Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-07-07 / 27. szám
Evangélikus Élet 1996. július t: A 1 1 fi GYERMEKEKNEK Egyszer megnézném, mit is csinálnak a nagy hírességek az öltözőben. Amikor nem az irigyelt autócsodát vezetik, és nem autogramot osztogatnak, nem a gólokat lövik, és nem a tiszteletkört futják. Talán ők is ugyanolyan emberek mint én? Akik néha elfelejtik otthon bezárni a lakást, elpirulnak, ha az edző kicsit szigorúbban rájuk szól, és szeretnék, ha egyszer úgy mehetnének el moziba, hogy nem állná őket körül a bámészkodó tömeg: „Nézd, ki van ott! Jé! Magasabbnak képzeltem!” Könnyű, Uram, a külső álarc mögött szem elől téveszteni a valóságos embert. Könnyű a győztest dicsőíteni, de a vesztesről pár nap alatt megfeledkezni. Csak lé vagy az, aki teljesen belátsz életünk színfalai mögé. Előtted nem kell titkolnom semmit. Mindig nyitva számodra „öltözőm qjtqja”. Hisz te vagy az, aki őszintén velem örülsz győzelmemnek, de nem hagysz el a gyengeség okozta vereségekben sem! alak, aki semmit nem tud elintézni, keveset keres, és nem törődik a családjával. Erzsi arca elkomorodott. Arra gondolt, hogy neki mennyire hiányzik egy édesapa. Ő nem is ismeri apukáját, mert csak pár hónapos volt, amikor az elköltözött tőlük. Nagy, kék szemei telifutottak könnyel.- Ne törődj vele, mit mondanak egymásra! Ife attól még szeretheted mindkettőt! - mondta, és sarkonfor- dulva elfutott a házuk irányába. Bandi egy kis ideig hol ide, hol oda pillantott, egyszer egy lobogó szőke copf, egyszer meg egy lassan imbolygó szürke kabát után. Azután felállt, és egyre gyorsuló léptekkel elindult hazafelé. Ez a furcsa hangzású régi szó: paráználkodni, azt jelenti, hűtlennek, szeretetlennek lenni társunkkal szemben. Ne paráználkodj, ez azt jelenti, hogy egymásról tisztán beszéljünk, egymással jót cselekedjünk, és hogy a társa mellett mindenki hűségesen kitartva, szeresse, és megbecsülje! Cs.F. ISTEN PARANCSOLATAI Hatodik parancsolat: „Ne paráználkodjál!” A veszekedés Bandiéknál az este megint „állt a bál”. A szülői szokás szerint nagy hangon veszekedtek.- Tutyimutyi alak vagy, ez az igazság - sziszegi« Marika néni. - Semmire nem vagy képes. Nézd meg £ Kocsisékat! Lecserélték az öreg Ladát egy Fordra.- Egy tizenhatéves ócskavasra - dünnyögte Jóska bácsi, és lehajtott fejjel próbált beletemetkezni a tegnapi Népszabadságba.- Az nincs a szélvédőre írva, hogy hány éves! Amil a Kocsis meg akar szerezni, azt meg is szerzi. Nem úgy, mint egyesek - és itt nyomatékosan férjére szegezte tekintetét akik semmit nem képesek elérni az életben. Hány éve festettük a lakást?- Az idén lesz tíz - morogta Jóska bácsi, és lopva a nagy sárga beázásra pillantott a konyha plafonján. - De értsd már meg, hogy örülök, ha nem küldenek el a munkahelyemről. Állandóan azt emlegetik, hogy megszűnik az üzem, és mind az utcára kerülünk. Három embert már el is bocsátottak a múlt héten.- Ha nem lennél ilyen pipogya fráter, már régen vállalkozásba kezdtél volna, mint a Szabóék a harmadik szomszédban. A Szabó feleségének bezzeg nem kell a piacon szégyenszemre alkudozni és mindenhol a legolcsóbbat megvenni. Ha arra gondolok, hogy a Pista valamikor nekem próbált udvarolni... - Marika Béniit egy kiq^ij elátjJÁnd.c^pB, Jpska jácslpsd jg .