Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1996-06-09 / 23. szám

ÜLÉSEZETT AZ ORSZÁGOS PRESBITÉRIUM (Folytatás az 1. oldalról) minden egyházi testület közötti pénzügyi művelet el­végezhető lenne és ezzel időt, kezelési költséget munkaerőt takaríthatnánk meg. A zsinaton' elhang­zott egyszer egy elhamarkodott hozzászólásban, hogy a jelenlegi adminisztratív hatalmi központokat, értsd a püspöki hivatalokat és az országos egyházi irodákat meg kell szüntetni és helyette decentralizált vezetésre kell törekedni az egyházban. Bizonyos vagyok benne, hogy ma elegendő decentralizáció található egyhá­zunkban és ez növekedőben van... 2. Az evangelizácio es misszió személyi feltételeinek javítása Elfogadott zsinati törvényeink végrehajtásához, de egyházi jövőképének egészéhez is tartozik a követke­ző javaslat, amelyet az Országos Missziói Bizottsággal együtt terjesztünk a Presbitérium elé. Javasoljuk, hogy 1996. június 1-től egy évi időre bíz­za meg az Országos Presbitérium a Déli Egyházkerü­letből^ Gáncs Péter nagytarcsai lelkészt és az Északi Egyházkerületből Verrasztó János Budapest-Káposz- tásmegyeri missziói lelkészt evangélizációs és missziói lelkészként meglévő feladataik mellett az országos evangélizációs és missziói munka szervezésével és irá­nyításával. Munkájukat az Országos Missziói Bizott­ság tagjai és az egyházmegyei evangélizációs és missziói lelkészek segítik. A munka anyagi és techni­kai feltételeiről az Országos Egyház költségvetése gondoskodik az Országos Elnökség rendelkezései szerint. Irodáról az Üllői úti épületben gondosko­dunk. Az egyéves szolgálati idő elteltével vizsgálja meg az Országos Missziói Bizottság és az Országos Presbitérium, milyen intézkedések meghozatalára lesz szükség a munkával kapcsolatban személyi és ad­minisztrációs téren. 3. Egyház és állam Be kell számolnom arról, hogy 1995. december 6- án a négy iskolafenntartó felekezet levélben fordult Fodor Gábor miniszterhez. Kértük, hogy az egyházi is­kolák számára a minisztériummal 20 évre megkötött közoktatási megállapodások szerinti állami támoga­tást a kétoldalú polgárjogi szerződések értelmében a mindenképpen járó normatív támogatáson felül fo­lyósítsák az egyházi iskoláknak. Levelünkre 1996. március 20-ig nem érkezett vá­lasz, ezért a négy felekezet vezetői újra levelet írtak, most már a miniszterelnöknek. Kértük, hogy szerez­zen érvényt kormányfőként a minisztériummal kötött szerződéseknek. A miniszterelnök a kérés teljesítését ígérte. Azonban mind a mai napig semmiféle intézke­dés nem történt. Ez a helyzet azt jelenti, hogy ez évben csupán a kö­vetkező tanév kezdetéig, szeptember-októberig ele­gendő az egyház iskolák számára az anyagi fedezet, Egyházunk arra kényszerül a többi egyházhoz hason­lóan, hogy a tatarozásra és a felújításra szánt össze­gekből és a hitéleti támogatásból fizesse az iskoláknál felbukkanó hiányokat. Ugyanezen a napon, március 20-án kérte a négy fe­lekezet a miniszterelnököt arra, hogy 1991. évi XXXII. sz. törvény módosításánál a kormány érvé­nyesítse a miniszterelnökkel 1995. május 31-én tör­tént közös megegyezést, vágyik:- az egyházi ingatlanokért kért pénzbeli kártalaní­tást 2011-ig,- a természetben igényelt ingatlanokat pedig 2001­ig biztosítsa a korábbi egyházi tulajdonosok részére. A pénzbeli kártalanításnak a megállapodás szerint kö­vetnie kell a mindenkori inflációs emelkedést... 4. Intézményeink és gyülekezeteink Néhány gondolatot hadd mondjak el azokkal a kér­désekkel kapcsolatban, melyek a legutóbbi néhány „gyülekezeti átvilágítás” kapcsán jöttek elő. Néhány gyülekezetünkben ugyanis az egyházi intézmények, iskolák, szeretetotthonok, kollégiumok visszakérése és egyházi újraindítása „átvilágítás” megtartását tette szükségessé. Ilyen volt korábban Aszód, Kőszeg, Szar­vas, majd újabban Sopron és Orosháza megláto­gatása... Intézményeink kulcskérdésének érzem a jövő út­ján, mennyire tudnak egy-egy helyi gyülekezet intéz­ményei is és nem csupán a Diakónia Osztály, vagy az egyházi oktatási intézmények egy darabja lenni. Ha ugyanis pl. egy-egy gimnázium elszakad a gyülekezet­től és függetleníteni akarja magát az egyháztól is, mi­féle létjogosultsága van akkor mint evangélikus gim­náziumnak! 5. Teológiai-etikai bizottságunk feladatai Előző presbiteri ülések alkalmával foglalkoztunk már a létrehozott teológiai-etikai bizottsággal. A bi­zottság alcsoportokban három problémakörben vé­gez majd tanulmányi munkát: a) egyház-társadalom- közélet, b) család-házasság-válás-születésszabályozás, c) homoszexualitás. Mindhárom terület fontosságáról maguk a témamegjelölések is beszélnek. Az előzőhöz tartozna az új alkotmány tervezetének vizsgálata is. Különösen is időszerűvé teszi a bizottsági munkát az a parlamenti törvényjavaslat, amelyik megengedi az egyneműek élettársi közösségének törvényesítését. Jelentésem végén megköszönöm országos felügye­lőnknek, az elnökségnek, az országos tisztségviselők­nek, az adminisztráció munkatársainak az elmúlt idő­szak munkáját. Isten áldását kérem egyházunkra a Luther emlékévben nagy reformátorunk számára olyan fontos igével: „Isten a mi oltalmunk és erőssé­günk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. ” (Zsol­tárok 46,2) Evangélikus Élet 1996. június 9. Hittantanár-képzés Nyíregyházán Az alábbi sorok elsősorban a jövőre érettségiző, vagy továbbtanulási lehe­tőségeikről egyéb okokból gondolkodó fiatalok érdeklődésére tarthatnak számot, hiszen országos beiskolázású, nappali tagozatos főiskolai hittanta­nár-képzés a téma. Múlt év őszén Laborczi Géza igazgató-lelkész kezdeményezésé­re az a kérés jutott el dr. Reuss András rektorhoz, hogy az Evan­gélikus Hittudományi Égyetem ál­lapodjon meg a Bessenyei György Tanárképző Főiskolával hitoktatói szak kihelyezéséről. A szeptember 26-án kelt levelet Magyar László kertvárosi és Győrfi Mihály nyír- szőlősi lelkészek is aláírták. Ugyanezen a napon dr. Székely Gá­bort, a Nyíregyházi Tanárképző fő­igazgatóját is fölkereste a „kül­döttség”. Tárgyalásuk eredmény­nyel járt, a javaslat kedvező fogad­tatásban részesült. Október 19-én megérkezett dr. Reuss András le­vele is. Ebben a Teológia részéről kifejezte készségét és támogatását. Egyben megbízta Laborczi Gézát az előkészítő munkák elvégzésé­vel, aki még aznap elkészítette a Megállapodás tervezetét, amelyet véleményezésre elküldött a Teoló­giai Akadémiának. Másnap újabb tárgyalásra került sor a főigazgató­val, melyen megbeszélték a tanul­mányi terv fontosabb részleteit. A főigazgató meghívására La­borczi Géza és Bartha István részt vettek a Főiskola Vezetőségének október 31-én tartott ülésén, mely egyhangúlag támogatta a tervet. Ez a fogadtatás előrevetítette a Főiskolai Tanács november 21-én tartott ülésének határozatát is. További egyeztetések, és az „utolsó simítások” elvégzése után 1996. február 26-án, hétfőn ünne­pélyes keretek közt került sor dr. Reuss András rektor és dr. Székely Gábor főigazgató aláírásával az Együttműködési Megállapodás megkötésére. Az alkalmon jelen volt dr. Szabóhé Mátrai Marianna, a Gyakorlati Intézet igazgatója is, valamint a sajtó több képviselője. A Megállapodás szerint magyar-, történelem-, vagy énekszakra jelent­kezők választhatják másodikként az evangélikus hittantanári szakot. Az érdeklődés figyelembevételével és az első év tapasztalatai után bőví­teni kívánják a választható szak­párok körét. Elsősorban a nyelv­szakokkal történő párosítás látszik kívánatosnak. Az oktatást helyi lelkészek és főiskolai tanárok vég­zik majd, és tervezik vendégelő­adók bevonását is. A négyéves képzés során tanulmányaikat eredményesen végző hallgatók zárószigorlatát és diplomáját a Hittudományi Egyetem jogosult hitelesíteni. Másik szakjukról a Főiskolától kapják oklevelüket a végzősök. A most következő tanévre a ha­táridő lejártáig tizenöten adták be jelentkezésüket az új szakra. A jú­niusban és júliusban tartandó írásbelik és szóbelik bizonyára a debütáló felvételiztetők számára is komoly vizsgát jelentenek majd. ops Emlékeim Sztehlo Mátyásról 1996. május 3—5-ig Mezőberény- ben az I. Kerületi Evangélikus Egyházközség, a Német Kisebbsé­gi Önkormányzat, valamint a Né­met Hagyományápoló Egyesület a helyi németek kitelepítésének 50. évfordulója alkalmából megemlé­kezést rendezett. A megemléke­zésre testvérvárosunkból, Münsin- genből háromtagú küldöttség ér­kezett, Walter Ruopp alpolgármes­ter, Hartmut Soland evangélikus lelkész és Kari Pfleiderer frakcióve­zető személyében. Öt évtizeddel ezelőtt, 1946 má­jusában egyeseket német nevük miatt oroszországi kényszermun­kára hurcoltak, másokat Németor­szágba telepítettek ki. A kitelepí­tett herényi németség jelentős ré­sze jelenleg Stuttgart környékén, Esslingen megyében él. A háromnapos megemlékezés az I. Kerületi Evangélikus Temp­lomban hangversennyel vette kez­detét, ahol a helyi művészek mel­lett fellépett a Villányi Ifjúsági Énekkar is. A hangverseny reper­toárjában komolyzenei, klasszikus művek és könnyed hangvételű né­met népdalok szerepeltek. Más­nap kirándultunk az elszármazot­takkal és gyülekezeti tagjainkkal a Szarvasi Arborétumba, majd talál­koztunk a gyomai evangélikusok­kal. A gyomai németség életéről és a kitelepítés helyi vonatkozású eseményeiről a gyülekezet fel­ügyelője számolt be. A nap Német Esttel folytatódott, ahol dr. Kugler József előadást tartott a herényi németség történetéről. Pangert Mi­hály pedig a kitelepítettek nevében szólt, felelevenítve a múlt tragikus és fájdalmas emlékeit. A megem­lékezés emlékező úrvacsorái isten- tisztelettel zárult, Hartmut Soland és Bácskai Károly evangélikus lel­készek szolgálatával. A németség kitelepítése Ma­gyarország történelmének sötét időszaka. A potsdami határozat értelmében a magyar kormány 1945. decemberében döntött a magyarországi németek kitelepíté­séről. Az akkori miniszterek véle­ménye szerint soha jobb alkalom nem adódott a németségtől való megszabadulásra. Ezzel az elhatá­Emlékeztünk... rozással eleget tettek a Szövetsé­ges Ellenőrző Bizottság elvárásai­nak, ugyanakkor ez a döntés a né­metek százezreit sújtotta. Szülő­földjüktől, otthonuktól, vagyonuk­tól megfosztva indultak az isme­retlenbe. A költőnő Margit Pflag- ner így ír: „Dies war unser Haus. Es bleibt und wir gehen. Der Wagen steht vor dem Tor. ” - „Ez volt a mi házunk. Ez itt marad és mi me­gyünk. A kocsi a kapu előtt áll.” Az új hazában nehéz körülmé­nyek között, szorgalmas munká­val új életet kezdtek, biztos eg­zisztenciát teremtettek, azonban még mindig honvággyal gondol­nak vissza hazájukra, Magyaror­szágra. Vári Krisztina 1944. december 6-án bombázták először Sopront. Három teológus, akik Sopronban rekedtek külön­böző okokból, családunkhoz csat­lakozott. Velünk élték át a háború utolsó hónapjait. Együtt szalad­tunk a Teológus Otthon óvóhelyé­re, majd egy belvárosi bérház pin­céje volt otthonunk néhány hétig. Muntag Andor, Sztehlo Mátyás és Terray László segített szüleimnek a mindennapok nehézségeinek, a már ötgyermekessé nőtt családunk gondjainak elviselésében. Cseré­ben - úgy érzem - otthonra talál­tak nálunk. Matyi - Kassáról ér­kezve - néha a legnagyobb nehéz­ségek közepette hazalátogatott, ahol szülei és négy fiútestvére vár­ta aggódva. A teológia elvégzése után többek közt Békéscsabán szolgált, majd hosszú ideig Sám- sonházán szlovák gyülekezet lelké­sze volt. Szolgálata vége felé Bük- ’ - xe került. Innen ment nyugdíjba." Amikor utoljára találkoztam vele egy évvel ezelőtt a Sztehlo-ünnep- ségen a budavári templomban, el­mondta nekem, hogy nagyon be­teg, de ezt elkészültén vállalja. Most április 30-án kaptam a hírt a május 2-i temetésről. Úgy érez­tem, részt kell vennem ezen a bú­csúztatáson. Felesége elmondta az utolsó na­pok történetét. Matyi csendben, szó nélkül élte át élete utolsó óráit Te is más vagy, én is más vagyok- de ez egyáltalán nem baj ­„Te is más vagy. Te sem vagy más” - napjaink másság-kultuszának jelszava ez. Mindenhol plaká­tokat láthatunk, reklámokat hallhatunk és olvasha­tunk, amelyek a különböző „másságokat” propagál­ják, és fölszólítanak bennünket: „Tégy a gyűlölet el­len!” Először nem értettem pontosan, mi ellen, hogyan és mit kellene tennem. Magamban nem éreztem gyű­löletet semmiféle másság ellen, függetlenül attól, hogy egyetérteni sem tudok azzal, hogy valakit csupán azért kellene tisztelnem, mert mondjuk homoszexuá­lis. De azzal sem értek egyet, hogy bárkit is el kellene ítélni amiatt, mert máshogyan gondolkodik, másho­gyan él, vagy éppen más színű bőrrel született. Tény­nek vettem, hogy minden ember különbözik a másik­tól, de azért leözös is van minden emberben, s azt gon­doltam, nem is kell ezzel ennél többet foglalkozni. Utóbb azonban már annyit sulykolták a média min­den formáján keresztül ezt a „másság-ügyet”, hogy kezdtem intoleráns lenni. Mármint azokkal szemben, akik intoleránsnak és gyűlölködőnek kiáltanak ki, mert más a véleményem, mint az övéké. De nézzük csak, kik is azok a „mások”: végsősoron mindenki, aki nem olyan, mint én. Vagyis más a bőr­színe, vallása, származása. Vagy más a véleménye a vi­lág dolgairól. S amióta létezik a másság, azóta vannak olyan emberek is, akiknek ez nem tetszik, s ezt kifeje­zésre is juttatták. A történelem és a napi politika nem más, mint különböző függetlenségi, vallási, nemzeti­ségi, emancipációs mozgalmak megmozdulásainak vagy háborúinak sora. Meggyőződésem, hogy az embe­rek bármilyen szempontból való diszkriminációja hely­telen. De ha már annyira emlegetjük a másságot, arról se feledkezzünk el, hogy másság és másság között is óriási különbségek lehetnek és vannak is. Nem jó, ha a különbségeket egy fogalom alatt összemossuk. Vegyük példának azt, hogy az emberek a Föld kü­lönböző tájain különböző bőrszínnel jönnek a világra. A sötétbőrűeket a több pigment védi az erős napsü­téstől, ez egyszerűen a természeti adottságokhoz való alkalmazkodás eredménye. így ez természetes, vagyis a természettel összhangban álló. A homoszexualitás azonban nem tartozik ebbe a kategóriába. A Biblia tanítása szerint az egyneműek szerelme az Isten rend­je ellen való: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket és ezt mondta ne­kik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és- hódítsátok meg a földet. ” (lMóz 1,27.) „Férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak. Utálatosság az. ” (3Móz 18,22.) A Rómaiakhoz írt levelében Pál apostol nagyon szigorúan írt erről a kérdésről: „Mint ahogy asszonya­ik felcserélték a természetes érintkezést a természetelle­nessel, ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel va­ló természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban; férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik tévelygésük méltó jutalmát önmagukban.” (Róm 1,26-27.) Ezért nem értem, miért kellene a vi­lág legtermészetesebb dolgának tartanom az egyne­műek szerelmét vagy éppen házasságát. S azt még ke­vésbé értem, miért küld a Művelődési Minisztérium a homoszexualitást, mint a másság egyik természetes megnyilvánulási formáját bemutató - vagy éppen pro­pagáló? - plakátokat az ország összes középiskolájá­ba. S ha manapság valakinek fenntartásai vannak a• homoszexualitással kapcsolatban, azt ma intoleráns­nak és gyűlölködőnek bélyegzik meg. Az azonos neműek szexuális kapcsolata nem te­kinthető természetesnek, s ezért nem fogadható el annak bármilyen formában való „reklámozása” sem, főleg nem a fiatalok között, azt sugallva ezzel nekik, hogy a szerelemnek csupán egy másik fajtájával is­mertetik meg őket, hiszen „így is lehet”... Hibának tartom, ha a különböző különbözőségeket a „másság” címszó alatt összemossuk, mert így a na­gyon is lényeges eltéréseket tüntetjük el. S hiba meg­bélyegezni azokat, akik nem tudják elfogadni a ter­mészettel és Isten törvényével ellenkező dolgokat. Ezeknek az embereknek más a véleményük, mégsem hirdetnek harcot azok ellen, akik mások, mint ők, vagyis nem úgy gondolkodnak és élnek, mint ők. El kellene gondolkodniuk a „másság-kampány” kitalá­lóinak is, akik reklámhadjáratukkal bizony harcot in­dítottak a „máshogyan mások” ellen: hogy nem gyű­löletkeltés és gyűlölködés-e az, hogy intoleránsnak és gyűlölködőnek bélyegzik meg azokat, akik nem egy véleményen vannak velük. Mert - ugye - a toleranciá­nak mindkét oldalon működnie kellene... SA. családja körében. Felesége és leá­nya csendes éneke, a „Megyek már ó, Uram... ” hangjai mellett léleg­zett utolsókat, távozott Urához. 70 évet élt. Felesége, három gyerme­ke, menye, veje, öt unokája, négy fiútestvére, sógora, sógornői mel­lett sok-sok ismerőse, lelkésztársa, a volt sámsonházi és büki gyüleke­zete gyászolja. A ravatalt a büki temetőben, sok-sok virág borította. Kérésére Ittzés János kőszegi lelkész hirdet­te az igét. „Nekem az élet Krisztus, a meghalás nyereség" (Fii 1,21) alapján. Búcsúzott Tőle Zügn Ta­más esperes és Schermann Gábor sárvári lelkész is. Kívánságára - koszorúmegvál­tás címen - a Sztehlo Gábor Gyer­mek és ifjúságmentő Alapítványra lehetett befizetni a kihelyezett perselybe. Szomorú szívvel búcsúzunk, de az ébredési idők egyik énekének soraival: „Isten velünk! Viszontlá­tásra! Boronkayné Sólyom Julianna Május 29-én sajtótájékoztató volt az Országos Egyház Üllői úti székházában. Ezen hangzottak el az alábbiak, született meg ez a tájékoztatás. Polgárok vagyunk és nem alattvalók! Evangélikus városalapítók „hajléktalan” általános iskolával? 1996. január 29-éri, hétfőn Nyíregyháza város Közgyűlése a. szülők, és _a tan testű-., let véleményére hivatkozva elutasította Egyházközségünk igényét, mely szerint az 1991. évi XXXn törvény hatálya alá tarto- .zó volt tulajdonát a 4-es számú általános iskoláit funkciójával együtt visszakérte. 1996. áprilisában új helyzet állt elő. Az Önkormányzat által kívánt S-ös számú ál­talános iskola tantestülete és a szülők írásban kérték az Evangélikus Egyház- községet, hogy vegye át az iskolát további működtetésre. Ennek értelmében 1996. április 22-én az Egyházközség Elnöksége levélben fordult Csabai Lászlóné polgár- mester asszonyhoz, amelyben egyeztető tárgyalások megkezdését javasolta, kife­jezve azon készségét, hogy megfelelő fel­tételekkel vállalja az iskola átvételét. A levelet válaszra sem méltatva, 1996. má­jus 6-án az Önkormányzat az 5-ös iskolát megszüntette, ugyancsak figyelmen kívül hagyva az iskola ügyének újratárgyalását szorgalmazó, több mint 8 ezer aláírást tartalmazó népi kezdeményezést. 19%. május 10-én újabb fordulat kö­vetkezett be, ekkor kapta meg Egyház- községünk a 363 gyermek szülőjének és 41 pedagógusnak és dolgozóknak azon kérelmét, hogy 1996. szeptember 1-jével alapítson evangélikus általános iskolát. 1996. május 13-án Egyházközségünk Elnöksége újabb levéllel kereste meg Csabai Lászlóné polgármester asszonyt és dr. Fazekas János jegyző urat. Ebben a szülők és a pedagógusok kérésének megfelelően a leghatározottabban arra kértük a vezetőket, hogy az iskola alapításáról kezdődjenek tárgyalások. Ebben a következő ajánlatot tettük: .Amennyiben Önök hajlandóságot mu­tatnak az iskola elhelyezését és finanszí­rozását támogatni, megfontoljuk annak lehetőségét, hogy Egyházközségünk dön- _ téshozó teátületej elé-vigyük a 4-es iskola épületének kártalanítási igényét”. Ez a volt a központi elemi iskolánk. 1996. május 16-án tárgyaltunk először az önkormányzattal. Ezen a kiegészítő tá­mogatást (ami a város 1996. évi összkia­dásának 0,24%-a) megígérték, de az isko­la elhelyezésére vonatkozó ajánlatunkat nem fogadták el. Ugyancsak ezen a na­pon az önkormányzat által összehívott összevont szülői értekezleten a szülők megerősítették azt, hogy evangélikus egy­házi iskolába akaiják gyermekeiket já­ratni. ” 1996. május 24-én, az újabb tárgyalá­son olyan feltételeket állított az önkor­mányzat az iskola elhelyezésével kapcso­latosan, amelyek - szerintünk - szakmai­lag megalapozatlanok, technikailag kivi- telezhetetlenek. 1. Az Evangélikus Egyházközség mondjon le a 4-es iskoláról. 2. A megszüntetettt 5-ös iskola (2-8 osztályai) a 10-es iskola tagiskolájaként működne tovább a Krúdy Gimnázium épületében, önkormányzati iskolaként. Az egyház itt nem indíthat első osztályt, azt helyezze el az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban. A tagiskolát az 1997/98-as tanévtől kaphatja meg az Egy­házközség. A feltételek Egyházközségünk számára elfogadhatatlanok, amit a tárgyaláson be­jelentettünk. Erre az önkormányzati de­legáció közölte, hogy nincs értelme a to­vábbi tárgyalásoknak. Az iskola alapításához szükséges négy legfontosabb feltétel közül három most is adott: a diák, a tanár, a pénzügyi fedezet. De tető ma sincs még a feje felett. Dr. Endreffy Ildikó Laborczi Géza felügyelő igazgató-lelkész Egyházzenei doktorátus Magyarországon A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyházzenei tanszéke megkapta az akkreditációt egyházzenei doktori képzési program megindítására. A doktori kép­zés 3 évig tart, s a sikerrel végzettek elnyerhetik a nemzetközileg elismert DLA (Doctor Liberalium Artium in Musica Sacra) fokozatot. A doktori programban szervezett (ösztöndíjas) és egyéni képzési formában lehet részt venni. A doktori program az egyházzene magasabb elméleti és gyakorlati szintű mű­velésére készít fel, s e tudás megszerzését hitelt érdemlően igazolja. A jelölt a doktorképzés három ágazata között választhat: egyházzene-elmélet és -történet - liturgikus orgonaművészet - egyházi kórusművészet. Minden jelölt mindhárom területen képzésben részesül, de mesterművét (mesterteljesítményét) a három egyikén kell elkészítenie. A jelentkezés feltétele: egyházzenei egyetemi diploma és egy C-típusú középfo­kú állami nyelvvizsga-bizonyítvány felmutatása. Kivételes esetben egyházzenei gyakorlattal rendelkező, a Zeneművészeti Főiskola egyetem tagozatán nem egy­házzenei diplomát nyert hallgatók is felvehetők a doktoriskolába, ha bizonyos szá­mú kreditet előzetesen megszereznek és néhány előírt vizsgát letesznek. Minder­ről bővebb felvilágosítást a felvételi beszélgetésen adhatunk. Felvételi tájékoztatás és szűrő beszélgetés: 1996. június 18-án, kedden 15 óra­kor a Régi Zeneakadémia (Vörösmarty u. - Andrássy út sarok), 301. tanterem­ben. A felvételin a szükséges igazolások bemutatásán kívül szabad beszélgetésben mérjük fel a jelentkező jártasságát és érdeklődési körét. A képzés valószínűleg már az 1996/97-es tanévben megindul. Minthogy azon­ban egyeseknek az előzetes követelmények teljesítéséhez egyéves felkészülésre van szükségük, a fenti időpontban az 1997/98-as tanévre előfelvételi lehetőséget is adunk. Tbvábbi tájékoztatást ugyanekkor tudunk adni.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom