Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1996-08-18 / 33. szám

Evangélikus Élet 1996. augusztus 18. E jí% GYERMEKEKNEK I o K N - A K „Hazám!” Ez az a hely, ahol otthon érzem magam. Éfi , ■ Itt születtem, itt növekszem, itt járok suliba. iJlóv! Itt vannak a barátaim, és itt nem tévedek el sose. Milyen rossz lehet, ha valakinek nincs hazája! w HK'i Én örülök, hogy van hazám, van otthonom! IfliKIRradGB Uram, kérlek most azokért, akik hazátlanul, otthontalanul élnek a nagyvilágban - segíts nekik u5ÜHíÜBÍ6é9i otthonra lelni! . Kérlek azokért is, akik számára már túl termé­szetes és ezért figyelemre sem méltó az otthon melege ­. Z*jyr - • »-v hadd legyünk mind hálásak azért, hogy van L--. ~ i---L* *.e 1 ha zánk! TANÚIM LESZTEK Gellért püspök Ebben a sorozatban olyan keresztyéneket ismerhettek meg, akik dacolva veszélyekkel és fenyegetésekkel, bát­ran kiálltak hitük mellett. Mostanában annyi szó esik arról, hogy a magyarok 1100 esztendővel ezelőtt vették birtokba a Kárpát medencét. Most egy olyan férfiről lesz szó, aki sokat tett azért, hogy a magyarság is megismerje Jézus Krisztust. * Talán már hallottatok Géza fejedelemről, István­nak, az első magyar királynak az édesapjáról. Géza Nyugat-Európából hívott papokat, hogy népével megismertesse a keresztyén hitet. Amikor a fejede­lem 997-ben meghalt, fia, István lett az utóda. István sokban folytatta apja munkáját. Igyekezett békében élni a szomszédos népekkel. Szükség is volt erre, ha azt akarta, hogy Magyarországot a környező országok Európa részének tekintsék. Amikor megko­ronázták, arra is jogot szerzett, hogy megszervezze országában az egyházat. Püspökségeket és érseksége­ket alapított. Uralkodása alatt 10 egyházmegye ala­kult, melyeknek élén a püspök állt, és megparancsol­ta, hogy minden 10 falu építsen templomot. István apja példáját követve, újabb papokat és püs­pököket hívott az országba. így érkezett Magyaror­szágra 1021-ben Gellért is, aki a Csanádi püspök lett. Amikor István király meghalt, az ország rendjét külső és belső támadások veszélyeztették. Kívülről a német császár seregei, belülről pedig pogánylázadá- sok tették veszedelmessé a helyzetet. Az ország min­den részén elégedetlenség támadt. A pogánylázadás élén a Békés megyei Vata állt. A papokat idegen be­tolakodóknak tekintették, ezért üldözték, sőt sokat meg is öltek közülük. Gellért püspök ezt a zűrzavaros helyzetet így jelle­mezte: „Senki sem nevezhető igazi királynak, aki nem Isten szolgája. ” ,„A mostani időben nálunk a dühösségtől ősz- . tönözve mind megátkozták nemcsak az isteni szertartá­sokat, az anyaszentegyházat, és a papokat, hanem ma­gát az Isten Fiát, Jézus Krisztus Urunkat is. ” Ebben az időben minden egyházi ember irányába rossz és ellenséges volt a közhangulat. Gellért egyszer három püspöktársával és Szolnok ispánnal Székesfe­hérvárról Pest felé tartottak. Útközben a tömeghan­gulat láttán és hallatán már sejtették, hogy mi vár rá­juk. Diósdon felkészültek a mártírhalálra. A pesti rév budai oldalához érve, a zajongó tömeg szekerüket kő­vel dobálta meg. A püspök keresztet vetett a támadók felé, mire azok feldühödve kiborították a szekérből és megkövezték, majd a haldoklóba lándzsát döftek. Emlékét a hálás utódok megőrizték. Nevét