Évkorát nyelt, hogy még a gyerekek is hallották, akik lélegzetvisszafojtva füleltek a sötét hálószobában a paplan álatt. Másnap, mikor Bandi a játszótéren csúszdázott, egyszer csak a szomszédék Erzsikéje kiáltott rá lelkendezve:- Nézd, Bandi, ott megy édesapád! Milyen kedves ember! - Bandi kicsit szégyenkezve fordította el a fejét, hogy ne találkozzon tekintetük, és ne kelljen odaszaladni apjához, aki kopott kabátjában, gondterhelt arccal ballagott hazafelé.- Mi az, Bandi, nem is üdvözlőd édesapádat? - kérdezte Erzsi, aki mintha csak megérezte volna, hogy valami nincs rendben, komoly arccal kuporodott oda Bandi mellé. A fiú nem szívesen beszélt erről, de belülről feszítették az előző este hallottak, és úgy érezte, szétrobban, ha nem osztja meg valakivel bánatát.- Anyukám szerint apa egy pipogya, tutyimutyi TANULSÁGOS TÖRTÉNETEK - SKANDINÁVIÁBÓL Egy tehetséges iskolás fiúcska nagy hangon dicsekedett nagymamájának, hogy ő egykettőre megtanul mindent. Elmondta, hogy kitűnően emlékszik a számokra, nevekre, helyekre, házszám szerint tudja ismerősei lakását és hittanon is mindig könyv nélkül tudja az egész történetet-.-A* nagymama-elismeréssel volt a kis'unokájával szemben, s így szólt: __Nagyon ^ppí hogy te ilyen cnknt tuAc7 Tijslnri-p kö nyv nélkül a Példabeszédek könyve 27. részének a 2. versét is?” „Nem, azt még nem tudom, nagymama - felelte a fiúcska mert a Példabeszédek könyvéből még semmit sem tanultunk. De azért nem baj. Estére azt is megtanulom, hiszen nekem az nem tart soká. ” Este aztán kezébe véve a Bibliát, fülig pirulva olvasta a nagymama által említett verset: „Más dicsérjen téged, ne a te szájad, az idegen, és ne a te ajkad!” Stabler A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064, Gyünk, Petőfi u. 359. Ez volt az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia 37. találkozójának a főtémája, amelyet a tavaly, a németországi Bad Orbban tartott 36. együttlét sok résztvevője a 1996. esztendőben való feldolgozásra ajánlott. Erre a konferenciára az ugyancsak Németországban, a Fulda város közelében levő Bischofsheimban került sor. A résztvevők száma megint 100 körül mozgott, akik a következő országokból érkeztek: Anglia, Egyesült Államok, Jugoszlávia, Magyarország, Németalföld, Norvégia, Németország, Olaszország, Románia, Svájc, Svédország és Szlovákia. A főtémához kapcsolódva a szentírásbeli „csodákéról szóltak a reggeli elmélkedések Ezek címei lyA teremtés csodája”, ,„A gondoskodás csodája”, ,^4 törvény (Isten parancsolatainak) a csodája”, ,A Messiás csodája” és ,A feltámadás csodája ” voltak. Egy alkalomtól eltekintve - Kiss Szabolcs Olaszországban élő lelkipásztor tartotta ezeket. A délelőtti előadások más oldalról közelítették meg a főtémát. Ezek címe: >yAhol a tudomány is csodálkozik...” (Balogh Szilárd fizikus, Landshut), „Hit és csoda az T A L Időnk jelei - Isten jelei? Újszövetségben” (Gémes István lelkész, Stuttgart), ,A mindennapok csodái” (Pátkai Róbert lelkész, London) és „Isten ujja életemben címet viselő kerekasztal-megbeszé- lés, amelyet Varga Pál dietenheum lelkipásztor készített elő. Ezeket csoport-összejöveteleken (8 csoportba voltak a résztvevők beosztva!) megbeszélték, majd munkájukról egy közös együttléten beszámoltak. A megnyitó istentiszteletre, ame- lyen Menkéné Pintér Magda és Joób Olivér szolgáltak, a városka templomában került sor. Ezt egy Németországban született és Würzburgban lakó fiatal résztvevő konfirmációja tette különösen emlékezetessé. Nagycsütörtök éjjel vigíliát, nagypéntek reggelén pedig passióolvasást rendeztek a fiatalok, ezt követően került sor az úrvacsorával egybekötött istentiszteletre, amelyen Molnár V. Pál stockholmi és Kiss Szabolcs meráni lelkipásztorok szolgáltak. Egyébként minden reggel imaórával kezdődött a nap és a fiatalok által tartott áhítattal fejeződött be. A záróáhítatot szombaton iff. Joób Olivér teológus tartotta. A konferenciai telep kápolnájában tartott nagypénteki istentiszteleten a konferencia alkalmi énekkara is szerepelt. Nagypéntek délutánján egy hangjáték előadásával emlékeztek meg a konferencián levők Luther Márton halálának 450 éves évfordulójáról. Ugyancsak sor került egy zeneszámokkal gazdagított megemlékezési alkalomra, amikor dr. Gárdonyi Zoltánra, a 10 éve elhunyt zeneszerzőre és orgonaművészre, az egyházi zene háború utáni utolsó zeneakadémiai tanárára gondoltak a résztvevők. Az esti, főleg közösségerősítő előadások közül kiemelkedett Joób Judit vetítettképes előadása a jé- zusi csodáknak a festőművészeiben való ábrázolásáról és a MEVISz képviselőjének, Szász Gizellának az előadása a „Bárka” csoport munkájáról. Egyik délután kirándulás volt két közeli, történelmi hangulatú középkori kisvárosba és láthattunk vetítettképeket az Indonéziában folyó missziói munkáról. Szokatlan szépséget adott az idei konferenciának a még hóval borított téli táj, amely az erdőszéli konferenciai központ környékét körülvette.-y-y Tüdőm, hogy az én megváltóm él... Életem küzdelmek sokaságával van tele. Sokszor éreztem: nincs már erőm, elvesztem. Oly sok nehézség mellett ott láthatom Isten kezét, amint átvezet engem egy jobb életbe. Akkor Sámuel prófétával örömmel mondhatom: mindeddig megsegített engem az Úr. Megtapasztaltam életem során, hogy Isten végül is győzelemre vezetett engem. Rájöttem: kegyelem, hogy még élek. Amíg beteges voltam, én is megtapasztaltam az Ő kegyelmét. De a mi Istenünk, aki szeret, sokszor ad ma is erőt a rám nehezedő terhek hordozá- ra. Sok harc és nehézség mellett ott láthatom Istent, aki átvezet a halálból egy szebb életre, az örök életre. Ilyenkor megnyugszik a lelkem, és öröm tölt el erigémel. De néha valami kínzó nyugtalanság gyötör. Van valami, amiről próbálok különböző módon harcolni ellene. De minden próbálkozás csődöt mondott. A halál legyőzhetetlen és ki vagyok néki szolgáltatva. Ezzel a tudattal pedig nem tudok élni, boldogulni. Milyen nagy az Isten szeretete, mennyire vak vagyok Hát nem veszem észre Istent, aki hatalmasabb a halálnál is? Az evangéliumok arról szólnak hogy a halál le van győzve, nincs hatalma felettem. Életem se ér véget, hogy a testemet a földbe teszik. Hanem átmegyek egy szebb életbe, az örök életbe. Ahol színről színre megláthatom az Istent. Jézus Krisztus feltámadott és velünk van a világ végezetéig - ez garancia arra, hogy én se maradok a koporsóban a halál rabja. Jézus Krisztus feltámaszt, hogy örökké éljek a paradicsomban és akkor öröm lesz a mennyben. Olyan jó, hogy van Megváltóm. Akiben bízhatok, hozzá fordulhatok, mert győzelmet vettél. Feltámadott. ifi. Szabó József Nagyveleg MIÉRT éppen itt élek? Azt mondják erre a 93 ezer négyzetkilométerre, hogy ez a hazám. Azt mondják erre a néhány százezres felekezetire, hogy ez az egyházam. Ezt az asszonyt, mély redőkkel az arcán, úgy kell hívnom, édesanyám. Ezt az ideges férfit pedig így: apám. De miért? Mitől forog a föld és miért zöld a fű? Honnan tudja a fecske, hogy mikor és hova kell költöznie? Mi szabályozza a protonok és az elektronok mozgását; mi tartja a kozmoszt, az univerzumot? Miért folyik állandóan a tejeszacskó? A tanárok miért késhetnek el az óráról, és ők miért ülnek külön asztalnál a menzán? Miért kivételeznek a vezérigazgató fiával? Miért csapnak be a közértben? Miért laknak sokan düledező szükséglakásban? Miért nincs sokaknak egyáltalán lakásuk? Micsoda az ember ebben a világban? Van-e célja, értelme az életének? Sajátja-e az élet? Ki az, aki emberségét tisztán éli meg: úgy, hogy felnézhetnék rá? Ki lehet példa előttem, akiben nem kell csalódnom, akit nem az érdek vezérel, sem a „kéz kezet mos” gyalázatos elve, nem is a karriervágy? Miért kereszteltek meg? Mi történt ott és akkor velem? Miért jött fel a lelkész hoz- zánk a minap, miért 'hívott bibliaórára? Miért jár az osztálytársam hittanra - és miért nevetik őt ki ezért sokan? . Miért,is élek, miért? Hol találok választ ezekre a kérdésekre? JÓK A KÉRDÉSEID. Nagyszerű, hogy kérdezel. Nem tehetetlen tárgyként sodródsz ebben a világban, nem hagyod, hogy marionettfiguraként rángassanak. A kérdezések vitték mindig előre az emberiséget. . Szobrászként kérdezd a kőtömböt, hogy mi akar lenni? Költőként kérdezd a szavakat, hogy miként tudják a valóságot kifejezni! Zenészként kérdezd a hangokat, hogy miből lesz a harmónia! Olvasóként kérdezd a könyvet - és a Könyvek Könyvét, a Bibliát -, hogy mit mond az neked! Emberként kérdezd a másik embert, hogy egymásra találjatok! Soha ne higgy azoknak, akik túl gőgösek vagy túl gyávák ahhoz, hogy kérdezzenek! Azoknak se higgy, akik a tekintély elvével zárnak rövidre minden kérdezősködést! De a cinikusokra se hallgass, akiknek minden kérdésre ez a válaszuk: „csak”. Fogalmazd meg bátran miértjeidet, s a kapott válaszok alapján formálj új kérdéseket! Egy „mert...” kezdetű választ szeretnék én is megosztani veled: ez talán feleletet ad arra is, miért zöld a fű, mi szabályozza a protonok és az elektronok mozgását, mi tartja az univerzumot - és arra is, hogy mi az élet értelme. Ezt a választ Jézus így fogalmazta meg: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. ” (János 3,16) (Részlet Fabiny T.-Szabó I. Nézz föl! c. kötetből) Küszöb előtt Mátis István novelláskötete Harminchárom novellát jelentetett meg Sajtóosztályunk Mátis István lelkész irodalmi terméséből. Az írások csoportosítása: Advent a vonaton (népi emlékek), Kereszt és északi fény (az Ige köré csoportosuló írások), Küszöb előtt (készülődés az utolsó útra). Mátis István ma 86 éves. Pálfán született, falusi tanító gyermekeként. A soproni teológián egy tanulmányi szakasszal előttem végzett. A szava ízes dunántúli csengésű volt. A szép szál legény soproni évei után Észtországba ment tanulmányútra, ami elég szokatlan volt, mert itt teológusként „boldog őse” nem volt, utóda is csak egy. Bár egy századdal előbb Haan Lajos csabai etnográfus papunk a Dorpati (tartui) Tudós Társaság tagja volt, ki tudja, hogyan és miért. Az északi levegő mindenesetre Mátis Istvánt is megcsapta, s felé dereng az északi fény is. Később tábori lelkész lett: érzékenyen beleérzett a fronton járt fiatal hívek leikébe. Hat évig volt a híres Felsőszeliben parókus, majd esperes. Az újra szlovákká lett világból kizsuppolták. Előbb másfél évet Csákváron, majd hat évet Nádasdon paposkodott az Őrség hónaljában. Ennek közelsége adott ízt szolgálatának Végül Ajkán kötött ki. Mindvégig iskolapéldáját adta lelkiekben a toleráns megértésnek. Néhány évig még Gyenesdiás öregjeinek a gondozását vállalta, míg végül maga is nyugdíjba vonult. Kora ifjúságától benne élt a megírandók kényszere. Mindig azt érezte, hogy „ezt meg kell írnom”. S ha ezt nem érezte, nem írt. Pontosabban: ha érezte, hogy erről vallanom kell, vallott. Máskor nem. így születtek az írásai. Közben küldetésszerűen végezte papi szolgálatát. Viszont ha vallott, csak azokról tudott vallani, amiket átélt, és olyan nyelven, ahogyan mindig beszélt. ízes, szép dunántúli nyelven. Nála az illat suhan, a szó ízlelhető, a kimeredt szem „gülü”, a gyűrött kalap „tasla”, ha szaladni indult „vettem a futhatnékot” a puskát nem élesre tölti, hanem „fickóra”, ha igen üres valami, ott „semmiden semmi” sincs, a szószátyár asszony „locska”, „faktúrás” a lova, ha ravasz, színlelő, az irodából a dol- gavégezetlen ember nem kijön, hanem „kikövetkezik” stb. Alakjai nem elképzelt lények, nem papírfigurák, hanem hús-vér emberek, mellette élnek, akkor is, ha történetesen bibliai alakok, kérdéseik az ő kérdései, s többször kell észrevenni az olvasónak, hogy a leírt személy vajon nem ő maga?! A múlt nála közel jön a mához, s az eljövendő is itt van. Történeteiben mindig az emberrel esik meg valami, mással, ővele, vagy talán velem? „Már rozsdásodott a szőlő levele, hüvösödtek az éjszakák, vetkőzni kezdtek a fák, és a vándormadarak útra készülődtek... O a verandán üldögélt, fázósan húzta magára a takarót, és merengve nézte a lenyugvó napot. Egyedül volt... Az erdő közepében lévő házát is azért vásárolta, hogy itt magányosan élhessen. Bölcs nyugalommal szemlélte a tarkuló erdő színpompáját. Ez volt a kalandozás órája. így nevezte ezt az időt, amikor a délutáni olvasás fárasztani kezdte, és félretéve a könyvet, szabadjára engedte gondolatait. Fölidézte élete eseményeit... Nem gazdagságot, fényt kívánt, hanem egy csendes kis házat, olyant, mint ez, amelyikben most él... ” (Kereszt és északi fény.) Lecsaptam erre a néhány novellabevezető sorra: íme most tetten értem az írót, hogy önmagáról ír Hiszen így tölti kora tavasztól késő őszig az időt Zalában, tilaji kis házában, erdő szélén olvasgatás, írás és barkácsolás közben. De nem. A történet másképp folytatódik: öreg emberről szól, aki nehéz hadifogság után, ahol elvesztett valakit, úgy tűnt őrökre, s íme most alkonyodóban mégis váratlanul megkapta... Nem, ez nem ő. Ilyen folytatás az ő életében nem volt. Vagy mégis? A történettől függetlenül nem az ő tilaji, erdőszéli kis tanyáját, s ott az ő egyedülvalóságának békés csöndjét írta-e le, bár egészen más történet kerekedik belőle, hiszen ott „szabadjára engedte gondolatait. ” Hiszen az igazi író minden sorában voltaképpen önmagáról vall mélázásaival és szabadjára engedett gondolataival együtt. Amikor késő ősszel - most már évek óta - feljön Pestre, mi két nyugdíjas, összeülünk beszámolni, mi foglalkoztat bennünket, mit teremhetünk még együtt fogunk belelapozni ebbe a könyvbe... Mindig csodáltam csöndes, nem hivalkodó, de szüntelen szellemi aktivitását. Remélem, s hiszem, hogy Mátis István könyvét nem hiába adta ki Sajtóosztályunk, köszöntve benne az előző nemzedék ma is friss, megszívlelendő mondanivalóját. D. Koren Emil „.. .et nos mutamur...n „Különös interjút adok az olvasó kezébe. Öninterjút”— úja Benczúr László emlékezésének bevezetőjében. Egy ősi latin mondásból - tempora mutantur et nos mutamur in illis - emelte ki e három szót: mi is változunk. Egy életpálya bontakozik ki a sorokból, és mi kortársak tudjuk, hogy pályája során „három püspök titkára” volt: Dezséry Lászlóé, Ordass Lajosé és Káldy Zoltáné. Öninteijút ú, önmagát faggatja, önmagával vitázik. Nem emlékirat ez a mű, mert nem kronológiai sorrendben úja egyik vagy másik püspök mellett töltött szolgálati idejét, visszaemlékezve az együtt töltött időre, olykor talán a távolságtól megszépítve az eseményeket. Az önmagának feltett kérdések olykor lehetnek kellemetlenek, provokálók és e kérdések során nem igyekszik elkendőzni, szépíteni múltbeli magatartását. Azt is megvallja, hogy „nem csupán a magam számára, íróasztalom fiókjának készítem. írás közben eltölt az a szándék, hogy kissé kérdésessé tegyem azt a magabiztosság, amellyel az elmúlt 40 éves egyháztörténeti korszakra és annak kiemelkedőbb szereplőire tekintünk. Azzal a reménységgel folytatok önmagámmal interjút, hogy talán felbátorítok másokat is egy kis őszinteségre s annak belátására, hogy a múltat nem elég csupán pillanatnyilag népszerű kérdésekkel faggatni, ha igazán szóra akarjuk bírni. Öninterjú módszerével nyilvánvalóan nem lehet egyháztörténelmet írni. Az ilyen eljárással készült írás azonban adalékul szolgálhat az egyháztörténet íróknak, sőt arra serkentheti őket, hogy nézzenek utána eddig figyelmen kívül hagyott dolgoknak ” azért izgalmas olvasmány, mert mindhárom püspökkel szmte egy időben tartott kapcsolatot - nyugodtan mondhatjuk, baráti kapcsolatot - annak ellenére, hogy nézeteikben különböztek, az egyház útját másként látták, de megmaradt egymásért való felelősségük. i Kísérletnek tekinti öninteijúját. Egy evangélikus lelkész próbál számot adni teológiai, lelkipásztori, egyszerűen emberi profiljának kialakulásáról. „Nem tagadható, hogy amíg e világban élünk, a bűn és a rossz erők deformálóan hatnak ránk. Jézus Krisztus azonban nagyobb és hatalmasabb ezeknél. Ő reformál. Helyreál- t. Megigazít. Végül a címmel utalni próbáltam Luther megállapítására. A keresztyén ember egész élete megtétszm
