Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1996-12-29 / 52. szám

Evangélikus Élet 1996. december 29. SZÁMADÁS 1996-RÓL Isten ajándéka: a reménység Gyülekezeti ház szentelése Uraiújfalun Egy esztendeje hunyt el Uraiújfalun Baráth József, a gyülekezet korábbi lelkésze. Szeretett gyülekezeté­re örökséget hagyott, melyből a volt iskolát és tanítói lakást megújíthatták és ennek felszentelésére hívták A gyülekezeti ház felújításának munkálata meg D. Szebik Imre püspököt, aki Zügn Tamás espe­res kísért el a gyülekezetbe. November 16-án, szombaton délután megtelt a volt iskolaterem, melyből szép gyülekezeti termet/otthont alakítottak ki. A püspök Róm 5,5 és lPt 3,13 versei alapján Isten ajándékáról, a reménységről szólott. Megemlítette bevezetőben, hogy Baráth József az el­hunyt lelkész még testamentumával is építette szere­tett gyülekezetét. „Őseitek megépítették ezt a hajlé­kot iskolának, most pedig az elcsendesedés és a kö­zösség helye lett.” 1633-ból keltezett írásban található, hogy Kiss Ber­talan püspök idején a szabad ég alatt gyűltek össze ebben a faluban istentiszteletre. Biztasson az ősök példája annál is inkább, mert most falak védenek e helyen. Ma reménytelenek az emberek, mintha nem is len­ne Isten. Megúnja a nemzet az inflációt, az áremelke­déseket, a munkanélküliséget. Hogyan lehet feldol­gozni a reménytelenséget? Vegyük észre Isten ajándékát! Ahol véget érnek az emberi lehetőségek, Isten ott még lát utat. Ez a ház is azért épült, hogy itt összekulcsolhassuk kezünket és megtaláljuk az utat. A reménység az Isten útja és ajándéka! Nem feledkezett meg Isten, hiszen Fiát is elküldte értünk. Igazabb nemzetet és egyházat épít, és aki épít, oda áldást is küld. Isten nem a rombolás Istene. A reményteleneknek hirdeti: a reménység nem szégyenít meg. Higgyétek az Úr szavát! Menyes Gyula lelkész beszámolója elején egy perces néma felállásra szólított, hogy emlékezzenek arra, aki­nek örökségéből, hagyatékából teljesülhetett a gyüle­kezet régi vágya. Nagy Zoltán felügyelő szakértelme és a lelkész közreműködése, kettejük lelkes hozzáállása eredményezte, hogy májustól novemberig megújulha­tott az épület és berendezve várta a gyülekezetét a mai napra. Ótthon lesz ez gyermekeknek és felnőtteknek. Menyesné Uram Zsuzsanna, aki szintén lelkész, egy textil faliképpel ajándékozta meg a gyülekezetét: a Lé­lek gyümölcseiről. Ide került a templom régi oltárképe is. A terem mellett felújítva áll a lakás, melyben utol­jára Baráth József is lakott és jól használható lesz hit­oktató vagy gyülekezeti munkás beállítására. Köszö­netét mondott a segítő gyülekezeti tagoknak. D. Szebik Imre püspök záró szavaiban Tamási Áron egy mondatát idézte: „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. ” Kell a családi otthon mellett a lelki otthon is és ez a ház ezt adja a gyüleke­zetnek. Az uraiújfalui fiatalok ez év nyarán alakult CHARIS (kegyelem) közössége, zenekarával ifjúsági énekeket szólaltatott meg. November 16-án, a szente­lés estéjén a sárvári gimnázium dísztermében adtak nagy sikerű koncertet. Szolgálatukkal igyekeznek Is­ten szeretetét e fiatalok között tovább sugározni. tszm Keresd, amíg még megtalálhatod... A férfi mindennap ott ül a pádon. Nem tudom, mi­kor és honnan érkezik, csak azt látom már, ahogy ül és a semmibe mered. Ritkán mozdul, akkor is lassan. Még fiatal, úgy 35-40 éves lehet, vagy még fiatalabb, de az utcán töltött évek triplán számítanak... Semmit se tudok róla, csak hogy mindig ott ül. Pró­bálok nem figyelni rá, de nem tudok a hatása alól sza­badulni. Érzem, segítségre szorul, de lehet, hogy csak arra lenne szüksége,"hogy meghallgassák. Vagy csak arra, hogy melléüljön valaki. Nem kellene nagyon kö­zeire, csak annyira, hogy