viseli Budán a Gellérthegy, melynek oldalán szobra is meg­található. Hitéért való bátor kiállása a mai keresztyé­nek számára is példa lehet! Hegyi Emőke TANULSÁGOS TÖRTÉNETEK - SKANDINÁVIÁBÓL A tanító számolásból versenyt rendezett az iskolá­ban. Jutalmat is tűzött ki a nyertes számára. A fiúk, megkapva a feladatot, munkához láttak. Lóri, aki kitűnő számtanista volt, hamar készen lett a munkával. De mialatt nagy diadalmasan körülnézege­tett az osztályban, a mellette ülő Kami lemásolta a ki­dolgozást, azután pedig észrevétlenül letörölte Lóri táblájáról az egészet. Ezzel a csalással Kami nyerte meg a versenyt s a jutalmat is. Lórinak nagyon fájt ez az alattomosság. Haragjá­ban föl is akarta Kamit jelenteni, ami súlyos büntetést vont volna maga után, de aztán mégsem tette. Eszébe jutott az írás tanítása, mely szerint senkinek se fizes­sünk gonosszal gonoszért, hanem inkább a rosszat jóval győzzük meg. Ezért azután Lóri is másfajta bosszút forralt. Szombaton este uzsonnára hívta magához Ka­mit. Kitüntető szívességgel fogadta őt s megmutogat­ta játékait is, amelyek között különösen egy karcsú hajó, a „Bátor” tetszett meg nagyon Kaminak. Mikor azután estefelé válniok kellett egymástól, Lóri a „Bá­tort” odaajándékozta Kaminak. Kami ennyi jóság lát­tára fülig pirult, majd nagy szégyenkezéssel Lórihoz lépett s így szólt: „Ki sem mondhatom, mennyire szé­gyellem, amit veled tettem. Kérlek, bocsáss meg nékem, ígérem, hogy soha, de soha többé nem leszek rossz hoz­zád. ” E szavak hallatára kibeszélhetetlen boldogság fogta el Lóri szívét, főképpen azért, hogy sikerült a Biblia tanítása szerint még ellenségét is szeretnie s a rosszért jóval fizetnie. Próbáljátok meg ti is ezt Gyer­mekek. Kärnä O. A. J '• ' * •' v• • i '&■*' A szegény Archimédes hallott arról, hogy úgyszól­ván mindenki visz valamit ajándékba Szökratesnek, az egykori híres görög bölcsnek. Archimédes is szíve­sen adott volna neki valamit, de ő szegény volt, nem volt semmije. Egy napon mégis odalépett a bölcshöz és így szólt hozzá: „Mivel nekem, ó, Szokrates nincs semmi elajándékozni valóm, így magamat adom ne­ked. ” Mire Szokrates így válaszolt: „ Tedd meg ezt, és én visszaadlak téged magadnak jobbként, mint amilyen most vagy. ” Ezt a csodát sokkal inkább meg akarja és meg tudja velünk tenni Jézus, mint Szokrates tehette. A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064, Gyönk, Petőfi u. 359. HÉT SZÓ AZ EMBERERT Krisztus hét szava a kereszten Rendhagyó passiói előadással szolgáltak az oroshá­zi fiatalok ez év húsvétján a gyülekezet előtt: passió Jézus felől nézve, ahogyan ő látja a keresztről a tör­ténteket. A hét megszólalás szószékké változtatta a keresztet, így hangzott el a Mester utolsó prédikációja, a „Golgotái Hegyibeszéd”. Hét szó az emberért. Testa­mentumszerű krisztusi szavak, de nem az agonizáló elítélt monológja, hanem párbeszédek sorozata. Krisztus válasza a harsány gúnyolódásra és a csöndes zokogásra. Párbeszéd az Atyával, melyben az Atya némasága is beszédes válasz. A szögek borzalmas kín­jától görcsbe rándult elítéltek ziháló szóváltása köz­ben a megigazulás titkára derül fény. Mindez, így együtt, tér és idő feletti üzenetté válik. E hét szó ró­lunk, nekünk és értünk szól. Ezt az üzenetet kíséreltük meg átadni a gyüleke­zetnek a Paraklétosz ének- és zenekar sajátos zenei nyelvén. A „díszlet” nélkülöz minden látványosságot. Nincs durván ácsolt kereszt, nincsenek korhű jelme­zek. A háttér csupán ennyi: középen egy nagy fehér kereszt, fekete háttéren, kétoldalt fekete keresztek, fehér háttéren. Itt játszódik le a hét jelenet, mely mindig a materiális valóság felől indul és a szellemi valóságba érkezik meg. Nem titkolt üzenet ez a mai keresztyénség számára, mely az evangélium örök ér­tékeit a humanizmus, hovatovább a hedonizmus szintjére silányítja gyakran. Igaz, a karácsonyi törté­netben az Ige testté lett, a Lélek az anyagba költözött (inkamálódott) - a passióban a fordítottja történik. Reményiktől kölcsönzött szóval: „A test Igévé lön”. A Golgotán, ahol a test elvérzik, a „keresztfa titka tündököl”! A krisztusi életmű hét szóba foglalva örök szellemi üzenetté vált. íme, amit mi értettünk meg belőle: Az első szó. Lincshangulat. Vérszomjas, embersé­géből kifordult tömeg lökdösi a kereszt felé az elítél­teket. Papok, katonák és a csőcselék szajkózza a szte­reotip sátáni mondatot: „Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!” A kihívásra egy közbenjáró imádság a vá­lasz: „ATYÁM, BOCSÁSS MEG NEKIK, MERT NEM TUDJÁK, HOGY MIT CSELEKSZENEK”. A második szó. A tanítványok kis csoportja kerül előtérbe, köztük Mária és a szereteti tanítvány, János. A kórus csüggedt hangú siratót énekel: „Fájó magány, és halál csöndje vár. Sírod nyitva már, nincs reménysugár. ” Mária zokogva idézi a baljós próféciát: „Ó mondd, miért e véres, kínos szenvedés? Eljött a zord idő, mit Simeon ígért!” János keserűen emlékezik a Mester azon szavaira, melyekkel szenvedését jelezte: „Jó Mesterem, hát mégis eltávozol? Mit mondtál, nem értettük, de most véres való!" Jézus, a szögektől szabadulva lép le a keresztről és egybeöleli a két magányos embert: „ASSZONY, ÍME FIAD - JÁNOS, ÍME ÉDESANYÁD”. A gyász monoton kórusát az örvendező mennyei kórus váltja fel: „Nem hagylak el soha, nem maradok tőled el, Nem maradsz árván, mert szeretetem átölel. Csak higgy, és ne félj! Csak bízz, és remélj!" A harmadik szó. A figyelem az oldalsó kereszteken vonagló két latorra irányul. Vonagló zene és ziháló énekhang sejteti a kereszt kínjait: „Meddig tart még kínlódásunk, elátkozott haldoklásunk, Mért nem segítsz, ha te vagy a Messiás?!” A másik lator ugyanezt a hangnemet veszi át, de a dallam alulról, az alázat mélységéből indul: ■U& „Jézus, rólam emlékezz meg, hogyha véget ér az élet! Országodban gondolj arra, hogy megbántam bűnöm sírva!” A sötét moll hangnemét egy világos dúr-akkord váltja fel, amikor Jézus megszólal: „MÉG MA VELEM LESZEL ORSZÁGOMBAN, OTT AZ ÉN JÓ ATYÁM VÁRJA MEGTÉRŐ FIAT." A negyedik szó. Hirtelen csönd és sötétség borul a Golgotára. A tanítványok kezében ég csupán egy-egy szál gyertya. Pislákoló lángjuk, a hitük imbolygó fé­nyét jelképezi, mely a kereszt botrányát látva, sorra kialszik. A mélypont következik, a párbeszédek kö­zött az egyetlen monológ: „Egyre nő a homály, mindenki elhagyott Júdás elárult, Péter megtagadott. És gúnyol a tömeg, mely rám hallgatott, Engem gyaláznak a fennkölt papok. De nem bánt a gúny, és nem fáj a magány, Mert te velem vagy, Mennyei Atyám. De miért nem szólsz már, jó Atyám Miért hallgatsz, ó nézz le rám! Nincs válasz?... Te is elhagytál? | ÉN ISTENEM, ISTENEM! MIÉRT HAGYTÁL EL ENGEMET?!” Az ötödik szó. A hangszerek bevezető futamai egy­szerre érzékeltetik a víz hullámzását és a szomjúság­tól eltikkadt ember ájulásszerű érzését. Kiszáradt to­rokból tör fel a kiáltás: „SZOMJAZOM!” Ettől újra megélénkül a gúnyo­lódók serege, szinte kocsmai hangulat támad. Pap, szadduceus és zélóta énekli együtt: „Élet vizét kínáltad minékünk, és most mégis szenvedsz, szomjazol? Bort ittál és vizet prédikáltál, hazug szódért most méltán lakolsz! Hát mondd meg nékünk, hogy van ez, hogy te mégis szenvedsz, szomjazol? A pap gúnyosan teológizál: „Mózest Isten megáldotta régen - kősziklából fakasztott vizet Mindenható Atyánk fenn az égben bűnöd látja, s jutalmad kereszt" A szadduceus laza filozófiával szól: ,A víz, amit te adtál minékünk, keserű és nincs benne öröm, Szegény bolond! Mi hasznod belőle? - én az élet borát szürcsölöm. ” A politikai messiásra váró zélóta a megbocsátó sze- retetért kárhoztatja Jézust: „Nem kell a víz! - tüzet hoztál volna, s egy szavadra lángban állna Róma. Eljátszottad gyáván szereped; gyűlölet kell, és nem szeretet!” Egészen másként tekint a szomjazó Krisztusra a magdalai Mária, akit bűneiből szabadított meg: „Nincsen arra szó, és-oly szegény a képzelet-, ' i.-\ ...... Am it tőled kaptam, földöntúli szeretet. Bűnben élve rég, vágyam űzött, égetett, Szomjasan kerestem én az édes életet. Mégsem leltem az örömöt, bűnök lánca megkötözött. Jöttél, s hoztál megbocsátást, életvíznek hűs forrását. Árasztottad rám az áldást!” Megszólal János, aki mindent közelről élt át, és az adott pillanatban megelevenednek emlékei: „Ő, a Mester mondta - még jól emlékezem - a templomban szólt így, a nagy ünnepen: Aki szomjazik, jöjjön hozzám, s igyék!” A hatodik szó. Meglepő fordulat: a kereszt alatt lát­juk Ádámot és Évát. „Rajtunk az átok szörnyű terhe, bűneinknek mérges gyümölcse keseríti életünk. ”- éneklik csüggedten. Ádám folytatja: „ Verejtékkel öntözöm én a földet, mégis csak tövist terem meg s hallom az Úr hangját... ” „Ember! Porból lettél, visszatérsz a porba!” HOGYAN SZÓLALT MEG A KERESZTYÉNSÉG A képzőművészetben A képzőművészet egyidős az emberiséggel. - Bibliai alapon nyugodtan mondhatjuk, hogy az ember teremté­sének egyik isteni ajándéka. Ha van szemünk és szívünk rácsodálkozni Isten teremtett világának „mindennapos” csodáira: egy-egy fűszál, falevél tdj, vagy a csillagos ég­bolt művészi hihetetlenül ötletes, fantáziadús alkotásá­ra, melyek egyben szellemi-lelki tartalmat hordozva csen­genek vissza a lelkűnkben, s mellette nem felejtjük el a te­remtéstörténetben hangzó igét: „Megteremtette Is­ten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette” (lMóz 1,27), akkor nyil­vánvaló, hogy az alkotás képessége bennünk az istenké- pűségünk töretlen lenyomata. - Ez egyfelől Isten iránti hálára indíthat bennünket, másfelől méltóságunk sú­lyát, és az alkotás felelősségét is hordozza. Hiszen Isten az egymásra épülő teremtési aktusainak sorában „lát­ta, hogy minden igen jó” (lMóz 1, 4, 10, 12, 18, 21, 25, 31), s ha mi is hordozni akarjuk istenképűsé- günket e téren, jót - nem csak szépet! - kell alkotnunk... Az alkotókészség belénk rejtett ajándéka azonban nem csupán valami új és szép létrehozásának örömét, sikerélményét jelenti az embernek, hanem a legalapve­tőbb és legátfogóbb kommunikációs lehetőséget is. A szavak és gesztusok közlési módja mellett, a legegysze­rűbb, mindenki számára adott és maradandó informá­ció- és üzenethordozó. Az ősemberek barlangfestményei, vagy a még írni, olvasni nem tudó gyermekek rajzai így állnak előttünk a képzőművészet kiemelkedő alkotásai­val együtt. Sok tízezer év távlatán, óriási fejlettségi, nyel­vi, kulturális szakadékok fölött ível át a formák, színek, kompozíciók beszédes közlendője. Az európai, ameri­kai, ázsiai, afrikai ős-, vagy modernkori rajzok, festmé­nyek, szobrok formanyelvi „szóhasználatát”, kompozi­cionális „mondatfűzését" több-kevesebb odafigyeléssel mindenki megérti e világon, bármiféle néphez vagy kor­osztályhoz tartozzon is. A képírás (a festészet) és a faragott kép (a szobrászat) alkotásai és alkotási folyamata ugyanakkor nem csak az egymás közötti információközlés eszköze az ember szá­mára, hanem valamiféle transzcendentális kötődés és kapcsolatteremtés megvalósulása. A képi kifejezések, formák, alakok megjelenítése összekötőkapocs az égiek- kel, az istenek világával is. Ezért mindenkor a művészet és a vallás elválaszthatatlanul összetartozik A művészet egyfajta, a láthatót a láthatatlannal összeölelő, interdisz­ciplináris „égi szféra”, melynek kvalitásos alkotásait „vallásos tisztelet” övezi, s az alkotókat is, akik talán ön- tudatlanul, úgymond „isteni sugallatra”, sűrítve, többet, összetettebbet produkáltak, mint amit reméltek tőlük - Ezzel lett a képzőművészet minden vallás kitüntetett „nyelvévé”, melyen keresztül sokszor megfoghatatlan, de mégis jól érzékelhető módon üzennek, mondanak vala­mit az égiek a földieknek. A keresztyénség mindezekkel a kezdetektől tisztában volt. A társadalmi környezet hatásán túl az a megtapasz­talt tény is erősítette, hogy „az Ige testté lett” (Jn 1,14), azaz Isten akarata, szándéka és szeretete látható formát, emberi kifejezést nyert Jézus Krisztusban. Ter­mészetes ezek után hogy Jézus „végrendeletét”, a misszi­ói parancsot (Mk 16,15) úgy értelmezte, hogy azt nem csak a verbális, hanem a rendelkezésére álló vizuális, képzőművészeti eszközök felhasználásával is be kell töl­tenie. - Ma is, a legmodernebb technikák felhasználásá­ban (film, video, komputer stb.) ugyanezen az alapon áll a keresztyénség igénye. Ezek használatában nem elvi, hanem anyagi okok és politikai szándékok korlátozták csupán a történelmében. Amikor az anyaszentegyház bármely felekezete és gyülekezete adott helyen, adott idő­ben toleráns társadalmi környezetbe és tisztes anyagi helyzetbe került, mindig a legkiválóbb szinten igyekezett a művészetek lehetőségeivel élni. Ahol és amikor üldöz­ték, visszaszorították és elszegényedett, az egyházművé­szet is lehanyatlott, provincializálódott egészen a gyenge iparosmunka, a naiv, a giccs, vagy a teljesen dilettáns, kontár szintig. - A -képzőművészet nyelvének használa­táról azonban soha nem mondott le! Inkább eltűrte a művészeti relatív színvonalvesztést. Minden vallás és egyház számára a „tudományok tu­dománya”, a mindenek feletti tudomány az, amelyik nem csupán a teremtettséget és a teremtményeket vizs­gálja, kutatja, hanem magát a Teremtőt. Ez az Istenről szóló tudomány, azaz a teológia, mely „tudatos” kap­csolatot teremt a transzcendens, „isteni” szférával, éspe­dig kétirányú, oda-vissza csatoló szellemi-lelki kommu­nikáció hitbeli bizonyosságával. A művészetek területén a transzcendens, isteni szféra csak egyirányúan, és ese­tenként érint meg az „ihletettség” pillanataiban egy-egy alkotót, mintegy ama isteni szféra üzenetének, monda­nivalójának, a „kinyilatkoztatásnak” - sokszor csak át­meneti - eszközeként. Innen értelmeződik, hogy a ke­resztyénség úgy tartja, hogy - minden elismert és megbe­csült volta ellenére - „a művészet a teológia szolgálólá­nya ”, ahogyan a XIII. században Suger apát frappánsan megfog;almazta. Ez azt jelenti, hogy az egyházművészet­ben, kivált a templomokban, semmi sem véletlen, vagy ötletszerű, hanem tudatosan teológiai, hitbeli tartalma­kat hordozó. Az épület nem csak a tervező és kivitelező technikai tudásáról, hanem a téralakítás, térfűzés össz­hatásán keresztül a teremtő Istenről is vall a belépő szá­mára. A mozaikok, freskók, festmények, szobrok egy-egy bibliai esemény, személy megjelenítésével emlékeztetni, figyelmeztetni, tanítani akarnak. A használati eszközök iparművészeti alkotásai a textilektől a különféle edénye­kig az adott eszközök hitéleti funkciójának teológiai tar­talmát hordozzák a színük, formájuk, a rajtuk lévő áb­rázolások nyelvén. Egyszóval a keresztyén egyházművészet minden egyes alkotása - ha valóban az - tudatosan és el­szántan missziói, predikatív jellegű. Bizonyságté­vő, evangélizáló! ­Bár ilyen lenne minden egyes templomunk, és gyüle­kezeti termünk!... Dr. Foltin Brúnó Éva siralma ez: „Fájdalom hasít minden örömömbe; síró gyermekem sírva szülöm, s hallom az Úr hangát... ” Elhangzik az ősi ígéret, az első evangélium: ,„Átkozott légy kígyó! Ellenségeskedést támasztok az asszony utóda és a te utódod között. Ő a fejedre tapos, te a sarkát mardosod. “ Ekkor hangzik el a krisztusi szó: „ELVÉGEZTE­TETT!” A Jelenések könyve kórusa zeng glóriát: „Méltó a megöletett Bárány! Övé a dicsőség! Elvégezte az Atyának akaratát! Halleluja! Ámen!" A hetedik szó. Közeledik az alkony, közeledik a vég. Az Isten Báránya megvívta hatalmas harcát, min- den elvégeztetett. Kedves esti énekünk dallama hang­zik. „ O maradj vélem, az est közeleg Nő a sötétség, ne hagyj engemet! — Az emmausi tanítványok kérése ez a feltámadott, de még fel nem ismert Krisztushoz. A testből lassan elszáll az élet, a gyötrődés torzulásai el­simulnak az arcon, de a lélek nem tört meg és nem hull a porba. A lélek visszatér az örökkévalóságba, hogy megdicsőült testben jelenjen majd meg húsvét hajnalán. _>>ATYÁM, KEZEDBE AJÁNLOM AZ ÉN LEL- KEMET!” A.^*fStÍ.ének 000(168 bizalommal fohászkodik az életből a halálon át az örök életbe induló Krisztushoz: '^rtsd oda hunyó két szemem elé, Szent keresztfádat, mutass ég felé Tűnnek az árnyak, virrad reggelem, Életben, halálban maradj velem!” J. * J » Iiwu cuy VCICS l. dia történt, hanem világra szóló győzelem. GYŐZELMET VETTEL, Ó FELTÁMADOTT videótelvételét megküldött kazettára ki átmásoljuk. Cím: Evangélikus Egyházközösség Oro Gyoiy V. tér 4. - 5900) Győri Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom