Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-06-09 / 23. szám
Evangélikus Elet 61. ÉVFOLYAM 23. SZÁM 1996. JÚNIUS 9. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI ELSŐ VASÁRNAP _______ORSZÁGOS evangéukus HETILAP ÁRA: 35 FT I: n i■—Wllillii i mi Ha emberileg szeretsz valakit, magadhoz kapcsolod. Ha keresztyén módra szereted, Krisztushoz kapcsolod. Michel Quoist ÜLÉSEZETT AZ ORSZÁGOS PRESBITÉRIUM Május 10-én tartotta egyházunk legfőbb kormányzó testületé szokásos tavaszi beszámoló ülését. Ezen az ülésen az országos munkaágak vezetői tesznek jelentést az előző évben végzett munkájukról. A jelentések összegzését - saját^ munkájukról is szólva - az országos felügyelő és a püspök elnök tárják a presbitérium elé. Ezekből a jelentésekből válogattuk a fontosabb részleteket és ezt tesszük most közzé. A TARTALOMBÓL HITTANTANÁR-KÉPZÉS NYÍREGYHÁZÁN EMLÉKEZTÜNK... TE IS MÁS VAGY ÉN IS MÁS VAGYOK EMLÉKEIM SZTEHLÓ MÁTYÁSRÓL „Sok népe van Istennek Zuglóban is’9 így köszöntötte dr. Osváth Lászlóné a zuglói gyülekezet felügyelője ApCsel 18,10 alapján a gyülekezet új lelkészeit, Tamásy Tamást és Tamásyné Szabó Erzsébetet. Bátorító, biztató, segítő szavakkal, a gyülekezet szeretetét tolmácsolva a lelkésziktató ünnepségen. A templomot megtöltötték a helybeli és sok más gyülekezetből érkezett hívek, rokonok, barátok, szolgatársak. Az oltár előtti szolgálatot dr. Harmati Béla püspök, Szirmai Zoltán esperes és dr. Szabó Lajos teológiai professzor végezte. A püspök Zsolt 66,20 alapján prédikált. Áldott legyen az Isten, hogy a gyülekezet volt lelkészei dr. Szabó Lajos és felesége. Mátrai Marianna helyére -.akik mindketten a teológusképzés szolgálatába hívattak el - most új, fiatal lelkészek állhatnak. Jól képzett, kipróbált, a Somogy-Zalai egyházmegyei lap szerkesztésében, valamint az ifjúsági munkában jó szolgálatot végzett lelkészek. Közel tíz évig szórványszolgálatban helyt állt munkatársak. A világmisszió napján két új, fiatal indul az itteni szolgálatban. Több tálentumos szolgák vagytok, az Istentől kapott javakat kamatoztassátok itt is. Szívet melegítő volt látni, s közöttük állni, amikor harmincöt Luther-kabátos lelkész áldó igét mondott és az új szolgatársakat erősítve elénekelte a Confirmát. Tamásy Tamás 2Pt 1,16,19. verse alapján prédikált: A mi korunkban a prédikáció szó, s maga az igehirdetés sokak számára értékét veszítette. Sokan mesének, kitalá- ciónak tartják A tanítványok szem- és fültanúi voltak Jézus szolgálatának A megfeszített és feltámadott Úrról tettek bizonyságot. Ezt a tanúbizonyságot kell nekünk is élnünk és szólnunk, továbbadnunk A tanítványok nem kigondolták, hanem átélték Jézus igehirdetéseit és csodáit. Részesei lehettek azoknak A hiteles prédikáció az Úrról való tanúskodás. Van emberi oldala is a szolgálatnak, mások voltak az elődök, s mások vagyunk mi is. De az egy Krisztusról prédikálunk Ezért jól teszitek, ha figyeltek rá, s követitek Őt. Az örömhír fényforrás, s mi erről a fényforrásról szeretnénk nap mint nap bizonyságot tenni. Áz igehirdetés után a gyülekezeti énekkar szolgálatában gyönyörködhettünk. A közgyűlést levezető felügyelő asszony felolvasta azok névsoMEGHÍVÓ a Tolna-Baranyai és a Somogy-Zalai egyházmegyék részére 1996. június 8-án, szombaton de. 10 órakor körzeti munkaközösségi konferenciát tartunk BONYHADON, a gyülekezet termében. Előadók: Kráhling Dániel, D. dr. Harmati Béla, D. Szebik Imre, Andorka Árpád, Nagy- bocskay Tamás, Smidéliusz Zoltán. Dr. Frenkl Róbert országos felügyelő jelentésében jórészt azokról a feladatokról szólt, melyekben elsősorban van saját felelőssége. Az egyházi közélet eseményeiről, az iskolaügyről, a zsinati és a sajtómunkáról adott képet. „Kétségkívül a történelmi egyházak küldöttségének a miniszterelnöknél tett látogatása, illetve a lezajlott megbeszélés volt az első negyedév talán legjelentősebb közéleti, politikai eseménye. Azzá tette a jó előkészítés és a szükséges, minimális protokolláris vonatkozásokon túl az egyértelműen érdemi tárgyalás. Ezt már a napirend is igazolja. Az egyházi ingatlanügyek rendezésének a kérdései, a Miniszterelnöki Hivatalhoz kerülő Egyházügyi Főosztály ügye és az egyházfinanszírozás problematikája lettek megvitatva... Ami az egyházi belső élet, közélet egyéb tényezőit illeti, a tárgyalandó témák előtt csak egy gondra szeretnék kitérni. Sajnálatos, hogy ezzel ismételten foglalkozni kell. Ne legyen félreértés. Örvendetes és természetes dolog, hogy az egyházban is kezd érvényesülni a sokszínűség, strukturálisan is az egyházi egyesületek működése révén és az ezeken, illetve más csatornákon keresztül megformálódó különböző nézetek, elképzelések, illetve az egyházkormányzást illető kritikai észrevételek jegyében. Az sem baj, hogy az egyház sem kivétel atekintetben, hogy a lassan itt is megjelenő visszaemlékezésekben, cikkekben, könyvekben stb. megszépül, vagy éppen még sötétebb lesz az elmúlt évtizedek története, benne a nyilatkozók rát, akik levélben, táviratban köszöntötték az új lelkészeket, közöttük Szebik Imre püspök, Sólyom Jenő kerületi felügyelő, Scholz László és még sokan mások. Külön megemlítette, hogy Scholz László volt a gyülekezet szervezője és nehéz, háborús körülmények között építette a templomot. Ő a reménység gyülekezetének nevezte a zuglói gyülekezetét. Igen, valóban az. A köszöntők sorát Szirmai Zoltán a pesti egyházmegye esperese nyitotta meg. Szólt az elődökről, a templomot testi és lelki értelemben építőkről, ebbe a sorba kell beállniuk az újaknak. Pintér Győző, a pesti egyházmegye felügyelője figyelmeztetett, hogy a teológus otthonból belátni a parókiába. Úgy éljetek, hogy példa legyen életetek a teológus ifjúság előtt. Dr. Reuss András rektor a szomszédságról szólt. Nem könnyű ott szolgálni, ahol a teológia a szomszéd. Sok a kritikus hang. De bátorítson, hogy nekünk mindnyájunknak az egy evangéliumra van szükségünk. Dr. Szabó Lajos teológiai professzor, az előd szólt arról a családias légkörről, amiben 13 évig itt éltek, a gyülekezettel együtt. Ezt a családi légkört ápoljátok, vigyétek tovább. Smidélius Zoltán az elbocsátó esperes az „Én hordoztalak”... ézsaiási mondatra utalt. így volt eddig is az életetekben, így legyen ezután is. Kovács Mihály református esperes a Tamás névre utalt, a problémákkal küszködő emberre. Aki Jézusban találta meg, kaptá meg szíve nyugalmát. Nagy Imre katolikus plébános a Zugló szó egyik értelmezésére utalt: „húzó ló.” Derültséget kiváltó volt, ahogy szólt, hogy a lelkész szolgálata is ilyen. Szabó István édesapa a szülők örömét fejezte ki, Isten imameghallgató. Tamásy Zoltán és felesége, Molnár Éva, a csővár-penci fiatalokkal énekkel köszöntöttek. Szolga Tőkés Sándor ősagárdi lelkész a lelkésznő szülőfaluja köszöntését tolmácsolta. Tóth Attila szegedi lelkész a másik szülőföld, Szeged jókívánságait adta át. Csizmadia Pál felügyelő a rákospalotaiak köszöntését tolmácsolta. Dobri Sándor iharosberényi és Berták Gyula vései felügyelő az elbocsátó gyülekezetek nevében szóltak. Szóltak fájdalmaikról, hogy „elveszítették” szeretett lelkészeiket, de megnyugvással mennek haza, mert látják, hogy jó helyre kerültek. Kapi Zsófia és Kapi Judit orgona- és fii- volaszámát hálás szívvel fogadta a gyülekezet. Harmati Béla püspök zárta a köszöntők sorát. Szólt a communio sanctorumról, a szentek közösségéről, mely a család, a presbiterek, a teológia, a keresztyének közötti együvé tartozást jelenti. Isten igéjéből újjászületett emberekként kell élni ebben a világban. A zárszót Tamásyné Szabó Erzsébet mondotta: „Úgy határoztam, hogy ma nem szólok, hiszen több mint két hónapja már a gyülekezetben szolgálok, sokat hallottak De mégis szólnom kell, hogy megköszönjek mindent, mindenkinek .a szeretetét. Konfirmandus igém volt: „Légy hű mindhalálig...” így szeretnénk férjemmel együtt szolgálni Istennek ebben a gyülekezetében. ” A gyülekezeti teremben még sokáig együtt voltunk a megterített asztalok mellett. Köszönet kedves zuglói Testvérek minden munkáért, szívetek szeretetéért. Istennek legyen hála, hogy ezt a szép napot is megérhettük. Szabó István vagy akikről nyilatkoznak - szerepe. Egyszóval változik a valóság. Fontos, hogy a fiatalok halljanak az elmúlt korszakról, amennyire persze lehet, hiteles információt. Az is emberi és a magam részéről humorral fogadom, hogy olyanok is, akik talán nem hősiességükkel tűntek ki az elmúlt évtizedekben, másrészt olyanok, akik életkoruknál fogva nem játszhattak jelentős szerepet, most mindenáron bizonyítani kívánják hitvalló voltukat oly módon, hogy a „hivatalos egyháztól” elhatárolódnak, vagy keresik az alkalmat erre. Meg kell ismételnem, amit legutóbbi jelentésemben is leírtam, egyházpolitikai értelemben anakronisztikus ma hitvalló magatartásról beszélni. Azért húztam alá az egyházpolitikai értelmet, mert legutóbb volt, aki úgy vélte, hogy a hitvalló magatartás örök igény. Ez természetesen nem vitatott. Az is érthető, hogy az ifjúság mindig jobban vonzódik a kritikai magatartáshoz, ez kívánatos is, de az ifjúság érdekében is ügyelni kell a tisztességre, a tárgyilagosságra. Mindezzel nem kellett volna ismételten foglalkoznom, ha az Ordass-rehabilitáció legújabb törvények szerinti megvalósítása után néhányan, külföldi segítséget is igénybevéve, nem igyekeznének továbbra is úgy szőnyegen tartani az ügyet, hogy ez viszályt keltsen, megkérdőjelezze az egyházi intézkedéseket, ugyanakkor úgy tüntesse fel az ebben buzgolkodókat, mintha a püspök emlékét ápolnák. Valójában nem hangsúlyozható eléggé, mennyire idegen Ordass Lajos életétől és művétől az, amire felhasználják, a direkt politizálás, a megosztás... Nem véletlenül kap kritikát iskolapolitikánk is olykor, hiszen ez volt az a pont, ahol Órdass Lajos először ismerte fel, hogy „nem”-et kell mondjon és bizonyosan teljességgel egyetértene azzal, hogy az iskolaügy egyike egyházunk, illetve az Országos Egyház elsőszámú prioritásainak. Néhányan nehezen nyugszanak bele abba, hogy - többek között néhány, a szigorú kritikusok közé tartozó lelkész véleménye ellenére- már 1987-ben, a Déli Keriiletbeni beiktatás után azonnal megkezdték Harmati Bélával a csatát iskolaügyben és ennek eredményeként, harminchét év után- 1989-ben - már ismét volt iskolánk. Ezt a - bátran mondhatjuk - ordassi iskolapolitikát folytatjuk azóta is. Megértem, hogy nehéz elviselni ezt azoknak, akik meg akaiják tagadni tőlünk ezt a legjobb értelemben vett folyamatosságot. Tüdőm és vállalom, hogy a dolog ennél bonyolultabb, hiszen mi vállalunk bizonyos kontinuitást az 1948-89-es időszakkal is és ezt a realitást, ezt a kettősséget nem mindenki képes, vagy akarja megérteni, megemészteni. Az egyházi közélet örvendetesebb eseménye, hogy a korábban létesített gyógyszeralapítványunk megkezdte működését és még ebben a hónapban sor kerül az első támogatások odaítélésére. Jelzésértékű is - konkrét segítő jelentőségén túl - ez az alapítvány. Jelzi, hogy keressük az új utakat arra - megőrizve, fejlesztve, az eddigi értékeket, szere- tetintézményeket -, hogy jobban részt vállalhassunk a társadalom gondjainak az enyhítésében. A cselekvés nélkül nem lenne hitele szavunknak. A kettőre - egyházi álláspontra egyes kérdésekben - és a cselekvő szeretet megnyilvánulásaira egyidejűleg van szükség. Visszatéíve az iskolaügyre. Ebből most az elmúlt időszak legfontosabb, legörvendetesebb eseményét szeretném kiemelni, az I. Országos Pedagógus Konferenciánkat, amely még a várakozást meghaladóan is jól sikerült. Vonatkozik ez az értékes és nagy tetszéssel fogadott előadásokra és a szakmák szerinti szekció-ülésekre egyaránt. Megerősödtünk abban, hogy szükség van ilyen rendezvényekre, a megjelentek is ezt fejezték ki... Eddig is igyekeztünk a törvények betűje és szelleme szerint eljárni, a következő időszakban az iskolák választott testületéinek újraalakítása jó alkalmat kínál arra, hogy formailag és tartalmilag egyaránt megszilárdítsuk a törvényes, egyben színvonalas működést, beleértve az Oktatási-Nevelési Bizottság tevékenységét. Egyházunkban ma egyre inkább minden összefügg a Zsinattal, jelentésem eddigi része is tükrözi ezt. Elég az Ordass-rehabilitációra, vagy az iskolatörvényre gondolni. A Zsinaton már érvényesül egy egészséges közéletiség. Fel sem tudjuk mérni, talán az utókor megkísérli majd ezt, hogyan szolgálta már eddig is a Zsinat közvetlen és közvetett hatása az egyház megújulását. A Zsinat most befejező szakaszához érkezett. Egy éve van még arra, hogy elvégezze az egyházi törvények korszerűsítésének, az új törvénykönyv megalkotásának a feladatát. Úgy látszik, ez reálisan megvalósítható. Ehhez azonban túl kell jutni a Zsinat elé most tornyosuló feladaton, a területrendezésen. Az egyházi sajtóban ez a téma már megfelelően ismertetésre került, így itt nem kívánok a részletekkel foglalkozni. Lényeges, hogy akár marad a jelenlegi szervezet, akár a három kerületes modell valamelyik változata kap többséget, garantált legyen az új törvények szellemében megújult működés. Az utóbbi esetben pedig az átmenet megfelelő időtartamú legyen, biztosítva minden részletkérdés gondos kimunkálását. A sajtómunka összefoglalása során a már meglévő lapok mellett különösen az újonnan megindult - értelmiségnek szóló - CREDO című folyóiratról szólt: „Decemberi jelentésemben számoltam be a Credo - Evangélikus Műhely megindulásáról, az 1995-ös duplaszámmal. Örvendetesen pozitív volt a visszhangja már az első számnak is. Őszintén hiszem és remélem, hogy a néhány napon belül megjelenő 1996- os első szám fogadtatása hasonló lesz. Egyháznak és társadalomnak egyaránt üzenünk a Credo-val arról, hogy a legmagasabb igényességgel kívánjuk folytatni a történelmi lutheránus hagyományokat a mai magyar szellemi és kulturális életben... Tisztelt Országos Presbitérium! Feladataink, az 1996-os jubileumi esztendőnek előttünk álló része nem kevésbé ígérkezik sokoldalúnak, pezsgőnek, gazdagnak, mint az elmúlt félév. Nehéznek, soknak érezzük. Valójában mégis szívünkben és gondolatainkban egyaránt hálásak vagyunk az Úristennek azért, hogy megélhettük ezt az időszakot, hogy felruházott a megújítás munkálásának a lehetőségével.” * D. dr. Harmati Béla püspök-elnök jelentését e szavakkal kezdte: Ritka évfordulók éve köszöntött ránk! 1996 nemcsak a millecentenárium, az ezeréves magyar iskola éve, hanem számunkra, evangélikusok számára Lu- • ther-év is. 450 éve annak, hogy Luther Márton meghalt. Emlékezésre tehát bőven van alkalom és az évfordulók kapcsán előre is pillantunk... 1. Egyházunk jövőképének kérdései Az ezeréves múltra vonatkozó emlékezések, az évfordulók nem homályosíthatják el a jövőre történő rákérdezést: milyen jövőképe van egyházunknak, mit szeretnénk elérni a következő évezredre készülve, és milyen feladatokat kell fölvállalni ma, hogy egyáltalán legyen is jövőnk... A kicsiség és a legutóbbi évtizedek zsugorító ereje meglátszik gyülekezeteinken. Számos olyan korábban önálló lelkésszel rendelkező egyházközség, amelyik még az ötvenes években is önálló volt, már az új zsinati törvény szerinti beosztásban csak leányegyház vagy társult egyházközség lehet. így összesen csak 240—250 anyaegyházközségünk van a korábban számon tartott 320 helyett... Több információra is szükség van egyházunkon belül. A mostani tavaszi egyházi fórumok Székesfehérváron, Orosházán, Miskolcon és Bonyhádon azt a célt szolgálják, hogy több egyházmegye találkozzon egymással. Új törvényeink végrehajtása, az előttünk álló zsinati megbeszélések, az iskolák kérdései és eredményei, a misszió és evangélizáció szervezése és a különböző egyházi munkaágak problémái igénylik a tapasztalatcserét. Vitán felül áll az a szempont, hogy az egyházban mindennek, a szervezésnek és a struktúráknak, az adminisztrációnak és a külügyi kapcsolatoknak azt a célt kell szolgálni, hogy élő gyülekezetek jöjjenek létre az evangélium hirdetése nyomán és hitünk szeretetben váljék aktívvá. Embereket kell Krisztushoz közelebb vonnunk, hogy egymáshoz is közelebb legyenek! A mai társadalmi helyzetben, a huszadik és a huszonegyedik század fordulója közeledtével nem a két világháború közötti időszak a föltétien példa egyház- szervezetben vagy evangélizációban, hanem meg kell vizsgálnunk pl. mit jelentenek új intézményeink a misszió számára. Hiszen régen a szülők hozták a gyermekeket a templomba, az egyházhoz, Istenhez, ma a gyermekek hozzák a szülőket. Egy-két iskolánk a gyermekek szülei számára is nevelést, hitünk alapelemeinek megtanítását, sokszor a felnőtt keresztelést és konfirmációt is jelenti. Korai lenne még zsinati törvényeink összességéről képet alkotni, annyi azonban már most bizonyos, hogy a törvényalkotás inkább hátrafelé, a harmincas évek népegyházi létszáma és struktúrája felé néz, mint a jelenlegi és jövőbeli realitások felé. Erre mutat a kétkerületes megoldás helyett a három- vagy négy- kerületes adminisztráció bevezetésének javaslata... Egyházunk cselekvési és döntési gyorsasága az adminisztrációs rendtől függ. A többi magyarországi történelmi egyházhoz viszonyítva a legegységesebb a legrugalmasabb, a legnagyobb egységet és döntési ésszerűséget fölmutató közösség vagyunk. Ez pedig nemcsak a viszonylagosan kis létszám javára írható, hanem a központosítás hozza magával. Még inkább lehetne majd a jövőben bizonyos egységesítést megvalósítanunk. Hiszen ma már egy központi számítógép segítségével, esetleg egy egyházi bankon belül. (Folytatás a 3. oldalon) >