újra embernek érezhesse ma­gát. De nem... Már senki sem foglalkozik vele. Egy ka­lap alá veszik azokkal, akik szemérmetlenül az ember orra elé dugják a poharukat, hogy aztán azt a pénzt, amit a könyörülök beledobnak, azok vegyék ki, akik koldultatják az amúgy is szerencsétlen nyomorékokat. Pedig ő már nem gondol a pénzre. Ő már csak arra tud gondolni, vajon mikor és hol veszítette el az élete ér­telmét. S valami furcsa dolog folytán arra sem emlék­szik már, volt-e, s ha volt, mi lehetett az értelme az éle­tének." Sokszor az a gondolata támad, hogy addig jó, amíg még tudja, mit keres. Mert mi lesz, ha már erre sem fog emlékezni? Ha már kérdése sem lesz többé...! Mire újra odanézek, már nincs ott. Fáj a tehetetlen­ség. Néha úgy érzem: mindenemet odaadnám, csak tudnék segíteni, csak igazán tudnék segíteni... Vajon hányán élnek úgy, hogy a létért való küzdel­mük értelmetlenné teszi a mindennapok éredmény- centrikus és pénzközpontú rohangálását? Mert ami­kor az életet fenyegeti veszély, átalakul az ember ad­digi értékrendje. Már jelentéktelennek tűnnek azok a gondok, amelyek nap mint nap foglalkoztatták. Milyen nyomorúságos dolog az, amikor már semmi nincs, csupán a puszta lét. Mégis, ilyenkor érzi meg igazán az ember, hogy milyen nagy értéke van, s hogy igazán csak az életnek van értéke, minden más csak ráadás. Mert ilyenkor már nincsenek kérdések, csak hajtja valami az embert a túlélésért... És egyszercsak megérkezik a válasz, hirtelen megvilágosodik az em­ber előtt, hogy mi az értelme az életének. Nem tudni, hogyan és miért, csak elkezd az ember sírni, és végte­lennálát érez az iránt, akit nem ismer ugyan, de mpst- már tudja, érzi, hogy van és hogy végtelen szerété té­vel őt is megérintette... Vajon nem erre a rádöbbenésre lenne szüksége mindannyiunknak? Mert rá kellene ébrednünk végre, hogy mi is az igazi értelme az életünknek. A keresés mindenkiben benne van, csak néha elfelejtkezünk ró­la... S akkor jut eszünkbe, amikor látjuk azt az embert ott a pádon, vagy az utcán, vagy valahol máshol, most, vagy valamikor máshol. Vagy amikor csüggedten a tü­körbe nézünk... „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek or­szága. Boldogok, akik sírnak, mert ők megvígasztaltatnak Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyer­nek Boldogok a tiszta szívűek mert ők meglátják az Is­tent. ” (Mt 5,3-8.) Sánta Anikó OEV ESTEJENEK IGEJE IDEIG ÉS ÖRÖKKÉVALÓK (Folytatás az 1. oldalról) * Néhány időszerű ügy (iskolák, zsinat, bíróság) megemlítése után jelentését a következőkkel zárta: i „Tisztelt Országos Presbitérium! Bármely területét elemezzük az egy­házi életnek, egyház és társadalom kapcsolatrendszerének hasonló kö­vetkeztetésekre jutunk Rendkívüli igény lenne a társadalmi élet min­den területén az egyházi szóra, de - legalábbis Éhhez képest - igen erőt­lenek vagyunk. Szolgálnunk kellene egy békétlen, polarizálódó, atomizá­lódó társadalomban a jó értelemben vett alkotó megbékélést, integráló­dást, a haza ügyét, mely erősebb kel­lene legyen párt- és csoportérdekek­nél. Szolgálnunk kellene a szociális feszültségek enyhítését, a fellépést a szegénység terjedése ellen. A műkö­désűnkhöz, szolgálatunkhoz szüksé­ges anyagi eszközökben növelnünk kellene a belső erőforrásokat, ez nemcsak objektiven lenne kedvező, hanem kisugározna az egyéb felada­tokra is. Rejtélyes számomra az Isten türel­mes kegyelme, hogy ezen esztendő­ben is megáldotta munkánkat, adott eredményeket és készülhetünk a kö­vetkező évre. Ez kell erőt adjon. ” * D. dr. HARMATI BÉLA PÜSPÖK JELENTÉSE: „Ritka évfordulóink éve a vége fe­lé közeledik Milyen nagy remények­kel kezdtük a millecentenárium, a magyar iskolák ezeréves története esztendejét. A budapesti EXPO 96 lemondásakor azt ígérte a kormány, hogy kárpótlást kaphatunk a mille- centenáriumi programokban. Volt is számos rendezvényünk, nekünk evangélikusoknak külön is kedves volt a Lutherre történő emlékezés, halála 450 éves fordulóján. Sikere volt múzeumunk kiállításának a Teológián a magyar evangélikus is­kolák történetéről. Ökumenikus je­lentőségű országos rendezvénnyé szélesedett az egyházi gimnáziumok felekezetközi találkozója októberben Mezőtúron. Gyülekezeteink fölhasz­nálták, megélték, kiteljesítették az évfordulók adta lehetőségeket. In­tézményeink erejükön felül is igye­keztek emlékezetessé tenni közössé­gük számára az eseményeket. Meg kell állapítanunk, hogy az Emlékbizottság „hivatalosai” sokfe­lé elszabotálták a millécentenáriu- mot és méltatlan rendezvényekkel is találkoztunk Szóvá kell tennünk hogy a nemzeti és magyar progra­mok helyett sokszor idegen progra­mok élveztek előnyt. Egyházunk és más egyházak által évek óta támo­gatott Evangélium Színházunk úgy tűzte műsorra ebben az évben Sík Sándor katolikus papköltő István király című művét, hogy nem is akadt Budapesten és vidéken ehhez fogható millecentenáriumi színházi produkció. Az állítólag pártatlan millecentenáriumi bizottság támo­gatási kérésünket elutasította. Na­gyon rosszul esett, hogy viszont egy amerikai musical kapott kétmilliót. 1. Hitoktatásunk kérdései Mai presbiteri ülésünkön foglal­kozzunk részletesen hitoktatásunk­kal. Közismert, hogy az iskolák álla­mosítása, 1948 után az iskolai hit­oktatás megnehezült... Az 1989-es évtől kezdve, a válto­zások és engedmények kiterjedtek erre a területre is. Az egyházak szin­te megoldhatatlan feladat elé kerül­tek, mert kevés volt a lelkész, a szak­képzett hitoktató és a jó tankönyv. Mindegyik magyarországi történelmi egyházra nézve érvényes az a megál­lapítás, hogy a mai hitoktatás ered­ményessége, színvonala még sok kí­vánnivalót hagy maga után, tisztelet a kivételeknek A gyülekezeti egy­házlátogatási tapasztalatok és jelen­tések alapján a következő sürgős in­tézkedések megtételét javaslom:- a hitoktatók nyilvántartásáról,- a hitoktatás nyilvántartásáról,- a hitoktatás ellenőrzéséről,- hitoktatási munkaszerződések­ről és végül- hitoktatóink képzéséről és to­vábbképzéséről. Természetes, hogy azonnal kérde­zik hitoktatást végzőink miért nem segíti őket az egyház eléggé jó hittan- könyvek kiadásával? Ehhez a kér­déshez egyházi katechetikai bizott­ságunk és hittankönyveink problé­máihoz D. Szebik Imre püspök ad kiegészítő beszámolót, mint a kate­chetikai munkáért felelős püspök. Ide kívánkozik néhány szó az is­kolapolitikánkkal kapcsolatban. A minőségre törekvés helyes, és jónak tartom, ha van felvételi vizsga és megnézik, ki milyen tudást hoz ma­gával és milyen képességű. Ugyan­akkor az a kérdésem a föl nem vett tanulók szüleivel együtt, hova küld­hetjük az evangélikus gyermekeket egyházi nevelésre, ha az evangélikus iskolák nem veszik föl őket?! Felvé­teli eredményhirdetés után, amikor felizzanak a püspöki hivatal telefon- vonalai a sok panasztól, hogy evan­gélikus gyermekek nem juthatnak be az evangélikus iskolákba, bezzeg más vallásúaknak akad hely, újra és újra meg kell gondolnunk felvételi szempontjainkat. 2. Misszió és evangélizáció Előző presbiteri üléseinken már sokat foglalkoztunk ezekkel a kérdé­sekkel és Gáncs Péter nagytarcsai és Verrasztó János korábban budapes­ti, jelenleg pedig répcelaki lelkész személyében két missziói felelőst ne­veztünk ki kerületi és országos missziói szervező lelkészként. Kérem a Presbitériumot, hogy vizsgálja meg ezt a kérdést, egyfelől a lelkészhiány, másfelől a kialakult igény szem­pontjából. Kétségtelen tény, hogy szükség lenne függetlenített, azaz gyülekezeti-helyi szolgálathoz nem kötött iín. „szaklelkészi szolgálatra” még más területeken is, így pl. isko­lai hitoktatás és lelkigondozás, kór­házi, katonai és börtönlelkészi szol­gálatra stb. Egy olyan javaslat, mint „Orszá­gos Egyházi Nap” tartása 1997-ben, gyülekezeti, egyházmegyei küldöttek­kel Pakson, szintén a misszió és evangélizáció programjai közé tar­tozhat. A paksi gyülekezet lelkésze, Szabó Vilmos Béla igen figyelemre­méltó kezdeményezéssel 1997. au­gusztus 23-24-re egyházi találkozó-' ra hív az egész országból. *4 kezdeményezés szeretné azokat is elérni, akik eddig ilyen missziós alkalmakra nem jártak. Egyházme­gyénként ismerve egymást, gyüleke­zeti „kiküldés”, delegálás révén kel­lene részt venni ezen az alkalmon. Elsősorban olyanokat lehetne erre küldeni, akik otthon azután tovább- adói, továbbszervezői lesznek a missziónak. Természetesen e talál­kozó mellett sor kerülhet más, szo­kásos területi missziós alkalmakra és evangélizációkra is. 3. Egyházunk és a társadalmi kérdések Az augusztusban megjelent római katolikus püspökkari pásztorlevél a magyar társadalmi kérdésekről nagy kihívást jelent a többi egyház számá­ra. Az első gyorsválaszban elmond­tam, hogy szerencsésebb lett volna, ha egy ilyen fontos írást ökumenikus együttmunkálkodás készítette volna elő és a magyarországi történelmi egy­házak együttesen próbálnák a gondo­latokat érvényesíteni a közéletben. Bizonyos, hogy hiba volna öku­menikus versenyfutást végezve egy másik általános körlevelet előkészí­tenünk. Sem szakértők terén, sem nagyságrendben nem állunk ott, mint a római katolikusok Egy-egy ilyen pásztorlevél összeállítása hosz- szabb időt igényelne és elvonná az erőt más, hasznos kezdeményezések végzésétől, mind az egyházakban, mind az ökumenében. Azt is meg kell gondolnunk hogy hasznos-e az ilyen átfogó, teljességre törekvő körlevelek kiadása minden esetben. Hazánkban ugyanis éppen a körlevél megjelenése után robbant a közvélemény előtt a híres korrup­ciós ügy, az ún. Tocsik-botrány. En­nek fényében bizony a körlevél aján­lásai és megállapításai igen gyengék erősebb és határozottabb hangra volna szükség a mai magyar társa­dalomban. Az a javaslatom, hogy az átfogó körlevél helyett kíséreljük meg az egyes kérdésekben való állásfogla­lást. Annyi erőnk még van, hogy egy- egy szociáletikai kérdéssel foglalkoz­zunk és a problémákról megjelentes­sük véleményünket. így pl- most előttünk van dr. Hafenscher Károly beadványával az Evangélikus Értel­miségi Műhely kérése, hogy egyhá­zunk emelje fel szavát anyanyelvűnk védelmében. Durvaság mocskos be­széd, hazugság mások sértése, Isten nevének káromlása tapasztalható a magánéletben és a közéletben, a tö­megtájékoztatási eszközöknél. Egy­házunk értékőrző, értékmentő és ér­tékteremtő tevékenysége kiterjed az anyanyelvre is. Javaslom, hogy az Országos Presbitérium tegye magáé­vá az Értelmiségi Műhely felhívását. 4. Ordass püspök emléktáblájának felavatása Amint a Presbitérium tagjai a he­tilapunkból már értesülhettek, a Lu­theránus Világszövetség Európai Püspöki Konferenciája alkalmából 1996. december 9-én 13 órakor fel­avatjuk a Budapest, XII. kerületi Márvány utca 23. sz. házfalán elhe­lyezett emléktáblát. A Presbitérium minden tagját tisztelettel hívjuk erre az eseményre. Emlékeztetek arra, hogy D. Or­dass Lajos püspökünket már 1990. május 17-én rehabilitálta a Déli Egyházkerület Presbitériuma és ezt az Országos Presbitérium 1990. jú­nius 12-én tudomásul vette. A zsinat által hozott új rehabilitálási törvény lehetőséget adott arra, hogy az ügyet a törvény értelmében újratárgyalják és 1995. október 5-én a Déli Egy­házkerület bírósága, megemlítve az 1990-ben hozott határozatokat, re­habilitálta a püspököt. A vonatkozó határozatokat jelentésem mellékle­tében találjuk Nagy jelentősége van annak hogy éppen ezen nemzetközi konferencia alkalmával kerül sor az emléktábla elhelyezésére. A Luthe­ránus Világszövetség 1977-ben a Hongkongban tartott világgyűlésen ünnepli alapítása ötvenéves évfor­dulóját és ebben az ötven évben két­szer választották alelnökké D. Or­dass Lajost, 1947-ben és 1957-ben és mindkét alkalommal egyházában hamarosan e választás után erő­szakkal távolították el püspöki szol­gálatából. Istennek adva hálát életé­ért, tisztelettel emlékezzünk mártír püspökünkre! Hadd emeljem ki azt különösen is, hogy 1948-ban Ordass püspököt azért állították hamis vádakkal a bí­róság elé és ítélték börtönbüntetésre, mert ellenezte az iskolák államosítá­sát. 1989-től újra indulhattak egyhá­zi iskoláink, és ez a tény emlékeztes­sen Ordass püspök helytállására. 5. „Szeretet és támogatás ’96” akció Röviden meg kell említenem, hogy a kormány a társadalmi szer­vezetek és az egyházak segítségét és támogatását kérte a „Szeretet és tá­mogatás ’96” című akcióhoz, kará­csony előtt a nagycsaládosok, szegé­nyek, nyugdíjasok, hajléktalanok megsegítéséhez. A kezdeményezés későn indult és úgy látszik, hogy meg van terhelve a Vöröskereszt és az ön- kormányzatok, valamint a kor­mányhivatalok együttműködési ne­hézségeivel. Az egyházaknak, gyüle­kezeteknek, egyházi segélyszolgála­toknak, így elsősorban az Ökumeni­kus Szeretetszolgálatnak ettől az ak­ciótól függetlenül kell elvégezniük, amit csak tudnak az egyre növekvő szegénység és nélkülözés enyhítése érdekében. ” * A felügyelői és püspöki jelentés után D. Szebik Imre püspök adott tájékoztatást a katechetikai bizott­ság munkájáról és a hittankönyvek­ről. Javaslatot is tett, melyet a hatá­rozatok között fogunk közzé tenni. A jelentéseket egészében és részle­teiben megtárgyalta a presbitérium, több határozati javaslat fogalmazó­dott meg. Az elfogadott határozato­kat, valamint az anyagi-gazdasági kérdésekről adott bejelentkezéseket következő számainkban jelentetjük meg. _________________________ IS TENTISZTELETI REND Budapesten, 1996. december 31. I., Bécsi kapu tér du. 6. (német) Dietrich Tiggemann; du. 6. (német) Balicza Iván; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. du. 6. Ri- hay Szabolcs; Csillaghegy, ül., Mátyás kir. u. 31. de. 10. Donáth László; Óbuda, in., Dé­vai Bíró M. tér du. 6. Bálint László; Újpest, IV, Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy La­jos; V, Deák tér 4. du. 6. Zászkaliczky Péter; VH., Városligeti fasor 17. du. 6. (úrv.) Szir­mai Zoltán; VIII., Karácsony S. u. 31-33. du. 6. Kertész Géza; Vffl., Vajda P. u. 33. de. fél 10. Fabiny Tkmás; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Ká­polna u. 14. de. fél 11. Fabiny "Ikmás; Kelen­föld, XI., Bocskai út 10. du. 6. Ferenczy Er­zsébet; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. du. 6. Hafenscher Károly; Budahegyvi- dék, XD., Tarcsay V. u. 11. du. fél 7. Tákács József; XIU., Kassák L. u. 22. du. 6. ifj. Ren­delt György; XIII., Flrangepán u. 43. de. 8. ifj. Kendeh György; XIV, Lőcsei út 32. du. 6. "Ikmásy Thmásné; Pestújhely, XV, Templom tér du. 6. Rafael József; Rákospalota, XV, Juhos u. 28. (Iristemplom) du. 6. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. du. 5. dr. Karner Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Rákoshegy, XVH., Tessedik tér du. 5. Péter Attila; Rákoskeresztúr, XVH., Pesti út 111. du. 6. Kósa László; Rákosliget, XVH., Gázon Gy. u. du. 4. Kósa László; Pestszentlőrinc, XVHI., Kossuth tér 3. du. 5. Havasi Kálmán; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér du. 6. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. du. 6. Solymár Gábor. ÓÉV ESTÉJÉN a liturgikus szín: fe­hér. Az oltári ige Mk 13,32-37; az ige­hirdetés alapigéje: 2Kor 4,15-18. 2Kor 4,15-18 A TV egyik reklámjában már hetekkel ezelőtt úgy reklámozták ezt a mai napot, mint a féktelen vi­dámság és kacagás napját. „Nem baj, ha múlnak a napok, de előt­tünk a Szilveszter. ” Amikor le lehet vetkőzni minden gátlást, szabad félrerakni minden más esetben megtartandó viselkedési szabályo­kat. Mert ezen a napon lehet har­sányan jól érezni magunkat. A keresztyénség sem tiltja a vi­dámságot és jókedvet. A Prédiká­torok könyvének írója is szól arról, hogy van ideje a sírásnak és van ideje a nevetésnek. Miért ne lehet­nének az életünkben olyan napok, órák, amikor félre tudunk tenni minden bennünket leterhelő gon­dot és feladatot, és Krisztus békes­sége, öröme és gazdagsága tölt be minket? Ennek a lelki állapotnak a megnyilvánulása is a túláradó jó­kedv. De ennek a békességnek és örömnek a megnyilvánulása nem a féktelen tombolás, nem az elsza­badult indulatok, hanem az Isten végtelen gazdagságáról tanúskodó vidámság.' Egy esztendő elmúlása a múlan­dóságra emlékeztet. Sokan ez elől menekülnek. Nem akarnak hallani arról, hogy életük minden dolgá­ról, szavaikról, tetteikről és egész életükről elszámolással tartoznak. A múló idő újra és újra a felszínre hozza ennek valóságát minden emberben, melyet megpróbálnak elfojtani magukban, visszaszoríta­ni, ahelyett, hogy szembesülnének vele. Régi igazság, amely mégis min­dig új marad, hogy az ember vala­minek az értékét akkor ismeri meg igazán, amikor elveszti. Sok gyer­mek csak akkor döbben rá, hogy milyen áldás és érték volt az édes­anya vagy édesapa, amikor kopor­sójuk mellett kell megállniuk. Hány hitvestárs él egymás mellett zúgolódva, s csak akkor ismeri fel, hogy mit adott neki Isten a másik­ban, amikor már nincs. A fiatalság idejét és erejét de sokan kockára teszi, s csak a betegágyon döbben­nek rá az egészség értékére, ami­kor az már csak elérhetetlen álom marad. Vajon nem így vagyunk az elmúlt évvel is? Mennyi alkalmat kínált a szeretetre és megbocsátás­ra, a szolgálatra és az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlására! S elmúlt felettünk. De hogyan? Megtettük amit Urunk tőlünk várt. Amit számon fog kérni! Pál apostol arról szól igénkben, hogy Isten drága kincset bízott ránk. Ez a kincs cserépedénybe van rejtve ugyan, de éppen azért, hogy az erőt Istennek tulajdonít­suk. Aki végzi bennünk is, másban is a maga munkáját, úgy, hogy fel­kínálja életújító kegyelmét és sze­retetét. Ez a kegyelem tartott meg mindannyiunkat az elmúlt évben. Ez a kegyelem akar megtanítani bennünket az elkövetkező időben úgy élni, hogy ne csak a láthatókra és mulandókra nézzünk, hanem a láthatatlanokra (lelkiekre), és az örökkévalókra is. Nem kétséges, hogy napjaink fogytával kevesebb az erőnk, ki­sebb a teljesítőképességünk, és mindannyiunknak számolni kell „külső emberünk megromlásával” - az elmúlással -, de ez nem ingat­hatja meg bennünk a hitet abban az életet ajándékozó Istenben, aki az örök élet gazdagságára és dicső­ségébe akar mindenkit elvezetni. Ha a láthatatlan, örökkévaló élet fényessége ragyogja be földi életünket, akkor tudjuk egész más szemmel látni e múlandó világban Istentől kapott küldetésünket, fel­adatainkat. Isten és embertársaink szolgálatát. Tartsuk hát szem előtt Isten - az örökkévalóság - dolgait, és akkor nem lesz szükségünk ar­ra, hogy „pótszerek” után futva akarjunk magunknak valami kis örömöt szerezni ebben a múlandó világban. Bálint László IMÁDKOZZUNK! Örök Isten! Mennyei Édesatyánk! Az idő múlásával is életünk múlandó­ságára emlékeztetsz bennünket. Táníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk, akaratod szerint él­jünk, s egykor eljussunk örökkévaló országodba, szent Fiad, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom