzenete, a lel­készhiány ellenére az egyház lé­nyegesnek tartja már most a misz- szió mint munkaág jelentős meg­erősítését. Még fontosabb a várt tevékenység, ami egyrészt a misz- sziói lelkész saját munkáját illeti, másrészt azt a hatást, amit mások - lelkészek és nem lelkészek -, a misszióban részt vevő munkatár­sak tevékenységére kifejt. Tálán már túlzottnak is tűnik a várakozás, ha megemlítem a fel­adatok között a missziói munka szellemi-szakmai tartalmának, mód­szertanának a megújítását, az ez­zel kapcsolatos elméleti tevékeny­ség végzését. Hogyan érhető el az evangéliummal a ma embere, a különböző korosztályok, társadal­mi csoportok. Mit jelent a misszió egy vegyes vallású társadalomban, ahol - legalábbis az aktív egyház­tagságot illetően - kisebbségben vannak a keresztények. A jövőbe mutat ez a döntésünk, jelzi, hogy el kívánunk mozdulni a csak a túl­élést célzó, az elmúlt évtizedekben kialakult defenzív stratégiától. Számomra jelentésemben üzenet­értékű az iskolaügy és misszió ta­lálkozása. Jelzi, hogy egyházunk a népegyházi értékek megőrzésével kíván válaszolni a mai kihívásokra, a szabadegyházi karaktert igénylő feladatokra, a középpontba a szó legteljesebb értelmében a missziót állítva. Missziót az egyházon belül, nekünk megfáradtaknak, és misz- sziót a társadalomban. Mert egy­házon belül és kívül egyedül Jé­zus Krisztus a reménység. Mai zaklatott társadalmi életünk na­ponta szolgáltatja ennek a bizo­nyítékait. Missziói munkánk fontosságát a külföldi egyházak is felismerték, ezért segítik - norvégek, finnek - anyagilag is a megvalósítást, az új cinkotai missziói központ kialakí­tását. Szükséges azonban az Or­szágos Presbitérium felhatalmazá­sa ahhoz, hogy az országos elnök­ség döntésével az Országos Egy­ház is hozzájárulhasson, amennyi­re szükséges, a költségekhez, illet­ve megszervezhesse szeptember 1-jétől a missziói lelkészi állást. Kérem az ilyen tartalmú határozat elfogadását.” A vagyoni természetű ügyek tár­gyalása után így fejezte be jelentését: „Tisztelt Országos Presbité­rium! Gondolom, jelentésem egé­sze azokban is, akik esetleg nem értenek egyet a zsinati strukturális döntéssel, megerősítette a szerve­zeti változtatás mögötti filozófiát. Alkalmassá kell válnunk megfelel­ni az ezredvégi kihívásoknak, lehe­tőséget kell nyújtanunk új embe­rek, új nemzedékek bekapcsolódá­sára az egyház munkájába, az egy­házi közéletbe. Meg kell teremte­nünk azt a közösséget, azt az egy­séget, amely garancia az új tör­vénykönyv betűjének és szellemi­ségének a betartására. Ehhez az eddiginél nyíltabb, őszintébb lég­kör szükséges. Ezt a légkört kell kifejeznie, szolgálnia az egyházi sajtónak, amellyel ma önállóan nem foglalkoztam, csak megjegy­zem, hogy csupán a Zsinati Híradó szintjén megvalósított rendszeres tájékoztatás sokat jelentett az egy­házi közvélemény formálásában, tájékoztatásában. Hit, szakszerűség, nyilvánosság. Ezek a fogalmak kell, hogy meg­határozzák tevékenységünket is­mét gyorsulni látszó tempóban, a növekvő feladatok között, ami, re­méljük, ha helyt tudunk állni, eredményekben is megmutatkozik majd.” Az első ballagás Minden ballagás ünnep, de ez a mostani, lévén az első, mióta az egyház visszakapta eredeti tulajdo­nát, különlegesen szép nap volt a Békéscsabai Evangélikus Gimná­zium életében. Az ódon falak kö­zött utoljára 1948-ban ballagtak végig a végzős diákok. És most, 49 év szünet után újra virágba öltözött az épület, szólt a búcsúének. Há­rom osztályt, összesen 62 tanulót bocsátott el az alma mater. Sok vi­rággal, a ballagótarisznyákba rej­tett valóságos és jelképes útravaló- val vonultak a diákok, osztályfőnö­keik (dr. Vécsei Lászlóné, Kis Ág­nes, Fekete Ilona) vezetésével: megilletődötten, ki mosolyogva, ki könnyezve. Sosem könnyű a búcsú. Eljöttek a szülők, a nagyszülők, a keresztszülők, a barátok, minden­ki, akinek fontos volt az az egy gyermek, aki hozzájuk tartozik. És persze jelen volt az egész tanári kar, az iskola minden dolgozója. A gimnázium •épületéből a Nagytemplomba vonult a sokaság. A Himnusz elhangzása után dr. Si­mon Imre, a Békés Megyei Köz­gyűlés elnöke, valamint Papp Já­nos, Békéscsaba város polgármes­tere köszöntötte a ballagó negye­dikeseket. A város életében is nagy esemény - hangsúlyozta a polgármester -, hogy az evangéli­kus gimnázium, mely hajdan oly sok hírnevet szerzett a városnak is, újra működik, és megtalálta azt a közösséget, mely tehetsége legja­vát adva irányítja, szolgálja. Dr. Nánai László, a gimnázium igazgatója, miután köszöntötte a résztvevőket, a negyedikesekhez intézte meleg hangú búcsúbeszé­dét. Készüljetek arra - mondotta -, hogy ti lesztek az ezredforduló meghatározó polgárai, akik majd beírják nevüket az iskola, a.város, a haza és a világ történelmébe. A megértés, a szeretet, az empátia amit itt megtanulhattatok, kiala­kítja azokat a jellemvonásokat, amelyek későbbi életpályátokon segítenek, hogy önálló, döntőké­pes polgárai legyetek e hazának. Ami pedig a város és az egyház kapcsolatát illeti, az Békéscsabán talán jobb, mint az országos átlag - fejezte be igazgatói beszédét dr. Nánai László. A harmadikosok nevében Su- sánszky Anna búcsúzott. A negye­dikesek képviseletében Szente Éva Kisanna tolmácsolta gondolatait, érzelmeit pedig a befejezésül éne­kelt szép népdal fejezte ki. Laskai Zsolt IV osztályos tanuló pedig Bach A-moll szonátájának Fúga tételét adta elő hangszerén, a ma- rimbán. Az iskolai ünnepséget megtisz­telte jelenlétével - sőt, beállt a bal- lagók közé - D. dr. Harmati Béla püspök is. A zászlószentelő isten- tisztelet az ő szolgálatával még in­kább növelte a ballagási ünnep fé­nyét és jelentőségét. (A zászló Szereday Ilona művész-tanár és Fábián Emese IV osztályos tanuló munkája.) Nagy örömünkre szolgált, hogy külföldi testvériskolák is eleget tettek meghívásunknak. Jürgen Gohde, a Német Diakóniai Szolgá­lat elnöke Kasselből érkezett. Az eperjesi testvériskolát Anna Pribulová és FrantiSek Pribula (Evanjelicke Kolegiálne gymnázi- irm, PreSov) képviselte. Somi Éva A „Az Ur hűségét magasztalom" Kemenespálfa kicsiny község Vas megyében. Ezen a kis településen mégis nagy dolgok történnek mosta­nában. A mindössze 88 felnőtt evangélikus lelket számláló falu hívő közössége el­határozta, hogy templomot épít. Igaz, hogy állt már itt egy 1893-ban épült imaház, ez azonban már nehe­zen állta az idők próbáját. Szívesen vette tehát a gyüle­kezet Rosta Lajos­nak az ötletét és nem kevés anyagi áldozatát az új templom építésére. Áz épület meg­tervezésére - Rostáné Piri Magda a gyülekezet lelké­sze - Benczúr Lász­ló Ybl-díjas építészt kérte meg. Az ő keze alól már négy hasonló jelle­gű munka került ki. Nagy erőválla­lással indult tehát az építkezés ez év tavaszán. Az első nagyobb mun­kánál, az alap kiásásánál és beön­tésénél a hívők egyharmada vett részt, erőt és fáradtságot nem kí­mélve. így érkezett el a nap: 1997. május 3. Ékkor történt az ünnepélyes alapkőletétel. Szép számmal vet­tek részt az istentiszteleten evan­gélikus és más felekezethez tarto­zó hívek. Megjelentek Zügn Tamás találkozót tartottak Genfben a júliu­si hongkongi LVSZ világgyűlés elnö­keinek és a tíz munkacsoport veze­tőinek részvételével. A témák felelő­sei és az LVSZ munkatársai a meg­beszélése^ nézőpontj ait egyeztették. A találkozón ott volt dr. Harmati Bé­la püspök is. (lwi) * Manas Buthelezi dél-afrikai püspö­köt, a LVSZ elnökhelyettesét, (So­weto, Johannesburg) a hivatala előtt négy fegyveres megtámadta, gépko­csija kulcsainak átadására kény­szerítette és halállal fenyegette meg, majd gépkocsijával elhajtottak. Ez már a harmadik eset volt, ami a hiva­tala előtt történt. A püspöknek nem történt bántódása. esperes vezetésével a környező te­lepülések volt, és jelenlegi lelké­szei is. Jelenlétével megtisztelte és az ünnepi istentiszteleten igét hir­detett D. Szebik Imre, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspö­ke. Prédikációjában feltette a kér­dést: miért építünk mi ma templo­mot? Azért, mert a templom az a hely, mely azt hirdeti: az Úr lakik benne. Áz ő tetteit dicsérve, az ő nevét kiejtve minden térd megha­jol. Ez az Úr megálmodott háza, ahol meg kell valósulnia az embe­rek közösségének, a lélek közössé­A Svéd Evangélikus Egyházban megválasztották az első női püspö­köt. Christina Odenberg lelkésznőt választották meg a Lundi Egyházke­rületben püspöknek. Hivatala elfog­lalásához szükséges még a kormány kinevezése is,^Marita Ulvskog kul­tuszminiszter asszony a nyilvánosság előtt már kijelentette, hogy elérke­zett az ideje annak, hogy Svédország­ban női püspök szolgáljon. Elődje KG Hammar püspök volt, akit a svéd egyház érsekévé neveztek ki. * Elhunyt a LVSZ egykori világszol­gálati igazgatója Bengt Hoffman 84 éves korában. Szolgálati ideje 1956- 1961 években volt, amikor segélyek osztása és menekültek támogatása tartozott feladatai közé. gének. így tehát a templom a mai ember számára nem más, mint a hívő emberek lelki közösségének helyszíne és szimbóluma, ahol az Igét hirdetik és a szentségeket ki­szolgáltatják. Az ünnepi istentiszteleten tör­tént meg az alapító okirat betétele a kezettába, valamint ennek elhe­lyezése az épület fundamentumá­ba. Ezt a jelenlevő lelkészek egy- egy Ige elmondásával és - az Atya, Fiú, Szentlélek nevében - három kalapácsütéssel áldották meg. Köszöntötte a gyülekezetét Szalay Józsefié polgármester is. Gy-né N. I. ALAPÍTÓ OKIRAT a Kemenespálfán épülő evangélikus templom építéséhez Az Úr 1997. esztendejének május 3. napján hálatelt szív­vel rögzítjük alapító okira­tunkban, hogy eddigi fárado­zásaink és testvéreink áldozat- vállalása eredményeképpen, Istenünk segítségével a Kemenespálfán létesülő Evan­gélikus Templom építési mun­káit megkezdhettük. Kérjük a Mindenhatót, hogy adjon erőt és kitartást egyházközségünk minden tagjának, presbitériu­mának, vezetésének és a mun­kákban résztvevőknek, hogy terveink megvalósulhassanak, hogy a közösség megélése Iste­nünkkel és testvéreinkkel mél­tó környezetben lehessen, és gyülekezetünk az ige ereje ál­tal lelkileg is épülhessen. A gyülekezet és egyházi vezeté­sünk szeretettel őrzi szívében hazatelepült testvéreink Rosta Lajos és felesége rendkívüli áldozatvállalását, melyeknek köszönhetően a megvalósítás lehetővé vált. Az alapító okira­tot D. Szebik Imre, az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöke helyezi el az épület fundamentumába. Az okiratot tartalmazó kazettába elhelyez« tűk az építési, engedélyezési dokumentáció egy példányát, az Evangélikus Élet, egyházi lapunk legutolsó példányát és jelképesen egy pénzdarabot. Az alapkő-elhelyezés igehirde­tési igéje: !yAz Ur hűségét ma­gasztalom, az Űr tetteit dicsé­rem: mindazt, amit az Úr tett ' értünk. ” Ézs 63,7 Kemenespálfa, 1997. május 3. KÜLFÖLDI HÍREK Április 23-26. között előkészítő a Egy év Pápua Uj-Guineában 2. A Pápua Új-Guineai Lutheránus Egyház Az egyház létrejöttével, fejlődésével, az első misszio­náriusok lélegzetelállítóan hősies hitével és tevékenysé­gével itt nem szeretnék foglalkozni. Mindezt részletesen bemutatta feleségem, Beáta missziótörténeti rádiósoro­zata, mely mind magnókazettán, mind írásban megkap­ható Gáncs Péter nagytarcsai lelkésztől, a Missziói Ma­gazin és az Evangélikus Rádiómisszió szerkesztőjétől. Jelenleg az egyház mintegy 800 ezer tagot számlál. Struktúrája alapvetően a Német Lutheránus Egyház mintáját követi, természetesen a helyi viszonyokat figye­lembe véve. Mind a működésre, mind pedig a tanításra nagy hatása volt ezen kívül az ausztrál és amerikai evan­gélikus egyházaknak, melyek a Bajor Lutheránus Egy­ház mellett - amely a terhek oroszlánrészét vállalja - a mai napig is támogatják személyzettel és anyagilag a PNG-egyházat. Sajnos, ez a támogatás évről évre csök­ken, a nyugati egyházak anyagi helyzetük romlásával párhuzamosan egyre jobban visszafogják missziói tevé­kenységüket. 1989-ben még 160 külföldi misszionárius szolgált itt, mára ez a szám 80-ra csökkent. A Bajor Egy­ház csökkentette a támogatást legkisebb mértékben, 51 álláshelyéből mindössze 5 betöltetlen. Jelenleg a Bajor Lutheránus Egyház támogatásával 16 lelkész és 30 más szakember szolgál itt. Az utóbbiak közül négyen pénz­ügyi, nyolcán oktatási, kilencen műszaki-fejlesztési, né­gyen pedig egészségügyi szakemberek. Ezen kívül két hit­tantanár, és egy pilóta dolgozik velünk, ketten pedig a női csoportmunkát segítik Az egyháznak 1 püspöke, 2 püspökhelyettese és mint­egy 800 helyi lelkésze van. A lelkészek többsége csak név­legesfizetést kap, hisz szolgálati területük vidéken talál­ható, ahol kertjükben majdnem ugyanúgy megtermelhe­tik élelmüket, mint gyülekezeti tagjaik. Természetesen Istentisztelet utáni megbeszélés egy távoli hegyi falu temp­lomában nagyon nagy a lelkészhiány, ezért a mi magyarországi gyakorlatunktól eltérően a gyülekezeti munka döntő ré­szét, istentiszteletek, bibliaórák tartását a gyülekezetek helyi vezetői, a presbiterek végzik. A lelkészek képzése 1 angol nyelvű szemináriumon Lae-ben és két pidzsin melvű szemináriumon az ország más részein történik. Évente 50-60 lelkészt képeznek összesen. Az egészségügyi intézmények és iskolák működtetése a kormány anyagi támogatásával történik. Két, helyi vi­szonylatban jelentősnek számító kórház, számos kis egészségügyi központ, négy középiskola és 300 általános iskola működik a Lutheránus egyház égisze alatt. A két kórházban összesen három német orvos dolgozik helyi orvosok nélkül, de döntően helyi szemlélettel. Talán ennyi elég is a statisztikából, s most válaszol­nom kellene a többek által levélben feltett kérdésre: Mi van a számok mögött? Bár megpróbálok feleletet keresni arra, hogy mi lehet a számok mögött, először is nagyon komolyan szeret­ném önmagunknak feltenni a kérdést: Mi van a mi szá­maink mögött? Mit jelent az, hogy Magyarországon 1000 éve egyfolytában hangzik az Evangélium? Itt én magam jártam már olyan faluban, ahol mindössze 20 évvel ez­előtt hallhattak először Jézus Krisztusról. De a legtöbb helyen 60 évvel ezelőtt még a tradicionális hit érintetlen­ségében éltek a családok szinte kőkorszaki viszonyok között. Néhány év múlva pedig mielőtt a civilizáció bár­milyen vívmánya elérhette volna őket, a kőkorszaki ég­bolton megjelentek a bombázó repülőgépek, s kezdetét vette a II. világháború egyik legvéresebb csatája az ame­rikai és japán csapatok között. Nagyon sok helyi lakos­nak az első igazi találkozása a civilizációval ez a hábo­rú volt. A háborúban résztvevő országok többsége pedig keresztyénnek mondotta magát. Mi van tehát a mi szá­maink mögött? Ha 1000 esztendő nem volt elég ahhoz, hogy megtanítson minket arra, jobb a békesség mint a torzsalkodás, gyűlölködés, hogy gátat vessen a meggaz­dagodás telhetetlen farkastörvényeinek, hogy ráébred­jünk, csak kiegyensúlyozott családi légkörben lehet egészséges pszichikumú és hitű új generációt nevelni... akkor mire lehetett elegendő itt a 20-50-80 esztendő? Valóban nem barna vagy fekete bőrű angyalokkal va­gyunk itt körülvéve. Az élet mindennapi dolgai, a termé­szeti jelenségekre való reakciók, a sötétség a villám, mind-mind magában hordja még a tradicionális hit ba­bonás következményeit, s ez szomorú. Annál is inkább, mert szinte soha nem lehet olyan igehirdetést, tanítást hallani, ami határozottan ellene szegülne a mindenütt jelenlévő szellemekben való hit gyakorlatának De ha otthoni újságok horoszkópjaira, a számtalan babonás megnyilvánulásra, a burjánzó tévtanítások sokaságára gondolok, már nem is akarok pálcát tömi itteni testvé­reink botladozásai felett. Mivel a Pápua Uj-Guineai Lutheránus Egyház más nagy - elsősorban a német - egyházak „leszármazottja”, természetesen magán hordja a népegyházak tipikus jel­lemzőit, mind a jó, mind pedig a rossz tulajdonságait. Jó, hogy nagyon nagy tömegekhez viszonylag könnyen és itteni mércével mérve gyorsan jut el. Jó, hogy egészség- ügyi szolgáltatásaival, iskoláival olyan eldugott helyeken is jelen van, ahová a kormány intézményei már nem szí­vesen mennek Szembetűnő példa erre, hogy a missziói kórházak igen nehéz körülményei között kizárólag a misszió által kiküldött orvosok dolgoznak a kemény fel­tételeket egyetlenegy helyi orvos sem vállalja. Sajnos, a népegyházak hátrányos jellemzői is jelen vannak Az, hogy tagjai szinte automatikusan beleszü­letnek az egyházba, s a személyes meggyőződés, a megté­rés másodlagossá válik Az, hogy a nagy intézményes formák között könnyen elvész az egyén, a személyiség. És sajnos az is nagyon hamar importálásra került, hogy elmosódnak a hit és a kultúra, az emberi jogok a huma­nitárius szándékok az általános társadalmi kérdések közötti határok S egy fiatal, alig megszületett egyház számára lehet-e valami visszatartóbb, mint az, ha ma­guk az anyaegyház képviselői degradálják az evangélium élet-halál kérdéseit csupán etikai, kulturális vagy filozó­fiai kérdésekké? Ezek után nem csoda, hogy mindeddig még nem találkoztunk hasonló gyülekezetekkel, mint amilyenek az első keresztyének lehettek pedig ezen a föl­dön a Jézus Krisztus megváltó munkájáról szóló öröm­A perei gyülekezet a Molnár Mária emlékharanggal hír ugyanolyan új, mint kétezer évvel ezelőtt a Római Bi­rodalomban volt. Természetesen itt is vannak élő hitű, aktív gyülekeze­tek és az életüket teljesen Isten szolgálatára szánó ke­resztyének Számarányuk azonban valószínűleg nem több, mint hazai viszonyaink között. Mi magunk sokkal aktívabban tudunk résztvenni a gyülekezeti munkában, mióta átköltöztünk AMPO-ra, a Lutheránus Egyház központjába, ami egyrészt hivatali központ, másrészt az egyházi dolgozók lakóhelye. Közel száz ház található itt. Rajtunk kívül hat misszionárius család és sok helyi alkalmazott él itt családjával. Vasár- nap reggel 8-kor angol, 10-kor pedig pidzsin nyelvű isten­tiszteletet tartanak A környékünkön lakó családok - mintegy 50-60felnőtt, fiatal és gyermek - minden szerda este családi bibliaórára gyűlnek össze a mi magas lába­kon álló házunk alatt. Az alkalmat mindig más család tartja, általában bibliai történeteket elevenítenek meg kis szerepjáték formájában. Időnként ránk is sor kerül, ilyenkor igyekszünk pidzsin tudásunk legjavát nyújtani. Gyermekeink szinte már helyinek számítanak a többi­ek szemében. A péntek esti gyermekbibliakör is a mi há­zunk alatt gyűlik össze, s Anikó és Marci beleolvadva a sok kis és nagy, barna képű gyerek hadába, lelkesen csörgeti a tamburint, énekli a helyi énekeket és játssza pidzsinül Heródest és a római katonát a passiójátékban. A cikksorozat ezen részét egy személyes bizonyságté­tellel szeretném zárni. Manapság sokan teszik fel a kér­dést általában egyházon kívüli, de sajnos néha egyházi körökben is, hogy miért kell az embereket megszokott vi­lágnézetükben, életszemléletükben megzavarni, milyen alapon merjük mi azt állítani, hogy a mi hitünk jó, az ősi hit pedig nem jó? (Néha elképesztően magas szintről is hallatszanak ilyen vélemények.) A magam részéről a választ egy nagyon egyszerű példával szeretném megad­ni, amit mindenki megért, aki volt már életében nagyon- nagyon szomjas. Afrikai, zimbabwei munkám során gyakran ástunk kutakat az ivóvíz biztosítására. A száraz évekre aztán még szárazabbak jöttek, s ilyenkor a talajvíz szintje le­süllyedt, aminek következménye, hogy sok-sok kút ki­száradt. Annak a néhány kútnak a híre, amelyikben még ilyenkor is volt ivóvíz, futótűzként terjedt, s a hír tovább­adása életeket mentett meg. Mi nem szeretnénk se itt, se otthon hitvitákat folytatni. Mi csak azt szeretnénk el­mondani, hogy van egy kút, ami a mi életünkben még soha nem száradt ki, amiből mindig bőven áradt az élet vize. Ez a kút Jézus Krisztus. S ezt el kell mondanunk, mert a jó hír életeket menthet meg. A sorozat harmadik részében arról számolok be, hogy milyen feladataim vannak, milyen nehézségekkel kell megküzdenem mindennapi munkám során. Bálint Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom